Dunántúli Napló, 1988. június (45. évfolyam, 151-180. szám)

1988-06-11 / 161 szám

NEMZETKÖZI MAGAZIN [ Michel Rocard aki jobbra tart Michel Rocard, az elnökvá­lasztás után kinevezett új fran­cia miniszterelnök valaha a baloldalról indult, és azóta mindig jobbra tart. Talán ezért lehet a legalkalmasabb annak a politikai „középnek” a kiko- vácsolósára, amellyel a régi- új elnök, Francois Mitterrand - legalábbis a közeljövőben — kormányozni akar, vélekednek Párizsban. A félénknek tartott, ideges és sértődékeny Rocard tulajdonságai közül most egy másikat igyekszik hasznosítani az államfő: az új miniszterel­nök szigorúan pontos okfejté­seit és következetességét. Rocard 1930-ban született, s 24 éves korában már a fiatal szocialisták titkára volt. Poli­tikatudományt tanult, majd az egyik legelőkelőbb francia ál­lamigazgatási főiskolát is ki­járta. Ez - az École Nationa­le d'Administration - általá­ban belépő az ott végzettek­nek a politikai pályához. Túl­ságosan jobboldalinak találta az akkori francia szociálde­mokrata pártot, ezért saját pártot szervezett. Ez 1968-ban csatlakozásokkal kibővült, s Egyesült Szocialista Párt né­ven, a társadalmi önigazga­tást tűzte zászlajára. 1967-től 1973-ig yezette ezt a mozgal­mat, amely közben — a neve­zetes 1968-as esztendőben — nagy szerepet játszott a De Gaulle hatalmát, és a fennálló társadalmi rendet is néhány pillanatra megrengető diák- és munkásmeg mozdulásokban. Az „újbaloldali" mozgalmak erősödő apálya közben Rocard váltott: híveivel együtt felszállt Mitterrand „kocsijára", az ak­koriban (1971-ben) újjászerve­zett szocialista párthoz csatla­kozva, mert jól látta: ez lesz képes kormányképessé szervez­ni a baloldal szétforgácsolt erőit. Rocard vezető szerepet játszott a szocialista pártban, egyik hangadója volt az egy­re növekvő befolyással rendel­kező pártnak. 1981-ben elnök­jelöltségre is pályázott, de időben visszavonult - Mitter­rand javára. Rocard igen népszerű or­szágszerte, "de a szocialista pártban kevesen szeretik. Nem szerették 1981-ben sem, ami­kor a kormányzat átvételekor Rocard a szabadpiac és a pénzügyi szigor mellett vok­solt, miközben a győztes Mit­terrand a megígért államosítá­sok és a költséges szociális programok megvalósítására nevezte ki első korrpányát. Ezért Rocard akkor csak ter­vezési miniszter lehetett. A valósággal már jobban szembenéző, második szocia­lista párti kormányban mező­gazdasági miniszterséget ka­pott. Ám a gazdák körében nem lett népszerű e poszton, mert az EGK tejtermelése és a egy baloldali, közösség költekezése csökken­tésének szószólójaként lépett fel. Az ő ideje, úgy látszik, most jött el, amikor Mitterrand egyelőre kénytelen lesz az utóbbi két évben tevékenyke­dett jobboldali Chirac-kormány gazdaságpolitikáját folytatni, és a jelenlegi parlamenti több­ségre támaszkodni. Rocard ré­gi baloldali énjéből Mitterrand •újjáválasztási programja leg­feljebb a garantált minimálbér ígéretét és a munkanélküliség csökkentésének (hamar aligha beváltható) száncfékát tartotta meg. Rocard most is gondolt az elnökjelöltségre, de megint lemondott erről, mert a szoci­alista párt most sem támogat­ta volna az ő jelöltségét Miterranddal szemben, aho­gyan 1981-ben sem. Mind­azonáltal nemrég így nyilat­kozott: „Meglátják, egy napon még belépek az Elysée-palotá- ba . .." Ami igaz, az igaz, ez most sikerült: ha nem is el­nökként, de legalább cnért, hogy a palota lakója, az elnök előtt letegye a miniszterelnöki esküt. Mészáros György Törökország Sorbanöllös az akasztöfa előtt A minap 29 politikai fogoly­nak - többnyire az ultrabalol­dali „marxista-leninista" kom­munista párt terrorizmussal vá. dőlt tagjainak — sikerült meg­szöknie egy isztambuli börtön­ből és külföldre menekülnie. Athénban tartott sajtóértekez­letükön elmondták: a szökést külső segítség nélkül hajtották végre oly módon, hogy két hó­nap alatt mintegy 35 méter hosszú alagutat fúrtak a cellá­ból a börtönfalakon kívülre. A szökevények legtöbbje hosszú börtönbüntetését töltőt, te, ám tizenegyen ahhoz a 194 lelket számláló csoporthoz tar­toztak, amelynek tagjai halá­los ítéletük végrehajtását vár­ják. A török törvények értelmé­ben ugyanis minden egyes ha­lálos ítéletet jóvá kell hagynia a parlamentnek is, s miután úgy alakult, hogy a képviselők, nek ez a fajta „tevékenysége” négy évig szünetelt, most vo­nakodnak felújítani. (1984 óta a törökök nem hajtottak végre halálos ítéletet, miután a par­lament nem foglalkozott velük.) A bíróságok azonban „dol­goznak" — a halálraítéltek szá­ma a 200 főhöz közelít; nem egy közülük már csaknem egy Martine Griffon-Fouco, az első francia atomerőmű-igazgatónő, 1988. április 15-én, a gondjaira bizott atomerőmű makettje előtt, a francia EDF Állami Áramszolgáltató Vállalat párizsi központjá­ban. (TELEFOTO—MTI KÜLFÖLDI KÉPSZERKESZTÖSÉG) évtizede él az akasztófa árnyé­kában. Kenan Evren köztársasági el. nők állítja: a török nép he­lyesli a halálbüntetést. A török lapok e témájú vezércikkei en­nek ellentmondanak, s érveik között az is szerepel: ha a par­lament a kivégzések felújítása mellett döntene, az olyan idő­szakban terhelné meg Törökor­szágnak a Közös Piac orszá­gaihoz fűződő viszonyát, ami­kor Ankara teljes jogú tagsá­got szorgalmaz a halálbünte­tést ellenző nyugati integrációs szervezetben. A parlament igaz­ságügyi bizottságának elnöke törvényjavaslatot dolgozott ki, amely elfogadása esetén a leg­több halálos ítéletet életfogy­tiglani börtönre változtatná. A javaslatot azonban egyelőre, még be sem terjesztette alko­tója. Az ankarai és isztambuli lapok azonban dicsérik a tör­vény tervezetét, amelynek célja az is, hogy ne tartson olyan hosszú ideig a „sorbanállás a halálért”. Ez úgy volna lehetsé­ges, ha a parlamentet meg­szabadítanák a büntetőeljárás­ban való részvétel kötelezett, ségétől. Magának a halálbün­tetésnek az eltörlését a tervezet nem kívánja, alkotója szerint „ez lehetetlen egy olyan or­szágban, ahol a terroristák to­vábbra is ártatlan embereket ölnek meg, köztük nőket, gyer­mekeket. Ez a kurdok akcióira való utalás; az említett 194 halálra­ítélt közül 123-at „politikai ter­rorizmus" vádjával ítéltek el. A polgári kormányzáshoz v-ijiló visszatérés (1983) óta Tö­rökországban mindössze két ha­lálos ítéletet hagyott jóvá és haitatott végre a parlament. Többezer terrorizmussal gyanú­sított személy ellen folyik azon­ban eljárás, így aztán tovább nő a „sorbanállók" száma. Az utóbbi hetekben-hónapokban tömegével fejeződtek *be bíró­sági eljárások, nincs hét, hogy a parlamentbe ne érkeznének újabb halálos ítéletek, a hon­atyák jóváhagyását kérve. Ha megvalósulna, hogy az egy évnél régebben várakozók halálos ítéletét életfogytiglani börtönre változtatnák, az ön­magában 124 személyt mente­ne meg a haláltól. Mert — amint a Milliyet írta a közel­múltban — „embertelen dolog embereket arra kényszeríteni, hogy évekig a kivégzésük pil­lanatától való rettegésben él­jenek. Ez rosszabb, mint maga a halál." Az ítéletük parlamenti jóvá­hagyásáért, kivégzésükért „sor­banállók" száma most. 11-gyei mindenesetre csökkent. Őket nem a megjobbított törvény mentette meg, hanem elszánt­ságuk: a foggal és körömmel kiásott alagút. . . Nagy Károly Ausztria népessége Az osztrák lakosok száma egyre fogy, és egyre idősebbek is lesznek — ez a lényege az Osztrák Központi Statisztikai Hi­vatal legújabb népesedési elő­rejelzésének, mely egészen 2030-ig prognosztizálja Ausztria népességének alakulását. Esze­rint hosszabb távon az osztrák népesség csökkenésével kell számolni, egyidejűleg növekvő élettartam mellett. Ebből követ-, kezik, hogy fokozódik Ausztria népességének elöregedése. 2030-ig Ausztria lakosságának száma szűk 7 millióra csökken. A statisztika által alapul vett 1,56 gyermek egy nőre számít­va azt jelenti, hogy a jövőben a szülők generációját saját gyermekeik csak alig három­negyed részben „pótolják” majd. Azaz az úgynevezett net. tó reprodukciós ráta csupán 0,69 lesz a népesség teljes „pótlásához" szükséges " egy egész helyett. Ez utóbbi akkor következne be, ha minden egyes nő átlag 2,1 gyermeknek adna életet. Az utóbbi évtizedek kedvező­en alakuló halálozási adatai egészen 2015-ig tovább javul­nak, ennélfogva a születéskor várható élettartam férfiaknál 71-ről 75 évre, nőknél pedig 77,7 évről 81 évre fog emelked­ni. A szakértők 2015 után szá­molnak csak az életkornöveke. dés megtorpanásával. A be­vándorlás Ausztriába évente kereken 5 ezer főt tesz majd ki. Jelenleg az egy nőre jutó gyermekszám csökkenése elle­nére is b születések száma még viszonylag magas. Ennek oka a népesség speciális korösszeté­tele: most vannak szülőképes korban a hatvanas évek nagy­létszámú korosztályai. A 90-es évek közepétől a születési ráta öt éven belül kereken a tizedé­vel fog csökkenni. További lefe­lé ívelés várható 2015 körül, amikoris az 1995 után születet­tek lepnek maguk is szülőképes korba. Mindez 2030-ra évi 60 ezer alatti születésszámhoz ve­zet majd, szemben az 1986-os 87 ezerrel. Egy fiatal osztrákra egyre több idős korú jut majd. Elke­rülhetetlenül felgyorsítja az el­öregedési folyamatot, amikor a náci időkben születettek népes évjáratai, valamint a 2020 után a 60-as évek baby-boom-jának szülöttei a nyugdíjkorhatárt el. érik. Számokban kifejezve ez annyit jelent, hogy a 60 éven felüliek száma a jelenlegi 1,6 millióról 2015-re 1,8 millióra, 2030-ra pedig kereken 2,3 millióra fon majd emelkedni Ausztriában. Az öregedés sok­kal inkább fogja a férfiakat érinteni, mint a nőket. Egyes szövetségi tartomá­nyokban azonban a kép eltérő­en alakul. A nyugati szövetségi tartományok, azaz Voralberg, Tirol és Salzburg népessége a nagyobb születési szám és a magasabb várható élettartam következtében egészen a követ­kező század második évtizedéig még növekedni fog, Dél. és Kelet-Ausztria lakossága ezzel szemben csökken. A legna­gyobb mértékű csökkenés Bur- geniartdban fog bekövetkezni, melynek kereken negyedével kevesebb lakosa lesz és Stájer- országban, ahol pedig ötödé­vel. Különleges a főváros, Bécs helyzete: az eddigi feltételezé­sekkel ellentétben a lakosság­nak csak kismértékű csökkené­se várható, jóllehet népessége ma messze a legnagyobb mér­tékben fogy. Ez a születések kedvező alakulására és a leg­utóbbi évek fokozódó főváros­ba vándorlására vezethető vissza. 2030-ban az előrejelzé­sek szerint Becsben kereken 1,3 millió ember fog élni, szemben a mai csaknem 1,5 millióval. I40 év az árulás bélyegével Görgey és a szabadságharc Egy újra megjelent emlékirat margójára Az 1848/49. évi magyar sza­badságharc egyik főszereplője kétségkívül Görgey Artúr volt, akinek neve, katonai és poli­tikai tevékenysége máig is fel- fellobbanó — bár pillanatnyi­lag éppen nyugvóponton lévő, — heves viták tárgya a törté­nettudományban és a közvéle­ményben egyaránt. Áruló, vagy 1849. katasztrófájának ódiumát másök helyett vállaló mártír? Az alábbiakban a Görgey személyéhez kötődő árulási- kérdés főbb csomópontjainak vázlatos áttekintésével sze­retnénk a róla kialakult képet árnyaltabbá tenni, annál ís inkább, mivel katonai kvalitása és jelleme felől a szakiroda- lomban és főként a közvéle­ményben rendkívül szélsőséges értékelések vertek gyökeret. (Alkalmat erre, az ünnepi könyvhétre 77 év után ismét megjelenő emlékirata szolgál­tat.) A szepesi nemes família el­szegényedett és a katonai pá­lyával meghasonlott sarja előtt — tudományos próbálkozását és jószágigazgatóskodását köve­tően - az 1848-as forrada­lom olyan perspektívát villant fel, melyet a 30 éves (1818. jan. 30-án született) ambició­zus exfőhadnagy felismerve, nem késlekedik megragadni. Rendkívüli karrierje, a radiká­lisokkal kiépített kapcsolatait követően, október elején kez­dődik. Ez idő tájt két esemény kapcsolódik nevéhez: felhábo­rodottan elítéli a pákozdi győ­zelmet követő fegyverszünetet (megkötőjét, Móga tábornokot sem kímélve), és kivégezteti a Jellasics proklamációt szállító arisztokratát, Zichy Ödön gró­fot. E tettei alkalmasak voltak arra, hogy a kormány a radi­kalizmus és hazafisóg bizonyí­tékait lássa bennük, következ­ménye pedig ezredesi kineve­zése lett. A politikai és kato­nai vezetés megosztottsága és határozatlansága a schwechati — csatának csak némi jóindu­lattal nevezhető - kudarcba torkollott, viszont *Görgey tá­bornoki és seregparancsnoki kinevezését eredményezte. A teljes egyetértés után a hadsereg átszervezése kapcsán vette kezdetét a Kossuth- Görgey ellentét. A konfliktus alapja az volt, hogy a katona a sereg hiányosságait megis­merve, mind kevésbé méltá­nyolta Kossuth „csak egy kis sikert" sürgető zaklatásait, amikor ö fegyelmezett és ütő­képes sereget akart'formálni a változatos elemek (önkéntesek, nemzetőrök, honvédek, sorka­tonák) alkotta „haditömeg­ből". Ennek szellemében hátrált, majd tért ki Windischgrötz hadai elől, feladva még az or­szág fővárosát is. A . sokszor félreértelmezett váci kiáltvány mindenekelőtt a megosztott tisztikar egységének helyreállítását célozta, de ké­sőbb magának Görgeynek is alapul szolgált, hogy beillessze politikai koncepciójába, amely Így Összegezhető: a korábbi helyzetnek alkotmányos biztosí­tása, a volt császári tisztek megnyugtatása, a kormány befolyásának visszaszorítása, a sereg harcképességének, harci szellemének megőrzésével, il­letve helyreállításával. A ki­áltvány és katonai manőverei ezt a célt szolgálták. A sike­res, felvidéki hadműveletben a folyamatos kiképzés és a tűz- próbák nyomán megedződött csapatokat sorakoztathatott fel a küszöbön álló tavaszi hadjá­rathoz. A tavaszi sikerek, melyek méginkább kiemelték Görgey jelentőségét, egy időre háttér­be szorították a katonai dik- tátorsóg meg-megújuló vádját. Virtuóz hadvezetésével, hi­degvérű személyes beavatkozá­sával, a magyar csapatok Tá- pióbicskénél és Isaszegnél egy­aránt diadalmaskodjak. A Ko­márom felmentését célzó had­művelet merész terve, a gyors [iö HÉTVÉGE és eredményes végrehajtás Vácnál és Nagysallónál újabb sikereket eredményezett. A győztes had azonban Komá­romnál időt vesztve, nem a ha­rapófogóból kibújt ellenség üldözésére indult, hanem — Kossuth ismételt és nyomatékos sürgetésére — Buda várát zár­ta körül, melynek megvívására csaknem 3 hetet fecsérelt el. A szakirodalom szinte egy­öntetű véleménye, hogy ez volt a szabadságharc legnagyobb, hatásában legvégzetesebb ka­tonai döntése. Május 21-én, Buda várón ugyan - végre - magyar zász­ló lengett, de e napon már az orosz katonai beavatkozás is eldöntött tény volt. A cári intervenció árnyéká­ban a Függetlenségi Nyilat­kozat által megosztott politi­kai vezetésnek, a honvédelem átszervezését célzó kísérlete további konfliktusokhoz veze­tett. Az osztrák seregekre mért csapással kikényszerített meg­egyezés Görgey által dédel­getett terve, a Vágvonalon in­dított offenzíva balsikereivel (Zsigárd, Pered) egyértelműen kudarcot vallott, s melynek a kegyelemdöfést az orosz tá­madás adta meg, melyet a hadvezéri éleslátás rögtön fel­ismert: „...törekvéseimet az orosz beavatkozás tárgytalan­ná és semmivé tette és meg­győződésem szerint Magyaror­szág végvonaglása elkezdő­dött.” Az ellenség nyomasztó katonai fölénye jegyében, s az ellenállási lehetőségek körüli vitában, július első napjaiban élesedett ki ismét a Kossuth— Görgey ellentét, ennek követ­kezménye a hadügyi tárca el­vesztése. A továbbra is általa veze­tett legütőképesebb seregrész, a „feldunai had" vakmerő és sikeres manőverezéssel —, az ellenség gyűrűjéből kibújva —, nagyobb veszteség nélkül érke­zik a Tisza mögé július végén. Egyik hadteste, parancsnoká­nak, Nagy Sándornak súlyos mulasztásai következtében, csatát veszít ugyan Debre­cennél, a sereg nagyobbik ré­sze azonban érintetlenül éri el Aradot, Kossuth székhelyét. A magyar csapatok soroza­tos vereségei, a többi hadszín­tereken, melyek közül kataszt- rofálisnok a temesvári bizo­nyult, lemondásra késztették a kormányzót, cki politikai meg­fontolásból az emigrációt vá­lasztotta. A diktótori hatalom­mal felruházott Görgetnek — a „történelem ítélőszéke előtti felelősséggel" tarsolyában, nem maradt más választása, mint ........a kényszerű, vagy ö nkéntes —, mindenesetre fel­tétlen — fegyverletétel". A haditanács aug. 11 -én el­fogadta az oroszok előtti fegy­verletétel eszméjét. A szabadságharc bukása után, a nemzet érdekében ta­lálni kellett valakit, akire a bukás ódiuma áthárítható. A Klagenfurti száműzött a rázúdult vádak tömkelegével szemben egyetlen megmaradt fegyverével, a tollal védeke­zett. Mór 1849 decemberében hozzáfogott emlékiratához, amely 1852 tavaszán egyszerre öt nyelven jelent meg. Mun­kája - magyar fordítása saj­nálatosan sokáig váratott ma­gára, és csak 1911-ben látott napvilágot. A rosszindulatú, tendenció­zus visszaemlékezésekkel ellen­tétben, az emlékirat —, mint arra Kosáry Domokos mór több mint 50 éve rámutatott — egyike a szabadságharcról szóló leghasználhatóbb, jól szerkesztett és megírt memoá­roknak. A 170 éve született, ma­tuzsálemi kort (és minden ellenfelét túl-)élt Görgey (1916. mái. 21-én halt meg) munká­ja különleges helyet foglal el az 1848/49-röl szóló írások so­rában, s a nemzeti önismeret elmélyítésén túl, lebilincselő ol­vasmányt ígér. Ódor Imre 1988. június 11., szombat

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents