Dunántúli Napló, 1988. szeptember (45. évfolyam, 243-272. szám)

1988-09-13 / 255. szám

1988. szeptember 13., kedd Dunántúlt napló 5 Magánterület kontra közterület Vietnam közelről ff.) A Havi-hegyi haragosok Hol a víznyomás határa? Békés tájnak tűnik a pécsi Havi-hegy környéke. A nagy­város zaját idefent elnyeli a zöld erdők sűrűje. A szőlőso­rok közötti kerteket őrző csa- Jádi házak ablakaiban virá­gok pihennek. A nyugalom mögött azonban évek óta foj­tott és időnként ki-kirobbanó indulatok rejtőznek ... A Felsőhavi dűlő szelíden emelkedő, szurdokszerű kis ut­ca, összesen 16 család lakik itt, vannak akik csak hét vé­gén, vannak, akik állandóan. Meredeken torkollik bele a szintén keskeny Zsigmond ut­ca. Bár hasonlítanak egymás­hoz, egy alapvető különbség mégis van közöttük: a felső- haviaknak nincs vizük, a veze­ték a Zsigmond utcában véget ér. Zámbó László, a Felsőhavi dűlő közel hatvan lakójának közös képviselője. önszántá­ból vállalta a tisztséget azért, hogy vízhez segítse szomszé­dait — és persze saját csa­ládját is. A hetvenhez köze­ledő, halk szavú ember vas­tag iratköteget vesz elő: an­nak a nyomós kútnak a do­kumentumait, amelyet immáron négy éve hiába várnak. — 1985 óta járok a Pécsi Városi Tanácsra ebben az ügyben. Nyomós közkutat sze­rettünk volna itt a közelben, mert egy kilométerre kell ku­tyagolnunk demizsonokkal ví­zért a Tettyére, vagy a Havi­hegyi templomhoz. Főként té­len nagyon nehéz. A helyszíni szemlék és bejárások után a szakemberek eldöntötték: a közkutat üzemeltető víznyomás a Zsigmond utcai Szőke Já­nos telkén még megfelelő, in­nen kellene kisajátítani körül­belül 8-9 négyzetméternyi te­rületet. ö azonban nem adja: ezen megy a vita már évek lóta. Azaz, mi két éve már nem beszélünk egymással, haragban vagyunk. Rábai Lajos, a Felsőhavi dűlő végén építkezik. Enegikus szavaiból nem hiányzik az in­dulat:- Errefelé jönnek le a tu­risták a hegyről, gyakran kér­nek egy pohár vizet. Mit tu­dok mondani nekik? Azt, hogy borral ugyan megkínálhatom őket, de vízzel nem! Én öt éve építkezem itt, azóta lajt- kocsival hordjuk fel a vizet, kocsinként 650 forintért! Garami János, a szomszéd, íja csak a hét végéket tölti a szőlőjében. Azt mondja, egész héten itt lenne, ha volna víz. De így? Szőke János telkét Felsőhavi dűlő felől nehéz megközelíteni: túl meredek az út. Határozott, magabiztos ember.- Nézze! - mutat a két utca találkozására. - Maga szerint fel lehet menni ilyen meredeken két nagy vödörrel? — Nemet intek a fejemmel. — A feleségem is úgy közlekedik, hogy a kerítésbe kapaszkodik. Már csak ezért is értelmetlen lett volna az én telkemre épí­teni a közkutat. De elmondom én az elejéről ezt a dolgot, ha van ideje! Szőke János is egy vaskos papirköteget hoz elő, a map­pa fedelén nagy betűkkel ez áll: KÚT.- Amikor négy éve ideköl­töztem, beleegyeztem, hogy odaadom a telkemből a szük­séges részt. Ezt aztán vissza­vontam. Hogy miért? Először is többet vettek volna el, mint amennyihez eredeileg hozzá­járultam. Másodszor rámtá­madtak a szomszédaim. El­mondták, hogy a Zsigmond utcai vízvezetéket részben sa­ját erejükből hozták létre. Fel. ajánlották a félsőhaviaknak, hogy szánjanak be ők is, így a vezeték hozzájuk is elért volna. Ezt akkor nem vállal­ták és most ingyen kötnék rá a kútjukat? Higgye el, az el­múlt négy év alatt annyi zak­latásnak voltam kitéve, hogy alaposan belefáradtam. Egyez­ségi tárgyalások és kisajátító, si eljárások követték egymást. Én a telkemhez ragaszkodom — ehhez törvény adta jogom van —, viszont a tanácson jegyzőkönyvbe