Dunántúli Napló, 1988. május (45. évfolyam, 120-150. szám)
1988-05-30 / 149. szám
Komlói Bányász— Szekszárdi Dózsa 2-0 (2-0) Komló, 800 néző. V.: Horváth Gy. Komló: Tábit —Hammer, Vulcmann, Gallai, Andrei- desz - Jurin, Dárdai, Hoh- mann — Takács Z. (Stemmier, a 60. percben), Réti, Varga S. (Schulteisz, a 78. percben). Szekszárd: Hujber — Nagyfalusi, Hahn, Szabó, Gracza (Varga L, a 75. percben) — Takács K. (Máté, az 57. percben), Kniesz, Márkus, Varga F. — Süveges, Lauer. Edző: Teszler Vendel. 16. perc: Varga S. jobbról ívelt szögletet'a szekszárdi kapu elé. A védők szabadon hagyták Réfit, aki megszelídítette a labdát az 5-ösön és a kapu bal oldalába lőtt. (1-0). 19. perc: Ezúttal balról Dárdai végezhetett el szabadrúgást. Pontosan csavart labdája a középhátvéd Vukmann fejéről jutott a hálóba. (2-0). Parádésan kezdődött, de hét szöglet és két gól után a hazaiak megelégedettek a biztos vezetéssel, mig a sereghajtó egyre bátrabban futballozott. A szekszárdiak igyekezetük ellenére sem tudták nagyobb erőkifejtésre kényszeríteni a Komlót, s ezt elsősorban. annak köszönhették, hogy kínálkozó lehetőségeiket Süvegesék rendre elhibázták. Igaz, a másik oldalon ugyanezt tette a komlói támadósor is. /ók: Hammer,- Vukmann, Jurin, ill. Nagyfalusi, Márkus. Rónai István: - 2-0 után a folytatás elmaradt, mert csak az eredmény tartására törekedtünk.? Teszler Vendel: - Amire rá- éreztünk a futballra, elment a mérkőzés. Grünwald Géza További eredmények Bp. Volán—Kazincbarcika 2-1 (1-0). Czabán Samu tér. 800 néző. V.: Karáth. Gólszerzők: Tör öcsik, Szabó, illetve Csipke. Rászolgált a győzelemre a Volán. Nyíregyháza—III. kér. TTVE 3-1 (1-0). Nyíregyháza, 1500 néző. V.: Csáki. Gólszerzők: Boda (2), Vonyigás, illetve Parragh. A második félidőben ellenállhatatlan volt a Nyíregyháza. Ózd-Kecskemét 1-0 (1-0). Kecskemét, 2500 néző. V.: Márton. Gólszerző: Pém. Egyetlen veszélyes támadást vezetett az Ózd, és győzött. Bp. Építők—Veszprém 3-1 (1-1). Népliget, 2000 néző. V.: Molnár. Gólszerzők: Krausz, Gregor J. (11-esből), Gregor B., illetve Csornai (11-esből). A listavezető veresége óriási szenzáció. Szeged—Metripond 1-1 (0-0). Szeged, 5000 néző. V.: Makó. Gólszerzők: Varga, illetve Fazekas. Igazságos eredmény. Csepel—Ajka 1-0 (1-0). Ajka, 1400 néző. V.: Vukman. Gólszerző: Herbály. v Az ajkai Szarkát a 70. percben kiállították. A Csepel egyértelműen jobb volt. Eger—Szolnok 3-1 (2-0). Eger, 1500 néző. V.: Roxin. Gólszerzők: Fegyverneki (2), Lengyel, illetve Sugár (11-esből). Az idény legjobb játékával rukkolt elő az Eger. Dunaújváros—Nagykanizsa 1-0 (1-0). Nagykanizsa, 2500 néző. V.: Bay. Gólszerző: Dé- nes.^ Jó iramú találkozón megérdemelt vendégsiker. Salgótarján—Diósgyőr 2-1 (2-1). Diósgyőr, 1000 néző. V.: Kovács II. L. Gólszerzők: Kiss Gy., Sváb, illetve Fükő. Két óriási kapushiba pecsételte meg a hazai csapat sorsát. AZ NB II. ALLASA: 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. Veszprém Csurgó Szolnok Ózd Szeged Bp. Volán Metripond Komló Csepel Nyíregyháza Kecskemét Diósgyőr Eger N.-kanizsa Ajka K.