Dunántúli Napló, 1988. szeptember (45. évfolyam, 243-272. szám)

1988-09-21 / 263. szám

1988. szeptember 21., szerda »iHlTillU ilLOSRiö 3 I SiahlechnihHsafc fe azeniifrMKfc; i Főiskola a Sugouíca partion A vízgazdálkodási üzemmérnök­képzés negyedszázada Baján A fa újjászületésének legimpozánsabb példája, a készülő bödönhajó Orfün. Most a kiállítá­son látható. Proksza László felvétele Miért szeretjük a fát? Néprajzi Múzeumban Bajára érkezve, aki a főtér (Béke tér) felé veszi útját, jobb kéz felől, a Sugovica mentén két vöröstéglás na­gyobb középületre lehet figyel­mes. A szép pázsitos-parkos környezetben a kisebbik főis­kolai diákotthon, a másikat, ahol üzemmérnökképzés folyik, a köznyelv röviden „vízügyi fő­iskolaként" emlegeti. Teljes neve: a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola Vízgazdálko­dási Intézete, Baja. Szerveze­tileg Pécshez tartozik, oktatá­si, képzési feladatait azonban ugyanúgy önállóan látja el, mint a főiskola más, az anya­épületben működő intézetei. Az intézmény háromnapos tudományos ülésszakkal, bemu­tatókkal emlékezett meg a ha­zai vízimérnökképzés újabb fe­jezetéről, nmely Baján indult meg — igaz, egy ideig más formában — 25 évvel ezelőtt. E jubileum alkalmából az intézmény Huszonöt éves a vízgazdálkodási üzemmérnök­képzés címmel képekkel is bő­ségesen illusztrált évkönyvben adta közre a főiskola vezetői­nek, oktatóinak és a vízgazdál­kodási szaktechnikusként, majd üzemmérnökként végzettek névsorát. A kiadványt dr. Fa- ludi Gábor tanszékvezető do­censnek o 25 évet átfogó tör­téneti tanulmánya vezeti be. Amikor a pécsi főiskolához tartozó bajai felsőoktatási in­tézmény negyedszázadáról megemlékezünk, erre az átte­kintésre és személyes informá­ciókra támaszkodom. * A hatvanas évek elején ha­zánkban is fokozott érdeklődés mutatkozott a vízkészletek, a vízgazdálkodós iránt. A víz­építő mérnökök mellett egyre több magas képzettségű „vi­zes” szakemberre lett szükség. Az Országos Vízügyi Főigazga­tóság kezdeményezésére kor- ményrendelet intézkedett egy felsőfokú vízgazdálkodási technikum létrehozásáról, ba­jai székhellyel. Olyan szakem­berek képzésére, akik a víz­ügyi tervezés, építés, üzemel­tetés területein egyaránt ké­pesek önálló munkakörök be­töltésére. Az oktatás 1962 őszén kez­dődött meg levelező tagoza­ton, egyelőre Budapesten. 1963-ban a nappali tagozat I. évfolyama is elindult: mező- gazdasági vízgazdálkodási és vízellátási és csatornázási sza­kon, most már Baján ideigle­nes épületben. Az első tanévek az oktató­munka és a tárgyi föltételek szervezése, illetve megteremté­se jegyében teltek. Az új ön­álló főiskolai épület nyilván­valóan nem késhetett tovább. Helyét a főhatóság (OVF) szép természeti környezetben, a Ka- marós-Duna (Sugovica) mellett jelölte ki. Építése 1963 nyarán kezdődött. Mindaddig (illetve a végleges birtokba vételig) szük­ségmegoldásokkal átmeneti épületekben folyt az oktatás. Azután fokozatosan elkészültek az oktató-nevelő munka nél­külözhetetlen gyakorlati helyi­ségei, eszközei. Érsekcsanádon vízmérő telep épült a Duna mellett. Majd kialakultak az intézmény laboratóriumai, szakkönyvtára; épült a szenny­víztechnológiai kísérleti bemu­tatótelep és 1973-ban a diá­kok birtokba vették a szép és modern vízparti kollégiumot. * A hatvanas évek második fe­lére megerősödtek a szerveze­ti egységek; nőtt az oktatói létszám. 1966-tól mór szerző­déses munkákat is vállalhattak (oktatói irányítással hallgatók is), bővítve szakmai-gyakorlati ismereteiket; s nem utolsósor­ban javítva anyagi helyzetüket. Eredményesen startolt az in­tézményben folyó tudományos munka, mind az oktatók pub­likációi terén, mind a tudo­mányos diákköri területeken. A főiskola életét e két és fél évtized alatt két átszerve­zés is érintette. 1970 őszétől megszűnt a felsőfokú szaktech- nikusképzés. Az intézmény ok. tató-nevelő, munkáját a Buda­pesti Műszaki Egyetem Vízgaz­dálkodási Főiskolai Karaként folytatta 3, illetve a levelezőn 4 éves képzéssel. Ezzel a főis­kolai kar a OVF-től az egye­tem szervezetébe tagolódott. Az itt következő 7-8 tanév a Budapesthez tartozás, az út­keresés kétségtelen nehézsé­geit is tükrözte. A második átszervezés nyo­mán, amikor 1979-ben a mi­nisztérium intézkedett a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főis­kola új szervezeti egységéről, a rendelet szerint „a megszűnt bajai vízgazdálkodási főiskolai kar hallgatói 1979. január 1- jétől - változatlan tanulmányi rend alapján — a PMMF Bajai Vízgazdálkodási Intézetében folytatják tanulmányaikat”. A bajai vízgazdálkodási intézet azóta új, korszerűsített tanterv alapján képzi a vízgazdálko­dási üzemmérnököket. Az átszervezések természe­tesen eseti bizonytalanságok­kal, feszültségekkel befolyásol­ták ugyan a főiskola életét, az itt folyó oktató-nevelő mun­ka eredményességét azonban alapvetően nem gyöngítették. Bizonyság erre számos vissza­jelzés, amely az innen kikerülő üzemmérnököknek a termelés legkülönbözőbb területein való helytállását igazolja. * 1973 óta külföldi hallgatók is tanulnak a vízgazdálkodási inézetben. Többségük afrikai országokból, illetve Laoszból, Dominikából; kisebb részben Jugoszláviából és Mongóliából érkezett Bajára. Fejlődésükben jelentős állo­más az 1983-ban átadott, a Sugovico-porton létesített Víz­technológiai Telep, ahol foko­zatosan kibontakozott az in­tézmény kutató-fejlesztő mun­kája. Ennek alapját állami megbízások, vízügyi szervekkel és vállalatokkal való szerződé­ses munkák, IGMK-munkák adják. Az intézetben ezenkí­vül önálló számítástechnikai kabinet is működik. A fejlődés itt is sürgetően szükségessé tette a végzett hallgatók magasabb képesítést adó továbbképzését. A nyolc­vanas évek közepétől kezdve, jelenleg már öt különböző sza­kon folyik Baján posztgra­duális szaküzemmérnöki to­vábbképzés. A hallgatók elhelyezkedési lehetőségei kedvezőek. A tele­pülési vízgazdálkodási szakon végző hallgatók a különböző települések, gyárak, ivóvíz- és iparivíz-ellátósi, illetve szenny­vizekkel kapcsolatos feladatok ellátására készülnek fel. A területi vízgazdálkodási sza­kos hallgatók pedig öntözéses és tógazdálkodással; vízrende­zéssel, illetve „vizes” műtár­gyak építésével foglalkoznak majd. * A bajai vízgazdálkodási in­tézet (1988 márciusáig) e ne­gyedszázad alatt 2643 diplo­mát adott ki. Végzett hallga­tóik az ország legkülönbözőbb területein dolgoznak felelős­ségteljes munkakörökben, je­lentős részük vezető beosztás­ban. Wallinger Endre Kiállítás a pécsi A műanyaggal, fémmel és betonnal bélelt évtizedek után ismét élénken érdekelnek ben­nünket a természetes anya­gok - közöttük a fa -, a fá­ból készült tárgyak, eszközök. Most, amikor megpróbáljuk újraélni a hazát, a hazai tá­jat, megpróbáljuk újrateremte­ni, mint otthont - amely ne­hezen akaródzik kényszerű tar­tózkodási helyből konstruktív és szerves környezetünkké, megtartó közegünkké válni - nagy segítségünkre van mind­az, ami puszta létével kézen­fekvővé teheti a kapcsolatot köztünk és a természet 'között. Ilyenek azok a tárgyak, ame­lyek most Pécsen, a Néprajzi Múzeumban láthatók az Or- fűi Fafaragó Műhely kiállí­tásán. A fa, mint anyag újjászü­letésének ünnepélye ez a ki­állítás. Aki végigmegy a vit­rinek között, átélheti ezt az ünnepet, amelynek szerény ko­reográfiája a faerezet lírai já­tékától — a kézbe kívánkozó használati tárgyak epikumán át - az anyag lényegét meg­elevenítő szimfonikus akkordo­kig ível és végigkíséri az ér­ték születését a szerszámtól a produktumig. Az első, amit bárki érzé­kelhet, a fa kapcsolatteremtő képessége. Nézzünk meg egy kanalat, egy bölcsőt, egy tá­lat, szekrényt, vagy egy egy­szerű konyhai eszközt... Kap­csolatok, összefüggések egész sora tárul fel előttünk. Kap­csolatok tárgyak és tárgyak, emberek és tárgyak, korok, közösségek és történések kö­zött. Azt érzékeljük, hogy a Stark Antal művelődési mi­nisztériumi államtitkár tájékoz­tatójában emlékeztetett arra, hogy a személyi jövedelemadó bevezetése során a kulturális intézmények többségében a bruttósításnál sikerült meg­őrizni a jövedelmek nettó ér­tékét, a közoktatásban azon­ban a túlmunka díjazása ma is olyan alacsony, hogy emiatt a pedagógustársadalom han­gulata feszült. A Pénzügyminisztérium isme­ri a gondokat, de rendezésé­hez a szükséges költségfedeze. tét — 300 millió forintot - nem tudja biztosítani. A terv- gazdasági bizottság ülése dönt majd arról, hogy a költségve­tésnek az országgyűlés számá­ra fenntartott tartalékából le­het-e ennek fedezete. fa nagyon alkalmas arra, hogy - miként majdan kény- szerűségből, életünk minden­napjai során is — körülvegyük vele magunkat és hagyjuk ránk áramolni jótékony hatá­sait. Hiszen a fa sokkal ke­vésbé személytelen anyag, mint például a kő, vagy bár­mi más. A fában még akkor is élet van, ha már kivágták, funkciója is csak valami — embert emberrel, közösséget közösséggel összekötő — ele­ven funkció lehet. A kiállítás valamennyi tár­gya eszerint funkcionál a fa­megmunkáló fafaraaó szer­száma, tudása és embersége által. Ezek a tárgyak kapcso­latokat hordoznak, kapcsola­tokat teremtenek, hasznosan kézbe simulva szolgálva ben­nünket, folytonosan közvetítik alkotóik üzenetét. Azaz, a fa a faragó által ismét termé­kennyé vált, személyhez kötő­dött, gyümölcse azonban ez­úttal egy sajátos életérzés, amivel szívesen azonosulunk. A tárgy értékét az is nagy­ban befolyásolja, hogy hasz­nálaton kívül hogy viszonyu­lunk hozzá, dugdossuk-e ide- oda, netán pusztán tároljuk... A kiállitáson látható tárgyak jól használhatók, ugyanakkor használaton 'kívül is szívesen látjuk őket a környezetünk­ben. Számomra ezért a hasz­nosság itt nem is igazi érték­mérő. Egy tárgyat használni, vagy csupán eljátszani a hasz­nálatának gondolatával? Ez egy- remegy. Hiszen vannak itt olyan — művészileg paradigmatikus ér­tékű - tárgyak, eszközök is, Szólt arról is, hogy az ala­pítványokból finanszírozott ta­nulmányi utak és ösztöndíjak adómentesek lesznek, de a •különböző — immár 160-féle — alapítványi jutalmak és dijak adómentessége ma is megol­datlan, ami fékezően hat az ilyen közcélú felajánlásokra is. Kitért azokra a gondokra is, amelyek a képzőművészeti al­kotó tevékenység többletköltsé­geiből — a magas anyag- és rezsiköltségből - fakadnak, s amelyeket a személyi jövede­lemadó kedvezőtlen hatásai iméllett tovább fokoz az is, hogy e területen egyre keve­sebb a közületi vásárlás, az állami megrendelés. Az államtitkár utalt arra, hogy mivel az ÁFA bevezeté­sékor az oktatási, kulturális és közművelődési intézmények az amelyekkel bűn lenne levest merni, húst kalapálni, romlan­dó gyümölccsel megrakni ... Holott ez a „funkciójuk". A funkció egyébként is a hétköznapok szava, az imént pedig ünnepről történt em­lítés. A hasznos és szép tárgyak jókedvre derítenek. A látoga­tó megajándékozott lesz. Ma­gával ragadja egy kellemes életérzés, amit a megannyi megindító objektummá lénye­gült, ezernyi helyről szárma­zó, ezernyi arculatú faanyag sugároz magából. Miért szeretjük a fát? Ta­lán azért, amiért a vizet és a jó levegőt. Vagy azért, amiért a magas hegyeket és a ma­rasztaló szép ívű völgyeket. Netán azért, mert a fa a ter­mészet része, bizonyos érte­lemben maga a természet. Ta­lán azért szereti az ember mindezeket, mert érzi bennük az egylényegűséget, bizonyos értelemben a saját léte ere­detét, életbenmaradása, föl- emelkedése és alkotóképessé­ge mellőzhetetlen feltételeit. Köszönjük, hogy megmutat­tak nekünk valamit a fa, a famegmunkálás — hétközna­pokat is ünnepivé tevő — szépségeiből, többek között Freund Jánosnak, Hajda Gy. Zsigmondnak, Hujder Vendel­nek, Helyes Károlynak, Ma­gyar Gyulának, Szatmári Lász­lónak, Szentkereszti Istvánnak, Tóth Antalnak és Tóth Árpád­nak, az Orfűi Fafaragó Mű­hely tagjainak. adómentes sávba kerültek, a beszerzett termékekben, szol­gáltatásokban levő forgalmi adót nem követelhetik vissza. Költségeiket ez oly mértékben megemelte, hogy az intézmé­nyek egész sora, így egyete­mek, főiskolák, múzeumok, művelődési házak fizetésképte­lenné váltak. A művelődési mi­nisztérium javaslata — amelyet az ad hoc bizottság is támo­gatott —, hogy e közművelődé­si intézmények, de legalább a művelődési házak ne adómen­tesek, hanem nullkulcsosak le­gyenek, mert enélkül válságos helyzet alakulhat ki e terület működésében. A jövőben egyre több kultu­rális területen kell a fogyasz­tói árak emelésével számolni - mándotta Stark Antal. - így például a könyvkiadásban kénytelenek lesznek a fogyasz­tókra áthárítani a papír és a nyomdai árak 13-40, illetve 12 százalékos emelésének egy ré­szét, valamint a honoráriumok 20 százalékos növekedését. Bebesi Károly Feszült a pedagógustársadalom hangulata Ülésezett az Országgyűlés kulturális bizottsága Az adótörvények végrehajtásának eddigi tapasztalatait, s a személyi jövedelemadóról, illetve az általános forgalmi adóról szóló törvény módosítására vonatkozó javaslatokat vitatta meg keddi ülésén az országgyűlés kulturális bizottsága, Tóth János titkár elnökletével a Parlamentben. 88888888888888888888888Si3ä8i§H9 Új stílust! A televízió, mint mé­dium és mint műfaj mű­ködését nagymértékben meghatározzák azok a személyek, akik a műso­rok riportereként, kom­mentátoraként, műsorve- zetőjeként, vagy 'közveti- tőjeként a képernyőn meg­jelennek. A televízió né­hány évtizedes története során fokozatosan és fo­lyamatosan termelte és ne­velte ki azokat a tévés személyiségeket, akik nem szereplői az egyes műso­roknak, de nem is csu­pán műsorközlők, hanem az események közvetítői, a politikai és a kulturális műsorok vezetői, a vetél­kedők játékmesterei, vagy a szórakoztató progra­mok konferansziéi. ök azok a hivatásos kommu­nikátorok, okik egy-egy ország (vagy egy-egy tv- állomás) arculatát, stílu­sát döntő mértékben meg­határozzák. Ez, az egyes tévés sze­mélyekhez kapcsolódó megnyilvánulási, televízió­zási stílus az illető sze­mélyisége mellett leg­alább ugyanilyen mérték­ben az adott ország ál­talános politikai és kom­munikációs kulturáltságá­tól is meghatározott. Egy hivatásos kommu­nikátorról az ember azt gondolná, hogy — profi módon, szakszerűen tud kommunikálni. Egy olyan országban azonban, ahol a politikusok a nyilvános­ság előtt évtizedeken át nem tudtak szabadon be­szélni, csak előre megírt szövegeket felolvasi, ott a tévében is főszerephez juthattak olyanok, akik nem tudnak kerek magyar mondatokban fogalmazni. Ez persze, nem nyelvmű­velési kérdés, hanem a szakértelem kérdése. Egy ideig nézője voltam Ju­hász Előd műsorainak, az ott szereplő vendégek, bejátszások miatt. Idővel azonban elviselhetetlenné vált számomra az ő „stí­lusa". És nemcsak az övé. Azoké a tévés társaié is, akik más programokban (Kapcsoltam, Lehet egy kérdéssel több? Fele sem igaz stb., stb.) műsorról műsorra azt bizonyítottá'k, hogy nem stilusuk, hanem modoruk van. Ennek a modornak ré­sze a túláradó kedvesség (Rózsa György), az állan­dó szellemeskedés (Vágó István, Antal Imre), a lel­kiző gondterheltség (Szeg­vári Katalin), és kinél-ki- nél még sok minden más. A hanghordozás és az arc­kifejezés mellett néha az is számít, hogy az illető mit mond. A szöuli olim­pia megnyitóján például Gyulai István az egyik de­legáció ruhájának színét az érett kiwi belsejéhez hasonlította. Az elmúlt hónapokban az országos politika stílu­sában változás követke­zett be. Mindez tükröző­dik a sajtóban és a te­levízió bizonyos politikai műsoraiban. Nem tükrö­ződik azonban a tévé mun­katársainak abban a kö­rében, akikről itt szó van. A jubileumi Zenebutik, az első olimpiai közvetítések azt mutatják, hogy egy megváltozott helyzeten a régi tévések a régi stílust művelik. A párt élén be­következett változást a pártlap karikaturistája úgy kommentálta, hogy „Új műsorhoz új férfi kell!” — idézvén az ismert ope­rettet. A Magyar Televí­zióban is új tévésekre, új műsorokra: új stílusra van szükség. És ebben a tévé ismét példát vehet a rá­diótól, ahol ez a stílus- váltás már egy-két év óta fokozatosan tapasztalható. M. P.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents