Dunántúli Napló, 1988. július (45. évfolyam, 181-211. szám)
1988-07-02 / 182. szám
A szociális otthon parkjának központja medencével, kerti bútorokkal, hintaágyakkal, háttérben az étkező épülete Rí gopuszta Ezek az adatok — amelyek ugyan nem ismeretlenek — újraolvasáskor mégis megdöbbentők. És figyelmeztetők. De hát az adatoknak— többek között — ez is a céljuk. Magyarországon a szeszesital-fogyasztás egy főre jutó meny- nyisége 1934-ben: 32,1 liter bor, 3,1 liter sör, 3,30 liter égetett szesz. 1986-ban: 23,2 liter bor, 99,4 liter sör és 10,46 liter égetett szesz. A hazai alkoholisták becsült száma 1970-ben: 25 920 fő, 1986-ban: 448 128 fő. Az alkoholos májzsugorodás miatt ehaltak száma 1970-ben: 180 fő (148 férfi, 32 nő). 1986- ban: 3112 fő (2296 férfi, 816 nő). Királyegyházáról egy-másfél kilométeres út vezet Rigópusztára. Külön kertész által gondozott — virágokkal, díszcserjékkel és fákkal beültetett — gyönyörű parkban van a szakosított szociális otthon. Száz férőhely van, 29 értelmi fogyatékos, illetve 71 alkoholos beteg (gondozott) részére. A parkot kerítés övezi, de a kapu nyitva van, a bejáratnál egy kis téglaház, — egymást váltó portásokkal. A nyugalmas csendet madarak hangja színesíti és néhány gyönyörű tollazatú hím póva vidám — de azért idegesítő — rikoltozása. A park közepén lévő zöld pázsitot és virágágyásokat földszintes tiszta épületek négyzete fogja közre: iroda, foglalkoztató, konyha-étterem és lakószobák. A kettő-négy-hat férőhelyes szobákban heverők, asztalkák, szőnyegek nyújtanak olyan környezetet és kényelmet a gondozottaknak, amelyben korábban legtöbbjüknek soha nem volt része. A társalgóban színes tévé, zongora, újságok, képeslapok, aztán vastaqón kárpitozott, egészen modem vonalú mély fotelek, kanapék. Az épületek közötti sétányokon férfiak, nők ácsorognak hol csoportokba verődve, hol magányosan. Némelyeket nem lehet megelőzni a köszönésben, — a köszönés lehet monoton morgás is — mások csak néznek az új jövevényre, minden különösebb érdeklődés nélkül. Van, aki'a fa tetejére szegezi hosszasan tekintetét, a másik a lábán hintáztatva testét a földet vizsgálja, szinte szemrebbenés nélkül. Van, aki az ingjét gombolja ki derékig, majd vissza és ismét elölről, újra és újra vissza. A gondozásnak egy sajátos formája értendő: még csak nem is utókezelés, inkább szociális ellátás. Az otthon nyitott: végül is aki akar, kiléphet a kapuin: többen vállalnak alkalmi munkát is a környéken. Sajnos, szőlőkben, kertekben dolgozgatnak és a fizetség avakran ital, mint „ráadás” az alkalmi munkabérre. Az alkoholos betegek fele rendelkezik valamennyi nyugdíjjal, amelyből az otthon visszatart gondozás fejében 2070 forintot, ami marad, az a gondozotté, saját szükségletként. Akinek nincs nyugdíja, az az .otthontól kap 200 forintnyi zsebpénzt — így mondják: „cukorpénzt” —, cigarettára, egyebekre. Az amúgy is kevés összeget sokan nem képesek beosztani, s nem csak akaratgyengeségük, inkább a községi italbolt csábítása miatt. Az otthon vezetője Villantné Kuhn Anna. Itt találom a szinte kislányos termetű, fiatal dr. Szikszói Petronellát, a szigetvári kórház alkohológiai osztó, lyának főorvosát is. Ezt mondják: — Az alkoholos betegeink vagy magányosak, vagy egy korábbi családi kötelékből ki- szakadottak éppen a nagymértékű alkoholfogyasztásuk következményeként. Többnyire szakmájuk sincs, korábbi munkájukat nem tudják elvégezni, részben akaraterejük teljes hiánya vagy szervezetük leromlása mi. ott. Hosszú - gyakran — évtizedes — kemény italozásnak ez a vége. Ilyenkor aztán helyi tanácsi javaslatra kerülnek be hozzánk az otthonba. Elkallódott emberek, akik vityi Hóikban, bódogkasznikban- jobbik esetben — félig ösz- szedőlt présházakban éldegéltek, átvészelve hideg teleket, gyakran betegen, éhezve. — Gondolom megváltás nekik ez a környezet, ahova végül is eljutnak . . . — Nem mindegyiknek. Ráeszmélnek kezdetben, hogy itt emberi hajlékban élhetnek orvosi felügyelet mellett, rendszeres étkezésük biztosított. De aztán egy idő múlva saját szerepüket másként látják: „Munkaképesek”. Van az otthonban foglalkoztató, de inkább kint a civiléletben akarnak munkát vállalni, fel is keresik réai munkahelyeiket, ám a legjobb akarat mellett sem tudnak beilleszkedni egy munka- közösséabe. Visszaesnek. A gondozottak között többen örökké mennének, néha el is tűnnek napokra, hetekre, de aztán az útjuk visszavezet. Nem tudiák ellátni magukat, nem tisztálkodnak, ha akad is családtag, nem fogadja be őket.,. M. ötven év körüli férfi, amikor beszélgetni kezdünk, bizalmasan hozzám hajol: — Nem tud valami jó munkahelyet? Mert én elmegyek innét. Azt mondja, traktoron ült évekig egy téesrben, nyolc-tízezer forintot keresett tavasztól- őszig, télen a munkahelyi mun. káért átlagban ötezret kapott. — Volt eqy feleségem, na, mondjuk hoqy 'élettársam, mindegy, szóval ivott, amit kerestem elitta. Probléma volt vele . . . — Miért hagyta el a téeszt? — kérdem tőle: — El kellett jönnöm — ... mondja maga elé, tenyerét vizsgálgatja: — Dolgoztam az erdészetnél is . . . Szóval az asz- szony többet ivott, mint egy ember. .. — Ravaszul mosolyog. — És csak ő ivott? Másról beszél: „Hasfalsérvvel mütöttek - így mondja, rövid „ü”-vel. Nem voltam én sáhasem büntetve ..." — jegyzi meg csendes büszkeséggel. — Házam is volt nékem . . . aztán elment az is . . . — Hogyan telik a napja? — Reggel kelek, háromnegyed hétkor jönnek a nővérek, nyolckor reggeli, aztán délelőtt tévét nézünk, van hat darab az otthonban . . . Délben ebéd . . . — Ma mi volt? Jegenyés Judit mentálhigiénés nővér most rendez be két kis helyiséget, minek is? Mondjuk szellemi foglalkoztatónak. Térítők, virágok az asztalokon, itt von már egy lemezjátszó, de beállítanak egy tévét is. Judit nővér megfigyeléseket végez, tapasztalatairól feljegyzéseket készít, amelyek alapján nagyjából lemérhető a betegek magatartásának várható változása. Az otthon személyzete 36 fő, köztük 18 ápolónő. A gondozottak eléggé ragaszkodók, ezzel viszonozzák a személyzet — valóban nehéz és áldozatkész - munkáját. Amiben életük so. rán kevésbé volt részük, — az A közelmúltban készült el a kert szélén álló kis faépület és a hozzá tartozó pihenő, ahol a csoportos foglalkozásokat rendezik meg. Läufer László felvételei- Reggel kávé, délben vadas vagy micsoda ... Délután sétálok az erdőben. Nagyon szeretem a természetet... Ahogy beszél, laposakat pislog a vezetőnő és a főorvosnő felé, akik ugyan nem szólnak közbe, csak sokat sejtetően bólintanak. Amit M. mond, igaz lehetne, de azért nem ilyen szép a menyasszony. . . Ezt az ideális „foglalatosságot" nem sokan tartják be. M. is - amint megkapja a „cukorpénzt" — kisétál — nem a természetbe, hanem a faluba. Ahol - szerinte - 15 forintért adják a kis. fröccsöt (ez sem valószínű) és mire este lesz, a „cukorpénz" elolvad . .. Amit felmutat belőle, talán két-három doboz Munkás. Az egyik épületbe foglalkoztatót rendeztek be a gondozottak részére. Az itt végzett mun’ka önkéntes: maradék fonalból szőnyeget, lábtörlőt készítenek, felhasználnak bőrhulladékot is, ha