Dunántúli Napló, 1988. március (45. évfolyam, 60-90. szám)
1988-03-21 / 80. szám
1988. március 21., hétfő Dunántúli napló 5 Jelenkor-matiné Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos és Csorba Győző Aligha találhatott volna alkalmasabb íróvendéget Csorba Győzőnél és Esterházy Péternél a Jelenkor szerkesztősége s a Művészetek Háza, hogy a most induló matinésorozatához közönséget toborozzon. Két sziporkázóan szellemes, sajátos karakter a mai magyar irodalomban. A folyóirat szempontjából magától értetődő természetesség a jelenlétük, ám az élő találkozás Csorba Győző esetében ritkuló, Esterházy esetében még nem gyakori volta a közönség számára ünnepi eseménnyé avatja a vasárnapihoz hasonló ankétokat. A „ceremóniamester'' (Csordás Gábor szerkesztő minősítette így) hálátlan szerepét, mint mór annyiszor, ezúttal is Parti Nagy Lajos költő vállalta magára. Mert hogyan is lehet megindítani a. beszélgetést a közönség és két olyan író között, aki mindent elmondott - pontosabban: mindent el tud mondani - magáról a müveiben. Csodák csodája, mégis matinéhoz illő „csevely" alakul ki néhány percen belül. A „hogyan dolaozik a Mester" címzetű kérdésekben sincs most az a nyögvenyelős érdektelenség, amely annyiszor unalomba fül - lasztja az író-olvasó találkozókat. Lehetne persze nagyobb is a hangzavar, de hát nekünk, a közönségnek is szoknunk kell még a matiné- hangulatot. Talán majd ha a székeket is közelebb merjük húzni az előírásos háromnégy méternél, könnyebb lesz kontaktust teremteni. Csak ezután is legyen kivel. Csorba egy hatalmas, ízes szelet Pannónia irodalmából. Országos elismertségét távolról sem csak a Kossuth-dij mutatja. Esterházy zászló, egy igényes, az irodalmat nem feltétlenül társadalmi harcnak tekintő olvasóréteg zászlója. Akár tetszik neki - ti. Ester- házynak — akár nem. Mindketten olyan emberek, akikre - hangjukra, Írásaikra - lehetetlen nem odafigyelni. Soha rosszabb folytatást a Jelenkor-matinénak. Havasi J. Városi KISZ küldöttértekezlet A KISZ Pécs Városi Bizottsága a „Válaszoljatok, milyen szocializmust építsünk” vitasorozat lezárásaként városi KISZ küldöttértekezletet tart március 21—26. között. (Pécs, Janus Pannonius Tudomány- egyetem aulája, Rákóczi út 80.) Március 21-én 14-16 óráig nyitó plenáris ülés lesz, majd a szekciókban folytatódik a megbeszélés. Nyolc témakörben végzik munkájukat: közoktatás, felsőoktatás-tudományos élet, városgazdaság-gaz- daságpolitika, lakáshelyzet, városvezetés, politikai intézmény- rendszer, a város infrastruktúrájának néhány kérdése, köz- művelődés, szabadidősport. Mind a plenáris ülés, mind a szekciók nyitottak, szívesen látják valamennyin az érdeklődőket. A helesfai Török pince titkai Földvár a volt Hadi út mentén A Pécsett élő 62 éves Izsa Nándor nyugdíjas a helesfai elpusztult vár történetébe avatott be. Ö Helesfán született, tudja a létesítmény pontos helyét a hajdani téglaégető és a temető között. Egyedül már csak ő emlékezik erre, másnak a kallódó és szinte észrevehetetlen földvár, ami egyébként a Török pince nevet viseli, - semmit sem mond. Török pince a megnevezés, akárcsak a közeli Ibafán és dédapja szerint az alagútja, a menekítő járata el is nyúlik oddig, mert az utolsó kapitánya lóháton arra menekült el, ebben az óriási méretű alagút- járatban. Csalafinta módon, hisz lovára