Dunántúli Napló, 1988. szeptember (45. évfolyam, 243-272. szám)
1988-09-20 / 262. szám
2 DunQntQli napló 1986. szeptember 20., kedd A képviselőcsoport ülése Előleg helyett ÓRA A NAGYVILÁGBAN Ingvar Carlsson elégedetten mosolyog a szeptember 18-i parlamenti és helyhatósági választások után. Pártja, a Szociáldemokrata Párt többséget szerzett a törvényhozásban. MTI Telefotó. Beiktatták az új igazgatót (Folytatás az 1. oldalról) gondolatisága az ország, a világ, az egyén számára fontosak. Sokoldalú, bátor és színes színházat szeretnék csinálni, amelyet az alkotók hite és tehetsége igazol. Hiszek a színészben —, de nem hiszek a belterjes kísérletező és a búfelejtő színházban - mondotta végül, majd bejelentette, hogy az új évadban Szakonyi Károly vezeti a színház dramaturgiáját. Közölte, hogy megbízást kapott a színház vezetési szerkezetének újragondolására, a belső munka hatékonyságának növelése érdekében - elképzeléseit később terjeszti elő. Végül ismertette a műsorban szükséges változtatások indokait és a bemutatók menetrendjét. Gödöllői Lajos, a Művelődési Minisztérium színházi ősz. tályának vezetője és Szentirányi József, a Pécs Városi Pártbizottság első titkára köszönt el Nógrádi Róberttól, és mindketten sok sikert kívántak, támogatást ígértek az új igazgatónak. G. T. Nemzetközi vízierőhasznosítási szakértő látogatása Maróthy László környezetvédelmi és vízgazdálkodási miniszter hétfőn hivatalában fogadta Mosonyi Emilt, a karls- ruhei egyetem vízépítési tanszékének nyugalmazott tanárát. Mosonyi Emilt - aki 1948- tól 1957-ig a budapesti műszaki egyetemen tanított — a nemzetközi szakmai közvélemény a vizieró-hasznosítás egyik legjelentősebb szakértőjeként tartja számon. A professzor rendszeresen végez szakértői tevékenységet szerte a világon a síkvidéki vízi erőművekkel kapcsolatban. A Svájcban élő professzort azért hívták meg Magyarországra, hogy sok évtizedes nemzetközi tapasztalatait ossza meg a magyar szakemberekkel, s véleményével, javaslataival járuljon hozzá a bős- nagymarosi vízlépcsőrendszer körüli szakmai kérdések tisztázásához. A professzor a helyszínen tájékozódik a vízlépcsőrendszer építéséről, valamint szakemberek részére előadást tart a síkvidéki vízi erőművek működtetésének tapasztalatairól. — Manapság, az egész magyar társadalmat átható reformhangulatban sok szó esik a KISZ megújulásáról, megújításáról is. A most meghirdetett program azonban nem új, hisz a kinyilatkoztatások szintjén már korábban többször is megjelent. Az ifjúsági vezetők elszántsága érezhetően nagy, de mégis, mitől fog megvalósulni a változás? Erről beszélgettünk Cselik Lászlóval, a KISZ Pécs Városi Bizottságának első titkárával. — Én úgy hiszem, hogy a társadalmi, politikai kényszerek ezúttal meghozzák, kikövetelik azt a szervezeti és tartalmi változást, amellyel a KISZ-nek szembe kell néznie. Az 1984-es ifjúságpolitikai határozat meg nem valósulása kapcsán a Politikai Bzottság is megállapította, hogy a kialakult helyzet a fiatalok esélyeit illetően egyértelműen negatív. Romlott a szociális 'helyzet, és várhatóan tovább foq romlani, új feszültségek jelentek meg a foglalkoztatáspolitika területén, közeledik egy nagylétszámú korosztály, és így tovább. Ráadásul a ímegafakított intézményrendátalány? Mindjárt magyarázat a címhez: az országgyűlés október elejére összehívott ülésszakán számos nagy fajsúlyú téma szerepel, közöttük javaslat az általános forgalmi adóról és a személyi jövedelemadóról szóló törvény módosítására. Ennek megfelelően a baranyai képviselőcsoport tegnapi, a megyei tsz-szövetség székházában rendezett, s az ülésszakra való felkészülést szolgáló megbeszélésén, e témával kapcsolatban is számos észrevétel, javaslat hangzott el. Ezek között szerepelt az is: megfontolandónak ajánlják, hogy az előleg helyett a jövőben átalány alapján kelljen a személyi jövedelem alapján odózni. Kivitelezhetőnek és jónak minősítette a javaslatot Górván János, az APEH baranyai vezetője is, aki tájékoztatta a képviselőket az adóreform általános és megyei tapasztalatairól. Maradjunk — a képviselő- csoport napirendjétől eltérően — elsőként ennél a témánál. Néhány, az adóreformmal célzott előnyt nem, vagy csak megközelítőleg sikerült elérni. Például nem valósult meg a versenysemlegesség, jól működő szövetkezetek alakultak - tucatszám - kisszövetkezetté, részlegeik egymás utón kerültek személyi vállalkozásba, vállalati, gazdasági munkaközösségek alakultak át kisipari vállalkozássá —, mindez az adókulcsok szülte kényszer alatt. Nem változtak meg — a reményekkel ellentétben — a vállalatok erőpozíciói: az úi adó bevezetése idején egy- harmaduk szanálásával számoltak a pénzügy iletékesei, a tapasztalat azonban, hogy a nyereségeik megfelelően alakultak, mert a cégek különböző tartalékokat szabadítottak fel. Az árszínvonal alakulása ismert: az ígért 15 százalékkal szemben már most 20 százalék körül tartunk. Kellő tőke hiányában nem következett be a várt műszaki fejlődés sem. Nem sikerült visz- szaszorítani a láthatatlan jövedelmek -, éves szinten 100— 110 milliárd forintról van szó — kiáramlását. Nem következett be a tőke és a munkaszer sem igazolta a várakozást. — Ha jól értem, akkor a KISZ, illetve a magyar ifjúságpolitika ma ugyanott tart, ahol a legutóbbi KlSZ-kong- resszus idején ... — Egy kicsit talán előrébb. Megindult a szervezése a Magyar Ifjúság Országos Tanácsának, amely összefoghatja majd a különböző álláspontokat képviselő ifjúsági szervezeteket. Ebben lennének baloldali, a párthoz egészen közelálló, baloldali, de a párttól kicsit távolabb álló közösségek, de ugyanígy lennének vallásos, vagy környezetvédő, sőt esetleg nem baloldali platformon létrejövő szervezetek is. — Ez vajon mit jelent? A KISZ elismerését, a fiatalok közömbösségét, politikai fásultságát, vagy valami mást? — Akárhogy is van, ma még tényező a KISZ. Szerintem ez a szervezet, amely ugyan most készül úgymond meghalni, még soha ennyire politikus, erő remélt vándorlása, a vállalatok inkább a bankokban tartják a pénzüket, s nem mű. ködő tőkeként hasznosítják. (Sajátos a jelenség: jó néhány, a költségvetésből támogatott cég az ilyen címen kapott összeget hitelbe adja. Például a Pécsi Vízmű az év első felében 108 millió forintos támogatást kapott —, ebből 60 milliót 16 százalékos kamattal hitelbe adott.) Nem érdemes folytatni a sort, két dolog ezekből is következik: módosításra szorul az adóreform, azzal együtt, hogy alapjaiban jó. A módosítás célja: megszüntetni a joghézagokat, rendet teremteni a jogi szabályozás máris áttekinthetetlen dzsungelében. Megteremteni az összhangot oz ÁFA, a SZJA és a vállalkozási nyereség között, megszüntetni a jelenlegi szabályozás egyéb hibáit. A parlament októberben megvitatja a gazdasági társaságokról szóló törvényjavaslatot is. Felkészülésükben a képviselőket dr. Tamás Lajos, a JPTE docense segítette, aki elmondta: többféle társaság alakulhat majd — a közkeresetitől az egyesülésen át, a részvénytársaságig - a részvételi lehetőség - jogi személy, állampolgár - és a vagyoni felelősség függvényében. Az áttekinthetőséget a januártól működő cégbíróságok garantálják: itt minden társaságot be kell jegyezni, a cégbejegyzés nyilvános. Aki tehát kockázatot vállal, ez az intézmény szolgálja az előzetes és alapos tájékozódás lehetőségét. Visszatérve még egyszer az adóreformra: a tájékoztatás szerint maradéktalanabbul betömhette volna az elmúlt egy évben a szerepét, ha nem marad el mellőle az ár. és bérreform, ha párhuzamosan követik megfelelő szociálpolitikai intézkedések is, illetve a törvény szellemének megfelelően változik az állami támogatás rendszere. Ha tehát a törvény teljesítményvisszaszorító hatását nézzük, akkor elsősorban ez utóbbiak hiányára vezethető vissza a kétségtelenül meglévő hátránya. soha ennyire határozott, so- (ha ennyire koncepciózus nem volt, és ez kell hogy erőt adjon a további munkához. Ma még ott vagyunk az üzemekben, a vállalatoknál, az intézményekben, és fontos döntések előtt mi képviselhetjük a fiatalokat. És ‘ugyanígy van ez a várospolitikában is. Mi pedig igyekszünk szakértői csoportjaink munkáját hasznosítva jól élni, jól politizálni ezzel a lehetőséggel.- Vajon a KISZ megújításának igénye alulról jövően, feltörő erővel jelentkezik-e?- Éppen ez volt legutóbbi testületi ülésünk nagy dilemmája. Nevezetesen, hogy valóban akarja-e a szervezet, a'karják-e a fiatalok ezt az átalakítást...- Nem lehet, hogy a tartalom átmentése mellett megint csak a formalizmusok száműzésére kerül sor?- Meggyőződésem, hogy tartalmi megújulás kell. Divat azt mondani, hogy az alapMegszűnik a kötelező dinár- és forintbeváltás (Munkatársunk telefonjelentése.) Az utazások könnyítése érdekében megszűnik a jugoszláv állampolgárokra vonatkozó, kötelező dinárbevóltás és a jövőben a déli határt átlépő magyar turistáknak sem kell felmutatniuk a háromezer forintnak megfelelő valutát. Az intézkedés részleteiről tegnap a Pénzügyminisztériumban tájékoztatták az újságírókat. Borbély László, a nemzetközi pénzügyi főosztály vezetője bevezetőjében elmondta: iaz új rendelkezés a magyar állampolgárokra október 1-jé- től, a jugoszlávokra vonatkozóan pedig október 4-től érvényes. Célja a két ország közötti turistaforgalom és az emberi kapcsolatok fejlesztése. Fontos tudnivaló azonban, hogy a vámszabályok változatlanok maradnak! A vásárolt áruk fedezetét —, azt, hogy mennyi valutát váltottak be — a vámhatóság továbbra is ellenőrzi. A magyar turisták, okik Jugoszláviába kívánnak utazni, válthatnak dinárcsekket. Ez azonban nem kötelező. A turistaellátmány terhére utazók maguk dönthetnek, mikor, mennyit használnak fel. A tranzitutasok 600 forintért, a ikishatárátlépővel utazók 300 forintért kaphatnak dinárcsek. két. A közeli napokban megjele. nő pénzügyminisztériumi rendelet egyéb, az utazással ösz. szefügqő kérdéseket is szabó- llyoz. így például az október 1-jétől érvényes rendelkezés lehetővé teszi, hogy a hazai bankóknál váltott hitelkártyáikat, utazási csekkeket is elfogadják a határon; a mozgáskorlátozottak készpénzben felvehetik a három évre járó ,,benzinpénz" teljes összegét. A magyar állampolgárok valutakeretük terhére, forintért vásárolhatnak vonatjegyet. Ezt azonban — éppen úgy, mint a devizavételt — feljegyzik a valutalapra. Eddig akkor válthattak forintért jegyet, ha legalább háromezer forintot felvettek turistaellátmányból. Most a rokonokhoz, ismerőtökhöz deviza nélkül is ki lehet jutni. A Dunántúli Napló kérdésére Borbély László elmondta, hogy az utazási könnyítések hatására várhatóan mindkét országban megnövekszik az utasforgalom, számítani lehet a bevásárlóturizmus fokozódására, valamint az ezzel összefüggő devizabevételek emelkedésére. szervezetek kiürülésének oka a bürokratikus szervezet, de ez így nem igaz. Ez legfeljebb az egyik ok lehet, és nem a legfontosabb. Ma a KISZ radikális átalakítására van szükség, és erre szeretnénk rádöbbenteni, ráhangolni mindenkit, aki a KISZ-ben dolgozik.- Élcsapat lesz a KISZ?