-barcika III. kér. TTVE Salgótarján Bp. Építők Szekszárd 35 19 28 15 35 18 35 13 35 14 35 16 35 15 35 15 35 16 35 14 35 15 35 15 35 10 35 12 35 9 35 8 35 7 35 9 35 10 35 7 10 10 13 12 7 16 12 14 12 15 14 14 9 17 7 18 7 21 45-27 45 48-24 38 57- 49 42 38- 28 41 52-31 40 56-44 40 51- 44 40 52- 40 39 48-45 39 45-48 36 58- 55 35 40-49 35 40-50 33 39- 44 31 31-42 30 33-42 28 39-56 28 36- 45 27 37- 52 27 35-59 21 A Vác a KK döntőjében A Közép-európai Kupában a Váci Izzó szombaton délután Pisában 4-0-ás félidő után 6-0- ra legyőzte a csehszlovák bajnokság második ligájában szereplő Slovan Bratislava együttesét, s bejutott a döntőbe. A gólokat Mózner (2), Vig, Balog, Nagy és Talapa szerezte. Rövid szállítási határidővel kaphatók OSBORN típusú számítógépek*’ az alábbi konfigurációban: IBM PC/XT turbo; 640 K RAM; 360 Kbyte-os Floppy; Monochrom monitor; RS Interface; GAME PORT; Párhuzamos PORT; TIMER. ARA: 185 E Ft + AFA. Kedvező lízinglehetőség! ÉGSZI-DÉLSZÁM: Higi Gyula, Pécs, Őz u. 5. Tel.: 25-688 1. Ferencváros—Ü. Dózsa 0-0 2. Videoton—Tatabánya 2-0 3. Vasas-Pécsi MSC 1-1 4. Haladás VSE-Bp. Honvéd 0-0 5. Oberhausen—Blau-Weiss 90 3-0 6. Solingen-Stuttg. Kickers 2-2 7. Osnabrück-Darmstadt 8. Saarbrücken-Wattenscheid 1-1 9. Fortuna Köln—Düsseldorf 0*2 10. Ulm-St. Pauli 11. Bari-Lazio 12. Brescia—Atalanta 13. Cremonese—Lecce 4- 1 14. Békéscsaba—MTK-VM 1-2 2 2 0-1 2 0- 0 x 1- 1 x 0-1 2 0-1 2 Megyebajnokság Beremend—Szentlörinc 5-2 (1-1). Beremend, 200 néző. V.: Mózer. A második félidő döntött. G.: Dudás (2), Kirtner, Matkó, Illés, illetve Major, Kisfalvi. Üjpetre-Szigetvár 3-0 (1-0). Újpetre, 300 néző. V.: Tatai. A jól játszó hazai csapat biztosan nyert a bajnokjelölt ellen. G.: Horváth, Bánovics, Holman J. P. Zsolnay-Somberek 2-0 (1-0). Zsolnay-pálya, 200 néző. V.: dr. Rákóczi. A sok helyzetet kihagyó . porcelángyáriak nagyobb arányban is nyerhettek volna. G.: Varga, Nagy A. Kiállítva: Berki (Somberek). Szombaton játszatták: P. Gázmű—Sásd 3-0, P. Postás— Villány 4-0, P. Kinizsi—Harkány 1-1, Vasasi B.—Geresdlak 2-0, PEAC—Steinmetz SE 1-0. A MEGYEI I. OSZTÁLY ALLASA: 1. Szigetvár 27 15 5 7 44-26 35 2. Somberek 27 14 7 6 39-24 35 3. P. Postái 27 15 4 t 50-30 34 4. P. Zsolna, 27 13 7 7 37-22 33 5. Beremend 27 13 5 9 46-35 31 6. Újpetre 27 11 0 0 37-31 30 7. Geresdlak 27 11 k! 45-30 29 0. Vasasi B. 27 11 7 9 32-23 29 9. P. Kinizsi 27 9 9 9 20-34 27 10. PEAC 27 9 0 10 31-33 26 11. Stainmetz SE 27 9 7 11 31-36 25 12. Harkány* 27 0 9 10 30-41 23 13. Sl.-lőrlnc** 26 6 10 10 33-52 10 14. P. Gázmű 26 6 5 15 26-57 17 15. Villán,* 27 7 4 16 24-43 16 16. Sásd 27 3 8 16 23-45 14 • - két büntetőpont la,an,a. = négy büntetőpont levonva. Jánosi Zsuzsa harmadik Lipcsében Lipcsében 16 ország 136 tőrvívónője lépett pástra a Világ Kupa-viadalon. A magyarok közül a legjobb nyolc közé jutott Jánosi Zsuzsa és Stefanek Gertrúd. Stefanek szereplését itt már nem kísérte szerencse, vereséget szenvedett a világ- bajnoki ezüstérmes nyugatnémet Zita Funkenhausertől, aki a végső győzelmet is megszerezte. Jánbsi Zsuzsa bronzérmes lett, miután legyőzte az NDK-beli Niklaust. Magyar salakmotoros siker Vasárnap