Dunántúli Napló, 1988. október (45. évfolyam, 273-303. szám)

1988-10-01 / 273. szám

1988. október 1. szombat Dunántúli napló Vihar egy fa körül. Rutinok A közterületnek Is van de­mokráciája és ez is sérülé­keny, forrongó. Szeptember 30-án reggel megjelentek a favágók Pécsett, az új Ipa­ros Ház mögött, hogy egy a környezetre veszélyes matuzsá­lemkorú gesztenyefát kidöntse- nek. A hajdani Iszlai-féle kert­ihelyiség egyik fáját ítélték ha­lálra a panasztevők, azt állít­va, hogy potyognak a száraz ágai az ott parkoló járművek­re, a kerthelyiség asztalaira fs. Alig fogtak munkába a fű- részelők, a fejszések, máris tömeg verődött össze. A kör­nyékbeliek keltek ki kedvenc fájuk védelmében, 15—20-an talán. A kidöntés abbama­radt, most ott meredeznek a tő nagyobb törzsei lekopaszit- va, — mint egy szobortorzó. A megszeppent fagallyazók gyor­san külön válogatták a szá­raz és a még zöld ágakat, de a kedélyek így sem csitul­tak. Tény, hogy a Városgond­nokság a kivágást kérte a Kertészeti és Parképítő Válla­lattól, bár közben az a hír is felröppent, hogy csak a szá­raz ágakat akarták eltávolíta­ni, a gesztenyefa mégis élet­ben maradhat. Nem a mi dolgunk eldönteni, hogy ki, milyen terepszemle után dön­tött a kitermelésről. Meglepő, ■bizonyos mértékig megható is a lakók aggodalma, félelme, egyöntetű fellépése, s persze lehangoló a sokféle félreértés­ből, tájékozatlanságból adó­dó lelki, hangulati feszültség. Mindez elkerülhető lett volna, iha a hivatalos szervek, akik felelősek a zöld területekért, megkérdezik az ott élőket, pél­dául a közös képviselőt, a népfrontaktívát. Jómagam annyit tapasztal­tam a helyszínen, hogy akiket elértem a szomszédos épüle­tekben, nem akarták a nevük közlését, vagyis restellték a nyilvánosságot. Azt is láttam, hogy egy favágó munkás a levágott száraz ágak közül a zöldeket húzkodta ki, s a távolabb lévő konténer mellé gyűjtötte. Ott már több zöld, leveles lombmaradvány is fe­küdt, de ezeket állítólag a lombtalanításnál segítő óriás­daru tépdeste le forgós köz­ben. Ügy látszik, a fa körüli „kedély-viharok" elcsitultak, s a hangulatos téren ott maradt a sután ható fatorzó-valami. Cs. J. A Bibliától a koncepciós perekig A Máté evangéliumát a kommunista Pasolini vitte film­re, amely egyben a hatvanas évek sajátosan katolikus-kom- munisztikus politikai áramlata­it is segít megérteni; ahogy lancsó filmje, a Pacifista a tíz évvel későbbi olasz szélső- baloldali terrormozgalmak keletkezésébe enged bepillan­tást. A koncepciós perek ana­tómiáját Costa Gavras filmjé- oől ismerhetik meg a Politikai ümklub tagjai: a Vallomás a :seh „Rajk-per" történetét vi- ;zi vászonra. A Megyei Moziüzemi Válla- at és a TIT nemzetközi politi- :ai szakosztályának közös film- :lubműsora a filmművészet se. jítségével a politikai tanul- nányokat segít elmélyíteni, él- nényszerűvé tenni. A klub mű- orában szerepel még Kása erenc ítélet, Wajda: Az igé­ét földje és lancsó Még kér i nép című filmje. Az első lőadás október 11-én lesz a assuth klubmoziban. Talán már a közeljövőben a hazai utakon is találkozhatunk ezekkel az autókkal. Képeinken balról az új Moszkvics, az ötajtós Lada Szamara, a Zaporozsec új tipusa, valamint a Volks- wagen-motoros Wartburg. Läufer László felvételei Szürke járműkiállítás Évről évre szürkébb a -fo­gyasztási javak vásárának jár­műbemutatója, de az ideiről bízvást állítható, hogy minden eddigit alulmúlt. S nem csu­pán azt hiányolja a szemlélő­dő, hogy nincsenek jelen a nyugat-európai autógyárak, hisz oktalanság lenne feltéte­lezni, hogy például a Fiat el­hozza legújabb típusait, ami­kor reményük sincs arra, hogy számottevő mennyiséget expor­tálhatnak Magyarországra . .. Azt azonban joggal várhatta, hogy a már-már katasztrofális állapotban lévő személygépko­csiparkunk felfrissítésére irá­nyuló törekvésekbe is bepil­lanthat, nevezetesen abba, hogy milyen módon iparkodik az ipar a különféle tervezett kooperációkban való részvétel­re, milyen termékeket tudunk kínálni ellentételezésként, ezek gyártására hogyan készülnek fel... Nos az őszi BNV-n en­nek nyomát sem lehetett felfe­dezni ! A közelmúltban az ipari mi­niszter szájából elhangzott, hogy elsősorban a szocialista országok autógyáraival való együttműködést tartják jelen­legi helyzetünkben a legmeg- valósíthatóbbnak. Hihetnénk, hogy ezt a mlada-boleslav-i Skoda cégnél és külkereske­delmi vállalatuknál, a MOTO- KOV-nál is így gondolják - bennfentesek tudni vélik, hogy a csehszlovákok is szorgalmaz­zák a kooperációt —, ennek viszont ellentmond, hogy leg­újabb sztárjukat, a Skoda Fa- voritot el sem hozták a ma­gyar fővárosba. (A miértre a MOTOKOV standjánál kitérő választ adtak: eddig csak a brnói vásáron állították ki a Favoritot, külföldi premierjét máshol tervezik...) Nyilván úgy gondolkodtak, hogy a magyar szakemberek már meg­ismerkedhettek ezzel a csinos járművel, a nagyközönség pe­dig annak is örül, ha öt-hat év után hozzájuthat az áhí­tott Skodához, akkor most mi­nek idegesítsék őket. Sokan igyekeztek a Merkur kiállítási területére, hogy szem­ügyre vegyék azt a három új kocsitípust - Opel Kadett, Volkswagen Golf, Yugo 55 -, melyekkel a közeljövőben bő­vül a forintért vásárolható gépkocsik köre. Az érdeklődő­ket itt is csalódás érte, mivel csupán a jugoszláv kisautót vehették szemügyre. (Ez az 55 lóerős, 1116 köbcentiméteres kocsi valóban roppant esztéti­kus, műszaki paraméterei is kiválóak, de mindezekkel együtt a 390 000 forintos ára igen borsos.) A BNV járműkiállításának azért akadt érdekessége is. Ezek között az első helyre kí­vánkozik a négyütemű Wart­burg magyarországi bemutat­kozása, amit talán mondani sem kell, óriási érdeklődés kí­sért. A lassan forgó dobogón elhelyezett Wartburg 1.3 S Volkswagen-motorja 58 LE-s, s ci tájékoztatás szerint 90 kilométeres sebességnél 6,4 li­ter üzemanyagot fogyaszt. A kocsi karosszériája a jelenleg futó típusokhoz képest alig változott — az elején az irány­jelző lámpák a fényszórók mellé kerültek, s „megvasta­godtak" a hátsó lámpák —, az utastérben szembetűnő, hogy korszerűsödött a műszerfal, melynek két szélére helyezték a kapcsolókat. Városi kisautó­val jelentkezett a Tiszántúli Autójavító Vállalat - a fura formájú „kocsika" terveit Csa­thó József készítette —, de so­kat erről nem érdemes beszél­ni, hisz alig valószínű, hogy ez a Sigma fantázianevű négy­kerekű belátható időn belül népautóvá válik. Mint kezde­ményezés mindenesetre figye­lemre méltó. Roszprim Nándor Egérke, annyit szeretnék megkérdezni, hogy felkészülé­sedkor vagy ott a szöuli úszó­medencében, útban az olim­piai arany felé, gondoltál-e arra, hogy fiatal, hogy fiata­labb vagy? Kedves Egerszegi Krisztina, eszedbe jutott-e, hogy szemtelenség ilyen fiata­lon ekkora sikert elérni? Pedig, sajnos, mondták rád ezt so­kan. Szerencsére nem tették hozzá, hogy háton, hátúszás­ban könnyű: nem természetes (testtartás). Mert még mindig nem természetes, amit tettél ennyi idős korban, érted? Ne is értsd meg soha! Itt az ötéves fiam. Hallja: ez a kislány olimpiát nyert. Hány éves, kérdez vissza. Meghallja, 14. Az nem is kislány, vála­szolja hitetlenkedve, mint aki kivételesen nem hisz saját böl­csességében. Ahogy a nyugdí­jas is felkaphatja a fejét, ha minden különösebb indok nél­kül leöregezik. Fiatalításról zúg a szél sza­naszét Kelet-Európábán is, ugyanakkor olvasom például: ez az idei Interpop fesztivál nem olyan, mint régen: a „maiak" rosszabbak. Vagy: az idei Ki Mit Tud? résztvevői sem hozták azt, mint elődeik. Elfelejtődik néha: ők most kezdik, és a bezzegezők fel­adata is, hogy mi lesz velük, hogy lehessen belőlük valaki. Sportközvetítések. Mást sem hallok, minthogy a döntő pil­lanatban a rutin segített a versenyzőn . . . Hasonlataim ne­kem is vannak: egy közepes képességű másodikos általános iskolás rutinosabban ír, mint egy hatvanéves analfabéta. Egy iskoláit éppen befejezett asztalos rutinosabban gyalul. mint,' aki bárhány éves is, de sosem látott még gyalut. Egy kezdő focista rutinosabban húzza az időt, mint aki még egy percet sem volt a zöld gyepen. Utálom a rutinra hivatko­zást. Az életkor előbbre tolását - mindenek felett. Azt, amikor a tanácstagválasztóson kiok­tatják az egyik jelöltet: elő­ször járja végig a létrát: le­gyen lakóbizalmi, házmester, tömbházmester, főtömbakármi- csoda! A rutinra hivatkozás mindig kibúvó, olyan, mint a „bez­zeg a mi időnkben". Segítség helyett magaigazolás. Felelős­ségérzet helyett áthárítás, zö­mében azoktól, akik nehezen érzik át saját helyzetüket a „mai időben”. Mutogatás a szülőkre, az iskolára, a társa­dalomra, a rendszerre, másra. Csak rám, énrám ne. Csak ró­lam ne! Felháborodásom két esetben hág tetőfokra a rutin eseté­ben. Először akkor, ha a ru­tinra, tapasztalatra hivatkozó annak idején jóval fiatalabban került vezető pozícióba. „Meg­felelő helyre", merthogy „ki lett emelve". Másodszor akkor, ha raccsolva ejti a rutint, azaz saját pozícióját félti az újab­baktól. Mástól. Életkortól füg­getlen rutintalantól, ugye . . . írásom nem túl rutinos. Haj­lamos voltam benne a „fiata­lokra jellemző túlzásokra". Ké­rem, ezúttal ezt ne bocsássák meg! Én sem aszerint szoktam megítélni tettét, gondolatait, hogy hány éves... ^ 0 Z-Y-V W-^Zo-S Utcáról utcara Csikkek, színek, feliratok A minap valakitől így hallot­tam: elmúltak a mézeshetek, meg is lehet nézni a várost... És sorolta, hol látott sok sze­metet az utcákon, s ebből ju­tott a fenti megállapításra. Mintha az Europa Cantat után kevésbé törődnének a város csinosságával. Amin aligha csodálkozhatunk. Hiszen most már „magunk között" vagyunk, és ugyebár volt időnk a nagy esemény előtt megszokni az „otthonias slamposságot”. De sebaj, majd csak lesz még egyszer valami Europa Cantat! •te Nos igen, a tisztaság. Meny­nyi, de mennyi pusztába kiál­tott szó hangzott el már emiatt! És fog még elhangza­ni! Figyelem a buszmegállókat, itt és ott, a város különböző pontjain. S egyre szilárdabb a meggyőződésem, hogy bizo­nyos apró fehér micsodák nél­kül szinte megoldott lenne Pécs köztisztasága. Egyszer el­kezdtem egy közepes forgalmú buszmegállóban (mert a vára­kozás közben volt időm efféle úri passzióra) számolni ezeket a kis micsodákat. Ügy 300 kö­rül abba kellett hagynom, mert mégiscsak jött a busz. Igen, azok a csikkek . . . Tessék csak figyelni: várunk a buszra és köztünk hányán, de hányán rágyújtanak akkor is, ha a túl­só saroknál már látni a buszt. Jó mélyeket szívnak; egyet, kettőt, tán hármat is, aztán hajítják el a cigarettát, az utolsó slukk füstjét pedig gát­lástalanul a képünkbe, a nya­kunkba fújják, akár tetszik ne­künk, akár nem. A csikk meg ottmarad, helyenként ezredma- gával, mert állandó sörpröge­tőre — ezt lássuk be! — nem telik. Jó volna megpróbálni egy — csak egyetlen! - napon ki­bírni csikk nélkül. Hadd lát­nánk, milyen is lenne a város. A DN alagútról szóló írásá­ban olvastak hatására felbal­lagtam a „műtárgy" fölé. Szeptember vége van, lassan lejár 1988 mandátuma, és lá­tom : idén sem lesz kész a „városképjavító" objektum. Az alagút szója fölött a vaskos kerítés — pardon: korlát - osz­lopok íve mögött széles sétány készülget, amiről elképzelem, hogy egy-két odahelyezendő pádról mily szépen el lehetne gyönyörködni a székesegyház, az út, a Makár-hegy együttes panorámájában. Lehetne - mondom így, feltételes mód­ban, ugyanis nem lehet, mert padokat sem tesznek odo, de miért is tennének, ha látvány sincs. Ami van és lesz: a mos­tani ideiglenes és a majdani végleges toronyépítmény a szellőzőkürtő fölött. Ez pedig eltakarja a fél világot nyugat felé, amint a másik oldalon is eme otrombaság mögé rejtőzik a Tettye-vidék. Annak idején komoly szakemberek igen ko­molyan ígérték: lesznek majd szellőztetőpróbók annak eldön­tésére, hogy maradjon-e a négy kürtő, vagy elég lesz csu­pán kettő. E próbákra ugyan nem került még sor, így csak reménykedhetem abban, hogy a tárgyilagos — vagyis nem o négy kürtő foggal-körömmel történő megtartásáért szubjek­tív — mérések a két szélsőt megszüntetésre ítélik, s meg­születhet a két kilátóhely, amelyekre mindeddig talán nem is gondoltak. * Az érintő út másik oldalán a csodálatos oszlopokon sor­ban 13 név van, az ennél több aradi vértanú közül az ismer­tebb 13-nak a neve. Szó van arról, hogy ezeken az oszlo­pokon majd a 13 névhez tar­tozó vértanú mellszobrát helye­zik el. (Csak zárójelben jegy­zem meg: nagy kár lenne, ha e 13 mellszobor nekünk az aradi emlékműbe kerülne). A sorban 14.-ként van egy talap­zat, a Nyíl utca torkolatától kissé nyugatabbra (igen, ilyen aszimmetrikusan adták ki az elemek), amin a jó előre ki­tett mórványtábla szerint egy­szer majd a költő Zrínyi szob­ra lesz. Minthogy innen ostro­molta hajdan o törökuralta vá­rost. Igazán kitűnő ötlet! Mely­nek nyomán próbálom elkép­zelni a millenniumi emlékmű­vet, ahol királyok, fejedelmek, kormányzók sorában ott állna- mondjuk - Petőfi vagy Jó­zsef Attila szobra. A magam részéről — ho már aradi vérta­núk alkotják a szoborsort — szívesebben látnám a talapza­ton Batthyány Lajost. Öt is október 6-án végezték ki. Egy szép lovas Zrínyi-szobor pedig állhatna a szemközti bástyán. h Elharapózóban van egy új — már megbocsássanak, de én csak így tudom titulálni — pri­mitív szokás Pécsett. A falraírt betűkből összehordott „cégtáb­la”. Valamikor egymással ver­sengtek a kereskedők, hogy minél szebb táblákkal, felira- tokkail hívják fel tevékenysé­gükre a közfigyelmet, hiszen Kilátás a szellözökürtő tetejével ez is a vevőcsalogatás egyik módja — volt. Hiánygazdálko­dásunkban rég nincs szükség a vevőcsalogatásra, a vevő ak­kor is beesik az üzletbe, ha csupán egy sajtcédula tudatja vele, mi van bévül. De azért ennyire aláadni!... Amikor először láttam a falraírt cir- kalmakat, még jópofaságnak néztem, de ahogy láttam el­szaporodni ezeket a pótmegol­dásokat, egyre inkább elrémül­tem: hát senki sem vet véget ennek az idétlenségnek? Úgy látszik, senki. (És csak mellé­kesen ejtek szót egy csoda­bogárról — mert az „élményt" itt a legkényelmesebb közre­adni —, amit valahol egy mel­lékutcában láttam. így szól a felirat: divatruha-készítő. Tet­szik érteni? Nem a régi, jó, becsületes magyar szó, hogy „szabó”, hanem „divatruha-ké­szítő".) * Annak idején hiába szaba­dult meg a város attól a „já­tékos” ötlettől, aminek folytán mézeskaláccsá változott vol­na a bábszínház épülete a Dé­ryné utcában, mert „büntetés­ből” kapott helyette másikat. A Kossuth Lajos utcában a Kazinczy utca sarki házat, ami - állítólag — tévedésből két­féleképpen festődött ki a tél végén véget ért felújítás során. Ilyen lett a Kossuth Lajos ut­cai, olyan a Kazinczy utcai front, ez a kettősség pedig a kelleténél is jobban felhívja a figyelmet a pécsi főutcán amúgy is bántóan nagy töme­gű épületre. Annak idején ar­ról szólt a fáma, hogy „ter­mészetesen” kijavítják a hibát, mivel nem ilyennek tervezték a hóz színdinamikóját. Nos, amint ez már akkor sejthető volt, nem így lett. És nem já­rok messze az igazságtól, ha azt mondom: nem is festik egyformára a házat. Vagy té­vednék? I Hársfai István Az őszi K3l\llf-röl Jelentjük 39. hét Jegirxef

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents