Dunántúli Napló, 1988. október (45. évfolyam, 273-303. szám)
1988-10-15 / 287. szám
Dunántúlt napjó 1988. október 15., szombat iPéttssí Icüricép A harkányi strandfürdő új vizforgató-tisztitó berendezése Befejeződött a 105 milliós korszerűsítés „Szöuli” úszómedence Harkányban Szöul ünnepe véget ért. Az’ uszoda vize, amelynek tisztaságát négy aranyérmünk révén megcsodáltuk, immár rez- zenetlen tükörsimaságú. De vajon tudja-e az olvasó, hogy a szöulihoz hasonló medence itt, a mi pátriánkban is található? Mégpedig Harkányban! Hosszú évek óta tartó, ösz- szesen 105 millió forintot felemésztett beruházás zárult le a szeptember 18-án lezajlott átadási eljárással a nemzetközi hírű baranyai gyógy- és strandfürdőben, s ért véget az a korszerűsítés, amelynek a révén egy „szöuli típusú” uszodával gazdagodtunk. Az idézőjeles jelző persze úgy értendő, hogy a harkányi 50 méteres medence ma rrtár minden tekintetben - megfelel azoknak az előírásoknak, amelyek a nemzetközi színvonalat jelentik. Persze a 105 milliót nemcsak a verseny- sport miatt költötték el. Visszaforgatás és tisztítás377 ezer köbméter víz megtakarításával 99 Szöuli minőség” Harkány mindeddig nem a nagy úszóversenyekről volt híres, és ezután sem Igen várhatjuk ezt. (Bár az lenne o logikus, hogy ha mór van egy, a célnak száz százalékosan megfelelő úszómedence — „mindössze” a vízalatti käme- raállós hiányzik —, szerveződjék is ide néha egy-egy rangos verseny.) A korszerűsítés, amiről szó' lesz, nemcsak a starfköves úszómedencét érintette, hanem az 5-ös és a 6-os - a két egymáshoz simuló, szabálytalan alakú medencét is (vagyis a strandfürdő teljes, hidegvizes részét) és ez csak egy része — jóllehet igen fontos része - a Harkányban végbemenő változásoknak. Pár éve új főbejárat épült - ez volt a nyitány. - Aztán szauna létesült, idén megkezdte működését a 'hamar népszerűvé vált óriáscsúzda, csaknem beköltözhetően áll már az új üzletház, ahol a belső területet ma még uraló pavilonsor egységei kapnak majd helyet, tehát a vendégék pihenését szolgáló terület alaposan meg fog nőni. Amire szükség is van, hiszen a fürdőmedencék fogadókapacitása jóval nagyobb, mint a zöldterületé. De térjünk át a lényegre. Arra, amit május óta az idei vendégsereg amúgy is tapasztalhatott már, minthogy végre „visszakapta” a hidegvizes medencéket. S nem is akármilyen minőségben. Szöuli minőségben I Feszített víztükör Az óriási forgalom mindig is óriási gondot okozott Harkányban, s a gondok csúcsát mindig a fürdővizek minősége okozta. A sűrű vízcserék, az erőteljes klórozás ellenére is — mitagadás — gyakran gusztustalan volt a medencék vize, és ez érthető volt: amely vízben naponta többezer ember mártózik meg. az csak veszíthet a tisztaságából. A korszerűsítés programjának a kidolgozásával a BA- RANYATERV-et bízta meg a Baranya Megyei Fürdő Vállalat. Az építészeti tervezés feladatát Vári Jenő, a gépészetit Abay-Nemes István látta el- az utóbbi volt a nagyobb lélegzetű. Most a bemutatásban Abay-Nemes István volt a segítségünkre, oki 1982-ben kezdte e munkát, s aki nem titkolja: élete főművének tartja mindazt, ami itt megvalósult. És mi valósult meg? Nagyon szűkszavúan: feszített víztükör és kristálytiszta víz a medencékben. De mi van emögött? A „kiszorított víz” sorsa Egy gépház - a nyugati fala csupa üveg, így látni a berendezést: a hőcserélőket (a 60 fokos termálvizet 40 fokosra hűtve melegítik fel a strandmedencék vizét), a víztisztító tartályokat, a lüktető vékony csöveket, amelyek a tisztító vegyszereket adagolják .. . És a medencék, amelyekben a peremig ér a víz, amiből a „fölösleg” - ha csak egyetlen ember is kiszorítja a. testének megfelelő mennyiségű vizet - tüstént eltűnik a körbefutó víznyelőben, s máris bekerül a tisztítás folyamatába, majd tisztul,tan kerül vissza, ha az a bizonyos ember kilábal belőle. Vagyis a víz mindig a peremig ér — akkor is, ha senki sincs benne, s akkor is, ha 500-an lubickolnak benne. Ettől van a feszitettség, azaz hiányoznak a medencefaltól visszacsapó hullámok, miáltal az emberkeltette hullámok nagyon hamar „lecsengenek”. A BARANYATERV a nyugatnémet Silichenrvie . cég „Bermuda” antracittöltetes visszafor- gatásos víztisztítórendszerét valósította meg itt, ami az.ország egyik legnagyobb kapacitását jelenti: 6000 köbméter víz folyamatos tisztítását, ehhez naponta csupán egy csekély mennyiségű ún. frissítővizet kell hozzáadni a párolgási és a tisztításnál elkerülhetetlen veszteség pótlására. Ezelőtt hetenként kellett a medencék vizét cserélni, az idei próbaüzem idején a KÖJÁL a biztonság kedvéért havonkénti cserét írt elő, de ezt is visz- szavontc, minthogy a vízmin-, tők folyamatos ellenőrzése fölöslegessé tette. A töltő-ürítő rendszerben a három medence évi 'fogyasztása 484 . ezer köbméter volt, most a számi-, tott megtakarítás - 377 ezer köbméter! Mérhető a századmásodperc A feszített víztükör megteremtése természetesen a me- 'dencék általános felújításával járt: újracsempézés — vezető- sóvokkal -, a taposok megszüntetése és új lábmosók kialakítása, no és az 50 méteres medence valóban '50 méteressé tétele. Ti. valamivel rö- videbb volt, így hitelesíthető eredmények sem születtek. Most ultrahangos m éréssel múl - • liméternyi pontossággal tűzték ki az 50 métert, ‘illetve ennél 24 milliméterrel hosszabbat — ennyi annak a panelnek a vastagsága, ami érzékeli és az elektronikához továbbítja azt a pillanatot, amikor a versenyző beüt a célba. A harkányi berendezés — akár a szöuli - érzékeli a századmásodpercnyi eltérést is.Hársfai István Készül Újmecsekaija részletes. rendezési terve, amelynek dokumentumait kiállították a tanács székházónak második emeleti folyosóján, mert szeretnék megismerni az ott lakók észrevételeit . is. Emellett a közeljövőben megrendezén- dő társadalmi vitán szintén lehet javaslatot tenni, amelyet figyelembe vesznek a tervezés befejezésénél. * Szintén hozzá lehet szólni ahhoz a munkához, amelyet a Kartográfiai Vállalat készít: úira kiadják ugyanis az idegenforgalmi várostérképet. A változásokat és az adatokat a tanács építési és közlekedési osztálya szolgáltatja és szívesen fogadja a pécsiek véleményét a térképpel kapcsolatban. A Kolozsvár és a Mártírok útja sarkán lévő területet a tanács visszavette a PÉTÁV-tól és a PIK-től, miután rendbe- tették a romos, gazos telket. Egyelőre fűvel vetették be, de készül az itt létesítendő parki terve a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalatnál. Megvett egy házat is a tanács a közelmúltban. A közlekedés fejlesztése érdekéban, ugyanis le kell bontani a Katalin utca 32-es számú épületet. A PIK már kiköltöztette a lakókat, lakhatatlanná tette a házat, az UNIBER pedig megbízást kapott, hogy árverés útján számolja fel. * A Pécsi Postaigazgatóság előzetes szerződést kötött a tanáccsal, hogy későbbi terveit megvalósítsa:: hivatalt szándékozik építeni az Illyés Gyula úton és a Puskin téren. Mindkettő kisebb felvevő lesz. A „Világ világossága" alapítvány, mint hírül adtuk egy gondozóközpont létesítésére alkalmas területet kért, és kapott a tanács végrehajtó bizottságától. Végül a Bálicsi. út 29-es számú ingatlant találta alkalmasnak, azzal, hogy a mellette lévő, 31-es számú házat is megvásárolja. A terület részletes rendezési tervének módosításával lehetőség, van az intézmény építésére — kialakítására. Közterületet nevezett el a végrehajtóbizottság