Dunántúli Napló, 1988. június (45. évfolyam, 151-180. szám)
1988-06-25 / 175 szám
MAKAY IDA Júliusi temető A júliusi késő-alkonyat a harsak mögött ornátusban áll. Arany fejét korhadt keresztre hajtja, ibűneit bánó Magdolna a Nyár. Megkopott betűk: hieroglifek. Egyként zsolozsma itt a csönd s a szó. A változásba foglalt változatlan márványarcú nagy nyugalma hallgat, ha harmat hull le rá, ha lassú hó. Hagyományápolás — vagy üzlet is? Kevesebb lesz a zengővárkonyi szőttesből SÁRKÖZI ZOLTÁN Szüntelenül veled Életfogytiglan beköltöznék legkedvesebb gondolatodba, amihez szakíthatatlanul kötődsz, ahogy kötnek magukhoz az élet mindennapi tennivalói is, csak hogy szüntelenül veled legyek, és te: mint csodás ligetekben röpködő színes madarak fészekrakásának puha ölén, dédelgethesd a tűz és viz meséjének felemelő valóságát. OLÁH JÁNOS Csapda Amikor találkoztunk, eleinte semmire nem gondoltam, pedig már akkor ott lapult bennem biztosan az a régi mulasztás, azért köszöntem olyan sietve és zavartan, s álltam odább. Most, így utólag vizsgálva könnyű rátalálnom erre a mások arcáról jól ismert, és túlontúl megutált fintorra, ami a mulasztást az udvariasság sietős mosolyával leplezi, s a felejtést próbálja ürügyül ismerni el. Eddig azt hittem, mindez csak a nagy emberek sajátja. Most kezdem belátni, nem kevés szégyenkezéssel, mindenkié, akitől várnak valamit, s aki valami oknál fogva nem tud ennek a várakozásnak megfelelni, s így az enyém is. Mint este a melegvízbe úgy merülünk bele, habár mindnyájan másként, de ugyanabba a hazugságba. öt évvel ezelőtt tele volt a magyar sajtó a zengővárkonyi tójházzal és a pécsváradi termelőszövetkezet elnökének nevével. Walter Tivadar vállalta a tójház fenntartását, szövőüzemet rendezett be a házban, és a sárközi minta helyi változatának felelevenítésével, továbbfejlesztésével a népi iparművészet hazai és külföldi barátainak kedvére elérhető áron adott el vászonfüggönyöket, asztalterítőket. A néprajzi hitelességet, a zsűrizéssel jelzett minőséget Töttös Sándor népi iparművész, a pécsváradi művelődési ház munkatársa volt hivatva biztosítani, akit művészeti előadóként másodállásban alkalmazott a tsz. Megindultak a turisták, s a vásárlók — most mégis azt a hirt hallottuk, hogy gazdasági okokból megszűnik a szövés a tájházban.- Ez így nem igaz - mondja Töttös Sándor. — De akadozik az üzlet, és visszafejlődik a termelés. A tájházban most két asszony sző. Egy másik műhelyben korábban négyen dolgoztak, de egy közülük elment a tehenészetbe, egy másik szakácsnak. Igaz, hogy vannak eladatlan készleteink, de ha a szövetkezet intenzívebben foglalkozna az áru propagandájával és az üzletkötésekkel, sokkal nagyobb lenne a forgalom. Igaz, hogy a termelőszövetkezetnek ráfizetéses ez a melléküzem- ág, de ha nem terhelné any- nyi járulékos költség — a főkönyvelő adata szerint 23 fajta költség rakódik rá — olcsóbban elő lehetne állítani az árut. Volt itt a művelődési házban a tsz-nek egy boltja, csak zsűrizett népművészeti termékeket árultunk. Tavaly 550 ezer forintért adtunk el zengővárkonyi szőttest, 150 ezerért más népművészek fafaragásait, kerámiáit. A tájház forgalma kb. 400 ezer forint volt a szőttesekből. Küldtünk az ország minden részébe, alig győztük kielégíteni a kemegnézni, mindjárt az elején: az ép szervek mellett alkalmas-e, remélhető-e elég ellenállás, hogy csak lassan menjen tönkre... Ez így lei nem mondható, egyik fél nem egészen tudja, a másik nem mondhatja ki. Beszél a gép, adja a képeket, kapunk laboratóriumi leleteket, 'metszeteket, papírlapokat, papírcsíkokat, számokat, kódjeleket, összegezünk, összeadunk, kivonunk; -tói és -ig, majd belehelyezzük a megfelelő helyre, a megfelelő paragrafus megfelelő pontjába, ahol a 20+30 csak 40 is lehet. Ez nem matematika, de számokat kell használni, csak azzal lehet befogni, aktára fektetni az élő tüdőt. (Kerékpáros, ha a lábaira néz, botlik. Csak pörgetni kell. Ismerem a szabályokat, tudom az egyenes utat, amelyet jól kitapostak, jól járható, pontos szabályok szegélyezik. Miért döcögök? Miért nézek a lábamra?) A has. A szervek rárajzolódnak a hasfalra, némelyik elbújik, a máj és lép csak akkor tapintható, ha kórosan megnagyobbodott. (Tulajdonképpen igaza volt egy Ismerősömnek, aki azt mondta „három kívánsága" közt: „Ne erezzem, hogy van testem!” Idős nő volt az illető.) A hasűri szervekkel akkor nincs baj, ha nem tapinthatjuk, nem érezzük őket. Azután lejjebb. íme az ember! A köldök volna a test közepe? Vagy lejjebb van a középpont? Ott, ahol a legnagyobb a 'különbség férfi és nő között? (Az elhelyezés - Bölsche szerint — „tervezése hibás”, mert egymás mellé került a „Grál-kehely” a csatornával.) (A feleslegesnek távoznia kell, feszülés, nypmás jelez. Golyók, csövek, szellemes megoldás, szelepek. Mindig készen van, jól elfér pihenő állapotban, míg valahol, valami bekapcsol, agyban, szívben, gyomorban, nyelvben, orrban, fülben, gerincben, vagy éppen itt a bőrben, az ujjak végéről, vagy a szemtől jön az inger, szelídített vagy fedett illatok, — agyig, gerincig, és onnan ide, aztái) vissza: agyig, szívig, gerincig, nyikkanásig, sóhajig — s tovább.) Itt és most ez nem probléma, ha minden rendbenlevőnek látszik, egy sort sem érdemel. — A kőport vizsgálom!... Mégis a teljes ember kell, tehát a végtagok. Az izmok: „alakilag”. Megint mint a „lóvásár"! A mozgás, mozgathatóság a lényeg. Járás, ökölképzés, szorítóerő: „teljes”, „megtartott”? Kérges-e a tenyér? „Áruló nyomok": még tud dolgozni, többet, mint „nyugdíjban Illene” — különösen ilyen magasra megállapított szilikózis mellett? . .. Biztosan any- nyit csinál, amennyit muszáj, kell a pénzért, néha kicsit megszokásból is, sokszor többet, mint kellene, szabadna saját érdeke szerint. Egy ujj hiányzik, éppen a kisujj. Csak néhány százalék, ökölképzés teljes értékű, szorítóerő megtartott. (Múltkor valaki egy ujjhiány mellett az ökölképzést csak karomtartásig végezte. Meg szoktuk ilyenkor kérdezni: — Mit nem resletet. Most mégis a termelés csökkenése várható. Tény, hogy a tájházban nem roskadoznak a polcok a készárutól, mint tavaly ilyenkor, s o vevő is kevesebb, pedig sok szép és új minta kerül le a szövőszékekről. Igaz, a turista- szezon elején vagyunk, de az is igaz, hogy a tavaly még 500 forintos asztalterítő-garnitúra az idén már 590 forint. De mit mond most Walter Tivadar, aki öt évvel ezelőtt így nyilatkozott: a hagyományok ápolása és az idegen- forgalom érdekében akkor is megéri a tsz-nek a szövés, ha az nem nyereséges vagy legalábbis nem fizet rá sokat. Nos, a szövetkezetnek évi 200 ezer forint veszteséget jelent ez az üzemág — s ez az évi 18 millió forint tiszta nyereség mellett aligha nevezhető jelentős tételnek.- Nemes célt szolgálunk a szövődé fenntartásával, fel sem merült a gondolat, hogy megszüntessük — szögezi le Walter Tivadar a hír cáfolatát. — De mert értékesítési gondokkal küszködünk, elhatároztuk, hogy visszafejlesztjük a termelést: hagyomány- ápoláshoz elég, ha két asz- szony sző a tájházban.- Miért vannak eladási nehézségeik, hiszen tudunk a sok külföldi érdeklődőről, hazai megrendelőről?- Nincs arra alkalmas emberünk, aki csak ezzel .foglalkozna. Külkereskedelmi vállalatok nem állnak szóba velünk, mert amit adni tudunk, az számukra nem tétel, ha mégis tárgyalnak velünk, lassúak, nehézkesek, úgy felverik az árat, hogy a vevő eláll az üzlettől. És a kapacitásunk sem növelhető bizonyos határon túl.- Mennyibe kerül ténylegesen pl. egy teritögarnitúra és miből jön össze a ráfizetés?- Egy 590 forintos garnitúra a tsz-nek 753 forintjába kerül: anyagköltség, munkabér, adóteher, SZTK-járulék, bruttósítás - sorolhatnám. Persze, a kétszázezer forint egyszerű könyvelési manőverrel eltüntethető lenne, de ez nem becsületes eljárás. Csökkenthetné a költségeket az is, ha a tájház belépőinek árát elkérnénk, hiszen mi tartjuk karban, dehát ezzel mi a művelődési házat támogatjuk. — Ha kiadná bizományba az értékesítést egy helybeli csoportnak? — Túl nagy kockázat, nem vállalom. A boltot is azért kellett megszüntetnünk, mert nehezen volt ellenőrizhető. — S ha jelentkezik egy tőkeerős vállalkozó a zengővárkonyi szőttesek eladására? — Itt van 300 ezer forint értékű áru, vigye. De legyen kétévenkint 250 ezer forintja a tájház karbantartására; jelenleg ezt is mi csináljuk. Mindkét helyen szóba kerültek különböző kis és nagy cégek — TÉKA, Népszínház, TANNIMPEX, Népművészeti Vállalat —, akik érdeklődtek, rendeltek, de akikkel az üzlet nem folytatódott. A magyarázatok ellentmondásosak, de az világosan kiderült, hogy szakember kell az üzlethez. Már csak azért is, mert van érdeklődés; a pécsváradi István király Szállóban, a botykapeter- di csárdában, a bajai lakótelepen és a drávafoki imaházban zengővárkonyi szőttes díszíti az ablakot, asztalt, hogy csak a legutóbbi megrendeléseket említsük. A zalaegerszegi művelődési ház három munkatársa pedig egy furgonnal most vitt el 60 ezer ' forint értékű vásznat; a nyáron a Balaton .mellett árulják. Egy nyugatnémet kereskedő levelét maga az elnök olvasta fel nekem: „mivel a szőttes sorsa kérdésessé vált”, írja; s mert a minta odakint „nagy sikert aratott", érdeklődik, s véleménye szerint a dolgot „a bürokrácia oldaláról lehetne megoldani". Vagyis a megszűnésről szóló pletyka oda is eljutott. — Csirájában meg akarom őrizni a szövést, ahhoz a tájház önmagában elég. Ha javul a helyzet, bármikor felfejleszthető termeléssé. — És ha romlik, akkor megszüntetendő? — Erről szó sem mondja az elnök. Úgy legyen. lehet — G. T. tud csinálni? Legtöbben gyanútlanul behajlitják teljesen. Kétes siker. Pedig nem vállalhatom, hogy nem értek a mesterségemhez, abban is ahhoz, amire vállalkoztam: az orvos-szakértői munkához. Nem fogadhatom el, hogy engem be lehet csapni, hogy esetleg hagyom magam, tudatosan, vagy tudat'anságból.) A gerinc. Sokat kell elbírnia, amióta kiegyenesedett: feszül, csavarodik, rándul — és ebből kevés látható nyom marad. A röntgen csak a csontokat mutatja, a finomabb, az élőbb porc- borítást alig lehet felismerni. Mozgás, mozgathatóság. Az izomfeszülések, fokozott reflexek akaratlagosak-e? Mennyit rozsdásodott be, mennyit 'kopott a nem erre tervezett oszlop, a gerincvelőt védő csőrendszer finomszerkezetű ívei, a rugalmas porcgyűrűk és porcpárnák, amelyek csak meghibásodás esetén tudatnak magukról? Mennyit mutat a kép a számos darabból összeálló ívek, lapok, illeszkedő talpak, kötegek, kábelek, tartó és irányító csodálatos egységéből? (Semmit sem lehet jobban színlelni, de — sajnos ismerem — semmi sem tud kivédhetetlenebbül fájni, a tehetetlenségig, mint a lumbago. Itt nem lehet fogakat összeszorítani, nem lehet menetelni, mint akár törött lábbal, haslövéssel, a beleket visszaszorítva, — itt „mintha elvágták volna" — itt valami „kiakadt”! S ha el is múlott, a Damokles-'kard ott csüng, hegye pontosan céloz! Ismerem!) 'Műfogások, amelyeknek fájdalmat kell provokálni. Ha tényleg van, rádobnak-e még egy lapáttal? A mimika; csak félelem az ismert fájdalomtól, fájdalom, vagy „teáirólis"? A mélyben, bőr és izmok alatt a gerinc, a váz rugalmas tartója, ujjaim alatt feszülő izomkötegek, láthatatlan idegszálak. A lassan, nyújtva emelt alsóvégtag milyen szögben jelez értékelhető fájdalmat?... Öltözik — én vetkőzöm. Most én vagyok az arcnélküli bíró. ítélnem kell. 'Itt marad belőle valami, amit aktává kell változtatni, keresni kell számokat, kódjeleket, százalékot. Véleményt adni, indokolni. Többlapos akta, évek folyamán kötetnyi, füzetnyi lehet. Csak a döntést postázzuk. Csak csalódás lehet: „papíron eny- nyi”? - „biztosan több volna?", „én érzem!", „nem adják meg!” „Nem adhatják meg!” Ő vetkőztet. Annyian lerántották már a fehér köpenyt, hogy meg merik rángatni. Lehet-e borítékkal nyúlni a zseb felé? Csak az első félévben próbálkoztak. Szakmailag megvan a rétegezett védelmünk. Első- és másodfokú bizottság. Mindegyik két kulccsal a döntés lakatjához. Az első fok merev szigorát fedi: „itt betű szerint ragaszkodni kell". Tévedhetek-e? Tévedhetünk? Szakértelmet, tudást várnak és kérnek számon. Sokéves szakmai tapasztalat bizalmat jelent, a bizottsági munka speciális dolgaihoz újra tapasztalat szükséges, a másodfok és a közpon^ elvi, az előbbi gyakorlati irányítása, segítsége. Központi értekezletek. Egymásba érő szakmai problémák, egymásba kapaszkodó feleletek. Kezünkben akták, az elfelejtett arcokat, „eseteket" számok, nevek, jegyzőkönyvek idézik. Többnyire álarcot hordunk: tudás, bölcsesség, tapasztalat, közöny, nyugalom, kételkedés, fáradtság ráncait próbáljuk kisimítani. Értékelések, megvitatás. Mennyit vállalhatunk? „A tudomány mai állása". Aktákat emelgetünk, kódjelek, számok, százalékok, irányelvek, rendeletszámok és pontok útvesztőiben néha latingörög tolvajnyelven vitatkozunk. Jelek, rendeletek, számok, pontok, irányelvek bővülnek, módosulnak, változnak. Magunk körül, járunk körbe mint a pecsét. A cél a „hibátlan döntés” - talán lehetetlen, akkor is, ha formailag nem lehet hibát találni benne. Legfeljebb igyekezhet megközelíteni... A jogászok jól kitalálták: „Nem igazságot szolgáltatunk, hanem jogot" - mi még nem tudjuk ilyen jól megfogalmazni. Komoly testület, a felelősség nyomasztó bajtársiassága. Akik erre a feladatra vállalkoztak, látszólag kényelmesen működnek. Párnázott szék az íróasztal mögött, fűtött, hűtött helyiség, gépírónő, kávészünetek. Berendelt betegek, tőlünk függő időbeosztás. Nem gyógyítunk, műszereink csak vizsgálnak, nem mi megyünk betegágyhoz, nem operálunk. Robogó vonatból szállnak ki hozzánk egy-egy órára, „pillanatfelvételre". A találkozás mégis — mint a műtéteknél mindkét fél számára — egyszeri. Akkor is, ha száz akta közül egy, és ha évenként ismétlődik. Kopog az írógép. Két aláírás. Pecsét. Ő ül, — én állok. Már nem fiatal. Biztosan érti a dolgát, ide olyanokat tesznek. Talán nem szeretett, unt már a betegékhez kijárni, itt a szobában, íróasztal mögött kényelmesebb. Sok a könyve, papírja, biztosan fontosabb neki .a toll, mint a hallgató. Van azért az is neki. Ketten vannak. Kérdez, mint egy rendőr, azt is, amit jól láthat. Gépeltet új lapot az aktához, pedig így is elég vastag. Úgyis csak egy mondatot, valami számot kapok belőle. — Hiába mondom: „én érzem" — Ő tudja! Persze, hogy tudja, hogyne tudná, könyvből tanulta és kapja felülről az utasításokat. Kik vannak ott feljebb? Orvosok egyáltalán? öreg faszik vagy nagyon tapasztalatlan fiatalok? Bányát biztosan nem láttak! Talán filmen? És hogyan számolnak!... Harminc százalékhoz tíi, csak harmincöt náluk! — és negyvenkilenc után az ötvenet, azt az egyet, nem adják az istenért sem! Olyan nehezen adja a doki, mintha a saját pénzét adná. Miből állna neki megadni az ötvenet. Hallottam, ezeket nemigen lehet „kenni". Ezt a kettőt már meg sem próbálják. — Majd fellebbezek! Majd fellebbez — mi többet nem adhatunk. Nem szokás kezet fogni. — és mit köszönne meg? )mbat HÉTVÉGE
