Dunántúli Napló, 1988. június (45. évfolyam, 151-180. szám)

1988-06-25 / 175 szám

Ma írják alá az EGK-KGST ■ ■■ ■■ közös nyilatkozatot Szombaton ífják alá Luxemburgban a közös pi­aci tanácskozásoknak gyakran otthont adó „Eu- rópa-központban” az Euró­pai Gazdasági Közösség és a KGST közös nyilatkoza­tát, amelyben kinyilvánít­ják a kölcsönös elismerést és készségüket az együtt­működésre. A Közös Piac vezető tisztségviselőinek körében igen nagy jelentőségűnek tartják az okmányt. Hang­súlyozzák: ezzel véget ér az az anakronisztikus kor­szak, amikor Európa két nagy gazdasági tömörülé­se nem ismerte el egy­mást, s kezdétét veheti az összeurópai gazdasági együttműködés, amely kedvezően fog hatni a po­litikai és a katonai eny­hülésre is, Európában és az egész világon. Teljesen egybehangzó az a vélemény, hogy az évekkel ezelőtt megkezdett, de aztán megrekedt, s vé­gül két évvel ezelőtt KGST-kezdeményezésre felújult tárgyalásokat a gorbacsovi reálpolitika gyorsította fel, az eredmé­nyesség az általános eny­hülésnek köszönhető. Grósz Károly a Szovjetunióba utazik Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő­titkára, a Minisztertanács elnöke a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bizottságának meghívására július elején munkalátoga­tást tesz a Szovjetunióban. Közlemény a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának 1988. június 23-i üléséről nyilvánosságát, és kialakítja a megfelelő gyakorlatot. A pártszervek és pártszerve­zetek maguk döntsenek mun­kájuk nyilvánosságáról. A Központi Bizottság az 1985. évi képviselő- és tanács­tagi választások tapasztalatai­nak elemzése alapján a de­mokratizmus erősítése és szé­lesítése érdekében szükséges­nek tartja a választási törvény egyes elemeinek módo­sítását. Ezzel kapcsolatos állásfoglalását közzéteszi a Pártélet című folyóiratban. Ajánlja, hogy a választási tör­vény módosításáról szóló ja­vaslat a Hazafias Népfront szervezésében kerüljön társa­dalmi vitára. Felkéri a Minisz­tertanácsot, hogy a vita ta­pasztalatai alapján nyújtson be javaslatot az Országgyűlés­nek a választási törvény és az ahhoz kapcsolódó szabályok módosítására. A Központi Bizottság áttekin­tette a nemzetközi helyzetet és megállapította: az élet igazol­ja nemzetközi tevékenységünk­nek az országos pártértekezle­ten is megerősített fő törekvé­seit. Külpolitikánk alapvető fel­adata, bogy folyamatosan megújulva tevékeny nemzetkö­zi szerepvállalással folytassa nemzeti érdekeink képviseletét, segítse elő szocialista építő­munkánk külső feltételeinek kedvező alakulását. A tájékoztató a Társadalmi Szemle című folyóiratban jele­nik meg. (Folytatás a 2. oldalon) A Szentlőrinci Tsz-ben a sumonyi részen, valamint a Hatos út feletti táblában megkezdték az őszi árpa aratását 462 hektáron. Hektáronként 2,5—3 tonnás hozammal számolnak. Először dolgoznak a most vásárolt, korszerű E—517-es kombájnnal. Fotó: Proksza László Tatai Ilona megtekintette a kerámia biennálét a Pécsi Galériá­ban Fotó: Proksza László Tatai Ilona, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja Pécsett Tegnap rövid, egynapos lá­togatásra Pécsre érkezett Ta­tai Ilona, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Mo- gyar Gazdasági Kamara alel- nöke. Délelőtt a megyei párt- bizottság székházában tartott eszmecserén részt vett dr. Dányi Pál, az MSZMP Bara­nya Megyei Bizottságának el­ső titkára, Deák László, az MSZMP KB tagja, dr. lerszi István, dr. Szirtes Gábor és dr. Geisz Mihály, a megyei pártbizottság titkárai, Takács Gyula, a Baranya Megyei Ta­nács általános elnökhelyette­se, Szentirányi József, az MSZMP Pécs Városi Bizottsá­gának első titkára és Piti Zol­tán, Pécs Város Tanácsának elnöke. Az üdvözlő szavak után dr. Dányi Pál tartott tájékoztatót a vendég számára a megye társadalmi, gazdasági életé­ről, a megyei politika főbb kérdéseiről, Baranya település- szerkezetéből adódó sajátos közigazgatási, ellátási és moz­galmi feladatokról. Kitért or­rai is, hogy milyen készülődés folyik a pártértekezlet állás- foglalásából adódó baranyai teendők meghatározására, ki­munkálására. Végezetül a me­gye politikai vezetését különö­sen foglalkoztató konkrét té­mákról szólt, így a Mecseki Szénbányák szanálási szerző­désében foglaltak érvényre jut­tatásáról, a MÉV-nek az álla­mi támogatással kapcsolatos gondjairól, illetőleg az atom­hulladék elhelyezése ügyének jelenlegi állásáról, valamint a középfokú oktatás helyzetéből következő váfható feszültsé­gekről. A részletes tájékoztatót meg­köszönve Tatai Ilona látoga­tásának céljáról szólt. Mint mondotta, olyan új politikai gyakorlatot alakított ki a Köz­ponti Bizottság, illetőleg a Po­litikai Bizottság, hogy ezentúl a Központi Bizottság által el­fogadott és az Országgyűlés, vagy* az Elnöki Tanács ülése elé terjesztendő, tisztségek be­töltésére vonatkozó javaslato­kat előzetesen a megyei kép­viselőcsoportok kommunista képviselőivel megvitatja a Po­litikai Bizottság, vagy a Köz­ponti Bizottság egy-egy tagja. Ezt követően Tatai Ilona a jú­nius 23-i ülésről tájékoztatta az eszmecsere résztvevőit, s ezen belül részletesebben szólt a pártértekezlet állásfoglalá­sának megvalósítása érdeké­iben kidólgozott és elfogadott m u n ka prog ra m ró I. (Folytatás a 4. oldalon) Vilég proletárjai, egyesüljetek I Dunántúli napló XLV. évfolyam, 175. szám 1988. június 25., szombat Ara: 2,20 Ft Találkezé a baranyai vállalatvezetőkkel és országiyilési képviselőkkel A KB ajánlása: Horváth Lajost, a Baranya Megyei Tanács elnökét az Országgyűlés alelnökének javasolják A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága 1988. június 23-án, Kádár János el­nökletével ülést tartott. Az ülésen a Központi Bizottság tagjain kívül részt vettek: a Központi Ellenőrző Bizottság elnöke és titkára, a Közpon­ti Bizottság osztályvezetői, a budapesti, a me­gyei és a megyei jogú pártbizottságok első tit­kárai, a budapesti pártbizottság titkárai.------------------------------------------------------------- ★............... A Központi Bizottság kegye­lettel emlékezett meg a kö­zelmúltban elhunyt Tausz Já­nos elvtársról, a Központi El­lenőrző Bizottság tagjáról, a munkásmozgalom régi harco­sé ról. A Központi Bizottság meg­vitatta és elfogadta: — Berecz János előterjesz­tésében az országos pártér­tekezlet állásfoglalásának megvalósitását célzó feladat­tervet, valamint a párt vezető szervei munkájának nyilvános­ságát szolgáló javaslatot; — Fejti György előterjesz­tésében a választási törvény alkalmazásának tapasztalatai­ról adott jelentést, a választá­si törvény módosításának főbb irányaira, további feladatokra vonatkozó javaslatot; — Szűrös Mátyás előterjesz­tésében az időszerű nemzet­közi és külpolitikai kérdések­ről szóló tájékoztatást. A Központi Bizottság a párt­értekezlet állásfoglalásának megvalósítását szolgáló fel­adattervet több módosítással elfogadta. A benne foglaltak kidolgozására munkabizottsá­gokat hozott létre. A munka- bizottságok megbízatást kap­tak a társadalom és a gazda­ság eltelt évtizedeinek elem­zésére, a párt program nyilat­kozatának felülvizsgálatára, a tanácsadói rendszer kiépítésé­re, valamint a szervezeti sza­bályzat átdolgozására, ami - többek között — lehetőséget ad a különböző kisebbségi vélemények képviseletére, a párt választási rendszerének, a belső demokratizálást segítő átalakítására. A feladatok kö­zött szerepel a gazdaságpoli­tikai stratégia, a szociálpoliti­kai, a művelődés- és tudo­mánypolitikai koncepciók ki­munkálása. A feladatterv elő­irányozza a tudományos ered­mények jobb hasznosítását, és tartalmazza a párt munkastí­lusának, információs rendsze­rének korszerűsítését. A Köz­ponti Bizottság a politikai in­tézményrendszer fejlesztésével kapcsolatban ajánlásokat fo­gadott el az állami szervek és a társadalmi szervezetek számára is. A feladattervet a testület minden alapszervezethez eljut­tatja, és nyilvánosságra hoz­za a Pártélet című folyóirat­ban. Hangsúlyozza, hogy az országos pártértekezlet állás- foglalásában megfogalmazott célok eléréséhez szükség van az egész párt, minden párt­tag felelősségteljes munkájá­ra, az egységes cselekvésre. A Központi Bizottság meg­vitatta a vezető párttestületek munkájának nyilvánosságát. Megállapította, hogy a párt­tagság, a közvélemény tájé­koztatása a döntések előké­szítéséről és meghozataláról nem megfelelő, ezért átfogó megújításra szorul. Ennek ér­dekében biztosítani kell, hogy a legfontosabb előterjeszté­seket a különböző szintű párt- testületek, indokolt esetben pedig a párttagok is megis­merjék, megvitassák, előzete­sen véleményezzék. A dönté­sekről a vezető testületek ha­ladéktalanul tájékoztassák a területi, intézményi és munka­helyi pártszervezeteket, az egész párttagságot. A Központi Bizottság ülései­re készülő nagy jelentőségű javaslatokat a Népszabadság előzetesen ismertesse. A párt központi lapja részletesen szá­moljon be a Központi Bizott­ság üléseiről. A rádió és a televízió tudósítson a napiren­di témákról, a vitákról és a döntésekről. A Magyar Távira­ti Iroda pedig adjon össze­foglalót a sajtó számára. A Központi Bizottság ülé­seit követően a szóvivő adjon nyilvános tájékoztatást. A Politikai Bizottság ülései­ről közlemény jelenjen meg. Különösen fontos témák esetén a Politikai Bizottság ülései után a szóvivő gondoskodjék a sajtó munkatársainak tájé­koztatásáról. A Központi Ellenőrző Bi­zottság a pártértekezlet állás- foglalásának szellemében fe­lülvizsgálja saját munkájának \

Next

/
Thumbnails
Contents