fordítva verte fel a patkót, így üldözői nem követték. Izsa Nándor szentül állítja, hogy az ibafai, a helesfai és a nagyvátyi vár egy stratégiai erősséget alkotott oz úgynevezett Kaposi, még korábbi nevén, a Hadi út mentén, amely a pécsi Totyogónál kanyarodott ki a pécs- szigetvári útból és áthaladt Bakonyán, Boda alatt Koplalón és Cserdin át ért Heles- fára. Ezen az úton a marhahajcsárok közlekedtek és az ő védelmükre szolgált a helesfai földvár. Én alig látom, de kísérőm azonnal mutatja a bejárat, a várfal nyomvonalait a csonkakúp alakú dombon. A felső éle lehet vagy nyolcvan méter hosszú. Sehol semmi kő és tégla. Sejteni, hogy honfoglalás előtt is létezhetett, amit igazol a lelkes Nándor bátyám visszaemlékezése is. Két tömegsíron is átvágtak, amikor lövészárkot ástak a második világháborúban a vár tövében. Nagyon törékenyek és barnák voltak a csontok. Behorpadtak ezek a tömegsírok, s egy ugyanilyen horpadás fedezhető fel a várudvaron is, vagyis a domb tetején. Ma sehol egy csont. Az elmondás szerint középkorinak tűnik a tömegsír, ahol semmi mellékletet sem találtak. De a pince-, vagyis a várbejáratnál két teljesen ép csontvázra bukkantak alig egy méter mélyen. Apró termetűek lehettek a halottak és térdüket a mellükre húzták fel elföldelésük előtt. S ez már középkor előtti időkre utal. A helyet is pontosan tudja Izsa Nándor, és emiatt egyszer régészeknek :s érdemes lenne kinézni a helyszínre. A letűnt várért aggódó, lelkes lokálpatrióta címe: Pécs, Bokréta utca 6. Cs. J. Spiró György Csirkefej cimű tragédiáját mutatta be vasárnap este a Harmadik Színház Pécsett, a Ságvári Művelődési Házban, Vincze János rendezésében. A szerepeket a Pécsi Nemzeti Színház tagjai és a Harmadik Színház kitűnő amatőr színjátszói alakítják. Pályaválasztási vetélkedő Megyei pályaválasztási vetélkedőt rendeztek Komlón, a Kun Béla Gimnáziumban hét végén. A műszaki pályákkal kapcsolatos tudnivalókból a legtájékozottabbnak a pécsi Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskola csapata bizonyult. Második a Széchenyi, harmadik ' helyezett a Komarov együttese. Nemzetközi tanácskozás Győrött, a gazdasági reformról A vasárnap folytatódott Győrött a szocialista gazdasági reform alternatíváival foglalkozó nemzetközi tanácskozás, amelynek szervezője a Magyar Tudományos Akadémia Világgazdasági Kutató Intézete. Az esemény színhelye a győri városháza díszterme. A világ 25 országából érkezett 200 neves szakember a hétvégén is reggel 9 órától este hét óráig folytatott eszmecserét az érdekes témáról. Egyebek között egyesült államokbeli, kanadai, japán és kínai szakemberek tartottak nagy érdeklődéssel kísért előadásokat hazájuk gazdasági problémáiról, perspektíváiról, s fejtették ki véleményüket a magyar gazdasági reformról. Szabálytalan nekrológ Eltemették a pécsi Agatha Christit. Mielőtt bárki leiháborodna, kegyeletsértéssel vádolna: Gyürk Sarolta barátainak megengedte, talán szerette is, ha néhanapján Így szólítják. Már több mint egy éve nem tehettem. A Pók hálójában című utolsó regénye kíséretében rövid levelet küldött még tavaly nyáron: azt Ígérte, ha majd minden rendben lesz, Őrlőn majd meglátogathatom. Nem tudom, hogy élt ott, — régi lakása tűnik lel emlékezetemben, ahol akkor már nem voltak meg szeretett kutyái, a macskák viszont igen. A polcokról mindent leszedtek a háziak, csak a virágok maradtak ott, azokat viszont békén hagyták a játékos kedvű állatok. Gyürk Sarolta pécsi lakásában alig voltak bútorok, a hófehér lalak, a barna dolgozóasztal, a színes virágok, mégis vidámmá, barátságossá tették a „boszorkánykonyhát", ahol például 1986- ban a Boszorkánykonyha is készült. Hogyan? — kérdeztem egyszer. Mint csaknem mindig akkor is vidám volt, megigazította nagykarimájú rózsaszín kalapját (önkénytelenül is a korát tippelgettem) s azt mondta sejtelmesen, léiig komolyan: „látok egy furcsa embert, volt olyan aki után hónapokig jártam, kutattam. Minden embernek vannak problémái, konfliktusai, amelyeket meg akar oldani, de esetleg a társadalom korlátái ebben megakadályozzák. Kiveszem őket a társadalomból és hagyom őket cselekedni". 12 esztendeje kezdett el Írni, Véreb cimű regényét első Ízben folytatásokban a Dunántúli Napló közölte, aztán a Magvető kiadásában jelent meg, a Heten, a Minerva adta 1984-ben, a Méregpoharai 1985-ben látott napvilágot a 2M 00-25, aztán 1986-ban a Boszorkánykonyha és a Kút, az utóbbitól az „irodalom" elismerését remélte. Több mint lél millió példányban jelentek meg művei s most Gyürk Sarolta is elhagyta a társadalmat, műveiben tucatnyi módját találta ki a halálnak, ő maga türelemmel várta. 58 éves volt, a múlt hét végén temették. L. J. Életképek... Füstbe ment emlékeim... Olyan picike kis falu, mint ami csak a mesében van. Zalában — a göcseji dombok egyikére épült — két sor házból áll, lélekszáma 79 fő. Levegője tiszta és fényes, egyetlen utcája csendes, szinte fül- zúgatóan csendes. Ma is — ötven esztendővel ezelőtt is. Gyermekkorom nyári — szünidei - színtere, havas, gyönyörű karácsonyok ünnepi hangulata, nagyszülők, alma- és borillatú rokonok, fáradt, de derűs-ravasz pillantásé parasztok, tejszagú asszonyok, nyári naptól fakult hajú kis haverok. Az a neve, hogy Csertő- lakos. Két esztendeje jártam ott — mindössze másfél órát várakoztam -— már majdnem egyetlen és legkedvesebb unokabátyámra, Ferecskó Jóskára, de hát nem találkoztunk. Azt megelőzően talán negyvenöt évvel korábban töltöttem el ott nyári hónapokat, aztán a háború elmosott mindent. Változott a lakosság is, az öregek elhaltak, hajdani kis társaim megöregedtek, a házak egyike-másika megszépült, toldalékokkal nagyobb lett, villany van, öntött aszfaltos az útja, amelyiken már végig söpör a napi kétszeri, háromszori buszjárat és néhány helyi személykocsi. Ennyi a változás. Hallatlanul sok. Nagyszüleim háza még áll, de megkopott, megroskadt, idegenek lakják, öregapám — a kicsi, fehér bajszú, törékeny paraszt — a gang párkányán vágta a leveles dohányt —, amit a fináncok elől dugva termesztett és szárított — és ezen a párkányon vágtuk a csalánt is a récéknek. A szomszéd házat Gerencsérék lakták, nem több, talán ha két- holdnyi földjük volt, amit inkább a szikár, erős asszony művelt, nagyobbik fiával, mert Kálmán bátyánk lábát a jó ég tudja, mi lelte, örökké bottal sántikált. Hétvégén hátára emelte a gurtnira fűzött cimbalmot, és a szomszéd községben lévő „zenészekkel” járta a nyári búcsúkat, lagzikat, vagy a cséplés utáni esti mulatságokat. Néha napokra eltűnt, aztán hogy megérkezett, kipakolta az asztalra a lakodalmi „keresetet", néhány pengőt, inkább több húsfélét, süteményeket, a törött dióbéllel kevert pirított cukordarabokat. Kisebbik fiuk, Gerencsér Feri, jó kedélyű, sötétszőke legényke, nyolc-tíz esztendős, hasonló korú velem. Esténként ott hallgatóztunk vele a harangláb gerendáin ülő-pipázó parasztok között, akik „komoly forrásból értesülve" tárgyalták a világ sorsát __ ami u gye, már a harmincas évek' második felében lévén — eléggé veszélyben forgott. Egyszer egyik este azt mondja Németh Józsi bácsi, a legolvasottabb, legokosabb paraszt: „Akkor lesz jó világ, ha a mozi bejön a lakásba, és ott nézzük ..," Mert ő volt az első a faluban, aki egyszer filmet nézett az egerszegi moziban. A „mozi" bejött — mint ismeretes — a szobába. Múlt hét hétfőjén késő este bekapcsolom a tévét. Gálaestet közvetítenek a Pesti Vigadóból, „Az emberért, önmagunkért...”mottóval. Az alcím: „A rák ellen az emberért, a holnapért..." társadalmi alapítvány díszhangversenye. Szó van a környezetvédelemről is. Több község — ahol mór senki nem dohányzik — komoly összegű díjat kap. Elakad a lélegzetem az örömtől és meglepetéstől: Csertalakos falucska 100 ezer forintot kap. Aki átveszi: Gerencsér Ferenc, Csertalakos elöljárója. Ö az. A kamera végigkíséri, ahogy megyen ki az emelvényre. . . biceg, mint az apja, pedig hát ő nem is sántított' annak idején. Átveszi, mosolyog, visz- szafele az arcába nézek, ő az. ötven-valahány év után egy gyönyörű pillanat... Hívom a gutorföldi tanácsot: mondja a vébé-titkár, hogy a falu mire fordítaná majd a pénzt. Döntés nincs, majd csak falugyűlésen, a közeli napokban. De vezetékes víz kéne nekik — erre nem elég a százezer — de buszvárót is lehetne építeni, ne ázzanak az utcán hajnalban, vagy talán rendbe hozatják a temetőt. . . Ezek a tervek. Múlt hét pénteken hívom Csertalakos 9. számú telefonját. Nem értem tisztán a hivott felet. Kérdem tőlük, hogyan lett nemdohányzó falu Csertalakos? „Ügy, hogy senki sem dohányzik. Már egy éve!" — mondja egy számomra ismeretlen asszony, aki „csak" harminc éve költözött be, éppen Ferecskó Jóska bátyám, legutolsó jó rokonom szomszédságába. — „Tudja, aki idejön a faluba, azt is megkérjük, ne dohányozzák... Még temetésen sem" — kiabálja az asszony a túlsó végen. — „Egy hónapja is volt temetés, ott sem szíttá senki a dohányt ..." — Kérdem tőle: „Kit temettek?!" „Hát a Ferecskó Jóskát, szegényt . . . Csontrákja volt . . . Halló...! Halló...! Hall engem . . .? Hisz maga ismerte, rokona volt, azt mondta...! Halló... Nem hall engem?!" Rab Ferenc Szolgáltató úttörőcsapatok A Magyar Úttörők Szövetségének Országos Tanácsa az úttörőmozgalom megújítása, fejlesztése, az úttörőcsapatok tevékenységi körének bővítése érdekében új kísérletbe kezdett. A szolgáltató úttörőcsapat mint tevékenységi forma új alapot teremthet a közösségek szerveződéséhez, működéséhez, erősítheti az önállóságot, és arra ösztönöz, hogy az úttörőközösség újabb kapcsolatokat építsen ki. A kísérletnek természetesen gazdasági haszna is van, hiszen jelentősen bővítheti az úttörő- csapat anyagi forrásait. A kísérletben résztvevő úttörőcsapatok vállalkozásának csak ott van értelme, ahol a lakosság igényeinél szűkebb a szolgáltatások köre. Ezért az úttörőszövetség javasolja az új formát kipróbáló csapatoknak, hogy olyan szolgáltatásokra vállalkozzanak, amelyeket a gyerekek más fiatalok és a felnőttek segítségével, de önállóan is el tudnak végezni.
