Dunántúli Napló, 1988. szeptember (45. évfolyam, 243-272. szám)
1988-09-30 / 272. szám
e Dunántúli napló 1988. szeptember 29., csütörtök A szerkesztőség postájából S fi pécsiek uelemenyét kértük Válaszolnak - intézkednek Másfél hónapon keresztül közöltük pécsi ol- akik beszámoltak arról is, hogyan intéz- vasóink véleményét a városi tanács munká- kedtek, mit terveznek, illetve milyen lehető- járói. A szóvá tett problémákról megirták ségeik vannak a gondok megoldásában. Ez- véleményüket a városi tanács munkatársai, úttal ezeket az Írásokat közöljük. Packázik a HiuaVal? megnövelt oldalszámmal teljesíthetné ezeket az igényeket. Nagy hiba volna, Ha a tanácsi szervek — még ha azok hatóságok is — az ügyeket csak a tételes jogi kritériumok alapján kezelnék, és nem vennék figyelembe azokat a tételes jogon kívüli szférákat — úgymint elhelyezhetőség, városkép, meglévő létesítményekhez való igazodás stb. A magunk részéről ezt is tettük, amikor az ügyet a jogorvoslati eljárásban vizsgáltuk. Végezetül: igaz, hogy a sajátos szemléletmóddal és kérdőjellel a cikkíró a korrupció árnyéka alá helyezi azt a szervet, amely a megismételt eljárásban a kérelmet ismét megvizsgálja. Ezt a magunk részéről félreérthető, elhamarkodott, mindenekelőtt az indulatokon nyugvó felvetésnek minősítjük még akkor is, ha ezt büntetőszabályaink tényálladéki formában eléggé részletesen taglalják. Dr. Bajtai Dezső csoportvezető jogtanácsos, építési és közlekedési osztály Erdélyi Sándorné tette szóvá, hogy a Bittner Alajos utca egyik olda* Ián hiányzik a járda. A válasz a következő: A Bittner Alajos utcai meglévő járda állapotát a helyszínen megvizsgáltam. A Városgondnokság a kifogásolt járdaszakasz gaztalanítását elvégeztette. A páros oldalon lévő járda hiányában a zöldsáv, illetve a letaposott földterület karbantartásáról a lakó köteles gondoskodni (1986. évi 9. sz. tanácsrendelet 6. 1. pontja). Az egyik oldalon hiányzó járda építését osztályunk a VII. ötéves terv- ben anyagi fedezet hiányában nem tervezi. Dr. Somfai Csaba, építési és közlekedési osztályvezető -----------------------------------■ » ■ K ereskedők háza Válasz a KISOSZ kereskedők háza ügyében írt levélre: Városközpontunk fejlesztésének új elemeként fogalmazódott meg a kereskedők háza építése. A kereskedelmi létesítmény rendezési tervi beilleszkedéséhez szükséges beépítési javaslat elkészítését követően a terveket osztályunk a végrehajtó bizottság elé terjesztette. A testület szeptemberi ülésén döntött a jóváhagyásról és a KISOSZ áltol igényelt - az OTP Baranya Megyei Igazgatóság székháza és a Rákóczi út 50. számú épület között fekvő — mintegy 1500 négyzetméteres építési telek felajánlásáról. A területátadással és -átvétellel kapcsolatos gazdasági megállapodás előkészítését az érdekelt szervek bevonásával megkezdtük. Reméljük, hogy a KISOSZ megalapozott programja az általuk kiválasztott területen hatékony beruházói munkával rövid időn belül megvalósul. Solti Dezső építési és közlekedési osztály vezető-helyettes Lakás adásvétel A Dunántúli Napló július 28-i számában megjelent Má- ramarosi Miklós pécsi olvasó írására közöljük: Minden esetben örömmel vesszük, ha a lakosság részéről olyan írások jelennek meg a sajtóban, amelyek a tanácsi munka hiányosságait, a felesleges bürokratikus intézkedéseket, a jogos egyéni vagy a közérdek sérelmét, vagy az ügyintézők magatartását teszik szóvá. Ezért is volt meglepő a szóban forgó írás megjelenése, amely merőben egyoldalúan és csak a „jogos” egyéni érdek oldaláról kívánja bemutatni a tanácsi munkát mégpedig nem általánosságban, hanem egy hatósági ügy kapcsán. Ebben az ügyben - mint a legtöbb építési engedély ügyében - ellenérdekű félek vannak, így a teljes tisztánlátás érdekében joggal merül fel a „hallgattassák meg mindkét fél” - már a római jog által is alaptételként alkalmazott igénye. Hely hiányában sajnos nincs módunk arra, hogy az ügy részleteit és ennek keretében az ellenérdekű felek álláspontját részletesen ismertessük, de úgy véljük, nem is ez a feladatunk. Az ügy alaptényállása: a cikk íróia és társa egy társasházi lakóközösség területén személygépkocsi-tárolókat kíván építeni, melynek megvalósítása ellen az ott lakók szót emeltek, mégpedig jelentős többséggel. Már az elvi építési engedély kiadható- sága tekintetében eltérő álláspontra helyezkedett az I. és II. fokú hatósáq - az utóbbi véleménye felülvizsgálati fokon is megerősített — és amely végül' is a kérelem elutasításához vezetett. Megértjük a cikk írójának problémáját, de neki is tudomásul kell vennie, hogy a hatóságok olyan eljárási szabályok alapján hoznak döntéseket, melyek éppenhogy garanciát jelentenek a törvényességre és nem pedig hivatali packázást. A cikkíró a fellebbezőket aggályoskodóknak, a II. fokú hatóságot pedig kritikátlannak és etikátlannak nevezi. Nos, a többségben levő ellenérdekűeknek hasonló a véleményük az építkezőkről, noha nem kívánnak élni a sajtó adta lehetőségekkel, ilyen módon adva meg az alaphangulatot egy közvéleményre végső soron nem tartozó hatósági ügynek. Mondjuk ezt azért, mert ha minden hatósági ügy ellenérdekű fele ilyen eszközzel kívánná igazát bizonyítani, úgy a sajtó csak A Dunántúli Napló szeptember 1-jei számában, Miklós Mi- hályné, Megye u. 18. sz. alatti lakos levelére válaszolva az alábbiakat közöljük: Pécsett az állami tulajdonbon álló lakásingatlanok elidegenítését az 1988. évi 5. sz. tanácsrendelet alapján végezzük. E rendelet szellemében vizsgálta meg a végrehajtó bizottság a Megye u. 18. lakóház vásárlás iránti kérelmüket is. A 82/1988. (VII. 8.) sz. határozat a vételi kérelmet elutasította azzal, hogy a vállalat ismételten vizsgálja felül a lakóházra végzett gazdaságos- sági számításokat. E felülvizsgálat után kérelmük ismételten a végrehajtó bizottság elé kerül, még ez évben. A vb döntéséről egyébként - tudomásunk szerint az INKÖZ-iroda 1988. augusztus 26-án - tehát panaszos levele megírása után tájékoztatta. A Városi Tanács V. B., illetve a kezelő vállalat álláspontja az elidegenítések tekintetében egységes gyakorlaton alapszik, azaz mind a lakásgazdálkodási, mind az ingatlankezelési érdekeket egyaránt védi. Dr. Bajtai Dezső csoportvezető, építési és közlekedési osztály Elismerő szavak A Dunántúli Napló augusztus 16*i számában S. L., Pécs, Xa- vér u. 1. aláírással megjelent levél írója a V. B. Hivatal egészségügyi osztályának munkáját dicséri. Az elismerő — az egészségügyi osztály munkáját értékelő sorokat — köszönettel nyugtázzuk. Dr. Pozsárkó István, a V. B. Hivatal elnöke * Köszönjük Kovács Elemérnek, a Testvériség utca közös képviselőjének elismerő szavait a lakossági önerős társulások szervezésével kapcsolatos munkánkról. A tervosztály (Keszthelyi Zoltán is a terv-, és nem az építési és közlekedési osztály dolgozója) arra törekszik, hogy a lakosságot nem kis mértékben terhelő közműépítések szervezésében a továbbiakban is maximális segítséget nyújtson. Szőke Éva tervosztályvezető Színesebb városkép T. K. olvasói levelében a város képének egyhangúságát, színtelenségét panaszolja, hiányolva a színes üzletportálokat, a közterületi reklámokat és információs táblákat, az épületek változatos színezését. A pezsgő városi élet ilyen külső jegyein kívül a közterületek életét is túl csendesnek, eseménytelennek ítéli. Ha jövő szándékainkkal vetjük egybe ezt o látleletet, akkor összességében egyet kell értenünk vele. Ezért is soroljuk fel azokat a szándékokat, terveket, amelyekkel o jelenlegi állapotokat javítani szeretnénk. Jó néhány program már korábban elkezdődött: az épületek homlokzatainak egy-egy útszakaszra vonatkozó színtervezése, a foghíjak gyorsuló ütemű beépítése, a központi fekvésű közterületek burkolatainak, parkosításának igényesebb kialakítása, a belváros és a hozzá csatlakozó területek közvi- lágitásának hagyományőrző jellegű átalakítása, az utcabútorozás, padok, lámpák, hirdetőberendezések, pavilonok szebb megformálása, a budai, a siklósi és a szigeti „városkapuk" szebbé tétele, gazdagítva az információs feliratokat, táblákat az idelátogatók számára. A felsorolásból is látszik, hogy sok mindent kell pótolni, a városi közterek megújítása hosszabb időt vesz igénybe. Reméljük, a jövőben a rnór meglévő és szépülő köztereinken a város közösségi élete is mind színesebbé válik az egyetemi, középiskolai programokkal, az egyesületek részvételének fokozásával. Solti Dezső építési és közlekedési osztály vezető-helyettes ■ * -----------------------------E btartás megértéssel Gaál Attila (Hegyalja u. 48.) az ebtartási helyzettel kapcsolatban írt észrevételére az alábbi tájékoztatást adom: A Városi Közterület-felügyelet hivatott arra, hogy az eb- tartási rendelet megszegőivel szemben eljárjon. Ezt a szabálysértési nemet kiemelten kezeljük és a szabálysértési eljárásaink közül a második helyet foglalja el. Az ön által említett helyzet sajnos a város egész területére jellemző, különös tekintettel Kertváros és Uránváros területére. A városban 12 felügyelő teljesít járőrszolgálatot. A renitens ebtarták megfékezésére mindent elkövetünk, de ettől a létszámtól nem várható el, hogy egy 170 ezres lélekszám- mal bíró városban minden eseménynél ott legyenek. Honda Viktor, Közterület-felügyelet vezetője Óvjuk az értékeket Válasz Balavári Miklósnak: A városi tanács jelentős anyagi erőt fordít a város közparkjainak, közterületeinek rendben tartósára. Sajnos az észrevételében jelzett rongálások (facsemeték letörése, virágok, cserjék, bokrok kihúzása) gyakoriak, főként Lvov-Kertvá- ros új parkjaiban. Egyetértünk javaslatával, hogy iskolai természet- és környezetvédő szakkörök szervezésével segítenek törekvéseinkben. Több iskola tett már Ígéretet a környezetének ápolására, tisztán tartósára (legutóbb a Leőwey Klára Gimnázium a Szt. Isvtán tér gondozását vállalta.) Solti Dezső építési és közlekedési asztályvezető-helyettes MAI MŰSOR FILM P«tőfi: Camorra (4, 6). Filmmúzeum: Az utolsó tangó Párizsban (8). Kossuth: A buhoroi festő (10. 12, 2, 4). Légy bátor és erős! (6. 8). Park; Camorra (n4, n6, n8). Műsorinformáció a 086-os telefonszámon. Jószerencsét: Elfújta a szél (f6). Komló; Szeleburdi vakáció (4), Ti- tánia, Titónia ... (6). Komló, Kantora: Gyermekroblós o Palánk utcában (5). Mohács: A szakasz (6, 8). Szigetvár: Kémek o Sasfészekben (5, 8). Siklós: Vágyrajócók (8). Dunaszekcső: Híd a Kwai folyón (f8). Harkány: Kairó bíbor rózsája (7). Pécsvárad: Diplomás örömlány (f8). Sellye; A másik ember (7). Szentlörinc: Amerikai feleség (8). Villány: Nagy zűr Kis- Kínában (fő, f8). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.30: Nyolc rádió nyolc dala. 9.00: Verbunkosok, nóták. 9.30: A külpolitikai rovat műsora. 10.05: Diákfélóra 10.46: Katonazenekarok találkozói. 11.25: Rózsa Sándor. 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00: Klasszikusok déíidöben. 14.10: A magyar nyelv századai. 14.25: Tóncházi muzsika. 15.00: Szóról szóra. Zenés irodalmi magazin. 16.05: Zeneiskolásoknak zeneiskolások muzsikálnak. 1Ő.17: Legenda a kapitányról. Rádiójáték. 17.00; Fűtől fáig. 17.30: Szöul, ’88. 17.50: Krisztinavárosi madrigál. Huszár Klóra önéletrajzi regénye folytatásokban. 19.15: Szöul, ’88 19.25: Alma és fája — dokumentumműsor. 20.11: István király a zenében. 20.51 : PAF-músor. 21.14: Idősebbek hullámhosszán. 22.00. Hirvilóq. 22.30: Operaáriák. 23.00: Tükörképünk 37 darabban. 23.30: Fuvolaművészek felvételeiből. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Napközben — Budapestről és Szöulból (élő). Közben: 8.20: A Szabó csalód. 12.10: Hallá, itt Szöul! 15.10: Operaslágerek. 15.45 Törvénykönyv. 16.00: őrnek milyen a karrierje? 17.05: Újdonságainkból. 17.30: Zöld telefon. 18.30: Slágerlista. 19.20: Operettkedvelók- nek. 20.15: A Poptorisznya dalaiból. 21.05. A Magyor Rádió Karinthy Színpada. 22. Iá: Archívumunkból. 22.38: Barangalás régi hanglemezek között. 23.10: Az Ü2 együttes összes nagylemeze. VI/5. rész. 23.51; Halló, itt Szöul! BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Zenekari muzsika. 10.24: Richard Strauss: Ariac’né Naxos szigetén. Egyfelvonásos opera előjátékkal. Közben. 11.10: Magyarán szólva. 11.25: Az operaközvetítés folytatása. 13.03: Színészvizsga, 1988. 14.00: Grieg: Zongoraverseny. 14.30: Operába hívogató. 15.00: Pophullám. 16.04: A kamarazene kedvelőinek. 17.00; Nyitnikék — kisiskolások műsora. 17.30: Rossini-nyitónyok. 17.50: XIII. Debreceni nemzetközi Bartók Béla-kó- rusverseny. 18.30: Az MR román nyelvű nemzetiségi műsora. 19.05: Schubert: Esz-dúr vonósnégyes. 19.35: Budapesti Zenei Hetek. Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Liszt Ferenc Kamarazenekor hangversenye. Közben: kb. 20.25. Száz éve született Tersánszky Józsi Jenő. Kb. 20.43: A hangversenyközvetítés folytatása. Kb. 21.20: Gitármuzsika. 21.40: A pécsi stúdió archívumából. 22.00; Magyar művészek operafelvételei. 22.28: Napjaink zenéje. PÉCSI RÁDIÓ 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Információk Dél-Dunóntúlról. — 17.30: Dél-dunántúli magazin. Közben 18.00 órakor: hírek, tudósítások. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35; Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 9.58: Műsorismertetés. 10.00: Tévétorna nyugdíjasoknak. 10.05: Képújság. 10.10. Teledoktor. 10.20: Fejezetek a magyar képírás történetéből. — Nagybánya. 10.50: Reklám. 11.00: Szöul, ’88. 14.30: Reklám. 14.35: Képújság. 16.33: Műsorismertetés. 16.35: Hírek. 16.40: Az utca táncosai. 17.00 r Reklám. 17.10: Hármas ..csatorna”. 17.55: Ének a katonákról. 18.25: Ne! 18.45: Reklám. 18.55: Tévétorno. 19.00: Esti mese. 19.15: Lottósorsolás. 19.25: Reklám. 19.30; Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: Budapesti Művészeti Hetek: Volt egyszer egy úrlovas. Tévéfilm. 21.15: Reklám. 21.20: Vízválasztó. 21.45: A hét műtárqya. 21.50: Fejezetek az első világháborúból. 6. rész. 22.35; Híradó 3. MÁSODIK MŰSOR 17.03: Műsorismertetés. 17.05: KéDÚjsáq. 17.10: Magyar évszázadok. 17.25: Képes nóták. 17.55: Ábrahám gyermekei. 18.25: Hírek szlovák nyelven. 18.30: A Szegedi Körzeti Stúdió román nyelvű nemzetiségi műsora. 19.00: Képújság. 19.05—3.00: Szöul. ’88. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 8.20: Műorismertetés. 8.25. Hírek. 8.30: Adás gyerekeknek. 9.00: Művelődési program. 10.20: Hírek. 10.35: Művelődési program. 12.30: Hírek. 15.40; Műsorismertetés. 15.45: Hírek. 15.50: Plusz műsor. 16.50: Magyar nyelvű tv-híradó. 17.30: Adás qysrekeknek. 18.00: Műve'ödé'i adás. 18.30: Rajzfilmek. 18.40: Számok és betűk. 19.00: Tv-ka'“ndá;ium. 19.10: Rajzfilm. 19.27 - Ma este. 19.30: Tv-hir- or'ó. 19.50: Sport. 19.53: Időjárás. 20 00: Politkai magazin. 20.55: Kiválasztott pillanat. 21.C0: Könnyűzenei adás. 2145: Tv-híradó. 22.05: Plusz műsor. 23 44: Hírek. MÁSODIK MŰSOR C2.55. Kosárlabda — nők. 10.20: Olimpiai játékok — 1988. 10.25: Kézilabda. 11.40: Röplabda. 13.30: ökölvívás. 16.30: Ka jok-kenu. 17.00: Hírek. 17.05: Súlyemelés — döntő. 17.15: Birkózás — döntő. 17.35: Csslqáncs — döntő. 17.45. Szemle — A és B. 13.30: Kosárlabda — döntők. 19.45: Tenisz (eayes mérkőzési. 20.30: Ökölvívás 21.30: Hírek. 21.35: Atlétika — döntő. 23.35: A nap szemléje. 00.05: Atlétika — döntő. SKY CHANNEL A Sky mai adása 07-tól 03.45-ig tart. Ajánlatunk: 08.05: DJ Kat- show — gyermekműsor rajzfilmekkel. 09.00: Dennis — víg játéksorozat. 09.30: Joyce és a kerékrend harcosai. 14.00: Kérdezze meq Ruth doktornőt! — Az Egyesült Államok vezető szexológusa ezúttal a szexuális fóbiákról beszélget stúdióvendégeivel. 15.30: Skippy, a kenguru. 18.00; Monkees. — Dalocskát költöttem itt. 18.30: Jeannie-ről álmodom. — Nem tartóztathat le! — Vígjátéksorozat. 19.00. Hazel. — Boqarat a fülbe — víqjátéksorozat. 19.30: Riadóké- szültsegben. — Bosszantó akadály. 20.30: Szépségverseny Norvégiából. 03.20: Elmélkedések a távközlésről. — A Philips-cég tudományos e ed- ményei. SUPER CHANNEL A Super mai adása 07-től 02.50- ig tart. Ajánlatunk: Supertime — qyermekműsor rajzfilmekkel. 09.00: Zenedoboz. 12.55: Kertek titkai. — A Tudor-hoz yaffles-i kertje. 13.30: Fiaink és lányaink — ausztrál filmsorozat. 13.55: Kate és Aliié — komédia két elvált nőről. 19.30; Dick Turpin. — Halálos ítélet — kalandfilmsorozat. 21.C0: Csendes megközelítés — ausztrál filmsorozat. 22.30: Nyári olimpiai játékok — napi összefoglaló. 00.50: Zenedoboz. Pécsett működő társadalmi szervezet fiatal közgazdászt keres elsősorban gazdaságpolitikai, szakértői munkára, lehet kezdő is. Jelentkezéseket „Perspektiva" jeligére kérjük a Sallai utcai hirdetőbe. Felvételre keresünk + kubikosokat, vagy kubikos brigádokat jó kereseti lehetőséggel. Érdeklődni lehet: Délviép 24. sí. építésvezetőségén, Pécs, Engel János u. IS.