kilenc kettős részvételével Bécsújhelyen rendezték meg a salakmotoros páros világbajnokság elődöntőjét. A viadal nagy magyar sikerrel zárult, az Adorján Zoltán, Kó- csó Antal kettős a 3. helyen végzett, s bejutott a júliusi angliai döntőbe. Befejeződött Harkányban a kétnapos Harkány Kupa nemzetközi úszóverseny. Szombaton is, vasárnap is 20—20 számban avattak bajnokot. A viadalon a leghosszabb táv, amelyen versenyeztek az indulók, 200 m volt. A műsorba beiktattak ké-két 4x100 m-es váltót is. Kovács Judit (PMSC) a 100 és a 200 m-es női mellúszást is megnyerte. Klubtársai közül hárman megúszták az ifjúsági aranyjelvényes szintet. A legeredményesebb magyar és baranyai női versenyző Kovács Judit, míg a legeredményesebb baranyai úszó a férfiaknál Mintái (PMSC) lett. Képünkön: a női 200 méteres mellúszás eredményhirdetése. Kovács Judit, a PMSC versenyzője a dobogó legmagasabb fokán átveszi a győztesnek járó dijat. Dombóvári VMSE-Mohácsi Újbarázda Tsz SE 2-1 (2-1). Dombóvár, 500 néző. V.: Hosszú. Dombóvár: Bien - Mács. Banai, Magyar, Péter — Zsuró, Iván, Urbán (Kovács), Sinka - Román (Bencze), Jakab. Edző: Tresch Ferenc. Mohács: Antal - Kófiás (Kovács), Óbert, Rumszauer, Reit — Hrotkó, dr. Bendes, Ambrus — Ratting, Martina (Vigh), dr. Papp. Edző: Bőzsöny János. Az óriási lelkesedéssel játszó hazai csapat megérdemelten nyert a listavezető ellen. G.: Román. Jakab, illetve dr. Bendes (11-esből). Paksi Atomerőmü-MÁV NTE 1-0 (0-0). Paks, 200 néző. V.: Vavika. Atomerőmű: Szlanyin- ka — Nagy, Debreceni, Fritz, Vájer — Somogyi (Klopcsik), Porga, Kiss, Junkuncz — Juhász (Marcsa), Vörös. Edző: Vábró József. MÁV NTE: Szálai — Szabó, Liviczky, Markán, Kozma - Rada, Szekeres, Ke- le, Takács - Vári (Balogh), Kém. Edző: Németh Lajos. Sok helyzetet kidolgozó hazaiak minden csapatrészükben felülmúlták a vendégeket. Me; zőnyfölényüket jellemezte, számos helyzet mellett négy kapufát is lőttek. G. Vörös. Csurgó-Siklós 0-0. Csurgó, 800 néző. V.: Lehel. Csurgó: Belovóri — Tóth, Posta, Kovács, Beke — Bódis, Markek, Vékony, Rituper (Hosszú) — Bántó, Vörös T. (Csalos), Edző: Keszthelyi Ferenc. Siklós: Szlovák - Molnár, Kovács, Kapitány, Mim — Weiner (Róz- mer). Szabó, Burai, Biró — Kolompár, Szrimácz (Szőke). Edző: Botos Antal. Gyászszünettel kezdődött a mérkőzés: a múlt héten fiatalon elhnyt volt csurgói jártékos, Lein Tamás tiszteletére némult el a labdarúgópálya. A mérkőzés 90 percéből 85-öt a vendég siklósiak térfelén pattogott a labda. Szöglet szögletet, helyzet helyzetet követett, gólt azonban a tavaszi leggyengébb teljesítményt nyújtó csapatnak nem sikerült elérni. PVSK-Bbnyhád 4-2 (1-1). Vasút-pálya, 100 néző. V.: Polecsák. PVSK: Tihanyvári — Merkler, Hámori, Ferenczi, Lajtai (Horváth) - Hegyi, Gezgics, Kovács, Sellei - PaR - .AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. JÁDI JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601, Hunyadi út 11. Pf.: 134-------■------— ■■■ Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. K észült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8.7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 43,- forint, negyedévre 129,- forint, egy évre 516,- forint. Indexszám: 25054.4SSM 0133-2007. zaurek (Herbszt), Reith. Mb. edző: ifj. Horváth László. — Bonyhád: Szabó - dr. Alföldi, Hüber, Weitner, Juhász — Szlarha, Szirják, Joó, Pfeiffer (György) — Suba (Bulla), Po- zsár. Edző: Kovács István. A nagyon lelkes, q második fél időben időnként jól játszó PVSK szép gólokkal megér demelten győzött. G.: Pazau rek (2), Hegyi, Kovács, ill Suba. Szirják. Mázaszászvár-Dombóvári Vasas 1-1 (0-0). Mázaszászvár, 300 néző. V.: Farkas. Mázaszászvár: Pál - Czár, Dunai, Virovecz, Komáromi — Orsós, Csobot, Incze, Róth - Kaufmann, Beke. Edző: Róth Antal. Dombóvár: Foki - Neubauer, Verbóczky, Farkas, Banai (Szieber) — Barta, Lamm, Tóth-Bagi, Fazekas (Fekete) — Virágosi, Luczek. Edző: Fenyvesi József. Jó iramú, változatos mérkőzésen igazságos döntetlen született. G.: Incze, ill. Verbóczky. Marcali-Paksi SE 2-0 (0-0). Marcali, 700 néző. V.: Horváth J. Morcali: Dombóvári — Hajdú II., Mészáros, Horváth Z., Vetró — Hadászi (Guricza), Héder, Czuczka, Krénusz — Luka (Varga R.), Papp. Edző: Fuisz János. Paksi SE: Németh- Kun, Blatt, Prancz, Héregi — Izsák, Kolovics (Kovács), Somogyi — Bérezési (Balogh), Horváth P., Gyenis. Edző: Márkus József. A jó iramú, változatos és küzdelmes mérkőzésen a hazaiak kitűnő játékkal megérdemelten nyertek, s ezzel a 7. hete tartó nyeretlenségi sorozatuk is megszakadt. G.: Krénusz, Papp. Pécsi BTC—Sellye 2-2 (1-0). Bőrgyár-pálya, 200 néző. V.: Balajti. PBTC: Bérezés - Lajos, Stájer, Szabó (Matoricz), Georgiu - Vajda, Zsolt, Takács, Mikolics - Pánczél II. (Papp), Jelenő. Edző: Stájer István. Sellye: Simon — Lab- ricz, Golubics, Király, Hof- schauer (Vásáros) — Kiss, Sza- lóki, Goják — Niesz, Pál (Kovács), Karheisz. Edző: Amigya Pál. A hazaiak támadtak többet az első órában, óm a helyzeteket mégis a vendégek hagyták ki. Két pontrúgás után már 2-0-ra vezetett o Bőrgyár, amikor rákapcsoltak a vendégek és akár a győzelmet is megszerezhették volna. G.: Zsolt, Stájer, ill. Kiss, Niesz. Bóly-Táncsics SE 4-2 (2-0). Boly, 300 néző. V.: Pauer. Boly: Puch - Macsi, Fitt, Virág, Nagy J. - Bruder, Schneider, Halmai, Darányi (Nyárs) — Szomor (Szabó), Bohner. Edző: Weiszbart József. Táncsics SE: Bita - Hevesi, Sztoics, Bregovics, Szántó (András) — Erdélyi, Eckert, Mio- vecz, Horváth — Takács (Pál), Szatmári. Edző: Köves László. Kitűnő játékvezetés mellett, gólokban gazdag mérkőzésen a kontratámadásokat jól alkalmazó hazai csapat megérdemelt győzelmet aratott. G.: Macsi (2), Bruder, Szomor, ill. Eckert, Szatmári. AZ NB III. ALLASA: 1. Mohács 28 17 6 5 58-18 40 2. Csurgó 28 25 8 5 48-24 38 3. Paksi SE 28 14 8 6 40-22 36 4. Paksi Atom 28 13 7 8 35-30 33 5. H. Táncsics 28 11 9 8 33-28 31 6. DVMSE 28 11 7 10 33-31 29 7. MÁV NTE 28 8 13 7 22-22 29 8. Marcali 28 8 12 8 28-31 2 9. Siklós 28 9 8 11 33-33 264 10. Boly 28 8 9 11 31-34 25 11. Bonyhád 28 8 8 12 45-42 24 12. D. Vasas 28 8 8 12 32-45 24 13. M.-szászvár 28 8 7 13 38-48 23 14. Sellye 28 7 7 14 33-57 21 15. PVSK 28 6 8 14 27-42 20 16. PBTC* 28 7 7 14 28-57 19 két büntetőpont levonva €