- Nem tudom. Tény, hogy a taglétszám növelése, amely mint kongresszusi álláspont is tévesnek bizonyult, nem megoldható. Az elképzelések szerint, melyeket a Politikai Bi- zottsáq is megtárgyalt már, lényegesen változna a párt- irányítás gyakorlata. Ez azt is jelentené, hogy véget érne az a paternalista korszak, amikor megyei, városi, de még inkább üzemi szinten az utasítások és beszámoltatások során sokszor tarthatatlanul méltatlan szerepre kényszerült a KISZ. Ferling József összecsapások Burmában A burmai fővárosban egyre súlyosabb összecsapások vannak a katonai rendszer és az ellenzék között. A ranguni rádió hétfőn helyi idő szerint délután közölte, hogy a kijárási és tüntetési tilalom megszegőire a rendfenntartó erők figyelmeztetés nélkül lőnek. Ennek ellenére a hétfőre virradó éjjel még csak szórványos tüntetések több ezres demonstrációkká növekedtek, a főváros több pontján tűzharcok vannak. A ranguni rádió szerint az összecsapásoknak két halálos áldozata van. Saw Maung eddigi honvédelmi miniszter vasárnap vette át a hatalmat a polgári kormányzattól. A katonai fordulatot irányító 19 tagú (17 tábornok és két ezredes) állami rendteremtési bizottság közleménye szerint fő céljuk, hogy a „törvényesség helyreállításával” teremtsék meg a feltételeket a majdani, több párt részvételével kiírandó választásoknak. A katonai bizottság felfüggesztette az összes állami szerv működését, feloszlatta a parlamentet, az államtanácsot és a kormányt. Kijárási tilalmat és teljes tüntetési tilalmat rendeltek el. A ranguni rádióadásokból megítélhetóen súlyos polgárháborús veszély alakult ki. Megtörténhet, hogy az ellenzék, részben az oldalára átállt fegyveresek, részben pedig o csempészek révén fegyverekhez jut és felkelést hirdet. ♦-f MOSZKVA: Hivatalos, baráti látogatásra hétfőn Moszkvába érkezett a vietnami államfő. Vo Chi Congot a repülőtéren Andrej Gromiko, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke és más hivatalos személyiségek fogadták.-f ÚJ-DELHI: Politikai gyilkosságot követtek el szikh tér. roristák hétfőn délben Pand- zsáb indiai szövetségi állam fővárosában, Csandigarhban. Négy fegyveres tüzet zúditott a hindu sovinizmus talaján álló, jobboldali Bharatija Dzsanata párt állami szervezetének elnökére: a helyszínen végeztek a politikussal, annak testőrével és gépkocsivezetőjével. A merénylet egy forgalmas városrészben, a párt irodája előtt történt. A terroristák elmenekültek a tett helyszínéről. A megölt hindu politikus, Hit Abhilasi neve rajta volt azon a listán, amelyet a szikh terrorszervezetek állítottak össze „fő ellenségeikről". Helyszíni jelentések szerint a merénylet után feszültté vált a helyzet Csandigarhban. A biztonsági szervek óvintézkedéseket tettek az esetleges rendbontások megelőzésére. ♦ Baloldali kormány Svédországban A következő három évben ismét balodali kormánya lesz Svédországnak: a vasárnap tartott parlamenti választások eiedményeként a Szociáldemokrata Munkáspárt és a vele szövetségben levő baloldali párt - kommunisták együttesen ugyanannyi képviselői helyet szerzett, mint három évvel ezelőtt, ám a jobbközép parlamenti ellenzékhez tartozó három polgári pórt olyan sokat vesztett, hogy a baloldali blokk kényelmesnek mondható többséggel nézhet a következő időszak elé. LAPZÁRTA A lengyel szejm tegnap este egy ellenszavazattal, 17 tartózkodás mellett, 359 igen szavazattal elfogadta a Mess- ner-kormány lemondását, egyben az új kormány megválasztásáig megbízta a kormányzási teendők ellátásával. A MEZŐGÉP VALLALAT PÁLYÁZATOT HIRDET PÉCSI GYÁREGYSÉGÉBE ELHALÁLOZÁS MIATT MEGÜRESEDETT főmérnöki munkakörre A munkaviszony öt évre szól, alkalmasság esetén meghosszabbítható. A gyáregység tevékenysége: rozsdamentes és alumínium alapanyagból kissorozatú és egyedi élelmiszeripari gép és berendezés, tároló és közúti szállitótartály-gyártás. Feltétel: gépészmérnöki oklevél, ötéves szakmai gyakorlat. Termelésvezetöi gyakorlattal rendelkezők előnyben, büntetlen előélet. A pályázatban szerepeljen a pályázó részletes önéletrajza, szakmai múltja, jelenlegi munkahelye, beosztása, havi jövedelme. A pályázatokat a vállalat személyzeti és oktatási osztályára október 15-ig lehet benyújtani. Telefon: 10-822. Cim: 7615 Pécs, Pf. 15. Mészáros Attila F. D. Szükségszerű a radikális változás Beszélgetés Cselik Lászlóval, a KISZ Pécs Városi Bizottságának első titkárával