Dunántúli Napló, 1988. május (45. évfolyam, 120-150. szám)
1988-05-15 / 134. szám
Taxiórát hitelesítenek a korsierű berendezésen Fenyegetőzünk a Mérésügyi Hivatallá Nemes Ernő — vájár és műfordító (4. oldal) A halál előzménye: egy másik élet (5. oldal) Világ proletárjai, egyesüljetek! vasárnapi Dunántúli napló XLV. évfolyam, 134. szám 1988. május 15., vasárnap Ara: 2,60 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja Légibalett a zalaegerszegi kapu előtt. Balázs mellényúlt a labdának, ám a mozdulat megzavarta a felugró Bérczyt (fehér mezben) és nem találhatott a kapuba. A PMSC—ZTE mérkőzésről szóló tudósításunk a 8. oldalon. Fotó: Läufer László Mitterrand feloszlatta a nemzet- gyűlést Francois Mitterrand francia elnök alig egy héttel újraválasztása után rendeleti úton feloszlatta a nemzetgyűlést. A 38 millió választásra jogosult így júniusban két vasárnapon (5-én és 12-én) ismét az urnákhoz járulhat, hogy újraválassza a törvényhozó testületet, amelyben az elnök reménye szerint szocialista párti kormánya immár biztos többségre tud támaszkodbziriai csapatok Bejrutban Harckocsikkal és páncélozott járművekkel megerősített szíriai csapatok érkeztek Bejrút peremére, úton a déli külső kerületek felé, hogy véget vessenek az Amal és a Hezbollah siita szervezetek harcának. Legalább 180 ember meghalt és 550 megsebesült a Szíria támogatását élvező Amal és az Irán által támogatott Hezbollah csoportok között a május hatodika óta lezajlott véres összecsapásokban. Robbanás Kabulban « Nagy erejű robbanás történt szombaton reggel az afganisztáni fővárosban. A teherautóba rejtett pokolgép azoknak a tribünöknek a közelében robbant föl, amelyeket a vasárnap kezdődő szovjet csapatkivonás alkalmából állítottak fel. A rendőrség közlése szerint a detonáció nyolc embert megölt s mintegy húszat megsebesített. Egy lakóház összeomlott a robbanás nyomán. A hatóságok egyelőre nem tudják, ki a felelős a merényletért. Ballagás Ahogy elnézem ezeket a lányokat és Hókat, eszembe jut saját hajdani gimnazista ballagásom, amikor —, minthogy angol tagozatosok voltunk, - a ,,We shall overcome"-ot, azaz a „Győzni lógunk" című dalt énekelve mentünk végig a gimnázium lolyósó- in, s talán akkor még igazán hittük is, hogy majd mi, immár felnőtté ért fiatalok valóban az élet legkülönbözőbb, s túl ezen mindannyiunk számára közös területén győzni is fogunk. Hittel, ésszel, erővel, kitartással, tehetséggel, s a felnőttek megértése által. Ez — legalább is az én számomra — már elég régen volt, egészen pontosan 1971-ben. Azóta sok-sok év eltelt már, és érdekes, még mindig tántorithatatlanul hiszek az akkor elhangzott dalban, akkori gondolatainkban, hiszek, még ma is. És valahányszor ballagó diákokat, hittel, optimizmussal teli tizennyolcéveseket látok, mindig ez jut az eszembe, s ezt kérdem magamtól: vajon ők is ugyanazt érzik-e, mint amit mi, ki tudja, hány évvel ezelőtt? Vagy az is lehetséges, hogy évről évre valahány ballagó diák van, mindegyik - legalább is életérzésben - előbb- utóbb csatlakozik elődeihez, s mindahányon, különböző korosztályúak, együtt próbálunk majd „győzni"?! Szeretném, szeretnénk, ha Így lenne. Egészen pontosan én személy szerint azt szeretném, ha mindahányon optimisták maradhatnánk - bármily nehéz is ez mostanában —, s valamennyien, együtt, ilyen ünnepélyes pillanatokban is, mint például a ballagás, azt fogadnánk meg önmagunk számára, hogy az ünneplések után minden erőnket, közösen, ennek az országnak a javára fordítsuk. Dücső Csilla Fotó: Läufer László Egy szóra Az a szóbeszéd járja mostanában Pécsett, hogy bárcsak minden évben lenne valami Európa Cantát-féle nagy nemzetközi rendezvény, mert akkor hamar rendbejönne a város. A mostani nagy rendcsináló buzgalom sugallja e vélekedést, ami mögül kiérződik az a keserűség, hogy bezzeg a magunk kedvéért nincs ekkora buzgólkodás. Igazában a rendcsinálás nemigen terjed túl azon a területen, ahol várhatóan leginkább mozognak majd Pécs daloló vendégei. A város „légszívóról” van tehát szó, a Széchenyi tértől az István térig. De ez is reményt kelt, hogy lesz folytatás. Kis híján 30 esztendeje vagyok pécsi lakos. A hosz- szú három évtized után e hét végén történt először, hogy emelt fővel tudtam végigmenni a Széchenyi tér Nádor menti oldalán, s csaknem végig a másikon. Azel- viselhetetlenségig tönkrement járdákon ugyanis az ember lehorg osztott fejjel kényszerült jönni-menni, ha lépésről lépésre látni akarta, hová rakja a lábát. Ezért volt nagyszerű végre botladozás nélkül menni, s az sem mindegy, hogy eső idején sem kell majd járdaszélességű patakban caplatni. Jó látni azt is, hogyan születik újjá a sétatér, ami bizony .csaknem másfél évtizede vár erre, vagyis azóta, dolom - velem együtt senki nem kételkedik. Persze máris hallom a mentegetőző érvelést: nem lehetett, mert ott .volt a mauzóleum. No igen. Csakhogy az a tér kicsinyke részét foglalta el, s attól a Emelt fővel hogy egy hajdani végrehajtó bizottság határozott a vízlépcső megszüntetéséről és a tér rendezéséről. Hirtelenjében nem is tudom, mennyibe kerül ez a nem kicsi munka, de hogy a vb-hatórozat utáni években közel sem került volna ennyibe, abban - gonnagyobbikon vidáman lehetett volna dolgozgatni. Szeretném ezt egy kézlegyintéssel elintézni, de nem megy. Mégis hátrább parancsolom magamban a morgo- lódást, hogy több hely legyen az elégedettségnek. Hiszen Pécshez méltó lesz ez az alsó sétatér a megújuló Gosztonyi-féle támfalakkal, az új burkolattal, a hangulatos közvilágítással, no meg az új szökőkúttal. A közelítő közeljövő itteni képét felidézve figyelem a nagy lélegzetű munkákat, s közben a mauzóleum előtti szépen zöldellő térségre egy szobrot képzelek el. Milyent? Egy álló alakot, nem túl magas posztamensen. A tér névadóját, az államalapító István királyt ábrázolná. Két évfordulója közeleg, ami alkalmat adhat a szoborállításra. 1997-ben lesz ezer esztendeje, hogy Gézát követően fejedelem lett, 2001-ben pedig annak a millenniuma lesz, hogy felkent királya lett e hazának. Szép évfordulók, s méltó alkalmak emléket állítani neki abban a városban, amelynek máig is álló székesegyházát alapította. H. I. A pécsi rádió hajnali szerkesztőségében (5. oldal)
