Dunántúli Napló, 1988. április (45. évfolyam, 91-119. szám)

1988-04-24 / 113. szám

fr 86 nevezés érkezett az AB Kupa autós hegyiversenyre Április 30-án az abaligeti út Mecsekszentkút—Remete- rét közötti szakaszán kerül sor az autós gyorsasági baj­nokság idénynyitó hegyiver­senyére. A versenyre 86-án küldték el nevezésüket, az első versenyen tehát a teljes magyar mezőny rajthoz áll. A résztvevők a bajnoki pon­tokon kívül az Állami Bizto­sító kupájáért is küzdenek, amelyet a versenyt szponzo­ráló ÁB ajánlott fel. Ezúttal valamennyi gép­osztályban találkozhatnak a nézők remek, eddig ritka vendégként jelentkező ver­senyautókkal. Simon Lajos (Hungária-OSC) Suzuki Swift GTI-vel, ilj. Tóth János a négvkerékhajtású BMW IX- szel, Tóth Mihály (Elastic SE) Lancia Delta HF-kocsi- jával nevezett, Móczár Péter a Ford Cosworth-tal érkezik, Kövesdán András a Ralt RT3 Forma-3-as autóját mu­tatja be. Természetesen Cser­kúti a BMW M3-mal jön, Kiss Dezső pedig a Forma— 2-es Tolemannal. Tóth Já­nos viszont a megszokott BMW Toj helyett egy Osella BMW kormánya mögé ül. A műszaki gépátvételt 7.00—9.30 óra között bonyo­lítják le, 9—11.45 óra között kerül sor az edzőfutamokra, 12 órától pedig a versenyre. Harmadik mérkőzés ma, Pécsett PVSK-SOPRONI SE 105-95 (64-40) Akik Tolnának az első felnőtt csapatbajnok! címet szerezték Az 1988. évi magyar csapatbajnok: Paksi SE. Balról jobbra: Balzsay Károly edző, Erős Lajos, Rimóczi János, Kertész Gyula, Szili Zoltán, Magyar István, Zámbó Gábor, Kalocsai Zoltán, Váradi János, Sohonyai Zoltán, Koós Károly. Fotó: Gottvald Károly Kalapácsvetők a dobogón Akik messzire hajítják a vasat (balról jobbra): Horváth Attila, Németh Pál, Gécsek Tibor, Szitás Imre, Vida József. Dobóiskola Szombathelyen Nemzetközi sikerekre áhítoznak A Boksz-katedrán Balzsay tanár úr A padokban már szöuli jelöltek A cél: a szöuli Az egész úgy kezdődött, hogy a 60-as évek elején, az NB l-ből kiesett a Szombathe­lyi Haladás kosárlabdacsapa­ta. A kudarc után az időseb­bek befejezték, a fiatalok meg máshol, de legalábbis mással próbálkoztak. Németh Pál azért lejárt a Rohonci úti pá­lyára mozogni, mígnem az ak­kori megyecsúcstartó kezébe adta a kalapácsot, mondván: ezt próbáld meg. Abban az időben olyan sportolók művelték ezt a szak­ágat, mint Zsivóczky, Lovász, Echscfvmidt, a mexikói olimpia első, harmadik és ötödik he­lyezettje. Németh Pál kitartó munkává1!, mögöttük a 4. szá­mú kalapácsvetőnek küzdötte JeI magát 37 évesen a világ- ranglista 37. helyére: 67,62 mé­terrel. Az igazi sikert azonban edzőként érte el. Németh Pál szombathelyi dobóiskolája or­szágos hírnévre tett szert. A szombathelyi siker: 11 év alatt 120 magyar bajnokságot nyertek a Haladás dobói, s 1982 óta, csak szombathelyi kalapácsvető állt a magyar bajnokság dobogójának tete­jén. Szitás Imre az oladi (Szom­bathely külvárosa) mezőgazda- sági szakközépiskolájának má­sodikos vadásztanulója volt, amikor testnevelője a dobók­hoz küldte, öt év múlva 74 métert dobott, a tavalyi leg­jobbja már 78,24 méter volt. Akárcsak Szitást, Gécsek Tibort is testnevelője ajánlotta Né­meth Pál dobóiskolájába. — Nem tudom miért. Szerin­tem nem „lógtam" ki a hoz­zám hasonló jókötésü fiúk so­rából. Jöttek az eredmények, tehát itt ragadtam. A tavalyi országos bajnokságot 79,14 méterrel sikerült nyernem, és olimpia ott voltam a római atlétikpi világbajnokságon is, ahol a 7. helyemmel megváltottam olimpiai utazó jegyemet. Vida József a „triumvirátus" harmadik tagja. Focizott, bir­kózott, atlétizál . . . — Jó nagy darab, lapaj gye­rek voltam. Mindenhova hívtak, végül is itt kötöttem ki. Gécsek, Szitás, Vida, a há­rom kalapácsvető nap mint nap együtt gyakorolnak. Velük edzenek a diszkoszvetők is, akik között Horváth Attila a legutóbbi ifjúsági világbajnok­ságon- 5. lett. Többük nevét mojd még csak ezek után is­merheti meg a nagyközönség. Nagyobbat dobni a másiknál! Többet emelni, messzebbre ug­rani, gyorsabban futni, ez hajtja őket, ezért hajtják egy­mást. — Az állandó rivalizálás az eredmények javulásának a fel­tétele. Egymás nélkül elvisel­hetetlen lenne a hatalmas ed­zésanyag. Télen az alapozás 5 hónapja alatt heti 60 tonnát emelnek, naponta 6—7 kilomé­tert futnak, úsznak és nem utolsósorban dobnak. Persze a közös munka - ha rosszul vég­zik - éppúgy lehet felhajtó, mint visszahúzó erő — mondta Németh Pál. — Nem vagyok jó edző, töb­bet is tehettünk volna. Nincs titkunk, csak égy nagy adag sportszeretet kell, bele kell ad­ni a szivét az embernek ... Ezen utóbbi sajnos szó sze­rint értendő. Németh Pált in­farktusa után leszázalékolták, de nyugdíjason is 12-16 órát dolgozik. Kollégái szerint ne­héz vele együtt dolgozni, ahogy Parti Jánossal, Széchy Tamással, Hegedűs Csabával... NB I. férfi mérkőzés. Sop­ron, 1500 néző. V.: Major, Nagy. A pécsiek legjobb do­bói: Rab 37, Richter 26, Pere­di 18, Varasdi 12, Ottó 10. A vasutasok soproni győzelme azt jelenti, hogy a pécsi vere­ség ellenére harmadszor is megmérkőzhet egymással a 15—18. helyért a két csapat. A harmadik találkozóra ma dél­után 4 órakor Pécsett, a városi sportcsarnokban kerül sor. MÁV NTE-Debreceni Univer­sitas 91-72 (52-34). NB l-be jutásért lejátszott női találkozó. MÁV NTE-Siófoki MEDOSZ 84-74 (44-38). NB II. férfiak rájátszása a 3-6. helyért. Dombóvári VMSE-MAFC 105- 95 (65-45). NB I. férfi mérkő­zés, Dombóvár, 500 néző. V.: dr. Valovics, Szamos. Dombó­vár: Ács (27), — Chudeusz (8), Miedzik (42), Kerényi (24), Molnár (-), csere: dr. Halmos (2), Czimbalek (2), Kovács (-), Lovász (-). Edző: ifjú Szittya Imre. Izgalmas véghajrában, meg­érdemelt hazai siker született. Mai sportműsor LABDARÚGÁS. NB II.: Építők SC —Komlói Bányász, Bp. 17.00, Olaj­bányász—Szekszárdi Dózsa, Nagy­kanizsa, 17.00. NB III.: PBTC—Má- zaszászvári Bányász, Bőrgyári-pálya, 17.00, Paksi SE—Bólyi MEDOSZ, Paks, 17.00, Csurgó—PVSK, Csurgó, 17.00, Siklósi Tenkes—Paksi Atom, Siklós, 17.00, Sellye—DVMSE, Sellye, 17.00, Dombóvári Vasas—Mohácsi Új Barázda TSZ SE, Dombóvár, 17.00, Bonyhád—MÁV NTE, Bony- hód, 17.00. Megyebajnokság: Szent- lórinc—Pécsi Kinizsi, Szentlőrinc, 16.30, Beremend—PEAC, Beremend, 16.30, Somberek—Vasasi Bányász, Somberek, 16.30. Szigetvár—Pécsi Postás, Szigetvár, 16.30, Sásd— Geresdlak. Sásd, 16.30, Villány— Újpetre, Villány, 16.30. KÉZILABDA. NB I. férfiak: PMSC —VÁÉV-Bramac, városi sportcsarnok, 11.00, RÖPLABDA. NB II. nők: Pécsi Vörös Meteor—Keszthely, öz u. 11.00, férfiak: PEAC—Zirc-dudari Bányász, POTE-csarnok, 13.00. ATLÉTIKA. Megyei serdülő csb., PVSK-pálya, 9.00. TÖMEGSPORT. TANÉP-futás. Ver­seny u., 10.00. KOSÁRLABDA. NB I. férfiak, rá­játszás, 3. mérkőzés: PVSK-Soproni SE, városi sportcsarnok, 16.00. NB l-ért, férfiak: Pécsi Postás—TFSE, Komarov Gimn. 11.30. 1. Nürnberg—Bremen 0-0 x 2. Mönchengladbach—1 FC Köln 0-1 2 3. Wattenscheid—Stuttgarter Kickers 1-1 x 4. Freiburg—Darmstadt 1-1 x vasárnap játsszák: 5. Bielefeld—St. Pauli 6. Verona—Napoli 7. Sampdoria—Juventus 8. Pescara—Roma 9. Milan Internazionale 10. Bari—Bologna 11. Padova—Atalanta 12. Sambendettese—Parma 13. Udinese—Catanzaro + 1 14. Meppen—Blau-Weiss 90 2-3 2 Pakson két évvel ezelőtt sporttörténeti kuriózumnak szá­mított az ökölvívó csapat NB l-be jutása is, hiszen megszüle­tett az atomváros első NB l-es csapata. Akkor a bentmara- dást tűzték ki célul, ami si­került is. Tavaly nyáron már megnőtt az étvágy, a szakosz­tályvezetés, tekintettel a hazai mérkőzéseken a csapatért szo­rító több, mint ezres szurkoló- táborra, elhatározta: tovább folytatódik a csapatépítés, jobban mondva a csapaterősí­tés, hogy a következő bajnok­ságra már az élmezőnyben le­hessen rátalálni a Paksi SE-re. Mindenekelőtt a vezető­edzői kérdést tették a helyére: sikerült megnyerniük, „elcsábí­taniuk" Kecskemétről, az or­szág egyik legjobbnak tartott — sokak szerint már ma is a numero I. —, edzőjét Balzsay Károlyt, aki az ifjúsági váloga­tottnál vívott ki osztatlan el­Keailabdo NB I. B. nők: Nagykanizsai Olajbányász- Debreceni Közúti Építők 27-19 (16-11). Nagykanizsa, 250 néző. Legjobb kanizsai dobók: Né­meth (8), Mátyás (7), Pintér (5). NB I. B. férfiak: Nagykanizsai Tungsram-Du- nai Kőolaj 21-18 (10-11). Nagy­kanizsa, 250 néző. A kanizsai újoncok bravúros győzelmet arattak, az eddig veretlen ola­josok ellen. A kanizsaiak leg­jobb dobói: Sári, Pánczél, Var­ga és Zelovich (4-4). Labdarúgó NB III. Táncsics SE-Marcali 1-0 (0-0). Kaposvár, 200 néző. V.: Ko­vács. Táncsics: Bita — Újvá­ri, Maróti, Bregovics, Hevesi — András, Stóber, Takács (Pál), Szatmári — Eckert, Miovecz. Edző: Köves László. Marcali: Dombóvári — Héder, Czuczka, Mészáros, Hajdú I. - Krénusz, Fábián, Hajdú II., Elek (Luka) - Hadászi, Papp (Guricza). Edző: Fiusz János. A mindvé­gig küzdelmes, jó iramú mér­kőzésen, a végig többet kez­deményező hazaiak, a szünet után egy szerencsés góllal nyertek. G.: Eckert. ismerést, majd Kecskeméten csinált szinte a semmiből egy fellegvárat. Balzsay Paksra ér­kezésével tovább nőtt a boksz ázsiója: ugyanis a CSB-mecs- csekre a korábbi olimpiai bronzérmes Váradi is, Paks színeiben lépett szorítóba, s a válogatottak között is menőnek számító Csikós is a korábbi mester után jött — vállalva az átigazolási tortúrát is. Újult erővel láttak munká­hoz . a paksiak korábbi válo­gatottjai is, így a torinói EB-t megjárt, félnehéz súlyú Erős Lajos, valamint az 57 kg-ban is látványosan érett, vagy ha úgy tetszik, éretten látványos bokszot produkáló Kalocsai. Az ifjúságiak korcsoportjában pedig a Paks a hosszú évek óta keze alá dolgozó dombó­vári műhely három kitűnősé­gével (Szqnatival, Petrovics- csal, Forgáccsal), rendre olyan előnyöket szerzett a meccse­ken, ami a kemény csatára ké­szülő, rutinos felnőttekre is nyugtatóan hatott. Még a rá­játszás előtt, amikor a hosszú időn át bajnok Bp. Honvédet mindkétszer elkapták: jelezték trónfosztási szándékukat. A tétel igazolódott: három si­mának mondható meccs után, a befejező negyedik Miskolcon, csupán már formalitás. Baj­noki győzelmük egyben a fel- szabadulás utáni időszak első felnőtt csapatbajnoki aranyát jelenti Tolna megyének. Igaz, az ökölvívás alapvető­en egyéni sportág, így kíván­csiak várják - elsősorban az ökölvívás megyei hívei —, hogy a hegemon szerep, az ország­ban a „legjobb szakosztály” jelző leírható lesz-e a rangos nemzetközi tornák, és a június végén Pakson megrendezendő felnőtt országos bajnokság után is? A szakosztály ‘veze­tése mindenesetre hosszú tá­von kívánja minőségi szinten megalapozni a bokszot, min­denekelőtt saját utánpótlásból. Balzsay Károlytól, egy igazi paksi boksziskola megteremté­sét- várják. A csapatbajnoki aranyérem máris megvan! Mint­hogy már az is biztosnak lát­szik, hogy Csikós és Erős Szöulban is képviselheti a paksi színeket. Koczka Tibor AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. JÁDI JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8.7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hirlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapeilátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 11forint, negyedévre 33,- forint, félévre 66,- forint, egy évre 132,- forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. vasa r napi Dunántúli napló Bálint György A Táncsics SE—Marcali mérkőzés eredményét eltaláló pá­lyázóink közül a szerencse Schiszler János 7090 Tamási, Damjanich u. 4. szám alatti lakosnak kedvezett, aki a 100 forintos vásárlási utalványt postán kapja meg. Az e heti szelvények beérkezési határideje, pénteken déli 12 óra, tippelni csak a lapból kivágott szelvénnyel lehet, amit szerkesztőségünk címére (7601 Pécs, Hunyadi út 11.) kell beküldeni. Főmérkőzés: PMSC-Debrecen ....................................................... Pótmérkőzés: Kaposvár—Tatabánya .......................................... A pályázó neve: ............................................................................. L akcíme: SZÁMÍTÁSTECHNIKAI BEMUTATÓ, VÁSÁR ÉS SZAKTANÁCSADÁS április 27±én és 28-án a KONZUM ÁRUHÁZ IPARCIKKSZINTJÉN (II. em.). A jó bizonyítvány jutalma legyen egy VIDEOTON TV COMPUTER 12 000 Ft-ért. Játék- és programkazetták gazdag választékát találja bemutatónkon. Tekintse meg, próbálja ki, hogy milyen hasznos segítőtárs a számitógép. VT 110 BM PC/XT és VT 160 IBM PC/XT profesionális gépek a helyszínen megtekinthetők és megrendelhetők! Szeretettel várjuk a kedves érdeklődőket A KONZUM ÁRUHÁZBAN (Pécs, Kossuth tér)

Next

/
Thumbnails
Contents