van,' de sajnos egyre nehezebb beszerezni az alapanyagot, különböző vállalatoktól. Egy időben a „téesz-lcernek" rendelésére diópucolást vállaltak, de a határidőt betartani nem köny- nyű, a minőségről nem is beszélve .... emberi, megértő hang —, azt tőlük megkapják. Amíg Jegenyés Judittal beszélgetek, néhányon ott állanak a nyitott ajtó küszöbén és figyelnek, hallgatóznak. Köztük egy szomorú tekintetű — jóvágású középkorú férfi: P. Nyugodtnak tűnik, pedig időnként agresz- szív, még a klinikai zárójelentésében is így jellemezték; hogy .. .alacsony intellektus . . . kritikátlan . . . hangoskodó .. . nehezen irányítható..." Javasolják az Andaxin és a Seduxen napi többszöri szedését. Minden bevezetés nélkül közbeszól :- A nővéreknek segítem a fekvő betegek emelgetését. . . Nem vagyok én lusta. Kimegyek és dolgozom. Nem tud valami munkát? Akármiben, csak munka legyen . . . Korábban sokféle állása volt, ismert vállalatnál hivatásos gépkocsivezetőként dolgozott, de az alkohol valósággal lerombolta személyiségét. Több élettárssal élt együtt, némelyiket teherbe ejtette,- de a gyerekeket nem tudja eltartani. Jövedelme, nyugdíja nincs: 4! éves. Legutóbb már szabad ég alatt töltötte az éjszakát, fölvágta az ereit, klinikára került, más alkalommal a pályaudvaron verekedésbe keveredett, újra zsiletthez nyúlt: mutatja csuklóján a hegeket. Mellénk lép az asztalhoz és lehalkítva hangját mondja: — Tudja, milyen emberek vannak itten? Van köztük méc gyilkos is. Nem is egy! Ha tudna valami állást. . . Mert én elmegyek innen. Tudok dolgozni. örökké visszatérő szándék, szinte valamennyinél: elmegy, munkát vállal. De ennél tovább nem jutnak. Néha eltűnnek napokra, esetleg hetekre, de gyakran még alkalmi munkát sem kínálnak nekik, vagy ha igen, a lelkesedés néhány napig ‘tart. Aztán visszajönnek, mert az otthon mégis csak otthon - számukra — a szó legszorosabb értelmében. Most jön át a parkon egy teljes hétig tartó ténfergés utón M., középkorú, sovány, de eleven mozgású hölgy. — Képzelje nővérke! Csak beugrottam Pécsre és már délután jöttem volna haza, de eltévesztettem a vonatot... Lehuppan a székre, lebegteti a szoknyáját, melege ,yan, liheg. A múltkor —az ebédlőben — odakapott egy idősebb férfi térdei közé: „Na mi van az antennáddal...?! Nem kell megszerelni.. .?“ Pécsett le- tépdesi a virágokat a belvárosi parkokban, összezördül a rendőrökkel, aztán visszahozzák. . _ J ónevű, jókezű asztalosmester volt valamikor az öreg T. Lerobbant háza van a megye túlsó sarkában. Hazaszökik, elfogy a pénze, bejár a he.yi kocsmába, amíg akad néhány forintja kevés élelme, ki nem mozdul a faluból. Elmennek érte az otthon kocsijával és a fehérköpenyes főnővért — Mózes Imrénét — összetéveszti valamelyik italbolt üzletvezetőjével: — Nahát, maga itt?! Rég láttam, majd este bemegyek egy italra., mondja meg, mikor délutános? Aztán valahogy begyömöszölik a kocsiba és útban az ott hon felé kérleli a főnővért, álljanak meg valahol ....... bek apok egy felest, aztán mehetünk tovább ...” A mai ebéd: májqombóc leves, zöldbab főzelék vagdalthússal, madártej. A lakóépület végében van egy kis konyha, egy nő palacsintát sütött éppen élettársának, akivel egy szobában él, itt ismerkedtek össze, ragaszkodnak egymáshoz. Az asszony főzőcskézik, próbába kitalálni partnere íz- ■ lését. Szépen, csendesen töltik napjaikat. Ilyen is van. Szikszói Petronella doktornő mondja: — Sajnos, még hosszú ideig együtt kell élnünk az alkohollal. De nem mindegy, hogy hogyan. A gondozottak között sok olyan