Dunántúli Napló, 1988. június (45. évfolyam, 151-180. szám)
1988-06-26 / 176 szám
MÁVTOURS—VDN vonat Vadak helyett döglött halak Borús időben is jó kedvű utasok indultak tegnap Szekszárdi a MÁVTOURS-VDN idei első közös útjára. A vonatra szállók között pár ismerős arc is akadt. — Szeretünk utazni, de hosz- szabb túrákra nem mehetünk, mert van egy kutyánk. Miatta már 3 éve sehová sem jutunk el — mondja a 14 éves Sinkó Timea, oki anyukájával együtt indult el a kirándulásra. — Eddig még nem voltunk Gemen- cen. Timi mindig szerette a biológiát és a földrajzot. Most is a természet vonzotta, no és Szekszárd - tette hozzá anyukája. Az idei első VDN-vonat legfiatalabb utasa, Mihályi Gergely csaik két hete töltötte be harmadik életévét. Ennek ellenére nagyon élvezte az utazást, főleg a hajókázást. — Már hétfőn, amikor a jegyeket megvettük, fel akart szállni a vonatra - mesélte anyukája. — A gyerekeknek élmény egy ilyen utazás, ezért Gábor fiunkat is elhoztuk. Ha jól érzik magukat, nem sajnáljuk azt az amúgy nem is kevés összeget sem, amit befizettünk. Azt különben furcsának találjuk, hogy a gyerekek jegye is 300 forintba került. Ezért a pénzért viszont bőven kínáltak látnivalót a szervezők. Szekszárdon a történelmi belvárosban és a Babits- múzeum gyűjteményében gyönyörködhettek az utasok. Ezután a Liszt Ferenc-emlékkiál- lítást és Mattiam Eszter festő és selyemfestő tárlatát tekinthették meg. Megtudhatták azt is, hogy a művésznő nagyanyja nem más, mint Sas Erzsiké, akihez valaha versben Petőfi Sándor is szólt: „ ... Erzsiként, ne válasszunk csillagot?. A hajóút kinek-kinek ebéd előtt vagy azután, kisebb megdöbbenéssel is szolgált. A festői tájat őzek, szarvasok, vízi madarak kellemes látványa helyett döglött halak csúfítot: ták el. A Duna holtágában, a Sió-csatornában védett vízi 'környezetben az utasok számára érthetetlen volt ez a jelenség. Éppen ezért vallatóra is fogtuk kis hajónk vezetőit. Elmesélték, hogy pár nap alatt közel 23 km-es szaka szón több tíz tonna hal pusz tűit el. A part mentén tegnap is szájkendős halászok takarították el a bomló halteteme két. Elmondásuk szerint a Fűzfői Nitrakémioi Ipartelep ammóniát engedett a vízibe, s ez okozta az évek óta nem tó pasztáit óriási arányú hal- pusztulást. Hámori A. Csúszdán, mezítelen fenékkel... Naturisták között Mohácsi-szigeten Az időjárás ezen a héten nem vette pártfogásába a mo. hácsi naturistákat. A hangulat - legalábbis a szombati látogatásunk során — mégsem volt borús. A fenekek ugyan nem a napfénytől, hanem az egy héttel ezelőtt elkészült új csúszda gyakori használatától voltak pirosak, de mit számít ez, ha az eredmény ugyanaz. Tegnap csupán 10 család választotta a hét végi kikapcsolódósnak ezt a „kifejezetten természetes" formáját, napokon belül azonban telt házra számítanak. — Több mint ötvenen jelezték előre érkezésüket a júliusra csak a nyugati államokból. Hollandiából, az NSZK-ból, Svédországból és Belgiumból várunk vendégeket — mondja Bistei Zoltánná, a Magyar Naturisták Országos Egyesülete dél-dunántúli csoportjának vezetője. — Mit jelent a mohácsi-szigeti naturista kempingben a telt ház? — A nyolc hektáros területen mintegy 50—60 család ver ilyenkor sátrat. Persze zsúfoltságról még ekkor sem lehet beszélni, nem úgy, mint jó néhány más strandon. Kezembe került egy holland naturista folyóirat pár hónapja megjelent példánya. A benne írottak jó hírverést jelentenek a mohácsi naturista kemping számára. Amit kiemelnek: a teljes természetesség. Úgy a környezet, mint az emberek viselkedése szempontjából. Nincs itt egyetlen büfé, snack-bár, éjszakai diszkó, lángossütő bódé. Akik idejönnek, éppen a sorbanállásoktól, a zajtól, a szennyezett levegőtől kívánnak megszabadulni. Reggelente madárcsicsergésre, birkanyáj bégetésére ébrednek, esténként a zajos programók helyett tábortüzet ülnek körül, szalonnát sütnek. A kempingasztal körül ülő pécsi család egyre oldottabb beszélgetésünk során a tavalyi emlékek felidézésébe kezdett. — Volt itt mindenféle vetélkedő augusztus 20-án — meséli lelkesen az éppen kávét főző fiatalasszony. — Nagy sikere volt a barnasági versenynek, ahol a legfehérebb család külnödíjat kapott. Egy tubus bagarolt. Néhány kilót bizonyára híztak a nevetéstől a jálöltözöttségi verseny résztvevői és megtekintői, hisz például a győztes kislánynak 97 ruhadarabot sikerült magára húznia. Nem volt ez ikis teljesítmény a 32 Celsius-fokos kánikulában. Visszatérve a tegnapi programokhoz: két úriember betont kevert a zuhanyozó lépcsőjéhez, mások lovagoltak, fontak, a bátrabbak fürdőztek, az ennél is bátrabbak a csúszdát Természetesen és Adámkosztümválasztották. mindezt Evőben, hisz a szabályzat lo'iUr, e'őírja, hogy in^kolatanu, felöltözve a kemping területén senki sem tartózkodhat.. Ba,°g Nándor Nem találkozunk a Lehelnapokon Találkozunk a Lehel-napokon! _ ezzel a mondattal búcsúztunk egymástól Kesjár Csabával, a balesetet megelőző nap reggelén Budapesten, a Hungexpo reklámügynökség irodájában. Csaba szinte, minden versenye előtt bejelentkezett, megbeszéltük a kapcsolattartást, ez alkalommal — mint sajtófőnöke — külön kértem, hogy ha szenzációs híre van, ne várjon keddig, hanem verseny után azonnal telefonáljon. Sajnos nem ő jelentkezett, és p hír nem úgy szenzációs, ahogy reméltük . . . A szezonkezdés gyengén sikerült, Csaba most készült valami nagyobb teljesítményre. Az új Dallara kocsi nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hibái — és nem Csaba hibái - versenyről versenyre hátravetették a kiváló képességű versenyzőt. Vége kell hogy szakadjon ennek a rossz szériának — bizakodott a napokban, és lelkileg is nagyon készült a versenyre. A jövő héten az őt anyagilag támogató Lehel hűtőgépgyár rendezvényére volt hivatalos, beszélgettünk arról is, hogy milyen szerepet vállolna az augusztusi budapesti Noviki Nemzetközi Country Fesztiválon — imádta a zenét —, szóval tele volt tervekkel. Jövőre a Forma—3000-es kategóriában indította volna csapatfőnöke, Horst Schübel, az anyagiakról már megkezdte tárgyalását a Hungexpóval, a karrier — mert azt még irigyei is elismerték. hogy ‘ életpályája, versenyzői eredményei ebbe a kategóriába tartoznak — hirtelen, tragikusan félbeszakadt. A tavalyi év kivételével minden esztendőt bajnokként zárt, akármilyen kategóriában indult idehaza vagy külföldön. — Az ütközések a versenyek természetes velejárói - mondta egy közös utunk alkalmával. Volt benne bőven része, de soha nem sérült meg komolyabban. Ez volt a kivétel... A délutáni hírekben hallottam, hogy a Forma—3-as futamot nem rendezték meg. Magyarázat nincs, így csak találgatok, mi motiválhatta a versenybíróságot, hiszen máskor is előfordult már, hogy versenyt^ rendeztek halálos kimenetelű edzésnap után. Nos, a nyugatnémet Forma—3-as bajnokság résztvevői szinte kivétel nélkül valamennyien Dallcn- rával versenyeznek. Lehet, hogy^ mégsem teljesen kizárt ° rn^,s^<j|ki hiba és inkább megvárják a műszaki vizsgálat eredményét? Rózsa B. Gy. II. János Pál június 25-én a felső-ausztriai Enns-Lorchban két egyházmegye katolikusaival találkozott, majd beszédet mondott. MTI—VDN-telefotó A rendcsinálás finisében (Folytatás az 1. oldalról) nyozását a héten kezdik, ezzel kezdődik a vb-határozat szerinti felújítás. Az áthelyezett pavilonok körüli terület még gondozatlan, de nem is könnyű a rendbetétel, hiszen a kivágott fák tuskóit „ottfelejtették". Nagyobb szabad terület maradt a Sopiana mellett, ebből is parkoló lesz, a Czindery utca felől nyitjuk meg. A Lenin téren nem észleltünk különösebb problémáikat, viszont a nagy északi tűzfal alapos rendbetételre szorul. A felületet a MAHIR rendelkezésére bocsátjuk. — A Széchenyi térrel elégedettek voltunk azzal a megjegyzéssel, hogy a Pécsi Vá- rosszépitő és Városvédő Egyesület végre lehozhatná a Dö- imörkaputól a hajdan itt volt meteorológiai oszlopot (amire már korábban vállalkozott!), a helye készen várja. A Geisler Eta utcában több ház külső tatarozása elkészült, ez jó dolog; rossz viszont, hogy a festékkel összefrötskölt utca -, meűmléki és KRESZ-táblák letisztításáról senki sem gondoskodott. — Lassan alakulgat az István téri új díszkút, máris láthatjuk, hogy nagyon szép lesz, de félek, hgoy július végére sem készül el, a Kőfaragóipari V. szakmunkásai ugyanis nem kapkodják el a dolgukat. A tér nyugati oldalán az új járda egy sikertelen pontjára figyeltünk fel: 20—25 centivel magasabb, mint a kapualj, s ezt úgy akarták korrigálni — kimondani is borzasztó —. hogy levágnak a kapuból. Erről persze szó sem lehet, ősszel a járdarész bontásával kell kikü. szöbölni a hibát. — A Zsolnay utca déli oldalán megindultak a bontások, a szabad területeket igen gyorsan parkolóvá kell alakítani, különben pillanatok alatt - erre is van tapasztalat! - illegális szemétlerakóvá válnak. Viszont már most figyelmeztetek imindenkit: a parkolók csak személygépkocsik elhelyezésére alkalmasak, a nehéz járművek messze kerüljék el ezeket, mert a vártnál több ismeretlen pincére bukkantunk, s ezek végleges rendezésére nincs most pénzünk. Az északi oldalon elfogadható kép alakul ki a házak renoválására, kár, hogy ebből mindeddig kimaradt a Piramis Gmk. — Végül van egy extra kérdésünk: tavaly megkezdték a belvárosban a világ ‘legcsúfabb tűzivízcsapjainak a felszerelését. Nem mondhatni, hogy különösebben díszítenék ezek a Belvárost. Mi ezekről a véleménye? — Őszintén megmondom: nekem sem tetszenek és nem értem, miért nem maradhattak a földbe süllyesztett csapok. Dehát ez volt az előírás. S hogy mégis elviselhetőbbek legyenek, intézkedtünk, hogy öntöttvas „nosztalgia-kútoszlopok" váltsák fel ezeket. Hanem most derült ki, hogy a kútlopok megrendelésével megbízott ügyintézőnk mindeddig nem tett eleget a megbízatásának. H. I. Megalakult a Tudományos Dolgozók Szakszervezete ját, szervezeti és működési szabályzatát, s megválasztotta a szakszervezet tisztségviselőit. A küldöttgyűlés 9 fős elnökséget választott; tagjai funkciójukat társadalmi munkában látják el. Az egyenlő jogú elnökségi tagok döntenek a soros elnök személyéről. A tudományos kutatóintézeti dolgozók érdekképviseletének, érdekvédelmének fokozására szombaton Budapesten megalakult a Tudományos Dolgozók Szakszervezete. A szervezet létrehozásáról az alapító küldöttértekezlet döntött, meghatározva programA PÉCSI AGROKER VALLALAT ALKATRÉSZOSZTÁLYA az aratási munkálatok ideje alatt 1988. június 27-től ügyeleti szolgálatot tart Az ügyeleti szolgálatok ideje: hétköznap, munkaidőn túl 19 óráig, szombaton 7—17 óráig, vasárnap 7—13 óráig tart 2 vasárnapi