Dunántúli Napló, 1988. július (45. évfolyam, 181-211. szám)

1988-07-18 / 198. szám

2 Dunántúli napló 1988. július 18., hétfő Befejezte munkáját a VSZ Politikai Tanácskozó Testületének ülése (Folytatás az 1. oldalról) lotkozatbon a szocialista or­szágok vezetői hangsúlyozzák: a tárgyalások célja, hogy a Varsói Szerződés, illetve a NATO tagállamai csak olyan erőkkel és eszközökkel rendel­kezzenek, amelyek elegendőek sóját védelmükhöz, de nem elégségesek meglepetésszerű támadás végrehajtásához. E céh három szakaszban lehetne megvalósítani. Az el­ső szakaszban el kell érni, hogy nagyjából egyenlő (ki­egyensúlyozott) közös szintet érjenek el a két szövetséghez tartozó államok fegyveres erőinek és hagyományos fegy­verzetének mennyiségében. Ezek a szinték alacsonyabbak lennének a mostaniaknál. A második szakaszban mindkét fél haderőit hozzá­vetőleg 25 százalékkal (mint­egy 500 ezer fővel) csökken­tik, fegyverzetükkel együtt. A harmadik szakaszban végre­hajtandó további csökkentés­sel mindkét fél fegyveres erői szigorú védelmi jelleget ölte­nek. A VSZ tagállamai emellett részletes javaslatokat tettek a meglepetésszerű támadás el­hárítására, valamint az infor­mációcserére és az ellenőrzés­re. A szocialista államok tár­gyalásokat javasoltak a har­cászati támadófegyverek beleértve a kettős rendelteté­sű eszközök harcitölteteinék — jelentős csökkentésére, majd azok felszámolására. A tagállamok nagy fontos­ságot tulajdonítanak a Hel­sinki Záróokmányban, a mad­ridi találkozón elfogadott zá­ródokumentumban rögzített rendelkezések szigorú meg­tartásának. Véleményük sze­rint mielőbb tartalmas és ki­egyensúlyozott dokumentum elfogadásával kell befejezni — külügyminiszteri szinten - a bécsi találkozót. Külön dokumentumot fogad­ták el a fegyverkezési haj­szának a környezetre gyako­rolt hatásairól és az ökológiai biztonság egyéb kérdéseiről. A környezet védelme és ja­vítása, a természeti erőforrá­sok ésszerű felhasználása szo­rosan összefügg a fegyverke­zési verseny megszüntetésével és a leszereléssel, elsősorban a nukleáris fegyverek felszá­molásával. A természeti környezetet ká­rosító tevékenység következ­ményei különösen erősen hat­nak Európában. A VSZ tag­államai létfontosságúnak tar­tanak olyan, haladéktalan in­tézkedéseket, amelyek lehető­vé tennék, hogy a kontinens az ökológiai együttműködés példájává váljék. A jelenlegi helyzetben kü­lönös jelentősége van az em­beri jogok érvényesítésének, a nemzetközi együttműködés fej­lesztésének humonitárius té­ren. A tagállamok vezetői úgy vélik: mindent meg kell ten­ni azért, hogy biztosítsák min­den ember jogát az életre és a munkára a béke és a sza­badság feltételei között, hogy biztosítva legyenek a politi­kai, az állampolgári, a gaz­dasági, a szociális, a kulturá­lis jogok. A tagállamok vezetői véle­ményt cseréltek a világban meglévő válsággócokról és konfliktusokról, üdvözölték az Afganisztánban ,megkezdődott politikai rendezési folyamatot. Mélyreható véleménycsere volt a szövetséges országok közötti együttműködés fejlesz­téséről. Síkra szálltak az egyenjogúságon, a szoros ko­operáción és a kölcsönös fe­lelősségen alapuló külpoliti­kai együttműködésük dinamiz­musának fokozásáért, mecha­nizmusának további tökélete­sítéséért, az egyeztetett lépé­sek hatékonyságának növelé­séért. A PTT meghallgatta a VSZ tagállamai egyesített fegyve­res erői főparancsnokának je­lentését a parancsnokság ál­tal végzett munkáról és meg­felelő döntést hozott. A közlemény szerint a ta­nácskozás a barátság és az együttműködés légkörében folyt le. A VSZ PTT következő ülésé­re Bukarestben kerül sor. A PTT főtitkárává a következő időszakra a Román Szocialista Köztársaság képviselőjét, Constantin Oancea külügymi­niszter-helyettest választották meg. Grósz Károly nyilatkozata Crósz Károly, az MSZMP fő­titkára, a Minisztertanács el­nöke, a VSZ PTT ülése után, szombaton a varsói magyar nagykövetségre látogatott. Ta­lálkozott a Magyar Távirati Iroda, a Magyar Rádió, a Népszabadság és a Magyar Nemzet tudósítóival és kérdé­seikre válaszolt. A Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének ülésén szerzett tapasztalatairól szólva Grósz Károly kijelentette, hogy számára nagyon érdekes volt a tanácskozás, tekintettel ar­ra, hogy először vett részt ilyen értekezleten. Tartalmát tekintve rendkívül gazdag esz­mecsere folyt, napirendre ke­rült mindaz, ami a világot, a közvéleményt foglalkoztatja. A magyar delegáció megkü­lönböztetett figyelemmel fog­lalkozott az emberi jogok kérdésével. Véleményünk az, és ezt megfogalmaztuk, hogy a nemzetiségek egyéni és kol­lektív jogai az emberi jogok szerves részét alkotják. A nemzetiségi kérdéseket a le­nini elvek szellemében kell megközelíteni és kell megol­dást találni rájuk. Úgy gon­doljuk, hogy joggal igényel­hetjük partnereinktől ugyan­azt a megközelítést az orszá­gaikban élő nemzetiségek gondjainak megoldásában, mint amilyet mi alkalmazunk a hazánkban élő nemzetiségek vonatkozásában. Ezzel kapcso­latos felfogásunkat nyomatéko­san megfogalmaztuk. A Politikai Tanácskozó Tes­tület ülésén a magyar felszóla­lásban nagy hangsúlyt kapott a nemzetiségek egyéni és kol­lektív jogainak, mint az em­beri jogok szerves részének a tiszteletben tartása. Igényeltük, hogy a nemzetiségek zavarta­lanul megőrizhessék anyanyel­vűket, kultúrájukat, ápolhassák az anyaországhoz fűződő kap­csolataikat. Változatlanul min­den közép-európai néppel erősíteni akarjuk a megértést és a bizalmat. Ezek nélkülöz­hetetlenek ahhoz, hogy a nemzetiségek a szomszédos országok együttműködésének és barátságának erősítőivé vál­janak. Ami e megállapítások fo­gadtatását illeti: senki nem utasította el azokat. Ahogy az a nemzetközi tanácskozásokon lenni szokott, a szünetekben legalább olyan élénk diplomá­ciai tevékenység folyt, mint a tárgyalóasztalnál. Grósz Károly szólt a tanács­kozás során létrejött találkozói­ról is és elmondta: találkoz­tam Ceausescu elvtárssal, be­mutatkoztam neki, mert eddig személyesen még nem talál­koztunk. Gratulált főtitkárrá választásomhoz, én pedig el­mondtam, bízom benne, hogy eredményesen fogunk együtt dolgozni azoknak a kérdések­nek a megoldásán, amelyek a két ország kapcsolatát ebben a pillanatban megterhelik. Találkoztam más főtitkárok­kal is. Honecker elvtárs meg­erősítette korábbi meghívását, s a közeli jövőben az NDK-ba látogatok. Jakes elvtárs is úgy régebbi meghívást erősített meg, Zsivkov elvtárs pedig most hívott meg bulgáriai lá­togatásra. KÖZÉLET ÓRA A NAGYVILÁGBAN Mexikóváros: a választási csalás ellen tüntető, mintegy 200 ezres tömeg előtt mond beszédet a baloldali, Ellenzéki Demokratikus Front pártja (FDN) elnökjelöltje, Cuauhtemoc Cardenas, jú­lius 16-án. (MTI Telefotó)-ó- MADRID: Felipe Gonza­lez spanyol kormányfővel foly­tatott szombaton megbeszélé­seket Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök, aki hivatalos látogatást tesz Spanyolország­ban. A két politikus közös saj­tóértekezletén Radzsiv Gandhi elmondotta: a nemzetközi helyzettel és a kétoldalú kap­csolatok feljesztésével össze­függő kérdések széles körét vitatták meg. Mindkét részről készségüket fejezték ki orszá­gaik politikai és kereskedelmi együttműködésének jelentős bővítésére. Gonzalez bejelen­tette: megállapodtak abban, hogy Spanyolország részt vesz az indiai békés célú atom­energia-programokkal kapcso­latos kutatási és fejlesztési munkában.-©— SZÖUL: George Shultz amerikai külügyminiszter szom­baton Pekingből a dél-koreai fővárosba érkezett. A külügy­miniszter a szöuli repülőté­ren reményét lejezte ki, hogy biztonságosan és sikeresen zajlanak majd az idei nyári olimpiai játékok.-®- ATHÉN: Görögország és Franiciaország heves vitába bonyolódott a City of Poros kirándulóhajó elleni terror­támadás egyik feltételezett tettese miatt. Görög részről pénteken hivatalosan- közölték, hogy a véres akcióban részt vett egy 23 éves francia fia­talember, Laurent Vigneron is, aki ekkor életét vesztette. Ál­lítólag nyolc szemtanú is a támadók egyikének ismerte fel Vigneront. Franciaország éles hangú közleménnyel válaszolt, hangoztatva, hogy nincs bizo­nyíték a görög állításra. Fran­cois Plaisant, athéni francia nagykövet szombaton megbe­szélést folytatott a görög kül­ügyminisztériumban. Előzőleg a francia kormány hivatalosan is kérte a bizonyítékokat Vigne­ron bűnösségét illetően.-------------------------­- * -■ — A merikai ellenőrök Szverdlovszkban A közepes és a rövidebb hatótávolságú nukleáris raké­ták megsemmisítéséről kötött szovjet-amerikai szerződés ke­retében amerikai szakértők egy csoportja vasárnap befe­jezte a Kalinyinról elnevezett szverdlovszki gépgyár ellenőr­zését. Mint ismeretes, az uráli kí­sérleti gépgyár a szerződés előírásaival összhangban be­szüntette az RK-55 jelzésű, földi telepítésű manőverező robotrepülőgépek indítóállá­sainak gyártását, az ehhez szükséges technológiai sort, a kísérleti berendezéseket lesze­relték, majd megsemmisí­tették. Paul Nelson ezredes. az amerikai ellenőrök csoportjá­nak vezetője a TASZSZ-nak nyilatkozva utalt arra, hogy most először vételeztek szem­ügyre szovjet ipari létesít­ményt, eddig csak rakétabá­zisokon jártak. A szerződés értelmében az amerikai tiszt nem kommentálhatta az el­lenőrzés eredményét, de elé­gedettségét hangoztatta a szovjet fél együttműködési készségét illetően, s reményét fejezte ki, hogy a jövőben is megmarad a kialakult jó légkör. ♦-®- MOSZKVA: A szovjet hírügynökség jelentése sze­rint a Karabah-hegyvidéki autonóm terület központjában, Sztyepanakertben a hétfői nap közeledtével érzékelhetően nő a feszültség. Mint ismeretes, július 18-án összeül a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsá­nak elnöksége, s az ülésen, értesülések szerint szerepelni fog a karabahi probléma is.-ó- NEW YORK: A libanoni kormány pénteken azzal a ké­réssel fordult az ENSZ Biz­tonsági Tanácsához, hogy to­vábbi hat hónappal hosszab­bítsák meg az országban ál­lomásozó ENSZ-alakulatok mandátumát. A megbízatás július 31-ikén jár le. A kor­mány levele hangsúlyozza, hogy az ENSZ-csöpatok jelen­léte elengedhetetlenül szüksé­ges az ország függetlenségé­nek, szuverenitásának és te­rületi épségének védekezésé­hez. A libanoni kormány egy­úttal követelte az ország déli területeit megszállva tartó iz­raeli katonaság haladéktalan és leltétel nélküli távozását.-f LONDON: Paul McCart­ney, az egykori Beatles együt­tes zenésze nemsokára szov­jetunióbeli turnéval koronázza meg muzsikusi pályafutását - jelentette be maga az ex- Beatle vasárnap Londonban. A koncertkörutat megelőzően ok­tóberben, „Back in the USSR („Újra a Szovjetunió­ban”) címmel exkluzív albu­mot adnak ki az 50-es és a 60-os években irt dalaiból, s a lemezt a Szovjetunióban is fogják árusítani.-©- MAPUTO: Egynapos csúcsértekezletet tartott Ma- putóban kilenc fekete-afrikai ország az úgynevezett Dél- afrikai Fejlesztési Koordináló Konferencia (SADCC) kereté­ben. Az értekezletről kiadott közlemény szerint az elmúlt évben Afrika déli részén a legtöbb országban javult a gazdasági helyzet, hatéko­nyabban kihasználják a tag­országok közlekedési hálóza­tát, különösen Dar es Sa­laam és Beira kikötőjét. A résztvevők állást foglaltak a maputói vasúti csomópont helyreállítása mellett, s remé­nyüket fejezték iki, hogy az angolai Lobito körzetében mi­előbb megkezdődnek a hely­reállítási munkálatok. Paskai László bíboros, esz­tergomi érsek, a Magyar Ka­tolikus Püspöki Kar elnöke va­sárnap az esztergomi Bazili­kában mutatta be az első ün­nepélyes bíborosi istentisztele­tét. Az eseményen részt vett Miklós Imre államtitkár, oz Állami Egyházügyi Hivatal el­nöke és Varga Gyula, a Ko­márom Megyei Tanács elnöke. * Az Iraki Köztársaság nemze­ti ünnepe alkalmából Straub F. Brúnó, az Elnöki Tanács el­nöke táviratban üdvözölte Szaddám Húszéin elnököt. Grósz Károly, a Miniszterta­nács elnöke Taha Jaszin Ra­madan első miniszterelnök­helyettesnek fejezte ki jókí­vánságait. * Elutazott a szovjet háborús veteránok bizottságának kül­döttsége, mely Alekszej Zseltov vezérezredes, a Szovjetunió Hőse, a bizottság elnökének vezetésével július 11-től július 17-ig tartózkodott hazánkban, a Magyar Ellenállók, Antifa­siszták Szövetsége vendége­ként. A delegáció tárgyaláso­kat folytatott a magyar szö­vetség vezetőivel, majd meg­látogatta Baranya megyében azokat a helyeket, ahol Alek­szej Zseltov, mint a 3. Ukrán Front komisszárja részt vett hazánk felszabadításában. Ta­lálkoztak a Baranya Megyei Pártbizottság vezetőivel is. El­látogattak a Bábolnai Állami Gazdaságba. A delegációt fo­gadta Varga Péter, az MSZMP Központi Bizottság osztályve­zetője. * A Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsa meghívására, jú­lius 10—16. között látogatást tett hazánkban Najef Havatme, a Demokratikus Front Palesz­tina Felszabadításáért Szer­vezet főtitkára. Havatme tár­gyalásokat folytatott a Ri- bánszki Róbert, a HNF OT tit­kára által vezetett tárgyaló küldöttséggel, amelyeken szí­vélyes, baráti légkörben át­tekintették és értékelték a nemzetközi helyzet aktuális kérdéseit. A palesztin vendé­get fogadta Fejti György, az MSZMP KB titkára, Huszár István, a HNF OT főtitkára, Nagy Gábor külügyminiszter- helyettes, valamint találkozott Jakab Sándorral, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöké­vel. Vidéki útja során Najef Havatme Vas és Győr-Sopron megye gazdasáqi, társadalmi és kulturális életével ismerke­dett. * A Magyar Kommunista Ifjú­sági Szövetség meghívására július 10. és 16. között ha­zánkban járt a Szíriái Forra­dalmi Ifjúsági Szövetség dele­gációja, Abdul Ghafour Sa- bouninak, a szervezet titkárá­nak vezetésével. A látogatás során Abdul Ghafour Sabouni és Ernőd Péter, a KISZ KB tit­kára aláírta a KISZ és a SZFISZ 1988-92-es évekre szó­ló együttműködési szerződését. ERTESITES! Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy a Pécsi Építőipari Szövetkezetből kiválással létrehoztuk a „DELTA” Pécsi Ipari és Szolgáltató Kisszövetkezetet. Továbbra is állunk ügyfeleink és vásárlóink rendelkezésére, az alábbi tevékenységekkel és szolgáltatásokkal: — Üveges üzemünk és üzletünk, Pécs, Felszabadulás u. 18. Tel.: 11-824. Üzemvezető: Szokodi István, dr. Szőllősi Bálint. — Üveges és képkeretező üzletünk, Pécs, Sallai u. 29. Tel.: 16-883. — Asztalos üzemünk, Szentlőrinc, Kossuth L. u. 17. Tel.: 71-176. Üzemvezető: Brém István. — Kőfaragó-műköves üzemünk, Pécs, Bolgár néphadsereg u. 30. Tel.: 21-818. üzemvezető: Gerőfy László. — Lakatos üzemünk, Pécs, Felszabadulás u. 18. Tel.: 10-522. Üzemvezető: Wenczel György. Gyors, pontos, minőségi munkát biztosítunk! Molnár Béla műsz. vez. László Imre elnök —I Felhőtlen nyári bolondozás Nyitott ablak Nóti Károly zenés bohózata színes, magyar filmen. Rendezte: Bednai Nándor és Bodrogi Gyula. A talpraesett, békebeli baka szerepében: KABOS LÁSZLÓ. További szereplők: Bodrogi Gyula, Csákányi László, Schubert Éva, Kubik Anna, Nyertes Zsuzsa, Csala Zsuzsa. Július 21-től a mozik műsorán.

Next

/
Thumbnails
Contents