tegnap. Új fasornak nevezik a jövőben a Pellérdi utat a Korsó utcával összekötő közterületet. Korábban már foglalkozott a testület ezzel a közterülettel is, amikor Patacs közterületeinek adott nevet. Akkor a Száz' éves fasor utca-javaslat hangzott el, de a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat jelzéséből kiderült, hogy a nevet adó száz éves fa kipusztult. Viszont alkalmas ez a 650 méter hosszú kis utca új fasor telepítésére, ezt megelőlegezve kapta az elnevezését. Számítógép beszerzéséhez ad ötvenezer forintos támogatást a végrehajtó-bizottság a Hallássérültek Országos Szövetsége Baranya Megyei Egyesületének, valamint a pécsi nagyothallók klubjának. Ugyanennyivel támogatja a hallássérültek művelődését és továbbképzését a megyei tanács. A Bánya utca lakói társulást szerveztek útépítésre, és vállalják, hogy a teljes költség negyven százalékát saját munkájukkal teljesítik. A peremterületen lévő utca társulását a tanács a költségek hatvan százalékával segíti. Ugyancsak hozzájárul a vasa- si Berkenyés utca 38. 40. lakóinaik vízvezetéképítő munkájához az összköltség 72,9 százalékát állva. Ezzel a munkával lehetőség van a Berkenyés utca 36-os számú tanácsi kezelésben lévő ingatlan komfortosítására is. A KÉV rendbetette o vízelvezetést a Sarohin tábornok útja 92. előtt. Az líku Pál utca 3. előtti parkolóban leaszfaltozta a balesetveszélyes gödröt. A Barbakán-kertben utat épít a KÉV és október 25-re el is készül vele. Ezen az A HÉT KÉRDÉSE: Hogyan dolgoznak a közműtársulások? A kérdésre választ keresve, számomra meglepő dolgok váltok egynemüvé. Wéber József névé. és Keszthelyi Zoltánnal, a tanács tervosztályának főelőadóival beszélgetve, szép mérlegei készíthettünk a lakosság és a tanács közös pénzeiből készült közműmunkákról. Nem csökkent a lakosság vállalkozó kedve, holott az egy családra jutó hozzájárulás összege ez évben 15-20 ezer forinttal is meghaladja az előző évek pénzeit. Am ezekből a tízezer forintokból tízmilliókkal gyarapodott a város: a tanács tízmilliót szánt ez évben, a góc kivételével, a közműtársulások támogatására — ötven, illetve a peremterületeken hetven százalékkal járul hozzá a költségekhez de kilenc hónap alatt, elköltötték tizennyolcmillió forintot. S ami az előző években nem volt jellemző, kilenc hónap alatt befejezték az az évre szánt munkák jelentős részét, mert az idén van kivitelező kapacitás, a több- ’ éves tapasztalat is számottevő, de lényeges dolog az is, hogy a műszaki átadások után, kevés a hiánypótlás. mert csak a jó minőségben átadott munkára kap pénzt a vállalkozó. így már szeptemberben beszámolhattunk arról, hogy befejezték Somogy és Vasas vízvezetékhálózatának kiépítését, kész Mólomban a víz-, szennyvízcsatorna és a gázvezeték - egy-egy család hetvenötezer forintos hozzóiárulá- sával —, Gyárvárosban is jól halad a szennyvizesetek építése. A huszonhét egyedi utcából tizennégyben befejezték, négyben fektetik a vezetékeket, nyolc további utcábdn várhatóan idén elkészűj a közmű, míg kettőt folytatnak a következő évben. Lényeges kérdés az út-járda, vizes szennyviztársulásoknál, visszakapják-e az áfát? Máius végén született a kormányrendelet, miszeúton szállítják majd október 29-én a Pécsre érkező Szent Jobbot a székesegyházhoz. Deák Csaba kisvállalkozó járdát épít november 15-ig a Zsinkó utca déli oldalán. Az 5-ös tanácskozási központ a tehóból 300 000 forintot költ a munkára. Közműépítéseket kezdtek: lezárják az Irányi Dániel tér egy részét az új intérmény- központok építése- miatt. A Tolna Megyei Állami Építőipari Vállalat 1990. december 31-ig kérte az engedélyt. Vasason folytatják a vízvezetéképítést a Csarnok közben és a Berkenyés utcában