Dunántúli Napló, 1988. augusztus (45. évfolyam, 212-242. szám)

1988-08-01 / 212. szám

Labdarúgó Siótour Kupa PMSC-Arnheim 3-0 (1-0) Siófok, 1000 néző. V.: Ti­hanyi. PMSC: Bodnár — Braun, Tonna, Márton, Palaczki - Nagy T. (Csoboth), Túri, Bérczy, Balogh (Kónya) — Lovász, Le­hota. A 27. percben Torna labdá­jával Lovász került jó helyzet­be, amikor a 16-oson kívül az ■egyik védővel ütközött. A já­tékvezető, nagy meglepetésre, 11-est ítélt, a büntetőt Ba­logh A. a jobb alsó sarokba vágta. (1-0). A 60. percben Lehota a félpályánál megszerzett egy labdát a tétovázó védőktől, nagy lendülettel tört kapura, és 10 méterről a bal sarokba lőtt. (2-0). A 80. percben Lo­vász baloldali beadása egy védő fején megcsúszott és a jókor érkező Lehota 12 méter­ről a kapu közepébe lőtt. (3-0). Lanyha iramú mérkőzésen a pécsi csapat volt a többet kezdeményező, sorozatos tá­madásai mindig veszélyesek voltak és teljesen megérdemel­ten győzte le a végére na­gyon elfáradt holland együt­test. Jók: a pécsiek közül Torna a pécsiek egyik legjobb­ja volt. Bodnár, Torna, Túri, Lehota. A PMSC ezzel a harmadik he­lyet szerezte meg a tornán. Molnár József Az első helyért vívott mér­kőzésen: Siófok—Spartak Su- botica: 3-3, tizenegyesekkel 3-2 a Siófok javára. Nyikolajeva: világcsúcs a 10 kilométeren Kijevben a Szovjetunió atlé­tikai bajnokságán, Jelena Nyi­kolajeva a 10 km-es gyalog­lásban 43:36.41 perccel, új világcsúcsot állított fel. A 22 esztendős csebokszari egye­temista időeredménye hitelesít­hető, mert teljesítményét pá­lyán, s nem országúton érte el. A régi rekordot is Nyiko­lajeva tartotta, 43:36.50 perc­cel idén május 7-e óta. Egerszegi ismét Európa-bajnok Három a magyar igazság, s egy a ráadás - tartja a szó­lás, s ez az amersfooti ifjúsági úszó Európa-bajnokságon tel­ijei mértékig igazolódott). A (magyar küldöttség legremény- teljesebb képviselője, Egeir- szegi Krisztina, vasárnap im­már harmadik Európa-'bajnók'i címét szerezte, ezúttal a 200 méteres vegyesúszásban bizo­nyult a leggyorsabbnak. A ráadást a hét közepéről Csé- pe Gabriella 100 m mellen aratott sikere jelenti. A vasár­napi versenynap krónika já- 'hoz tartozik, hogy Csabai Ju­dit c 800 m gyorson ezüstér­mes lett. Lányok: 200 m vegyes: 1. Egerszegi Krisztina (Ma­gyarország), 2:17.96 p. - új, országos felnőtt és ifjúsági csúcs, régi: Egerszeqi 2:18.82 p., (1988). 800 m gyors: 1. Müller (NDK) 8:40.95 p., 2. Csabai Judit (Magyaror­szág), 8:43.22. A labdarúgó megyei I. osztály őszi sorsolása Dél-afrikaiak már nézőként sem A dél-afrikai sportolók 1964 óta nem vehetnek részt az olimpiákon az ország apart­heid politikája miatt. Eddig a sportvezetőket és a nézőket nem érintették a korlátozások, most viszont a NOB és a dél-koreai hatóságok döntése értelmében a szöuli olimpia idejére ők sem kapnak vízu­mot. Szintén Dél-Afrikával kap­csolatos hír, mely szerint a kanadai sportvezetés nyomást gyakorol sportolóira, hogy ne induljanak olyan versenyeken, ahol dél-afrikaiak is részt vesz­tnek, valamint megakqdályoz- zák, hogy a dél-afrikai spor­tolók Kanadában versenyezze­nek. Ezzel is azt kívánják el­érni, hogy Pretoria feladja fajgyűlölő politikáját — mond­ta Joe Clark kanadai külügy­miniszter. I. forduló (augusztus 13—14.) szombat: Kinizsi—Gázmű, PBTC— Geiesdlak. Postás—Somberek, Va- sasi B.