Dunántúli Napló, 1988. március (45. évfolyam, 60-90. szám)
1988-03-27 / 86. szám
urópa-bajnok: Bátorfi-Urbán Párizsban, az asztalitenisz Európa-bajnokság női páros döntőjében a Bátorfi Csilla, Urbán Edit kettős aranyérmet szerzett, miután a döntőben 2-0 arányban győzött a szovjet Bulatova, Kovtun-duó ellen. Csak egy csapat volt a pályán Belgium—Magyarország 3-0 (0-0) Szombaton a belga fővárosban játszotta idei második barátságos mérkőzését Magyarország labdarúgó válogatottja. Ezúttal kilencedik alkalommal mérte össze tudását Belgium és Magyarország együttese. Fitos József, a Bp. Honvéd középpályása a találkozó délelőttjén belázasodott, injekciókat kapott, és így tudta vállalni a fellépést. A magyar válogatott 614. nemzetek közötti mérkőzésén, kilencedszer volt Belgium ellen. Puskás Ferenc, az egykori legendás aranycsapat volt kiválósága végezte el a kezdőrúgást - szakadó esőben. Brüsszel, .Heysel stadion, v.: Holzmann (osztrák). Belgium: Preud'Homme — Grun, Clijsters, Demol (Mommens), Vervoort __ Emmers, F. v an der Elst, Ceulemans, Creve — Nilis (van der Linden), Degryse, (Severeyns). Magyarország: Disztl P. ■— Pintér, Farkas (Sallai), Kozma (Kovács E.), Balog, Sass, Presz- szeller) — Varga, Fitos, Bognár (Gyimesi)— Kiprich, Vin- cze I. (Kovács K.). Gólszerzők: Ceulemans (S3, p.), Fitos (öngól, 59.), Severeyns (76.). A nehéz talajon az első lehetőség a vendégek előtt adódott. Egy jobboldali magas beadás átszállt a belga védők feje felett, a jól érkező Sass 16 m-es lapos lövése kevéssel kerülte el a bal alsó sarkot. A félidő első felében a magyar középpályások rengeteget mozogtak, jól ellenőrizték a meglehetősen veszélytelen belga támadásokat. Később a hazaiak változtattak, rájöttek, hogy a csúszós füvön érdemes távolról lőni. A 21. percben Nilis 23 m-es próbálkozása szinte érintette a jöbb kapufát, három perc múlva Vervoort lövése centiméterékkel kerülte el a bal felső sarkot. A 27. percben egy jobboldalról érkező fejes után Degryse ollózva lőtt kapura, Disztl P. öklözve hárította az erős lövést. Három perc múlva szép jobboldali akció végén Bognár fejese került a kapu fölé. A 35. percben Disztl P. mesz- sze elhagyta kapuját, el is csúszott, közben kézzel érintette a labdát. A megítélt szabadrúgást Vervoort a léc alá irányította, a magyar kapus azonban szép vetődéssel szögletre tolta a labdát. A 41. percben Fitos 25 m-es lövését Preud’Homme csak másodszorra tudta megszelídíteni. A szünetben a belgáknál Nilist van der Linden, Demolt Mommens váltotta fel. Az 53. percben egy baloldali szöglet után Fitos meglökte Ceule- manst, az osztrák bíró kicsit túl szigorúan büntetőt adott. Azt Ceulemans a kapu baloldalába vágta (1-0). Az 57. percben Bognár helyett Gyimesi lépett pólyára. Két perc elteltével Degryse jobboldalról ívelt az ötös tájára, a jól helyezkedő Ceulemans elől Fitos saját kapujának jobboldalába vágta a labdát (öngól — 2-0). A belgák egyértelműen irányítottak, a magyar középpályások már nem tudták megszűrni rohamaikat. A 66. percben Degryse-t Severeyns, Kozmát pediq Kovács E. váltotta. A 72. percben Vincze ment le, Kovács K. állt be, majd három perc múlva Farkas helyett Sallai jött új emberként. Egy perc múlva nagy tűzijáték volt a magyar kapu előtt, egy-egy erős lövést Pintér és Balog üggvel-bajjal még mentett, végül Severeyns hat méterről a kapu baloldalába bombázott (3-0). Kilenc perccel a lefújá.s előtt Sasst Presszeller váltotta. Az első félidőben még egyenlő erők küzdelme folyt, de az egyre inkább sárossá váló talajon már csak a belgák jobb erőnléte jellemezte a második félidőt. A magyar válogatott támadójátéka semmiféle veszélyt nem jelentett, és csak az első félidőben dicsérhető a középpályások és védők igyekezete. Belgium csapatából Vervoort, Emmers és Ceulemans tűnt ki, a magyarok közül olykor Disztl P., Pintér és az első félidőben Fitos játszott átlagon felül. 1. Werder Bremen—Bayern München 3-1 1 2. VfL Bochum—Hamburg SV 4-0 1 3. Karlsruher SC—VfB Stuttgart 0-2 2 4. Ulm—Offenbach 1-2 2 A többi mérkőxést vasárnap játszszák. A Paksi Atom—Mázaszászvár mérkőzés eredményét eltaláló pályázóink közül a szerencse Gorjanecz György, 7431 MN 5622 Juta, Pf. 1. sz. alatti lakosnak kedvezett, neki a 100 forintos vásárlási utalványt postán küldjük el. Az e heti szelvények beérkezési határideje péntek déli 12 óra, pályázni csak a lapból kivágott szelvénnyel lehet, amelyet szerkesztőségünk címére (7601 Pécs, Hunyadi út 11.) kell beküldeni. Főmérkőzés: PMSC—Tatabánya ........................................................ Pótmérközés: Kaposvár—Békéscsaba .............................................. A pályázó neve: ................................................................................... L akcíme: ........................................................................................................ Kézilabda Csepel-Komlói Bányász 29- 22 (12-11). NB I. B. férfiak, Csepel. Komló: Kulcsár - Burán (2), Sós (5), Szűcs (10), Papp G. (1), Keszthelyi, Juhász (2). Cs.: Pengő (k.), Szopod, Bedecs. Edző: Czimmer Tamás. Szoros volt az első félidő, a szünet után azonban Keszthelyi és Szopori 15 labdát eladott, ezzel elhúzott a Csepel. Különlegesség: a komlóiak 7 gólt kaptak úgy, hogy emberelőnyben voltak. Nagykanizsai Olajbányász- MASTERFILL Lőrinci Fonó 20- 13 (8-6). NB I. B-s női mérkőzés, Nagykanizsa. Legjobb hazai dobók: Németh (7), Andrási (4). Nk. Tungsram—TFSE 24-20 (10-9). NB I. B. férfiak, Nagykanizsa. Az újonc hazai csapat vastapsot kapott a kitűnő bemutatkozásért. A Tungsram legjobb dobói: Varga (6), Ze- lovich (5), Pánczél (4). Műkorcsolya-vb Pénteken az éjszakai órákban fejeződött be a Budapest Sportcsarnokban a férfi verseny. Ezt az egyesült államokbeli Boitano nyerte a kanadai Orser és a szovjet Petrenko előtt. Szombaton a nők kürje következett, ezzel véget is ért a világbajnokság. Vasárnapra már csak a ráadás, a nagy érdeklődéssel várt gála marad. A nőknél Debi Thomas hibázott a kürjében, ezzel Katarina Wíllé Tett' cft' aranyérem, a kanadai Manley-é az ezüst, Tho- masé a bronz. A magyar Tiglássy 11. lett. Mai sportműsor Labdarúgás. NB II. : Komlói Bányász— DVTK. Komló, 16.00. NB III.: Paksi SE—PVSK, Paks, 15.00. Boly— Dombóvári VMSE, Boly, 15.00. PBTC — Marcali, Bőrgyár-pálya, 15.00. Csurgó—Mohács, Csurgó, 15.00. Siklós—MÁV NTE, Siklós. 15.00. Sellye —Bonyhád, Sellye, 15.00. Megyebajnokság : Somberek—Steinmetz SE. Somberek, 15.00. Szentlőrinc—Szigetvár, Szentlőrinc, 15.00. Villány— Harkány, Villány, 15.00. Beremend —Geresdlak, Beremend, 15.00. Röplabda. NB II. nők: Pécsi VM —Ajka, öz u., 11.00. NB II. férfi* ak: PEAC—Szombathelyi TK, POTE- csarnok, 13.00. Szabadidős sport. Olimpiai napok tavaszi túrája, rajt: istenkúti általános iskola, 7.00—8.30. Kézilabda. KIOSZ Kupa nemzetközi női torna, szentlőrinci sport- csarnok, 8.00. Motocross. Országos II. o. verseny, Csertető, 13.00. Tájfutás. Csb. 1. forduló, Fehér- kút, 10.00. Kosárlabda. NB I. nők, rájátszás az 1—4. helyért: PVSK—MTK-VM, városi sportcsarnok, 16.00. Megyebajnokság P. Kinizsi—P. Gázmű 3-0 (3-0). Gázmű-pálya, 100 néző. V.: Bata. Az első félidő alapján megérdemelt vendéggyőzelem született. G. : Tapaszti, Dombai, Fábián. P. Postás—Sásd 3-3 (2-1). Postáspálya, 100 néző. V.: Gere. A lelkes vendégcsapat rászolgált az egyik pontra az erősen tartalékos hazai együttes ellen. G.: Ábrahám, Nagy G., Markó, illetve Studer (2), Portecz. P. Zsolnay—Vasasi Bányász 2-1 (2-0). Zsolnay-pálya, 250 néző. V. : Szalóki. Jó iramú mérkőzésen győzött a hazai csapat. G.: Nagy A., Tádé, ill. Varga. PEAC—Újpetre 2-2 (0-2). A szel uolt a legnagyobb ellenfél A serdülő lányok mezőnye Proksza László felvétele A repülőtéren ezúttal futottak 612-en indultak a pogányi repülőtéren Baranya idei mezei futóbajnoksqgán. A futóknak ezúttal a szél volt a legnagyobb ellenfelük. Legtöbben a 10—12 éves gyermek futamokban álltak rajthoz az iskolák képviseletében: a leányoknál 133-an, a fiúknál 152-en érkeztek a célba a 2000 m-es távon. A további női számokban a 15— 16 éves serdülők, az ifik és a felnőttek (19 évtől) egyaránt 3000 m-t futottak, közülük az ifjúsági válogatott Dér Andrea volt a leggyorsabb. A felnőtt férfiaknál a Bp. Honvédtől a PMSC-hez visszaigazolt Kardos nyerte a bajnokságot, Freier (Komló) előtt. Az egyéni és csapatbajnokságokból a Komlói Bányász 8-at, a PVSK 6-ot, a TASI 4-et, a PMSC 2-t, a PEAC 1-et szerzett. Eredmények. Győztesek. Nők. Felnőttek (3000 m). Csoboth (Komló). Csapot: PVSK. Ifjúságiok (3000 m) : Dér (PVSK). Csapat: PVSK. Férfiak. Felnőttek (8000 m) : Kardos (PMSC). Csapat: PEAC. Ifjúságiak (6000 m) : Pintér (Komló). Csapat: Komló. V. N. Közép-európai idő szerint szombatra virradóra rendezték meg Aucklandben a 16. mezei futó világbajnokságot. A férfiak küzdelme óriási kenyai fölény jegyében zajlott: mi sem jellemzőbb, a felnőtteknél a legjobb 10 közé nyolcán, míg a junioroknál hatan kerültek — ráadásul úgy, hogy valamennyi dobogós helyet elfoglalták.. A felnőtteknél (12 km) John Ngugi (34:32 p), Paul Kip- koech (34:54) és William Koskei (35:07) volt a sorrend, a junioroknál (8031 m) pedig Wilfred Oanda Kirochi (23:25 p), Cosmos Ndeti (23:31) és Alfonce Muindi (23:39). osztozott az érmeken. A magyar színeket képviselő Káldy Zoltán várakozáson felül szerepelt, 24:52 perccel — a második legjobb európaiként — a 12. helyen végzett. A nőknél (5962 m) az európaiak jeleskedtek, a norvég Ingrid Kristiansen (19:04 p) győzött a brit Angela Tooby (19:23) és a francia Annette Sergent (19:29) előtt. Csapatban a Szovjetunió szerezte meg az aranyérmet. Asztalitenisz EB Párizsban az asztalitenisz Európa-bajnokság utolsó előtti napján még voitak magyar remények. A női egyesben Bá- törfi és Wirth a nyolcaddöntő- ben állt asztalhoz, a Bátorfi, Urbán női páros és a Carlsson (svéd), Urbán vegyespáros pedig már éremért játszott. A mérleg 50 százalékosra sikerült, csak a párosok tudtak továbbjutni (egy jugoszláv kettős ellen), ami azt jelenti, hogy érmesek. Nagy csalódást jelentett Bátorfi játéka a szovjet Popova ellen, ugyanis többszöri biztos vezetést engedett ki a kezéből. A harmadik játszmában például 11-6-ra, a negyedikben 18-12-re elhúzott, de adogatásai nem voltak olyan veszélyesek, mint korábban. Innen veszített, s végül búcsúra kényszerült az Európa-bajnoki címvédő. Wirthnek a jugoszláv Perkucsin nehéz ellenfél volt, játszmanyerés nélkül kapott ki. örvendetesebb volt a női és ver gyespáros továbbjutása, csak ez lehet vigasz az egyes és páros versenyek eddigi igen szegényes mérlegére. Az EB utolsó előtti napjának délelőtt- je egyébként szinte teljes mértékben a papírformát igazolta, ezúttal — Bátorfi és Vriese- koop kiesését kivéve — nem voltak olyan vaskos meglepetések, mint egy nappal korábban. •Se Kanizsa Bútorgyár—Bp. Spartacus 23-2. NB l-es női mérkőzés, Nagykanizsa. Nem volt egy súlycsoportban a két csapat. Kanizsai győztesek: Gazsi, Szabó, Gaál, Bízó (5—5), Beck (3). P. Spartacus—Sabaria 14-11. NB I., nők. Pécs. Pécsi győztesek: Soós. Pálmai (4—4), Eszé- nyi (3), Tóth (2), Horváth (1). vasárnapi Dunántúli napló AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENÓ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. JÁDI JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 11,-forint, negyedévre 33,-forint, félévre 66,-forint, egy évre 132,-forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. Labdarugó HIES III. Dráva-csoport Atomerőmű SE-Mázaszászvár 2-1 (0-1). Paks. 600 néző. V.: Dunkel. Atomerőmű SE: Szla- nyinka — Nagy, Debreceni, Somodi, Vájer — Fritz (Klop- csik), Junkuncz, Szabó - Juhász, Kiss, Vörös. Edző: Vábró József. Mázaszászvár: Pál — Czár, Dunai, Katona, Komáromi — Dömény, Csobot, Incze, Róth — Kaufmann, Beke. Edző: Róth Antal. Közepes színvonalú mérkőzésen a második félidőben nyújtott jobb játékával megérdemelten nyert a hazai csapat. G.: Kiss, Vörös, ill. Beke. Táncsics SE-Dombóvári Vasas 2-0 (1-0). Kaposvár, 300 néző. V.: Kelemen. Jobb volt a katonacsapat, még több gólhelyzetet is kihagyott. G.: Mio- veez. Stróber. , Olimpiai válogatott-Vasas vegyes 3-0 (0-0). Fáy u., 200 néző. V.: Fekete. G.: Rubold, Görög, Fodor. Az olimpiai válogatott így állt fel: Gáspár (Zsiborás) - Vörös Cs., Szél - pál, Disztl L., Mészöly - Si- kesdi, Kardos, Rubold, Görög- Fodor, Melis. Körös-csoport Mezökovácsháza-Baja 0-0. Mezőkovácsháza, 1000 néző. V.: Inges. Baja: Farkas-Szabó, Vidák, Morvái, Tóth (István) — Zrínyi, Evanics, Szajkó (Har- sányi), Vén - Pauk, Takács. Edző: Rónai Sándor. Igazságos eredmény született. A Cement- és Mészművek beremendi gyára MUNKATÁRSAKAT KERES: — szakirányú felsőfokú végzettségű programozó, IBM—PC számítógépek kezelésére, — valamint pécsi lakással és garázzsal rendelkező gépkocsivezetőt, Pécs és gyárunk telephelye között közlekedő mikrobuszra. Személyi alapbért az 5/1983. (XI. 12.) ME. sz. rendelet alapján, közös megegyezéssel állapítjuk meg, az iskolai végzettség és a gyakorlati idő függvényében. Jelentkezni lehet írásban, rövid szakmai önéletrajz gyárunk személyzeti és oktatási osztályára történő eljuttatásával. Telefoni érdeklődésre Szirényi János személyzeti és oktatási osztályvezető ad felvilágosítást a 06-72-13-122 és a 06-72-80-524-es telefonszámokon.