Dunántúli Napló, 1988. március (45. évfolyam, 60-90. szám)

1988-03-24 / 83. szám

A második versenynap a műkorcsolyázó vb-n A műkorcsolyázó világbaj­nokság résztvevői szerdán már kora reggel birtokukba vették a Budapest Sportcsarnokot. A férfiak (30-an indultak) már' hét órakor megkezdték kötele­ző gyakorlataik — előre kifelé fordulat, előre kifelé dupla hármas paragrafus, hátra kí- gyóVonalas hurok — bemuta­tását, a csarnok edzőpáíyáján. Igaz, a nagy jég sem maradt üresen, a párosok és a jég­táncosok gyakoroltak rajta. Az első iskolafigura, előre kifelé fordulat, az 1985. évi vi­lágbajnoknak, a szovjet Alek- szandr Fagyejevnek sikerült a legjobbon, ő kapta a legma­gasabb (4,4) pontszámot is.*A világbajnoki címvédő, kanadai Brian Orser csak az 5. hely­re került. Az olimpiai bajnok Brian Boitano egységesebb benyomást keltett, erre bizonyí­ték, hogy a kapott értékek (3,9—4,1) között nem volt je­lentős eltérés. A négy éve, Budapesten EB-győztes szovjet Fagyejev az olimpiái kudarc után — Cal- garyban o dobogóról is lecsú­szott —ezúttal ismét jó for­mában versenyez. A második kötelező elemet — előre kifelé dupla hármas paragrafus —, is a legpontosabban rajzolta a jégre. A bírák 3,7—4,2 kö­zötti értékekkel őt látták a legjobbnak. Meglepetés, hogy a világbajnoki címvédő, kana­dai Orser, aki 3,7—4,0 közötti pontszámokat kapott, nem tu-, dott elmozdulni az 5. helyről. A férfi verseny állása a má­sodik, kötelező után: 1. Fagye j«v (szovjet), 0,6; 2. Boita­no (amerikai) 1,2; 3. Fischer (nyu­gatnémet) 1,0; 4. Filipowski (len­gyel) 2,4; 5. Orser (kanadai) 3,0; 6. Viktor Fetrenko (szovjet) 3,6; . . . 22. Száraz András (magyar) 13,2. Birkózás A neussi NSZK Grand Prix küzdelmei után Schifferstadt- ban lépett szőnyegre három nemzet kötöttfogású birkózó- válogatottja. A házigazda NSZK együttese legyőzte Ma­gyarországot és az Egyesült Államok csapatát is. • Az első helyért folytatott küz­delemben nagy sikerként köny­velhették el a vendéglátók Markus Scherer diadalát Va­dász Csaba (7-1) felett az 52 kg-ban. Claudio Passarelli 14-2-re nyert Podolszky Attila ellen (68 kg), Gerhard Him­mel (90 kg) 2 1 arányban verte Major Sándort, míg Fritz Gerdsmeier (100 kg) kétvállra fektette Takács Ferencet. Ered­mények : NSZK—Magyarország 19,5-18,5. NSZK—Egyesült Államok 23-12. Magyarország—Egyesült Álla­mok 24-11. Wűw&m Törvivók edzése a PEAC tornacsarnokában Kevés a leány versenyző a PEAC-nál A tör vívó utánpótlás jó/ vizsgázott A vívás az egyéni sportágak közé tartozik, de azért a csa­patbajnokságok versenyeit év. rőt évre megkülönböztetett ér­deklődés kíséri. A szakosztá­lyok nagy értékmérőjén a leg­utóbbi alkalommal a PEAC- vívák váltakozó sikerrel szere­peltek. A női tőrvívók és a párbajtőrvívók biztosították bentmaradásukat az elmúlt év decemberében az I. osztály­ban, a férfi tőrcsapatnak ez nem sikerült. Egy vidéki szakosztálynál már az is bravúrnak számít, ha egyik-másik csapat fel tudja magát verekedni a legjobbak közé. A pécsieknél ez leg­utóbb három együttesnek si­került. Igaz, eggyel megfo­gyatkozott az I. osztályú PEAC-csapatok száma. A szak­osztály vezetői azonban nem látják vészesnek a helyzetet, az utánpótlás a tőrvívóknál jól vizsgázott. Az ifjúsági fiú tőrcsapat az OB-n a 6. helyet szerezte meg, a serdülő fiú gárda még jobban szerepelt, az 5. helyet biztosította ma­gának. Pedig a pécsiek már eleve hátrányos helyzetben vannak a fővárosi szakosztá­lyok versenyzőivel szemben. A pestiek ugyanis már negyedik, ötödik általános iskolás ko­rukban speciális vívóedzése­ken vehetnek részt, a pécsiek­nél ez csak a hetediktől fel­felé lehetséges. A lányokkal a vívást illető­en gondok vannak. Az álta­lános iskola elvégzése után nagy részük hátat .fordít g pástnak. Az évről évre megis­métlődő nagy lemorzsolódás, mely a lányoknál tapasztalha­1. Bremen—Bayern München 2. Bochum—Hamburg 3. Karlsruhe—VfB Stuttgart 4. Ulm—Offenbach 3. St. Pauli—Düsseldorf 6. Saarbrücken—Freiburg 7. Avellino—Milan 6. Cesena—Juventus 9. Internazionale— Roma 10. Pescara—Verona 11. Parma—Bologna 12. Sambenedettese-Brescia 13. Udinese—Triestina-FI 14. Torino-Napoli tó, elhatározásra késztette a PEAC vívószakosztályának ve­zetőit. A múltban igen nagy erőfeszítéseket tettek a női vívás fejlesztése érdekében, a jövőben elsősorban a fiúk felé fordítják a figyelmet. A lá­nyokkal is foglalkoznak, de a fiúké az elsőség. Pedig a lányok között is vannak nagy ígéretek. A 16 éves Király Ágnes a női serdülő törvivók országos bajnokságán meg­szerzett 5. helyével bizonyítot­ta ezt. A népes szakosztály, ban egyébként a 70 igazolt versenyző közül 30 lányt tar­tanak nyilván. Két évvel ezelőtt a szakosz­tályok rangsorában a 9. he­lyen állt a PEAC a legjobb vidékiként. A mostani rangsor­ban a vidéki szakosztályok kö­zül Békéscsaba' és Tatabánya is megelőzte a pécsieket. Csökkent Pécsett a magasabb minősítésű vívók száma. A minősítést jelentő pontok meg­szerzéséért jó néhány verse­nyen kell elindulni, a verseny­zők utaztatása pedig tetemes pénzt emészt fel. Ebből pedig kevés van a PEAC-nál. / Az idei év legrangosabb pécsi vívóversenyének a Pan­nónia Kupa nerrí^etközi ver­seny ígérkezik, melyet no­vember 17-e és 20-a között rendeznek meg a városi sport- csarnokban. A hagyományok­nak megfelelően most is ott lesznek a legjobb magyar ví­vók a páston. Reméljük: kö­zülük többeket a szöuli olim- ■ pián sikeresen szerepeltként üdvözölhetünk. Hegyi István Népsport Sportfogadás DN 1 2 x 1 2 1 X x 2 x 2 1 X 1 2 x 2 2 x 1 1 1 x 1 1 X 1 x 1 1 1 x X 1 x 2 1 2 x 1 X x 1 X 2 x X x 2 1 X X 1 X 1 X x 2 2 x 1 X X x 1 X 1 1 X 1 1 X X x 2 1 X MNK-negyeddöntök Szerdán játszották a labda­rúgó Magyar Népköztársasági Kupa negyeddöntőinek vissza­vágóit. Eredmények: Bp. Volán-Békéscsabo 2-1 (1-0, 2-0, 2-1) - hosszabbítás után továbbjutó a Békéscsaba. Szolnoki MÁV MTE-Haladás VSF 1-0 (0-0) Továbbjutó a Szolnok. fiába ETO—Videoton 3-1 (10). Győr, 6000 néző. V.: Hart­mann. Gólszerzők: Nagy (3., 51. p.), Rubold (87.), illetve Tóth (70.). Sárga lap: Csongrádi (38.), illetve Emmer (30.), Máriási (81.). A végig fölényben játszó Rába „hibájából" a mérkőzés vége mozgalmasan alakult, mi­vel a győriek a helyzetek so­kaságát hagyták ki. A Rába 4-2-es összesítéssel jutott a legjobb négy közé. Vasas—Bp. Honvéd 1-1 (1-0). Fáy u., .6000 néző, v.: Bay, Gólszerző: Szabadi (27.).- illetve Csuhay (62.). Sárga lap: Becha (66.), Komjáti (83.), Kovács I. (86.), Zentai (80.). Piros lap: Kardos (55.), Komiáti (90.), illetve Kovács K. (87.), Lippai (90.). A labdarúgó MNK-ban a leg-. jobb négy közé három élvo­nalbeli együttes — Békéscsa­ba Rába ETO, Bp. Honvéd — és az NB II-es Szolnok került. Az elődöntő párosítását csü­törtökön 10.30 órakor tartják az MLSZ-ben. Megyebajnokság Vasasi Bányász-Pécsi Gáz­mű 2-0 (2-0). Vasas, 150 néző. V.: Vavika. Mély talajú pályán küzdelmes mérkőzésen a ha­zaiak az első 20 percben a maguk javára eldöntötték o mérkőzést. Góllövők: Pál és Sranko. Á világ sportja STUTTGART: Paul Belmondó, a híres francia filmszínész, Jean-Paul Belmondo 24 éves autóversenyző fia a brit Julian Brailey utódja lesz a Tyrrell „istállónál”. Az ifjabb Belmon­do a tervek szerint a Forma—• 3000-es kocsik nemzetközi baj­nokságának mind a tíz futa­mában rajthoz áll majd. | Fókusz ( A számok tükrében 25. KOMLÓ-DVTK TALÁLKOZÓ. Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Komló szem­szögéből : 24 7 7 10 28-32 21 Csak Komlón: 11 5 4 2 22-15 14 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményeiből: 1970-71: 1-0, 1971- 72: 3-1, 1972-73: 2-2, 1973-74: 2-2, 1985—86: 3-3, 1986-87: 3-1. A Komló az utolsó győzelmét (3-1) 1986 szeptember 14-én a kö­vetkező összeállításban érte el: Menyhárt — Miklós, Schulteisz, Ka­tona, Klonlár (Papp) — Zrínyi, Gal- lai, Hóhmann (Dárdai), Varga — Takács, Réffi. Gólszerző: Réfi (3). Komlón a következő játékosok lőttek qólt a Diósgyőr csapatának: 3 gólos: Réfi, 2 gólos: Csordás II., Bordács, Horváth, Fekete, 1 gólos: Molnár, Perényi, Bodai, Garai, Soly- mosi, Merczel, Juhász, Buús, Kiss, Dárdai, Hohmann. A két csapat legutóbbi hazai, il­letve idegenbeli eredményeiből: Komló (otthon) : Ajka Hungalu 0-1, Nagykanizsa 2-3, Salgótarján 1-1, Szolnok 3-1, Csepel 2-2, Dunaújvá­ros 1-1. DVTK (idegenben): III. kér. TTVE 4-2, Nyíregyháza 0-3, Kecskeméti SC 2-6, Szeged SC 1-4, Ajka Hungalu 1-0, Építők SC 1-0. A két csapat jelenlegi hazai, il­letve idegenbeli mérlege: A Komló jelenlegi hazai mérlege: 12 4 5 * 22-17 13 A DVTK jelenlegi idegenbeli mér­lege: 12 4 1 7 15-26 9 AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BALING JÓZSEF és LOMBOSI JENÓ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. JÁDI JÁNOS. Szerkesztőségés kiadóhivatal: Pécs, 7601, Hunyadi út 11. Pf : 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. r Előfizetési díj: egy hónapra 43,- forint, negyedévre 129,- forint, egy évre 516,- forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. Blohin pénteken Ausztriába érkezik Újra felszínre került Oleg Blohin, a 108-szoros válogatott szovjet labdarúgó — 1975 cranylabdása — Ausztriába szerződésének ügye. Januárban már biztosnak tűnt, hogy a 35 éves sportember a Worwörts Steyrhez szerződik, de később meghiúsulni látszott a szenzá­ciós igazolás. Az APA hírügynökség szer­dai jelentése szerint viszont az Osztrák Labdarúgó Szövetség­hez telex érkezett a szovjet társszervezettől, amelyben rö­viden ez állt: „Oleg Blohin március 25-én 18.30 órakor az Aeroflot gépével Bécsbe érke­zik". Heinz Palme, az osztrák szö­vetség sajtószóvivője elmond­ta, hogy ez az üzenet 'még nem feltétlenül jelenti azt, hogy Blohin a játékengedélyt is megkapta.- Nagyon örülnénk, ha Blo­hin mégis a mi játékosunk le­hetne — mondta Alois Rads- päck, a Worwöts Steyr elnöke. — Amennyiben jön, s játszhat, úgy mór szombaton, a Linzer ASK elleni találkozón is harc­ba vetjük.- Az elmúlt hónapok zűrza­varát követően az új fejlemény sem nyugtat meg teljesen — nyilatkozta Tassilo Gruber, a Blohin szerződtetését finanszí­rozó Leiner cég elnökségi tag­ja. — Mindenesetre bizako­dóbb vagyok, mint néhány hét­tel ezelőtt. Remélem, a héten végre mindent tisztázhatunk. Amennyiben Blohin szerző­dése létrejön, úgy ő lesz a harmadik szovjet labdarúgó, aki Ausztriába igazol. Koráb bon Anatolij Zincsenko és Szergej Savlo kapott játéken­gedélyt, mindketten a Rapidot erősítették. Asztalitenisz EB Kedden lapzárta után feje­ződött be Párizsban a férfi és a női csapatdöntő, előbbin a svédek, utóbbin pedig a szov­jetek győztek. Szerdán az asz­talitenisz EB-n szünnap volt, ma a vegyespáros küzdelmei­vel folytatódik a verseny. Ili ISII MAI MŰSOR SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Háztűznézö (es­te 7 óra) Szendrő-bérlet. Harmadik Színház (Ságvcffi Műve­lődési Ház) : Csirkefej (este 10 óra) FILM Petőfi: Rendőrsztori (n5, n7, n9). Kossuth: Rendőrsztori (10, 12, 2), Én a vízilovakkal vagyok (4), Ké­mek a lokálban (6, 8). Kossuth Klub: üdvözítő kegyelem (5). Park: Rendörsztori (f4, f6, f8). Komló: öklök a sötétben (4), Tüske a köröm aldtt (6, 8). Komló, kamara: Híd alatt (5). Mohács: Küldetés Evianba (6, 8), Szigetvár: Nősül a kapitány (6), Az ezer­egyéjszaka virága (8), Siklós: Ca­sanova (7), Boly: Asz (7). Duna- szekcső: Csapda a sakáloknak (7). Pécsvárad: Gyermekkorunk tangó­ja (7) Sellye:. Lidérces órák (7). Szentlőrinc: A Nílus gyöngye (7). Villány: Erotikus képregény (7). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Zenés műsor. 8.05: Műsoris­mertetés.. 8.15: Mai programok. 8.20: Vállalkozóstan. Riportműsor. 8.30: Nyolc rádió, nyolc dala. 9.00: Operettrészletek. 9.30: A külpolitikai rovat műsora. 10.05: Diákfélóra. 10.35: Labirintus. 10.50: NépdalkCYök énekelnek. 11.11: Bűn az élet. Részletek. 11.54: Reklám. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Rólunk van szól 12.45: Válaszolunk hall­gatóinknak. 13.00: Klaszikusok dél­időben. 14.05: Műsorismertetés. 14.10: Nóták. 14.20: Zenei Tü­kör. 14.55: A Rougon—Macquart család. Rádiójáték. 16.05: Révká- lauz. 17.00: Most jelent meg. 17.30: Népzenei összeállítás. 18.00: Kritikusok fóruma. 18.15: Hol volt, hol nem volt . . . 18.25: Könyvúj­donságok. 18.28: Műsorismertetés. 18.30: Esti Magazin. 19.15: Lot­tósorsolás. 19.20: Reklám. 19.23: Pompás Gedeon élete, halála és feltámadása. Rádiójáték. 21.28: Nemzeti politika. Riport. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Réqi híres énekesek műsorából. 22.45: Versek. 23.00: Zenekari muzsika. 0.10: Himnusz. 0.15: Éjfél után . . . PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 8.05: Citeramuzsika. 8.20: A Szabó csa- ',lád. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.05: Zenés délelőtt. 10.00: A 04. 05, 07 jelenti . . . 10.25: Arról van szó . . . 10.45: Láttuk, hallottuk . . . 11.25: Világújság. 12.00: Hírek. 12.10: Fúvóstáncok. 12.25: Útikala­uz üdülőknek. 12.30: Nemzetisége­ink zenéjéből. 12.55: Tudósítás a műkorcsolya vb-röl. 13.05: Nosztal­giahullám. 14.00: Iránytű. 15.05: Néhány perc tudomány. 15.10: Gperasláaerek. 15.45: Törvény­könyv. 16.00: Bemutatjuk Szűcs Ju­dit új nagylemezét. 16.58: Műsor- ismertetés. 17.05: Ipargazdák. 17.1(1: Tudósítás n mu Iron-«<■»•»',* ról. 17.15: Popzene Jugoszláviából. 17.30: Táskarádió. 18.30: Sláger­lista. 19.05: Operettdalok. 19.35: Budapesti Tavaszi Fesztivál. 20.20: Most érkezett Görögországból. 21.05: Tudósítás a műkorcsolya vb- ről. 21.15: Legszebb, legédesebb dalom. 21.53: Kabarécsütörtök. 23.20: Rockpanoráma. 0.15: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.05: Muzsikáló reggel. 8.05: Mű­sorismertetés. 8.08: Időszaki kiállí­tások. 8.13: Könnyűzene. 9.05: Olasz zeneszerzők műveiből. 9.45: Rimszkij-Korszakov: Májusi éj. Há- romfelvonásos opera. 11.10: Pilla­natkép. 11.15: Magyarán szólva. 11.30: Az operaközvetítés folyta­tása. 12.21: Vónósmuzsika. 13.03: Műsorismertetés. 13.05: Hídfők a végtelenbe. 14.05: Az MR és TV szimfonikus zenekara játszik. 15.05: Pophullám. 15.59: Híres csellisták. 17.00: Két hangon. 17.30: Diszkó- téka. 18.30: Az MR román nyelvű nemzetiségi műsora. 19.03: Műsor- ismertetés. 19.05: Rádióhangverse- nyekról. 19.35: Budapesti Tavaszi Fesztivál. 20.25: A hangversenyköz­vetítés folytatása. 21.35: Szimfoni­kus táncok. 22.00: Basszusáriák. 22.34: Napjaink zenéje. PÉCSI RÁDIÓ 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Informá­ciók Dél-Dunántúlról. 17.30: Arcok, események. 18.00: Hírek, tudósí­tások. 18.30: (Szerbhorvát nemzeti­ségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzeti­ségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.53: Műsorismertetés. 8 55: Té­vétorna nyugdíjasoknak. 9.00: Kép­újság. 9.05: Teledoktor. Orvosi ta­nácsok tíz percben. 9.15: A szob­rász. Rövidfilm. 9.40: A korona aranyból van. Tévéjáték. 10.55: Képújság. 16.53: Műsorismertetés. 16.55: Hírek. 17,00: Hazai tükör. Benne: 17.40: Telesport. 18.35: Reklám. 19.05: Esti mese. 19.15: Lottósorsolás. 19.20: Tévétorna. 19.25: Reklám. 19.30: Híradó. 20.10: Reklám. 20.15: Szomszédok. Tele- regény. 20.45: Von öt perce? 20.50: Hírháttér. 21.35: A stiglic. Tévé­film. 22.45: Hitbdó 3. MÁSODIK MŰSOR 17.43: Műsorismertetés. 17.45: Képújság. 17.50: Hírek szlovák nyel- * ven. 17.55: Dzsesszencia. Gon­da János műsora. 18.15: A látha­tatlan nyomozó. Amerikai tévéfilm­sorozat. 19.00: A szegedi ‘körzeti stúdió szlovák nyelvű nemzetiségi műsora. 19.30: Dietrich Fischer­Dieskau énekel. 20.50: Száz híres festmény. 21.00: Híradó 2. 21.15: Műkorcsolyázó világbajnokság. 23.15: Képújság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 14.55: Jiri Wol-ker: A kémény­seprőről. 15.10: Autóüzemanyag vagy emberi táplálék. 15.30: Természet- védelem Korcula szigetén. 16.00: Jó napot! 16.50: Magyar nyelvű tv- napló. 17.10: Krónika. 17.30: Adás gyerekeknek. 18.00: Pályaválasztás. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Számok és betűk. 19.00: Tv-kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. -19.53: Idő­járás. 20.00: Politikai magazin. 20.55: Kiválasztott pillanat. 21.05: Könnyűzenei adás. 21.50: Tv-napló. 22.10: Éjszakai program. 0.10: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 15.30: Éjszakai program. 17.30: Zágrábi körkép. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 20.00: Szórakoztató műsor. 20.30: Kosárlabda BEK; Maccabi—Partizán.

Next

/
Thumbnails
Contents