Dunántúli Napló, 1988. szeptember (45. évfolyam, 243-272. szám)
1988-09-10 / 252. szám
Kibővített üzemvezetői értekezlet 3 Mecseki Szénbányáknál Folytatódik a liászprogram Grósz Károly hazaérkezett Berlinből Kétnapos hivatalos baráti látogatásának befejeztével Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke hazautazott a Német Demokratfkus Köztársaságból. A magyar pártvezető Erich Honeckernek, az NSZEP KB főtitkárának, az államtanács elnökének meghívására tartózkodott két napig az NDK fővárosában. A berlin-schönefeldi repülőtéren a magyar vezetőt katonai tiszteletadással búcsúztatták. Jelen volt Grósz Károly vendéglátója, Erich Ho- necker, valamint az NDK párt- és állami vezetésének számos kiemelkedő személyisége. Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke pénteken este hazaérkezett a Német Demokratikus Köztársaságban tett hivatalos, baráti látogatásáról. Kíséretében volt Németh Miklós, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, Marjai József, a Minisztertanács elnökhelyettese, kereskedelmi miniszter és Kótai Géza, a KB külügyi osztályának vezetője, a KB tagjai, valamint Major László, a KB irodájának vezetője. Grósz Károlyt és kíséretét a ferihegyi repülőtéren Lukács János, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára, Szűrös Mátyás, a Központi Bizottsáa titkára és Szokai Imre, a KB külügyi A hivatalosan az NDK-ban tartózkodó Grósz Károly pártfőtitkár, miniszterelnök és kísérete Berlin nevezetességeivel ismerkedik a Nikolai-negyedben. (MTI- TELEFOTÓ) osztályának helyettes vezetője fogadta. Jelen volt Georg Folk, a Német Demokratikus Köztársaság budapesti nagy- követségének ideiglenes ügyvivője. Közös közlemény a látogatásról Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Erich Honeckernek, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága főtitkárának, a Német Demokratikus Köztársaság államtanácsa elnökének meghívására 1988. szeptember 8-án és 9-én hivatalos, baráti látogatást tett a Német Demokratikus Köztársaságban. Grósz Károly koszorút helyezett el a fasizmus és a mi- litarizmus áldozatainak emlékművénél. Berlin főpolgármesterénél tett látogatása alkalmával bejegyzést tett a főváros ,,Arany Könyvébe”. Grósz Károly és Erich Ho- neöker részletes véleménycserét folytatott a két szocialista ország társadalmi fejlődésének időszerű kérdéseiről, áttekintette a magyar—NDK kapcsolatokat, megvitatta további elmélyítésük lehetőségeit és megtárgyalta a nemzetközi helyzet néhány kérdését. Erich Honecker tájékoztatást adott a Központi Bizottság 6. plénumán és az NSZEP járási bizottságainak első titkáraival folytatott tanácskozáson kijelölt feladatokról és azok végrehajtásáról, ami a párt XI. kongresszusán elfogadott határozatok eredményes megvalósítását szolgálja. Szólt a gazdaság- és szociálpolitika egységes irónyvonolá- nalTTolytatásóról és a szocialista demokrácia széles körű fejlesztéséről. Grósz Károly ismertette az MSZMP országos értekezletének állásfoglalását, a párt, a magyar társadalom feladatait a szocialista építőmunkában. Kiemelte, hogy a magyarországi gyakorlatban a gazdasági reform és a szocialista demokrácia továbbfejlesztése szerves egységet alkot. Kifejezésre juttatta: a Magyar Szocialista Munkáspárt határozottan törekszik a demokrácia és a társadalmi nyilvánosság erősítésére, a párt irányító szerepének korszerű érvényesítésére. A főtitkárok hangsúlyozták a testvérpártok két- és többoldalú keretek közötti, sokrétű elvtársi véleménycseréjének hasznosságát a szocialista építőmunka során felhalmozott tapasztalatok kölcsönös, eredményesebb alkalmazása szempontjából. Kifejezték meggyőződésüket, hogy a szocialista világban —, a nemzeti sajátosságoknak megfelelően —, kibontakozó megújulási folyamatok hozzájárulnak e törekvés sikeréhez. Grósz Károly és Erich Honecker megelégedéssel állapította meg, hogy a két állam, a két nép kapcsolatai magas színvonalúak. Sokoldalú továbbfejlesztésük biztosítéka az MSZMP és az NSZEP közötti kölcsönös bizalmon alapuló szoros és gyümölcsöző együttműködés. Mindkét főtitkár úgy értékelte, hogy a gazdasági és a műszaki-tudományos együttműködés 2000-ig szóló fej-» lesztéséről 1985-ben a I ó í rt hosszú távú program eredményeként, gazdasági kapcsolatainkat a folyamatosság jellemzi és ez a két ország népgazdasági feladatainak megoldásához hatékony támogatást nyújt. Rámutattak a gazdasági szerkezetet meghatározó iparágakban, így a mikroelektronikában, a számítás- és robottechnikában, valamint a biotechnológiában folytatott együttműködés fejlesztésének fontosságára. Hangsúlyozták az elfogadott megállapodások pontos teljesítésének szükségességét, a lehetőségek jobb kihasználását és az együttműködés korszerű formáinak széles körű alkalmazását. E téren egyre nagyobb jelentősége van a szakosodás és a kooperáció ésszerű bővítésének és elmélyítésének, valamint a vállalatok, az intézmények és a kollektívák közötti, közvetlen kapcsolatok fejlesztésének. Mindkét fél rámutatott arra, hogy a KGST keretében megvalósuló együttműködés továbbra is fontos tényezője a szocialista országok ' gazdasági fejlődésének. Méltatták a szervezet 44. ülésszakának határozatait, amelyek megvalósítása minőségileg új szakaszt nyithat az országaink közötti együttműködésben. Egyetértő- leg hangsúlyozták az 1991. és ■|995. közötti időszakra szóló népgazdasági tervek koordinálásának jelentőségét. (Folytatás a 2. oldalon) Véázteség nélkül kívánjál zárni az évei A külfejtés mégsem nyeli el Péesbányatelepef — Á tartalomból: Szerkezetváltás világbanki hitellel (2. oldal) Tetteken alapuló ifjúságpolitikát (3. oldal) A szökőkút (3. oldal) Nagy indulatok - kis formában (5. oldal) Ülést tartott a Pécsi Városi Tanács végrehajtó bizottsága Tegnap délelőtt ülést tartott Pécs Megyei Város Tanácsának végrehajtó bizottsága. Napirend előtt dr. Farkas Károly vb-titkár adott tájékoztatást az Erdélyből Pécsre érkezettek elhelyezéséről. A vb megtárgyalta a továbbiakban a szeptember 29-re összehívandó városi tanácsülés napirendjét, majd tájékoztatót hallgatott meg az új adórendszer működésének tapasztalatairól, a város idei pénzügyi tervének féléves teljesítéséről és a gazdálkodós várható alakulásáról, az „Egészséges városok" programról és az 1989-ben Pécsett tartandó WHO-kongresszus előkészületeiről, beszámolót hallgattak meg a belvíz- és csapadékvíz-elvezetés helyzetéről, s módosították a közterületfelügyelet szervezeti szabályzatát. Folytatódik a liászprogram néven ismert állami nagyberuházás a Mecseki Szénbányáknál, ugyanakkor javaslat született a vállalat hitelállományának felszámolására. Szokatlan időben, tegnap hajnalban kibővített üzemvezetői értekezletet tartottak a Mecseki Szénbányák pécsi központjában, ahol az üzemek, a vállalat gozdasági, műszaki vezetői, párt- és szakszervezeti vezetők is részt vettek. Szinte valamennyi termeléssel, beruházással, műszaki fejlesztéssel, értékesítéssel, munkaerő-gazdálkodással, érdekeltségi rendszerrel, bér- és költséggazdálkodással kapcsolatos aktuális kérdéssel foglalkoztak az üzemek vezetői és számot adtak az őket közvetlenül érintő feladatok megoldási lehetőségeiről. A részletes tájékoztatókból, a vállalatra nehezedő millió gond ellenére az derült ki, hogy a vállalati terveknek, illetve a szanálási szervezet által meghatározott előírásoknak megfelelően lesz zárható az 1988-as esztendő. A vállalat működőképességének, jövőjének szempontjából hihetetlenül fontos ez, ugyanis ezen a héten két nagyon fontos tárgyalás volt a Mecseki Szénbányák sorsáról. A Terv és Gazdasági Bizottság szénbányászattal kapcsolatos döntését követően a Mecseki Szénbányák két változatban kidolgozta, miként lehet a vállalat működőképességét fenntartani. Czipper Gyula ipari miniszterhelyettes vezetésével szakértői csoport vizsgálta a héten az alternatív terveket, amelyekben két szélső határértéket határoztak meg évi 2,4 millió, illetve 1,7 millió tonnás termelésre. A második változat bányüazem bezárását is tartalmazza. A jelen helyzetre, az 1989-es és 1990-es esztendőre és a távolabbi jövőre kidolgozott elképzelések egy harmadik változata született, amely évi 2 millió tonnás termeléssel számol, ez biztosítja a Pécsi Hőerőmű igényeinek maradéktalan kielégítését, a lakosság ellátását és Dunaújváros számára is évi 300 kilo- tonnányi kokszszén koncentrá- tumot. üzem bezárására így nem kerül sor, 1989-ben is folytatódik a liászprogram, amelyre 500 milliós állami támogatást kapnak. Az elemeiben részletes kimunkálást igénylő tervről a későbbiekben részletesen beszámolunk. A vállalat vezetői egy másik tárgyaláson a Budapest Bank Rt. és a Pénzügyminisztérium Szanálási Szervezetével a vállalatot terhelő milliárdos nagyság- rendű hitelállomány felszámolási lehetőségeit kutatták - sikerré!. A javaslatot természetesen kormányzati szerveknek és a Budapest Bank Rt. igazgató tanácsának is el kell fogadnia - erre nagy valószínűséggel esély van. Ez esetben a Mecseki Szénbányák a jövőben pénzügyileg csak önerejére támaszkodhat. A kibővített üzemvezetői értekezleten szó esett o pécsbá- nyai külfejtés tervezett fejlesztéséről, amely a települést, kórházat, temetőt, iskolát, templomot veszélyeztette. Az érzelmeket, emberi sorsokat érintő tervet megváltoztatták: keletről, a Tolbuhin út vonalától nyitják meg az újabb külfejtést, a reményt keltő, gazdaságosan kitermelhető szén- vogyon a beruházási költséget maximálisan három év alatt megtéríti. A Nagybányaréti völgyben néhány öreg ház kerül csak lebontásra. Az üzemvezetői értekezleten Csethe László vezérigazgató kitért arra, hogy az elmúlt időszakbon a vállalatra nehezedő gondok, a közelmúlt eseményei hihetetlen feszültségeket teremtettek, ennek ellenére az 1988-as esztendőt veszteség nélkül kell zárni, a következő években pedig a segítőkészség, a vállalattal szemben meglevő jóindulat ellenére a mecseki szénbányászat sorsa döntő mértékben o gazdasági, műszaki vezetők, a bányászok eszében, kezében van. Dr. Geisz Mihály, az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának titkára a vállalat valamennyi gozdasági, politikai, társadalmi vezetőjét arról biztosította, hogy a bizalom velük szemben továbbra is fennáll ... L. J. M*MVU a nagytótfalui tájházat. Képünkön az iskolamúzeum egy részlete. (Tudósításunk a 2. Fotó: Proksza László Átadták oldalon.)