Dunántúli Napló, 1988. május (45. évfolyam, 120-150. szám)

1988-05-09 / 128. szám

1988. május 9., héttő Dunántúli napló 3 Egy ház az „érszűkületben" Következetes környezetvédelmi program a BCM-nél Négyezer tonnát megemelni és eltolni? „Különleges értékű épületeknél lehet erről szó" Mi lesz a pécsi Rákóczi út 50. sorsa? A választ hónapok óta keresgélik. Elég nagy a táboruk azok­nak, akik a lebontása mellett kardoskodnak. És sokan van­nak, akik a megtartást, ezzel a felújítást szorgalmazzák. Az előbbiek közlekedési érdekek­re hivatkoznak — valóban, itt nagyon elszűkül a városi fő­útvonal az utóbbiak a vá­roskép érdekét tartják fontos­nak. Valójában mindkét tá­bornak igaza van, s az lenne az igazi, ha közös nevezőre le­hetne hozni az érdekeket. Csakhogy ez nem megy! A Bajcsy-Zsilinszky út-Rá- kóczi úti keresztezés - az egy­kori ^villanyrendőr” - geo­metriája egyszerűen „csodála­tos”: a városépítő elődök va­lami megmagyarázhatatlan (?) logikája szerint, a Rákóczi út keleti és nyugati szakasza nem találkozik, az előbbi va­lamiért délebbre „csúszott”, ráadásul még szélesebbre is sikeredett. Az északi oldalon talán a Konzum építése ide­jén, nyílt volna lehető­ség bizonyos korrekcióra: annyival hátrább vinni az épületet, hogy a két oldal jár­davonala egybeessék'. Ez nem történt meg, a Rákóczi út e helyen hosszú-hosszú ideig „csuklani” fog egyet. Marad akkor a déli oldal. És itt lép be az 50-es szám. Régóta szó van a ház Rá­kóczi úti oldalának az árká- dosításáról. Ám a közlekedési szakemberek egybehangzó vé­leménye szerint ez nem jelen­tene megoldást, ‘hiszen így sem alakítható ki az a négy forgalmi sáv, ami ezen az ér- szűkületes helyen jobb köz­lekedési feltételeket biztosíta­na. De ha jól utánanézünk, azt is látjuk, hogy a két sa­rok egymáshoz viszonyítva kb. 6 méterrel eltolódik. Nyilván ez a két, mindenképpen fi­gyelembe veendő tény sugallt kétféle megoldást. Az egyik: le kell bontani a Rákóczi úti homlokzatot és hátrébb újra felépíteni. A másik: eltolni a helyéről a házat. Nos, ennek a lehetősége felől faggattuk Dulánszky Jenöt, a PÉCSITERV statikusát. Mindenekelőtt azt tudtuk meg tőle, hogy:- Nem túl gyakran alkal­mazzák ezt a módszert a vi­lágon. Főleg különleges érté­kű épületek esetében lehet ró­la szó. Magyarországon egy­ről tudok - emlékeztet -, va­lamikor a 40-es évek elején a budapesti krisztinavárosi temp­lomot tolták el a helyéről. S itt közbevetően említjük a DN e heti szerdai számában a 75 év előtti siklósi utcasza­bályozási tervről szóló cikket, amiben olvashattunk, hogy „magát a városházát és ben­ne a bölcs tanácsot is odább tolja 5 méterrel." Persze ez nem történt meg. De hallgas­suk tovább Dulánszky Jenőt: — Egy Leningrádból hoz­zánk származott kolléganőmtől tudom, hogy náluk több épü­leteltolás történt, s hallottam, hogy Moszkvában is csináltak ilyent. Időnként a szakiroda- lom is említést tesz hasonló munká król. A Rákóczi út 50-et illető­en :- Igen alapos előzetes sta­tikai vizsgálattal kellene el­dönteni, hogy egyáltalán megvalósítható-e az eltolás. Lehet, hogy már ebben a szakaszban le kellene erről mondani. De tegyük fel, hogy lehet. Becslésem szerint 3,5— 4 ezer tonna súlyt kellene megemelni néhány centire, - miután elválasztották a házat az alapoktól, szakaszo­san megépített vasbeton ge­rendaváz került alája, a bolt­íveket is biztosították a szét- dőlés ellen — s utána igen masszívan alapozott síneken, tovagördíteni az előre elkészí­tett új alapokra. Tételezzük fel, hogy mindezt meg lehet csinálni -, ha a szükséges gépészeti berendezéseket ösz- sze lehetne szedni, amiben aligha hihetünk, hiszen nincs nálunk ilyen munkára szako­sodott vállalat. De tegyük fel, hogy a gé­pészet is megvan. És akkor még mindig ott van' a kérdé­sek kérdése: mennyibe kerül­ne mindez? Dulánszky Jenő nem szívesen mond bármit is, hiszen milyen alapon is mondana. Csak úgy saccra mondja —, s cáfolja meg, aki jobbat tud —, hogy ez leg­alább kétszer annyiba kerülne, mint a ház lebontása és új­raépítése. Tehát: mi lesz veled, Rá­kóczi út 50.? Hársfai István Úgy tűnik, a Beremendi Ce­ment- és Mészművek a nehe­zedő gazdasági körülmények ellenére is következetesen ki­tart környezetvédelmi program­ja mellett. 1986-ban és 1987- ben kemence nyersmalmi elekt- rofiltereket szereitek fel mind­két klinker-gyártó sorukra, s még be sem fejeződött ez a beruházás, már a gyártósor másik oldalára is portalanító berendezés felszerelésének ter­vein munkálkodtak. A berende­zések speciális egységeinek szállítója ismét az NSZK-beli Lurgi cég, s a kivitelező, — csak úgy mint az elmúlt két évben - a Cserkúti Mezőgép lesz. — Természetesen mind az elektrofilterek felszerelésére, megvásárlására fordított 100 millió forintot, mind a mostani beruházásunknál felhasználás­ra kerülő hasonló nagyságú (100 milliós) összeget termelő beruházásokba is fektethettük volna — magyarázta Kubatov József, a gyár műszaki és be­ruházási osztályvezetője -, de a környzetvédelmi feladatok megoldása nem tűr halasztást. Ezt indokolja egyrészt a kör­nyező terület védettségének igénye, másrészt az, hogy meg kívánunk szabadulni a környe­zetvédelmi bírságok terhétől. Az idei, várhatóan júniusban kezdődő beruházás célja a klinker-hűtők portalanítása, ami azt jelenti, hogy a szabadba távozó füstgázok köbméteren­ként 50 milligrammnál keve- 'ehb port fog tartalmazni. Ez bőven alatta lesz az 1986-os, új környezetvédelmi előírások­ban foglalt értéknek. Számos műszaki megoldáson gondol­kodtak a gyár vezetői, majd a Lurgi cég egy csehszlovákiai referencia üzemének megtekin­tése után a kavicságyas szű­rési megoldás mellett döntöt­tek. A régi berendezések még a gyár létesítése idején lettek felszerelve, ezért ezek felett a multiciklonos portalanítók fe­lett már jócskán eljárt az idő. Műszakilag elavultak, a kör­nyezetvédelmi előírásoknak nem felelnek meg. — A kavicságyas megoldás jóval alaposabb szűrést bizto­sit az eddiginél. Nemcsak a nagyobb szerkezetű porszem­csék leválasztására, hanem fi­nomszűrésre is képes. Mielőtt a szűrőből távozna a füstgáz, még egy kavicságyon is ke­resztül vezetjük - foglalta ösz- sze az eljárás előnyeit az osz­tályvezető. A rendszer egyébként telje­sen automatikus, hiszen PLC fogja vezérelni. Nem elhanya­golható az sem, hogy a levá­lasztott por visszakerül a tech­Térsulési alapon 40 ezerért Víz Bárnak és az üdülőknek Karnyújtásnyira, az erdősá­von túl a Duna hömpölyög, s itt a hegyoldal üdülőépületei­ben még csak dísztárgyak a csapok, balra távolabb Bár és Dunaszekcső házaiban is ke­vés a jóminőségű ivóvíz. A Mohács—Bár Vízmű Társulat elnökével Hergenrőder János­sal és gazdasági vezetőjével Pataki Lászlónéval járjuk a helyszínt, és tőlük tudom, hogy még idén meg'szűnik végre a nyomasztó vízgondja a báriaknak és a mohács— bári üdülőkörzet szerencsé­sebb illetve előrelátóbb telek- tulajdonosainak. Itt a szőlő­hegyen már egyre több a visz- szatöltött utacska - alattuk húzódik már a „bekötött" ge­rincvezeték—mind több he­lyen piroslik már a tűzi víz­csap, sok helyütt a tulajdono­sok már készítik a vízóraak­nát. Várják a vizet. A kikapcsolódásra vágyó pé­csi, komlói, mohácsi, szekszár­di üdülőtulajdonosok többsége mit nem adott volna, ha már az építkezés előtt lett volna vezetékes ivóvizük. Ők a Duna és a szőlőhegy romantikájára, és nem a csapvíz nélküli no­mád életre vágytak. A hetve­nes évek elején vált üdülőkör­zetté a Mohácstól Bárig, il­letve a Dunaszekcsőig a több kilométeren át húzódó rész, melyet a budapesti—mohácsi országút oszt ketté parti sáv­ra és szőlőhegyre. A régebbi tulajdonosok már társultak út­ra villanyra hogy - nem kis anya­gi áldozattal — legalább rész­ben megkaphassák itt is az otthonuk kényelmét. A szeren- csésebbbek még a MOFA víz­vezetékrendszeréről a vízhez is hozzájutottak. S akik azóta sem? Kapóra jött, hogy Bár és Dunaszekcső ivóvízellátását biz­tonságossá teheti a Dunai Regi­onális Vizműrendszerrs való csatlakozás — ha elkészül a gerincevezeték. Az viszont na­gyon drága a két település­nek és az üdülőtulajdonosok­nak. A költségeket viszont megosztja, ha az érintett üdü­lőterület ___ igaz, egyelőre c sak 359 telke — is részesül­het a vezetékes ivóvízből. Az elmúlt évben a harmadik ne­kifutásra alakult meg a vízmű­társulat a már említett 359 telek tulajdonosai 57,4 száza­lékának szavazatával, tudomá­sul véve, hogy a vízért tíz éven át évente a rezsit, be­ruházási-, kamat- és egyéb költségeket is magába foglaló 4000 forintot fizetnek. A vízműtársulat a verseny­tárgyaláson legkedvezőbb ajánlatot tevő Bajai Regioná­lis Vízmű Vállalatot fogadta fel kivitelezőnek. Tavaly októ­berben kezdtek és a munkák felét már elvégezték a bajai- ak. A március végi vízműtár­sulati közgyűlésen megígérték, hogy az eredetileg vállalt de­cember végi határidő helyett mór október végére „élni" fog a rendszer. Még májusban el­készül a 16,5 kilométeres ge­rincvezeték, s a sikeres próba­nyomást követően építik ki a telkekre a lecsatlakozásokat, felállítják Bár térségében a megfelelő víznyomást biztosító 200 m!-es hidroqlóbuszt, meg. építik a klórozót és elvégzik a még szükséges munkákat. A vizmütársulat a tagjainak és érdekeltjeinek ingyen szer­zi be a vízbekötéshez szük­séges szakhatósági engedélye­ket, segíti az előregyórtott be­ton vízakna beszerzéseket — és győzködi a víz bevezetése ellen áqálókct. Mert akad még, akinek neavvenezerért nem kell a vezetékes ivóvíz. Június végéig még jelentkez­hetnek az adott térség azon üdülőtulajdonosai, akiknél gaz­daságosan megoldható a rá­csatlakozás a veztékrendszer- re. Bár község és az említett üdülőterület vízgondjai tehát még idén megszűnnek. Duna­szekcső és üdülőövezete eddig még nem hozta létre a maga vízműtársulatát. A tervek sze­rint társulati alapon Újmohács vezetékes ivóvízellátását is mielőbb igyekeznek megolda­ni a DRV, a Dunavölgye Tsz, a Mohács Városi Tanács és a lakosság közreműködésével. Murányi László Nem vonzó már ez a mesterség Tóth Ede az „órásmatuzsálem" — Ha elölről kezdhetném, újra ezt választanám, ez a vi­lág leszebb szakmája. Tiszta és nincs annál csodálatosabb, amikor az ember lelket lehel az élettelen szerkezetbe — mondja Tóth Ede, a hetvenha- todik évében járó és ma is aktívan dolgozó órásmester a pécsi Sallai utcai üzletében. Az előbb mentek el tőle a pé­csi tévések, egy Szélkiáltó mű­sorhoz háttérnek vették fel a csodálatosabbnál csodálato­sabb óraremekeit. Végre csend van. Azaz, egymásnak adják a kilincset az órájukat javíttatni hozók, vagy a már megjovítottat elvivők. A falon zenélő szerkezetű, ütős, kakukkos vagy „játékos" óiák. Van westminsteri ütő­szerkezetes, aztán negyedütős biedermeier képóra (1820-ból), legöregebb az empire stílusú faliórája, van vagy kétszáz éves, s az egyik zsebórája még a századelőről a pontos időt, a hónapot, napot, hetet és a holdjárást is mutatja. Egyik sem eladó. Mindről olyan szakszerűen és olyan meghitten beszél, ahogy az ő korabeliek csak az unokáikról, déd- vagy ükunokáikról képe­sek. Neki az órák jelentik az életet. Azt is, amit már ma­ga mögött hagyott és azt is, omi még előtty van. — Addig szeretnék dolgozni, ameddig csak képes vagyok ró, ameddig csak élek — mondja halkan, s a pillanat­nyi csendet megtöri az órák zenélő, ütő, kakukkoló szerke­zeteinek alkalmi koncertje. Dél van. Még jó, hogy nyitva van az üzletajtó, mert akkora a hirtelen támadt zenebona. Ne­ki ez a legszebb zene. — Hogyan lett órás? — Szerencsémre élt egy órás és ékszerész nagybátyám Siklóson és rendszeresen nála vakációztam. Hát csoda, hogy megfogott ez a világ? Nézze meg ezeket a finom kidolgo­zású szerkezeteket, mennyi ész, kézügyesség és finom munka van bennük. A javítá­suk is gyönyörűség. Mindegyek más és más, mindnek más o hibája, amikor ide hozzák . . . És az adott határidőre jól megcsinálva kell mindet ki­adni a kezemből . . . 1927-ben lett órástanuló a Jókai téri özv. Hentz Kálmán­ná féle üzletben és 1942 szep­temberében nyitották Csikós Miklóssal közösen a Sallai utcai önálló üzletüket. Azóta is ott dolgozik, de volt társa halála óta 1982-től már Géczi Jánossal együtt, „ügyes, meg­bízható és rendes fiú a Jancsi, ezért dolgozom vele" - toldjo meg. Hajdanában egyik reprezen­tatív órás és ékszerkereskedés volt a Tóth és Csikós üzlet. Az eredeti berendezései ma is de sokat tudnának mesélni. De sok órát javítottak! Ede bácsi még a Hentz-éknál ledolgozott másfél évtizede alatt 11 éven át az akkori pécsi üzletigazga­tóság területén is gondozta az összes vasúti órákat. Kedven­cei a mechanikus kar- és zsebórák, valamint az asztali és faliórák. Sajnálja, hogy azokat mindinkább kiszorítják a kvarcórák. Azokat is megta­nulta, hisz egy idős mester nem maradhat el .........Az ana­l óg kvarcóráké a jövő . . . csak hát nehéz alkatrészt beszerez­ni hozzájuk" — legyint.- Az utánpótlás? — kérdem, s most az egyszer nem moso­lyog. Azért sem, mert évtize­deken át vizsgáztatta is a szakmát alap-, illetve mester- szinten elsajátítókat.- Sajnos nem sok jövője van a szakmánknak. Ezelőtt ötven éve több önálló órás volt Pécsett, mint manapság a 180 ezres városban. Menszűnt a Vegyesipari Vállalat és így a szervezett órásképzés is. Ta­lán néhány mester adja to­vább a szakmát a gyerekének. Kár. Nem vonzó már ez a mesterség: ülőszakma, renge­teg pepecselő babramunkóval és anyagilag sincs már benne fantázia. De én, ha most kezdhetném, akkor is ezt a szakmát választanám. Murányi László nológiai folyamatba, vagyis új­ra felhasználható. — Ha figyelembe vesszük, hogy értékes anyagot nyerünk vissza, s nem fog bennünket sújtani a rendkívül progresszív környezetvédelmi bírság, okkor elmondható, hogy — bár nem néhány év alatt, de — ez a be­ruházás megtérül a gyár szá­mára - összegezte Kubatov Jó­zsef. - így a környezet kímé­lését célzó beruházásaink sorát a kavicságyas szűrők jövő év első felében várható üzembe helyezésével sem tekintjük be­fejezettnek. A technológiai vo­nalakon, szállító berendezése­ken folyamatosan végzett át­alakítások mellett, beruházási lehetőségeink függvényében a mészégető MAERZ-kemencénk portalanítását is meg kívánjuk oldani az elkövetkező időszak­ban. Balog N. Rekviem egy kirakatért Néhány hete arra jár­ván elégedetten láttam, hogy a nemrégi Éva cuk­rászda kirakati üvege még a régi: maratott virágko­szorú, fent csokor, alatta az Éva név. Minap arra járván vodonatúj fakere­tet láttam vadonatúj sima üveggel. Hová tűnt a ré­gi? Jó ideje folyik a ház felújítása, s nemrég arról adtunk hírt, hogy ez Éva „utódaként” ismét Caflisch néven nyílik meg a cuk­rászda. Caflisch! Madas József szerint már 1789-ben — tehát egy híján 200 esz­tendeje - már cukrászda volt itt, Szí bér au Aqostoné, akit 1800-ban Schreiber Gyc'irav követett mint ká­véfőző. öt év múlva az új tulajdonos Paitler János volt, akinek örököseitől 1834-ben Platz Antal vet­te meg a házat. Ki volt ez a Platz? Madas nem mond róla semmit, s csak azt tudjuk meg, hogy a következő évtizedekben aranyműves, szíjgyártó volt itt (iparát helyben űző tu­lajdonosként?), majd 1892-ben jelzi: „Catlisch cukrászda a házban". A még életben lévő Caflisch-örökös nem tud­ja megmondani, milyen portál volt eredetileg. A maratott Éva-üveg nyilván az államosítás után kelet­kezett egyáltalán nem jel­lemző produktumaként a mindent a végletekig le­egyszerűsítő kornak. Itt valamiért kivételt tettek. Megszoktuk, s antik be­rendezésével így szerettük meg az Évát. És ezt most elvették tőlünk. Miért? Azt mondják: újra ma­ratják az egészet, a most elhelyezett sima üvegen már az lesz olvasható, hogy Caflisch. Helyes! De — gondolom — általában úgy véltük, hogy az Éva- feliratos üveg marad, Caflisch-sal kiegészítve. Mert az Éva-felirat végül is a vele jegyzett négy évtizeddel a 200 éves cuk­rászda-múlt egy nem je­lentéktelen korszakát jel­zi. A két név együtt ki­elégítette volna nosztalgi­kus érzéseinket, s a mai takarékos időknek is meg­felelt volna. H. I.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents