Dunántúli Napló, 1988. augusztus (45. évfolyam, 212-242. szám)

1988-08-05 / 216. szám

1988. augusztus 5., péntek Dunántúli napló 3 Az alaptalan zaklatást senkinek sem kell eltűrnie Történet egy Stihl- fűrészről és másról A fiú: — Péntek este volt. A szo­kásos időben ért véget a disz­kó. Hazakísértem a lányt, az­tán kiálltam stoppolni. Elég hamar fölvettek, itt szálltam ki a benzinkútnál, s elindul­tam a gesztenyesoron hazafe­lé. Útközben találkoztam egy férfival, alaposan megnézett, de nem szólt semmit. Másnap délután a benzin­kút mögötti presszó teraszán üldögéltem a barátaimmal. Egyszeresek odajött két rend­őr, s azt mondták, menjek velük a kapitányságra. Nem ellenkeztem, bár fogalmam sem volt, mit akarnak. Beül­tem a kocsiba. Este kilenckor engedtek el, miután kifaggat­tak, mit csináltam, hol jár­tam előző éjjel. Ott a rend­őrségen tudtam meg, hogy egy Stihl-fűrész ellopásával gyanúsítanak. Följelentett az az illető, akivel az .éjjel ta­lálkoztam. Ott ült a rendőr­kocsiban, a ki'hallgaásomat is figyelte. Fogalmam sem volt, kicsoda, hol lakik. Pedig ismert ember a városban, s mint később kiderült, anyámmal tegező vi­szonyban van. Az apa: — Teljesen meg voltam - döbbenve: az én érettségiző fiam a rendőrségen? Be­mentem a rendőrtiszthez. Azt mondta, nyugodjak meg, tisz­tázódott minden, a fiú nem lehet a tettes. Biztos alibije van. Csak hát a följelentőt nehéz meggyőzni. Azt is mondta, szerencse, hogy ő volt az ügyeletes, mert rosz- szabbul is járhatott volna a fiú. Megegyeztünk, hogy kész, vége, felejtsük el. Két hónap múlva egy reg­gel, fél hét tájban bejön két rendőr: házkutatás. „Halaszt­hatatlan nyomozati cselek­mény". Gondoltam: két hó­nap után? De nem ellenkez­tem. Szólták, hogy szerezzek hatósági tanút, csak hát azt nem olyan könnyű kora reg­gel. Kihez zörgessek be? Vé­gül nekiálltak tanú nélkül. „Adja elő a Stihl-fűrészt" — mondták a fiamnak. Mondom: „Ebben a házban még so­sem volt Stihl-fűrész." Udva­riasak voltak, de mindent megnéztek, aztán elmentek. Nagyon el voltunk kesered­ve. A feleségem felhívta a feljelentőt, hogy miért kell ezt a fiút úgy meghurcoltatni. Ő azt mondta, párttag köteles­ségét teljesítette. Hót kérem, én is párttag vagyok. Kétszer is átlapoztam a kis könyvün­ket, de ott olyan passzust nem találtam, hogy ártatlan r-nbereket meg léhet hurcolni. Elhatároztuk, hogy ügyvédet fogadunk, s bepereljük a föl­jelentőt rágalmazásért. S ak­kor kerestük meg magát is. A rendőrtiszt: — Behozták a fiút, én a ka­puban találkoztam velük, mert éppen helyszínelni fnentem valahová. Megismertem a srá­cot, a feleségem tanította. Pár szóval kifaggattam, mi történt, ő csak annyit mon­dott: úgy sejti, valami lopás­sal gyanúsítják. Elvégeztem a munkát, s utána elszaladtam a szomszé­dos faluba, ahol pénteken diszkó volt. Minden időpont stimmelt, a fiúnak biztos ali­bije volt. A kikérdezés során ezt pontosan meg tudtuk ál­lapítani, haza is engedtük. A kollégáim két baklövést követtek el. Egyrészt, nem kel­lett volna behozni a fiút, csak igazoltatni, s felírni az adatait. A másik: a házkuta­tás. A körzeti megbízott túl­kapása volt, nem volt rá pa­rancsa. Egyszerűen nem hit­te el azt a jelentést, amit írtam, hogy a fiú gyanú fö­lött áll. A kmb. megkapta az el­marasztalást. Más kérdés, Ihogy később ő fogta el az igazi tettest, aki valóban ala­posan gyanúsítható. Persze, könnyű most tetemre hívni bennünket, hiszen úgy hozták be a fiút, hogy nem is volt elrendelve a nyomozás. De helytelen volna az esetből ál­talános következtetésekre jut­ni. Ezen a vidéken nagyon el­szaporodtak a pincebetörések. A lakosság tehetetlenséggel vádolja a rendőrséget. Ered­ményt várnak tőlünk. Ilyen légkörben talán meg lehet ér­teni, ha a legkisebb gyanú esetén megindul a gépezet. Végeredményben mi történt? Kikérdeztünk egy fiút, aki a bűncselekmény elkövetésének időpontjában a helyszín köze­lében tartózkodott. Magától értetődik, hogy ilyenkor meg­kérdezzük tőle, látott-e vala­kit, ő maga mit csinált a kérdéses időpontban. A rend­őrség munkája lehetetlenné válna, ha nem volna jogunk embereket kikérdezni. S ez bizony néha kellemetlenséggel jár Annak a sofőrnek nem kellemetlen, akit teherautóval lehoztunk a szőlőhegyről, ha éjszaka ott jár? De még mennyire, hogy kellemetlen neki a meghallgatás után el­indulni anyagbeszerzésre. Éj­jel, tíz liter borral. Amit az alkatrészekért cserébe fog ott­hagyni valahol, s amit a fő­nöke utsítására pakolt föl valamelyik pincében. De a rendőrt is meg kell érteni. Hiszen honnan tudhat­ná, nem ez az illető, hordja-e el a feltört pincékből a lopott holmit? A lopás sértettje: — Éjjel valami zajra ébred­tem. A teraszon motoszkált valaki. Kinéztem, s egy ala­kot láttam eltűnni az utca­lámpa fényében. A feleségem is látta. Megpróbáltuk feléb­reszteni a szomszédokat, de nem sikerült. A Stihl-fűrészt a feleségem vállalatától kértem kölcsön, teljesen szabályosan, persze. A teraszon tartottam, innen tűnt el. Kimentem az utcára, s láttam jönni egy fiatalembert. Tisztára olyan alkat volt, aki az erkélyről leugrott. Alaposan megnéz­tem. Másnap ott láttam sörözni a házunk közelében. Beszól­tam a rendőröknek. Megmon­dom őszintén, csodálom a rendőrök türelmét. Mert hogy a fiú haverjai miket mutattak a rendőrautó után! Ha lett volna hely a kocsiban, őket is nyugodtan be lehetett vol­na vinni. Amikor a rendőrtiszt meg­mondta, 'hogy a fiú nem jö­het szóba elkövetőként, töb­bet nem foglalkoztam az ügy­gyei. Hogy én ne tudtam vol­na belenyugodni? Hogy én erőszakoltam volna ki a ház­kutatást? Sokkal fontosabb dolgaim vannak annál, mint­sem tyúkperekkel foglalkozzak. A rendőrséggel való összefo­nódásról meg csak annyit, hogy most, magától tudtam meg, hogy megvan az igazi tettes. Ez a rágalmazási per kész nevetség. Nekem, mint állam­polgárnak, kötelességem segí­teni a rendőrség munkáját. Láttam egy fiút, aki a bűn- cselekmény elkövetése utáni percekben a közelben volt. Al­katilag is emlékeztetett az el­követőre. Már hogy ne hívtam volna fel ró a rendőrség fi­gyelmét! De ha már úgy alakult, hoay ismerősnek a fia keve­redett gyanúba, miért nem kerestek föl itt, a hivatalban? Azt nem tekinthetem megke­resésnek, hogy bemutatkozás nélkül ordítani kezd velem egy asszony a telefonban. S hogy én miért nem mentem el tisz­tázni a dolgot? Miért mentem volna egy ilyen telefon-histó­ria után? Megmondom őszintén, most már én is mérlegelem, ne in­dítsak-e rágalmazási pert el­lenük. Nekem lesznek rá bi­zonyítékaim, amiket a fiú a bíróságon mondott. Hogy ő nem tudja, tényleg ellopták-e a fűrészt? Jól nézünk ki: meglopnak, aztán még a vé­gén én állok bíróság elé! Pár év múlva csak arra fognak emlékezni, hogy én vagyok, aki annak idején valami fű­részlopásba keveredtem, úgyis teleharsogta már az egész várost a kedves apuka. A büntetőbíró: — A büntetőeljárás megin­dulásának nagyon szigorú, tör­vényben rögzített szabályai vannak. Feljelentés, bejelentés vagy a hatóság észlelése nyo­món alapos gyanú szükséges ahhoz, hogy az eljárás meg­induljon. Nem ismerem az ügy részleteit, de ha én vagyok a sértett, először feljelentést te­szek, s ha én vagyok a rend­őr, nyomozást rendelek el is­meretlen tettes ellen. Valakit bevinni az utcáról a rendőr­ségre pusztán azért, mert ha­sonlít vagy emlékeztet a felté­telezett elkövetőre, egy jogál­lamban elképzelhetetlen. Ház­kutatási parancs nélkül, „ha­laszthatatlan nyomozati cselek­ményként" két 'hónap után házkutatást tartani - non­szensz. Az egyik legalapvetőbb személyiségi jog megsértése. Vigyázni kell tehát a felje­lentés megtételekor, mert a bi­zonytalan tényközlés könnyen minősülhet gondatlanságból el­követett hamis vádnak, vagy rágalmazásnak. Ez történik, amikor nem vagyok biztos az elkövető személyében, mégis konkrétan, mint tettest jelölök meg valakit. Ha a fiú a történtek után beperelte a lopás sértettjét rágalmazásért, a személyes meghallgatás során tett óvat­lan, rágalmazó kijelentésével maga is bűncselekményt kö­vethet el. Ilyenkor viszontvád- dal lehet vele szemben élni, s majd a bíróság eldönti, me­lyiküknek volt igaza. A nyomozás eredményessé­gére úgy törekedni, hogy megkerüljük a szolgálati sza­bályzat és a büntetőeljárás rendelkezéseit - nem lehet. Még a városka tekintélyes fér­fiúja sem szabad, hogy olyan hatással legyen a rendőrség­re, hogy az megsértse a tör­vényesség követelményét. Ma, amikor a jogállamiság felé tö­rekszünk, különösen fontos a személyiséghez fűződő jogok tiszteletben tartása. A méltat­lan megaláztatást, az alapta­lan zaklatást senkinek sem kell szótlanul eltűrnie. Sajnos, az emberék többsé­ge ma még nincs kellőkép­pen tisztában a jogaival, s nem mer orvoslást keresni a túlkapások ellen. Ráadásul kis helyen ez még nehezebb, hi­szen számtalan lehetőség adó­dik a retorzióra. A jelen esetben úgy vélem, rágalmazási per megindítása helyett 'helyesebb lett volna a felettes rendőrhatóságnál pa­naszt tenni. De ha már folya­matban van a magánvádas per, semmi okot nem látok ar­ra, hogy az ügy — fontos, ál­talánosítható tapasztalatai mi­att — nyilvánosságot ne kap­jon. Az újságíró:- Fájlalom hogy szándéka­im és az írás tartalmának konkrét ismerete nélkül erők mozdultak meg riportom meg­jelenésének megakadályozásá­ra. Bizalmat ad, hogy — ha anonim módon is, de — mégis megjelenhet. Havasi János Recenzió: Településfejlesztés, helyi társadalom, önkormányzat — A „lenini örökség” és korunk IDEOLÓGIAI, POLITIKAI TANULMÁNYOK 1988 TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS, HELYI TÁRSADALOM, ÖNKORMÁNYZAT A „LENINI ÖRÖKSÉG” ÉS KORUNK Ideológiai, politikai tanulmányok,1988 MTA Regionális Kutatások Központja MSZMP Baranya Megyei Bizottság Oktatási Igazgatósága Minden kutató álma - ok- kal-joggal megfogalmazott igénye -, hogy stencilezett szakdolgozata, értekezése ne porosodjék asztalfiókban. Ugyanakkor a kutotóvol szem­beni társadalmi igény; váljék közkinccsé elemző munkájának eredménye, hasznosodjék a köz javára. A napi gyakorlat azonban - tegyük a szívünk­re a kezünket — nem mindig ebben az irányban hat. A pub­likálás, a könyvkiadás (?) üz­leti szféra, s a pénzek előte­remtése olykor ördögi próbál­kozás. így aztán üde színfolt egy-egy gyűjteményes kiad­vány. Nemes missziót vállalt föl immáron harmadik „tanul­mánykötetével" az MSZMP Baranya Megyei Bizottsága Oktatási Igazgatósága; a ré­giónkban dolgozó településpoli­tikát—társadalompolitikát—ideo­lógiát értő szakemberek szá­mára teremtette meg a szű- kebb szakmai berkekből való kilépés lehetőségét. „Ideoló­giai, politikai tanulmányok — 1988" címmel, az MTA Regio­nális Kutatások Központjával karöltve jelentetett meg két 'konferencia gyűjteményes anyagát, melynek döntő há­nyada napjaink égető kérdé­seivel, a településfejlesztéssel, a helyi társadalom életminősé­gével, a demokrácia egyik kulcskérdésével, az önkormány­zattal foglalkozik, egy kisebb szegmense pedig a politikai szféra aktuál-programját veszi célba; mi az, ami a lenini örökségből hétköznapjainkra adaptálható? A kötet első felében az 1987 szeptemberében Pécsett tartott országos tanácskozás anyaga olvasható, a már em­lített település-helyi társada­lom-önkormányzat témakörben. E rész szerkesztője, Csefkó Fe­renc fogalmazta meg: „A he­lyi társadalmak jövője szem­pontjából majd minden lénye­ges momentumra kiterjedő munka nemcsak az elmélet szakembereinek az érdeklődé­sére tarthat számot." így igaz; a kötet olvasása nyomán hasz­nos tudnivalókkal gazdagod­hat a tanácsi vezető, a tele pülések életét irányító politi­kai vezető, a települések jövő­jét befolyásolni tudólk-akarók köre, de ezen túl fölhasznál­hatók az írások a közép- és felsőfokú oktatásban, s talál­hat benne a maga számára értékes és tanulságos gondola­tokat minden olyan állampol­gár, aki érdeklődik szűkebb környezete-települése, a helyi társadalom és önkormányzat jelenének, de még inkább jö­vőjének alakulása iránt. Bo­csássanak meg a szerzők, mi­vel egy szűkre szabott recen­zió keretében a teljesség kö­vetelményét lehetetlen betar­tani, csak néhány témát emlí­tek ízelítőként, s a kiemelés önkényes. Olvashatunk tshát többek között az „igazságo­sabb településfejlesztésről”, a „lakossági részvételről", a „községpolitika egyes kérdé­seiről", a „helyi hatalom mi­nőségéről” a „'kisvárosok és falvak kapcsolatairól", a „hát­rányos hélyzetű térségek esé­lyeiről”, szó esik a közműve­lődéséről, az önszerveződési kezdeményezésekről, az elöl­járóságok jelenéről és jövőjé­ről, s arról, hogy miként je­lenik meg a pártakarat a ta­nácsi döntésékben. A kötet második — az első­től elkülöníthető egysége - a „Lenini örökség és korunk" címmel a noszf 70. évforduló­ja alkalmából tartott tudomá­nyos tanácskozást eleveníti föl, s az írások tükrözik, hogy a tanácskozás nem csupán visz- szaemlékezés volt a hét évti­zeddel azelőtt történtekre, ha­nem egyúttal tudományos igé­nyű áttekintése a történelmi tanulságoknak, tapasztalatok­nak, a lenini örökség haszno­sítható értékeinek, elemeinek. Szirtes Gábor szerkesztő vé­leményét megerősíthetjük; idő­szerű és tanulságos mondani­valót tartalmaznak az állam szerepének alakulását, a szak­szervezeték funkcióvátozásait, Lenin vezetési koncepcióját vagy a vallásfelfogást elemző anyagok-írásak is. Napjaink­ban e témák aktualitása kü­lönösebb magyarázatra nem szorul, s o kifejtett gondola­tok többsége beilleszthető ab­ba a reformfolyamatba, mely Kelet-Európa jövőjét hivatott eldönteni. Olvashatunk a nyil­vánosság és a szocialista de­mokrácia, a hivatalnoki mun­kastílus elleni harc, a centra­lizmus demokratizmusa té­mákról, az állam szerepénék alakulásáról, a lenini nemze­tiségpolitikáról (!), de találha­tunk a kötetben az ifjúságpo­litikával, szövetkezetpolitikával vagy éppen a szakszervezetek szocializmusbeli funkcióválto­zásaival kapcsolatos tanulmá­nyokat. A kötet kettős szerkezete föl­vet egy szinte azonnal meg­válaszolható kérdést: vajon nem lett volna-e jobb külön- külön „füzetben" 'kiadni a két tanácskozást fémjelző tanul­mányokat? Hiszen nem sok kö­zük van egymáshoz, még ak­kor sem, ha a köztes mezs­gye kinek-kine'k véleménye szerint könnyen átléohető. A válasz a finanszírozásban ke­resendő. így aztán nem ma­rad más, mint megköszönni a már említett két kiadó mel­lett a támogatókat is: az MSZMP KB Társadalomtudo­mányi Intézetét, a TS—2 Prog­ramtanácsot és a TIT Baranya Megyei Szervezetét. Nemes célra áldoztak, s a kötet bi­zonnyal eljut minden érdek­lődőhöz vagy baráti alapon, vagy a könyvtárakon és a Kossuth Kiadó terjesztőin ke­resztül. Kozma Ferenc a SJTOT-fdl? A TDDSZ önálló szakszervezet Az egyre élénkülő szakszer­vezeti életben az egyes szak­mák — a jobb érdekképviselet reményében — új szakszerve­zeti működési formákat próbál­nak kialakítani. így történt ez a tudományos munkával fog­lalkozók esetében is, bár az eddigi gyokorlattól eléggé el­térően. Ha az ő szakszerve­zetükről beszélünk, ezentúl két rövidítést kell megtanülni: oz egyik a TUDOSZ, a másik a TDDSZ. S nemcsak két külön­böző elnevezésről, hanem alapvetően eltérő szervezeti formáról van szó. A közelmúltban írtunk a TUDOSZ-ról, a Tudományos Dolgozók Szakszervezetéről, amely júniusban alakult meg; most a TDDSZ-t, a Tudomá­nyos Dolgozók Demokratikus Szakszervezetét szeretnénk rö­viden bemutatni, illetve azt, hogy mi a kettő közötti elté­rés. A legfontosabb különbség, hogy míg a TUDOSZ a Köz- alkalmazottak Szakszervezetén belül, annak önálló tagszerve­zeteként működik, addig a TDDSZ — amely egyébként májusban alakult meg -, a SZOT-tól, a Közalkalmazottak Szakszervezetétől teljesen füg­getlen, önálló szakszervezet. Ugyanazon személy lehet mindkettőnek a tagja, de míg a TDDSZ feltétel nélkül fo­gadja el a kettős tagságot, addig a TUDOSZ-nak csak az lehet a tagja, aki nem lép ki a Közalkalmazottak Szakszer­vezetéből. A TDDSZ-nek most országo­san körülbelül két-háromezer tagja van, de ez a létszám gyakorlatilag napról napra alakul, ahogy a jelentkezési lapok érkeznek. A budapesti központtal működő TDDSZ alapegysége a csoport, ez Pé­csett öt taggal alakult meg. Közülük Péter Sándort, az MTA Dunántúli Regionális Kutatási Központjának munka­társát kértem meg, mondja el, mit várnak az önállóságtól. — Ebben az új szakszerve­zetben nincs 'hivatalos funk­cióm, a tisztségválasztásokra és az első komoly országos összejövetelre majd ősszel ke­rül sor, így a saját személyes véleményemet mondanám, ami azonban természetszerűleg ha­sonló a többi tag véleményé­hez. Úgy látjuk, hogy ezzel az önállósággal az érdekképvise­let csak nyerhet. Azzal, hagy a TDDSZ nem tagja a SZOT- nak, szabadabban képviseli az érdekeket, hiszen nem kötik a SZOT rendelkezései, nem kell a központi akaratot képvisel­ni lefelé, mint sok más szer­vezetben. A csoportok szaba­don alakulhatnak, egyedül a már meglévő alapszabályhoz kell tartania magát mindenki­nek. Az alapszabályban egyéb­ként deklarálták, hogy ez nem politikai szervezet, hanem ki­zárólag az érdekvédelemmel foglalkozó szakszervezet. Meg­alakulása óta a TDDSZ önálló jogi személy. Az c'apszabályban ez olvas­ható: „A TDDSZ a tudomá­nyos kutató-fejlesztő, magasan kvalifikált szellemi munkát, il­letve az ilyen munkához kap­csolódó szellemi, adminisztra­tív vagy fizikai tevékenységet végzők csoportjainak munka- vállalói érdekvédelmi és ér­dekképviseleti szervezete. A TDDSZ mindenekelőtt a tudo­mányos kutatóintézetek, felső- oktatási intézmények, közgyűj­temények, közművelődési in­tézmények, más tudományos kutató-fejlesztő munkát foly­tató munkahelyek állandó vagy ideiglenes munkavállalóinak, ösztöndíjasainak, nyugdíjasok­nak és munkanélkülieknek; illetve a szabadfoglalkozású­ként vagy más jellegű — nem tudományos - munkahelyen tudományos kutató-fejlesztő munkát folytató személyeknek ez érdekvédelmét és érdek- képviseletét látja el." D. Cs.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents