Dunántúli Napló, 1988. július (45. évfolyam, 181-211. szám)

1988-07-20 / 200. szám

1988. július 20., szerda Dunántúli napló jFŐMf jwfuf Csak a menedzserek hiányoznak? 30 éves a KISZÖY „Pannónia” Néptáncegyüttese Jubileumi gálaműsor a pécsi szabadtéri táncszínen Angliába és Törökországba látogat az együttes Gál György hangszerkészítő műhelyében Nem újkeletű, de időszerű a gondunk: a hangszereink ja- víttatása sok nehézségekbe ütközik. Nem is a mesterek hiányoznak, hanem a hangsze­rek felújításához, javításához szükséges alkatrészek - mond­ja Szkladányi Péter, a Pécsi Szimfonikus Zenekar ügyveze­tő igazgatója és hozzáteszi: mindent megtesznek, hogy kü­lönböző aukciókon vagy ma­gángyűjtőktől megfelelő minő­ségű és elegendő számú hang­szert vásároljanak. — A vonósok, rézfúvósok, fa­fúvósok és ütőhangszerek ja­vítása tulajdonképpen négy kü­lönböző szakmát igényel, olyan hangszerész nincsen, aki min­denfajta hangszer javításával foglalkozna. Pécsett vannak ki­tűnő szakemberek, de szoktunk javíttatni Budapesten, Szege­den, Tatán is. Az alkatrészek többségét csak külföldről lehet beszerezni, és ez már deviza kérdése is. A TRIAL forgalmaz­za az alkatrészeket, de nyil­ván ő is devizahiánnyal küsz­ködik, mivel ritkán lehet a kel­lő minőségű alkatrészt meg­kapni: az alkatrészhiány álta­lános. Nagyon nagy például a húrigény - bár e téren állunk még a legjobban. Zenekari tagjainknak évenként adunk egy meghatározott összeget — vagy a vonóshangszeren ját­szóknak húrokat - a javítá­sokra, a húrokra vagy a fafú­vósoknál a nádköltségre. Csak tudják megjavittatni I — sóhajt Szkladányi Péter, és elővesz egy listát, amelyen pécsi hang- szerészek címei találhatók. Egy részük maga is zenész, vagy Száz középiskolai osztályra volna szüksége Pécsnek, mivel a középiskolákat elérő demog­ráfiai hullám a megyeszékhe­lyet érinti elsősorban, hiszen a mindenfajta központosítás kö_ vetkeztében a középfokú kép­zés is a megyeszékhelyen össz­pontosul. Hogy a demográ­fiai hullámmal tizenévesek szá­zai, ezrei kérnek iskolát, állást, ez a megyei probléma is első­sorban a megyeszékhely, Pécs problémája. Kevés szó esik ma róluk, ne­kem mégis eszembe jutnak az úgynevezett kisgimnáziumok, melyeket úgy 15 éve szüntetett meg az oktatási kormányzat. Akkoriban épp múlóban volt a „Ratkó-korszak” okozta első­számú hazai demográfiai hul­lám, s a tárca könnyű szívvel mondta ki az ítéletet a kis­gimnáziumok felett. A prognó­zisok egyébként is a gimnázi. um elavulását hirdették. Azóta sokszor volt alkalmam hallani olyan véleményeket, amelyek szerint ama kisgimnáziumokban nem volt meg a kellő színvo­nal, és uram, bocsá' általános iskolai tanárok is oktatták ott a gyerekeket. Baranyában ilyen gimnázium működött Sellyén, továbbá Pécsváradon. Mindkettő új zenész volt: a többiek ereden­dően hangszerészek. A zenész-hangszerészek kö­zül Gál Györgyöt és Rácz Ru­dolfot kértem meg, mondják el ők is, milyennek látják a hang­szerjavítás helyzetét. A Darvas József utcai mű­helyben félkész hangszerek az asztalon, polcokon. Gál György vonókat javít, de mivel egész­ségi állapota miatt nyugdíjba vonult, a másodállásban vég­zett hangszer javítását is szü­netelteti egy időre. — Sok kockázattal jár ez a szakma. Van-e elég „kun­csaft" - bár belőlük évek óta nincsen hiány - és a hangsze­rész be tudja-e szerezni az al­katrészeket? Én például be­jegyzett tagja vagyok a világ egyik legnagyobb, hangszeré- szeket ellátó cégének, a Georg Walther G.m.b.H-nak, így jobban tudok alkatrészeket kapni. A hangszerészetet Hol­landiában is tanultam, és az­óta is tartom a kapcsolatot a Möller céggel. De a külföldi utakról mi, hangszerészek és zenészek, leginkább kis alkat­részekkel jövünk haza, mert egyébként ki tudja, mikor tud­nánk beszerezni — tárja szét karjait és hozzáteszi mondan­dójához, hogy ráadásul az árak is fölmentek az évek alatt alaposan, például a korábban hétforintos finomhangoló már 151 forint. Alkatrészeket nem­csak Nyugatról, hanem Cseh­szlovákiából, Szovjetunióból, NDK-ból is igyekeznek besze­rezni. Rácz Rudolf a rézfúvósok „mindentudója”: — Melyek a hiánycikkek? A vékpny falú sárgaréz csőtől kezdve a csavarokig sok min­dent sorolhatnék. Nekem há­rom szakmám van: zenész, szerszámkészítő és hangsze­rész. Ezek birtokában rengeteg dolgot magam csinálok meg, például a fúvóscsöveket nem is rézből, csak valamilyen lemezből, de legalább nem kell visszautasítani a megrendelő­ket. Zeneiskolák, művelődési házak, hivatásos és amatőr ze­nészek keresnek föl. Én is ho­zok alkatrészeket meg prospek­tusokat külföldi útjaimról, hogy tudjak dolgozni. Nagyon hiányzik ebből a szakmából valaki vagy valakik, akik me­nedzselnék az egész dolgot! — Sokszor csak azon múlna, hogy egy-egy szakember rááll- jon, mondjuk a csellótüskék előállítására, krómozására vagy más kisebb alkatrészekre. B. A. épületet kapott a maga korá­ban, s tanári karába fiatal végzősök érkeztek sok-sok am­bícióval, akarással az egye­temekről. A hatvanas évek kö­zepén pedig még akarni és lelkesedni is divat volt. Mi­előtt tíz év leforgása után megszületett volna ezen közép­iskolák halálos ítélete, az ott dolgozó pedagógusok láza­san összegyűjtötték az adato­kat arról, milyen eredménye­sen dolgoztak, milyen kedvező arányban véfték fel tanítvá­nyaikat a hazai és a külföldi egyetemekre, főiskolákra. Mert valóban kedvező volt ez az arány —, nem mintha ez nyo­mott volna valamit is a latban. Az iskolák megszüntetése idején világos volt, hogy az ormánsági falvakban vagy Ke­let-Baranya kisközségeiben la­kó, tanulni vágyó, s arra ér­demes fiatalok közül évente egy-egy osztálynyi megkaptaa sanszot arra, hogy érettségit szerezzen egy általános gim­Három évtizeddel ezelőtt, amikor az amatőr mozgalom még csak szárnyait bontogat­ta, Pécsett, a Rákóczi úti KIOSZ székház klubjában egy lelkes csoport elhatározta, hogy néptáncegyüttest alakít. Ruháikat maguk készítették, tisztították, vasalták, és ak­koriban bizony előfordult olyan eset is, hogy a táncosok ott­honról hozott tűzifájukkal, zacskókban cipelt szenükkel fűtötték próbatermüket. Abban az időben még nem szerveztek nagy fesztiválokat, minősítő versenyek sem voltak, a tán­cosok kisebb rendezvényeken, de legfőképpen a maguk örö­mére táncoltak. Ez utóbbi kitétel oz említett csoport tagjainak utódjaira.az idén 30 éves jubileumát ün­neplő Baranya Megyei KISZÖV „Pannónia" Néptáncegyüttes táncosaira is maradéktalanul igaz. A 30 év alatt azonban az amatőr néptáncmozgalom körül is nagyot fordult a viláa, Az együttes kezdeti, ösztönös tevékenysége egyre tudatasab- bá vált, olygnnyira, hogy ami­kor a 60-as évek végén a ■Népművelési Intézet és a Kul­turális Minisztérium kidolgoz­ta a néptáncegyüttesek minő­sítési rendszerét, a csoport már nem megalapozatlanul tűzhette ki maga elé minösülé- si céljait sem. Az évek során cserélődtek a tagok, az együttes élén álló művészeti náziumban. Mikor ezek az is­kolák megszűntek, bizonyára kevesebben kerültek gimnázi­umba Marázáról és Csónyosz. róról. Akkor persze még volt honnan gimnáziumba kerülni. Volt iskola is a falvakban, és az Ormánság községeiből sem vonult ki teljesen a társada­lom. Arányosan volt beterítve oktatási intézményekkel az ország, arányosabb volt az oktatási hálózat. Tudom, a két megszüntetett falusi gimnázium sem tudná ma megoldani a százosztályos középiskola gondját —, a vál­tások, változások mégis drá­maiak ezen a téren. És ahogy van Pécstől egy ugrásnyira ki­haló falu, és van zsúfoltságtól fuldokló lakótelep a megye- székhelyen, ezzel arányosan van és még inkább lesz beis­kolázási probléma is. Amikor a fakultációs gim­názium megindulásáról tartott sajtótájékoztatót a minisztéri­um, megkérdeztük, tervezik-e vezetők, ám ez utóbbi nagyban hozzájárult a csoport szakmai fejlődéséhez is. A ’70-es évek elejétől egyre nagyobb elis­meréseket vívtak ki maguknak a „kiszövösök", a fejlődés 1983-ban az Arany II. fokozat elérésében csúcsosodott ki. Azóta talán legmozgalma­sabb és legsikeresebb négy évét tudhatja maga mögött az együttes. Már a jelenlegi mű­vészeti vezető, Szabó Sándor irányítása mellett, új műsor­ral mutatkoztak be a Pécsi Nemzeti Színházban. A nagy­sikerű fellépés eredményezte számukra a meghívásokat, fel­kéréseket a legnagyobb hazai fesztiválokra, amelyekről álta­lában nem kellett díj nélkül hazajönnie a csoportnak. Nehéz anyagi helyzete el­lenére az együttes nem egy nemes cél kezdeményezője, támogatója lett, a táncosok számos fellépésük bevételét felajánlották a színház, illet­ve a látáskárosult gyerekek javára. A csoport nagy sikerrel képviselte hazánkat a Magya­rok Világszövetsége budapesti rendezvényén, de önmagukért beszélnek az utóbbi néav év külföldi meghívásai is. Ebben az időszakban a „Pannónia” táncosai Olaszorszáq, Francia- ország, Bulgária, Törökorszáq, Szovjetunió, Ausztria és NSZK több városában adtak ízelítőt a magyar folklórból a külön­böző fesztiválok, rendezvények ennek az iskolatípusnak a tá­gítását, kereteinek bővítését. Nemleges volt a válasz. To­vábbra is a szakképzés szűk csatornái felé irányították a fiatalok nemzedékeit. Ma, amikor a szerkezetváltás fel­adata sürgeti gazdaságunkat, egyre nagyobb számban kere­sik az ipar, a kereskedelem, a szolgáltatások legkülönfélébb szférái az érettségizett fiatalo­kat, akik rövid tanfolyam után átképezhetők. Akik nyelvtudás­sal, jó alapokkal léptek ki a gimnáziumból. De még ez is inkább csak ólom. Úqy tűnik, a vállalatok, a gazdálkodási szervek reak­cióiból, hogy nincsenek ener­giáik a szakképzéssel való bajlódásra. Pedig akár iskolát i$ alapíthatnának. Őket azon­ban a talponmaradás, a szer­kezetváltás foglalja le. És a maszekokat? Akiknél szintén hiába kilincsel a fiatal, ha tanulónak szeretne elszegődni? A magánszektor az adók miatt közönségének. A jubileum évében Angliába és újra Tö­rökországba látogat az együt­tes. Az utóbbi évek fejlődését bizonyítja az együttes reper­toárjának szélesedése is. Mű­soraiban szinte valamennyi magyar nyelvterület táncai fel­lelhetők. A koreográfiák elké­szítésében általában a Kodály Kamaratáncegyüttes két nagy­nevű tagja, Zsurálszky Zoltán és Farkas Zoltán közreműkö­dik. Ezért is ígérkezik érdekes­nek a július 23-i jubileumi gálaműsora, amelyen a cso­port legsikeresebb táncaiból — többek között gyimesi, me­zőségi, székelyföldi, szatmári, bácskai, Duna menti táncokból — láthat összeállítást a közön, ség. Színpadra lépnek ez al­kalommal a múlt és a jövő táncosai is. A műsor egyik ré­szében az együttes volt tagjai nosztalgiáznak majd a színpa­don, de hasonlóan kedves lát­ványosságot ígér az utánpótlás csoportok bemutatkozása is. Angliai útja előtt újabb mű­sorral lép a nyilvánosság elé az együttes. Augusztus 1-5. között az „Örökségeink - Gondolatok és táncok Európa szélén, közepén" című össze­állítást mutatják be a tánco­sok Pécsett, a Hild-udvarban. K. E. általában várakozó álláspont­ra helyezkedett, és kisebb gondja is nagyobb annál, hogy tanulótartással bajlódjon. - Nem éri meg az utánpótlással foglalkozni! — hangzik a drá­mai, ám megfellebbezhetetlen kinyilatkoztatás. Társadalmunkat sokan osto. rozták már önző, a jövőjével keveset gondoló, a holnap ro­vására élő, fogyasztó, pazarló társadalomnak. Erről volna szó most is? Hiszen a jövőt ők jelentik, a 14-18 évesek, akik jövőre 13 500-an, 1990-ben pe­dig 14 200-an jelennek meg. Akár egy hullám, amely az­után elapad, elvonul. Tudtuk, hogy jönni fognak, hisz jönnek már 14-15 év óta, s jó, hogy jönnek, jó, hogy ennyien vannak. Talán épp lét­számukban van az erejük. Ta­lán csak abban. Amint arról hétről hétre beszámolunk, Pécs megoldásokat keres. Tanter­met, pedagógust. Lehetséges, hogy általános iskolai tanárok is fognak tanítani középisko­lában. Lehetséges, hogy dél­előtt, délután is fognak taní­tani. Mert a társadalom le­adja megrendeléseit. Meg a gazdaság is. A megrendelések teljesítésére azonban az ok­tatásügy egymaga képtelen. G. O. Tartóshullám avagy sirató a kisgimnáziumokért Képernyő előtt Filmdaloktól- Füst Milánig Volt egy-két kellemes óra a szórakoztató műfajban s több is egyszer-kétszer, este 10 után, a komolyabb, fajsú­lyosabb műsorok barátai szá­mára az elmúlt héten. De leg­alább annyi bosszúság is ... A péntek esti „Muzsikáló mozi"-nak azért örültem, mert, ha eléggé pontosak társadal­mi rétegzettségünk statisztikai adatai, akkor a tévénézők jó egyharmadát ezek a filmrész­letek — és nagy nevű szerep­lőik megjelenése a képernyőn — viharos-küzdelmes, de nyil­ván szép és emlékezetes fia­talságukra emlékezteti. Arról nem szólva, hogy Bajor Gizi, Bársony Rózsi, Jávor, Kabos, Karády és a többiek játéka, látása a magyar színház- és filmtörténet legszebb arany­lapjait kell hogy fölidézze. Vagy megismertesse, korosz­tályoktól függetlenül. Az estet záró Coppola-film (Magánbeszélgetés) is kelthe­tett némi intellektuális izgal­mat. Amit legkevésbé sem mondhatunk el a valaha ép­pen az áttételes humor mű­sortípusaként megismert Pa­rabola múlt heti adásáról. Ilyen rosszat, ennyire gyönge eresztést már régóta nem lát­tam! üres, izzadmányos szó- cséplés, talán egy poén kivé­telével, humortalan erőlködés ez már. Lapos, fáradt, éner- vált műsor volt, felejtsük el!. . . Ami pedig a csütörtökön es­te látott Csapek-feldolgozást illeti: a Makropulosz-ügy sem­mivel nem múlta alul az elő­ző heti nívótlanságot és unal­mat ebben a műfajban (Ősz- vald képmása). Ha ez így foly­tatódik, az embernek eszébe jut egy régi szlogen: „Miért rosszak a magyar tévé­játékok?”. . . (Na, miért?!) Aki a szombat estéjét is az I. csatornával töltötte, úgy gondolom, elégedett lehet. Egy világhírű magyar opera­énekes, Kovács Eszter portré­filmje (Vendégjáték - szülő­földemen) két okból tetszett nagyon. A kitűnően és gon­dosan megválasztott opera- és népdalrészletek többsége a legmagyarabb folyó partján csendült föl. Az egykori tisza- nánai parasztlányka életében a „fölnevelő táj" természetes díszletei között. A másik: esz- köztelen egyszerűséggel és el­hitető erővel szólt ez a klgsz- szikus szépségű mezzoszoprán a szülőföld megtartó emlékei­ről. Lehet így is szeretni a ha­zát: nagy szavak nélkül, de a Metropolitan színpadán sem felejtve, a „honnan jöttem?" kérdését: sőt vissza-visszatérve e földhöz-folyóhoz, mert „máig is e gyökerekből táp­lálkozom" .., Füst Milán emlékezetének szentelte vasárnap esti záró­műsorát az (MTV. Újrafölfede- zésének is mondhatnánk ezt az adást és mindazt, amiben a hét rádióműsorai és a lapok centenáris megemlékezései ré­szesítettek bennünket. A Nyu­gat indulásával egyidejű írói pályakezdése után a klasszi- cizáló hangvétel és a modern szabadvers jellegzetes ötvö­zetével kitűnő magányos, sok­szor meg nem értett költő a kor legnagyobb alkotói közül való -: Ezt próbálták érzé­keltetni az alkotók témához, alkalomhoz méltó színész- versmondó gárdával - siker­rel. S azt, amit Kardos György fogalmazott meg ta­lán a legpontosabban (nem véletlenül idézték többször is e héten): Füst Milánt semmi más nem izgatja ezen a vi­lágon „csak az ember sorsa és értéke; minden maszkja zokogó részvétel, ájtatos sze­relmet takar, részvétet és sze­relmet az emberiség iránt". W. E.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents