Dunántúli Napló, 1988. június (45. évfolyam, 151-180. szám)
1988-06-13 / 163 szám
Labdarugó NB II. Hatodik a Komló Metripond-Komlói Bányász 0-0 Hódmezővásárhely, 1500 néző. V.: Varga J. Metripond: Tóth I. — Náray, Miklós (Csáki, a 75. percben), Leindler, Molnár Z. — Pásztor (Fazekas szünetben), Tasi, Kovács J. — Talmócsi, Kemenes, Bárány. Edző: Himer István: Komló: Fuller — Hammer, Schulteisz, Vukmann, Andrei- desz — Takács, Gallai, Uh- rik, Jurin — Réfi (Hobmann, a 20., Katona a 78. percbei)), Varga. Edző: Rónai István. A Metripond szemlátomást szerette volna bizonyítani, hogy az elmúlt fordulókban elszenvedett kudarcok csupán a véletlennek köszönhetőek. Bizonyíték erre, hogy a védők Eger-DVTK 1-0 (0-0) Diósgyőr, 600 néző. V.: Stornier. Gólszerző: Berecz. Az egriek alacsony színvonaló, unalmas mérkőzésen szereztek két pontot. Csepel-Kecskemét 5-2 (1-1) Csepel, 300 néző. V.:- Horváth O. Gólszerzők: Kénoszt 3, is gyakran a csatársorban szorgoskodtak. A komlóiak azonban, könnyen hatástalanították a hazai próbálkozásokat. Mindent egybevetve az alacsony színvonalú, közepes iramú mérkőzésen a vendégek szemre tetszetősebben futballoztak, ám a döntetlen igazságos. Jók: Tasi, Kovács J., Vukmann, Andreidesz, Gallai. Himer István: - Hiába vertünk tanyát az ellenfél kapuja előtt, nem tudtunk gólt lőni. Eredménytelenségünk az utóbbi időben mór-mór megszokottnak mondható. Rónai István: — Igazságos eredmény született. Stefanov, Békési, illetve Frep- pán, Czéh. A hazaiak a második félidőben jól játszottak, megérdemelten győztek. III. kér. TTVE-Szekszárd 1-0 (10) Szekszárd, 500 néző. V.: László J. Gólszerző: Gelics. Alacsony színvonalú mérkőzésen a szerencsésebb csapat győzött. Salgótarján-Ajka 1-1 (1-1) Salgótarján, 1000 néző. V.: Veress. Gólszerzők: Oláh (11- esből), illetve Belényesi. Ideges légkörű mérkőzésen a lelkes vendégcsapat megérdemelten szerzett pontot. Dunaújváros-Szeged 3-3 (3-0) Dunaújváros, 4000 néző. V.: Huták. Gólszerzők: Németh G. 2, Lehota, illetve Kovács. 2 (egy 11-esből), Maries. Három perccel a lefújás előtt még 3-1-re vezettek a hazaiak. Kazincbarcika-Úzd 1-0 (0-0) Ózd, 1500 néző. V.: Szőke. Gólszerző: Asszony. Második félidei játékával megérdemelten győzött a vendégcsapat. Bp. Volán-Nagykanizsa 4-3 (3-2) - félbeszakadt Czabán Samu tér, 100 néző. V.: Kaibás. Gólszerzők: Ko- valik 2, Törőcsik, Kepe (öngól), illetve Hegedűs 2, Skublics. A villámlás miatt a találkozó 23 perc késéssel kezdődött. A 62. percben a játékvezető az újabb villámlás miatt félbeszakította az összecsapást, s mivel az időjárás negyedóra múlva sem javult meg, végleg lefújta a mérkőzést. Veszprém-Nyiregyháza 1-0 (0-0) Veszprém, 6000 néző. V.: Kiss G. Gólszerző: Horváth L. A hazaiak fölénye a 88. percben érett góllá, s rögtön ezután Onhausz utánrúgásért a kiállítás sorsára jutott. Bp. Épitők-Szolnok 1-0 (1-0) Szolnok, 500 néző. V.: Plo- sek. Gólszerző: Gregor B. A vendégek az első félidő lefújása előtt szereztek vezetést. A 64. perctől - villámlás miatt - félórás szünet következett, s ezután a hazaiak már nem tudtak egyenlíteni. A Veszprém a bajnok, de végeredmény még nincs. Vasárnap eldőlt, hogy a Veszprém szerezte meg a bajnoki címet az NB ll-ben, csakúgy, mint az: a Szekszárd, az Ajka és a Salgótarján kényszerül osztályozó mérkőzésre. Hivatalos végeredmény azonban még nincs, hiszen a Bp. Volán-Nagykanizsa mérkőzés félbeszakadt. Az NB II. állása: 1. Veszprém 38 21 7 10 49-28 49 2. Dunaújváros 38 18 12 8 62-38 48 3. Szeged 38 16 13 9 58-35 45 4. Szolnok 38 19 6 13 61-52 44 5. Ózd 38 1 4 1 5 9 42-35 43 6. Komló 38 16 10 12 54-42 42 7. Csepel 38 17 7 14 54-54 41 8. Metripond 38 15 11 12 52-52 41 9. Bp. Volán 37 16 8 13 57-47 40 10. Nyíregyháza 38 15 9 14 50-51 39 11. Diósgyőr 38 16 6 16 43-52 38 12. Kecskemét 38 16 5 17 63-63 37 13. Eger 38 12 13 13 44-54 37 14. III. kér. TTVE 38 10 14 14 44-58 34 15. Építők 38 13 7 18 48-53 33 16. Nagykanizsa 37 12 9 16 43-48 33 17. Kazincbarcika 38 1 0 1 2 16 37-45 32 18. Ajka 38 9 1 3 1 6 33-48 31 19. Salgótarján 38 9 11 18 40-51 29 20. Szekszárd 38 7 8 23 34-62 22 További eredmények Labclarügö MB III. Szépen búcsúzott a bajnok Mohács Mohácsi Új Barázda TSZ SE-PvSK 2-0 (2-0) Vasút pálya, 100 néző. V.: László. Mohács: Lukács — Kó- fiás, Katona, Rumszauer (Hrot- kó), Reit — Kovács L., Óbert, Papp dr. — Ratting, Török, Vigh. Edző: Bözsöny János. PVSK: Tihanyvári __ Diós, Fer enczi, Hámori (Takács), Reith (Horváth) — Jávor, Gergics, Mázaszászvári Bányász—MÁV NTE 2-1 (1-0). Mázaszószvár, 200 néző. V.: Dörnyei. Máza- szászvár: Pál — Komáromi, Dunai, Katona, Herold — Orsós (Agócsi), Csoboth, Incze, Róth (Banizs)S— Kaufmann, Beke. Edző: Róth Antal. MÁV NTE: Szalai — Szabó, Liviczky, Markán, Kozma — Rada (Kelé), Szekeres, Vári, Takács (Ko- zári) — Zsigulics, Kém. Edző: Németh Lajos. A hazai csapat 82 percig magabiztosan játszott, ezt követően az ellenfél szépítése után a vendégcsapat majdnem egyenlített. Góllövők: Csoboth, Róth, ill. Kém. Bólyi MEDOSZ—Bonyhád 5-0 (2-0). Boly, 300 néző. V.: Pápai. Boly: Puch — Papsity, Fitt, Macsi, Nagy J., — Hrotkó (Szó-* mór), Brúder, Nagy E. — Schneider, Darányi (Szalai), Bohner. Edző: Weibarth József. Bonyhád: Mucska (Szabó) — Juhász, Hüber, Nagy, Joó — Pozsár, Szlama, Vendég L., György — Szirják, Pfeifer (Vendég T.). Edző: Kovács István. A hazai csapat minden csapatrészében jobb. volt, kitűnő csatárjátékkal ilyen arányban is megérdemelt győzelmet aratott. Góllövő: Schneider (2), Brúder, Bohner, Szalai. Pécsi BTC—Dombóvári Vasas 4-2 (2-1). BTC-pálya, 100 néző. V.: Fogta. PBTC: Bérezés — Pánczél A., Szabó, Steier, Georgiou — Takács (Renko), Bodró, dr. Zsolt, Mikolics (Pánczél L.) — Vajda, Jelena. Edző: Steier István. D. Vasas: Sellei, Kovács Z. — Hegyi, Pa- zaurek. Mb. edző: ifj. Horváth László. Hat perc alatt két gólt rúgott a Mohács, ezzel az első félóra után minden eldőlt a PVSK számára. Nem is volt esélye a vasutas csapatnak, annyival jobb volt a bajnok. Góllövő: Kováés L., Vigh. Szalai — Lamm (Banai), Virá- gosi, Barta, Farkas — Fazekas, Tóth-Bagi, Fekete (Karászi) — Neubauer, Verbóczky, Luczek. Edző: Fenyvesi József. Változatos iramú, küzdelmes mérkőzésen megérdemelten nyert a hazai csapat. Góllövő: Steier (2), Pánczél L., Vajda, ill. Luczek (2). Sellye—Siklósi Tenkes 3-1 (1-0). Siklós, 300 néző. V.: Tóth J. Sellye: Simon — Biró, Go- lobics, Király, Nagy, Hofschen- der, Vásáros, Niesz, Pál (Vass), Gólyák, Szabó. Edző: Amigya Pál. Siklós: Szlovák (Pál) — Molnár Kovács, Burai, Mim, Szabó, Szőke (Weiner), Biró, Rosner — Kolompár, Szrimácz. Edző: Botos Antal. Közepes iramú mérkőzésen a hazai csapat végigtámadta a mérkőzést, de a Sellye lelkesen és keményen védekezett, a kontratámadásaik pedig mindig gólveszélyt jelentettek a Siklós kapujára. A látottak alapján a Sellye győzelme megérdemelt. Góllövők: Niesz (2), Goják, ill. Biró. Csurgó—H. Táncsics SE 2-2 (1-0). Csurgó, 1300 néző. V.: Balajti. Csurgó: Belovári — Tóth, Nagy, Kovács, Posta (Deme) — Bódis, Markek, György, Vékony — Csalos (Hosszú), Bántó. Edző: Készéi Ferenc. Táncsics SE: Bita — Bregovics, Hevesi, Sztoics, Újvári — Szatmári, Stróber, Takács (Szalai), András — Eckert (Pál), Horváth. Edző: Köves László. Korszerű, két jól felkészített csapat mérkőzésén Jóllehet sehol senki a mohácsiak közül a vasutasok kapuja előtt, a gólokat ezen a délután mégis a képről hiányzók lőtték. Fotó: Cseri László jól kezdtek a hazaiak, gólhelyzetek sorát alakították ki és a 47. percben már kétgólos vezetéshez jutottak. Biztos előnye birtokában könnyelműsködni kezdett a Csurgó, és a lelkesen játszó katonák ezt kihasználták és kiegyenlítették az eredményt. A csurgói csapat fennállásának legnagyobb eredményét érte el az NB II- be történő feljutásával. Góllövők: Kovács, Bódis, ill. Stróber, Horváth. Dombóvári VMSE—Paksi SE 1-1 (1-0). Dombóvár, 250 néző. V.: Radó. Dombóvár: Bien — Zsuró, Mács, Magyar, Péter — Kovács, Urbán, Iván, Sinka — Romári, Jakab. Edző: Tresch Ferenc. Paksi SE: Németh — Kun, Blatt, Prancz, Héregi — Izsák, Kolarics, Horváth P. (Balogh), Somogyi — Rácz (Tóth), Bérezési. Edző: Márkus József. Balszerencsés körülmények között vesztett egy pontot a hazai pályán a jól játszó Dombóvár. Góllövők: Zsuró, ill. Blatt. Paksi Atomerőmű SE—Marcali 1-1 (0-0). Paks, 100 néző. V.: Szőke. Atomerőmű SE: Szlanyinka — Nagy, Debre- czeni, Fritz, Májer — Klopcsik, Kiss, Porga, Junkuncz — Juhász (Büthli), Vörös. Edző: Vábró József. Marcali: Igricz — Hajdú II., Mészáros, Hajdú I., Fábián — Hadószi, Krénusz, Papp, Czuczka — Horváth (Luka), Héder. Edző: Fuisz János. Közepes iramú és színvonalú mérkőzésen igazságos döntetlen született. Ezzel a hazai csapat megőrizte két éve tartó hazai Veretlenségét. Góllövők: Vörös, ill. Krénusz. Ar N8 III. végeredménye: 1. Mohács 30 19 6 5 62-18 44 2. Csurgó 30 16 9 5 55-27 41 3. Paksi SE 30 15 9 6 43-23 39 4. H. Táncsics 30 12 10 8 39-31 34 5. Paksi Atom 30 13 8 9 36-33 34 ». MÁV NTE 30 9 13 8 25-25 31 7. Morcali 30 9 13 e 31-33 31 «. DVMSE 30 11 8 11 35-34 30 9. Boly 30 9 9 12 37-37 27 10. Mázaszószvár 30 10 7 13 44-52 27 11. Siklós 30 9 8 1 3 34-38 26 12. D. Vasas 30 9 8 13 37-50 26 13. Bonyhád 30 8 8 14 48-51 24 14. Sellye 30 8 7 15 37-63 23 15. PBTC* 30 8 7 15 33-83 21 1«. PVSK 30 6 8 16 28-46 20 * -- két büntetőpont levonvo. Az első vonal feletti csapatok ősztől az NB ll-ben szerepelnek, a Paksi SE osztályozót játszik a feljutásért, mig a második vonal olatti csapatok csak a megyei I. osztályban kezdhetik az új idényt. Megyebajnokság Geresdlak-Újpetre 2-0 (0-0), PEAC-Harkány 1-1 (1-0), Som- berek-Villány 5-2 (1-1) A megyei I. osztály állása': 1. Szigetvár 2. Somberek 3. P. Postás 4. P. Zsolnay 5. Beremend 6. Vasasi B. 7. Geresdlak 8. Újpetre 9. P. Kinizsi 10. Harkány* 11. PEAC 12. Steinmetz SE 13. Szentlőrinc** 14. P. Gázmű 15. Villány* 16. Sá&d 29 17 5 7 49-27 39 29 16 7 6 45-26 39 29 16 5 8 53-31 37 29 14 8 7 43-25 36 29 1 4 5 10 48-36 33 29 12 8 9 35-27 32 29 12 7 10 47-33 31 29 11 8 10 38-37 30 29 10 9 10 32-36 29 30 10 10 10 44-43 28 29 9 9 11 33-38 27 29 10 7 12 34-41 27 29 7 10 12 37-57 20 30 7 5 18 30-62 19 29 7 4 18 27-52 16 29 3 9 17 26-50 15 * = két büntetőpont levonva. •* = négy büntetőpont levonvo. AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENÓ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. JÁDI JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601, Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8.7630. Telefon: 32-177. telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- forint, negyedévre 129,- forint, egy évre 516,- forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. 1. Bari—Barletto 0-0 x 2. Bologna—Arezzo 2-2 x 3. Brescia—Triestina 2-0 1 4. Catanzaro—Atalanta 2-0 1 5. Cremonese— Sambenedettese 0-0 x 6. Genoa—Piacenza 2-1 1 7. Messina—Lecce 1-1 X 8. Parma—Lazio 1-1 I 9. Taranto—Padova 1-1 x 10. Udinese—Modena 1-0 1 11/ Salgótarján—Ajka 1-1 x 12. Metripond—Komló 0-0 x 13. Szekszárd—III. kér. TTVE 0-1 2 + 1 14. Dunaújváros—Szeged 3-3 x Labdarúgó EB II. csoport: Írország—Anglia 1-0 (1-0). Stuttgart, 53 000 néző. V.: Kirschen (NDK). Gólszerző: Houghton (7. perc). Írország: Bonner — Morris. McCarthy, Moran; Hughton — Houghton, McGrath, Whelan, Galvin — Aldridge, Stapleton. Anglia: Silton — Stevens, Wrigth, Adams, Sansom — Waddle, Webb, Robson, Barnás — Beardsley, Lineker. Az angolok az előre megadott összeállításban kezdtek, oz íreknél is csak egyetlen változás volt, Sheedy. helyett Galvin került a csapatba. Azt már az első pillanatban látni lehetett, hogy az ír és az angol csapat brit stílusú mérkőzést vív majd. Rendkívül keVasárnap a II. csoportban is megkezdődtek a küzdelmek a labdarúgó - Európa-bajnok- ság döntőjében. Ennek megfelelően az Anglia—Írország és a Szovjetunió—Hollandia találkozó állt az érdeklődés középpontjában, de a hírügynökségek természetesen még a szombati eseményekkel is foglalkoztak. Camacho kórházban A Spanyolország—Dánia (3-2) mérkőzésen az ibériai együttes kapitánya, Jose Antonio Camacho az első félidő végén összecsapott a dán Elkjaer-Larsennel, s fájdalmas vállsérülést szenvedett. A 80- szoros válogatott Camachót a biztonság kedvéért a gros- burgwedeli kórházba szállították, ott vizsgálják meg alaposabban. (DPA) Az angolok megkezdték Az angol válogatott még be sem mutatkozott, de a rendőröknek máris meggyűlt a bajuk a szigetországból érkezett szurkolókkal. Frankfurtban hat huligánt tartóztatott le a rendőrség, ‘míg Stuttgartban heten kerültek őrizetbe különböző rendbontások miatt. A rendfenntartó erőknek Düsseldorfban viszont a hazaiakkal gyűlt meg a bajuk, amikor a magukról megfeledkezett szurkolók a rendőrökkel kerültek összetűzésbe. A hatóság emberei közül hárman megsérültek, nyolc embert letartóztattak. (AP) mény összecsapások, a 16- oson belülre ívelt labdák jellemezték mór az első perceket is. Az első kapuralövésre az ötödik percig kellett várni, ám ekkor Shilton még hárította McGrath labdáját. Nem így két perccel később. Mcyan ívelt előre, s az angol védők kétszer is súlyosat hibáztak. A lebda így végül Houghtonhoz kerülhetett, aki nyolc méterről a kapu jobb sarkába fejelt (1-0). Negyed óra, elteltével oz angolok fölénybe kerülték, de támadásaikat meglehetősen körülményesen vezették, így nem jelentettek veszélyt az ír kapura. Este játszották: Szovjetunió—Hollandia 1-0 (0-0). aik A spanyolokat dicséri a nemzetközi sajtó A spanyoloknak a dánok ellen mutatott teljesítménye elnyerte a nemzetközi szaksajtó tetszését. Ennek igazolására egy-egy vélemény négy ország lapjaiból. Sunday Telegraph (angol): ,,A spanyolokat a torna kezdete előtt nem sorolták az esélyesek közé. Ám szombati játékuk megmutatta, hogy az NSZK-nak és 'Olaszországnak rendkívül kemény vetélytársra kell számítania. A spanyolok nyilvánvalóvá tették, hogy az egykor oly kiváló dán csapat mára már kiöregedett." Corriere della Sera (olasz): „Az első csoportban hirtelen a spanyolok lettek a házigazdák, s az olaszok rettegett ellenfelei." El Pais (spanyol): „A spanyo. lók a szövetségi kapitány váratlan taktikai húzásával alaposan meglepték a dánokat. Spanyolország nagyszerűen mutatkozott be az Európa-bajnoki döntőn, s az idei balsikerek után, egy az utolsó pillanatban megtalált taktikai variációval aratta sikerét. Miguel Munoz szövetségi kapitány ezzel haladékot kapott, mert vereség esetén szinte biztos, hogy vehette volna kalapját." Ekstra Bladet (dán): ,,A 60 ezer néző előtt vívott drámai összecsapáson bebizonyosodott, hogy a csapatunk már nem az, ami egykoron volt. Bár sok .magyarázata van a vereségnek, az igazi: a válogatott csak árnyéka korábbi dicső önmagának." (DPA) A PANNON VOLÁN Személyforgalmi Üzemigazgatóság — munkaerő átképzés keretében' — autóbuszvezetői tanfolyamot indít A tanfolyamra azon munkavállalók jelentkezését várjuk, akik: — Pécs város tömegközlekedésében vállalnak munkát, — lakásuk Pécsett vagy közvetlen környékén van, — legalább kétéves, érvényes „B” vagy „C" kategóriás jogosítvánnyal rendelkezzen, és pályaalkalmassági II. fokozatú vizsgálaton megfeleljen, — tiszta erkölcsi bizonyítványt be tudják szerezni. A tanfolyam költségeit vállalatunk fizeti, a tanfolyam ideje alatt 4300 Ft jövedelmet biztosítunk. Kereseti lehetőség a tanfolyam elvégzése után: évi 90 000 és 150 000 Ft között, 3 üzemanyag- prémium teljesítménytől függően. Ledolgozott év végén 8000 Ft forgalmi juttatást fizetünk. Elegáns formaruhát adunk gépkocsivezetőinknek. A munkavállalónak és családjainak bérletet adunk. Jelentkezés: Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 33., fszt. 10., személyzeti vezetőnél.