Dunántúli Napló, 1988. április (45. évfolyam, 91-119. szám)
1988-04-18 / 107. szám
1988. április 18., hétfő Dunántúli napló 5 SIKER] Emufióka Pécsett A kis emufiókát egyelőre az Akvárium-Terráriumbán erősitik fel A pécsi állatkert' történetében először jött világra életképes emufióka. A kis- fiókát nem a szülőpár gondozza és aki látni szeretné a most négyhetes futómadarat, annak a mecseki állatkerthez tartozó Akvárium-Terrárium házba kell mennie. Az emu ausztráliai futómadár, sokban hasonlít az afrikai strucchoz. A pécsi óllatkert fiatal emupárja négy éve Csehszlovákiából érkezett ide. Valószínű mesterségesen keltették ki őket is, hiszen a természetes módon való költés ezen az éghajlati övön ritka. A pécsi tojó. saját „bekódolt" biológiai ritmusa szerint rakta le évről évre tojásait, csak hát ami Ausztráliában a nyár, az itt a tél. Természetes körülmények között a hím kotlik. A tavalyi tojásokra rá is ült két hétig, aztán otthagyta őket. Mór akkor megpróbálkozott a tojások megmentésével egy pécsi fiatalember Trocsányi Balázs (aki kisgyerek kora óta lelkes látogatója az állatkertnek, most készül egyetemi felvételire Kaposvárra, ahol a kisállattenyésztői szakra jelentkezett), azonban nem voltak a kikelt fiókák életképesek, pár nap után elpusztultok. Idén aztán Trocsányi Balázs saját maga összeeszkábált egy mesterséges keltetőt, ebbe tette b tojó által lerakott 9 tojást. Csak háromban fejlődött embrió, ebből egy kelt ki életképesen. A fiatalember elmondta, először otthon tartotta, különböző zöldségekből,, tojásból készített számára pépes ételt, amit a kis emunak úgy kellett lenyomkodni a torkán mert magától nem evett. Később döntöttek úgy, hogy a jó idő beálltáig, meg amíg meg nem erősödik, a terró- riumházban gondos ápolás mellett nagyobb biztonságban van mint egy lakásban. Remélhetőleg ha továbbra is ilyen jó egészségnek örvend mint eddig, a jó idő beálltával az állatkert látogatói is láthatják majd az emufiókát. S. Zs. Stenczer Béla, a tejesember Topol, a zseniális izraeli színész után nem könnyű feladat eljátszani és elénekelni a Tevje, a tejesember szerepét, azt, amit nálunk úgy ismernek, mint Sólem Aléchem: Tóbiás, a tejesember cimű könyvéből készült musicalt, a „Hegedűs a háztetőn"-t. A darabot előadták már Budapesten — sót most is játsszák előadták már Szegeden is, s most Pécsett, a Pécsi Egyetemi Színpad produkciójaként, Éry-Kovács András rendezésében láthatta a közönség. S akik látták, azok körében a vártnál jóval nagyobb sikert aratott. — Ügy gondolom, hogy Tevje, vagy Tóbiás, mindegy hogy nevezzük, mindenkihez, aki huszadik századi kortárs, közel áll — mondja Stenczer Béla. — Nekem ez az ember „arról szól”, hogy mint mindenki, ő is szeretne boldog lenni, de állandóan olyan szituációkba kerül, amelyek ebben meggátolják. Ö maga senkit sem akar bántani, azt akarja, hogy körülötte a világban mindenki jól érezze magát — végül csak neki nem sikerül a végén, de ő nem az a fajta ember, aki bármit is föladna, s képes újrakezdeni, ismét. Példamutató a hallatlan élniakarása. S rendkívül tetszik nekem, hogy a hagyományt, vagy inkább azt mondanám, a dogmát, rendkívül rugalmasan kezeli. Sok ilyen ember él ebben a században, aki ragaszkodik ugyan a hagyományokhoz, de egyúttal szimpatikus számára a változás, a fejlődés, összekacsint vele, egyszóval nyitott ember, s minthogy önmaga és mások számára is boldogságot akar, képes ésszerűen, akár minden tekintély ellenében is úgy dönteni, ahogy a közösség hagyományai nem várják tőle. Ez a régi és új értékeket egyaránt tisztelő, mérlegelő, becsületes, s ezáltal önmagával vívódó ember példája, mégpedig pozitív példája. Jelle mileg ezért áll hozzám ilyen közel, mert becsületes és őszinte és önmaga képes a döntésekre.- Mint szerep? — Azt hiszem, mint musical, ez az eddigi legnehezebb szerepem, mert Jerry Bock zenéje nagyon nehéz. Amikor már a próbákon kiderült, hogy zeneileg, hangilag összeáll a darab, végül is akkor dőlt el, hogy valóban bemutatható — mindaddig kockázat volt, hiszen úgy álltunk hozzá, hogy mindent megteszünk, de ha nem jutunk semmire, akkoi mint amatőr társulat, megtehettük volna, hogy elállunk a bemutatótól. Egy amatőr együttes megteheti ezt, nem ez lett volna az első példa, de szerencsére nem így történt. Ebben az évadban összesen tizennégy előadásunk volt. Mi, a közönség pedig reméljük, hogy a következő évadban ismét műsorra tűzi a Pécsi Egyetemi Színpad a „Hegedűs a háztetőn”-t, s nemcsak azért, mert az egész világon nagy sikér, hanem azért is, mert aki végignézi, az azon az estén maradandó élményt és tanulságot és példát láthat arra, hogyan kell . válságos helyzetekben viselkednie egy embernek. Dücső Csilla „Jó népek” a 16. számú házban... Azt mondják ők hárman — Kovács Gyula, Gaják József és Horváth László —, azért ülnek ki a padra, hogy a képen látható legyen a panel-bérhóz lábazata és a kis mini virágoskert, amely kezük nyomát őrzi. Igaz, a Földvári Laci is részt vett a munkában, de őt nem tudták előkeríteni, meg a házmester Dani László, aki már a fotózás után jött ki az épületből, hogy megnézze, mi folyik itt Újmecsekalján a Mün- nich Ferenc utca 16. alatt. Egy asszony leszól az emeleti ablakból: „Mi az, benne lesztek a Kék fényben? . .." Gaják József mondja: — Azt hittük, süllyed az épület, mert a lábazat itt egészen végig elvált a ház falától, szakemberek műszeres vizsgálatot is végeztek, de szerencsére nem volt süllyedésről szó, hanem csak hanyag munkáról annak idején, amikor épült. így aztán cementes habarccsal „megfogtuk" a lábazatot, a fal tövénél pedig a hézagot kitöltöttük szigetőanyaggal. — Kovács Gyula — szintén a ház lakója, nyugdíjas — azt mondja, hogy a parképítőktől kaptak zúzalékot és ők pedig megcsinálták az autóparkolót: — Néhány kanadai nyárfát kivágott a vállalat, mert sok panasz volt a hulló fehér pihére, amely beszállt a lakásba is, ellepett mindent. Helyette ugyanánnyi facsemetét ültettünk. A ház előtti füvesítést pedig a „főkertészünk", Horváth Laci irányította. Mondd csak el I- összedobtunk egy összeget, aztán rózsatöveket, tulipánhagymát vásároltunk és elültettük.- Kertész a szakmája?- Á, fenét! Csak úgy felosztottuk magunk között a munkát. A Gaják Józsi sem kőműves, hanem vasas művezető, de mégis ért hozzá. Ebben a házban — mondhatom — nagyon jó, összetartó nép lakik. A négyemeletes - 45 lakásos - panelház őslakói éppen húsz esztendeje költöztek ide. Igaz, tizennyolc család már továbbment, de a zöme maradt. Lakik itt mentős, orvos, mérnök, bányász, szakmunkás, pedagógus, nyugdíjas, sofőr, vízvezetékszerelő, szinte egy kis társadalmi keresztmetszet. Az épület egyik üres helyiségébe klubot rendeztek be, nagy kártyacsatákat rendeznek, sakkoznak, a Vöröskereszttől — a körzeti orvosnő, dr. Körösztös Valéria — közbenjárására pingpongasztalt kaptak. — Ki szervezte a társadalmi munkát? Úgy értve hogy „fölülről”? — Fölülről senki! Mi magunktól jöttünk rá, hogy a lépcsőház tisztasága - meg lehet nézni! — meg a ház környékének rendben tartása végül is közös érdek. Meg össze is barátkozott a ház népe. Tartottunk mi már közös szilveszteri mulatságot is az épület „társalgójában". Nagyszerűen éreztük magunkat — mondja Kovács Gyula. — Ha pedig Horváth Laci hazaérkezik hosz- szabb útjáról, akkor élménybeszámolót tart.. . összenevetnek: — Ezt, hogy értsem? — A Volán kamioriosa vagyok. Bejártam már fél Európát. A télen például Olaszországban voltam, eléggé emlékezetes úton ... — Gondolom szép emlékekkel. jött haza ....- Na, persze! Nápoly külvárosában váratlanul úgy leütöttek, hogy mire észbekaptam, mór kirántották a pénztárcámat. Mellesleg világos nappal, két óra körül. A helyszínre hívott rendőrök azt mondták, nagyon jól tettem, hogy nem ellenkeztem, mert esetleg az életembe került volna... Mindegy, megesik az ilyesmi. Hazafelé az olasz határon már várt a Volántól érkezett „gyorssegély", valuta-illetmény. Mielőtt elköszönök, Horváth Laci azt mondja: „Azt talán nem kéne megírni, hogy a .társalgóban’ kártyázás közben néha tikett-sört is iszogatunk. A doktornőnknek hátha nem tetszik .. .” De aztán aggodalmát a többiek eloszlatják: egy kis sörtől nem omlik össze a világ, a Münnich Ferenc utca 16. számú ház pedig főleg nem . . . Rab Ferenc A tiltott gyümölcs sorsa Elfogyott a „Doktor Zsivágó” A hét végén elfogyott az egykori tiltott gyümölcs: a legtöbb hazai könyvesboltból elkapkodták Borisz Paszternák: Doktor Zsivágó című regényét, méghozzá darabonként 120 forintért. Ezzel sok olvasóban elmúlt a tiltott gyümölcs, a „nagy leleplezés” iránti kíváncsiság. Két évtizeddel ezelőtt, amikor Carlo Ponti Olaszországba kijuttatott kézirat alapján megrendezte a regényből a filmjét, a Bécsbe kiutazott magyarok még tiltott gyümölcsként keresték, hogy az osztrák főváros melyik mozijában játsszák, s nem merték elmondani egymásnak, hogy moziban voltak, és éppen a Doktor Zsivágót nézték meg. Sőt, van ennek már negydeszáza- da is! Csakhogy aki a filmélmény előtt rádión már hallotta a film zenéjét, az kissé már akkor csalódott. Hiszen Maurice Jarre — aki az Oxigén című elektronikus rockzenei album zeneszerzőjének, Jean- Michel Jarre-nak az édesapja és híres hollywoodi filmzene- szerző — olyan muzsikát írt hozzá, hogy a zene képkeltő ereie révén a néző más légkörű filmet képzelt el. Omar Sharif főszereplésével és Carlo Ponti rendezésében sem sikerült azonban olyan filmet létrehozni, hogy minden néző szinte leboruljon előtte. Most Magyarországon is megjelent és elfogyott a regény: a forradalom oldalára állt, majd önmagával megha- sonlott orosz értelmiséginek a világ mélabús vizsgálatára hajlamos, hagyományos orosz hangulatával. Egy közepesnél jobb regény, amit a személyi kultusz idején betiltottak — semmi több! A kritikát, a Szolnokon belőle színpadra állított színmű enyhén szólva középszerű sikere — mind arra inti a magyar olvasót, elégítse ki a kíváncsiságát, de ne várjon túl sokat. Egy közepesnél jobb regényt olvas, ennyi az egész. Nem Tolsztojt, nem Dosztojevszkijt! Így aztán sokunknak eszébe jut a tiltott gyümölcs sorsa: ha mór szabad beleharapni, kiderül, hogy nincs is olyan izgalmas ize. A tilalom világhírűvé tette a regényt, a közönség pedig kapott egy r.agyszerű, egyéni — no nem regényt, nem is filmet, hanem - filmzenét. Ez az, amit az idő nehezen mos majd el. (Földessy) Autó- és motorvásár Pécsett Javuló idő, növekvő forgalom Megjött a jó idő, és ez a tény meghatározta a tegnapi pécsi országos autóvásár forgalmát. Bár az autók száma még elmarodt a nyaranta és kora ősszel jelentkező csúcstól — a két kapus hölgy mintegy ötszáz jegyet adott el a négykerekűjüktől megszabadulni vágyó embereknek. így, annak ellenére, hogy a bejárattól jobbra fekvő köves, füves parkoló üresen maradt, az aszfaltútokkal bordázott nagy parkoló azért autóval tömött sorokkal várta az érdeklődőket. A kínálat, ahogy az már az autóvásárokon lenni szokott, meglehetősen változatos volt. Legtöbben Zsigulit, Ladát szereitek volna eladni, de csaknem ugyanennyien kínálták Trabantjukat vagy Wartburgjukat is. Ugyanilyen változatosságot mutatott a kihozott autók kora is. A „közép- korosztálynak" számító 5—10 évesek sorát szinte még újnak számító hároméves kocsik, vagy éppen mór korosodó, a második X-hez közelebb álló járművek is tarkították. Meglepő módon, talán pont az olcsóságuk miatt, ez utóbbiak iránt nyilvánult meg a nagyobb érdeklődés, kevesebb pénzért többen csaptak egymás markába a tegnapi napos dél - előttön. Az adásvételi formaságokat megkönnyítendő gépkocsi adásvételi egységcsomaggal szolgálták ki az érdeklődőket a mérlegházban. A fehér boríték három, a szerződés megkötéséhez szükséges űrlapot, egy átírási, illetve arra az esetre, ha az új tulajdonos más megyében lakik, egy átkérő lapot tartalmazott. Szintén a jó idő beálltát igazolta tegnap a motorok körül álló érdeklődők száma. Itt elsősorban a fiatalok voltak többségben, de közülük is akadtak olyanok,' akik csak enw kis eszmecsere, néhány alkatrész kedvéért jöttek el. K. E.
