Dunántúli Napló, 1988. május (45. évfolyam, 120-150. szám)
1988-05-17 / 136. szám
A Dunántúli napló 1988. május 17., kedd Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából PASZKÁL nevű kedves olvasóinkat A Nap kél A Hold kél 5.05 — nyugszik 20.17 órakor 5.26 — nyugszik 22.43 órakor Olvasószolgálat Hírek, tudósítások, események közölhetők 14-16 óráig a 15-000 telefonszámon. Hírszerkesztő: CSUTI JÁNOS Ma délelőtt 9—12 óráig panaszügyekben fogad, telefonon hívható a 10-046-os telefonszámon HETÉNYI JANOSNÉ Szerkesztőségi ügyeletes 16-19 óráig a 10-053-as telefonszámon NAGY ISTVÁN CB-rádió hivójelünk: „Napló—I." 16-19 óráig a 25-ös csatornán. — Bonnban, az NSZK (óvárosában a ihéten nemzetközi ifjúsági találkozó kezdődik, amelyre a rendező szervek több mint 350 művészeti együttest hívtak meg. Pécsről az Apáczai Nevelési Központ Művelődési Házának ART Kísérleti Stúdiója kapott meghívást. A hét táncos május 15-én utazott el, kísérőjük Szalay Tamás művészeti vezető. Fellbachban, Pécs testvérvárosában szállnak meg és ott készülnek a 20-i, pénteki bonni szereplésükre, amikor Carl Orff: ,,Az okos lány” című operáját mutatják be közösen a fellbachi és francia- országi fiatalokkal. A németek énekelnek, a franciák zenélnek, a pécsiek táncolnak. • Közérdekű A Pécsi Vízmű értesíti a lakosságot és a közületeket, hogy május 18- án 7—16 óráig hálózatátkötési munkálatok miatt a Móricz Zsig- mond tér északi oldalán a vízszolgáltatás szünetel, a vízellátást tartálykocsival biztosítjuk. Kérjük a lakosság türelmét és megértését. Áramszünet lesz május 18—19 és 20-án naponta 7—15 óráig Kovácstelepen, a Monostor u., Brassó u.. Páfrány u., Ércbányász u. által határolt területen. Áramszünet lesz Pellérden és a pellérdi szőlőhegyen 18-án 7-től 16 óráig. Áramszünet lesz május 17-én 7-16 óráig Pécs, Bródy S. u., Krúdy Gy. u.., Fosztóvölgy, Dobogó dűlő, And- rássy u., Hegedűs Mihály u., Kölcsey u., Pécsváradi u., Testvériség u., Turini u., Tolbuhin út keleti oldal által határolt területen. Áramszünet lesz május 18-án és 19- én naponta 7—15 óráig Pécssza- bolcs, Egyenlőség u., Szüret u., Csertető által határolt területen. Áramszünet lesz május 17-én a Boltív közben és a Kossuth L. u. 8—12. sz. épületekben. Értesítjük a Pécs Rigóder út, Ri- góder-dűrö, Kanyar utcai lakosokat, hogy a fent említett területen ivó- vízvezeték építéseit kezdtük meg május 10-én. Befejezési határidő július 30. Kivitelező. A DÉDÁSZ komlói kirendeltsége értesíti a lakosságot, hogy május 25-én Magyarhertelend, Váczi u. épült 0,4 kV-os hálózatát (82-97. sz. o.) feszültség alá helyezi. Ettől az időponttól a hálózat érintése életveszélyes és tilos. Várhotó időjárás az ország területére kedd estig: többfelé várhotó zápor, zivatar. Az eleinte mérsékelt, változó irányú szél kedden délire, délnyugatira fordul és n Dunántúlon megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9—14 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet kedden 20 és 25 fok között alakul. Távolabbi kilátások szerdától szombatig: az időszak elején és végén több felhő várható záporokkal, helyenként zivatarokkal. Az időszak közepén az északira forduló széllel átmeneti lehűlés várható. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet oz időszak közepén 7-12 fok, egyébként 10-15 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között lesz. Jelentős mennyiségű (legalább napi 5 mm), csapadék az ország területének 40 százalékán várható. Hétfő reggeli vízállások: örtilos 114 cm, áradó, vízhő 11,0 fok, Barcs 108 cm, apadó, 13,5, Mohács 546 cm, apadó, 15,4, Drávaszabolcs 245 cm, áradó, 12,7. Kétnyelvű irodalmi estek Az érdeklődők két alkalommal vehetnek részt a pécsi Művészetek Házában kétnyelvű, angol és magyar nyelvű irodalmi esten. Az első alkalomra tegnap délután került sor, a műsor második részét május 30-án hallgathatjuk meg, ugyancsak délután, ötórai kezdettel, a második emeleti kisteremben. A két irodalmi est „Az angol ' költészet évszázadai" címet kapta, nem véletlenül: a válogatás a középkortól egészen a modern költészetig íveli át az évszázadokat. Első alkalommal a XVII.,. XVIII. és XIX. századi angol költészet legszebb alkotásai kerültek műsorra, legközelebb pedig a XIX. század végétől napjainkig született költeményeket hallhatunk. A verseket ketten adták, és fogják legközelebb is előadni: Andy Rouse, a JPTE Tanárképző Kar angol tanszékének munkatársa angol nyelven, a magyar nyelvű műfordításokat pedig Éliás Imre tanár, a POTE munaktársa. • — Hőszigetelő vakolás. Elő-, szőr végeznek külső hőszigetelő vakolást a PIK V-ös házke- zelőségéhez tartozó legrégibb, immár 15 éves panelépületeken a Lvov-Kertvárosban. A munkát a vállalat gépészeti önelszámoló egysége a Zsuzsanna utca 3-ban kezdte. A lakóknak nem kellett kiköltözniük. — Vastalanító építésére kötelezte a vízműhálózat üzemeltetőjét Sásdon a Dél-dunántúli VÍZIG. Vastalanítani kell az 1-es és a 2-es kút vizét 1992- ig. — Jól szerepeltek a pécsi bridzsezök a hét végén megrendezett Tenkes Kupa nemzetközi bridzsversenyen, Siklóson. A Matheovits—Vági—Szvitacs— Decleva összetételű csapat az igen előkelő 2. helyen végzett 26 csapat közül. A páros versenyen a Cziráki—Horváth pár 4., a Németh—Trinn pár 7. lett. A Matheovits—Vági pár a „Legjobb vidéki pár" címet szerezte meg. — Éjjel is működő kondicionálóterem. Újfajta szolgáltatást vezetnek be a pécsi Nevelési Központ sportkombinátjában, kiegészítik ezzel a hétvégi, péntek, szombati éjszakai, zenés fürdőzést. A belépőjegy ára változatlan marad. — Ingyenes limlomszállitást végez ezen a héten Pécsett, a volt III. kerület utcáiban a Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat. Szállítást csak előzetes bejelentés és egyeztetés alapján vállalnak. — Évzáró növendékhangversenyt tartottak sikerrel május 16-án, a Szigetvári Zeneiskolában. Csaknem negyven diák szerepelt, többségében első és második osztályos. • Halálozás Mély fájdalommol tudatjuk, hogy szerető feleségein, édesanyánk, nagymamánk, anyósunk, IPACS JÓZSEFNÉ, Farkas Magdolna, harkányi lakos, május 15-én, 65 éves korában elhunyt. Temetése május 18-án 10.30-kor lesz a harkányi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk minden kedves ismerősünkkel, hogy szeretett feleségem, lányom, édesanyánk, mamánk, MERKL GYORGYNÉ, életének 53. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése május 18-án 14 órakor lesz oz erdősmecskei temetőben. A gyászoló család. „Ilyennek képzelem a bányászt" cimü gyermekrajz vándorkiállítás ezúttal a pécsi Bányászati Múzeumban, a Déryné utca 9-ben tekinthető meg május végéig, naponta 9—17 óra között. A több mint félszáz alkotásból álló tárlat rendezője a pécsi Nevelési Központ. Fotó: Läufer László Képünkön: Suba Zsolt (I. sz. Gyakorló Iskola, 3. oszt.), munkája Ipari levegőtisztaságvédelem Ezzel a témával foglalkozó előadóülés kezdődött tegnap és fejeződik be ma Pécsett, a Technika Házában, az MTESZ baranyai szervezetének és az. MTA pécsi bizottságának rendezésében. Az előadók egyebek között foglalkoztak a levegőtisztaság-védelem időszerű kérdéseivel, a savas ülepedés baranyai helyzetével, bemutattak már működő és fejlesztés alatt álló eljárásokat, foglalkoztak a gazdálkodó szervezetek levegőtisztaság-védelmi gondjaival. A mai nap