Dunántúli Napló, 1988. augusztus (45. évfolyam, 212-242. szám)
1988-08-31 / 242. szám
e Dunántúli napló 1988. augusztus 31., szerda Újdonságok a pécsi Agroker Áruházban Már a közelgő ősz jele, hogy a pécsi Agroker Áruházba tegnap megérkezett az első 100 darab konténeres szőlőoltvány, s megkezdték az árusítását. Vér Géza, az áruház igazgató- helyettese elmondta, hogy a következő hetekben az őszi telepítési szezon megkezdéséig mintegy 30 000 fóliás táptalajban nevelt konténeres csemege- és borszőlő szaporítóanyagot szereznek be, zömmel a Badacsonyi Állami Gazdaságtól, a Pannónia Áfésztöl és kistermelőktől. Elsősorban azokat a fajtákat, amelyeket a szőlősgazdák legjobban keresnek. Különösen gazdag lesz a választék a csemegeszőlőből. E hét szombatján megkezdik a gyümölcsfacsemeték árusítását is, amiből ugyancsak több ezret hoznak forgalomba. Lesz alma, körte, cseresznye, szilva, dió, birs, sőt a mostanában Konténeres szőlő, gyümölcsfacsemete Műtrágya még ma olcsóbban Rába 15 traktor, hitellevélre egyre közkedveltebb naspolyacsemetéjük is. Érik a szőlő, megjelentek a seregélyek, az ellenük való védekezés nem kis gond ilyenkor a szölöskertekben. Az Agroker Áruházban négyzetméterre is és méretre szabva is árusítják a zöld színű madárhálót, aminek az ára nem ment fel tavaly óta. Van egy újdonságuk is, a műanyagból készült felfújható madárriasztó gömb, amelyre a gyártók óriási szemeket rajzoltak, s így ragadozó madarakra hasonlít. Fára vagy rúdra akasztva elriasztja a szőlőt dézsmáló madarakat. Többféle szert árusítanak a szőlő szürkerothadásai ellen. Megérkezett a Filazin is, amely a borszőlők cukorfokát javítja, s még lehet vele permetezni, egészségre ártalmatlan. Egész évben hiánycikk volt a Rába 15 kistraktor. A nagykereskedelem nem rendelt, mert a Rába gyár 20 százalékkal kívánta emelni az árát. Most megérkezett végre Pécsre a tavalyi áron. Persze így sem olcsó, 180 000 forint, de hitellevélre is árusítják. A tegnapi nap igazi slágere a műtrágya volt. A kistermelők egész rohamot indítottak az áruház ellen, miután a rádió bemondta, hogy szeptember 1-jétől 25 százalékkal felemelik az árát. Máskor ősszel csak a foszfor és kálium műtrágyát szokták megvenni a gazdák, mivel ezeket kell őszszel kijuttatni a talajba. Most a nitrogént is vitték zsákszámra, hogy még az olcsóbb fajtákból bespájzoljanak tavaszra. Szerencsére az áruház felkészült az ostromra, 10 és 50 kilós kiszerelésben rekordmennyiséget adtak el. Még egy napig olcsó a műtrágya. Ma újabb felvásárlási láz várható, de a készleteik bőségesek, minden igényt ki tudnak elégíteni. — Rné — 33 százalékos MÁV* kedvezmény Kistermelői kiállítás Gyöngyösön Az idei év egyetlen nagyszabású mezőgazdasági — kistermelői kiállítását szeptember 20—25 között rendezik meg Gyöngyösön. A város oktatási központjában 1500 négyzetméter fedett és 2000 négyzetméter szabad területen 83 kiállító - ezen belül több tsz, állami gazdaság, mezőgazdasági kombinát, élelmiszeripari vállalat, termelési rendszer, kisszövetkezet, gt, ipari vállalat és több kertbarát kör vesz részt. A nagy távolság miatt a baranyai kistermelők ezúttal nem viszik el termékeiket, de a miniszteri kitüntetettek között szerepelnek baranyai kistermelők is. A MÁV a kiállításra utazóknak 33 százalékos kedvezményt ad, s ez olcsóbbá teszi az oda és visszautazást. A kiállítás célja a kistermelés gépi eszközeinek, tenyész alapanyagainak, vetőmagvai- nak, a termelést segítő ipari anyagoknak, új technológiáknak a bemutatása és tanácsadás. A látogatók a központi bemutató részben kaphatnak állategészségügyi, és növényegészségügyi szaktanácsot a Phylaxia, a Chinoin, a Budapesti Vegyiművek szakembereitől. Itt működik majd az Agrobank kirendeltsége is. Ugyancsak ebben a részben látható a kertbarátkörök kiállítása és az újítási bemutató, amely a háztáji gazdaságokban alkalmazható új megoldásokat ismerteti. A kiállítás áru- és termék- bemutató része bőséges látnivalót kínál. Itt láthatók a háztáji állattartás eszközei, sertés, húsnyúl, kisállattartó berendezések, takarmányok, kisüzemi fejőállás és tejhűtő, infraérzékelős fejőkét és még sok minden. Különféle szőlőoltványokat, vírusmentes gyümölcsfajtákat, szélgépeket mutatnak be egyebek között. Aki pénzt visz magával, azonnal meg is vásárolhatja a kiszemelt tárgyat, mert a rendezők a helyszíni árusítást is megszervezték. A kiállítás másnapján szeptember 21-én a megyei tanácsok kistermelői felelősei tanácskozáson vitatják meg a további tennivalókat, ezen a rendezvényen a Baranya Megyei Tanács képviselői is részt vesznek. A kiállítás ideje alatt zajlanak Gyöngyösön a mátrai szüreti napok eseményei. Lesz népdalfesztivál, ófészkó- rusok találkozója, képzőművészeti kiállítás, virágkötészeti verseny, borcímke- és bélyegkiállítás. A szabadtéri ételek specialistái sütő-főzőversenyt tartanak és itt tanácskoznak az ország minden részéből a mesterszakácsok és cukrászok is Hobbinak drága, de kifizetődik Ezüstrókatartás Bicsérden Mindenki ismeri a faluban Kiskuti Lászlót, pedig nem idevalósi. Pécsről költözött ki a családjával Bicsérdre 2 évvel ezelőtt, hogy ezüstrókát tenyésszen. Barátjával, Késes Molnár Istvánnal együtt a Monorvidé- ki ÁFÉSZ gesztorsága alatt működő Hungaroprém szakcsoport felhívására jelentkeztek. Tapasztalat nélkül — egyikük bányász, másikuk magán- fuvarozó —, de nagy akarattal láttak neki a munkának. Szentendrére jártak tapasztalatokat gyűjteni az ottani tenyésztőkhöz. Fejenként 6 állattal, 4 szu- kávaJ és 2 kannal indultak. Az első évet az állomány felfuttatására szánták. Jelenleg 72 állatuk van, 42 ‘kölyök, a többi tenyészállat. — A párzási idő rövid az ezüstrókánál és válogatósak űs, nehezen jönnek össze a párok, ezért kell sok kant tartani — mondja Kiskuti László. Évente egyszer, február-márciusban párzik. A vem- hességi idő 52-54 nap. A megszületett kölyköket almonként 4-5, esetleg 7 darabot, fűthető elletőlódákban kell tartani. A 6—8 hetes korban történő választás után viszont télen—nyáron ketrecben vannak, a hőmérsékletre nem érzékenyek. Takarmányozásuk: 60 százalék hús, marha- vagy baromfi. — a sertéshús a magas koleszterinszint és az esetleges sertésorbánc fertőzés miatt nem jó — 40 százalék növényi anyag, búzakorpa, tejpor, ásványi anyag, vitaminok. A hullott almát, a sárgarépát, a csalánt, sőt a hagymaszárat is megeszik. Vem- hesség alatt az ásványi anyag és vitamin mennyiségét növelik. Az októberre 7,5-8 kilogrammosra megnövő állatokat prém- vagy tenyészállatként értékesítik. Az I. osztályú prém 7000, a II. osztályú 6000 forintot ér átlagos nagyság esetén. A tenyészállat darabja 12 000 forint, aminek feltétele, hogy magas alomszámból származzon és küllemileg megfeleljen az előírásoknak. Az állatok élelmezési költsége naponta 10 forint darabonként. A ketrecek rozsda- mentes hálóból készülnek, ez a kezdéskor jelent nagy befektetést. Évente egyszer 13- féle kór ellen oltják be az állományt. A naponkénti takarítás és a ketrecek aló szórt szagtalanító hatására még nagy melegben is elviselhető az állatok által keltett bűz. Az ezüstróka igényes állat, kudarc is érheti a tenyésztőt. A takarmányon nem szabad spórolni. — A megyében rajtunk kívül Pécsbányán, Kozármis- lenyben, Hosszúhetényben is foglalkoznak még ezüstrókate- nyésztéssel. Őket mind mi szerveztük be. Hobbinak drága, de ha komolyan foglalkoznak vele, kifizetődik. Jövőre főállásban szeretném csinálni, annál is inkább, mert az idén az összes állatomat tenyészanyagnak veszik át - mondja befejezésül Kiskuti László. Perlai János r r Szőlő, gyümölcs, zöldség, virág Kiállítás a pécsi vásár csarnokban Árusítással egybekötött szőlő-, gyümölcs-, zöldség- és virágkiállítást rendeznek szeptember 18-án, vasárnap Pécsett a vásárcsarnokban. Az árubemutató és vásár reggel 8.30-tól délután 17 óráig tart. A jelentkezések augusztus 31- én, tehát a mai napon lezárultak, kivéve az őstermelőket. A kistermelők még a rendezvény napján a helyszínen is benevezhetnek, sőt dijat is nyerhetnek. A rendezők: a Baranya Megyei Tanács, a Pécs Városi Tanács, a kertbarátklub és a Me- csektourist irodája ezúttal is odaítéli a Legjobb kistermelő, a Legszebb kiállított termék és a Legjobb forgalmazó díjakat és számos oklevelet. A kiállítás iránt ezúttal is élénk az érdeklődés. A részvételre jelentkezők között van a Pannonvin Borgazdasági Kombinát, a Szigetvári Konzervgyár, a Zöldért, a pécsi Agroker, a bogádi Zengő Gyöngye Tsz, a Pécsi Állami Gazdaság, a Villányi Szőlész Szakcsoport, a Pécsi Áfész és a Pannónia Afész. A helyszínen árusítás is lesz, azonban a rendezők felhívják a figyelmet, hogy az eddigi gyakorlattól eltérően a kiállított és díjat nyert termékek árusítását ezúttal csak 15 óra után kezdik meg. MAI MŰSOR Növényvédelem Ai elkövetkező napokban a házikertek fö növényvédelmi problémáját a szölöskertekben találjuk. Lisztharmat és peronoszpóra fertőzés a fürtöket nem veszélyezteti, az idős leveleken a fertőzés veszélye szintén kicsi, legfeljebb a fiatal hónaljhajtásokon várható e betegségek megjelenése. A védekezés Rézoxiclorid tartalmú szerekkel és nedvesíthető kénnel oldható meg, de ha a fertőzés nem indokolja, a permetezést hagyjuk abba a szüretig. Rézoxiclorid tartalmú szerek: Rézgálic, Bordóilé, Bordóipar, Rézoxiclorid 50 WP, Viligran, Cupritox 50, Cup- ravit. Élelmezés-egészségügyi várakozási idejük 21 nap. A kéntartalmú szerek közül a Kén 800 FW, a Szulfur 900 FW és a Thiovit S ajánlható, ezeknél a várakozási idő nulla. A lisztharmat fertőzött területeken a csapadék hatására felrepedő szemeken a botritiszes rothadás veszélye erősödik. Ha a termés szüreteléshez közel áll, inkább egy korábbi szüretet javasolhatunk. Későbbi szőlőfajtáknál a Botritisz kártételétől az alábbi szerekkel véd- hetjük meg a termést: Chinoin Fundasol, Topsi-Metil, Roviló, Rov- rál, Sumilex. Élelmiszer-egészségügyi várakozási idejük 14 nap, kivéve a Rovrált, amelynél 7 nap. A gyökgumósokat betakarítás után gondosan válogassuk át, tapadó földtől tisztítsuk meg és csak a tiszta, egészséges termést tároljuk be. Tárolás előtt a burgonyát, répát, petrezselymet, céklát, hagymákat száraz, hűvös helyen átmenetileg tároljuk, hogy kellően beszáradjanak. Az élelmezési célra betárolt termést semmilyen vegyszerrel ne kezeljük, helyette a gondos betárolással védhetjük meg úgy termésünk, mint saját magunk egészségét. Garai Gyula FILM Ti12). Titá(f4, fó. f8). győzelemPetöfi: Arany a tó fenekén (5). tánia Titánia ... (7). Kossuth: Amerikai feleség (10. Riki-T iki-Tévi (2, 4). Titánia. nia . . . (6). Park: Amerikai feleség Park, kert: Menekülés be (f9). Komló: Híd a Kwai Broadway, Dany Rose Komló, kamara: Biztos halál (5). Mohács: Az ördög jobb és bal keze (6, 8). Mohács, kert: A Birodalom visszavág (f9). Vajszló: Hosszú búcsúzások (5). folyón (7). (4). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Eco-mix. 8.50: Vavrinecz Béla feldolgozása: Magyar képeskönyv. 9.09: összemesélés. Rádióváltozat. 9.40: Beszélni nehéz. 10.05: A Rádió Dalszínháza. 11.26: Vidám könyvespolc. Fehér Klára műsora. 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: A magyar nyelv századai. 14.25: Operaslágerek. 15.00: Zengjen a muzsika. 15.30: Schubert: C-dúr fantázia. 16.05: Hagyományápolók. 16.27: A Gyermekrádió bemutatója. 17.00: COLING '88. 17.35: A fúvószene története Magyarországon. 1. rész. 19.30: Kiskirályok. Heltai Jenő regénye. 20.30: Köznapi gondok. Riport. 21.00: Nóták. 22.00: Hírvilág. 22.30: Vallások világhíradója. 23.00: Operaest. »ETÖFI RADIO 8.05: Idősebbek hullámhosszán 9.05: Napközben. 12.10: Tárogató muzsika. 12.30: Postabontás. 13.05 A tegnap slágereiből. 14.00: Sátán ördög, boszorkány. I. rész. 15.05 Komlós Vilmosra emlékezünk. 16.05 Tartóshullám. 17.05: Kölyökrádió 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Ga rázs. 19.05: Albumajánlat. 19.55 Közvetítés az Ausztria—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzésről. 21.05: A Magyar Rádió Karinthy Színpada. 22.05: Közkívánatra! 3ARTÓK RÁDIÓ 9.08: Lemezmúzeum. 10.19: Zenekari muzsika. 12.11 : A csalogány. Háromfelvonásos opera. 13.05: Számítógép a közművelődés szolgálatában. 13.35: Horatius és a Ger- gelyjárás. 14.00: A kórusirodalom mesterműveiből. 14.26: Slágerfilmek — filmslágerek. 15.08: Kurt Waill ritkaságok. 16.03: Két szimfónia. 17.00: Kapcsoljuk a 8-as stúdiót. 18.00: Operakettősök. 18.30: Az MR szlovák nyelvű nemzetiségi műsora. 19.05: Kamarazene. 19.36: Händel: Nagy Sándor ünnepe — oratórium, gépzongoróra. 22.59: Verses összeállítás. PÉCSI RÁDIÓ 6.20-6.30 és 7.20-7.30: Információk Dél-Dunántúlról. 17.30: Déldunántúli magazin. 18.00: Hírek. Tudósítások. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.53: Műsorismertetés. 8.55: Tévétorna nyugdíjasoknak. 9.00: Képújság. 9.05: Szünidei matiné. Csak gyerekeknek. 1. Bohrom, a nagy varázsló. Szovjet rajzfilm. 2. A csodálatos halszálka. Csehszlovák rajzfilm. 9.35: A Korall-sziget. Ausztrál kalandfilmsorozat. IX/9. rész. 10.00: Sammy Davis műsora. Francia zenés film. 11.00: Képújság. 16.23: Műsorismertetés. 16.25: Hírek. 16.30: RTV Közönségszolgálat. 16.35: Front, kegyelem nélkül. NDK tévéfilmsorozat. 17.35: Cim-Cim. Irodalmi rejt- vényműsor gyerekeknek. 18.00: Tanévnyitó. Czibere Tibor művelődési miniszter országos tanévnyitó köszöntője a Frankel Leó Ipari Szak- középiskoláról. 18.30: A vízisikló. Finn kisfilm. 18.45: Reklám. 18.55: Tévétorna. 19.00: Esti mese. 19.10: Álljunk meg egy szóra. Nyelvművelő műsor. 19.25: Reklám. 19.30: Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: Az egyetlen út. Dán-angol film. 21.30: Van öt perce? Schubert: Margit a rokkánál. 21.35: Édes gondok. Csehszlovák filmvígjáték. 23.00: Híradó 3. MÁSODIK MŰSOR 18.08: Műsorismertetés. 18.10: Képújság. 18.15: Junior Atlétikai vb. Közvetítés Sudburyből (Kanada) felvételről. 18.50: Abrahám gyermekei. Paul-Jacques Callebaut és Nicole Saey sorozata. 19.20: Ausztria—Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzés. Közvetítés Linzből. A szünetben: Reklám. 21.15: Híradó 2. 21.30: Földúton szárnyalva. 22.05: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 8.55: Műsorismertetés. 9.00: Adás gyermekeknek. 9.30: Művelődési adás. 10.00: Nyári délelőtt. 12.00: Hírek. 12.05: Nyári délután. 16.40: Műsorismertetés. 16.45. Hírek. 16.50: Plusz műsor. Ism. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Számok és betűk — vetélkedő. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tvnapló. 19.50: Sport. 19.53: Időjárás. 20.00: Játékfilm. 21.35: Útirajzriport. 22.05: Tv-napló. 22.25: Plusz műsor. 0.05: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 16.30: Magyar nyelvű tv-napló. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Zenés est. 21.30: Hírek. 21.35: Művészeti est. K 1 Cf SUPER CHANNEL C H A N N T: 1. | A Sky Channel-en az adás 07- töl hajnali 03.15-ig tart; ebből ajánlunk néhány műsort. 8.05: DJ Kát Show — rajzfilmek, vetélkedő, gyerekeknek. 13.00: Egy másik világ — filmsorozat. 14.00: Nagyvárosi fények — mélyinterjúk a filmipar kiemelkedő személyiségeivel. 18.00: Megbélyegezve - a westernsorozat mai epizódjának címe: És most csatlakozzál az emberi fajhoz. 19.00: Hazel — vigjátéksorozat. 19.30: Custer — westernsorozat: a mai epizód címe: Kitörés. 20.30: Tandarra — ausztrál filmsorozat az aranylázról. 21.30: Kisértethistóriák: A testet öltött kapitány. 01. Afrika, 7. rész. Ezután művészeti filmek, majd műsorzárás. A Super Channel-en az adás 07- töl 01.40-ig tart. Ajánlatunk: 07. Supertime — rajzfilmek, fantasztikus filmek gyerekeknek. 09. Zenedoboz. 13.00: A citromos csirke receptje — Madhur Jaffrey főzőműsora. 13.30: Fiaink és lányaink — ausztrál filmsorozat. 17.30: Élmezőny — John Leslie slágerlista — ismertetése. 20.30: Kid Creole — műsor egy latin-amerikai dallamokat feldolgozó popzenekarról. 21.30: Meghökkentő mesék: Az autóstoppos. Főszerepben Rod Taylor és Cyril Cusak. 23.40: Zenedoboz — pop- és rockzene. 01.20: Műsorzárás. A PÉCSI FONÓ- ÉS SZÖVŐIPARI VALLALAT + két műszakos, állandó délutános és éjszakás foglalkoztatásra, 16 évet betöltött női és férfi betanított munkásokat, FONÓELÖKÉSZITÖ MUNKAKÖRBE. Cim: Pécs-Hird, Szövőgyár u. 2. Bérezés: a kollektiv szerződés szerint. Jelentkezés: a vállalat munkaügyi csoportjánál.