október 25-ig a Termovill gmk szakemberei. A MÉLYÉP gmk gázvezetéket épít a Hegedűs Mihály utcában október 31-ig. Hosszú József kisiparos szennyvízcsatornát épít a Tölgyes utcában október 31-ig. rint c július elsejétől kötött gazdasági megállapodásokban a tanács átvállalja az általános forgalmi adót. Az év első hat hónapjában szervezett*társulásoknak a rendelet szerint visszafizetik, de ma még kilátástalannak tűnik, hogyan? Rendkívüli adminisztrációt igényét az összeg elszámolása, hiszen több száz tételről van szó, egyelőre nem tudni ki, és miként vállalja. ismert, hogy az, aki manapság gáztársulást szervez, azzal is számol, hogy semmilyen központi támogatásban nem részesülhet. Mégis Pécs több területén jó ütemben halad a vezetéképítés. Meszes ugyan kedvezőbb helyzetben van a Mecseki Szénbányák három évre ütemezett húszmillió forintjával, amelyből idén hét-, jövőre nyolcmilliót költhetnek el. Az idei évre tervezett tizenhárom utcában már befejezték a munkát, és az Őszi hónapokban tovább folytathatják a tervet. Kovácstelepen nyolc utcában kéíz lesz az építés az év végére, mindössze kettő marad a következő évre. Patacson ötmillió forintot adott a tanács az itt épülő lakótelep közműmunkái támogatására, így lehetőség van a környező utcákban is továbbvinni a vezetéket. Gyárvároson két nagy társulás alakult, a Géza utcai jó ütemben dolgozik, míg a másikat most szervezik. Az idén jelentkezett tizenkét egyedi utcából hét kész. Nagy városrészekben valósul meg ezzel a gázszolgáltatás, a műszaki lehetőség a folytatásra a következő években Meszesen adott, a város többi részén egy újabb átadó-állomás létesítése az alap. Jó hír a gázvezetéképitő társulásokban részt vevőknek, hogy az Országgyűlés döntött: visszatérítik az általános forgalmi adót. A mikéntről a végrehajtás konkrétumainak ismeretében tájékoztatunk majd. A mohácsi Vasöntödében elkészítették az első, úgynevezett nosztalgia tüzivizcsapot, amelyet a Széchenyi téri könyves pavilon mellett lehet megnézni. Érdemes, mert a tanács a pécsiek véleményére is számít. Elsősorban arra kíváncsi milyen sfeinben képzelik el a következőket a tűzoltóság (BM TOP) ugyanis nem ragaszkodik a szabvány előírásához, a piros alapon két fehér csíkkal bevont föld feletti tűzivizcsaphoz, hanem elképzelhetőnek tartja az itt látott szürke, illetve piros s/inben. Ez utóbbit is rövidesen kiteszik a Szent István téren. Idén 37 föld feletti csapot telepített a Pécsi Vízmű, és a* tervek szerint a következő három évben ‘ a város valamennyi nagyforgalmú közintézményének kör* zetében felállítják. Amennyiben ezek az öntöttvas burkolatok megnyerik a szakma és pécsiek tetszését, évente mintegy tizenötöt rendel a mohácsiaktól a tanács. A véleményekre november végéig számítanak. Egyébként egy budapesti és egy szentendrei öntöde is jelezte vóiialkozókedvét, igv lehetőség lesz arra is, hogv Pécs egy- egy területén azonos típusú nosz- taigia-tűzi vízcsapokat telepítsenek. Határidők! Nsm készült el a kért határidőre a közműépítéssel a Pécsi Vízmű a Gebauer utca 3-ban, az Aradi Vértanúk útja 16-ban, a Ke- szűi út 52-ben, az Újvilág utca 48-ban és az Engels út 84-ben. Szintén elmaradt a Posta a Sallai utcában és a DDGáz a Mártírok útja 28-ban. * A Városgondnokság közli, hogy intézkedett a lakosság és a közterület felügyelők bejelentéseire: az Urögi határ- útón még kezdték a kátyúk megszüntetését. Az Urögi úton a betongyűrűket folyamatosan beépítik az árok tisztításával együtt. A Flórián utcában a lelógó faágak nyesését megrendelték a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalatnál, míg a Török és a Jász utca sarkán lévő villámsúlytot- ta fa eltávolítását szintén. Gáldonyi Magdolna