Dunántúli Napló, 1988. június (45. évfolyam, 151-180. szám)

1988-06-25 / 175 szám

A szocialista országok életéből­Vendégségben a „ROTOR” vezérigazgatójánál A mentőcsónak egyszeregye Óvatos nyitás Albániában Egyes államolt „hiú remé­nyeket táplálnak arról, hogy elérkezett a nap, amikor va­laki megvetheti a lábát Albá­niában, hogy Albánia az amerikaiak vagy a szovjetek, a britek vagy a németek be­folyása alá kerül, ha nem is erőszakkal, hanem a haladá­sunkat elősegitő, kedvező ja­vaslatok formájában”. Enver Hodzsa e kemény szavait 1985. júliusában adták közre, négy hónappal a vezető ha­lála után. Négy hónappal az­után, hogy az általa kijelölt utódj Ramiz Alia habozás nél­kül küldte vissza Moszkvába az SZKP KB részvéttáviratát, és az Albán Munkapárt új főtitkárának szóló üdvözletét. A XX. század végén a szki- petárok földje Európa legti­tokzatosabb, legzárkózottabb országa. Az utazó legtöbbször csak körülményes úton, meg­hívással lépheti át határait. Sokak számára ismerősek a ti­ranai rádió idegen nyelvű adásai. Az adó sokakat meg­hökkent a külföldi kormányok­hoz címzett vádjaival, s az albán politika nagyszerűségé­nek dicsőítésével. Különösen pikáns az egykori szövetsége­sek, a szocialista közösség tagországainak következetes „kipellengérezése”. A velük való kapcsolatait Tirana a sztálinizmussal való szakításuk után fogta vissza, kilépve a KGST-ből és a Varsói Szer­ződés szervezetéből. Rendkívül éles támadások célpontja a Szovjetunió, amely az albán álláspont szerint, „szuperha- talom”-társához, az Egyesült Államokhoz hasonlóan hege­móniára tör, s a béke leg­főbb veszélyeztetője. Enver Hodzsa kijelentette, hogy e két állammal sohasem veszik fel a diplomáciai kapcsolato­kat, s emellett kötelezte el magát Ramiz Alia is. Tévedés volna azt hinni azonban, hogy Tirana teljesen elzárkózott a külvilágtól. Több mint száz országgal tart fenn diplomáciai kapcsolatokat, csak éppen sokukkal - bele­értve hazánkat is - ezek szintje alacsonyabb a normá­lisnál. Albánia sokfelé próbál kereskedni a világban. Gaz­dasági lehetőségei azonban igencsak korlátozottak. Mint arra a fenti Hodzsa-idézet is utal, külföldi hiteleket nem hajlandó felvenni, idegen be­ruházásokat nem tesz lehetővé, s a világszínvonaltól jócskán elmaradó technológiája és ipara erősen leszűkíti export­jának lehetőségeit. A világ­piacon Albánia nagyobbrészt csak természeti kincseivel üz­letelhet. Egy nyugati szakértő rosszmájú megjegyzése szerint az ország néhány éven belül „szabadtéri múzeummá”, vál­hat. Talán hasonló felismerés vezette az albán diplomáciát a szocialista országokkal va­ló kapcsolatszűkítés utáni, egyik legszenzációsabb lépé­séhez: 1987-ben diplomáciai kapcsolatra lépett az NSZK- val. Tirana lemondott arról, hogy a nyugatnémet kormány háborús kártérítést fizessen, sőt, meglepő módon még arról a későbbi követeléséről is, hogy Bonn azt gazdasági segélycsomaggal helyettesítse. Nem kevésbé érdekes arcát mutatta Albánia a balkáni kül­ügyminiszterek belgrádi talál­kozóján. Az albán részvétel önmagáiban is szenzáció volt, de a meglepetés erejével ha­tott Reis Malile külügyminisz­ter beszéde is, amelyben a regionális biztonság erősíté­sét, és a szomszédos orszá­gokkal való együttműködés fejlesztését szorgalmazta. Pe­dig Tiranának Belgráddal ko­moly területi nézeteltérése van, Törökországot sokáig a több évszázados elnyomó ha­talom örökösének tekintette, Görögország pedig alig né­hány hónapja oldotta fel a vele szemben d háború óta fennmaradt hadiállapotát. Csabanov vezérigazgató, az ukrajnai Cserkassziben műkö­dő „ROTOR" tudományos-ter­melési egyesülés vezetője, az elsők között vette fel a har­cot a gazdasági vezetés el­maradott módszereivel szem­ben. A peresztrojka megrög­zött ellenzői ennek megfelelő­en „össztüzet" zúdítottak a bátran kezdeményező, a régi, idejétmúlt hagyományokkal szakítani kívánó vezetőre. Mindezekről szó esett az SZKP KB 1986. évi, júniusi plénumán is, Mihail Gorba- csovnak, az SZKP KB főtit­kárának előadói beszédében. Két év elteltével a „ROTOR” hatezres dolgozói Irollektíváji megkétszerezte termelését, túl­teljesítette nyereségtervét, (1985-ben a vállalat vesztesé­gesen működött), így tehát beigazolódtak Csabanov el­képzelései. A „ROTOR” szerszámgépei aranyérmet nyertek a Lipcsei és Plovdivi Nemzetközi Vásá­rokon. Az AP-400 koordináta­marógépek például egyedül­állóak a világon. A Szovjet­unióban és külföldön is nagy a kereslet a lineáris meghaj­tású megmunkálóközpontok iránt. A - vállalat kollektívája azonban nem kíván megpi­Ha a schwedti petrolkémiai kombinát bőhleni üzemébe Lit- vinovból és Százhalombattáról „specialisták" érkeznek, akkor a szakmabeliek már tudják: megjött az erősítés! A laikusok számára a magyarázat egysze­rű. Csehszlovákiából és Magyar- országról hatvan szakember se­gít NDK-beli kollégájának a nagyjavításnál. Dehát miért ez a nemzetközi részvétel? A böhleni kőolajfeldolgozó üzemben éppúgy, mint a többi vegyipari cégnél, bármilyen le­állás a folyamatos termelés­ben, óriási kiesést jelent. A technika azonban természete­sen elkopik, s bizonyos időkö­zönként a berendezéseket át kell vizsgálni. A gépek nagy részét folyamatos működés mellett nem lehet karbantarta­ni, szükséges tehát a nagyjaví­tás. Az üzem saját gárdájá­val azonban, ez a munka na­gyon hosszú ideig tartana. Ezért kézenfekvő, hogy a KGST-országok közösen gon­dolkozzanak a megoldásról. A legtöbb szocialista ország ugyanis a 60-as és a 7Ö-es években a szovjet kőolajra ala­pozva teremtette meg saját fel­dolgozó iparát, természetesen hasonló, vagy azonos termelési rendszerekkel. Ezért 1976-ban Bulgária, Kuba és az NDK kőolaj-feldolgozói közös kar­bantartó szolgálatot szerveztek henni az eddig elért babéro­kon. A tervek szerint a ter­melést 60 százalékkal kíván­ják fokozni. Ennek érdekében már elvégezték a szükséges felújítási munkálatokat. A „ROTOR” egyesülés meg­bízható és kölcsönösen kifi­zetődő közvetlen kapcsolatokat alakított ki az országon belül, és egyik kezdeményezője volt a szovjet—bolgár „SZELTO" közös vállalat megalapításá­nak, amelynek tagja többek között a kijevi E. Paton villa­moshegesztési kutatóintézet robottechnikai osztálya . is. A „SZELTO” vezérigazgatójának A. Csabanovot választották meg. A ,,ROTOR"-nál nagy figyel­met fordítanak a szociális fejlesztési program végrehaj­tására. A fiatal szakemberek számára munkásszállás és 266 lakásos ház épül, háztáji gaz­daság és önálló mezőgazda- sági feldolgozó üzem kerül kiépítésre. A kaukázusi Krim- félszigeten több vállalati üdü­lő is épül. A „ROTOR" kollektívájának ■célja: a termelés gyökeres átalakításával technológiai áttörés elérése, a világpiacon versenyképes termékekkel való megjelenés. meg. Egyeztették a nagyjavítá­sok időpontját, és a szakembe­rek révén segítséget nyújtottak egymásnak a munkák elvégzé­séhez. Valamennyi ország rendelke­zik a tervezett nagyjavítások­hoz szükséges magasan kvali­fikált erőkkel. A nemzetközi karbantartó szolgálattól annyi szakembert lehet kérni, amennyi a nagyjavításokhoz kell. Ez­által a karbantartásokra fordí­tott időt, a minimumra lehetett csökkenteni. Az egyik bolgár kombinát a munkák elvégzése utáni évben, már lényegesen több terméket állított elő, mint korábban. A nemzetközi kar­bantartó szolgálathoz rövide­sen csatlakoztak a magyar, a csehszlovák és a lengyel kőolaj­feldolgozók is. A munkák elvégzésének ez a formája bevált, ezért 1985-ben elhatározták, hogy a kőolaj­feldolgozók mellett, a jövőben a többi speciális vegyipari üzem karbantartását is külföldi szakemberek cseréjével, illetve segítségével oldják meg. A nemzetközi karbantartó szolgá­latot már hat ország, huszon­három cégére terjesztették ki. Ezekhez tartozik például az NDK-ban a Leuna-művek, az agrokémiai kombinát Piesteritz- ben és a petrolkémiai kombi­nát Schwedtben. Ez utóbbinak része a böhleni vegyipari üzem. A föld mélyének gazdagsága A múzeum oszlopcsarnoka. Az előtérben Japánból érkezett hegyikristály.' A .Mengyelejev-féle táblá­zat valamennyi eleme szerepel a világszerte ismert Leningrádi Bányaipari Főiskola gazdag kollekciójában. Az oroszországi és külföldi ásványokból készült kiállítás egyidős az 1773-ban alapított első oroszországi Bá­nyaipari Intézettel. A bányá­szati épületben — akkoriban így nevezték oz intézetet —, kü­lön helyiséget jelöltek ki ás­ványtani kiállítás céljára. A múzeum számtalan büszkesége úgy került ide, hogy akkori­ban valamennyi érclelőhely, fél­tárás, és bánya köteles volt el­juttatni legértékesebb érc és termésfém leleteinek mintáit. Az akkori évekhez kapcsoló­dik egy 1504 kilogrammos ma­lachit tömb, egy 500 kilogram­mos kvarckristály, egy több, mint 2,5 kilogrammos ötvös minőségű berillium kristály, az első oroszországi platina és aranyleletek. Mindezek az ás­ványtani gyűjteményt Európa legjelentősebb kiállításai közé emelik. Az ásványtani gyűjtemény gazdagításában egyre nagyobb szerepet . kapnak a külfödről érkező minták is. Tükrözi a tu­domány legújabb eredményeit és fontos szerepet kap a főis­kola hallgatóinak oktatásában A szülő reggel munká­ba menet még tart egy-egy órát, a „nul­ladikat" az iskolában, mert­hogy nincs angoltanár... A megbetegedett matektanárnő helyett hetedikes tanítványa ugrik be helyettesíteni, s nemcsak saját osztályában, de a c-ben is ... Az iskola­igazgatónő meg elmondja, talán most már a bíróság előtt fog tisztázódni, hogy miért repedt meg a tíz éve épített épület; reggelenként a kritikus helyen ugrál, ha őt kibírja, talán a gyerekek alatt sem szakad le... S azt is mondja, két-három hó­napja nem találnak a taka­rítónők eldobott tízórait, még sima vajas kenyeret sem, nemhogy pickszalámisat, ami pedig nem is volt ritkaság két-három éve ... Tudom, nem szabad mesz- szemenő következtetéseket le­vonni az új, de repedő is­kolából, s a belőle hiányzó tantermekből és tanárokból. Annál inkább nem, mert nem minden új iskola repedezik, s szűnőben a tanterem- hiány is, legalábbis az álta­lánosban: kinőnek belőlük a hetvenes években egy kicsit többen születettek. Ha to­vább fogynak, a tanárhiány is megszűnik, s megoldódik minden ... Vigasztalhatják magukat a közép- és felső- oktatásiak: kellő türelemmel ott is meg fognak oldódni a tanterem- és tanárgondok, majdcsak levezetik valahogy a hullámot. Tetszik nekem a munkába menet beugrótanító szülő, tetszik a feladatát komolyan vevő nebuló, tetszik, hogy nincs eldobott tízórai, tetszik a reggelenként ugráló igaz- gatónp - ha a korán érke­ző gyerekek látják, talán nem nevetik ki: végre talál­koznak egy felnőtt részéről megnyilvánuló felelősséggel. Persze más felelősségérzettel is találkoznak, meg annak a hiányával. Hallják szülőtől, tanártól, hogy a te dolgod az, hogy tanulj, hogy minél többet magadba szívj, aztán tessék: a felnőtteknek, akik­nek meg az lett volna a fel­adata, hogy számukra tan­termet, tanárt, nem repedő 'iskolát teremtsenek, elmu­lasztották a dolgukat. Ök nem hiszem, hogy úgy fogal­maznak: felelőtlenek, mun­kájukat nem rendesen vég­zők voltak azok a bizonyos felnőttek, ha meghallgatnák őket, bizonyára meg is érte­nék az indokot: hát persze, hogy megnéztük, kedves'gye­rekek, hogy 1970-ben, 1975- ben, meg más években hány gyerek született, ebből ki tudtuk számolni, hogy hat év múlva születésük után mennyi tanteremre, napközi­otthoni „férőhelyre” lesz szükség, de hát tudjátok, nem volt pénz. Miért nem volt pénz? Hát ez nehéz kérdés. Nem volt, mert ti ki­dobáltátok pickszalámis tíz­órai formájában, nem volt, mert az iskolátok lassan, épült, nem volt, mert támo­gatni kellett az építőanyag­ipart, hogy legyen iskolátok, meg támogatni kellett a tex- tilgyárckat, hogy legyen ru­hátok, támogatni kellett az oktatási kísérleteket, hogy összezavarodjatok a számok birodalmában, támogatni kellett az egyszer használa­tos tankönyveket kiadó vál­lalatot, szóval, mindent • tá­mogatni kellett, ezért aztán noha az iskolát is támogat­tuk, jaj, de mennyire támo­gattuk, hiszen ti ingyen ta­nulhattok, csak a kedves szülők küldjenek egy doboz krétát, de nem támogathat­tunk annyira, amennyire sze­rettünk volna. Ezt értem, bácsi, kérem, csak olvastam egyszer egy izgdlmas könyvet, amiben elsüllyedt a hajó, s akkor azt mondta a kapitány, hogy először a gyerekeket ment­sék, mert a gyerekek a jövőt jelentik, ő már öreg tengeri medve, ő már ráér meghal­ni, ha kell, de a gyerekek­nek még sürgős élni, a gye­rekekből minden lehet, ő meg már csak hajóskapitány maradhat úgyis csak. Utólag még egy hajóska­pitány is okos. Amikor már süllyedt a hajó. Persze meg­tehette volna, hogy ő ül elő­ször mentőcsónakba, s a fennmaradó helyeket árulhatta volna: aki többet fizet, az megmenekülhet — de ő még egy régivógósú kapitány volt, aki tudta, neki kell utoljára elhagyni a süllyedő hajót, s először a gyerekeket kell menteni. Egy felnőttnek na­gyobb esélye van arra, hogy kiússzon, vagy hogy addig felszínen maradjon, míg megérkeznek a mentők - a gyerekeknek a mentőcsónak­ban a helye. Hallottunk már példabe­szédet hét—nyolc éve a své­dektől, akik gazdasági re­cesszió idején nem vállala­taikat támogatták, hanem az oktatásügyet kezdték ki­emelten pénzelni: fölkészíten­dő a következő nemzedéket a recessziót követő, maga­sabb szintű termelésre. Még azt sem mondhatjuk, hiába célozgattak — akadt egy-egy gazdaság, vállalat, aki isko­lát épített, tanszereket, sőt számítógépet vásárolt a gye­rekeknek, amikor pedig más bácsik azt mondták: inkább magának vegyen a vállalat termelő berendezést, keres­sen többet, fizessen több adót, a jó állam bácsi pe­dig majd a lehető legjob­ban osztja el az iskolák kö­zött a pénzt. Mert abban is van logika, hogy esélyegyen­lőség: ha például csak eb­ben a megyében van egy sor hátrányos helyzetű térség, akkor ennek a térségnek ki vegyen iskolát, tanszert — mentőcsónakot a gyerekek­nek? Látjátok gyerekek, milyen bonyolult az élet valósága? Értsétek meg, a felnőtt, élet­erős férfiaknak kell csónak­ba szállni először, hogy el­evezzenek a segítségért, ígérjük, vasszajövünk érte­tek. De addig is tanuljatok. Ne úszkáljatok össze-vissza, ne kapálózzatok, ne fröcsöl- jetek, itt egy szól deszka, ka­paszkodjatok bele, s tanulja­tok angolt, matekot, a Pisti egészen jó matekos, ha jól tudom Gausznak becézitek, majd ő addig elmagyaráz­za nektek, mi is az a több­ismeretlenes egyenlet. Vagy mi a halmazelmélet. Ti is vagytok egy halmaz, akiknek tanulni kell, tanulni a vízben is lehet, gondoljatok arra, hogy én gyerekkoromban ki­lométereket gyalogoltam, fel­váltva jártunk a testvérem­mel, mert csak egy cipőnk volt, s palatáblára írtuk az egyszeregyet, nem pedig komputeren számoltuk ki, mennyi kétszer kettő, na így nem is nagy kunszt, tanulja­tok, míg visszaérünk értetek.' Szóval voltak mór hét­nyolc éve is, kik emlékeztek gyerekkoruk kapitányára, s azt mondták: 'ha szanálni kell egy vállalatot, vagy isko­lát építeni, hót inkább épít­sünk iskolát, neveljünk ne­velőt, mert a gyerekek az el­sők. S mégcsak önzetlennek sem mondhattuk ezeket: va­lószínűleg nem a gyerekekre gondoltak elsősorban, ha­nem magukra: mi lesz velük, ha partot érnek gyerekek nélkül, mi lesz, ho megöre­gednek, s összekeverik a tutyit a mutyival, ki lesz, aki gyökereket, bogyókat gyűjte­nek nekik a parton, ha már mozogni sem tudnak. U ** Inek akkor a parton, s nézik a vizet, valahol ott távol, a horizont szélén talán már a differen­ciál egyenletekig is eljutottak a kis Gausz magyarázatával a deszkába még talán ka­paszkodók. Bodó László A különböző lelőhelyekről származó, több mint 200-féle achátot tartalmazó gyűjtemény egyik legszebb darabja Magyarok Böhlen ben 11 1988. június 25., szombat HÉTVÉGE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents