Dunántúli Napló, 1988. október (45. évfolyam, 273-303. szám)
1988-10-24 / 296. szám
1988. október 24., hétfő Punomat! napló 7 Eljátszotta a szurkolók rokonszenvét a PMSC Foma: „Hogyan lehetne Felrázni a társaságot?” Furcsa eredmények születtek a labdarúgó NB I. szombati játéknapján.- Még jó, hogy egyik-másik találkozó nem szerepelt a totóban, sokakat megtréfált volna. Itt a Haladás—Ú. Dózsa és a PMSC— Veszprém mérkőzésre gondolok. Mindkettőnél a hazai szurkolók csalódotton távoztak. Nem ilyen 90 percet reméltek kedvenceiktől. Eljátszotta a szurkolói rokonszenvét a PMSC. Azt még úgy-ahogy lenyelték a csapattal szimpatizálók, hogy idehaza a fiúk kikaptak a Tatabányától és az FTC-től, de 'hogy a Veszprémtől? Az már sok volt nekik.- Siri csend honolt az öltözőben a lefújás után — em. fékezik vissza Torna Árpád, aki a pécsiek csapatkapitánya volt. — Senki sem szólt egy szót sem, csak magába zárkózva ült mindenki, átérezve a vereség súlyát. Nem tehetett egyikünk sem szemrehányást a másikra, mert nagyon rosszul játszottunk. Egyszerűen nem tudtunk a kapu elé kerülni. Láthatta mindenki: csatárgondok vannak. S hiába nyújtanak a csatárok gyenge teljesítményt, már régebb óta, a következő mérkőzésen is szerepelniük kell, mert helyettük nem lehet mást beállítani. Amikor levonultunk a pályáról, kilátástalannak éreztem a hely. zetünket. Hogyan lehetne lel- rázni a társaságot? Olyan naqy személycserék nem lehetnek, mivel éppen a csatársorban, ahol bajok vannak, ott nirícs lehetőség a változtatásra. Elszoktunk a sorozatos vereségektől az i. többi években. Kérdés azonban, hogy a csapat zöme, a sok hatol, akinek mostanában tartós balsikerben nem volt része, mint nekünk korábban, szóval az hogyan tudja majd túltenni magát ezen a hullámvölgyön. Méltán ünnepelhettek a veszprémiek. Kapóra jött nekik a meghívás az Udvardi- szőlőbe. A Pécsről oda elkerült játékos ugyanis rövid pincelátogatásra hívta meg a csapatot még jóval a pécsi kirándulás előtt. Dehogy is tudhatta még akkor, hogy lesz miért örülni a hegyoldalban. Rokonszenvesen, harsány diadalmámor nélkül, de örömmel nyugtázták a három pon. tot a vendégek. Akiknél Rugovics azt csinált a piros-fekete védőkkel, amit akart. Úgy hagyta állva őket a villámgyors fiú, hogy az már megmosolyogni való volt. Nem marad el sokkal tőle a rengeteg labdát összeszedő és azokat mind megjátszó Csongrádi, valamint a napokban igazolt Kiss. Utóbbi ugyan nem lőtt gólt, de kapufát igen, (ebből lett 2-0), és ügyesen kevert évei dacára, a Ipécsi 16-os környékén. Ez a három játékos mozgatta a Veszprémet. És a PMSC-t? Azt bizony senki sem. Többen csak „olibiztek", csupán arra voltak jók, hogy velük meglegyenek 11-en a hazaiak. Keserű pirula volt ez ■ a PMSC-nek, tanulságos lecke. Csak most már tényleg tanulni kellene a sajnos egyre gya, koribb leckékből. Még mielőtt valóban késő lesz. Bár erről egyesek hallani sem akarnak, igaz, korábban arról sem akartak, hogy ide juthatnak a pécsiek. A tapasztalatok mondatiák: jobb félni, mint megijedni ... H. L. Veszprém-PMSC 2-I (2-0) Pécs, 6000 néző, v.: Roxin. Veszprém: »Kakas - Bognár, Bimbó, Csík, Szécsi (Sánta, 68. p.) - Csornai, Csongrádi, Kelemen - Rugovics, Kiss, Ud- vardi (Sülé, 81 p.), "PMSC: Bogyay — Kónya, Torna, Márton (Csoboth, 54. p.). Hámori — Nagy T.,* Túri, Bérczv, Balogh - Lovász, Lehota (Czéh 68. p.). A 22. percben Márton buktatta a 16-oson belül kapura törő Rugovicsot, a büntetőt Csornai félmagasan lőtte a További szombati Ü. Dózsa-Haladás 4-0 (4-0). Szombathely, 6000 néző. V.: Hartmann. Gólszerzők: Szabó (17. p.), Kozma (19. p.), Esze- nyi( 25., 28., p.). Rába-ETO-Vasas 4-2 (1-1). Gyter, 10 000 néző. V.: Mólnál. Gólszerzők: Hajszán (24., 84. p.), Bücs (48. p.), Mörtel (88. p.), illetve Csorba (17. p. — 11-esből), Komjóti (74. P ) Bp. Honvéd—Dunaújváros 3-0 (1-0). Kispest, Bozsik stadion, 5000 néző. V.: Kurmai. Gólszerzők: Kovács (40. p.), Vasárnap játszották Tatabónyo-Ferencváros 2-1 (1-0). Tatabánya, 12 000 néző. V.: Fekete. Gólszerzők: Csapó (1. p.), Plotár (84. p), illetve Dukon (91. p.j. AZ NB 1. Állasa 1. MTK-VM 11 6 3 1 1 22-15 25 2. Videoton 11 7 — 1 3 25-10 22 3. Bp. Hon». 11 5 3 — 3 16- 9 21 4. Rába ETO 11 6 1 — 4 15-13 20 5. FTC 11 6 1 — 4 15-14 20 6. Tatabánya 11 5 1 2 3 14-15 19 7. ZTE 11 3 3 2 2 15-11 17 8. Siófok 11 5 — 2 4 14-13 17 9. Vós 11 4 2 1 4 18-18 17 10. Békései. 11 4 1 2 4 17-13 16 11. Haladás 11 4 1 1 5 15-20 15 12. Veszprém 11 3 2 1 5 6-12 14 13. PMSC 11 3 1 2 5 15-16 13 14. Vasas 11 2 1 3 5 16-25 11 15. Ú. Dázsa 11 2 — 3 6 16-20 9 16. Dunaújv. 11 — 3 2 6 9-24 8 hálóba (1-0). A 33. percben Kiss 22 méterről küldött szabadrúgás a a felső lécről pattant a mezőnybe vissza. Ud- vardi fejjel ért a labdába, mely Rugovics elé került, akinek lövése újra visszapattant a vetődő Bogyayról, aztán a kaputól 7 méterre álló Csík már nem hibázott (2-0), Az 56. percben Bérczy jó labdát adott Túrinak, aki senkitől sem zavartatva húzhatott kapura, és 12 méterről laposan a kapuba lőtte a labdát (2-1). eredmények Varga I. (70. p.), Fodor (75., 11 -esből). MTK-VM-Vác 4-0 (2-0). Hungária körút, 4000 néző. V.: Varga S. Gólszerzők: Balog (7., 14., 77. p.), Pölöskei (69. p.). ZTE-Videoton 2-2 (1-1) 11-esekkel: 5-3. Zalaegerszeg, 6000 néző. V.: Bay. Gólszerzők: Csepregi (47. p. - 11-esből), Kómán (54. p.), illetve Jován (25. p.), Petres (66. p.). Békéscsaba-Siófok 2-0 (1-0). Békéscsaba, 7000 néző. V.: Lázin. G.: Gruborovics, Csató. Tartalék* PMSC-Veszprém 3-0 (0-0). Pécs, 200 néző. V.: Dörnyei. PMSC: Bodnár (Rótt) - Tomka, Bódog, Brezniczky dr., Vókó - Máté, Braun, Palaczki, Kocsis - Hánzs, Ángyán. Edző: Koller Viktor. A második félidőben már gólokká érett a pécsiek mezőnyfölénye. A hazaiak végig többet kezdeményeztek, több helyzetük is volt. G.: Brezniczky dr., Palaczki. Ángyán. Jó: az egész pécsi csapat. Kézilabda Őszi nyitány edzőmérkőzéssel PMSC-Solymári PEMÜ 27-14 (13-8) NB I. férfi mérkőzés. Pécs, városi sportcsarnok, 900 néző. V.: Belső, Jacsó. PMSC: Tóth — Kovács I. 2, Horváth 4, Kakas 6, Kovács T. 6, Füzesi 3, (Cunos 4. Csere: Szenté (kapus). Hang 1, Gelb 1, Fazekas, Kovács J. Edző: Ko- leszár György, Harmat Tamás. Mérkőzés, az őszi nyitány előtt még potenciális üldözőnek számított PEMÜ együttese a PMSC-nek az első hat között való maradásában. S. mire eltelt a bő egy óra, kiderült: nem szabadna egy osztályban játszani a két együttesnek. S, hogy ezen feltételezésre, illetve következte* tésre várni kellett, azért csak magukat okolhatják a pécsiek. Az első negyedórában ugyanis olyan sok elemi hibát — labdafogás, ellépés, rossz passz, ziccerek kihagyása — vétettek a piros-feketék, hogy egy mérkőzésre is elég lett volna. Ezen időszakban szinte egyedül tartotta a lépést a vendégekkel a beállás Kovács Tamás. Negyedóra múlva beszállt a játékba Füzesi is, így folyamatosabbá váltak a hazai támadások, s hogy az utolsó tíz percre Kakas is belemelegedett, már az sem volt bosszantó, hogy Füzesi 7 méterest hibázott. Amíg az első félidőben az átlövők neve mellé csak nagy nullát írhattunk, addig szünet utón Horváth és Kakas át- lövéseivel egycsapásra átvették a játék irányítását a hazai átlövők és pillanatok alatt elhúztak a vendégektől. A 38. percben Kunos — lépészavara miatt — átlövő gólt ért el, s ez meghozta a kedvét, mert az utolsó 10 percben mór csak egyedül ő volt eredményes a pécsiek közül. A mérkőzés utolsó perceit ütemes tapssal kísérő hazai közönség az elmúlt hetek csalódásai után hálás volt. Ám anélkül, hogy ünneprontók volnánk, nem szabad elfeledkezni: az előző fordulóban a Kovács Tamás (fehér mezben), a pécsi csapat legjobbja célozza a solymári kaput. Fotó: Läufer László saját pályáján az Elektromostól vereséget szenvedett solymáriak nem voltak egy súlycsoportban a PMSC-vel. A sok technikai és taktikai hiba arra figyelmeztet, hogy jobb csapatok ellen nem engedheti meg ezt magának a pécsi együttes. Annál inkább nem, mert a következőkben két olyan mérkőzés következik, mint a bajnok Rába ETO, valamint a dobogóra pályázó Tatabányai Bányász. Mindezek ellenére néhány egyéni teljesítmény megérdemli a dicséretet. Tóth magabiztosan állt kapujában, míg a mezőnyben a támadásban és védekezésben is legjobb átlagot nyújtott Kovács T. mellett a szép megoldásokat is produkáló Kakas említhető. A vendégeknél a hazaiak által „felhozott" Kárpáti kapus és az át- \ lövő Debreceni nyújtott NB l-es teljesítményt. Kapu László Rotterdamtól Busseig A négy külföldön játszó pécsi: balról jobbra Nagy, Róth, Lő rincz, Mészáros. Volt pécsi focisták a nagyvilágban Lőríncz finn kupagyőztes lett Valahogy úgy jött össze — a véletlen tette —, hogy a volt pécsi labdarúgók, akik már külföldre szerződtek, újra feltűntek a -sporthírekben. Néhány nap eltéréssel egyszerre. Róth Antal neve úgy röppent fel, hogy arccsonttörést szenvedett. A feleségétől tudjuk — őt értük el Rotterdamban telefonon, mert a férje Tatán volt' segíteni a válogatottnak —, hogy „Rocsó" a tartalékban játszott bajnokit, amikor fejelés közben belekönyölcöltek az arcába. Kezdetben nem tűnt súlyosnak a dolog, végül mégis az lett. Megoperólták, 6 hétig nem futballozhat. Ennek cseppet sem örül, annak viszont igen, hogy november közepétől már nem számított külföldinek, a Feyenoordnál, akkor is szerepelhet, ha a lengyel Smolarek és az ausztrál Mit- shell is a pályán van. Mészáros Ferenc a Lokeren- ben újra játszhat. Nála ez az újság. Nemrégen műtötték porccal, 6 hetet ki kellett hagynia. Azóta már két mécsesén pályára lépett az „egyben", de még érzi a lábát. Veszprém-PBTC 4-4. NB II. nők. Pécsi pontszerzők: Szintén (387), Rubinszki (384), Gyurkovicsné (371), Horváthné (370). Nagy küzdelemben érSérülés ide, vagy oda, felesége szerint — őt találtuk otthon - biztos a helye a kezdőben, bár a belga klub két új játékost igazolt, mindkettőt Nigériából. A Lokerennél Mészárossal együtt most négy külföldi van, közülük egyszerre három játszhat. Szűkszavú volt a hír, ami megjelent a múlt vasárnapi Népsportban: a finn kupadöntőt a Haka Valkeakoski nyerte. Ennek a csapatnak a tagja Lőrincz Sándor is. Tőle erről többet személyesen hallottunk, hiszen a hét közepén Pécsre érkezett.- Áprilisig maradok, akkor kezdődik ott az új bajnokság. Kértem, hogy addig kapjak játékengedélyt, mert szeretnék Magyarországon futballozni, ha már itthon vagyok ilyen sokáig. Egyébként mi a finn első ligában a 6. helyen végeztünk a 12-es mezőnyben. A bajnokságban ugyan csak két gólt lőttem, de a társaim sokat az átadásaimból. Hogy jó évünk volt a Hakánál, azt a kupagyőzelem is bizonyítja. 1-0-ra nyertünk a kupadöntőn, Teke tékes döntetlent harcolt ki a pécsi csapat. P. Gázmű-Herendi Porcelán 6-2. NB II., férfiak. Az első a gólt a beadásomból a másik magyar, Szebegyinszky szerezte. Ezért a csapat 100 ezer finn márkát kapott, ami nagy pénz. (1 finn márka az kb. 12 forint - a szerk.) Jól érzem magam odakinn, jó vásárt csináltam a Hakával. Jövő ilyenkor szerepelhetünk a KEK-ben, azt már nagyon várom. A Fe- yenoord ellen még a PMSC-s- ként sérülés- miatt nem szerepelhettem, most kijuthatok a nemzeközi porondra. Busse-ben, Brüsszeltől 40 km-re futballozik a belga harmadik osztályban Nagy Imre. A bemutatkozó mérkőzésén ugyan 2-1-re kikapott a csapata a bajnokesélyestől, de a gólt ő Sptte. Ez a Busse 25 ezres város, amelynek 20 ezres stadinoja van. Elképzelhető ebből is, hogy mennyire szeretik ott a focit. Nagy Imre együttesének a belga külkereskedelmi miniszter a patró- nusa, ez mór jelent vgJamit. Az egykori pécsi labdarúgót nagy csinadrattóval fogadták, sokat várnak tőle. párban induló Saroki nagyarányú győzelme után, a mérkőzés kimenetele már nem volt kétséges. Legjobb pécsi dobók: Kismihóly (403), Kon- csecskó (422), Saroki (408). Viharosan zárult a WBA kongresszusa A hivatásos ökölvívók egyik szervezete, a Box Világfanács (WBA), a venezuelai Porlamar városában tartotta éves találkozóját A kongresszus napirendjén szerepelt az új elnök megválasztása, ami ezúttal csaknem szakadáshoz vezetett, mivel 27 küldött nem volt hajlandó elfogadni a Puerto Rico-i Batista Salas vezérsé- gét. A tisztséget végül a „hazai pólya” előnyeit élvező Gilberto Mendoza nyerte el, mire ellenfele támogatói elhagyták a termet. A legújabb jelentések szerint az „ellenzékieket", akik új WBA végrehajtó bizottságot kíséreltek meg létrehozni, kizárták a testület tagjai sorából. A 45 éves Salas állítólag perrel fenyegetőzik, mivel szerinte a Box Világtanács tagjai a szervezet szabályzatával ellentétes módon jártak el. Kosárlabda P. Postás—PEAC 93-83 (43-45). NB II. férfiak. Ld.: Kató (18), dr. Halmos, Szekeres (14 14), ill. Szakács (24), Priger (22), Vojtek (21). Szekszárd—P. Postás 77-74 (43-37). NB II. nők. Legjobb pécsi dobók: Tóka (27), Kovács (15), dr. Szalai, Papp (12—12). Vívás III. o. országos párbajtőrverseny, a PEAC rendezésében, (6 egyesület részvételével). Eredmények: 1. Rab, 2. dr. Szilágyi, 3. dr. Cserna, 5. Maróti, 8. Dencshózi (mind PEAC). II. o. csapatbajnokság, Nagykanizsa. Férfi tőrben a PEAC bekerült az I. osztályba, (ősz szeállításuk: Kupicsek, Rózsavölgyi, Haraszti, Kesztyűs, Maróti volt). Horváth László