Dunántúli Napló, 1988. július (45. évfolyam, 181-211. szám)
1988-07-09 / 189. szám
Farkas Ferencné kandidátusi értekezése Szervezeti reform és a vállalati vezetés Komoly ellentmondás van a deklarált vállalati önállóság és a reformot követően is fennmaradó bürokráciák sajátos működése között A siervezeti reformról és a vállalati vezetésről, az önkormányzó állami vállalatok gazdasági vezetésének megváltozott szerepéről irt kandidátusi értekezést Farkas 'Ferencné, a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző 'Kara adjunktusa. Dolgozatát sikerrel védte meg a Magyar Tudományos Akadémián rendezett vitán, melyen dr. Varga Sándor'és dr. (Sinkovics .Alfréd voltak a hivatalos bírálók. Farkas Ferencné (korábban az MTA aspiránsa volt, aspiránsvezetöje pedig dr. Zeller Gyula tanszékvezető, egyetemi tanár, a közgazdaság-tudományok doktora. Az alábbiakban az újdonsült kandidátussal folytatott beszélgetésünket adjuk közre. » — Milyen leiadatot tűzött maga elé? — Munkámban a szocialista vállalat szervezeti-vezetési felépítését kívántam bemutatni az MSZMP KB 1984. évi áprilisi határozatát követő szervezeti korszerűsítések függvényében. Kutatásaim egyrészt arra irányultak, hogy áttekintsem, elemezzem és értékeljem a szervezeti reform egészét és főbb elemeit, másrészt viszont arra, hogy megkíséreljem megállapításaim, elképzeléseim és javaslataim gyakorlati alkalmazását.- Milyen eredményekre jutott?- Az 1984-es határozat ismeretében megállapíthatjuk, hogy az lényegében a szervezetrendszert kívánja modernizálni, az indirekt szocialista tervgazdálkodás tervezési és szabályozási alapelveihez igazítani, felzárkóztatni. A változtatást úgy is értelmezhetjük, mint ami hozzájárul egy konzisztens gazdasági reform folyamatos kiteljesedéséhez. A kísérlethez, mely sajátos formát teremt a termelési tényezők szocializmusbeli egyesítéséhez. A jelenlegi szervezeti alapelvek levezethétők az indirekt tervgazdálkodás általános célkitűzéseiből, így azok egyrészt illeszthetők a rendszer egészébe, másrészt vannak annyira jelentősek, hogy ez ellentmondások felszínre hozásával —, melyeket maguk körül és magukban is erősítenek —, jelentősen felgyorsítanak lényegi, progresz- szív gazdasági és politikai változásokat. A változások újabb változásokat indukálnak a vállalatok társadalmi közegében, a vállalatvezetés pedig társadalmi közegben folyik. Ezért a kutatóknak és a gyakorlati'vezetőknek egyaránt érdekük a vállalatok társadalmi funkciójának újragondolása. — Mindebből kiindulva, mi a jövő vállalatvezetésének feladata?- A mainál többet és másképpen kell foglalkozni a vállalati létezés kereteivel, tehát lényeges feladattá válik a siker és a kudarc okainak keresése. A jellegzetes üzem gazdasági problémákon kívül nagyobb jelentősége lesz az információ-feldolgozásnak. Új formákat kell találni a vállalaton belüli és a vállalatok közötti együttműködésre. Átalakul a személyzeti munka végzése. Tovább kell finomítani a hagyományos üzemgazdasági fogalmakat és eszközöket. A vállalatvezetés szocio-emocio- nális problémáit a tárgyi-racionális követelményekkel összhangban kell megoldani. Kívánatos megteremteni a hagyomány (rutin) és az innováció közötti egyensúlyt. A kör- . nyezet által a vállalatokkal szemben támasztott követelmények növekedése miatt, a vállalatok arra vannak utalva. hogy saját testre szabott modelljeiket alakítsák ki. Az egyszemélyi és a kollektív vállalatvezetés hatékonyabb kombinációját kell kidolgozni és alkalmazni, biztosítva a dolgozók közvetlen részvételét a vállalati vezetésben.- Adott mindehhez a feltételrendszer?- A szervezeti reformot követő konkrét működési-működtetési mechanizmus korántsem mentes ellentmondósoktól. Számomra ez azt jelenti, hogy a szervezeti rendszer diszfunk- ciói nemcsak szervezeti kérdések. Az iparvállalati funkciók, a szervezeti rendszer, a belső szervezet kölcsönhatásban áll egymással, így az ellentmondások okai a szervezeti kérdéseken túl, az irányítás rendszerében, a gazdaságpolitikában, a társadalmi viszonyokban gyökereznek. A szocialista vállalatokban a gazdasági, a társadalmi, szociál- és indi- viduál-pszichológiai folyamatok egymás mellett és egymást keresztezve játszódnak le. A vállalati funkciók tisztázatlanok. így az elméleti kiindulórendszert a gyakorlat csak korlátozottan vállalhatja. Véleményem szerint a reformdöntés gyakorlati megvalósítása során —, még a mai nehéz helyzetben is —, következetesebben kellene a kormányzati szerveknek az elvek és a konkrét intézkedések összhangjára törekedni. Komoly ellentmondás van a deklarált vállalati önállóság és a reformot követően is fennmaradná, több központú, részleges, többszintű bürokráciák sajátos működése között. Nem helyes, hogy a tervezés és szabályozós az egyik oldalon, a folyamatos kormányzati irányítás (piacfelügyelet) a másik oldalon egymással ellentétes, önálló rendszert képeznek. A folyamatos központi irányítás, és ezen belül á piacfelügyelet, mint viszonylag önálló alrendszer, csak akkor leheT hatékony, ha nem szakad el a tervezésben és a szabályozó rendszerben foglalt elvi alapoktól. A gyakorlatban mindegyik hatóság vezetőjének megvannak a maga beavatkozásai, prioritásai. Minél több a „játékos” a pólyán, annál jobban zavarhatják a vállalati működést. Az állam szerepe nem korlátozódik néhány alapvető, fontos makrogazdasági paraméter meghatározására, az nagyon sok mikrogazdasógi funkciószabályozóssal él a gazdasági élet minden területén. A hierarchikus vállalatfelügyeleti ellenőrzés elmaradása ellenére még sok és sokféle, kifejezetten állami beavatkozási jogkör maradt az államigazgatásnál, omelyek zavoróak lehetnék a vállalati gazdálkodás szempontjából.- Dolgozatában külön foglalkozik a nagyvállalatokkal. — A szervezeti reform során nem változtak meg alapvetően a nagyvállalati működés sajátosságai. A nagyvállalati belső szervezeti rendszer tudott leginkább független maradni a reformtól, holott a vállalati hatékonyság és az iparvállalati szervezet túlzott koncentráltsága közötti ellentmondás mór korábbról is ismert volt. Az elmúlt két év népgazdasági eredményei azt is' megmutatták, hogy a nagyvállalatok szétbontása nem hozhat átütő sikert, ha a szétbontás nem jár struktúraváltozással, a túlzott koncentráltság megszüntetésével. A jövő nagy kérdése az, hogy sikerül-e elérnünk kedvező elmozdulást a „bürokratikus koordináció" intenzitásának csökkentésével, a „piaci koordináció” erősödésében? Tudunk-e a már versenyszektorként emlegetett területeken valóságos piacgazdaságot teremteni? Vállaljuk-e a „vállalkozást", annak összes konfliktusával együtt? A vállalkozó- szellem, az alkotó energiák mozgásba hozása a kibontakozás kulcskérdése, szilárd játékszabályokat és garanciákat, valamiféle gazdasági alkotmányosságot igényel. Ez elképzelhetetlen a választott testületek nagyobb szerepe, a társadalmi nyilvánosság tudatos felhasználása és az érdekképviseletek erőteljesebb aktivitása nélkül. A nagyvállalati struktúrát szükségszerűeh hozzá kell igazítani a megváltozott körülményekhez. Ez akkor lesz a legeredményesebb, ha már sikerül a hatósági szervezettől elkülöníteni a tulajdonosi szervezetet. — Hoztak-e érdemi változást az új vállalatvezetési formák? — A nekik szánt valamennyi szerepet nem tudták átvenni, létezésük mégsem puszta formalitás, hiszen működésük során szélesedett a társadalom nyíltsága és demokratizmusa, növekedtek az alkuterek, a vállalati vezetők aktivitása. Az új formákkal olyan vállalati modell alakult ki, amely kísérlet az állami és a társadalmi típusú szerveződés ötvözésére. Ma még azonban nincs elég „felhajtóerő” az állami vállalatok szervezetét megújító változtatásokhoz. Annál is fontosabb ezt értékelni, mert ha á vállalati szervezetet érintő reformokat paradox módon, a ,,lent"__ megkérdezése nélkül tervezzük meg, akkor azok nem fogják tükrözni a vállalatok valós akaratát, így nem lesznek elég hathatósak. Márpedig a vállalati vezetők, a dolgozók által nem kellően támogatott reformokat a hagyományos struktúra hamarosan visszarendezheti a „régi” szisztémába, befagyasztva ezzel a további szervezeti változásokat. Véleményem szerint az adott célnak, tevékenységnek megfelelően, célszerű menet közben átalakítani a vállalati szervezeteket, változtatni a munkamegosztást, Így rugalmasan alkalmazkodni a különféle megoldandó feladatokhoz. Ezen az úton elindultunk. A sikeres haladás érdekében célszerű lenne a már meglévő mozgásformák elterjesztése, felerősítése, o jó példák „másolása". A vállalati szférában az önkéntes, önfejlődésen alapuló megoldásokat tartom célravezetőnek. Rovatszerkesztő: MIKLÓSVARI ZOLTÁN Közelebb a piachoz Nagyobb teret és szabad forrást a vállalkozáshoz Egy gazdaság zavartalan működésének elengedhetetlen feltétele az anyagi-szellemi befektetések folyamatos megtérülése. Ha a folyó termelés, a kapacitásteremtés, valamint a korrekció döntéseit nem a piaci kereslet vezérli, s különösen ha a fejlesztési-felhalmozási döntések kontrollálat- lan kínálati ambíción alapulnak, a piacon meg nem térült ráfordításokat a társadalmi erőforrások újraelosztásával lehet csak fedezni. Hiba lenne tagadni, hogy gazdaságunkban az utóbbi évtizedben keletkeztek többletteljesítmények, s hogy bizonyos szektorokban képződtek többletjövedelmek. Pótlólagos eredmények a társadalmi munka- időalap jelentős növeléséből, s döntően forgótőke felhasználásával jöttek létre. A széles értelemben vett kisvállalkozási szektorban generált többletjövedelmek mára olyan kritikus tömeget értek el, ami célirányos tőkésítés alapja lehetne, az akkumulációs lavina lendületének hasznosítása helyett azonban olyan adórendszer lépett be, amely a társadalmi termelés eme ép részeit lendületvesztésre, majd leépülésre készteti. A rugalmas vállalkozási formák megjelenésével esély mutatkozott olyan szerves fejlődés kibontakozására, amely keretet ad a relatíve kis tőkék naggyá növekedésére, de az ellenpóluson nem jövedelmező nagyok összezsugorodására is. A fiskális politika és az egyedi beavatkozások romboló nivellációja az esélyeket szertefoszlottá. Hosszabb távú gazdasági stabilitás bizalomra épülő gazdasági aktivitásból eredhet. A visszafogás évtizedében olyan gazdaságpolitika és irányítási gyakorlat folyt, amely az egyes vállalatok hosszabb távú érdekeit háttérbe szorította, a gazdálkodó egységek nem építgethették jövőjüket. Az exporterőltetés, a jövedelmek kiszívásának gyakorlata, a konvertibilis bevételek erőltetése, általában a rövid távú eredmények hajszolása lerombolta számos vállalat autonóm perspektíva-keresését, szétzilálta a munkamegosztás egyébként is gyenge kapcsolódósait, a teljesítmény-értékelésben pedig felfokozta a szubjektivizmus szerepét. A gazdaság hosszabb távú stabilitását veszélyeztető gyakorlat arra figyelmeztet, hogy célszerű lenne megfordítani a keresletkorlátozás érveinek logikai vonalát. Puha költségkorláttal jellemezhető gazdaságban természetesen veszélyeket hordoz a kínálat strukturálatlan ösztönzése, s az ugyanilyen keresletélénkítés is. A megoldás útja a piaci kereslet által közvetlenül vezérelt kínálat-élénkítés lehet. Egy gazdaságban tartós stabilitás csak akkor érvényesülhet^, ha van tér és kifutási idő a vállalati jövő építésére, a kapcsolatkeresésre, a befektetési lehetőségek autonóm kiválasztására, kutatásra, műszaki fejlesztésre, piacépítésre. A 80- as évek elejétől hiába növekedett a vállalatok formális önállósága, épültek be piac- gazdasági eszközök és intézmények gazdasági mechanizmusunkba, az irányító szervek nem a gazdasági aktivitás feltételeinek megteremtésére, a vállalkozás ösztönzésére törekedtek, hanem vállalat- és termékmélységű kézi vezérlésre. A gazdaságban felhasználható források elosztása és újraelosztása sosem célszerű kiindulópont az újratermelési folyamat irányításában, elsőbbsége mindig a források keletkezésének, termelődésének kell legyen. A redisztribúciós alkuban érdekelt gazdálkodó egységek helyett a piac felé forduló vállalkozásokra lenne szükség, mert csak így oldható fel az irányított gazdaság egyik alapvető ellentmondása. Tervgazdaságban ugyanis nem működnek olyan áttételi mechanizmusok, amelyek a globális restrikciót követően, szelektív fellendülést tudnának kiváltani. A nálunk adózási eszközökkel és egyedi beavatkozásokkal meghonosított mesterséges konjunktúrakeltés, valamint -szabályozás helyett új vállalkozások tömegének létrehozásával, (jórészt szervezeti decentralizációval), piaci versenyhelyzetet kell teremteni, vállalatok tömegét közel vinni a piachoz, fokozni a költségérzékenyséqet, a piaci ártól való függőséget, megvalósítani a konkurencia általi fenyegetettséget. A szerkezeti átrendeződések számos vonulatát piacérzéksny vállalati kezdeményezések irányíthatják, ha van tér a vállalkozáshoz és szabad forrás. Az utóbbi évtized bevont forrásai a bürokratikus alkun keresztül szerkezetátalakítás helyett túlélt és nem jövedelmező struktúrák átmentését szolgálták, s az egyre merevebbé vált szerkezet fenntartása relatíve egyre több forrást igényelt. A termék-, a vállalati, a szakágazati, az alágazati, a technikai-technológiai kultúra struktúróinák sosem lehet valamilyen előre elhatározott, eleve elrendelt 'normatív képe, a kapcsolódásoknak, csoportosulósoknak, újrarendeződési irányoknak ki kell választódniuk. Hosszabb távú stabilitást biztosító növekedési pólya csak a reálszféra teljesítményeire, kezdeményezéseire, útkeresésére alapozható. Ehhez a gazdaságirányításnak reális képpel kell rendelkezni a reálszféra valódi képességeiről, komoly képzavarra vall, hogy egészen mást gondolunk a vállalatok teljesítő-, teherviselő- és tűrőképességéről, amikor az exportterveket kitűzzük, vagy amikor gazdaságtalan tevékenységüket szubvencionáljuk, s egészen mást, amikor szüntelenül emlegetjük a követelmények szigorításának fontosságát. A 70-es évek második felében a világgazdasági dekonjunktúra mélypontján mesterséges fellendü- dést teremtettünk bevont forrásokkal, (a mai feszültségek jórészt a 70-es évek átgondolatlan beruházáspolitikájó- nak következményeiből származnak), amikor viszont a 80- as évek elejétől fokozatosan javulni kezdett a világgazdasági konjunktúra, akkor a hazai restrikció a vállalatok széles körű felzárkózását akadályozta. Ennek egyik világos bizonyítéka az állóaiapok kor- szerűsödésének-meg ájulásának lelassulása, a termelékenység növekedését biztosító pótlások, a. rekonstrukciók arányának csökkenése. A termékcserélő- tiés mérsékelt üteme, az új technológiai-termelési kultúrák beépülésének hiánya mind a vállalatok piaci alkalmazkodásának fékje. E fejtegetések szellemét könnyen érheti a szabadpiaci illúziókhoz kötődés vádja. A piac szervező, kényszerítő és ösztönző erejéről sokféleképpen lehet vélekedni, az utóbbi másfél évtized tőkés világgaz- dasáqi példái azonban meggyőzően bizonyították, hogy stabil növekedést, hatékony szerkezetváltást, csökkenő ütemű inflációt a szabad vállalkozás szerepének reaktiválása, s a piaci verseny generált. Gazdaságunkban az utóbbi évtizedben bevont külföldi források „új extenzív” pálya alapjait hozták létre, s az elosztáscentrikus központi irányítás sokáig haladhatott e könnyű ellenállás irányába. E gazdaságpolitika lehetőségei végső határára jutott, s a megoldás érdekében egy lépéssel korábbról kell indulni: a forrósok és jövedelmek keletkezte- tését kell ösztönözni, s ezáltal az elosztás feszítő gondjai is enyhülhetnek. Az aggregált kereslet adminisztratív formálása, a kínálat mechanikus ösztönzése helyébe, a piacvezérelt kereslet-kínálat alakítása léphet, ami a leghatásosabb biztosíték az autonóm növekedési pálya újbóli megéléséhez. Dr. Bélyácz Iván Opponensi vélemények Dr. Sinkovics Alfréd: Az értekezés alapgqndolata a Sárközi Tamás által kezdeményezett és a reformközgazdászok többsége által melegen támogatott, az irányítási apparátus által nagyon vegyesen fogadott állam-vállalat közti „szervezetinek" nevezett, valójában sokkal szélesebb sávot átfogó kapcsolati viszonyok átalakítása, a bekövetkezett változások bemutatása, a kialakult helyzet kritikai értékelése, eközben főként a vállalatok helyzetének elemzése, majd az önkormányzó vállalatvezetési formák Baranya megyei kis mintán végzett mélykutatóssal szerzett információk elsődleges elemzése ... A dolgozat igen komoly vizsgálódások eredménye, mely a szocialista fejlődés eddigi ellentmondásait igen jól veti egybe a szocializmus politikai gazdaságtanának téziseivel, és jól körülhatárolja az • állam- vállalat szervezeti elrendezés korszerűsítésének jelenleqi hazai feltételeit, korlátáit. Dr. Varga Sándor: Az értekezés tartalmas, hasznos munka, mely új, illetve újszerű megállapításaival hozzájárul a témával kapcsolatos tudományos ismeretek bővítéséhez, és értékes támpontokat nyújt a gyakorlati problémák kezeléséhez is. Az értekezés eredményei célszerűen hasznosíthatók az oktatásban is. Indokoltnak tartanám az értekezés teljes anyagának publikálását. [3 1988. július 9., szombat HÉTVÉGE