Dunántúli Napló, 1988. május (45. évfolyam, 120-150. szám)
1988-05-31 / 150. szám
fi pólya széléről Rendkívüli ligaülés A Komlói Bányász legszebb napja Két érdekes, vagy talán inkább értékes napot hozott az elmúlt hét a baranyai férfi kézilabdázóknak. Jóllehet az egyiket akár kettős balsikernek is vélhetnénk, óm ha elmondjuk, hogy a Komlói Bányász NB I. B-s férfi kézilabdázók kettős veresége a magyar bajnok Rába ETO-tól, abban a végjátékban következett be, amit a kék-fehérek az ország legjobb három férfiegyüttesének döntőjében vívtak, akkor nyugodt szívvel állíthatjuk: a csapat történetének legszebb értékei közé tartozik a Debreceni Dózsától a döntőbe kerülésért, valamint a Rába ETO-tól a bronzéremért elszenvedett kettős vereség. A Komlói Bányász tehát szép sorozat után az NB I. három dobogósa mögött elfoglalhatta a Magyar Népköztársasági Kupában a nagyszerű teljesítménynek számító 4. helyet. A kupasorozat felfokozott izgalmai mintha felrázták volna a már-már apátiába roskadt együttest, mert a bajnoki bukdácsolásaik után egyre inkább játékba lendülnek, amit legutóbb a listavezető Nyíregyháza idegenbeli elpáholá- sával igazoltak. Csak tartson még legalább három hétig a lendületük . . . Ugyanezen jót kívánjuk a mind jobbon magukra találó NB ll-es PEAC-fiúknak is. A pécsi egyetemisták egy mqr-már biztosnak vélt - a második félidő közepén 7 góllal vezettek a Hőgyész ellen — győzelmet engedtek ki a kezükből, így csupán „beállítani” tudták a másik pécsi gárda eredményét, az 5. megszerzett pontot. így aztán szerdán „egyenlő" szintről ronthat egymásnak a két hazai NB 'll-es gárda. Még egy momentum, ami igazán fűszerezte a PEAC hét közben lejátszott mérkőzését. A csapat legjobbjának a hazaiak jótékosedzője, Danyí Gábor bizonyult, a sors iróniája, hogy éppen ő, aki a legtöbbet tette a győzelemért, hibázott büntetőt 5 másodperccel a mérkőzés befejezése előtt. Nemhiába mondták a szurkolók: Gábor szerzett egy pontot és ellőtt egy másikat. Szerdán javíthat a Pécsi Baromfifeldolgozó SE ellen. K. L. A labdarúgó-bajnokság hajrájában több megkérdőjelezhető eredmény született. Akadt néhány találkozó, amelyen a kiesés veszélyétől fenyegetett csapat meglepő győzelmet aratott. Bár az MLSZ hivatalos ellenőrei eddig egyetlen olyan jelentést sem adtak le, amelyek arra utaltak volna, A hétvégi várnai nemzetközi viadallal lezárult a selejtezők sorozata az Európa Kupában. Az Európai Torna Szövetség új rendezvényének döntőjét július első három napján Firenzében bonyolítják le —, három magyar szereplővel. A férfiaknál Guczoghy György és Paprika Jenő, a nőknél Óváry Eszter került a legjobb 12 közé. Az első Európa Kupát a kontinens legjobbjai közé tartozó Szovjetunió, Románia és NDK szövetségei nem tekintétték olimpiai felkészülésük részének, ezért annak selejtező versenyein csak ritkán képviseltették magukat. A Szovjetunió azonban így is háromdöntős helyet foglal el, s hogy a találkozókon irreális eredmények voltak, a szövetség vezetősége a kialakult helyzet és hangulat miatt hétfőn rendkívüli megbeszélést tartott. Török Péter főtitkár elmondta, úgy döntöttek, hogy kedden 14 órára rendkívüli ligaülést hívnak össze. Scseposkin, illetve Lascsenova és Sevcsenko személyében ösz- szetett győzelemre pályázó tornászokat vonultat fel. Nincs viszont román, illetve NDK- beli szereplője a firenzei finálénak. A döntő résztvevői: férfiak: Magyarország: Guczoghy és Paprika. Bulgária: Hrisztozov és Taskov. Olaszország: Preti és Chechi. Szovjetunió: Scseposkin. Svájc: Zellweger. Jugoszlávia: Kolman. Csehszlovákia: Hofer. Svédország: Jonasson. Franciaország: Mattioni. Nők: Bulgária: Dudeva és Szto- janova. Szovjetunió: Lascsenova és Sevcsenko. Görögország: Varvariotou és lordanidou. Spanyolország: Rueda és Munoz. Magyarország: óváry. Csehszlovákia: Po- lokova. Franciaország: Romano. Olaszország: Volpi. EK-döntó Firenzében - három magyar szereplővel VIVAS A PEAC vívószakosztálya 5 egyesület részvételével országos II. párbajtőrversenyt rendezett. Ezt dr. Cserna (PEAC) nyerte klubtársa, Masszi előtt. Várpalota, országos felnőtt vidékbajnokság. A pécsi vívók eredményei. Férfi tőr: 4. Rózsavölgyi, női tőr: 6. Petkó, párbajtőr: 4. dr. Cserna, 5. Imreh, 7. Rab. Női párbajtőr: 2. Molnár, 6. Király, 6. Laf- ferton, 9. Rab. Pontverseny: 2. PEAC. TÁJFUTÁS Minősítő verseny, Mecsek. Eredmények. Győztesek. Nők. Felnőttek: Péter (Pécsi VM), serdülők: Benedek, úttörők: Détári, újoncok: Erős (mind PVSK). Férfiak. Felnőttek: Végi (POEÜ), serdülők: Vonyó,. úttörők: Gyuricza (mind PVSK), újoncok: Sütő (Jurisics u. isk.). ÖKÖLVÍVÁS Budapesten, az Adler Zsig- mond emlékére rendezett nemzetközi versenyen Bubreg (Mohácsi TE) szupernehézsúlyban első lett. Klubtársai közül a serdülők Tatabányán versenyeztek, ahol Nagy, Kiss és Türmer első, Pánki második helyezést ért el. ATLÉTIKA Az olaszországi Bressanoné- ban rendézett nemzetközi if- júsági versenyen a legjobb eredményért járó fődíjat Péter (PMSC-Építők) kapta, aki a férfi diszkoszvetésben 54,80- nal 1. lett. TENISZ A 13—14 éves korcsoport Tízek bajnokságán Nagy Z: (P Spartacus) csak egy vereséget szenvedett, ezzel a 2. helyen végzett. KÉZILABDA Jurisics Kupa diáktorna, Pécs. Eredmények. Fiúk: 1. Ber- zence, 2. Jurisics I., 3. TASI. Leányok: 1. Vác, 2. Anikó U., 3. PBTC. A női NB 1. állása 1. Építők 13 10 1 2 288-216 21 2. DMVSC 13 10 1 2 323-273 21 3. BHG SE 13 8 2 3 276-250 18 4. Vastis 13 6 1 4 280-225 17 5. FTC 13 7 1 5 277-240 15 6. Bp. Spartacus 13 7 1 5 331-317 15 7. Budaprint 13 6 2 5 328-304 14 8. "Békéscsaba 13 7 — 6 275-265 14 9. Győr 13 6 — 7 239-253 12 10. Borsodi Bányász 13 5 2 6 261-277 12 11. Dunaújváros 13 5 1 7 262-269 11 12. TFSE 13 2 2 9 264-322 6 13. PMSC 13 3 — 10 228-332 6 14. Herx 13 — 13 218-309 — A férfi NB 1. áRása 1. Rába 17 13 1 3 418-329 27 2. VÁÉV 17 12 1 4 400-326 25 3. Debrecen 17 12 1 4 397-332 25 4. Bp. Honvéd 17 11 — 6 382-346 22 5. Tatobánya 17 10 1 6 436-409 21 6. PMSC 17 9 3 5 386-373 21 7. Tiszai V. 17 8 1 8 360-368 17 8. Pemü 17 7 2 8 324-357 16 9. Várpalota 17 6 3 8 378-397 15 10. Békéscsaba 17 6 2 9 365-375 14 11. FTC 17 5 3 9 355-392 13 12. Elektromos 17 5 1 11 343-393 11 13. Ú. Dózsa 17 2 2 13 361-428 6 14. Dunaújváros 17 2 1 14 37Q-450 5 Samaranch látogatása Szöulban Hétfőn Szöulba érkezett Juan Antonio Samaranch, a NOB elnöke, hogy látogatást tegyen néhány, előtte még ismeretlen olimpiai versenyszínhelyen,' s hogy tárgyalásokat folytasson Dél-Korea politikai vezetőivel az országban uralkodó belpolitikai helyzetről. Repülőtéri sajtókonferenciája alkalmával a NOB elnöke kifejtette: a Nemzetközi Olimpiai Bizottság valójában nem szabályai szellemében cselekédett, amikor hozzájárult ahhoz, hogy az 1988. évi nyári játékokat nem egy városban, a rendezésre kiválasztott Szöulban bonyolítsák le. A NOB lehetőséget bitzosított arra, hogy a Koreai NDK a nyári olimpia társrendezője legyen, öt sportág versenyének teljes, illetve részleges lebonyolításával. Ezt a javaslatot Dél-Korea elfogadta, a Koreai NDK viszont kevesellte az öt sportágat. Magyar birkózósikerek A hét végén Athénban rendezték meg a kötött-'és szabadfogás ú birkózók Akropolisz Kupáját. A viadal nagy magyar sikereket hozott, a válogatott hat első, két második és két harmadik hellyel zárta a rangos erőpróbát. A győztesek : kötöttfogás: 48 kg: Otcsev Orcsev (bolgár), 52 kg: Vadász Csaba (magyar), 57 kg: Emil Ivanov, (bolgár), 62 kg: Sipos Árpád (magyar), 68 kg: Martin Con- vak (svéd), 74 kg: Takács János (magyar), 82 kg: Angel Boncsev (bolgár), 90 kg: Christer Gullden (svéd), 100 kg: Gáspár Tamás (magyar), 2. Illés István (magyar, 130 kg: Nikola Dinev (bolgár), 3. Klauz László (magyar), szabadfogás: 48 kq: Marian Netkov (bolgár), 52 kg: Trestena Sábán (jugoszláv), 57 kg: Georgi Kal- cev (bolgár), 62 kg:-Caye Bora (kanadai), 68 kg: Andrej Kiupiac (lengyel), 74 kg: Nagy János (magyar), 82 kg: Rainer Truk (nyugatnémet), 2. Dvorák László (magyar), 90 kg: Tóth Gábor (magyar), 100 kg: Clark Davis (kanadai), 3. Robotka István (magyar), 130 kg: Andreas Schröder (NDK), 3. Valen- tényi Sándor (magyar). *r p pb B B ni» >t s > J I » I WnpP Szombaton három mérkőzést rendeztek a. női röplabdabajnokság harmadik csoportjában - ahol a 9-16. helyért folyt a küzdelem —, és ezzel befejeződött az 1987-88. évi bajnoki idény a nők mezőnyében. A záró fordulóban Bp. Spartacus Kaposvár 3-2 (-10, 12, -12, 12, 13). A végeredmény a 9—16. helyért: 9. BSE 70, 10. Debrecen » A. 66, 11. Ganz-Danubius 64, 12. Bp. Spartacus 62, 13. Kaposvár 59, 14. DUTÉP SC 56, 15. Szolnok 47, 16. Szegedi Építők 45. Idén nincs kieső, mert a jövő évi bajnokságban a mezőny létszámát 16-ról 20 csapatra emelik. A kínálkozó négy helyet az NB II. bajnokai és ezüstérmes csapatai foglalják el. FOKIISX A számok tükrében 45. PÉCS—HALADAS TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a PMSC szemszögéből: 44 23 8 13 58-50 54 Csak Pécsett: 21 16 3 2 37-14 35 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményeiből: 1981/82: 4-1, 1982/83: 1-1, 1983/84: 1-0; 1984/85: 3-2; 1985/86: 2-1; 1986/87: 1-0. A PMSC az utolsó győzelmét 1987. május 6-án, a következő ösz- szeállitásban érte el: Bodnár — Brezniczky dr. (Bendes), Torna, Czérna — Megyeri, Bérczy, Túri (Lovász), Lutz — Nagy, Mészáros, Lőrincz. Góllövő: Bérczy. Pécsett a* következő játékosok lőttek gólt a Haladásnak: 5 gólos: Dunai dr., 4 gólos: Bérczy, 2 gólos: Dárdai P., Róth, 1 gólos: Lehel, Kresz, Keszler, Brada, Opova, Kovács, Török, Vári, Daka, Rónai, Jánosi, Máté, Kocsis I., Kardos, Dobány, Réfi, Gallai, Mészáros, Lőrincz, Túri, Czérna, Bérczy és öngól (2). A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből: A PMSC (otthon) : FTC 1-0, Tatabánya 2-1, Siófok 0-0, Debrecen 0-3, ZTE 1-1, Rába ETO 2-0. Haladás (idegenben) : Vasas 1-0, Békéscsaba 1-1, FTC 0-1, Tatabánya 0-3, Siófok 3-3, Debrecen 1-1. A két csapat jelenlegi hazai, illetve idegenbeli mérlege: A PMSC jelenlegi hazai mérlege: 14 8 3 3 18-9 19 A Haladás jelenlegi idegenbeli mérlege: 14 3 6 5 14-22 12 Lehel Jenőné D n nrillt AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA I IvXS. IÍ4J.1L8 Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat-. Felelős kiadó: DR. JÁDI JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601, Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János ú. 8.7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hirlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapk&zbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- forint, negyedévre 129,- forint, egy évre 516,- forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. Prost újabb Vasárnap Mexikóvárosban rendezték meg az idei Forma- 1-es autós világbajnokság negyedik versenyét, a Mexikói Nagydíjat. A győzelmet, akárcsak legutóbb Monte-Carlóban, a francia Arain Prost (McLaren) szerezte meg. Sok nagy egyénisége volt már a világ autósportjának, s Alain Prost azon az úton halad, hogy a legjobbak között is a legjobb legyen. A 33 éves francia sportoló vasárnap Mexikóban —, magyar idő szerint hétfőre virradóan — folytatta idei diadalmenetét, és az eddigi négy Forma-1-es világbajnoki futamból immár a harmadikat nyerte. Prostnak ez jubileumi verseny is volt, hiszen pályafutása során 125. alkalommal ült kocsijába vb- futamon, s 31. győzelmét aratta. Figyelemre méltó, ‘hogy az osztrák Gerhard Berqer, akit egyre inkább a legendás hírű Niki Lauda méltó utódának Totónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint a 22. heti totófogadási héten: 13 plusz 1 találotos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 1 662 739 forint. 13 találatos 22 darab, nyereményük egyenként 372 548 forint. 12 találatos 604 darab, nyereményük egyenként 9869 forint. 11 találatos 6530 darab, nyereményük egyenként 913 forint.' 10 találatos 42 966 darab, nyereményük egyenként 208 forint. győzelme tartanak, ismét ott volt a legjobbak között, a harmadik helyen ért célba, csak Prost és a brazilok szeme fénye, Ayrton Senna tudta megelőzni. A mexikói Forma—1-es Grand Prix (68 kör, 296 km) végeredménye : 1. Alain Prost (francia, McLaren) 1:30:15.737 óra. 2. Ayrton Senna (brazil, McLaren) 1:30:22.841. 3. Gerhard Berger (osztrák, Ferrari) 1:31:13.051. 4. Michele Alboreto (olasz, Ferrari) 1 kör hátrány. 5. Derek Warwick (brit, Arrows) 1 kör hátrány. 6. Eddie Cheever (amerikai, Arrows) 1 kör hátrány. A vb-pontverseny állása (4 futam után az idei 16-ból) : 1. Prost 33. 2. Berger 18. e 3. Senna 15. .. . 4. Alboreto 9. 5. Warwick és Nelson Piquet (brazil, Lotus—Honda) 8—8 pont. A márkák pontversenyének állása: 1. McLaren 48 pont. 2. Ferrari 27. 3-4. Lotus és Arrows 9—9. SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Balett ’88 (este 7 órakor). Harmadik Színház (Ságvári Műv. Ház): Csirkefej (este 7 órakor). FILM Petőfi: A Halálosztó (n5, n7. n9). Kossuth: A Halálosztó (10, 12. 7, 9), Asterix és Cézár ajándéka (3,5). Kossuth videó: A Band együttes visszatér (f5. f7). Park: A Halálosztó (f4. fó. f8). Komló: A zsaru és a szex (4, 6), Szorításban (8). Mohács: A zsaru szava (6, 8). Mohács Kert: Leszámolás Hongkongban (8). Siklós: A kíméletlen (6, 8). Mázaszászvár: Mona Lisa (6). Villány: A bolygó neve: Halál (fó, 18). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Társalgó. 9.44: A müncheni Cooella Antiaua Verdelot-chansono- kat énekel. 10.05: Kapcsoliuk a pécsi körzeti stúdiót. 10.25: Népdalok. 10.52: Fúvószenekari hangverseny a 6-os stúdióban. 11.25: Nemes György novelláiból. 12.45: Intermikrofon. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: Maqyarán szólva. 14.30: Dzsesszmelódiák. 15.00: A zsebrádiószínház bemutatója. 15.18: Réqi magyar operettekből. 15.40: Poqy- ayász.' Tudnivalók utazóknak. 16.05: Éneklő ifjúság. 16.20: Kérhetek valamit? Az Ifjúsági Rádió kívánság-* műsora. 17.00: Thólia titkai. 17.30: Kovács Béla klarinétozik. 17.45: A Szabó család. 19.30: Tehetséges jellemek. Jelenetek Szaltikov-Scsedrin: Kormónyzósági karcolatok c. művéből. 20.30: Tudomány és gyakorlat. 21.00: Mi a titka? 22.00: Hírvilág. 22.30: Operaest. 23.20: Hangszerek, hangszínek. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Slágermúzeum. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Napközben. 12.10: Operettkettősök. 12.30: Népdalok, citerazenekarra. 13.05: Popzene sztereóban. 14.00: önnek rrii- lyen a horoszkópja? 14.50: Maximális sebesség nincs . . . Forma—1. híradó. 15 05: Kapcsoliuk a 22-es stúdiót. Szmolka Klára zongorázik. 15.20.: Könyvről — könyvért. 15.30: Csúcsforqalom. 17.30: Helykereső. 18.30: Gramofonsztárok. 19.05: Csak fiataloknak! 20.05: Nóták. 21.05: Bűn az élet. Részletek Moldova György riportkötetéből. 21.30: Fiatal előadók műsora.. 22.00: Cukor az élet. Rádiójáték. 22.50: Az élő népdal. 23.10: Bemutatjuk Keith Jarrett dzsessztrió jónak úi koncertlemezét. 24.00: Régi fúvósmuzsika. BARTÓK RÁDIÓ 9.08: Dargomizsszkij: A selló. Négyfelvonásq^ opera. Közben: 10.37: Versek. 10.47: Az operaközvetítés folytatása. 11.50: Barokk zene. 12.41 : Kórusok Nagy László verseire. 13.05: Vamomba. Rádiójáték. 14.02: Rudőlf Serkin zongorázik, a Budapest vonósnégyes játszik. 15.05: Labirintus. 15.20: Zenekari muzsika. 16.29: Christa Ludwiq énekel. 17.30: Poggyász. Tudnivalók utazóknak. 17.50: Otto Klemperer vezényel. 18.30: Az MR szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsora. 19.05: Az MR német nyelvű nemzetiségi műsora. 19.35: A Rádió lemezalbuma. 20.29: Operarészletek. 20.48: A heavy metal kedvelőinek. 21.30: Fiatalok a seregben. 20.00: Szimfonikus zene. 22.14: Mi újság a régi zene világában? 22.54: Szeszélyes nyár. Irodalmi összeállítás Vladislav Vancura műveiből. PÉCSI RÁDIÓ 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Az ügyeletek jelentétték. előzetes a nap eseményeiből. 17.30: Dél-dunántúli magazin. 18.00: Hírek, tudósítások. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. k TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.53: Műsorismertetés. 8.55: Té#vé- torna nyugdíjasoknak. 9.00: Képújság. 9.05: Az erdő és .az ember (ism.). 9.35: Mondok neked valamit (ism). 9.55: Weöres' Sándor: Bóbita. (Magyar irodalom alsó tagozatosoknak.) 10.15: Megy a qyű- rü. Tévéjáték. 11.00: Mozqató. Tévétorna mozgáskorlátozottaknak. “"11.05: Képújság. 16.48: Műsorismertetés. 16.50: Hírek. 16.55: Tízen Túliak Társasága. 17.35: Reklám. 17.40: Egy szó, mint száz. Nyelvi fejtörő- játék. 18.20: Három nap tévéműsora 18.25: Reklám. 18.35: Tévétorna. 18.40: Nils Holqersson csodálatos utazása a vadlúdakkal. NSZK raiz- filmsorozat. 19.05: Esti mese. 19.25: Reklám. 19.30: Híradó. 20.00: Rek, lám. 20.05: Mindenki tanköteles. Csehszlovák tévéfilmsorozat. 20.55: Stúdió ’88. 21.40: Kardiológia. Amerikai egészségügyi filmsorozat. 21.55: Felkínálom — népqazdasáqi hasznosításra. 22.45: Híradó 3. MÁSODIK MŰSOR 16.03: Műsorismertetés. 16.05: Képújság. 16.10: Körmönfontoló. Matematika vetélkedő 5—6. osztályoknak. 16.50: Hírek román nyelven. 16.55: Magyarország—Olaszország vízilabda-mérkőzés. 18.10: A viláq az állatok szemével. Anqol rövidfilm (ism.). 19.00: Mindenki tanköteles (ism.). 20.00: Képújsáq. 20.05: írisz. Tárlatok, művek, vélemények. 20.45: Elágazások. Holland balettíilm (ism.). 21.00: Híradó, 2. 21.15: Be- tűreklóm. 21.20: Sok szerencsét, felügyelő! Bolgár film. 22.50: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 16.15: Műsorismertetés. 16.20: Krónika. 16.40: Hírek. 16.50: Magyar nyelvű tv-napló. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Számok és betűk — vetélkedő. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 19.53: Időjárás. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: örömök és bánatok — filmsorozat. 21.05: Kontakt magazin. 22.35: Tv-napló. 22.55: Mindig önökkel. 00.55: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 18.40: Műsorismertetés. 18.45: Zágrábi körkép. 19.15: Műsorkiegészítés. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Adás a kultúra köréből. 20.30: Amsterdam: Ifjú zeneművészek euró- víziós versenye, közvetítés. 23.00: Hírek.