Dunántúli Napló, 1988. augusztus (45. évfolyam, 212-242. szám)
1988-08-10 / 221. szám
1988. augusztus. 10., szerda Dunántúli napló 3 Csigaháton Európában (t) Lassú a magyar tudományos könyvkiadás Minőség és gyorsaság kellene A jó mű cserealap lehet Mohácsi fekete kerámiák Pomázon Pillanatkép a pomázi kiállításról (Csécsei Zoltán felvétele) Gutenberg mester remek találmánya óta mór néhányszor megújult a könyvnyomtatás technikája, de feladata változatlan: megőrizni és közkincs- csé tenni a különböző műfajú írásműveket. Ez utóbbi feladatának megvalósítása akkor mondható jónak, ha minél többen, minél gyorsabban hozzájutnak a kinyomtatott szellemi termékekhez. Ez az egyszerűsített állítás fokozottan vonatkozik a tudományos könyvekre, hiszen a tudományos élet nyomonkisérői, jelzői, fellendítői az új irányzatoknak. A magyar tudományos könyvkiadás, miközben jelentős értekéket is fölmutatott, úgy tűnik, számos ponton nem tudott megfelelni a várakozásoknak. Dr. Ormos Mária akadémikust, a JPTE rektorát és dr. Méhes Károly egyetemi tanárt, a POTE Gyermekgyógyászati Klinikájának vezetőjét kérdeztük meg, miként látják ők — tudományos kutatókként - a magyar tudományos könyvkiadás helyzetét. Tudományos kutatókként, okik nem a fővárosban tevékenykednek. — Először is nézzük meg, mi is a tudományos könyvkiadás feladata. — Tudja szellemileg és gyakorlatilag befolyásolni az itthoni tudományos eredményeket, teremtse meg a bekapcsolódási lehetőséget és az információáramlást a külföldi és a magyar tudományos élet között. A szegény szerző személyes érdekét csak a harmadik helyre teszem — jegyzi meg egy félmosollyal dr. Ormos Mária, és folytatja: - Mindehhez mik a legszükségesebb feltételek a könyvkiadásban? A minőség és a gyorsaság. Szilárd meggyőződésem, hogy egy sor tudományágban a magyar kutatóik képesek minőségi eredményeket nyújtani, csak mire ezek a tények könyv formájában napvilágot látnak, sokuk fölött már el is járt az idő. A tudományok — és az eredmények folyamatos közlése — száguldoznak a világban és ebben az atlétikai versenyben — főként a természettudományok körében — a magyar tudós csigahóton vánszorog . . . Egyszóval a tudományos könyvek borzasztó lassan és sokszor pontatlanul jelennek meg. Talán meglepőnek hangzik, de Magyarországon nincsen megfelelő terjesztőhálózata a tudományos könyveknek és folyóiratoknak. Sokon foglalkoznak vele, de a belföldi terjesztés valamilyen, évtizedekkel ezelőtti hálózat alapján történik, például Balmazújvárosba ugyanannyi tudományos folyóiratot irányoznak, mint Debrecenbe, amely egyetemi város. Még kevésbé körvonalazódott a külföldi hálózat. Hova kerülnek az idegennyelvű kiadványok? Európában, de még inkább Európán kívül azok, akik érdeklődnek a magyar tudományos élet iránt, tele vannak panasszal, mert tudomásukra sem jutnak az eredmények, a könyvek hozzáférhetetlenek. Saját, néhány évvel ezelőtti tapasztalatom, hogy a központi francia könyvtárban a Bibliöthéque Natio- nale-ban sem kaptak teljes listát a legújabb magyar könyvekről. Mindez borzasztó kórokat okoz; az elévülés még a társadalomtudományokban is jelentkezik.- ön említette egyszer, hogy a JPTE egyetlen idegennyelvű kiadványa több hasznot hoz a magyar nyelvűek- nél, mivel külföldön is értékesíthető és cserealapként számit, vagyis külföldről számos folyóiratot, kiadványt kapnak érte cserébe. Ezt talán egyéb tudományos művekkel országos szinten is meg lehetne valósítani. . . — Feltétlenül. Annál is inkább, mivel egyre kevesebb forint és valuta áll rendelkezésre — mindenütt az országban - könyv és folyóiratbeszerzésekre. Sok esetben a kutatónak kell kinyitnia a pénztárcáját, hogy könyvtárközi cserék útján hozzájusson egy- egy kurrens nyugati könyvhöz. Ez sem a legjárhatóbb út, mivel a szerzőik bevételei feltűnően nem növekedtek. Viszont a nemzetközi piacon is értékes kiadványok devizává válnak a már említett módon. Azért szeretném megjegyezni, hogy ma már tudják a magyar tudományos kiadók is, hogy a piacból kell élniük, és meg is található bennük a változtatásra való hajlandóság, de jelenleg még nincsenek erre fölkészülve. Könyvpolitikáról, terjesztési politikáról még nem beszélhetünk. Évtizedekig különböző anomáliákkal kellett birkózni. Az egyik oldalon folyt a teljes pazarlás t.í. értéktelen 'irodalmat nyomtak ki nagy tömegben, a másik oldalon állandó könyvhiány jelentkezett. A tudományos könyvek kivárták a maguk sorát, aztán, ha nem kapkodták el őket egy-kettőre, eltűntek valahol a süllyesztőben. Arra nem gondoltok, hogy folyamatosan jönnek újabb és újabb fiatalok, akik adott témakörökben szeretnének hozzájutni akár egy-két évtizeddel korábban - de már néhány évvel ezelőttihez is nehezen! — kiadott, értékálló művekhez. A papirtakarékos- kodás és a már megszűnt dotáció is így-úgy, de belejátszott a helyzet kialakulásába. A gyorsaság és a'hosszú élettartam viszont eminens érdek a könyvpolitikában, könyvkiadásban !- Tapasztalata szerint a nem Budapesten élő kutatók hátrányban vannak-e a fővárosiakkal szemben?- Mind a folyóirat-, mind a könyvkiadás Budapestre cent- ralizálódott. A vidéki kutatók — fiatalok és kevésbé ifjak — kapcsolatok hiányában bizony hátrányos helyzetűek. A vidé- kiökről nehezen szereznek tudomást. Itt az egyetemen megpróbáljuk menedzselni őket, de ez korántsem elegendő.- Hogyan látja ön a magyar tudományos könyvek presztízsét?- A természettudományos kiadványokról, hallomásból úgy tudom, hogyha végre eljutnak külföldre, igen keresettek; Magyarországon ugyanakkor nemigen szokás természettudományos műveket forgatni. Más a helyzet a társadalomtudományoknál: idehaza van becsülete, külföldön érdemben nincsen. Legnépszerűbb a közgazdaságtudomány, hiszen ma gyakorlatilag mindenki közgazda Magyarországon. Ügy gondolom, a jogtudomány és annak ágai is egyre inkább az érdéklődés előterébe kerülnek a társadalmigazdasági kibontakozás folyamatában. Kicsit másként látom a történelemtudomány helyzetét. A történelem veszített talán a legtöbbet az ötvenes években és még utána is. A nemzeti megbecsülését, amely hagyományosan övezte, valamivel a hatvanas évek dereka előtt kezdte csak visszaszerezni. A magyar *történelem szelektálása ártott a presztízsének, hiszen egy nép életének kizárólag a kiugró eseményeiből, a folyamatok bemutatása nélkül, nem lebet történelemképet rajzolni. Ma már túlvagyunk ezen, és a történelemtudomány, külföldön és többnyire itthon is újra megbecsült, érdeklődéssel kísért tudomány. Barlahidai Andrea (Második, befejező rész a holnapi számban.) Bizonyára sokan emlékeznek még Mohácson és környékén Horváth László népi iparművészre, aki hét esztendővel ezelőtt származott el szülővárosából. A szép népi kerámiák kedvelői azóta is hiányolják őt, hiszen . nemigen hallatott magáról az elmúlt években. De hogy mennyire gazdag volt ezeknek az esztendőknek a termése, arról meggyőződhetünk a Pest megyei Pomázon — új lakóhelyén. A helyi művelődési ház reprezentatív kiállítótermében ugyanis - feleségével, Horváth Lászlóné fazekassal — most közösen mutatják be munkáikat. Igencsak hatnak még a régi kötődések. Bizonyítja ezt, hogy dr. Sarosácz György, a mohácsi Kanizsai Dorottya Múzeum igazgatója nyitotta meg a kiállítást. (Neki köszönhető a múzeumok által kölcsönzött sok szép szőttes, asztalterítő is, amelyektől meghitté, otthonossá vált a kiállítás.) Horváth László tovább viszi a családi és a mohácsi hagyományokat. Már édesapjának dédöregapja is ezeket a mintákat karcolta az agyagba. Nem csoda, hogy a délszláv elődöktől megörökölt motívumok szívében-lelkében és keze 'munkájában — vele élnek tovább. A kiállítóteremben egy meg- sárgult családi fénykép is függ a falon. Horváth László gyakorlatlan kezét a korongozásnál édesapja irányítgatja, oki- nek az volt a szavajárása: Édes fiam, ne csak nézz, hanem láss is! De hiába igyekezett ezt a tanácsot megfogadni, mégsem tudott rájönni a mázak összetételére. Egyszer azonban valamilyen ügyben egy idős mesterhez kellett mennie. Elköszönt tőle, el is jött, de visszafordult. Akkor látta meg a féltve őrzött titkot. Az általános iskola elvégzése után Kaposváron tanult tovább cserépkólybás és fazekas szakmát. A bizonyítvány megszerzése után édesapja mellé szegődött. 1968-ban megkapta a Népi Iparművész címet. A gyökerekhez ragaszkodó művész félti a mohácsi műhelyt a kihalástól. Annak idején ő is dr. Sorosócz György unszolására kezdte feleleveníteni a régi mohácsi fekete kerámiákat, amelyekből most Pomázon láthatunk. A vonalas mintát - ami egyenes egyébként — ő félkörívesre hajlítja. A mázas kerámián követi a hagyományokat: virágokkal és madarakkal díszíti. Míg ő főként korsókkal, felesége készletekkel mutatkozik be a kiállításon: a munkák érdekes egyéniség kibontakozására utalnak. V. A. Ausztriába mennek tanulni Fiatal pécsi muzsikusok sikere Nem mindennapos esemény, bogy a Pécsi Művészeti Szak- középiskolából zenetagozatos diákokat meghívjanak neves iküllföldi zeneművészeti Intézményekbe továbbtanulni. A lehetőséghez szerencse is kell, de tehetség és színvonalas teljesítmény a korábbi kemény munka nélkül a legjobb lehetőség is szertefoszlana. Nem így történt a csurgói May Edina és a sombereki Liely Gábor esetében. Edina Becsbe, Gábor Salzburgba felvételizett sikerrel, ősztől elkezdhetik tanulmányaikat. A hírt Paláncz Tamás zeneművésztől, a Pécsi Művészeti Szakközépiskola tanárától hallottuk és szerettük volna a diákokat is megkeresni. Kiderült, ‘hogy Dunaújváros mellett, valahol Rácalmáson sátrazik az egész osztály, búcsúzás és saját hagyományaik folytatásaképpen. May Edinával és Liely Gáborral más-más alkalommal, de sikerült legalább telefonon beszélgetni egy kicsit.- Nálunk a családban majdnem mindenki fuvolás, egy darabig Kaposvárra, a nagybátyáiéhoz is jártam tanulni — mondja Edina. - Szeretem ezt a hangszert, és vágyam, hogy zenekarban játszhassak. A szokközépiskola alatt zenéltem a Vasutas Zenekarban, igen kedvező tapasztalatokat szereztem. A bécsi főiskolán a szólóművész tagozatra jelentkeztem, de azért szeretném elvégezni a művésztanár szakot is. Kimondhatajlanul örülök, hogy felvettek, úgy tudom, a negyvenkilenc jelentkezőből csak két diák került be, és az egyik én vágyók. Magyarországon nagyon telített a zenei szakma, zenekarba alig lehet bekerülni, így pedig, ha jól dolgozom, talán sikerül valamilyen külföldi zenekarban elhelyezkednem. — Az Iskolát a tanulmányi előmeneteltől függően, rövi- debb-hosszabb idő alatt léhet elvégezni. A leghosszabb idő a nyolc év. Én úgy gondolom, négy év olatt talán sikerül befejeznem. Izgulok, főleg a német nyelv miatt. Tanultunk a művészetiben németül, de azért még jócskán kell fejlesztenem a tudásomat. Hogy hogyan kerültem egyáltalán a bécsi felvételire? Tanárom, Barth István ismertetett össze a bajai nemzetközi zenei táborban egy bécsi tanárnővel, aki meghallgatott és javasolta, menjek felvételizni Ausztriába. Természetesen nyáron is gyakorolok naponta több órát. Készülünk a művészeti Big Band- jével a Ki mit tud?-ra is. Sikerült megszerezni a kezdő tandíjat és a szállást. Remélem jól tanulok majd, és akkor kaphatok ösztöndíjat, tandíj- mentességet. Liely Gábor is az általános iskolában kezdett a zenéléssel, foglalkozni. Klarinétos, Paláncz Tamás tanítványa. — Én is úgy vagyok a zenéléssel, mint Edina. A zenekari munkát tartom a legcsodálatosabb dolognak. Játszottam is az otthoni fúvószenekarban, szüleim, testvéreim, rokonaim is mind zeneszeretők és többségük amatőr zenész. Nehéz a zenei pólya, de felemelő is egyúttal: a csúcs a kamara- zenélés! Tanáromnak sokat köszönhetek, rengeteget foglalkozott velem és biztatott, ha időnként elkedvetlenedtem. Most a gyakorlás mellett németül tanulok, Salzburgban találkoztam ismerősökkel is, nagy várakozással nézek a zeneakadémiai évek elé. Szeretném én is elvégezni a szólóművész tagozat mellett a tanárképző tagozatot is, ha már jól tudok németül beszélni. B. A. előtt Hétvégi dilemmák A nagy sikerű zárókoncerttel vasárnap délelőtt véget ért az Europa Cantat Pécsett. Alkalom lehetett ez a készülék előtt eltöprengeni kicsit azon is, hogy ha ez a tíznapos sorozat oly nagyszerű volt, mint ahogyan Czigány György néhány bevezető utalásából kitetszik, akkor miért fosztották meg a magyar zenekedvelőket annak a lehetőségétől, hogy •legalább bepillanthassanak az eseményekbe? Kétségtelen: a Magyar Televízió kétszer felvonult. Rutinszerűen „leközvetítette” az amatőrkórus-világtálálko- zó nyitó-záró gálakoncertjét. Mindkétszer hivatásos zenekarok előadásában (az elsőnél a kórus is profi vált!), erre nagyon vigyáztak . . . De nem voltak jelen! — kihagyva egy többé vissza nem térő lehetőséget. Még a keddi Stúdió '88 dögunalma közepette se jutott egyetlen ötperces riportlehetőség Pécsről, legalább fölvillantani valamit az £C tíz napjából. (Amit két ember egy nap alatt játssz- va . . .) Állítólag nincs rá pénz. Egyetlen kérdésünk: vajon, ha mindez a fővárosban történik, „akkor se nincs” rá- való? . . . Inkább szakmaellenes, tájékoztatásellenes kényelmességről van szó ez esetben. A hét vége amolyan „taika kutyául” sikeredett. Akadt ní- vósabb vagy szórakoztatóbb műsor is, ám eléggé túltengett az, amivel csupán az idejét verte agyon az ember. Gyakorta ásitozva. A Lambertier úr századelős- franciás, szerelmes krimijében két színészi alakítás (Piros Ildikó és Lukács Sándor) érdemel figyelmet, mintsem az adaptálás-rendezés (Huszti Péter) izgalmas „tévészerűsége" . . . Nem nyújtott sók örömöt a rá következő amerikai tévéfilm naivitása, dramaturgiai tisztázatlansága sem. Két megszállott, kisvárosi újságíró nem mindennapi disznóságot „borit ki". Köröttük hullanak a drukkerek, nekik a hajük szála se . . . Érzésem szerint a Puli tze r-díj is meg az összes babér az őrangyalkájukat illette volna. A második Funny-filmet is eléite a végzete. Meséje ösz- tövérebb, terjedelme hosz- szabb. Barbara Straisand bármennyire is elbűvölő énekes színész a szakma minden erényével, 2 és 1 4 óra már embertelenül sok belőlük. Ám mi ez ahhoz az „o'kkul'.ista" luxusautóhoz képest, amely a két főszereplőt egy bűntényre vezeti rá, éjfél előtti órán. (Kisértetautá■) Hátborzongjon, kinek ‘kedves az élete; s ha betöltötte már a 16. életévét! . . . Ilyesmit éreztem e „misztikus" bárgyúság láttán. Vasárnap este az I. és II. csatornán két ígéretes főműsor kiválasztásában őrlődtem, a rádö'bbenés igézetében: mennyire hiányzik néhány eligazító sor a megkurtított RTV-újságban I Arról, hogy a Jean-Paul Sartre művéből készített filmet válasszcm-e (A játék véget ért), vagy a Lassú méreg c. NSZK tévéfilmet. Az utóbbi mellett döntöttem, kellemesen csalódva. Alkotói bennünket is érintő témában tudatosan, következetesen végigvitt gondolatot filmesítet- tek filmszerűvé, az átlagosnál jobb színvonalon. A pénteki Panoráma-adás visszatért az erdélyi menekültek problematikájára. Ez örvendetes. Több kérdés azonban nyitva maradt, illetve fölmerült bennem, ami külön szót érdemelne. Bizakodjunk: a témát napirenden tartja a Magyar Televízió. W. E.
