Dunántúli Napló, 1988. június (45. évfolyam, 151-180. szám)
1988-06-12 / 162 szám
I Pécsi MSC: Hol az egykori szervezettség, egység? Melyik PMSC az igazi? Az, amelyik 3-0-ra lelépte a tavalyi bajnok MTK-VM-et és az idei legjobbat, a Bp. Honvé-, det, vagy az, amelyik egyaránt 3-0-ra kikapott a két kiesőtől, a Debrecentől vagy a Kaposvártól? Ez a két véglet. Ami közte történt, az is elég fordulatos volt. Ősszel 17 pontot gyűjtöttek' a pécsiek, ami jónak mondható. Hasonlóan indultak tavasz- szal is, az első öt találkozón még nem volt baj. A következő haton annál inkább: akkor nem tudtak nyerni, csak két döntetlenre futotta az erejükből. A végén úgy tűnt, hogy ismét talpra állnak (legyőzték a Rába ETO-t, majd a Haladást is), aztán jött a slusszpoén: megalázó vereség a búcsúzó Kaposvártól. Erre a szereplésre mondják azt, hogy felemás . . . — Tavasszal idegenben gyengébben ment nekünk, alig szereztünk pontot Pécsen kívül. Ezt egyértelműen a sérüléseknek tudom be. Kulcsemberek estek ki, ki hetekre, ki hónapokra. Torna és Lovász kettős szalagszakadás, Braun bokatörés miatt hiányzott, hogy csak a legsúlyosabb eseteket említsem. Balogh fél évet hagyott ki, Bérczy az ősszel hat találkozón nem játízott, Czér- na is sokáig maródi volt, Márton is többször hiányzott. Nemegyszer úgy játszott szombaton valaki, hogy hét közben alig edzett, mert még sérült volt. Szóval volt bajunk ^lég. Ugyanakkor áldozatot hoztunk Lehota leigazolásáért. Érte három futballistát (Szabót, Bo- jást, Csobothot) adtuk, ők hiányoztak tavasszal. Lőrincz Finnországba szerződött. Elengedtük, bár tudtuk, hogy nehéz lesz pótolni. így csökkent a választék — mondja Garami József vezető edző. A PMSC az 0. Dózsa kivételével legyőzte legalább egyszer az első hét helyezettet, mégis csak 8. lett. Ezzel az eredeti elképzelésének alsó határát teljesítette, de lehetett volna hatodik is, ha Kaposváron a legvégén akármilyen arányban győz. Nem így történt. A zárófordulóban különösen kiviláglott az, ami korábban is látható volt: már nem olyan szervezett, egységes ez a csapat. Márpedig régebben ez volt a fő eréryye, Sokszor csak erőlködtek a játékosok, nem tudták megoldani azt a feladatot, amit akartak. Ez ez oka annak is, hogy a három kiállítás (Torna, Nagy, Kónya) mellett rengeteg sárga lapot szedtek össze, talán a legtöbbet az NB l-ben. Ezt a mostani együttest több poszton meg kell erősíteni. Kell találni egy söpröge- tőt, mert amikor Torna — aki Torna (fehér mezben) a Siófok elleni gól nélküli találkozónak még tagja volt. Aztán következett a Hungária körút ... 13 évig biztos pont volt e poszton — megsérült, nem akadt méltó helyettese. Nincs baL oldali középpályása, nincs igazi góílövő csatára. És mivel a szakosztálynak sok pénze nincs átigazolásokra (legalábbis olyanokra, amelyek érnek valpmit, nemcsak ke- retfeltöltőnek kerülnek Pécsre), újra át kell szervezni a csapatát Garami Józsefnek. Ami most azért lesz nehezebb, mert az ifiben, a juniorban sincs kiugró tehetség. Horváth László Siófoki Bányász: Biztos tagjai lettek az első osztálynak Mi sem bizonyítja jobban azt, hogy a Siófoki Bányász biztos tagja lett az NB l-nek, mint az a tény, hogy évről évre sikerül elkerülniük a kiesőket veszélyeztető vesszőfutásokat. Szőke Miklós, majd őt 'követően immár két éve Kaszás Gábor kovácsolt stabil, saját útját járó együttest a Balaton partján.- Miként értékeli a bajnokság előtt megfogalmazott terv megvalósítását? — kérdeztük a kétéves szerződésének lejárta előtt egy nappal Kaszás Gábortól.- Amit terveztünk, azt sikerült megvalósítanunk. Volt ugyan egy titkos vágyunk is, hogy középcsapattá váljunk, nos ez még késik egy kicsit.- Mit tart a legtöbbre csapatában az elmúlt két év tapasztalatai után?- A Siófok az én működésem alatt elkerült minden mendemondát. Fő erényünknek tartom, hogy becsületes mun- ikával sikerült elérnünk azt, hogy egyik évben sem voltak kiesési gondjaink, mondhatom, „vastagon" bentmaradtunk.- Mire a legbüszkébb a szakmai működése során elért eredményekből?- Mint ismeretes, a Bányász idős, tapasztalt játékosokkal 'került az NB l-be. Most elmondhatom, hogy hét fiatalt sikerült stabilan csapőttaggá tennem. Ők a következők: Horváth Gy. (22), Kolovics (22), Quiriko (23), Adi (25), Lakatos (23), Marozsán (22), Keszeg (22), zárójelben a já- tékosdk életkora. Kimondhatatlanul örülök, hogy ezék a fiatalok nálam lettek NB l-es játékosok, s hogy helyt is álltak.- A sportkör vezetése is így gondolkodik?- Végül is ők igazolták őket, a játékosok és az általuk elért eredmény pedig a választásukat.- Volt-e valami disszonancia az edző és a játékosok között?- Az elmúlt két év alatt volt, de azonnal el kell mondanom, hogy csakis a csapattagok számára szokatlanul erős terhelés miatt. Dehát annak szükségességét már nem kell magyaráznom . . .- Kikkel volt megelégedve?- A már említett hét játékos mellett az idősebb korosztályból maradéktalanul elégedett voltam Olajossal.- Melyik eredményüket tartja a legnagyobb fegyverténynek?- Szerencsés esetben vagyunk, mert többet is említhetek. Legyőztük az Újpestet, a Vasast, a Rába ETO-t. Ám, mindezek ellenére az volt a legfontosabb fegyverünk, hogy partiban tudtunk maradni, mind hazai pályán, mind idegenben.- Kivéve egy mérkőzést...- Nos, igen. Bizony, az a Ferencváros elleni 1-5 számomra is „felejthetetlen". , — A csapat nyári tervei?- Szabadságra mentek a fiúk. A csapat majd június 27-én találkozik. Ami a helyzetemet illeti: több lehetőség, több elképzelés is van. S nem titkolom: ebben benne van a Siófoki Bányász is. Kapu László Zalaegerszegi TE: A terv füstbe ment - a csapat (bennmaradt? A Zalaegerszegi TE 28-30 pont begyűjtésével a 10. hely körül szeretett volna végezni. Ám, még ez a nem túl merész terv is füstbe ment. Ráadásul az egerszegi együttes szereplé. sének egyetlen pozitívuma, hogy a csapat bent maradt az NB I- ■ben, egyelőre még megerősítésre vár. Az MLSZ keddi ülésén hozott határozata értelmében ugyanis csak június 20-án válik hivatalossá az NB I. vég: eredménye. A hajrában ugyan a zalaiaknak is akadt úgynevezett „gyanús” mérkőzésük, Egerszegen azonban szinte mindenki biztosra veszi, hogy augusztusban az élvonalban rajtolhatnak a kék-fehérek. Remélhetően jobban, mint tavaly, mivel a legutóbbi évadot 4-0-ás újpesti és a Haladástól elszenvedett 1-0-ás hazai vereséggel kezdte a gárda. Utána viszont valósággal felpattant a padlóról, mert a következő három mérkőzést megnyerte. Az őszi idényben végül is - hullámzó teljesítménnyel — 14 pontot gyűjtve, a 11. helyen térhettek téli pihenőre Dobá- nyék. Legalább hasonló eredménynyel számított a szakvezetés a folytatásban is. Hamarosan nyilvánvalóvá lett azonban, hogy szánalmasan gyenge támadójátéka miatt, még a nem éppen előkelő helyét sem őrizheti meg a csapat. Jellemző, hogy az első tíz tavaszi találkozón mindössze 7 gólt sikerült elérniük, s abból hármat a sereghajtó Kaposvárnak rúgta. így aztán nem csoda, hogy egyre közelebb kerültek a kiesést jelentő 15. helyhez. A 25. fordulóban a Ferencvárostól Zalaegerszegen elszenvedett 2-0-ás vereség után sokan — még Szabó Rezső vezető edző is - úgy látták, hogy 16 év után kiesik az NB l-ből a ZTE. Ekkor következett a szakvezető csere: szaktanácsadóként .Mé- szöly Kálmán vállalkozott benntartani az együttest. A táblázat szerint sikerült. A 25 ponttal, 26-32-es gól- különbséggel elért 14. hely, a ZTE eddigi élvonalbeli szereplésének mélypontja. Arról, hogy miért következett be a zuhanás, erősen megoszlanak a vélemények. A játékosállomány meggyengülését viszont senki sem vitatja, hiszen a tavaly tavasszal 18 pontot sezrzett csapatból olyan neves futballisták váltak ki, mint Péter, Pecsics, Nagy Tamás, Galántai, Soós. Ráadásul a három új szerzemény közül Rezi és Ballai nem jelentettek erősítést, a harmadik Vadász pedig, akárcsak Czigány,. Dobány, Páli és Sipos csak igen-igen ritkán játszott képességüknek megfelelően. De a többiek (összesen 24-en jutottak szóhoz) sem jeleskedtek. Fenntartás -nélkül mindössze Csepregi és Balázs dicsérhető. A keret jó néhány tagjának az erőnléte nem érte el az NB l-ben joggal elvárható szintet. Ezért ugyan a büntetés nem maradt el, ám jócskán késett, s így hatása nem volt érzékelhető. Pontosabban csak tovább rontotta a kudarcok hatására egyre kritikusabbá váló, egyébként sem éppen diplomata modorú Szabó Rezső és a játékosok nagyobb része között amúgy is feszültté vált viszonyt. A nagyon csalódott szurkolók remélikj hogy a dolgok nem mennek feledésbe, azaz a csapat szereplésének értékelésekor a ZTE illetékes — talán önkritikát is gyakorló — vezetői a váratlan mélyrepülés egyetlen összetevője fölött sem siklónak el. Tarsoly József Szigorúan titkos jelentések Pénteken elkezdődött a labdarúgó Európa-bajnok- ság, a szurkolók két héten keresztül remek mérkőzéseket láthatnak, de úgy tűnik, mintha idehaza egyelőre gyengébb lenne az érdeklődés a nagy esemény iránt. Magyarázható ez egyrészt azzal, hogy a magyar válogatott nincs ott a nyolcas döntőben, de azzal is, hogy még mindig nem csillapodtak el a gyanús bajnoki mérkőzésekkel kapcsolatos hullámok. A héten újabb sikertelen kísérletek voltak, az MLSZ rendkívüli ülése sem jutott sokkal előrébb az ügyben. A legtöbbet a liga tehetné, de annak tagjai továbbra is mélyen hallgatnak, legfeljebb másokat gyanúsítanak. Az MLSZ-nek sincs különösebb lehetősége, mert a szövetség ellenőrei valamennyi mérkőzést megfelelőnek ítéltek. Nekem ugyan fenntartásaim vannak az ellenőrökkel szemben — tisztelet a kivételnek —, de tőlük soha az életben nem tudjuk meg, melyik meccs volt bunda. Találkoztam már olyan ellenőrrel, aki idős kora miatt az öltöző ajtajára kitett összeállítást nem tudta elolvasni, mert egyszerűen nem látta. Vajon mit lát akkor a mérkőzésből? Elücsörög a pálya szélén, ha hűvös van, kér a szertárostól egy takarót, szünetben bemegy a technikai vezető irodájába és megissza a kávéját, a meccs végén pedig azután érdeklődik, hogy kivinnék-e kocsival a pályaudvarra. Vajon mit’ ír az ilyen ellenőr a jelentésébe? Ismétlem, nem minden MLSZ-ellenőrre jellemző a fenti eset, vannak akik szakmailag valóban felkészültek, még jól látnak, de sajnos a kockázatot ők sem vállalják. Kíváncsi voltam, valójában mit is tartalmaz a jelentés? Annak rendje, módja szerint illedelmesen felkerestem az MLSZ-ben Börzsei Jánost, az ellenőrök vezetőjét, a beérkezett jelentések őrzőjét. Azt kértem, engedélyezze a bepillantást azokba a jelentésekbe, melyek a közvélemény szerint gyanús mérkőzésekről készültek. Megdöbbenésemre azt a választ kaptam, hogy ezek a jelentések idegenek számára titkosak. Hirtelen az jutott eszembe, bizonyára feltárták a bundákat, s nekem, mint fecsegő egyénnek, nem akarják idő előtt megmutatni. Bizonyára nincs hatása a leleplező bejelentésnek, ha előtte arról már valamelyik lapban írtak. Tudomásul vettem, s vártam a nagy leleplezést. Még mindig várok, de azóta rájöttem, ha nem lesz bejelentő és a KNEB sem derít ki semmit, akkor nem is tudom meg, volt-e bunda vagy sem. Hétfőn lesz az MNK döntője, és örülök annak, hogy a Honvéd rácáfolt a kétkedőkre, nem adta át a döntőbe kerülés jogát, Győrben is legyőzte a Rábát. Tudom, most sokan azt mondják, hogy képviseli majd színeinket a Békéscsaba a KEK- ben. Nem vitás, a papírforma alapján a Rábának nagyobb az esélye a jobb szereplésre a nemzetközi porondon, s még néhány csapatunknak is, de ők kevésbé vették komolyan a kupát, mint a Békéscsaba. Most vessenek magukra. Ha már szóba jött az MNK, akkor van még egy jó hírem. Az MLSZ-ben elkészült a jövő évi bajnoki tervezet és a novemberi MNK-fordulót végre nem szerdai napon déli egy órakor játsszák, hanem hét végén, amikor a szurkolók is nyugodtan kimehetnek a meccsre. A VDN 25. heti tototippjeit Gorái Ernő kesztyü- szobász, pécsi lakos, a ,07_es kertvárosi totózó torzstagja ól Htot~------ tO öSS2e ’. Ar.zzo-Br.scio végeredmény. X, 2. ' *e9eredmeny. Tipp; 4. Padova—Bari I -. 5. Tries,ina—Cremonesé Jé^jj meny. Tipp; , 2 vegered6. Triestina Cremonese Tipp; x. félidő. % 7. Sambenedettese—Udinese végeredmény. Tipp: 1. 8. Sambenedettese—Udinese I. félidő. Tipp: x, 1. 9. Atalanta—Messina végeredmény. Tipp: 1. 10. Barletta Bologna végeredmény. Tipp: 2, x. 11- Lazio—Taranto végeredmény. Tipp: 1. 12. Lecce Parma végeredmény. Tipp: 13. Modena Genoa végeredmény. Tipp: 1. + 1 H. Piacenza—Catanzaro végered- meny. Tipp; x. logne^ ^ üzlet ház Pici, ««.”■ (Móiliiok u. 11.-«"'" ***** * P* 3ÄSESS2HS" v házi telefonrendszer t-S'okoso KÉZ\ ÉS GÉPI SZERSZÁMOK. V szerszámláda, 5 reszes 39 8Q9Q Ft V saroVcsiszológép (bolgárt, 230 mm háztartási és megv aruk. 368 V Poliuretanhab spray, tisu g V Cell Valor A I, at símben J. ÖNNEK IS ÜZLET A Ml ÜZLETÜNK 1 I Tel.:14-832 vasárnapi