Dunántúli Napló, 1988. április (45. évfolyam, 91-119. szám)
1988-04-20 / 109. szám
1988. április 20., szerda Dunántúlt napló 3 Otthonosabbak lőttek az Intézmények Embergrammnyi portré Gyermekvédő gyermekvédelem Egyre idősebbek a nevelőszülők A nevelési segély felére csökkentette az állami gondozottak létszámát Változott — és előnyére - a gyermekvédelem, az állami gondozottak helyzete az elmúlt egy-másfél évtizedben. Ugyanis még a pénzes esztendőkben kerített sort Baranya Megye Tanácsa az összes intézmény felújítására. Eltűntek a vaságyak, a túlzsúfolt hálók, és bár az otthont, a családot semmi sem pótolhatja, otthonosabbak lettek az Árvácskákat befogadó intézmények. Vagy gondoljunk az 1974- től bevezetett nevelési segélyre, amely azt hozta, hogy fele annyi (!) gyermeknek kell az az állam gondozásába kerülnie. Akiknek csak szegénységük miatt kellene elszakadniuk szüleiktől, testvéreiktől, azok segélyben részesülnek. Ezekről a dolgokról beszélgettünk végig egy délelőttöt dr. Murányi Katalinnal, a Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet igazgatójával, aki 1985. szeptembere óta tölti be ezt a hivatalt. És arról folyt a szó, miként csapódnak le most náluk a szociális bajok, az ország gondjai. Növekedik az ellátásra szorulók, nő a krízis- helyzetbe kerülő családok száma. Azoké, akik felnőtt fejjel sem tudják kormányozni életüket, nem igazodnak ki a hivatalok útvesztőiben, akiket mindenhol le lehet rázni, akiket nem szívesen látnak a munkahelyek, akiknek nem presztízsveszteség az intézetbe, a javítóba, a börtönbe kerülés. A jómódú negyedek lakói — ha csak látszatra is —, valahogy mindig gondoskodnak gyerekeikről, ha szétesik a család. A halmozottan hátrányos helyzetűnek nevezett rétegekben ez nem mindig tud sikerülni. Aki régóta dolgozik iskolában, valamilyen módon találkozott a tizenkét és még több évvel ezelőtti állami nevelő- otthonokkal. Dr. Murányi Katalin azt mondja, egy ilyen dickensi légkörű intézményhez fűződik életének máig legmegrázóbb élménye. Akkor már a gyermek- és ifjúságvédelemben dolgozott előadóként, a Baranya Megyéi Tanácson. Oda Királyegyházáról hívták, ahol pór évet taníthatott. A közigazgatósban válthatta végre eredeti ólmát: a pedagógusdiploma mellé megszerezte a jogi végzettséget is.- A közigazgatás érdekelt. Az, hogy miként lehet ilyenfajta társadalmi problémákat megoldani. Láttam sok tragédiát, sok egyéni bajt, gondot. Alkati kérdés lehet, hogy engem ezek a tapasztalatok nem taglóznak le — elkezd kattogni az agyam, hogy mit lehetne tenni. Először is enni kell adni a fiatalnak, aki bekerül hozzánk, esetleg többnapos csavargás után . . . Gondozóinkkal, felügyelőinkkel utánajárunk, hogy szállást, iskolát, munkahelyet, gondozót találjunk neki. Mikor körbejárjuk az intézetet, Kisbalázs György felügyelőnél éppen a hivatásos pártfogók tartanak megbeszélést. Meglett, komoly férfiemberek, akik lejtőre került, szakadék szélére sodródott fiatalokat segítenek. Akik elhanyagolt gyerekekről, a kedves papa által lopni küldött fiúkról, autófosztogató, nem szegény, ám hátrányos helyzetű kamaszokról beszélnek. Röviden, tárgyilagosan. És munkahelyekről, a brigádról, melyet az intézet szerény jutalomban részesített, amiért annyi fiatalt vett már a pártfogásába. És a brigád ekkor ahelyett, hogy elsörözte volna a jutalmat, cipőt, ruhát vett a fiúnak karácsonyra -, ők, a brigádtagok a legjobb nevelők — summázzák végül egyetértésben. — Vajon hogyan sikerül megőrizni a józanságot, a tárgyilagosságot a nehéz esetekben? Mikor át kell érezni e gyerekek sorsát, és józanul mérlegelni kell az eshetőségeiket — kérdezem dr. Murányi Katalintól.- Nagyon sok megoldás lehetséges minden életsorsra. Ami az egyik embernek semmi, az egy szerencsétlenebb sorsúnak még lehet a kiút első lépése. Nekünk mindig rugalmasan kell dolgoznunk, és nem ítélkeznünk. Az élet a maga ezernyi lehetőségével úgyis mindig túlhaladja a mi „bölcs" ítéleteinket. Mindig azt mondom, próbáljuk meg. De amikor egy tételünk már nem igaz, akkor ne áltassuk magunkat tovább. — Család, nevelőszülők, intézet? - Melyik szolgálja jobban a gyerek érdekeit? — „A gyerek érdeke" mint hivatkozás sajnos a legtöbbször nem azt szokta takarni, amit kellene. Az ő érdeke persze, hogy családban nőjön fel. És a hozzánk kerülő gyerekek fele szerencsére vissza is tud térni, ha a családja csak átmenetileg került válságba. Tavaly ősz óta látogatja tizenkét gondozónk ezeket a családokat és készíti elő a talajt e gyerekek hazatéréséhez. Akit tudunk a bentmaradók közül, elhelyezünk nevelőszülőkhöz. Nekik szerény juttatást tud adni az állam, (egy ipari tanuló gondozásáért, felneveléséért például 930 forintot, míg a ruhát, iskolaszereket mi álljuk). Ebben a megyében mindig több gyermeket neveltek a nevelőszülői családok, mint a nevelőotthonok. Számunkra az ő együttműködésük, gyermekszeretetük, áldozatvállalásuk pótolhatatlan. Nagyon sok gyermek, fiatal és ma már felnőtt köszönheti nekik, hogy becsületes, kiegyensúlyozott, dolgos emberré, jó anyává és apává nevelték. Akik sajnos egyre idősebbek lesznek. Nálunk ma nem tartozik a társadalmi presztízshez - mert vannak fejlett országok, ahol hozzátartozik -, felnevelni néhány idegen gyermeket. . . — Ma is tapad előítélet az intézetekhez. Jogosan?- Intézetben nevelkedni 10 —18 éves kor között, azonos korú társakkal, mikor a serdülő amúgy is leszakad a csalódról - ez ősrégi tradíció az európai kultúrában. A mieink persze, nem svájci Intézetek, de sokat változtak előnyükre, és egy olyan fiatal számára, aki kamaszkorában eavszerüen kirobban a társadalomból, aki összeütközésbe kerül a családjával, akit nincs nevelőszülő, aki ekkor befogadna —, nos, az ő számukra igenis megoldás a nevelőotthon. Egyesek szerint otthonaink nincsenek kihasználva . . . Talán mert már nem negyvenesével alszanak a gyerekek? Szerencsére valóban korszerűsítették ezeket, és ma jobbak az intézetek, ha az igazi otthont nem is tudják, nem tudhatják pótolni. Nekem sok év utón az a tapasztalatom, hogy az itt megforduló serdülőből minden lehet. Minden. A szó legtágabb értelmében, mint ahogy így van ez az összes fiatal esetében is. Gállos Orsolya Kicsik és nagyok a Gyermek- és Ifjúságvédő Intézetben Fotó: Cseri László Feles Elek elét! Cerbuctok, gyerekek! Én vagyok a Robi bácsi! Ez meg itten az ölemben az Elek! Csalafinta kérdéseket fogok feltenni neki! Ha nem tud rájuk válaszolni, ti felel, hettek! De csak akkor, ha azt mondom, szabad a gazda! Ha-ha-ha! Ha-ha-ha! Kezdhetjük, gyerekek? (Gyerekek kórusban: lge-e-enü!) Körülbelül ezzel a lenyűgöző szellemességgel és érdekfeszítő bevezetővel kezdődött vasárnap délelőtt Rá- tonyi Róbert új műsora, a Feles Elek. Eddig vasárnapomként a Legyen a vendégem! című sorozatával kápráztatta el a művész úr a tévévakságban szenvedő nézőt. Az délutáni bárműsor volt, pergő-forgó-hadaró-ba- daró. Egyszóval: remek! Az a nem gyerekkoré közönségnek szólt. Az új vasárnapi műsor ugyancsak a felhőtlen szórakozás jegyében készült. Csak Robi bácsi ezúttal a gyerekeket mulattatja. Legalábbis a tévéstúdióban ülő húsz-huszonöt gyerek fantasztikusan jól érzi magát. Olyan jól, mintha nem is egy hasbeszélő bábu lenne a produkció. Elek ugyanis, akit Robi bácsi több ízben Lexinek szólít, egy duzzadó orcájú bábu, aki csak az alsó ajkát tudja le-föl mozgatni, s a fejét körbe. Robi bácsi azonban nem hasbeszélőként óhajtja elkápráztatni a gyerekeket, hanem a bójával, a szellemével, a kellemével. A bábu olyan, mint amilyen Robi bácsi lehetett kiskorában, mé_g a hangja is fiatalos. (Magyar hangja: Detre Annamária - aki így jobban ismeri, Isaura.) Ez az Elek buta, mint a föld. Arra a kérdésre, hogy mi az, ami télen alszik, tavasszal előbújik a barlangjából és a mé- heket mézért nyaggatja, azt feleli: a nagymama. Arra a kérdésre, hogy mi az, ami fekete, négylábú és megeszi az egeret, azt feleli: a kéményseprő. Erre a dramaturgiára végtelen számú kérdés-feleletet lehet előállítani. A lényeg az, hogy a (gyerek) néző okosnak érezhesse magát azért, mert valaki vadbaromságokat válaszol bárgyú kér. désekre. Van azonban sikerélmény, ami rendkívül fontos. Különösen pedagógiai szempontból. S lám-lám, milyen könnyű is hozzájutni! Tanulhatna az iskola a televíziótól! Mennyivel jobban éreznék magukat a gyerekek, ha minden osztályban lenne egy ilyen Feles Elek. Arra már nem is merek gondolni, hogy az milyen jó lenne, ha mindegyikben lenne egy ilyen Robi bácsi is. De ne álmodozzunk! S különben is, a televízió segítségével minden gyerekhez eljuthat ez a műsor, ez a játék. Sőt! Biztosítva van az a folytonosság is, hogy nincs olyan generáció, aki ne ismerkedhetne meg Robi bácsi humorával, alakjával, művészetével. Most már a dédunokák nemzedéke van soron: magukba szívhatják az elmélyült emberismeret, a sokoldalú kultúra levegőjét. S ami ennél is fontosabb, rászoknak egy egész stílusra és szemléletre. Ráadásul mindezt tévénézés közben teszik, ami megalapozza a gyermekműsor imái nézőinek későbbi igényeit: tévéműsorban, művészetben, humorban. Aki nem hiszi, járjon utána! Ezen a héten is szerepel a műsorban vasárnap délelőtt a Feles Elek. Ha az olvasó vagy a Robi bácsi ezek után azt hiszi, hogy én is feleselek, akkor téved. Én csak — lám, a trillions szójáték milyen ragadós! —, szóval, én csak: Jegyzet Elek. M. P. Czakó Zsolt „díszletei” Óriási siker a pécsi ANK-ban Olyan lesz ez a portré is, mint Czakó Zsolt művei, fo- tografikái, vagy ahogy ő hívja őket: embergrammjai. Fehér papírra, szűz, önmagát megadó anyagra írok betűket, hogy beszéljek egy 23 éves fiatalemberről. Ö is fehér papírra, fekete helyen használja a „hívót”. A fotósok betűjét, és fröcsköl vele. Azt mondja, 80 százalékban tudja irányítani tudatosan azt, hogy hol jöjjön elő a képrészlet, hol maradjon merő homály. Néha bele is töröl a papírba, hogy még kuszább legyen az egész. Könnyű neki. Fotógrafikáinak alapalakja legtöbbször saját maga. Ő. Ez a mélyen ülő. világos szemű, fekete hajú magas fiú. Könnyű neki? Most veszem észre, milyen fellengzős lettem hirtelen, mintha rossz helyre cseppent volna a csodaszer, amellyel „előhívhatók" valakinek a jellemdarabjai. Igaz is, igen nehéz „gépbe” illeszteni mindent. Olyan ez, mint mikor stereo-videó készülék kell ahhoz, hogy sejthessünk valamit monoban. Merthogy ilyesmit alkotott Czakó Zsolt, Samuel Meckett egy monodrámájához készített mozgó videódíszletet. Néhány monitoron az előadó szája látszik majd, néhányon filmrészletek peregnek, néhány szürkén világít csupán ... Óriási siker volt a hét végén az ANK-ban. Másféle díszleteket már csinált. Például a pécsi színház Kaspar előadásáét vagy . . . No de ne vágjunk a dolgok elébe. Végül is díszletnek nevezhetjük egy-egy videókazetta kifejező borítóját is vagy egy még el sem készült külföldi film „fejben" lévő látványát. Sok mindennel próbálkozik Czakó, és ahogy mondja, ami be belefogott, az még mindig bejött. Aztán kéri, ezt a mondatot ne írjam le. Ne beszélgessünk ars poeticáról se. Arról kezd beszélni, hogy alap- vetően rosszak az emberek. Próbálok vitatkozni, hiába. Megemlítem, te is ember vagy, Zsolt! Úgy érzi, tisztában van a hibáival, feleli habozás nélkül. Díszlet lehet valakin a ruha is. A negyvenéves, SZTK-kere- tes szemüveg, a bohócszerűen bő nadrág, a fekete és a fehér szeretete ebben a tarka álszivórványos világban. Vagy a jelvények. Mondjuk, egy felébe tört tükördarab foncsor- hiányokkal itt és ott, repedezve. Ez is Czakó Zsolt, külsőségeiben is extravagáns. Valami belső performance ez is, így mondja. Nem tiltakozás, kiáltás mindenkihez, hogy megváltozzon, hogy másként is lehet, mint eddig gondolta. Alkotásaid elgondolkodtatok, mondom egy óvatlan pillanatban, de ezt kikéri magának. Szerinte az a baj, hogy minden létrejövő alkotást túl- magyaróznak. Kisebbségi érzés, mondja egyszer. Igen, azt érez, ha olyannal találkozik, aki szak felsőiskolát végzett, ő is ennek elvégzésére spórol. Aztán rögtön hozzáteszi, hogy neki megadatott a lehetőség, ezzel kíván élni. Dolgozni, sokat, sokfélét. Most például a KERSZI Kulturális Televideó '\Ledjnyvólla!atnak videóborítókat, díszleteket, aztán ki tudja, mi mást. Rengeteg megbízást kap. Bozsik László Czakó Zsolt: Önarckép
