Dunántúli Napló, 1988. július (45. évfolyam, 181-211. szám)
1988-07-20 / 200. szám
Szabad pályák, szabad küzdőterek Horgászat partról, csónakból, különböző csalikkal és eszközökkel —, ezt gyakorolják a még általános iskoláskorú táborlakók. Fotó: Läufer László Horgásztábor Bedában Évente húszán ismerkedhetnek az alapokkal Sokak véleménye: a horgászok halfogási eredményei inkább a szerencse, mint a tudásuk következménye. Nem így gondolkodnak Mohácson a Bartók Béla Művelődési Központban. S hogy jól ráéreztek a témára, bizonyítja az a növekvő- érdeklődés az általuk szervezett alaptáborok után, amit évente tartanak a bédai horgászparadicsomban. Immár túl a fél évtizedes múlton, évről évre nő a jelentkezők száma a horgászat alapjait ismertető tábor iránt. Olyan mértékben nőtt az érdeklődés, hogy mór nemcsak Mohácsról, de Bolyból és Lánycsókról is érkezett jelentkezés az egy héten át üzemelő horgásztáborra. A bédai erdő , szinte csak madárhangoktól zavart csendjében meghúzódó Duna-ág ideális tábort biztosít, immár hatodik alkalommal a kezdő horgászoknak a Mohácsi Petőfi Halászati Termelőszövetkezet halászháza. Idén is ott ütötte fel főhadiszállását a mohácsiak „horgászképző" tábora.- Nem jöhetett volna létre ez a kezdeményezés, ha nem támogatott volna, és nem támogatna bennünket most is a halászati termelőszövetkezet, amelyik a létesítményt biztosítja számunkra, minthogy ugyanilyen segítséget jelent az is, hogy hathatós anyagi juttatást ad a Mohácsi Dolgozók Horgász Egyesülete - tájékoztatott bennünket Lehel György, a mohácsi Bartók Béla Művelődési Központ igazgatója, a tábor vezetője. — Hányán, milyen programmal töltik itt az egy hetet? — Milyen különprogromokkal színesítik az állandó napi órarendet?- - Kezdődött a sátorveréssel, amiből természetesen versenyt rendeztünk. Nem árt, ha megtanulják a gyors táborkészítést. Természetesen halfogóverseny is a program szerves része. A jelenlegi állás szerint Herner Zoli vezet egy 30 dekás ponty- tyal, az őt követő Jenzsafszky Simon és az immár ötödik alkalommal táborlakó Czita Zsolt, akik kárászokkal rakták tele a hűtőt, amikből majd a búcsúvacsora készül. — Milyen programok színesítik még a horgászpalánták itt- tartózkodását?- Meglátogatott bennünket Tófei Károlyné, a halászati szövetkezet elnökasszonya, de kaptunk bemutatót a határőrség munkáját segítő kutyák tudásából, ismertetőt a vízirendőrségtől a vízi KRESZ szabályairól és ide várjuk Horák János erdészt, aki a bédai erdészet területének növény- és állatvilágát ismerteti meg a táborlakókkal. így aztán nemcsak az angolna, a ponty, a süllő, keszeg, kárász, csuka, kecsege, harcsa és törpeharcsa fogásának fortélyaival ismerkedhetnek meg a táborlakók, de számtalan más ismerethez is hozzájuthatnak a táborlakó 10—14 évesek. Kapu László Kempingtalálkozó és vízi táborozás Baján A Baranya Megyei Kemping Klub és a Baranya Megyei Természetbarát Bizottság közösen rendezi meg Bóján, a Sugovica kempingben a VI. megyei és I. országos vízparti találkozóját. Az augusztus 13—21., illetve augusztus 18-21. között tartandó rendezvény sokféle programot kínál a kempingezést, sportolást és a vízitúrózást kedvelőknek. A kilenc, illetve négy napra rövidebb, hosszabb távú vízitúrákat szerveznek a Sugo- vicán és a Dunán. Lesz bajai városnézés, a város környékének, nevezetességeinek bemutatása, autóskirándulások, valamint sportrendezvények: kajak, teke, asztalitenisz, tenisz és úszó sportágakban. A gyerekek különféle vidám, ügyességi versenyeken mérhetik majd össze erejüket. A felsorolt programok mellett főző- veíseny, tombola, hajókirándulás lehetőségeit is kínálják, a rendezők, akik várják a kemping klub, és a természetbarát szakosztályi tagok, valamint az érdeklődők jelentkezéseit. Jelentkezni személyesen, vagy telefonon a kemping 'klub Pécs, .Geister Eta u. 15. szám alatti irodájában lehet, a keddi és csütörtöki 14-18 óra közötti fogadóórák alatt (tel.: 11-399), vagy levélben, amely esetben a jelentkezetteknek megküldik a találkozó részletes kiírását és tájékoztatóját. — Húsz fő az ideális, annyian vagyunk most is. Igaz, hogy többen jelentkeznek, ám fölösleges kellemetlenségeket okoznunk azzal, hogy megnövelnénk a létszámot. Ami pedig a napirendet illeti: mitagadás, korán kelünk. Az ébresztő után hajnali torna, majd reggeli után irány a víz. Délelőtti szabadprogramban foci, tízóraizás, fürdés tölti ki az időt ebédig, amit Mohácsról a Park utcai napköziből hozunk a táborlakóknak. Délután a horgászat alapismereteivel, csalik elkészítése, horgászati eszközök felszerelésének ismertetése szere, pel a programban. Fürdés, uzsonna, horgászati ismeretterjesztő videofilmek vetítése szerepel a programban. Este vacsora és szórakoztató együttes foglalkozások töltik ki az időt a takarodóig. Tenisz. A Magyar Tenisz Szövetség jelölése alapján Portugália fővárosában, Lisszabonban hétfőn megkezdődött 14 éven aluliak Európa-bojnokságán szerepel Nogy Zoltán (Pécsi Spartacus), aki oz újpesti Gelényi Szabolccsal képviseli hazánkat a kontinensviadalon. A két fiatal versenyző Lisszabont 'követően Brüsszelbe utazik, ahol két európai körversenyen indul. Labdarúgás. A Pécsi Postás megyei I. osztályában játszó l-abda- rúgácsopotától elköszönt Szigetvári József edző helyét PofkoVics József foglalta el. Tájfutás. Norvégiában rendezik idén a főiskolás világbojnokságot. A Trondheim városkába utazott magyar válogatott tagjo Kovács Ildikó, a JPTE Tanárképző Karának, valamint Pavlovics Gábor, a 'POTEnok a hallgatója. A két évvel ezelőtt Magyarországon megrendezett világbajnokságon sikerre! szerepeltek o pécsiek. Akkor Kelemen János és Széles Gábor szerzett szép sikereket a pécsi tájfutóknak. Most az újdonsült junior Európa-bajnok Pavlovicsnak, és az Európa-ba jnoki helyezett Kovácsnok tőlük idősebb és főleg nemzetközileg ismertebb veftenyzőkke! kell felvenni o versenyt, mint két hete Belgiumban, mind az egyéni, mind a váltó- számokban. Mai sportműsor LABDARÚGÁS. Nemzetközi ba- rátságos mérkőzés: PMSC—Korea Néphadsereg válogatottja, Újme- csekalja, 17.00. Űfra itthon A koreai hadsereg-válogatott az ellenfele ma a PMSC labdarúgócsapatának Űjme- csekalján. A mérkőzés 17.00- •kor kezdődik, erre a bérletek, a tiszteletjegyek érvényesek. Akiknek ilyen nincs, ők egységesen 40 forintért nézhetik jneg a találkozót. A pécsieknél újra látható Lehota, Nagy T., a két új szerzemény, valamint Lovász, aki felgyógyulása után először mutatkozik be hazai pályán. Augusztus 6-án: Baranyai triatlon Jelentkezési határidő: július 25. Negyedik alkalommal rendezi meg a MISO, a KISZ Baranya Megyei Bizottsága és a Szakszervezetek Megyei Tanácsa Orfű térségében a Baranyai triatlon összetett versenyt. A hárompróbára augusztus 6-án, szombaton a pécsi-tavi úszással kezdődik, a rajt 9.30-kor lesz. A versenyen saját felelősségére részt vehet mindenki, aki rendelkezik 3 hónapnál nem régebbi orvosi igazolással, nevezését beadta, illetve azt a verseny előtt beadja. A versenyen 15 éven aluliak csak szülői engedéllyel állhatnak rajthoz. A nevezéseket július 25-ig kell eljuttatni a MISO címére, név, személyi szám és lakcím feltüntetésével Nagy Lajosnénak címezve. A versenyszámok és azok sorrendje (úszás, kerékpározás, futás). „Alkategória, nők 15 évtől, férfiak I. korcsoport (15-40 év), II. korcsoport (40 év fölöttiek), a távok: 1,5 km úszás, 40 km kerékpározás és 13,6 km futás. ,,B”-kategória, triatlon váltó: nemre való tekintet nélkül (vegyes váltó is indulhat), a táv az előbbi. „C"-kategória: mini triatlon (15 évig), a táv: 200 m úszás, 7 km kerékpározás, 2 km futás. A díjazások: nők 1—3, a férfiak 1—3 korcsoportonként, váltó 1-3 és miniben 1—3 helyezettek. Mint ismeretes a Magyar Triatlon Egyesület elnöksége ebben az évben bevezette a triatlon sportolók dopping- ellenőrzését. Az idei évben 4 vagy 5 versenyen végeznek majd doppingvizsgálatokat. Minden alkalommal a férfi- és a női mezőny első 3—3 helyezettjénél, a férfi senior kategória első helyezettjénél, valamint még három főnél, akiket szúrópróbaszerűen választanak ki. A verseny váltóhelye a Pé- csi-tó strandfürdő parkolója. A felszerelésekről mindenki maga gondoskodik. AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENÓ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. JÁDI JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601, Hunyadi út 11. PL: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8.7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- forint, negyedévre 129,- forint, egy évre 516,- forint Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. Dunántúli napló „Fusd körül az Az olimpiai eszme szellemében — a Népsport jelvényéért Az olimpia évében, az olimpiai eszme szellemében hirdetjük meg futóprogramunkat: „Fusd körül oz országot!” — legalábbis képletesen. Országunk határainak hosz- sza 2242 km, ezt a távot kell — tetszőleges résztávokra osztva —, egy év alatt, 1988. augusztus 1. és 1989. augusztus 1. között lefutni. Közben senkihez nem kell alkalmazkodnia. Akkor fut, amikor az ideje engedi; annyit fut, amennyihez aznap éppen kedve van; ott fut, ahol jólesik! Nem számítható be az egyesületekbe leigazolt sportolók edzésen, vagy versenyen történő futása, de a szabadidős futóesemények távja bejegyezhető. Az önellenőrzés könnyítésére, az akarat frissen tartásának segítésére a teljes távot négy szakaszra osztottuk. A szakaszok teljesítői között —, négy alkalommal — 10—10 ajándékot sorsolunk ki. 1. „Olimpiai" szakasz. Táv: 190 km. Teljesítési határidő: 1988. augusztus 1—31. között. Ajándéksorsolás: szeptember 17-én, az olimpia nyitó napján. 2. „Hazaszeretet" szakasz. T.: 585 km. T. h.: szeptember 1-jétől december 4-ig. Ajándéksorsolás: december 31-én, szilveszterkor. 3. „Nagy történelmi évfordulók” szakasz. T.: 621 km. T. h.: december 5-től 1989. március 15-ig. Ajándéksorsolás: április 4-én. „Egészségemért” szakasz. iT.: 846 km. T. h.: március 16tól augusztus 1-jéig. Ajándéksorsolás: augusztus 20-án. A futáson kívüli feladat: a futás napját és az aznap megtett távot szíveskedjen beírni az előre megvásárolt, 71-32 jelű iskolai használatú füzetbe, majd amikor a rész- távokból összegyűlik az adott szakasz távja, azonnal, de legkésőbb a határidő lejárta után két nappal adjon fel címünkre — „Fusd körül oz országot!” Népsport Szerkesztőség, 1981. Budapest, Somogyi Béla u. 6. — egy-egy (az egy év alatt négy) levelezőlapot, feltüntetve rajta a szakasz nevét, távját és a teljesítés napját. Az „Egészségemért" szakasz teljesítése után, a levelezőlappal együtt szíveskedjék elküldeni a füzetét is. A füzetet és a levelezőlapokat senkivel sem kell ellenőriztetni, mi hiszünk abban, hogy az olimpia eszméjéhez méltóan, a valós adatokat írja be. Aki mind a négy levelezőlapot és a füzetét is beküldi, 1989. augusztus 20-án megkapja a Népsport elismerő jelvényét, amelyet büszkén viselhet, hiszen igazolta kormányunk egészségvédő programjának meavalósítósára, ed- zettséae és ió hazafisóga bizonyítására a kitartó tettre- készséget. Elhatározásának teljesítéséihez sok sikert és jó egészséget kívánunk: Népsport Szerkesztősége Tájékozódási Az MHSZ és a Magyar 'Könnyűbúvár Szövetség a tájékozódási búvárúszók felnőtt és ifiúsági országos bajnokságát szerdától vasárnapig rendezi meg Gyékényesen, az MHSZ búvárbázisán. A verseFILM Petőfi: Rövidzárlat (f4, fő, fB). Kossuth: Doktor Zsivago (10. 6), Rövidzárlat (2, 4). Park: Doktor Zsivago (f4, 7). Park-kert: Vágyra járók (9). Komló: Gyilkos robotok (4. 6, 8). Komló, Kamara: Utószó (5). Mohács: Aladdin (6, 8). Mohács-kert: Elvis Presley (9). Vajsxló: Kiáltás és kiáltás (5). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Eco-mic. 9.00: Napközben. 11.00: Társalgó. 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Klasszikusok délidóben. 14.10: A magyar nyelv századai. 14.24: Operaslágerek. 15.00: Zengjen a muzsikai 15.30: Kötődésem a tájhoz. 16.05: Szívesen hallgattuk. 17.00: Olvastam valahol . . . 17.30: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 19.15: Az Ifjúsági Rádió bemutatója. 20.12: Országok, tájak népzenéje — Kolumbia. 20.25: A külpolitikai rovat műsora. 20.55: Egy énekes — több szerep. 21.41: Zsebrádiószínhóz. 22.00: Hírvilág. 22.30: Kapaszkodó. 22.55: Évszázadok mesterművei. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Napraforgó. 9.05: Idősebbek hullámhosszán. 9.50: Rivaldafényben. 11.10: Térkép és útra- való. 12.10: Ifj. Sánta Ferenc népi zenekara játszik. 12.30: Postabontás. 13.05: Gyermekeknek. Sztrogoff Mihály. Verne Gyula regénye. 13.33: Szív. Regény. 14.00: Hosszú kávé cukor nélkül. 15.05: Pihenőidő. 17.05: Intimlista. 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Garázs. 19.10: A Poptarisznya dalaiból. 20.00: Történeteim. 20.30: Nóták. 21.03: Pillangó. Móricz Zsig- mond regénye. 21.20: Könnyűzene Varsóból. 22.00: Messze, messze. Régi magyar világutazók nyomában. 22.40: A hanglemezbolt köny- nyűzenei újdonságaiból. 23.10: A dzsessz története. 23.50: Virágénekek. 3ARTÓK RÁDIÓ 9.08: Operarészletek. 10.00: Romantikus muzsika. 10.47: Bogár István: Hellas — görög szvit. 11.10: Zenekari muzsika. 12.00: Telemann: Pimpinone. Intermezzo három részben. 13.05: Visszaszámlálás. 14.00: Sibelius-művek.' 14.25: Bemutatjuk új felvételeinket. 14.40: Amatőrök. Hongjáték. 15.30: A Berlini Rádió énekkarának hangversenye. 16.28: A Bécsi Concentus musicus Kamarazenekar játszik. 17.10: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. 18.10: Operaáriák. búvárúszó ob nyen, mely válogató a szeptemberi, NDK-ban megtartón, dó Európa-bajnokságra, a teljes magyar élmezőny indul. A gyékényesi bajnokságon 10 felnőtt és 10 ifjúsági számban avatnak győztest. 18.30: Az MR szlovák nyelvű nemzetiségi műsora. 19.05: Montreux— Vevey-i Fesztivál. 20.51: Kritikus füllel. 21.51: A XX. század zenéjéből. 22.36: Ha király leszel, ha bakó leszel . . . Regény. PÉCSI RÁDIÓ 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Információk Dél-Dunántúlról. 17.30: Hétközben. 18 órakor hírek, tudósítások. 18.30: Szerbhorvát r.emzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.53: Műsorismertetés. 8.55: Tévétorna nyugdíjasaknak. 9.00: Képújság. 9.05: Szünidei matiné. — A nyár veszélyei. — Utazz velünk. 9.50: A hetedik út titka. 10.15: Két férfi, egy eset. NSZK bűnügyi film. (ism.). 11.15: Képújság. 16.48: Műsorismertetés. 16.50: Hírek. 16.55: Az RTV Közönségszolgálat. 17.00: Képes nóták kívánsáqműsora. 17.30: Front, kegyelem nélkül. NDK tévéfilmsorozat. 18.20: Álljunk meg egy szóra! 18.30: Reklám. 18.40: Tévétorna. 18.45: Cim-cim. 19.10: Esti mese. 19.25: Reklám. 19.30: Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: Ki mit tud? — előzetes. 20.45: A hét műtóraya. 20.50: Kortársaink képernyője. — Vakviláaban. Tévéfilm. 22.15: Híradó >. MÁSODIK MŰSOR 17.48: Műsorismertetés. 17.50: Képújság. 17.55: Hírek német nyelven. 18.00: Dél-alföldi mozoik. 19.00: Ábrahám gyermekei. — Ali hívei a síiták. 19.30: Sivataai palota. 20.00: Képújsáa. 20.05: Arany kaqyló. 20.40: Parabola. 21.10: Hírodó 2. 21.25: Reklám. 21.30: Inter- pop fesztivál '88. 22.50: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 8.55: Műsorismertetés. 9.00: Adás gyerekeknek. 9.30: Vizek. 10.00: Nyári délelőtt. 12.00: Hírek. 16.40: Műsorismertetés. 16.45: Hírek. 16.50: Plusz műsor. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Számok és betűk. 19.00: Tv-Kalen- dárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-naoló. 19.50: Sport. 19.53: Időjárás. '20.00: Játékfilm. 21.30: Tv-napló. 21.50: Útirajzfilmriport. 22.25: Plusz műsor. 00.25: Hírek. MÁSODIK MŰSOR ,16.30: Magyar nyelvű tv-napió. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Zenés est: Herceg Növi zenei napok. 21.30: Hírek. ' 21.35: Művészeti est. MAI MŰSOR