Dunántúli Napló, 1988. június (45. évfolyam, 151-180. szám)
1988-06-06 / 156 szám
/ Labdarugó HIB I. Nem a kiesettnek kell pironkodnia Bérczy az utolsó percekben hagyta ki a pécsiek legnagyobb fölött emelt a kapu fölé. Kaposvár-PMSC 3-0 (1-0) (Munkatársunk telelonjelen- tése) Kaposvár, 4000 néző. V.: Roxin. Kaposvár: Kovács - Horváth Z., Deákvári, Riczu, Barna - Prukner, Bíró, Bocz, Adorján - Havasi Meksz. Edző: Csordás István. PMSC: Bodnár — Hámori, Márton, Berényi (Tomka, a 85. percben) - Kónya, Megyeri, Túri, Bérczy, Lutz- Nagy (Udvardi, a 63. percben), Balogh. Edző: Garami József. (Lehet, hogy Shakespeare- nál jó minden, ha a vége is jó, ez azonban nem jellemző a PMSC-re. A pécsieknél stílszerűen a zárólorduló sem múlott el rossz előjel, azaz hiányzó nélkül. Csütörtökön Czérna lábát kellett szalagsérülés okán gipszbe tenni, így természetesen nem léphetett pályára. Újoncot avatott a Kaposvár, a 19 éves saját nevelésű Horváth Zoltán futott ki 2-essel a hátán élete első NB l-es mérkőzésén.) Nagy, majd odaát Meksz és Havasi szalasztott el egy-egy lehetőséget az elején. Egy megcsodált Havasi-szóló következett, aztán a 20. percben megszerezte a vezetést a Kaposvár. Prukner egy testcsellel három védőt küldött szanaszét, mór csak Bodnárral állt szemben, ezt a feladatot is ragyogóan megoldotta, 14 méterről átemelt felette és a labda a hálóban kötött ki (1-0). A profi megoldás után egy árnyalattal színtelenebb következett: Balogh került ígéretes helyzetbe, ívelt lövését Kovács szögletre tenyerelte. A 35. percben Túri 20 méterről lőtt, Kovács előre vetődve védett. A lefújás előtt először Nagy beadása után Lutz hibázott gólhelyzetben, aztán Prukner majdnem a felezővonaltól rosszul adott haza. Az addig az alapvonalon túl lévő Nagy beszaladt a pályára, elcsípte a labdát, elhúzta a kapus mellett is, aztán már szorongatva, csúnyán mellé gurított. (A játékvezető a mérkőzés után azt mondta: megadta volna a gólt, ha bemegy a labda.) A szünet után Meksz lőtt érvénytelen lesgólt, aztán Bérczy kapott sárga lapot, mert szabálytalankodott Bíróval szemben. Egy óriási tűzijátékot még megúsztak a piros-feketék, a 62. percben azonban az újabb hazai gólt már nem. Bíró emelt be jobbról, Adorjánnak kapásra jött, meg is lőtte 10 méterről, az erős labda Bodnár lába között átfért, és a bal kapufáról vágódott a túlsó sarokba (2-0). A 68. percben Bérczy—Deákvári csatájából Bérczy került ki győztesen, az 5-ösről kapura emelt, Kovács kitűnő re'lexszel hárított, majd a védők felszabadítottak. Rá két percre Adorján beleszállt Mártonba, ézért sárga lappal bűnhődött. Mejrsz elől mentett önfeláldozoan Bodnár, meg is sérült, de rövid ápolás után visszatért az ő helyére. Hámori felvágta Mekszet a 78. percben, ezt sárga lappal torolta meg a játékvezető. A kegyelemdöfést Havasi adta meg a PMSC-nek. A 81. percben Prukner beadása után Berényi előbb „luftot" rúgott, aztán Havasi a feltápászkodó hátvédet kicselezve elfektette, és higgadtan 8 méterről a jobb alsó sarokba gurított (3-0). A végére megfogyatkozott a PMSC: a befejezés előtti percben Kónya leteri- tette Boczot, ezért jogos volt a kiállítása. Lehet, hogy a megemelt prémium doppingolta □ kaposváriakat, de úgy hajtottak, mintha ezen a mérkőzésen múlott volna a bentmaradásuk. A szépségdíjas első gólt is kezdeti lendületüknek köszönhetik, aztán szép lassan behúzódtak saját térfelükre, átadták a kezdeményezést a PMSC-nek. A megkapott irányítás azonban csak két kihagyott helyzetre volt elég a pécsi csapatnak, aztán a 63. percben az egyik gyors kaposvári kontraakció eldöntötte a két pont sorsát. A hazaiak harmadik találata már csak ráadás volt. A határtalanul lelkes Kaposvárban nem volt gyenge pont, a PMSC-ben viszont közepes teljesítmény sem sok akadt. Szépen búcsúzott az NB l-től a Rákóczi FC, akárcsak 10 évvel ezelőtt, amikor szintén kiesett és már búcsúzéként 1-0-ra nyert ugyancsak a PMSC ellen. A futballtörté- nelem igy ismétli önmagát. helyzetét. A kivetődő Kovács Fotó: Läufer László A PMSC-töl mindenki jóval többet várt ezen a délutánon, Kaposvár egyszerűen lefutballozta a pályáról, a rosszul és ráadásul lélektelenül jásztó piros-feketéket. A kiesöjelölttől elszenvedett csúnya vereségre nem lehet ésszerű magyarázat: némi iróniával a fű ugyanúgy csúszott a hazaiaknak is, a labda is gömbölyű volt mindkét együttesnek. Szóval, van miért pironkodnia a pécsi csapatnak. Ezzel az idegenbeli fiaskóval, nem szerzett újabb híveket magának. A PMSC-ben Bodnár egyik gólban sem ludas, többször kiszolgáltatott helyzetbe került. A nagytestű, nehézkes védők hibát, hibára halmoztak, a fürge kaposvári játékosok sokszor megoldhatatlan feladat elé állították őket. A középpályán Bérczy még legalább földet ért az ellenfél ötösére, a többiek erre sem voltak képesek. Kirívó volt Lutz darabossága. Nagy az első félidőben többször megrázta magát, de a lelkén szárad az a kihagyott helyzet a 45. percben. Baloghot nem lehetett észrevenni. A Kaposvár legjobbjai: Prukner, Adorján és Meksz voltak. Csordás István: - Nagyon örülök, hogy a játékosaim kitűnő játékkal búcsúztak az NB l-től. Garami József: - Gratulálok a Kaposvárnak. Horváth László TOT m 1 1. Ferencváros—MTK-VM 2-0 1 2. Haladás—Rába ETO 2-2 X 3. Tatabánya—Ú. Dózsa 2-2 X 4. Kaposvár—Pécsi MSC 3-0 1 5. Arezzo—Udinese 1-1 X 6. Atalanta—Bologna 1-1 X 7. Barletta—Genoa 1-0 1 8. Lecce—Catanzaro 2-0 1 9. Modena—Taranto 2-1 1 10. Padova—Cremonese 10 1 11. Piacenza—Messina 2-0 1 12. Sambenedettese—Bari ' 0-0 X 13. Triestina—Parma 2-3 2 Pótmérkőzések: 14. Békéscsaba—Bp. Honvéd 1-0 1 15. Vasas—Zalaegerszeg 1-0 1 16. Váci Izzó—Debrecen 3-0 1 További eredmények Videoton-Siófok 4-3 (2-0). Székesfehérvár, 4000 néző. V.: Lázin. Gólszerzők: Tóth (24. p., 11- esből), Kanyok (42. p.), Petres (66. p.), Csucsánszky (79. p.), illetve Marozsán (77. és 82. p, mindkettő 11-esbő), Németh öngól, 86 p.). Sárga lap: László (8. p.), Tóth (63. p.), illetve Brettner (12. p.), Kolovics (20. p.). Kiállítás: László (82. p.), Csucsánszky (90. p.), ill. Kolovics (28. p.) Ú. Dózsa-Tatabánya 2-2 (2-0) Tatabánya, 5000 néző. V.: Pádár. Gólszerzők: Balogh (19. p.), Szabó (25. p.), illetve Moldván (66. p.), Kiprich (81. p.). Sárga lap: Steidl (22. p.), Kozma (34. p.), Kovács (68. p.), ileltve Szalma (78. p.). Kiállítás: Schróth (68 p.), Kovács (83. p.), ill. Plotár (83. P-). Vác-Debreceni MVSC 3-0 (2-0) Vác, 8000 néző V.: Huták. Gólszerzők: Nagy (16. p.), Durucskó (26. p.), Mózner (54. P-) Sárga lap: Till (76. p.). Békéscsaba—Bp. Honvéd 1-0 (0-0) Békéscsaba, 15 000 néző. V.: Hartmann. Gólszerző: Szekeres (53. p.). Sárga lap: Cseh (66. p.), Rába ETO-Haladás VSE 2-2 (2-0) Szombathely, 5000 néző V.: Drigán. Gólszerzők: Marton (61. p.), Schaffer (63. p.), illetve Han- nich (18. p.), Mörtel (40. p.). Sárga lap: Nagy (28. p.), Simon (71. p.). Ferencváros-MTK-VM 2-0 (0-0) üllői út, 26 ezer néző V.: Németh L. Gólszerző: Fischer (65. p.) és 69. p.). Sárga lap: Fischer (77 p.), ill. Varga (5 p.), Katzenbach (44. p.). Vasas-ZTE 1-0 (1-0) Fáy u, 1500 néző. V.: Fekete M. Gólszerző: Szabadi (11. p.). Sárga lap: Molnár (44. p.), Balog (68. p.). A 86. MAGYAR LABDARUGÓ BAJNOKSÁG I. OSZTÁLYÁNAK VÉGEREDMÉNYE: 1. Bp. Honvéd 30 17 7 6 48-23 41 2. Tatabánya 30 13 11 6 58-35 37 3. Ú. Dózsa 30 12 13 5 48-29 37 4. Rába ETO 30 14 7 9 49-43 35 5. Ferencváros 30 12 9 9 47-32 33 6. MTK-VM 30 14 4 12 53-50 32 7. Haladás VSE 30 9 13 8 39-37 31 8. Pécsi MSC 30 11 9 10 31-34 31 9. Vasas 30 9 11 10 33-37 29 10. Váci Izzó 30 9 