programjában az előadások mellett konzultációk, termékbemutatók szerepelnek. • — Használtruha-üzlet nyílik Pécs belvárosában, az Anna utcában május 18-án. Elsősorban külföldi, főként holland és osztrák ruhaneműket kínálnak kilós áron. Egyik árubeszerző a Békéscsabai AG. — Múlt heti balesetek. Baranya megyében a múlt héten 22 baleset történt, ebből egy halállal végződött, míg 9-en súlyos, 12-en pedig könnyebb sérülést szenvedtek. — Az Osztrák—Magyar Baráti Társaság tagjaiból álló küldöttség érkezett Pécsre a TIT vendégeként. A hét végén az Akadémiai Bizottság székházában a Magyarországi Németek Demokratikus Szövetségének képviselői, valamint a német anyanyelvi kultúra ápolására hivatott .iskolák és intézmények vezetői tájékoztatták az osztrák vendégeket a Baranyában. élő németek oktatásának és művelődésének helyzetéről. Ezt követően a küldöttség Somberekre és Mecseknádasd- ra látogatott. — Tájak, korok, múzeumok klub alakult május 16-án Pécsett, a Várostörténeti és Munkásmozgalmi Múzeumban, a TKM Egyesület Baranya Megyei Csoportja és a Janus Pannonius Múzeum közművelődési osztálya kezdeményezésére, ötletekkel, kívánságokkal újabb tagok jelentkezését várja az említett osztály.- Török zongoraművésznő szerepel ma, kedden este 7 órakor Pécsett, a Művészetek Háza nagytermében. Aysegül Sarica harmadszor koncertezik hazánkban, most Egerben, valamint Budapesten, a Fészekklubban lépett fel romantikus művekkel, Schumann, Brahms és Beethoven zongoradarabjaival, továbbá egy fiatal török zeneszerző művével. 2í 15-000 Erős, émelyítő bűzt éreztek Pécs belvárosának lakói május 15—16-án az éjszakai, majd a kora reggeli órákban. Rovatunktól kérdezték, mi lehet ennek az oka. A pogányi meteorológioi állomáson megtudtuk, hogy hétfőre virradóra szokatlanul magas lett Pécsett és környékén a levegő pára- tartalma. így 88—90 százalékos, ami jóval több a szokásos 55—60 százaléknál. Tökéletes szélcsend állt be hétfőn reggel hatra. Előtte is épphogy mozdult a levegő, időnként nagyon gyenge északnyugati szél fújdogált. Ilyen légköri viszonyok közepette nehezen oszlott szét például a járművek füstgáza, a lakások, a különféle termelőhelyek kéményeinek a füstje. A füst- és bűzfelhő épp a belváros felett állt össze, egyre sűrűbb lett. Débe megszűnt o kissé szmog-jellegű, ködös képződmény. Az utóbi időben egyre többen telefonálnak rovatunkhoz, hogy hosszú időn át állattetemek fekszenek Pécs útjain, így például macska, kutya, nyúl és róka. Most hétfőn reggel pedig egy elpusztult nyestet találtak a Hunyadi úton, ugyancsak a forgalmas úttesten, a Baranya Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari Vállalat közelében. A pécsi Állategészségügyi Telepen, a Bogádi út 5-ben elmondták, hogy aki ilyet észlel, őket értesítse a 12-936-os telefonon.- Szakszervezeti művészeti napok május 17., az SZMT Könyvtár rendezésében, találkozás Bálint Györggyel, az „Ablak” munkatársával Komlón, a Carbon Vállalatnál, majd a Pécsi Postaigazgatóságon, 18-án a SZÖV-nél.- Kóstolóval egybekötött termékbemutatót tart május 17-én 15-16 óra között Pécsett, a Szliven ABC-ben a Baranya Megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat, valamint a Badacsonyi Á. G. Egyebek között a Pannónia-ter- mékcsaládot kínálják. — Pontosított rang és beosztás. A május 13-i számunk „A gyógyszerész régész" című írásában bemutatott dr. Lá- rencz László rangja és beosztása: „gyógyszerész őrnagy, az MN 3. Katonai Kórház (Pécs) kiképzési osztályának gyógyszerész főtisztje". — Sorszámváltozás. A tegnapi számunkban közölt Zastava 1100 GTL személygépkocsi sorszáma helyesen: 19 778. • Esküvő SERES SZILVIA és DARÁZS GABOR szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy május 21-én 16.00 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben (Váradi A. u. 11.). CSIMA ILDIKÓ és SCHMIDT PÉTER szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy május 21-én 13.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben. (Hunyodi út 2.) POSGAY BRIGITTA és BRUCKNER JÁNOS szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, barátainkat, hogy május 21-én 16.30 órakor házasságot kötünk a pécsi központi házasságkötő teremben. (Hunyadi út 2.) KÖZÉLET Marjai Józsefnek, a Minisztertanács elnökhelyettesének meghívására hétfőn Budapesten tartózkodott Panajotisz Ru- meliotisz, a Görög Köztársaság nemzetgazdasági minisztere. A görög vendég előadást tartott a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, a kis országok alkalmazkodásáról a világgazdasági környezethez és a Skála Budapest Nagyáruházban megnyitotta a görög áruházi hetet. Marjai József és Panajotisz Rumeliotisz megbeszélést folytatott a magyar—görög gazdasági kapcsolatok alakulásáról és az európai gazdasági együttműködés aktuális kérdéseiről. * Szabó István elnökletével hétfőn Budapesten ülést tartót a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa. A testület a mezőgazdasági szövetkezetek elmúlt évi munkáját, gazdálkodásuk helyzetét értékelte, és az üzemek előtt álló legfontosabb tennivalókat tárgyalta meg. * Javában tartanak a küldöttválasztó gyűlések a nemzetiségek kongresszusára. A délszlávok első ilyen rendezvénye Kásádon volt, ezt követte Kátoly, Mohács, Szalánta. A hét végén Drávasztárán választottak küldötteket. Mind az öt helyen megjelent és beszédet mondott dr. Mándity Marin, a szövetség főtitkára. Drávasztárán ugyanekkor zárult a kétéves nemzetiségi főiskola. A legaktívabb 35 hallgató TIT-oklevelet kapott. * Nagyító alatt a közétkeztetés. A lakossági közétkeztetés helyzetét vizsgálja a Baranya Megyei Népi Ellenőrzési Bi- zojttság. A tegnap Pécsett megtartott ülésen bejelentették, hogy az utóbbi időben szinte minden korosztály napi élelmiszerellátásának része az óvodákban, iskolákban, munkahelyeken elfogyasztott ebéd. Éppen ezért a vizsgálat elsődleges célja, hogy képet kapjanak az üzemi konyhákon és a vendéglátó vállalatoknál készülő ételek minőségéről, és arról, hogy mennyiben felelnek meg azok a korszerű étkeztetés szabályainak. Az ellenőrök elemzik azt is, hogy a megemelt térítési díjakkal arányosan javult-e a minőség. * A Hazafias Népfront Baranya Megyei Bizottságának székházában tartotta ülését tegnap a Fogyasztók Baranya Megyei Tanácsa. A Jakabos Zoltánná elnök vezetésével tanácskozó érdekvédelmi szervezet a januári árváltozások, az árfeltüntetések és áralkalmazások, valamint az áruellátás megyei tapasztalatait vitatta meg. A DÉL-DUNANTÚLI TÜZÉP VÁLLALAT FÉSZEK ÁRUHÁZAI • Forróvíztárolók, • vízmelegítők, • centrifugák, • és mosógépek nagy választékával várják kedves vásárlóikat! Pécs, Rákóczi út 17. (72-10-558). Kaposvár, Ipartelep, Dombóvár u. 4. (82-11-196). Tolna, Deák F. u. 82. (74-40-236). Boglárlelle, Klapka u. 10-12. (84-50-648). Siófok, Ipartelep, Szabadi u. (84-11-303). 3 Gyermeknapi vásár a Konzumban! Pécs, Kossuth tér MÁJUS 17-28-IG. V Az ABC előterében játékok, édességek, V Az I. emeleten, gyermekruházati cikkek, V Az Iparcikkszinten játékok, könyvek, meselemezek, kazetták közül választhatnak a naponta változó kínálatból. Minden 200 Ft feletti vásárlás esetén SORSJEGYET ADUNK! Nyilvános sorsolás 1988. május 29-én GYERMEKNAPON 11 órakor az Ifjúsági Házban. A nyeremények megtekinthetők a Rákóczi úti kirakatunkban. Jó vásárlást, sok szerencsét!