Dunántúli Napló, 1988. augusztus (45. évfolyam, 212-242. szám)

1988-08-22 / 233. szám

1988. augusztus 22., hétfő Dunántúlt napló 5 fi nők uallalkozöbbak „Hyde-park” a Konzum Áruház előtt A mikrofon elég magányos­nak érezhette magát úgy dél körül, bár a járókelők közül többen meg-megálltak egy röpke pillanatig, amíg sze­mük végigfutott a táblán. „Szabad a mikrofon!", vagyis bárki elmondhatja véleményét bármiről, és közülük többet az Ifjúsági Rádió aznap délutáni „Szerencsecsütörtök” című adásában vissza is hallgathat. A rádiósak lassan pakolnak. A „Szabad a mikrofon!" ri­portere, Szabó István cseppet sem elégedetlen. — Tíz órától vagyunk itt és délelőtt elég jó volt a forgal­munk. Sdkan rászánták ma­gukat, szóltak különböző té­mákról, például a pécsi sze­méttelep átható és egészség­telen szagáról, a tehóról, a parkolási gondokról. — A „Szabad a mikrofon!” a „Szerencsecsütörtök" mű­sor egyik blokkja. Hol és miért helyezték már ki a mik­rofont az utcára? — Pesten, a Vörösmarty tér az állandó helyünk és jár­tunk már más városokban is; a pécsi a kilencedik adásunk. Hogy miért találtuk ki ezt a kis „Hyde-parkot"? Kíván­csiak vagyunk az emberek gondolataira, véleményére; a demokrácia egyfajta megnyil­vánulási lehetőségének tart­jük. — Válogatás nélkül közvetí­tik a megnyilvánulásokat? — Vannak, akik csők ugrat­nak bennünket, az ilyeneknek nem adunk hangot, csakúgy, mint az esetenkénti mosdat- lan szavaknak sem. Mivel az adásidő csupán 4-5 perc, természetes, hogy igyekszünk összeválogatni a nyomós, sókdkat érintő problémákat. Én nagyon megszerettem ezt a műsort, éppen mert nem didaktikus és roppant széles körű. örülnék, ha egyszer va­lamilyen formában hosszabb műsoridőt kaphatnánk ehhez.- Hogyan viselkedünk mi, járókelők, ha megjelenik a mikrofon a közelünkben? — A megszólalásokban a gátlások természetesen szere­pet játszanak. Zavaró a hely, szokatlan a lehetőség. Mi el­sősorban a fiatalokat várjak, jötték is egyetemisták, főisko­lások, de nem ők jelentik a nyilatkozók többségét. A nők, azután az idősek a legvállal- kozóbbak. A nők igen cél­tudatosak, hamar eldöntik, akarnak-e beszélni vagy sem. Ha igen, akkor nem köntör- falaznak, nem izgulnak, oda- állnak a mikrofon elé és már mondják is a véleményüket. B. A. Jövőre folytatódik a műhelymunka Almamelléken a pécsi művészeti iskola Hollandiából igen, nem érkeztek meg Elsőnek érkeztem Almamel­lékre, így volt időm alaposan körülnézni a diákotthonban: milyen körülmények várják a pécsi művészeti iskola tábo­rozott? Szobotics Miklós isko­laigazgató osztotta meg ve­lem a vasárnap délelőttiét. Bizony, szokatlan látvány a három zongora a szegényes hóló- és tantermékben. Tizen­két pár emeletes ágy a szo­bákban — vakítóan fehér ágy­huzattal, a komfort összes ap­rófalui lehetőségével —, szek­rénykék, fogasok. Szívszoritó lát­vány, hoqy apróságoknak szü­leiktől viszonylag távol, ilyen sokadmagukkal kell az esté­ket eltölteniük az iskolaidő­ben. Még akkor is szívszoritó, ha tudjuk, legtöbbjük szívesen lakik itt, s néhányük nagyobb tisztaságban, kedvesebb gon­doskodás mellett, mint oda­haza. Mától tíz -napig tanárok ve­szik birtokukba a házat. A pé­csi Apáczai Nevelési Központ művészeti iskolájának tanórai, s mindazok, akik hasonló módszerrel kísérleteznek az or­szágban, mint Lantos Ferenc és Apagyi Mária. A művészeti iskola nyári táborának már hagyományai vannak. Panelhagyományai, mert eddig az ANK egyik óvo­dájában rendezték meg a kur­zust. Almamellék most igazán jó lehetőséget kínál az elmé­lyült munkára. - Kár, hogy csak tíz -nap, s nem három -hét áll a rendelkezésünkre — jegyezte meg Lantos Ferenc. A rövid idő természetesen a tartalmat is befolyásolja. In­kább szimpoziumjelleget kí­vánnak adni az együttlétnek, téhát a zenei és vizuális ne- vélés elméleti kérdései kap­nak nagyobb hangsúlyt. A résztvevők közt két kül­földit is láttunk, Els Doeks Kárpáteljárói a vendégek leeuwardeni zenetanárnőt Hol­landiából s tanítványát. Els Doeks -nem először jár Ma­gyarországon, tavaly részt vett Apagyi Mária improvizációs kurzusán, s nyilván a kedvező tapasztalatok miatt döntött a visszatérés mellett. (Hollandiá­ban ő volt Lantosék lelkes kalauza.) Külföldinek számit Esztényi Szabolcs -is, aki Var­sóban tanít, s szintén régi kapcsolat fűzi a pécsi művé­szeti iskolához. Szívesen láttak volna hét kárpátaljai fiatal tanárt, ám ők a meghívásnak különböző adminisztratív okok miatt nem tudtak eleget tenni. Kár, mert bizonyára hozzá tudtak volna járulni az ottani magyar ifjú­ság zenei-esztétikai -nevelésé­hez a táborban tanultakkal. Almamellék azért is fontossá vált a művészeti iskola életé­ben, mert augusztus 26-án itt tartja meg ülését az iskola- tanács, amely eldönteni hiva­tott a nem kevés nehézség­gel küzdő intézmény további sorsát. H. J. Véget ért a tábor, bezárt a sikondai dzsesszmű'hely. Az idén hatodik alkalommal meg. rendezett találkozó hazai és külföldi résztvevői azzal bú­csúztak tegnap egymástól, hogy jövőre ugyanitt ismét találkoznak. Mint a szervezők — a KISZ KB, a Baranya Me­gyei KISZ Bizottság és a Me­gyei Művelődési Központ — képviselői elmondották, a foly­tatás nem maradhat el, hiszen a sikondai dzsessztábornak már híre van a határokon túl is. A tábor sok-sok zenei él­ményt, a találkozás és az együttzenélés örömét, lehetősé­gét nyújtotta a mintegy más­fél száz résztvevőnek. A gazdag programban szerepeltek ma­gyar, bolgár és litván együt­tesek, volt videó- és lemezbe­mutató, dzsessztörténeti elő­adás-sorozat. A tábor neves vendége volt Vukán György, Binder Károly, a litvániai Cse- kaszov-együttes és Veszelin Ni- kolov együttese is Bulgáriából. Bemutatkozott a dzsessztá- Ibor résztvevői előtt az a 12 tagú formáció is, amely ma­gyar, csehszlovák és bolgár zenészekből alakult Sikonda Workshop (sikondai műhely) néven. Számos olyan fiatal együttes is részt vett a találko. zón, akiknek ez volt az első igazi bemutatkozása. A sikondai dzsessztábor gaz­dag programjáról hang- és vi­deófelvétel készült. Tervek sze­rint a felvett anyagot szeptem­bertől forgalmazzák, de a művelődési házak, klubók a megyei művelődési központon keresztül is hozzájuthatnak majd. A találkozóról egyébként a pécsi körzeti televízió is ké­szített felvételeket. — Különleges alkalom volt ez a zenészeknek, érdeklődők­nek egyaránt — mondotta a vasárnapi zárónapon Simon Géza Gábor, a tábor művésze­ti vezetője. A teljesen kötet­len programokra rendszerint túljelentkezés van, a zenészek úgy tartják, hogy komoly szák- mai elismerést jelent Sikondá- ra eljutni, hiszen itt bőven le­het tanulni egymástól. H a máskor nem, akkor aszály idején nem sze­retnénk lemondani az esőről, mert nem úgy va­gyunk, mint az ebedliek ... Így voltak hajdanán a szentborbási (brlobascani) elődök is, akik a tarthatat­lan szárazság idején össze­dugták a fejüket és azt ha­tározták el, amennyiben még sokára nem jön meg az eső, ők bizony tovább várnak! Ennyit mond az adoma csupán, míg nagyon is élő gyakorlat volt e horvát fa­luban, hogy a falu asszo­nyai a vasárnapi litániát követően kiemelték a ká­polnából a keresztet, amely­nek egyetlen funkciója az volt, hogy a megboldogultat elkísérje utolsó útjára, s azt egy legényke markába nyomták, majd a processzió elindult a Bara irányába, ami nem volt más, mint a falu határában lévő közön­séges kenderóztató. A fiú belegázolt a tó vizébe és a keresztet az iszapba szúrta, a gyász színébe öltözött fe­hér biklás asszonyok meg egyfolytában csak mondták az imát. így volt ám ez a rákövetkező vasárnap is, amíg meg nem jött a szom- jat oltó eső. Annak pedig egyszer csak meg kellett ér­keznie. A szomszédos potonyiak (Potonjani) . sem bízták sze­rencséjüket a vakvilágra, mert onnan vajmi támoga­tós érkezhet csupán, hanem a még szüzeknek számító eladó lányok legszebbrkét megkérték, hogy az napföl­kelte előtt végezze el a rá­bízott feladatot. Nem volt bíz az több, se kevesebb, mint pucéran kellett a templomkertből kiemelni egy korhadt keresztet, s azt a íközeli Mutilj vizébe dobni. A többit már tudják..., ugyanis mindezt addig ismé­telte, mígnem lógni kezdett az eső lába. Nagy volt a potonyiak hite, ámde nem is aludt meg a tej a szájuk­ban, habár aszálykor, meg kell hagyni, nagy melegek járnak. A személyi és a kátolyi lánykák hasonlóan cseleked­tek, azzal a különbséggel, hogy a keresztet kútba, il­letve a Karasica vizébe dob­ták. A nyugat-magyarországi és az ausztriai, burgenlandi horvátoknál (Gradiscanski Hrvati) páratlan számú el­adósorban lévő lányok haj­nalban eke elé fogták ma­gukat és felszántották a ki­száradt patak medrét. A nyári szárazság idején pedig a Doroszló (Doroslo­vo) — jugoszláviai nyugat­bácskai falu - magyar asz- szonyai még a déli harang­szó előtt elkapták a fehér kakasok legszebbikét - nem ártott, ha több volt belőlük — és gyászszínű fekete ken­dőbe csavarták, majd kivit­ték a „nagyköröszt" alá, természetesen kivárva, hogy a toronyban elüssék ai delet. Erre aztán, mint egy biztos jelre, a temető kútjából nyert vízzel dézsákból és kannákból bőséggel megön­tözték az áldozatot. Az ázott kakast háromszor az égre felmutatva ezt mondták han­gos szóval: „Úgy öntözze oz eső határunkat, vetéseinket, mind ahogyan ebbü a kakasbu a víz csurog!" Az esővarázslást ének és ima zárta. (Kovács Endre gyűjtéséből.) S valamivel délebbre, a szerbek lakta vidékeken azt tartják, hogy a szárazság okozói a megsértődött ősök. Ezért aztán az elhunytak sír­jánál esőváró imákat mon­danak, ahol pedig nem ez volt a gyakorlat, ott a sírt megöntözik vízzel. Pomo- ravlje vidékén, a vízbe fúlt keresztjét vetik a folyók, ta­vak vizébe, s mindaddig ott tartják, míg esni nem kezd az eső. Népéínk hitvilágának mi­tikus hősei (táltosok, ve- dovnjakok, krsnikek) esőért és bő termésért viaskodnok, míg a zmajokat el kellett kergetni szerelmeiktől, hogy meghozzák az esőt. Ezek után csak egyet ígér­hetek, ha ‘ időközben nem jön meg az eső — ugyanis hosszú szárazságnak sok eső a vége —, egy hét múlva folytatom „esővarázsló tény­kedésem”. Frankovics György Esővarázslő eleink, szomszédaink Hidegfront tört be az ország területére Néhány óra alatt 15 fokot csökkent a hőmérséklet Szombaton még hét ágra sütött a nap, de vasárnap reggelre szomorkás, őszies időre ébredtünk. Délutánra végre eleredt az eső is, a mezőgazdászok nem kis örö­mére. A pogányi meteoroló­giai állomás munkatársa el­mondta, hogy még szomba­ton a legmagasabb hőmér­séklet 33,9 fok volt, tegnap délben már csak 23,5 fokot mértek. Északnyugati, nyugati irányból érkezett hazánk fölé a hidegfront, ami egy hatal­mas ciklon része. A ciklon Nyugat-Európában is jelen­tős, 10 fokos lehűlést oko­zott. A csapadékos felhő­rendszer lassan halad kelet felé, várhatóan az igazi for­ró nyár már nem tér vissza. A hét első felében folytató­dik a hűvös idő, és az észak- nyugati szél is megerősödik. A tegnap betört hideg­front nagyon erős hőmérsék­leti kontrasztot alakított ki az ország területén. A Du­nántúlon délelőtt felhős volt az ég és több helyen esett az eső, mig a délkeleti, ke­leti országrészekben 31 fo­kot mértek, és sütött a nap. A hidegfront a keleti or­szágrész egyes területein he­ves zivatarokat okozott. A hideg levegő szerdán kezdi elhagyni az ország te­rületét. Várhatóan a lehűlés hatására több eső is hull a földekre. Az előrejelzések szerint a délnyugati ország­részben húsz milliméter kö­rüli csapadék várható. A hirtelen lehűléssel lelas­sult az emberek reakcióide­je, ami főleg a gérpjárműve- zetőknél veszélyes. Légúti bántalmakban, szív és ér­rendszeri megbetegedésben szenvedőknél légzési zava­rokra, és a vérnyomás hirte­len emelkedésére lehet szá­mítani. Pécsett és környékén teg­nap kevesen keresték fel a strandokat. A turisták és a városlakók inkább kirándul­tak a Mecsekbe. A szomba­ton késő este érkezett hi­degfront nem éreztette hatá­sát sem a belgyógyászati ügyeleteken, sem a baleseti sebészeten. A mentők és a rendőrök elmondása szerint csendes volt a tegnapi nap­juk. A pécsi Brass College 19 együttes Véget ért a sikondai dzsessztáboi

Next

/
Thumbnails
Contents