Dunántúli Napló, 1988. július (45. évfolyam, 181-211. szám)
1988-07-14 / 194. szám
e Dunántúli napló 1988. július 14., csütörtök Információk Rendőrségi felhívás Közlemények 1988. június 14-én 3 óra és 3.20 óra közötti időben a 4-es számú főútvonalon Abony—Cegléd irányában a 77600-os kilométerszolvényben egy gépjármű elütött egy gyalogoson haladó ismeretlen férfit, aki később belehalt sérüléseibe. Az ismeretlen gázoló a helyszínről segítségnyújtás nélkül elhajtott. Feltehető, hogy a gázoló jármű eleje megsérült, fényszóró- és szélvédőüvege kitört. Az elhunyt személy leírása: 18—24 év körüli, 183 centiméter magas, sovány testalkotú, sötétbomo, dús hajú, arca hosszúkás, fülei kicsik, fejhez si- mulóak, szája keskeny, iveit. Különös ismertetőjele: bal alkaron a tenyér felett 4 centiméteres, keresztirányú, bal boka felett 12 centiméteres, hosszirányú műtéti heg látható. Kérjük, hogy aki az elhunyttal, a gázoló járművel, vagy ónnak vezetőjével kopcsolatban bármilyen felvilágosítást tud odni, jelentkezzen személyesen o Ceglédi Rendőrkapitányságon, telefonon a 10-066-os vagy a 07-es számon, illetve bármelyik rendőri szervnél, rendőrnél. Kosztik István, a Pécsi Bőrgyár tímára, aki súlyos cukor- és szívbeteg, július 13-án elhagyta aktatáskáját, amelyben ott van a számára nélkülözhetetlen egészség- ügyi lapja, amit mindig mogával kell hordania, mert időnként rosz- szul lesz. Kéri a megtalálót, hogy juttassa el a lapot a Bőrgyárba, vagy a lakására, az Illyés Gyula utca 32-be. Üj szolgáltatást vezetett be az IBUSZ pécsi irodája, vagyis a nyugati szállást forintban is ki lehet fizetni. A helyfoglalás feltételei egyebek között legkevesebb két éjszaka, s legalább reggelifogyasztás. Bővebb felvilágosítás a 12-157 vogy a 12-148-os telefonon. A július 16-i veszprémi VDN-vo- notra még mindig kaphatók jegyek a MAVTOURS pécsi, állomásépületi irodájában. Videó tanfolyamot szervez a pécsi Műszaki Főiskola pedagógiai intézete. Telefon: 11-093, a titkárságon. Egészségügyi szolgálat KÓRHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi ügyeletek gyermek belbetegek részére, Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti kórházi felvételt igénylő gyermekfü- lészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház, Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (I. belgyógyászati osztály) III. kerület: I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet, baleseti sebészet: I. sz. Sebészeti Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és csatolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. Szemészeti betegek: POTE Szemészeti Klinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága részére egy helyen, a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Lvov-Kertváros felnőtt lakosságának minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a járóbetegek részére a Testvérvárosok terei körzeti rendelőben orvosi ellátást biztosítunk. A kertvárosi hívásokat továbbra is a Lánc utcai rendelőintézetben kell bejelentem. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai Rendelőintézet földszinti ügyeleti helyiségeiben — gyermekek részére is. Gyermeklakosság részére: a Gyermekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárót a Bajnok u. felől) este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Telefon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár, Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmentesen hívható a 12-390-es számon este 7 órától másnap reggel 7 óráig. * Drog-telefonszolgálat: a pécsi drogközpont telefonügyelete a 32-600-as számon hívható szerdán és csütörtökön 15—18 óráig. A telefonszolgálat tanácsot ad mindee kábító szerfogyasztással kapcsolatos problémára. Értesítjük tisztelt ügyfeleinket, hogy a Pécsi Építőipari Szövetkezetből kiválással létrehoztuk a „DÉLTA" Pécsi Ipari és Szolgáltató Kisszövetkezetet. Továbbra is állunk ügyfeleink és vásárlóink rendelkezésére, az alábbi tevékenységekkel és szolgáltatásokkal: — Üveges üzemünk és üzletünk, Pécs, Felszabadulás u. 18. Tel.: 11-824. Üzemvezető: Szokodi István, dr. Szőllősi Bálint. — Üveges és képkeretező üzletünk, Pécs, Sallai u. 29. Tel.: 16-883. — Asztalos üzemünk, Szentlőrinc, Kossuth L. u. 17. Tel.: 71-176. Üzemvezető: Brém István. — Kőfaragó-műköves üzemünk, Pécs, Bolgár néphadsereg u. 30. Tel.: 21-818. Üzemvezető: Gerőfy László. — Lakatos üzemünk, Pécs, Felszabadulás u. 18. Tel.: 10-522. Üzemvezető: Wenczel György. Gyors, pontos, minőségi munkát biztositunkl Molnár Béla műsz. vez. László Imre elnök Pécsvárad Nagyközségi Tanács pályázatot hirdet költségvetési üzem főkönyvelői és tanácsi belső ellenőri állásra. Képesítési előírás: felsőfokú végzettség, mérlegképes könyvelői képesítés. Tanácsi pénzügyi gyakorlattal előnyben. A pályázatot legkésőbb július 31-ig lehet benyújtani részletes szakmai önéletrajzzal és a képesítést igazoló okirattal. Bérezés: megállapodás szerint. A meghirdetett munkakör legkésőbb szeptember 1. napjával betöltendő. szerkesztőség postájából E Taxis kontra gyalogos „Goromba taxis” című cikket szeretném megerősíteni azzal, hogy sajnos ugyanaz az eset megtörtént velünk is július 4-én, 17—17.30 óra között a pécsi Építők út és Tüzér utca 'kereszteződésénél, a zebrán. A fiatol taxis hölgy, annak ellenére, hogy minden irányból érkező kocsik megálltak a zebránál, ő szinte teljes gázzal a zebrán áthajtott, harmadmagammal nem győztünk ugrálni, hogy el ne gázoljon bennünket, a sógornőm volt legközelebb hozzá, az ő ruháját szinte sodorta. Sógornőm ijedtében meg is jegyezte: „na, engem a halál szele megcsapott". Kór, hogy ilyen taxis hölgyeknek van jogosítványa, aki az emberek életével játszik. M. Z.-né, Pécs, Rákóczi út 69. * A július 6-án megjelent rövid hírre szeretnék reagálni, amelyben a ZU 84-64 rendszámú gépkocsi vezetőjét goromba taxisnak nyilvánították. Utassal érkeztem a vásár- csarnokhoz, nqm tudtam a gyalogátkelőhelyen keresztülhajtani, mert ott többen beszélgettek. Hangjelzést használtam, de legnagyobb szerencsétlenségemre a dudám beragadt, és ez zaklatásnak tűnhetett. Nehezen sikerült elhallgattatni, majd a járdasziget széléhez kanyarodva, egy idős néni (nem a gyalogátkelőhelyen), lelépett a járdáról, amikár szinte ott voltam mellette. Természetesen blokkoltam. A néni a lendülettől a kocsira tette a kezét, hogy meg tudjon állni, hiszen közel volt hozzám. Szívesen bocsánatot kértem tőle, bár bizonyára nehezen tudta felmérni, szemüvegesen, hogy ott áll egy autó 'zinte mellette. Ügy érzem, a telefonáló nem ismerte kellően az előzményeket. Sainos, mire az utasom kiszállt, már nem láttam az autó mögött senkit. Bizonyára a nagy meleg teszi, de egyre nehezebb közlekedni akár qyalogosan, akár autóval, s lényegesen türelmetlenebbek vagyunk egymáshoz is. Lancznerné Tóth Zsuzsanna, Pécs, Sorohin t. u. 2. A víznyelő aknák nem nyelik a vizet A Dunántúli Napló július 5-i számában a 15-000 rovatban Szabó Dénes szóvátette, hogy viharok esetén a Bogár utca északi végét elönti az esővíz. Javaslatot is tesz a megoldásra, amellyel a Pécsi Város- gondnokság nem ért egyet,, mondván: a víznyelő aknák tökéletesen működnek. Ehhez az alábbiakat szeretném elmondani: a Szabó Dénes által elmondott panasz igaz és jogos, sőt kiegészíteném a magam panaszával, mivel az említett alkalmakkor (1987-<ben háromszor, az idén egy alkalommal) a mi kertünket öntötte el legjobban a víz. Nem helytálló a Városgondnokság véleménye abban, hogy a víznyelő aknák tökéletesen működnek, annyira nem „tökéletes" a működésük, hogy az említett esetben nem nyelik a vizet, hanem abból feltör a viz (Móra F. utca és Bogár utca sarkán levő), így a Móra Ferenc úttesten folyó víz és a víznyelőből feltörő víz együtt folyik a Bogár utcába és kertekbe, növelve azt a mennyiséget, mely egyébként sem tud elfolyni erről a területről. Csoboth Ferenc Pécs Móra Ferenc u. 127. Válaszol az illetékes Tv-alcció új szerződésekkel A Dunántúli Nopló június 30-i számában „Tv-béríet drágábban'* című cikkéhez, amelyet Acsádi Dénes Pécs, Dr. Boros I. u. 4. sz. alatti lakos irt, az alábbi tájékoztatást kívánom hozzáfűzni. Örömmel nyugtázzuk, hogy a vásárló figyelemmel kiséri vállalatunk akcióit, reklámtevékenységét, de bizonyára elkerülte szives figyelmét, hogy a kifogásolt akciót módosítottuk, melyet a Dunántúli Napló június 20-i számában tettünk közzé. Kérem, keresse fel szaküzletét, ahol a módosított bérleti szerződés részleteiről meggyőződhet. Vállalatunk megítéléséhez tartozik még, hogy azoknak az ügyfeleinknek, akik június 1—20. között vették igénybe szolgáltatásainkat a módosított bérleti szerződést alkalmazzuk, melyről levélben értesítettük őket. Patacsi József . kereskedelmi igazgatóhelyettes, Baranyaker. Balesetveszélyes útjavítás Július 1-jén, délután az Oroszló és Abaliget közötti úton közlekedtem személy- gépkocsimmal, amikor számomra és utastársaim számára is elfogadhatatlan módon javították az útburkolatot, az út lezárása, illetve a javításra utaló jelzőtáblák mellőzésével. A mintegy 50 km óra sebességgel velem szemben 'közlekedő, útjavítást végző tehergépkocsi, (IFA FT 46-77), amelyet só, vaqy homok terítésére szoktak használni, murvás kavicsot szórt az útra, illetve az arra haladó járművekre. Ezt az eljárást így balesetveszélyesnek tartom, és a járművekben maradandó kárt okoz. Varga Zoltán Vásórosdombó Önzetlen fiatalok Történt június 27-én: reggel a munkába menet Tünde lányom a pécsi Rákóczi úti buszmegálló padján felejtette a táskáját. Ahogy felszállt a buszra, rögtön észrevette, kérte is a sofőrt, hogy álljon meg, ae az figyelembe sem vette. Mire a következő megállóból visszaért, a táska már nem volt meg. Délután 4 óra körül egy fiatal pár csengetett a lakásunknál, visszahozta a táskát, amelyben hiánytalanul megvolt minden. A lányom örömében még a nevüket is elfelejtette megkérdezni. de ismeretlenül is nagyon hálásak vagyunk nekik. Surányiné Szobó Katalin, Pécs, Szövetség u. 14. Elvitték a konténert, azóta a helyére hordják a szemetet a esi Rakéta utcából pem SSter.f. Az Illyés Gyula út mögött a szabadban felejtették az építési anyagokat Felvételeinket Kincse Szabolcs pécsi (Fáy A. u. 5.) olvasónk készítette A július 2-i Dunántúli Naplóban A hét kérdése: Miért remegnek a falak a Szabadság úton? cimű Íráshoz fűzöm a véleményem. A probléma tisztázásához elkerülhetetlen a jelenségek tömör ismertetése. Az útmenti épületekben tapasztalható rezgések domináns módon az útpálya műszaki kialakításával, pillanatnyi állapotával hozhatók összefüggésbe. A járművekkel annyiban, hogy a nehezebb járművek (autóbuszok, teherautók) ugyanolyan útállapot esetén jóval nagyobb rezgéseket keltenek, mint a könnyebbek, és a nagyobb eréjű motorok által keltett erősebb és mélyebb hangok — közvetlen gerjesztéssel — erősebben rezgésbe hozzák a nagy felületű épületszerkezeteket. Az útpálya két okból jöhet rezgésbe: vagy az úthiba (felfagyás, rossz helyreállítás, megsüllyedés, ferde vagy nem szintben levő közműfedelek) belefutó kerék miatt az útszerkezet erős ütést kap, vagy a nem kellő szilárdságú, a kívánatosnál hajlékonyabb alap- építmény a haladó járművek alatt hullámszerű mozgást véA szakértő véleménye A rezgéskárokról géz. Az eredmény mindkét esetben a talaj jelentős erőkkel történő gerjesztése, amely tovaterjedve rezgésbe hozza az épületeket. Maguk az épületkárok két módon keletkezhetnek: a rezgések hatására a talaj részecskéi átrendeződnek, a talaj tömörödik, és ez az épületalapok nem egyenletes megsüllyedéséhez vezet. A másik mód, hogy maguk az épületszerkezetek jönnek olyan mértékben rezgésbe, ami — a fellépő feszültségek miatt — a szerkezetek repedéséhez, fokozott öregedéséhez vezet. Mindkét kártípus külön is és együtt is megjelenhet. A Szabadság úton a problémakör valamennyi jelensége egyidejűleg tanulmányozható, már-már iskolapélda formájában. A forgalom nagy, és jelentős hányada autóbusz. Az útpálya állapota siralmas, süllyedések, bontások, illetve azok helyreállításának nyomai, megsüllyedt közműfedelek láthatók lépten-nyomon. A terület mélyfekvésű, hordalékos, közeli talajvízzel és rendszeresen átázó felszíni rétegekkel, ami a rezgések terjedéséhez és a részecskék átrendeződéséhez igen kedvező feltételeket teremt, előidézve a süllyedéses károkat. Maguk az épületek jórészt korosak, az épületszerkezetek — egyébként rezgések nélkül is — idővel meggyengülnek, és ilyen állapotban a rezgések fokozott veszélyt jelentenek. A rezgések következtében keletkezett károk nem a Környezetvédelmi Törvény hatáskörébe tartoznak, hanem a polgári törvénykezés alapelve — miszerint akit más (jogi vagy természetes személy) hibájából, mulasztásából kór ér, az teljes körű kártérítésre tarthat igényt — irányadó. A felelősség megállapítása itt természetesen igen bonyolult, a károkok — eleve gyenge épület és a rezgések hatásának mértéke — igen nehezen különíthetők el. Egy objektív rezgés- és kár- vizsgálat azonban sok mindenre választ adhat. Igazságügyi szakértői tapasztalataim alapján állíthatom, hogy bírósági eljárással — ha nem is gyorsan és könnyen — van mód, a károk helyreállítására, a károk megszüntetésére vagy mérséklésére, de mindenki számára előnyösebb — anyagi és közérzeti szempontból egyaránt — ha az út kezelője, a városi tanács „elébe megy” a bajoknak, lép az objektív vizsgálatok és az út helyreállítása érdekében. Wittner Kálmán akusztikai szakértő Pécs, Szikora u. 19.