Dunántúli Napló, 1988. május (45. évfolyam, 120-150. szám)

1988-05-07 / 126. szám

> % mpiüüii GREENWICH (CONNECTICUT ÁLLAM): Ivan Lendl, a világ elsőszámú teniszezője oert in­dított a ProServ menedzsercég, illetve az ügynökség több ve­zetője — név szerint Donald Dell elnök, Jerry Solomon ügy­vezető elnök és Alonzo Monk, a cég egyik alkalmazottja — ellen. Lendl csalással és szer­ződésszegéssel vádolja őket, s 25 millió dolláros kártérítést követel. Ismeretes, hogy Lendl érde­keinek képviseletét hét éven át a ProServ látta el, mígnem ta­valy decemberben a teniszező szakított velük. — A ProServ nem az érde­keimnek megfelelően képviselt engem — mondta Lendl. — Emiatt sérelem ért, személyes és szakmai szempontból, sőt a sajtóban is. Itt az ideje, hogy a világ értesüljön a Pro­Serv vétkeiről. Lendl egyébként alighogy otthagyta a ProServet, létrehoz­ta saját menedzsercégét, a Spectrum Sportsot, amelynek egyelőre ő az egyetlen ügyfe­le .. . LISSZABON: Egy bolognai kávékereskedelemmel foglalkozó cég egy kiló aranyat ajánlott fel minden egyes Benfica gól­lövőnek, a máius 25-i labda­rúgó BEK-döntő előtt. A baj­nokok fináléiában a portugál együttes, a holland PSV Eind- hovennel küzd. A szóban forgó cég reklámcélokból cselekedett így, hiszen forgalmának legna­gyobb részét Portugáliában bo­nyolítja le. BELŐ HORIZONTE: A Liber- tadores Kupát nyert labdarúgó- csapatok úgynevezett Szuper Kupájának döntője, első 90 perc: Cruzeiro (brazil)—Argentinos Juniors (araentín), 1-0 (0-0). Gólszerző: Ramon (77. p.). A visszaváaót május 18-ón játsszák le Buenos Airesben. BARCELONA: Bernd Schus­ter, az FC Barcelona nyugat­német labdarúgója nem kíván többé a katalán csapatban iátszani. Ezt közölte az edzővel, Luis Aragones-szel is. Hírek szerint Schuster a Real Mad­ridba tart. HOUSTON: A négyszeres olimpiai és ötszörös világbaj­nok amerikai atléta, Carl Le­wis bejelentette, hogy 1989. július 1-jén, azaz 28. születés­napján befejezi sportpályafu­tását.- Ha idén, s jövőre leg­jobb formámat tudom nyújta­ni, akkor nem lesz már sem­milyen hajtóerő, ami a továb­bi „onkínzásra” serkentene — magyarázta döntését a szí­nes bőrű atléta. LONDON: Érdemes lesz a brit atlétáknak idén a jó ered­ményekért, pontosabban a vi­lágcsúcsokért küzdenie. A Brit Atlétikai Szövetség hatá­rozata szerint ugyanis az" a sportoló, aki hazai pályán re­kordot dönt meg, 25 000 fontos pénzdíjat vehet majd fel. Megerősített védelemmel a bajnekesélyes ellen Kispesten visszatér egy év után Palaczki Minden mérkőzés szombaton lesz a labdarúgó NB l-ben most a hét végén. Tavasszal tizedszer lépnek pályára a csapatok. A párosítás: ZTE- FTC (11.00-kor, a tv is köz­vetíti), Ú. Dózsa-Kaposvár, Siófok-Haladás, Debrecen- Rába-ETO, Tatabánya—Békés­csaba, MTK-VM-Vasas, Video­ton—Vác, Honvéd-PMSC. Nagyon megviselte a PMSC- jótékosokat a Debrecen elleni, hazai 0-3. Olyannyira, hogy többen idegi fáradtságra pa­naszkodnak, nehezen heverik ki a legutóbbi vereséget.- Idegileg kellett „feljaví­tanom" a társaságot, erre rá­ment a hét — panaszkodott Garami József. - Komoly, nagy ütés volt, amit a Debre­cen ellen kaptunk, ilyenre nem volt példa azóta, amióta a PMSC-nél három esztendeje vezető edző vagyok. Váratla­nul érte a csapatot az is, ahogy a közönség reagált a fiaskóra. Már azt hittük, hogy végleg egymásra talált a csa­pat és a közönség, de a szom­bati nézőtéri füttyszó és a gú­nyolódás nem ezt bizonyítot­ta. Pedig hajtottak a fiúk, csakhogy rosszul játszottak. Hiába, tartalékoson csak eny- nyire voltak képesek. Hetek óta televagyunk sérültekkel, azok sem edzenek rendesen hétköz­ben, akiknek szombatonként játszaniuk kell. Egyszerűen nem tudják kipihenni magukat, úgy szerepelnek, hogy még maró­diak. S mivel a helyzet előre­láthatólag nem változik a baj­nokság hátralévő idejében, minden mindegy alapon, de nem felelőtlenül játszunk a visszaiévő találkozókon. Ilyen előzmények után el­képzelhető, hogy milyen lelki- állapotban utazott Kispestre, a listavezetőhöz a PMSC. Min­denesetre a piros-feketék meg­erősítették a védelmüket, úgy kezdenek, hogy a középhát­véd Hámorit két beállás, Bra­un és Brezniczky dr. segíti. Kó­nya és Palaczki lesz a két szélsőhátvéd. Elöl most Nagy és Márton próbálkozik. A PMSC így áll fel: Bodnár - Hámori — Kónya, Braun, Brez­niczky dr, Palaczki - Megye­ri, Túri, Bérczy - Nagy, Már­ton, Ebből is kiderül, hogy Palaczki ismét visszakerül az együttesbe. Utoljára csaknem egy évvel ezelőtt játszott az NB l-ben. A külső bokaszalag­szakadása miatt hónapokat hagyott ki. Ahogy mondja, február óta nem érzi a sérü­lését, ám mivel nehezen len­dült játékba, csak most számít rá Garami József. Múlt szom­------------------------- v --------------------­B odnárnak minden bizonnyal nagy szerep jut Kispesten boton már azt lehetett hinni, hogy beveti a szakvezető, de Palaczki kiadós melegítés után maradt a kispadon. A Honvéd biztosan vissza akar vágni az őszi 0-3-ért, alighanem támadni fog már az első perctől. Nehéz 90 perc vár a pécsiekre... H. L. Ezúttal az ellenfél az esélyesebb Háromszor egymás után utazott úgy idegenbeli mérkő­zésre a Komlói Bányász, hogy komoly esélye volt a pontszer­zésre. A Nagykanizsa, az Ajka és az Építők ellen sem sikerült a minimális terv, mindhárom- szor vereséggel tértek haza. A vasárnap következő buda­pesti megméretésen, a Volán otthonában nem nyomja az esélyesség terhe a Bányászt. Mindez persze nem jelenti azt, hogy a 11. helyen álló csa­pat eleve feltartott kézzel in­dulna a harcba. Rónai István edző optimista a pontszerzést illetően, reméli, hogy a Kecs­kemét elleni hazai siker visz- szaadta a játékosok már-már meginogni látszó hitét. Ahhoz azonban, hogy ne romoljon tovább az idegenbeli statisz­tika, a Kecskemét elleni máso­dik félidőt kellene megismé­telniük a kék-fehéreknek. Biztosra vehető azonban, hogy ezúttal a védőjáték lesz a meghatározó, a Volán dik­tálja majd a tempót, s vár­ható, hogy a komlói támadók ritkábban jutnak el az ellenfél kapujáig. Ez a hét sem telt el gond­talanul a Bányász házatóján, Vukmann, Gallai és Uhrik baj­lódott kisebb-nogyobb sérülés­sel, de remélhetően a hét vé­gére mindhárman harcképesek lesznek. Rónai István még nem döntött az összeállításról, az biztos, hogy több hetes szü­net után visszakerül a kapu­ba Tóbit. Jurin is felépült, valószínűleg Gallai mellett ő lesz a másik beállás. Hogy a Bányász nem mond le a gól­szerzés lehetőségéről, jelzi, hogy ezúttal is három csatár­ral próbálkoznak majd. G. G. Két Mészáros Ferenc a válogatott keretben Hickersberger kazettát adott Bálintnak Jövő kedden 18 órakor a Népstadionban Dánia ellen játszik barátságos mérkőzést Magyarország labdarúgó-válo­gatottja. Erre a 90 percre Bá­lint László technikai igazgató pénteken jelölte ki keretét. Két Mészáros Ferenc is szerepel a 19 játékos között. A csatár Mé­száros, akit belga klubja, a Lokeren nem adott ki az ezen a héten, szerdán Izlanddal ví­vott mérkőzésre. A másik a 38 esztendős Mészáros Ferenc, a kapus, aki utoljára 1982. jú­nius 22-én, a spanyblországi vb-döntőben védte a magyar kaput a Belgium ellen 1-1-es összecsapáson, Elchében. — A világbajnoki selejtezők előtt minden olyan labdarúgót kipróbálok, aki segíthet cél­jaink megvalósításában - in­dokolta a veterán, 28-szoros válogatott kapus meghívását Bálint László. A magyar válogatott keret hétfőn 10 órakor találkozik az MLSZ-ben. Ezután orvosi vizs­gálat következik, majd egy át­mozgató edzésen vesznek részt a labdarúgók a TF-pályán. In­nen a Rudas-fürdőbe vezet az útjuk, az ottani gyúrást köve­tően pedig Lovasberénybe utaznak. Hétfőn délután edzés lesz a csákvóri sporttelepen. A dánok elleni keret: kapu­sok: Disztl Péter, Andrusch Jó. zsef, Mészáros Ferenc (Setu- bal), mezőnyjátékosok: Pintér Attila, Balog Tibor, RótH An­tal, Garaba Imre, Fitos József, Kozma István, Sallai Sándor, Sass János, Keller József, Bog­nár György, Varga István, Dé- tári Lajos, Kiprich József, Ester­házy Márton, Mészáros Ferenc (Lokeren), Vincze István. — Osztrák szakvezető kollé­gám, Josef Hickersberger volt olyan szíves, és elhozta Buda­pestre az osztrák-dán barátsá­gos mérkőzés (1-0) videófelvé­telét. Egyszersmind elmondta: csak nagy szerencsével győzték le a bécsi mérkőzésen a dán legénységet — mondta Bálint László. fi hétvégé sportműsora Május 7., szombat Kézilabda. HUNOR-Herend, NB II. nők. kesztyűgyári-pálya, 11.30., Komló—TFSE, NB l/B. ffi., Komló, 16.30. Atlétika. Megyei serdülő csb.. Tüzér utca, 15.00. Lobdarúgás. Bp. Honvéd-PMSC Kispest. 19.00. N3 III.: MÁV NTE- Mohócs, Nagykanizsa, 17.00. H. Táncsics—Paksi A., Kaposvár, 17.00. Megyebajnokság: Steinmetz SE—Va- sasi B.. Postás-pálya, 17.00. Kosárlabda. MEAFC-P. Postás (osztályozó az NB l-be jutásért), férfiak, Miskolc, 10.00. Felszabadu­lási Kupa. nők: PVSK-BKV Előre. 9.30., Szekszárd—PVSK 16.30,. Szek- szárd. Szabadidősport: Tenisz Misina Ku­pa, Műjégpálya, 8.00. Röplabda. MTE—Ganz-Villany, NB 11., nők. Mohács, 9.00. Steinmetz— Kővágőörs, NB II., férfiak, Eszék u.. 11.00. Május 8., vasárnop Olimpiai napok. Kerékpártúra. 508. SZKI., Kertváros, 8.00. Labdarúgás. Volán—Komló. NB II., Czabán Samu tér, 17.00. NB III.: Paksi SE-PBTC, Csurgó-Bóly. Sik­lós—Mázaszászvár, Sellye—PVSK, D. Vasas—DVMSE, Bonyhád—Marcali. (Elöl a pályaválasztók, valamennyi mérkőzés 17 órakor kezdődik.) Me­gyébe jr.okság: Villány—Gázmű, Sásd —Kinizsi. Harkány-Postás, Bere- mend—P. Zsolnay, Szentlőrinc—PEAC, ,» Szigetvár-Geresdlak, Somberek-Új* 'petre. (Elöl a pályaválasztók, va­lamennyi találkozó 17 órakor kezdő­dik.) Asztalitenisz. Utánpótlás sereg­iszemle. Egyetemi tornacsarnok, 8.30. Kosárkibda. Felszabadulási Kupa, nők. PVSK—Ganz-MAVAG, Szekszára1, 9.00, AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. JÁDI JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601, Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8.7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 43,-forint, negyedévre 129,-forint, egy évre 516,-forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. Dunántúli napló a gimnáziumi testnevelés tagozat Még válogatott sportolók is kaphatnak hármast testnevelésből Abszurdnak tűnik, pedig igaz: a Komarovban vannak válogatott sportolók, akik test­nevelésből meg kell hogy elé­gedjenek a 3-as vagy 4-es osz­tályzattal. — Főleg a lányokkal vagyunk gondban - mondja Gáspár Gábor testnevelő. — ök hama­rabb érnek mint a fiúk, így a sportban is előbb érnek el si­kereket. A testnevelés tagoza­ton viszont nemcsak egy sport­ág követelményeinek kell meg­felelni, a kosarasnak a tornát ugyanúgy teljesítenie kell, mint az atlétikához tartozó súlylö­kést. Baranyában három gimnázi­umban van testnevelés tago­zat. Komlón, Mohácson és Pé­csett az utóbbi egy-két évig nem volt gond, a pécsi Koma- rovbon viszont egyre inkább előtérbe kerülnek a problémák. — A tantervi követelmények olyan magasak, hogy azok, akik a sportra tettek fel min­dent, nem tudják teljesíteni a megnövekedett tanulmányi el­várásokat — halljuk a testne­velő tanártól. — Országos ta­pasztalat, hogy a fiúk éppen ezért inkább a szakközépisko­lákba kérik felvételüket, a gim­náziumi testnevelés tagozato­kat így főleg a lányokért tart­juk fenn. A Komarovba az utóbbi idő­ben egyre kevesebb olyan, sportoló jelentkezik, aki igazi tehetségnek számít. A fiúknál ez inkább szembetűnő, főleg mert az eddigi legerősebb vo­nal, a lobdarúgás mostanában mintha bojkottálná a testneve­lés tagozatot. Régebben olyan focisták fémjelezték a Komaro- vot, mint Megyeri, Lovász vagy Bérczy, a jelenlegi legjobbak viszont a szakközépiskolákban keresik boldogulásukat. Tulaj­donképpen igazuk van, hisz ott a tantervi követelmények ala­csonyabbak, mint a testnevelés tagozatos gimnáziumban, emel­lett szakmát is adnak. — Valamennyi testnevelőnk­nek az a véleménye, hogy vál­toztatnunk kell - így Gáspár tanár úr. - A jelenlegi rend­szernek csupán egy előnye van, mégpedig, hogy a szak­irányú továbbtanuláshoz szinte behozhatatlan előnyt ad. Az innen a Tanárképzőre vagy Testnevelési Főiskolára jelent­kezők nyolcvan százaléka siker­rel teljesíti a felvételi követel­ményeket. Ez viszont egy osz­tályból legfeljebb csak hét­nyolc tanulót jelent. Fő gon­dunk, hogy mi lesz a többiek­kel? Mint Gáspár Gábor mondja, a Komarov ennek ellenére az ország legjobb három tagoza­tos gimnáziumaként van szá­mon tartva. De ahhoz, hogy ez így is maradjon, szükséges to­vább lépnünk. — A fővárosban van már né­hány olyan gimnázium, ahol sportosztályokat működtetnek. Mi is ez irányban kell hogy to­vábblépjünk. Az ideális az len­ne, ha a testnevelés tagozato­sokat felmentenék a készség tantárgyak — például ének és rajz - művelése alól, s emel­lett csak a sportágukra kellene koncentrálniuk a gimnáziumi alaptanterv melleti. Ez persze csak a leendő él­sportolóknak jelentene megvál­tást. Azok, akikről időközben kiderül, hogy nem tudnak meg­felelően fejlődni, hoppon ma­radnának, hisz sportágukban ugyan megfelelő képzettséggel rendelkeznének, a tantervi kö­vetelményeknek viszont nem tudnának igazán megfelelni. A Komarovban természetesen er­re a lehetőségre is van javas­lat. — Az ilyen tanulóknak lehe­tővé kellene tenni, hogy har­madik osztályban fakultációs képzésben vegyenek részt, így az előttük lévő két év alatt le­hetőségük lenne a felzárkózás­ra és a sikeres felvételire. A Komarovban egyelőre még nincs napirenden a testnevelés tagozat rekonstrukciója. Már- csak azért sem lehet, mert az iskola igazgatóváltás előtt áll, s a jelenlegi vezető érthetően nem akar utódja dolgába be­leszólni. Nem szeretné, ha az ő döntése alapján kéne az utána következőnek kialakíta­nia az iskola arculatát. így in­kább elhalasztja a dolgot. Ez a döntés azonban május vé­gén megtörténik, s valószínű, hogy az 1988/89-es tanévben már a fent írtak lesznek ér­vényesek. Pauska Zsolt Kosárlabda NB I. férfi mérkőzés, ráját­szás: Paksi Atomerőmű SE—PVSK 102-99 (62-42). Paks, 200 néző. V.: Major, Nagy. Atomerőmű SE: Tárnái (28), Juhász (7), Bu- zási (4), Morgen (32), Szaff- nauer (23). Csere: Nagy (2), Antóni (2), Kovács (4). Edző: Simon Károly. PVSK: Szamosi (2), Kövecses (13), Varasdi (15), Rab (21), Peredi (29). Csere: Ottó (4), Richter (13). Ilesik (2). Edző: Czéh László. Gyenge színvonalú mérkőzésen nyert a Duna-parti csapat. A következő mérkőzés Pécsett lesz. Jók: Morgen, Tárnái, ill. Peredi, Rab. BÚTORHÁZBAN (Pécs, Szalai A. u. 15.) Telefon: 15-970 Ne feledje! Csak 6 napig a MODUL BÚTORHÁZBAN I Használt bútor felvásárlási akciót indítunk MÁJUS 9—14-IG. Modern — jó állapotban lévő szekrénysorokért, kárpitozott garnitúrákért és egyedi kiegészítő darabokért KÉSZPÉNZ FIZETÉST biztosítunk. Kérésére otthonába szakképzett becsüst küldünk.

Next

/
Thumbnails
Contents