10 11 34-34 28 II. Videoton 30 6 15 9 28-32 27 12. Siófok 30 9 9 12 39-50 27 13. Békéscsaba 30 8 11 11 30-42 27 14. Zalaegerszeg 30 7 11 12 26-32 25 15. Debrecen 30 8 7 15 33-48 23 16. Rákóczi FC 30 4 9 17 25-63 17 AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. JÁDI JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601, Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8.7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hirlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIFI 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- forint, negyedévre 129,- forint, egy évre 516,- forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. Dunántúli napló Külker SC—PMSC 13-10 (2-3; 2-2; 5-1; 4-4). Pécs, OB ll/B mérkőzés. A fővárosi OB l-es csapatokból kiöregedett játékosokkal felálló vendégek ellen az első két negyedben jól tartotta magát a pécsi csapat. A hazaiak gólszerzői: Faragó 3, Katies 2, Arató 2, Városi, Csaba, Érdi-Krausz 1. Képünkön a pécsi kapu látható a vendégek első gólja előtt. Ökölvívás Tyson 12, az IBF és Spinks 15 menetes mérkőzést akar Minden idők egyik legnagyobb érdeklődéssel várt ökölvívómérkőzésére kerül sor június 27-én, amikor az IBF hivatásos nehézsúlyú világbajnokságáért mérkőzik az amerikai Mike Tyson — a másik két világszervezet, a WBA és a WBC is világbajnoknak ismeri el —, s kihivó honfitársa, Michael Spinks. A szakértők biztosra veszik ugyan a találkozó létrejöttét, de egyelőre gondok akadnak, ugyanis az érdekeit felek nem tudnak megegyezni a mérkőzés időtartamában. Tyson csak 12 menetes összecsapást szeretne, míg az IBF és Spinks a 15 menethez ragaszkodik. A két ökölvívónak egyébként nyomós anyagi érdeke is fűződik a „csúcstalálkozóhoz”, hiszen a címvédő 20, a kihivó pedig 13,5 millió dollárt vehetne fel. Ilyen összegért a sportág történetében még soha nem léptek a kötelek közé. — Nem értem az IBF akadékoskodását — hangoztatta Bili Cayton, Tyson menedzsere. — A WBA és a WBC már leszállította a világbajnoki mérkőzéseket 12 menetesre, sőt az IBF is határozatot hozott erről. Az egyetlen akadálya a megrövidített mérkőzésidőnek csupán az, hogy a korlátozás v kezdetének időpontjául szeptember 1-jét jelölték meg. Egyébként mi csak a sport érdekében emeljük fel szavunkat, mert Mike úgy készül, hogy akár 20 menetet is végig állna. Spinks és „csapata” viszont másképpen látja az esetet. — Michael jobban szeretne 15 menetet végigharcolni — nyilatkozta Spinks menedzsere. Butch Lewis. —- Érezzük, hogy Tysonnak nem fekszenek a hosszú csaták, s mi ezért is akarjuk 15 menetre kényszeríteni. Spinksről egyébként tudni kell, hogy Tysonnal ellentétben amatőrként is versenyzett, sőt 1976-ban olimpiai bajnoki címet is szerzett. Néhány éve pedig Larry Holmes legyőzésével az első olyan ökölvívó volt, aki félnehézsúlyúként nyerte el a hivatásos nehézsúlyú világbajnoki elmet. Az ügy harmadik érdekeltje, az IBF nevében a szervezet szóvivője, Sy Roseman mon-/ dott véleményt. — Cayton nagyon téved, ha azt hiszi, ő diktálhatja a feltételeket — vélekedett. — Nem igaz az a tétel, hogy a 15 menet ártalmas az egészségre. Mi azért ragaszkodunk ehhez az időtartamhoz, mert véleményünk szerint csak 15 menetben dőlhet el, ki az igazán méltó a világbajnoki címre. Ha megőrizte, most pénzt kap érte! „Nosztalgiaruhák felvásárlása”. Készpénzért megvásároljuk, a régi divatú, de tiszta állapotban lévő, hibátlan, fekete öltönyöket, zakókat, frakkokat, szmokingot? cilindert, valamint hímzett ágyneműt, len lepedőt, kézi hímzéseket, régi, nehéz bőrkabátokat, népies, tájjellegű ruhákat és hegyesorrú cipőket. A felvásárlás: június 8-án, 9-én, 10-töl 15 óráig, Pécs, Bem utca 2. sz. alatti felvevőhelyünkön történik. _____________________________________