Dunántúli Napló, 1988. április (45. évfolyam, 91-119. szám)
1988-04-30 / 119. szám
12 Dunántúli napló 1988. április 30., szombat A szocialista országok életéből Lépéstartás a nagyvilággal A szocializmus építésének negyven éve alatt, Csehszlovákia szép sikereket ért el az iparban, a mezőgazdaságban, valamint a lakosság életszínvonalának emelésében. Számos gyártmánya, mint például a Tatra és Aiva tehergépkocsik, az atomreaktorok és az atomerőművek különböző berendezései, cukorgyári és sörgyári berendezések, vegyipari, fafeldolgozó- és üvegipari termékek, gépek és berendezések, textiles cipőipari gyártmányok szerte a világon a csehszlovák tudósok, munkások tudását, ötletességét, felkészültségét bizonyítják. Csehszlovákia egyenrangú partnerként alakítja ki együttműködését a KGST-tag- államokkai, s más országokkal, aktívan vesz részt a nemzetközi munkamegosztásban, s egyre nyitottabbak külkereskedelmi kapcsolatai is. Persze a pozitív fejlődés mellett akadnak hiányossáaok is, s ezek következményeként különösen az utóbbi években már nehezebben tud lépést tartani a nagyvilággal a legkorszerűbb technológiák kifejlesztésében, a tudomány és technika eredményeinek gyors alkalmazásában, a tömeggyártás minőségének javításában. Évről évre növekszenek az elfekvő készletek, ezek értéke 650 milliárd korona, ez gyakorlatilag, egy évi nemzeti jövedeSzámos országban ismertek a csehszlovák atomerőmüvi berendezések lemnek felel meg. Túlhaladott a népgazdaság irányításmódja is, amely az extenzív fejlesztésnek kedvezett, s a döntésekben a bürokratikus-admi- nisztratív felfogás dominál. A bérezésben elburjánzott egyen- lősdi, nem ösztönzi kellőképpen az 'egyes dolgozókat, és munkakollektívákat arra, hogy jobban törődjenek munkájuk eredményével. A ma is érvényes irányítási rendszer már nem jelent biztosítékot arra, hogy a Vili. ötéves terv (1986- 1990), feladatai megvalósulnak. A növekvő problémák megoldása a társadalmi és gazdasági fejlődés javítása érdekében, a CSKP XVII. kongresz- szusa kialakította a radikális áttörés stratégiáját. Megindult a népgazdaság és a társadalom átszervezési folyamata. Tavaly óta az egész társadalom ismerkedik e kulcsjelentőségű dokumentumanyaggal, azaz Csehszlovákia gazdasági mechanizmusa átépítésének alapelveivel. Az átszervezéssel kapcsolatos további munka javítását szolgálja az állami vállalatokra vonatkozó törvényjavaslat, amelyet 1987 júliusában bocsátottak össznépi vitára. A hozzászólások, javaslatok alapján egyértelműen kiderült, hogy a közvélemény döntő többsége egyetért az átszervezéssel, a vállalatok és központjaik közötti kapcsolatok elvi változásával, önellátásával, valamint a vállalati önkormányzat fejlesztésével. Hasonló visszhangot és támogatást nyert két, a mezőgazdasági és nem mezőgazdasági szövetkezeti mozgalommal kapcsolatos törvényjavaslat is. Milyen legyen Moszkva új arculata? Moszkva történelmi város- központjának és műemlékeinek védelmére spontán mozgalom szerveződött. Sikerei között könyvelhető el, a XVIII. századi Scserbakov-palota megóvása is. Az történt ugyanis, hogy miután az Építészeti Fő- igazgatóság lebontásra ítélte a Nagy Péter korából származó épületet, moszkvai diákok 24 órás folyamatos ügyeletet szervezve, több napon át őrizték a házat, s egyaránt távoltartották a felvonuló bontási brigádokat, meg a főigazgatósági tisztviselőket. Sikerült a közvéleményt is maguk mellé állítani, így aztán a fő- igazgatóság visszavonta utasítását. Most már restaurátorok dolgoznak az épületen, ami a későbbiekben minden bizonnyal jól szolgálja majd a várost. A moszkvaiak ma már minden értékesebb épület elhamarkodott lebontását jogtalanságnak, kedves városuk megrongálásának tekintik. Nem szeretnék, ha mégegyszer megismétlődne a Kalinyin sugárút esete. Mert ahhoz, hogy ez az unalmas, toronyházakka! tűzdelt, sivár és jellegtelen útvonal felépüljön, a főváros egyik híres negyedét, -az „öreg" Arbatat csonkították meg, az úgynevezett korszerűség. jegyében. Moszkva azonban részben elvesztette hangulatos művésznegyedét és kapott helyette egy olyan épületmonstrumokkal övezett sugár- utót, amelynek egyetlen jellegzetessége: a totális jellegte- lensége. A város ezredfordulóig szóló fejlesztési tervét most vitatják meg a moszkvaiak. A dokumentum foglalkozik a szovjet főváros összes problémájával, s felvázolja a városépítészeti terveket is. Hogy a harmadik évezred küszöbén valamennyi moszkvai család önálló, összkomfortos lakáshoz jusson, 48 millió négyzetméternyi új lakóterületet kell létesíteni. A legtöbbet a várost övező — s már hosszú idő óta Moszkva határának kijelölt —, autópályakörgyűrűn belül. A terv elsősorban a főváros régi ipari övezetét kívánja felhasználni az építkezés céljaira. A választást az is indokolja, hogy ebben az övezetben már régóta esedékes egy nagyszabású rekonstrukció. Emellett itt alakítják ki a város harmadik körgyűrűjét, amelynek az lesz a feladata, hogy tehermentesítse a túlzsúfolt belső útvonalakat. A rekonstrukció során az értéktelen, régi, elhagyott, romos gyárépületeket és raktárakat eltakarítják, s helyükön alakítanak ki kisebb-nagyobb, a környezetbe belesimuló lakónegyedeket, háztömböket, vagy szólóépületeket. Azt ígérik, hogy a lakásépítéssel egy- idóben létrehozzák a szolgáltatási és egyéb kommunális intézményeket is. Moszkva arculatának formálásában különleges szerep jut a városközpont fejlesztésének. A cél az, hogy a városközpont a legnagyobb mértékben hasonlítson egykori önmagára. Méhpempö-nektár - az élet itala Nyugat-SzibériaVietnam-NDK Nyugat-Szibéria, a Szovjetunió legnagyobb olajkitermelője, a népgazdaságot az utóbbi években már nem kizárólag nyersanyaggal látja el, hanem folyamatosan áttér a kőolaj feldolgozására is. To- bolszkban például buta- diént (kaucsuk- és egyéb műanyaggyártási alapanyag, gáz), gyártó üzemet adtak át, s ezt még tovább bővítik. Fejlesztésében a szovjet építőkön kívül Japán, Kanada és az NSZK szakemberei is részt vállalnak. Az üzemben a korszerű gépek és fejlett technológia, lehetőséget nyújt a kőolaj és a vegyipari anyagok csúcsszínvonalon történő előállítására. * Vietnamban 8340-en vé- gezétk el eddig azokat a mezőgazdasági, illetve ipari iskolákat, amelyeket a belügyminisztérium tart fenn fiatalkorú bűnelkövetők számára. Átnevelésük többnyire sikeres volt. A fiatalok közül 87-et felvettek a Vietnami Kommunista Pártba, 200-an pedig a hadsereg tágjai lettek. Mások ipari üzemek, építővállalatok, (mezőgazda- sági szövetkezetek dolgozóiként folytatják életüket. Átnevelésükben nem kis része volt a tömegszervezeteknek. Sokat a szerencsétlen családi élet. másokat a drogfogyasztás és az italozás vitt a bűn útjára. Figyelemre méltó, hogv az eayik átneveló iskola 500-as csoportjából, 400-an azért követtek el különböző fokú törvénysértéseket, mert szerették volna anyagilag túllicitálni társaikat. * Az NDK-ban több, mint 2700 kézműipari szövetkezetét és több mint 80 ezer magán kisipari műhelyt tartanak nyilván, továbbá 25 ezer magán kiskereskedő és vendéglős vesz részt a közellátásban. A szövetkezet és a kisipar állami támogatásáról szóló törvény 1950 óta van érvényben. Az 1985-ben hatályba lépett újabb törvény kötelezi a helyi kommunális szerveket, hogy a kisipar megfelelő fejlesztésére gondot fordítsanak. A készítmény neve: Pekingi IMéhpempő-ital. A Pekingi Gyógynövény-készítmények Gyárának igazgatója szerint, ugyanolyan népszerű lesz, mint a Coca-Cola, vagy még annál is keresettebb. A különleges ital vitaminokkal és gyógynövényekkel dúsító! méhpempőből készül, s a flakonhoz mellékelt szívószállal fogyasztják Kínában, Hongkongban és 40 más országban. A kínaiak azért isszák, hogy visszanyerjék étvágyukat, vagy elkerüljék a testi és szellemi kimerültséget. Feltételezik, hogy - mint any- nyi más kínai gyógynövény- készítmény —, gyógyítja a rrájbetegségeket. Emellett fokozza a hormonműködést, s megszünteti a terméketlenség bizonyos fajtáit. A Pekingi Orvostudományi Egyetemen kísérletekkel bizonyították a méhpempő rákmegelőző hatását is. A méhpempő az anyakirálynő tápláléka is egyben, melyről az elemzés során kiderült, hogy nagy mennyiségben tartalmaz proteint, vitaminokat és aminósavat. Az anyakirálynö egész életében fogyasztja, s ő az egyetlen peterakó a rajban. öt évig él, harmincszor tovább, mint az egyszerű dolgozó méh. Az emberiség már a régi koA Szovjetunióban ma minden 100 családra 92 hűtőgép, 70 mosógép, 40 porszívó és 65 varrógép jut. Ez valamivel több, mint tíz évvel ezelőtt, de kevesebb az igényeltnél. Számítások szerint, egy háztartási gépekkel jól felszerelt család évente 700 órát is megtakaríthat, amit azután kellemesebb célokra használhat fel, mint a háztartás ellátása. Érthető, hogy a szovjet családok jogos igénye a lehető legteljesebb gépesítés.' Különösen nagy a kereslet háztartási kisgépek, elektromos húsdarálók, gyümölcsprések, univerzális konyhai robotok, kenyérpirítók, grillsütők, valamint kötőgépek, vasalók és varrógépek iránt. Az áruellátás és a szolgáltatás komplex programjának teljesítése egyelőre még csak a kezdeteknél tart, ezért azonnali intézkedésekre volt szükség, nehogy üres iparcikkrokban felismerte a méhpempő gyógyító hatását. A Biblia és a Korán is őríz ősi történeteket jótékony hatásáról. Az ókori Kínában is jól ismerték az egészség megőrzésében való szerepét. „A méhpempő százfajta betegségre jó" - mondják például Jünnan tartomány lakói. Mintegy száz kínai gyár állít elő méhpempő-készítménye- ket. A pekingi üzemben 1966- ban kísérletezték ki a természetes alapanyagokból álló, Pekingi Méhpempő-italt, mely a fiatal dolgozó méhek tejfehér váladékából, vitaminokból és gyógyfű-kivonatokból készül. Manapság évente 40 millió flakonnal gyártanak belőle. Mivel a kereslet évről évre növekszik, a gyár leányvállalat alapítását tervezi a főváros környékén. Japán üzletemberekkel közös vállalat létesítéséről is tárgyalnak. Az elmúlt évtizedben a gyár a pekingi piac 47 százalékát tartotta kézben, s több mint 22 millió dollár bevétele volt az ital exportjából. Tavaly már olyan japán futószalagot vásároltak, amivel újabb 20 millió flakon italt állíthatnak elő évente. A 350 ezer dolláros berendezésért cserébe, Kína három éven át exportál méhpempő-italt Japánba. boltok várják a városlakókat 1988-ban. Ennek következtében, számos vállalatnál dolgoznak már, a magas színvonalú, több célú, programozható háztartási gépek előállításán. A kazahsztáni Alma-Atában félautomata mosógép sorozatgyártását kezdték meg az év elején. Idén 70 ezret, a jövő évtől, évi 125 ezret szállítanak a belföldi piacra. Ehhez a programhoz csatlakozott az Orosz Föderáció egyik uráli gépgyára is, amely hasonló mennyiségű mosógép kibocsátását tervezi ez évben. Tizenhat vállalat kapcsolódott be a Maljutkc- programba, s további tíz csatlakozik az év folyamán. A márkanév egyszerű és olcsó mosógépet takar, a mosás minőségét és kényelmét illetően azonban, alig különbözik^ a márkásabbaktól. Maljutkából 1,9 millió kerül kereskedelmi forgalomba, s így várhatóan mosógépből nem lesz hiány. Az átalakítás a konyhából nézve Egy világcsoda újjászületik Angkor Vat pompázatos toronyegyüttese A látvány egyszerre lélegzetelállító és felkavaró. A dzsungel mindent behálózó szövevényén itt is, ott is kőszobrok, domborművek tűnnek át, a vizesárkok mellett, díszes kőpárkány húzódik, a kihalt romvidék fölé távolabbról diadalmasan emelkedik a négy kupola. Hatalmas Buddhák és törékeny táncosnő-figurák, kígyók, ördögök és zömök tornyok, oroszlán-szerű csodaállatok, a hindizmus és a buddhizmus más mitikus alakjainak gyönyörű faragványai ejtik bámulatba a látogatót. A helyszín Angkor Vat, ez a ma már külföldi turisták által is újra felkereshető kambodzsai templomegyüttes, amelyet a szakértők, régészek művészet- történészek egyaránt a világ legnevesebb kultúrkincsei közé sorolnak. Tegyük hozzá — teljes joggal. Az Angkor Vat-i szentélykomplexum nemcsak méreteivel, meghökkentő nagyságával kívánkozik az élre, de vallási és archeológiái értékeivel, azzal a szinte nemzeti jelképnek beillő szereppel, amelyet Kambodzsa életében betöltött, és ma is betölt. A jellegzetes, kupolás épületek rajza nemcsak az állami lobogón tűnik fel, hanem a papírpénzeket is az díszíti, sőt azt nyomtatják egy kedvelt hazai cigarettafajta dobozára is. Tiszteletet parancsol már a műemlékegyüttes kora is, hiszen csaknem egy évezredes múltra tekinthet vissza. Építését a IX. században kezdték meg, a legpompázatosabb szentélyek a XII. század körül, II. Suryavarman király uralkodása alatt készültek el. összesen mintegy 600 épületről van szó, amelyek hatalmas, körülbelül 40 négyzetmérföldes területen szóródnak szét. A központi templom tornyai 70 méter magasak, a sok ezernyi díszes kő-Buddha, vagy kecses istennőszobor pontos számát csak találgatják. Az eredetit éppúgy, mint a jelenleg is megmaradtokét: Angkor Vatnak ugyanis meglehetősen viharos történelem jutott ki. Nemegyszer esett áldozatul erre csatázó thai, vagy más támadó seregeknek, s a hajdan dicsőséges khmer birodalom hanyatlásával párhuzamosan, sok helyen „ellentámadásra” indult az őserdő. Miután a főváros a XV. században átköltözött Phnom Penhbe, Angkor Vat sorsa lassan a felejtés lett. A francia gyarmatosítók nyomán érkezett tudósok révén fedezték fel újra, s kezdődött meg lassú helyreállítása, ám a munkát az indokínai háborúk, majd a Pol Pot-korszak rémuralma alaposan visszavetette. Csak a népi Kambodzsa viszonylagos megerősödésével, és jelentős külföldi segítség révén kezdődhetett meg tavaly a restaurálás, amelynek célja, hogy a távoli, indokínai őserdőben megbúvó világcsoda ismét újjászületve, hajdani pompájában fogadhassa a látogatókat. A munka irányítására lengyel és francia specialisták is jelentkeztek, ám a kambodzsai kormány végül úgy döntött, hogy indiai szakemberek közreműködését veszi igénybe. A restaurálás költségeit szintén Üj-Delhi viseli (pontos összeget nem lehet tudni, de nyilvánvalóan sok millió dollárról van szó). A becslések szerint legalább hat—nyolc esztendő kell a befejezéshez, hiszen azt is számításba kell venni, hogy a legelviselhetetlenebb forróesős periódus alatt, hosszú hónapokra félbe kell szakítani tevékenységüket. Az eddigi felmérések azt mutatják, hogy a háborús károk szerencsére valamivel enyhébbek a korábban vettnél, sokkal több kárt okozott viszont a természet, a mindent behálózó fagyökerek, a nyirkosság, a penész, az erózió. Akad olyan templomnegyed, ahol valószínűleg kövenként szét kell szedni az épületet, minden darabot megtisztítani és vegyi anyagokkal kezelni, majd - gondos nyilvántartásra támaszkodva —, visszarakni eredeti helyére. (Hasonló módszerrel dolgoztak az indonéziai Borobudur szentélynél is, ahol szinte minden követ külön számítógépes lista alapján mozgattak meg.) Remélhető tehát, hogy néhány éven belül Angkor Vat visszanyeri múltbeli fényét, s a jelenlegi nemzeti megbékélési politika sikere esetén, mind több turista és szakértő csodálhatja meg a lenyűgöző komplexumot. Kisebbfajta szenzációt keltett, amikor Phnom Penhben bejelentették, hogy a továbbiakban külföldi csoportok rendszeres látogatását is lehetővé teszik. A részvételi díj, ma persze kissé még borsos, az utakat szervező japán és ausztráliai utazási irodáknál mégis kiugró az érdeklődés.