diktáltam: a kerti csapomat mindenki hasz. nálhatja. Senki nem vette igénybe. Lehet, hogy nem is tudnak erről a felsőhavi szom­szédaim? Tudja, nekem az a véleményem, hogy ennek az ügynek igazából senki nem járt utána. Halász Miklósnak, a Pécsi Városi Tanács építési és köz­lekedési osztálya főelőadójá­nak asztaláról sem hiányzik a vaskos iratcsomó. — Mi éppen úgy szeretnénk már befejezni ezt a ,,kút-dolgot”, mint a közvetlenül érintettek. Végül is a közkút helyett egy egyszerű közkifolyót kapnak a felsőha- viak, mégpedig a két utca ta­lálkozásánál, közterületen. Eh­hez az szükséges, hogy a Zsigmond utcából meghosz- szabbítsák a vezetéket: a munka tanácstagi alapból ké­szül el, ha megvan rá a fe­dezet, még a nyáron. — Tu­domásom szerint megvan — mondja a tanácstag, Gyulay György. Az aknában két víz­óra lesz, eayik a közkifolyó, a másik a Zsigmond utca fo­gyasztását méri. A végeredmény — úgy tűnik -, mindkét félnek megfelelő. Tudni kell azonban, hogy a közkifolyó jóval kedvezőtlenebb megoldás. Lehetséges példá­ul, hogy az ingadozó nyomás miatt bizonyos időszakokban nem folyik a víz, vagy nem jól zárják el a csapot és kárba megy. Télen be is fagyhat. Ez tehát: szükségmegoldás. Kér­dés: kibékíti-e a haraqos szomszédokat? Valószínűleg nem, és a jövőben is számol­ni kell sajnos ilyenfajta ösz- szezördülésekkel azokon a te­rületeken, ahol - a tanács legjobb szándéka mellett — a személyes indulatok a meg­határozónk a józan belátás helyett. Óvári Zsuzsanna Miért nem kapható a bórkénpor és a nátrium-benzoát Hamarosan véget ér a be­főzési idény. A kamrák polcai megtelnek savanyúságokkal, befőttekkel. A háziasszonyok egy része a hagyományos el- tevési módokat választja, má­sok azonban jobban szeretik a korszerű eljárásokat. Hónapok óta hiányzik a boltok polcairól a nátrium- benzoát. Helyette bórkőport és szalicilt lehet vásárolni. — Nálunk nem kapható nát. Tium-benzoát — mondják a Kodály Zoltán utcai ABC-ben. — Már többször rendeltünk a IMecsek Füszérttől, de nem szállítottak. Számítógépes rendszerre tértek át, azóta van egy kis gondunk a rende­léssel. A Piros Alma ABC-vezetője Klesitz István is panaszolja, hogy hetek óta nem kapnak a Füszérttől nátrium-benzoátot. A Konzum ABC-jéből is . néhány nap alatt elfogyott az ötven kilogramm. Itt ígéretet kaptunk arra, hogy gyorsan rendelnek még ebből a tar­tósítószerből, ugyanis ők nemcsak a Mecsek Füszérttől, hanem más élelmiszer és vegyi árukereskedelmi válla­lattól és a Compakttól is köz­vetlenül vásárolnak árut. A Füszért vegyesáru raktá­rát is megkérdeztük, hogy van-e náluk nátrium-benzoát. Megtudtuk, hogy több száz kilogrammos készletük van, és ha a boltok kérik, ők szállíta­nak is. A számítógépes rend­szerrel sem volt eddig gond­juk, legalábbis reklamáció nem érkezett. Nyúlás Klára főosztályveze­tő-helyettes a Mecsek Füszért- nél: — Jelenleg a raktáraink­ban 10 mázsa nátrium-benzoát van, ha az üzletek rendelnek tőlünk, akkor mi tudunk szál­lítani. A bórkénporral már nem ilyen bíztató a helyzet. Ha­marosan itt a szüret ideje, szükséges lenne kifertőtleníteni a hordókat. A pécsi üzletek­ben azonban nem kapható ez a szer. A Műszaki Árut Érté­Hétfőn Tatabányán megkez­dődött a Skála-Coop integrá­cióba tartozó 70 áruház veze­tőinek tanácskozása. Szabó Gyula, az Áruház­igazgatók Tanácsának elnöke megnyitójában elmondotta, hogy az idén alaposan meg­változtak a kereskedelmi mun­ka feltételei. Csökkent a vá­sárlóerő, nehezebbé vált a vevők megtartása. A tatabá­nyai tanácskozáson is arra keresnek választ, milyen mód­kesítő Vállalat forgalmazza ezt a terméket. Bakai Ferenc osz­tályvezető a hiány okáról a következőket mondja: — Ebben az évben a tava­lyihoz képest négyszer na­gyobb mennyiségű borként lendeltek a boltok. A hazai bórkéngyártás ezt nem tudja teljesíteni. A Peremartoni Ve­gyiművekben gyártják ezt a tartósítószert. Az alapanyagot tőkés importból szerzik be. Eddig a megrendelt mennyi­ség tíz százalékát szállították le. A többit Nyugat-Európából — Ausztria, NSZK, Olaszország — szerezzük be. Itt is csak a kért mennyiséq egy negyedét kaptuk meg. Pécsett az Agro- ker, és az Áfész-boltokat lát­juk el. A bórkénpor a legjobb minőségű tartósítószer. Helyet­te igazán semmit sem tudunk ajánlani. A hordókat kénlap­pal lehet fertőtleníteni. A be­főzésnél, savanyításnál a hagyományos módszerek hasz­nálhatók. szerekkel állíthatják meg a forgalom visszaesését, illetve tehetik gazdaságosabbá az áruházak munkáját. Több ilyen kezdeményezésről számoltak be. A szigetvári Márka Áru­házát például — a Skála- Coophoz tartozó áruházak kö­zül elsőként - szerződéses rendszerben működtetik. Ami­óta ebben a formában dol­gozik, emelkedett a forgalma, megszűnt a leltárhiánya, nye­reségessé vált gazdálkodása. Sz. K. Áruházi igazgatók tanácskozása Az ünnepek napjaiban hosszú sorban várakoznak az emberek, hogy bejuthassanak a Ho Si Minh mauzóleumba. Tizenkét nap örömmel és csodálkozva fo­gadtam a vietnami újságíró szövetség meghívását, mely le­hetővé tette, hogy közelebbről megismerkedhessek országuk­kal. örömmel azért, mert rit­kán adódik lehetősége egy magyar újságírónak, hogy e tőlünk oly messze lévő szocia­lista országba utazhasson, mely belső körülményeivel, megérkezett a meghívás. A csodálkozás mellett ez tiszte­letet váltott ki belőlem; az adott szó betartásán. Csodálkozni természetesen az utozás során lehetett igazán. Amikor 25 órás út után a re­pülőtérről elindultunk a 40 kilométerre lévő Hanoi felé, elénk tárult egy új, addig szá­munkra ismeretlen világ. Ven­Az iskolások az ünnepre és a tanévnyitóra készülnek szinte egyedülálló természeti kincseivel felejthetetlen élmé­nyeket tud biztosítani a láto­gató számára', örömömet még az sem ronthatta el, hogy is­merőseim jó előre figyelmez­tettek: nem könnyű feladat vár rám, különösen a szokat­hat időjárást, étkezési szoká­sokat, a hosszú utazást figye­lembe véve. Ezek valóban igaz­nak bizonyultak, hiszen au­gusztus közepén 35-40 fok közötti forróság, magas pára- tartalom fogadott bennünket, s ami az étkezést illeti, sok olyannal találkoztam, melyet életemben először ott fogyasz­tottam, pl.: béka, rák, csiga, különleges tengeri halak, a legkülönbözőbb zöldségekből és rákból főtt vietnami leves, a rizstészták, s az a számta­lan-féle gyümölcs, melyeknek még o nevét sem tudtam meg­jegyezni. De mindezeket né­hány nap alatt meg lehetett szokni. Az utazást illetően; so­kat nézegettem a térképet, hogy vajon milyen irányból ér­kezhet majd repülőgépünk Ha­noiba, de a valóságot nem si­került kitalálnom. Moszkva után először Taskent követke­zett, majd Karacsi és Calkutta érintésével érkeztünk Vienam- ba. így terven kívül, egy tranzit várakozás idejéig, mintegy két órát Indiában is tölthettem. Ami pedig a csodálkozást il­leti. Ez év tavaszán egy viet­nami újságíróküldöttség tett látogatást szerkesztőségünk­ben. A •tapasztalatcsere be­szélgetést befejezve a vietna­mi újságírószövetség ügyvezető titkára megkérdezte tőlem, szeretnék-e hozzájuk elutazni? Mikor azt válaszoltam, ha meghívnak szívesen, megígér­te, hogy ezt otthon elintézi. Bizonyára nem egyedül