—Harkány, PEAC—Szajk. Va­sárnap: Üjpetre—PVSK, Beremend —Zsolnay, Szentlőri ne—Steinmetz. II. forduló (augusztus 20—21.) szombat: PVSK—Kinizsi, Steinmetz — Beremend, Zsolnay—PEAC. Vasár­nap: Gázmű—PBTC, Geresdlak— Vasasi B., Harkány—Szentlőrinc, Szajk—Postáis, Somberek—Üjpetre. III. forduló (augusztus 27—28.) szombat: Postás—Zsolnay, Kinizsi— Somberek, Vasasi B.—PBTC, PEAC —Steinmetz. Vasárnap: Gázmű— PVSK, Üjpetre—Száj*, Beremend— Harkány, Szentlőrinc—Geresdlak. IV. forduló (szeptember 3—4.) szombat; PBTC—Szentlőrinc, Stein­metz— Postás, Zsolnay—Üjpetre, Va­sasi B.—Gázmű. Vasárnap: Ge­resdlak— Beremend, Harkány— PEAC. Szajk—Kinizsi, Somberek— PVSK. V. forduló (szeptember 10—11.) szombat: K’nizsi—Zsolnay, Postás— Harkány, PEAC—Geresdlak. PVSK— Szajk. Vasárnap: Gázmű—Sombe­rek, Üjpetre—Steinmetz, Beremend — PBTC, Szentlőrinc—Vasasi B. VI. forduló (szeptember 17—18.) szombat: PBTC—PEAC, Steinmetz— Kinizsi, Vasasi B.—Be emend, Zsol­nay— PVSK. Vasárnap: Szentlőrinc —Gázmű, Geresdlak—Postás. Har­kány—Üjpetre, Sza;k—Somberek. VII. forduló (szeptember 24—25.) szombat: Kinizsi—Haikány, Postás —PBTC, PEAC—Vasasi B.. PVSK— Steinmetz. Vasárnap: Gázmű— Szajk, Üjpetre—Geresdlak, Bere- mend—Szentlőrinc, Somberek—Zsol­nay. Vili. forduló (október 1—2.) szombat: PBTC—Üjpetre. Steinmetz 1. Bayer Leverkusen— B. Mönchengladbach 3-1 1 2. Karlsruhe SC— Bayern München 2-2 X 3. Eintracht Frankfurt— Stuttgarter Kickers 1-2’ 2 4. VfL Bochum—St. Pauli 0-0 X 5. Nürnberg—1. FC Köln 0-2 2 6. Bayer Uerdingen— Waldhof Mannheim 0-0 X 7. Kaiserslautern— We'rder Bremen 0-0 X 8. Fortuna Köln—Solingen 2-0 1 9. Darmstadt—Offenbach 3-0 1 10. Essen—Meppen 2-1 1 11. Braunschweig— Blau-Weiss 90 1-1 X 12. Aachen—Schalke 04 2-0 1 13. Hertha BSC—Mainz _L 1 0-0 X 14. T 1 Aschaffenburg—Frei bürg 2-1 1 —Somberek, Vasasi B.—Postás, Zsolnay—Szajk. Vasárnap; Bere­mend—Gázmű, Szentlőrinc—PEAC, Geresdlak—Kinizsi, Harkány—PVSK. IX. forduló (október 8—9.) szombat: Postás—Szentlőrinc, PEAC — Beremend, PVSK—Geresdlak. Va­sárnap: Kinizsi—PBTC, Gázmű— Zsolnay, Üjpetre—Vasasi B., Szajk —Steinmetz, Somberek—Harkány. X. forduló (október 15—16.) szombat: PEAC—Gázmű, Steinmetz —Zsoln'ay, Vasasi B—Kinizsi, PBTC —PVSK. Vasárnap: Beremend—Pos­tás, Szentlőrinc—Üjpetre, Geresd- lak—Somberek, Harkány—Szajk. XI. forduló (október 22—23.) szombat: Kinizsi—Szentlőrinc, Pos­tás— PEAC, Zsolnay—Harkány. Va­sárnap: PVSK—Vasasi B., Gázmű —Steinmetz, Üjpetre—Beremend, Szajk—Geresdlak, Somberek—PBTC. XII. forduló (október 29—30.) szombat: Postás—Gázmű, PEAC— Üjpetre, Vasasi B.—Somberek. Va­sárnap: PBTC—Szajk, Beremend— Kinizsi, Szentlőrinc—PVSK, Geresd­lak—Zsolnay, Harkány—Steinmetz. XIII. forduló (november 5—6.) szombat; Kinizsi—PEAC, Steinmetz ^—Geresdlak, PVSK—Beremend. Va­sárnap: Gázmű—Harkány, Zsolnay — PBTC, Üjpetre—Postás, Szajk— Vasasi B., Somberek—Szentlőrinc. XIV. forduló (november 11—12.) szombat: Postás—Kinizsi, PBTC— Steinmetz, PEAC—PVSK, Vasasi B. —Zsolnay. Vasárnap: Üjpetre—Gáz­mű, Beremend—Somberek, Szentlő- rrne—Szajk, Geresdlak—Harkány. XV. forduló (november 19—20.) szombat: Kinizsi—Üjpetre. Zsolnay —Szentlőrinc, PVSK—Postás. Vasár­nap: Gázmű—Geresdlak, Harkány —PBTC, Steinmetz—Vasasi B., Szajk—Beremend, Somberek—PEAC. Az autós hegyi országos baj­nokság 4. futamában, Párá­don az 5450 m-es pályán ab­szolútban a zamárdi Tóth győ­zött BMW Osellájával. A pé­csi autósok közül a B-csoport- ban Lajta Ladájával a 2. he­lyen végzett. Kerékpár A Millenárison szombaton három számmal befejeződött a férfi és női felnőtt kerékpáros pályabajnokság. A nők 3000 m-es egyéni üldöző versenyé­ben Nagypól (PMSC), 3. lett. • SUDBURY: A junior at­létikai világbajnokság negye­dik versenynapján a magya­rok közül öten bekerültek a legjobb nyolc közé. A kala­pácsvető Rédei ötödik lett (65.08 m), ugyanebben a szómban Verebes (PMSC-Épí- tők), a hatodik helyen végzett (64.78 m), Zajovics a 200 mé­teren a nyolcadik helyet sze­rezte meg (21.23 mp). A nők­nél a hétpróbázó Ináncsi (5693 pont), és a távolugró Csapó (6.22 m), egyaránt he­tedik lett. • VEENDENDAAL: Meg­érkeztek a részletes hírügynök­ségi jelentések a 11. junior ví­zilabda Európa-bajnokságról. így arról a mérkőzésről is, amelyen a magyar válogatott 10-8 arányú vereséget szen­vedett Jugoszláviától. A va­sárnapi zárónapon Jugoszlávia és Szovejtunió mérkőzik az arany, Magyarország és Hol­landia pedig a bronzéremért. 9 ÚJVIDÉK: A serdülő és ifjúsági asztalitenisz Európa- bajnokság csoportküzdelmei so­rán a magyar válogatottak újabb mérkőzéseket játszot­tak. Figyelemre méltó az ifjú­sági fiúk 5-2 arányú győzelme a svédek ellen. — Az eddig nem közölt eredmények: ser­dülő lányok: Maqyarország— Olaszország 3-0, serdülő fiúk: Magyarország—Írország 3-0, Szovjetunió—Magyarország 3-1, ifjúsági lányok: Magyarország —Belgium 3-0, ifjúsági fiúk: Magyarország—Svédország 5-2. • NAGYSZOMBAT: A nemzetközi labdarúgótorna nyitónapján a Rába ETO 3-1 (1-1), arányú győzelmet ara­tott a holland FC Utrecht el­len. A győri együttes góljain Urbányi (33. p.), Hajszán (57. p.), és Handel (78. p.) osz­toztak. A holland csapat gól­ját von Loon szerezte az 5. percben. • RIO DE JANEIRO: Zico, a közelmúlt egyik legjobb bra­zil labdarúgója még nem dön­tött arról, hogy folytatja-e pályafutását. — Három lehetőség közül választhatok, de még nem határoztam — nyilatkozta a 35 éves játékos, aki résztve­vője volt a legutóbbi három világbajnokságnak. — Meg­újíthatom szerződésemet a Flamengónól; hív egy japán klub, s emellett foglalkozhat­nék a fiatalokkal; végül csat­lakozhatnék a brozil öregfiúk válogatottjához, s készülhet­nék a januári világ kupára. Várhatóan két héten belül meghozom döntésem. Az is elképzelhető, hogy Zico befejezi az aktív játé­kot, s a jövőben tv-kommen- tátorként dolgozik. A héten már bemutatkozott ebben a szerepkörben, Oslóból közvetí­tette a Norvégia—Brazília mérkőzést. 0 BERLIN: Befejeződött a három résztvevős nemzetközi férfi röplabda-torna. A ma­gyar válogatott negyedik mér­kőzését is elveszítette. Ered­mények: NDK—Magyarország 3-1 (2, 9, -13, 12); Románia —NDK 3-0 (9, 14, 6). A vég­eredmény: 1. Románia 8 pont, 2. NDK 6 pont, 3. Magyaror­szág 4 pont. Autósport AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENÓ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. JÁDI JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601, Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8.7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- forint, negyedévre 129,- forint, egy évre 516,- forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. Dunántúli napló Magyar sportolók külföldön A lengyelországi Belhatov- ban befejeződött a nemzetközi női röplabda-torna. A záróna­pon Csehszlovákia 3-0 (9, 4, 9) arányú győzelmet aratott Ma­gyarország ellen, míg Bulgária 3-2 (—13 8, 12, —10, 13)-re verte Lengyelországot. Vég­eredmény: 1. Csehszlovákia 6, 2. Bulgária 5, 3. Lengyelország 4, 4. Magyarország 3 pont. Befejeződött a hollandiai ju­nior vízilabda Európabajnok- ság. A 3. helyért Magyaror­szág két góllal legyőzte Hol­landiát, így bronzérmes lett. Magyarország—Hollandia 11-9 (3-3, 3-3, 2-0, 3-3). A nemzetközi férfi tenisztor­na páros elődöntőjében Neu Ulm-ban a Heinz Günthardt, Taróczy Balázs svájci, magyar kettős 7-6, 6-3 arányban le­győzte a spanyol Roig, Colas duót. A prágai röplabda IBV hely­osztói során a magyar váloga­tott az 5-8. helyért 3-2 (9, 6, —4, —7, 7) arányban legyőzte Lengyelországot. Ököluívős Vasárnap délelőtt Szegeden, a DÉLÉP-sportcsarnokban 200 néző előtt rendezték meg a 23. Dózsa Fesztivál Kupa nem­zetközi ökölvívóverseny döntő összecsapásait. Négy napon át öt ország 57 öklözője mérte össze felkészültségét. A záró­nap kellemetlen eseménye, hogy Váradi János, a DMVSC válogatott sportolója sérülés miatt nem fejezte be a mér­kőzést. Váradi az első menet­ben padlóra küldte NDK-beli ellenfelét, fölényesen vezetett, amikor a második menet ele­jén egy sorozást követően a szorító sarkába vonult, és je­lezte: könyöksérülése miatt fel­adta a küzdelmet. Eredmények (elől a győzte­sek) : 48 kg: Yuda-Bem (izraeli) — Németh (Ú. Dózsa) 3-2. 51 kg: Langner (NDK-beli)— Váradi (DMVSC), a 2. menet­ben feladta. 54 kg: Karika (Ú. Dózsa)- Dubszky (Borsodi Bányász), az 1. menetben feladta. 57 kg: Rohof (NDK-beli)- Skemoul (izraeli) mérkőzés nél­kül. (Az izraeli versenyző be­melegítés közben megsérült.) 60 kg: Kangli (Vasas)-Szűcs (Borsodi Bányász) 3-2. 63,5 kg: Orosz (Borsodi Bá- nyász)-Szász (H. Kun Béla SE) 3-2. 67 kg: Gál (Bp. Honvéd) — Kol (Borsodi Bányász) 5-0. 71 kg: Farkas (Borsodi Bá- nyász)-Béres (Bp. Honvéd) 4-1. 75 kq: Yakobashvili (izraeli) -Dobai (Győri Dózsa) 5-0. 81 kg: Hranek (SBTC)-Petrá- nyi (Bp. Honvéd) mérkőzés nélkül. 91 kg: Fóris (Bp. Honvéd)— Csépányi (Borsodi Bányász) 5-0. Plusz 91 kq: Werb (H. Kun Béla SE)-Sulyok (Vasas) 3-2. A hármas körverseny vég­eredménye : 1. Szikora (Balassagyarmat), 2. Werb, 3. Sulyok. A pontversenyben: 1. Borsodi Bányász 23 pont, 2. Bp. Honvéd 15, 3. Izrael 13. A legeredményesebb edző: Takács Gábor (Borsodi Bá­nyász), a legtechnikásabb ver­senyző: Yuda-Bem Hem (izra­eli). Verseny a Legjobb Magyar Atlétacsalád címért A Vas megyei Veterán Atlé­tikai Bizottság és Kőszeg Vá­ros Tanácsának sportosztálya új kezdeményezésként, hagyo­mányteremtő céllal, két évvel ezelőtt rendezte meg első íz­ben az atléta családok első országos versenyét. A harma­dik ilyen vetélkedő augusztus 6-án következik a nyugat-ma­gyarországi kisvárosban. A verseny célja, a Legjobb Magyar Atléta Család meg­tisztelő cím elnyerése mellett, versenyalkalom biztosítása az atlétikát kedvelő családok­nak, amelyek tagjai, szülők, nagyszülők, gyermekek, korcso­porttól függetlenül együtt, egymásért vetélkedhetnek. Az előzetes nevezéseket a tanács művelődési, ifjúsági és sport­osztálya címére (9730 Kőszeg, Jurisics tér 8), lehet eljuttat­ni, de nevezni a helyszínen is lehet. Résztvevője lehet a verseny­nek az ország területéről bár­ki, nemre és korra való tekin­tet nélkül. A küzdelem formája csapatverseny. A csapatok két- tagúak, az egyetlen kikötés, hogy a párosokban szülő és gyermek is helyet kapjon. Egy család két csapattal is nevez­het. A verseny minden résztvevője díszes emléklapot kap, s a legjobb csapatok tagjai értékes tárgyjutalomban részesülnek. A vetélkedő után közös baráti estet rendeznek. GAZDARA TALÁLTAK A SZÖULI REPÜLŐJEGYEK Vasárnap a margitszigeti Dózsa stadionban befejeződött a férfi tenisz olimpiai selej­tező. Az volt a kérdés, hogy a szombati két továbbjutó — a szovjet Volkov és a spanyol J. Sanchez — mellé ki. csatlako­zik a hátralevő két mérkőzé­sen. A vasárnapi nyitány a tor­na eddigi legizgalmasabb, s talán legszínvonalasabb küz­delmét hozta — újabb szovjet továbbjutóval. Andrej Cserkaszov (szovjet) — Morten Christensen (dán) 6-2, 2-6, 6-3. if Háziasszonyok figyelem! Kacsaakció! Mélyhűtött mulárd kacsa far-hát 26,— Ft/kg. Mélyhűtött mulárd kacsanyak 29,— Ft/kg. Mélyhűtött mulárd kacsaszárny 58,— Ft/kg. Ennyiért mindenkinek megéri! Megvásárolhatja a B. Megyei Élelmiszer- kereskedelmi Vállalat ABC áruházaiban, húsboltjaiban, baromfiboltjaiban és önkiszolgáló egységeiben.

Next

/
Thumbnails
Contents