van, akiről a környezete így vallott: „Igaz, hogy iszik, de egyébként jó ember...!" Megbocsátották neki, hogy egvre többet ivott. Múitak az évek, esetleg évtizedek, az alkohol már rég megtámadta a szervezetét, és végül a környezete is megtagadta. Kár lenne száműzni szokásainkból az olyan alkalmakat, akár névnapról, más. családi ünnepekről lévén is sző, amikor bor kerül az asztalra. Lehet inni baráti összejöveteleken is, de kulturált körülmények között, soho sem eltúlzott mennyiséget, lehetőleg összekapcsolva étkezéssel, ami önmagában is emelheti a társaság hangulatát. A kulturált italfogyasztástól sajnos még nagyon messze vagyunk . . . Kuhn Anna, — az otthon vezetője mondja: — Huszonhat esztendeje töltöm be ezt a hivatást, sikerélménnyel és reménytelenséggel váltakozva. Hiú ábránd lenne abban bízni, hogy otthonunk alkoholos gondozottal valaha is kivétel nélkül kigyógyulnak iszenvedélyűkből. De az otthonnak megvan a maqa erős vonzereje és ebben lehet bízni. Rab Ferenc A Pécsről elhurcolt 4000 zsidó emlékére Emléktáblaavatás Az első és a második zsidótörvény hazánkban a zsidóságot egzisztenciálisan érintette, a német megszállás utáni harmadik azonban már a nürnbergi faji törvények szellemét követte. 1944 tavaszán sorra hozták azokat a rendelkezéseket, amelyek nemcsak személyükben érintették a zsidónak minősített embereket, hanem létalapjuktól is megfosztották őket. Ennek betetőzéseként kezdődött meg a gettók fölállítása, ahol a zsidókat elkülönítették a többi állampolgártól. Pécsett május elejére három terv is készült a gettó helyének kijelölésére, végül is május 8-án, a báró Bánffy Dezső u. 42—60., az Ispitalja u. 1—7., a Kassa u. 1—9.. a Vas Gereben u. 39-57. sz. házak által határolt területen alakították ki, központja a báró Bánffy Dezső (a mai Mártírok u.) 42. számú ún, MAV-bérház lett. A területet kerítéssel vették körül, Vendőrök őrizték, csak külön engedéllyel lehetett be- és kimenni. Az itt lakókat kitelepítették, más lakásokat biztosítván nekik a városban. A sárga csillag viselésére kötelezetteknek kellett beköltözni az így kialakított gettóba, és csak meghatározott mennyiségű személyes holmit vihettek magukkal. A hely kijelölésénél döntően az esett latba, hogy az el- különithetőség mellett a vasútvonal és az akkor még meglévő repülőtér is közel volt. A későbbiek folyamán az akkor Somogy vármegyéhez tartozó Szigetvár, a Tolnában lévő Dombóvár, Bonyhád és Szekszárd, valamint a baranyai Mohács, Siklós és Sásd környéki zsidóságot szintén ide zsúfolták össze — immár a deportálás.tervével. A gettóban egv-egV helyiségben 4—5 ember lakott, átlagban 3 négyzetméter jutott egy-egy főre. Mivel a „hadrafogható” férfilakosságot már előbb elhurcolták munkaszglgá- latra, jobbára idős emberek, fiatalok és gyermekek voltak a gettóban. Pécs lakossága közeli tapasztalatokat szerezhetett a fasizmus brutalitásából, hiszen sokaknak közeli ismerősei, barátai voltak a gettóba zárva. Sok szép példája volt az együttérzésnek, a segíteni akarásnak, sokan vizsgáztak jelesre emberségből a város lako- ! sai közül. I A gettót július 4-én ; ürítették ki, az emberekét 1 átszállították a Szigeti országúti Lakitj-laktanyába, a deportálás 6-án történt — 80 embert zsúfoltak egy- egy marhavagonba. Auschwitzban és más haláitáborokban 3022 személyt pusztítottak el az itteniek közül a kutatás szerint, csupán 464-en tértek vissza — a munkaszolgálatosokat is beleszámítva. Erre emlékezünk a július 3-i emléktábla-avatáskor. Dr. Vargha Dezső 1988. július 2., szombat HÉTVÉGE 0 j rn