va­gyok, akik távoli vendégeket fogadnak, s hasonló ígéreteket kapnak. Már el is felejtettem ezt a beszélgetést, amikor déglátóink olyan programot szerveztek, mely lehetővé tette az ország legfontosabb és legnevezetesebb tájainak, vá­rosainak megismerését. Hanoi, Ho Si Minh város (Saigon), Hau Giang tartomány (a Me­kong folyó deltájánál), a Ha Long (a „leszálló sárkány") öböl felkeresése, Hai Phong, Ho Lu ősi királyi város meg­tekintése szerepelt többek kö­zött a programban. Közben politikai vezetőkkel, újságírók­kal, gazdasági vezetőkkel be­szélgethettünk, üzemeket, ter­melőszövetkezeteket, rizselosztó központot kerestünk fel, sőt a Mekong egyik ágán tett 10 kilométeres vízi út után, melyet egy kicsinyke motoros dzsun- kával tettünk meg, egy csodá­latos magánültetvényre is el­jutottunk, ahol a gazda bors-, kávé-, kakaó-, kókusz-, na­rancstermeléssel foglalkozott. Az ott töltött tizenkét nap tulajdonképpen ünneptől ün­nepig tartott. Amikor augusz­tus 19-én megérkeztünk, ak­kor emlékeztek meg arról, hogy 1945-ben e napon terem­tődött meg Hanoiban a népi hatalom, 26-án volt az évfor­dulója annak, hogy Saigonban Bao Dai császár lemondott a trónról, s egy nappal a Viet­nami Demokratikus Köztársa­ság, a független népi demok­ratikus állam kikiáltása - szeptember 2. - évfordulója előtt hagytuk el az országot. Látogatásainkat, beszélgeté­seinket ezekhez az ünnepek­hez kötött gondolatok hatották át. Mindenekelőtt azok a visz- szaemlékezések, melyek a füg­getlenségért, a béke megte­remtéséért vívott harcokat idézték fel, a franciák, oz amerikaiak, s közelmúltban a kambodzsai agresszív erők el­len. A múlt mementói az or­Az ünnepeken nyitva áll a lá­togatók előtt a fővárosban lé­vő elnöki palota kertje, (ké­pünkön). Itt töltötte élete utolsó éveit egy faházikóban Ho-apó. szágban mindenhol visszakö- szöntenek; a kiégett beton­bunkerek a főútvonalak men­tén, a lebombázott hidak, gyá­rak, erőművek maradványai, a találkozások azokkal az embe­rekkel, akik résztvevői voltak ezeknek a harcoknak. Jóleső érzés volt hallgatni, ahogyan mindenütt elismerően szóltak arról o szolidaritásról, segít­ségről, melyet ezekben az években részünkről tapasztal­tak, vagy az 1972-ben létreho­zott nemzetközi ellenőrző és felügyelő bizottságban végzett magyar tevékenységről. Ily múlt után érthető, hogy a leg­többet vendéglátóink arról szóltak; mily fontos számukra a békés körülmények biztosí­tása, s ezért készek napjaink­ban a kambodzsai kérdés mi­előbbi rendezésére is. A béke azért fontos számukra, hogy a gazdaságfejlesztő, életszínvo­nalat javító terveiket megvaló­síthassák. Ott-tartózkodásunk napjaiban zajlottak a tarto­mányokban azok a pártbizott­sági ülések, melyek megjelöl­ték e területeken, az országos pártértekezlet után, a helyi tennivalókat. Amikor ezekről tájékoztattak bennünket, nem mulasztották el kijelenteni azt sem, hogy a magyar gazda­ságirányítás rendszeréből mily sokat tanultak, s hogy igen fontosnak tartják azoknak a gazdasági és kereskedelmi együttműködéseknek a továb­bi szélesítését, melyek az utób­bi időben épültek ki a két ország között. Országuk gaz­dasági felemelkedésének prog­ramja kidolgozott, s azt ta­pasztalhattuk, hogy igen el­szántak, szorgalmasak, követ­kezetesek a megvalósítás ér­dekében. Egy találkozás alkal­mával az újságírószövetségük elnöke azt mondta nekünk; jöjjünk el húsz év múlva ismét Vietnamba, s nem fogunk rá­ismerni országukra, mely a térség egyik legerősebb, fej­lett országa lesz! Mitzki Ervin

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents