Dunántúli Napló, 1988. március (45. évfolyam, 60-90. szám)

1988-03-19 / 78. szám

Zselici uadaszhazak „Köztiünk híven” (A baranyai-pécsi ellen­állók, antifasiszták. Internacionalisták önéletrajzi köteteJ A magány szépsége Mögöttünk, a domb túlsó felén lévő völgyben cudar hi­deg volt. Két gyanakvóan té­tova őz lépdelt a magasles elé, később kijött egy szarvas­tehén is a ■ nyiladékra, távo­labb a sűrűben, egy glmbika kopogtatta agancsaival a fák törzsét, valamitől megijedve ropogva-recsegve zúdult a völgy felé, de az erdő hajlata eltakarta előlünk, amikar a sáros úton átvágott. A várva várt vaddisznók nem jöttek. Elhalkultak a baglyok kivételé­vel a modarak is. Kívántuk mgr nagyon a hidegben a fo­gat jöttét. Halkan zörög a szekér. Elöl c bakon csendes diskurzus fo­lyik arról: mennyire nem lenne érdemes ezt a' két jó lovat le­cserélni terepjáró gépkocsira. Mert a gyors vizek errefelé — a Sasrét környékén — mély horhosokat vágtak a Zselic dombjainak földjébe, szakadé­kok, süppedős laposok, mere­dek völgyek között sok helyütt csak szekérrel-szánnal lehet az elejtett vadhoz jutni, onnan ki­hozni. Teljes fénnyel ragyognak már . a csillagok. Pislákoló sut­togásuk itt - a domb gerince alatt húzódó, szélcsendes er- döszéli úton - puha sötétség­gé némul. Alattunk Sasrét. A gyalogösvényhez érve lekószá- lódunk a fogatról, átmegyünk a patak hídján, a megyében egyedülálló és a vadászház felé terelő utat szegélyező lucsövény mellett a házba ju­tunk, a társötgóba. Barátságos meleg volt, a kandallóban jókora fahasá­bok izzottak. A kényelmes fo­telbe süppedve némi bánattal gondoltam: vége ennek a nap­nak is. * A Mecseki Erdő- és Fafel­dolgozó Gazdaságnak hat va­dászháza van: Hamuháza, Sasrét, Körcsönye-puszta, Vajszló, Nagymáté, Mészke- mence. Egy részük a nagybir­tokok — Biedermannok, Esz- terházyak, az egyház tulajdo­nából. — „velejárójaként" ke- rüIt a gazdaság kezelésébe. — Sokat áldoztunk ezekre — mondja a MEFAG vadászati csoportvezetője Zsoldos Gábor -, de a vadásztatás színvona­la ezt megköveteli. Kihasznált­ságuk a főidényben — szep­tember 1-jétöl január 31-ig — 80 százalékosnak mondható, májusban 50 százalékos. Egy- egy vadászházunkban 8—12 vendéget tudunk elhelyezni. A vadászházak közül I. osz­tályúnak minősül az, amelyik­ben a szobák mindegyikében fürdőszoba is van. Ezekben a szállásköltség 60 márka na­ponta, eggyel alacsonyabb fo- kozatúakban mór csak 30 márka. Márpedig' a szállásdíj a fedezete a vadászházakro költött pénzeknek. A terv: a holtidényben növelni a kihasz­náltságot, a MAVAD idegen­forgalmi szervező tevékenysé­gére támaszkodva, üdültetési jelleggel, elsősorban külföl­dieknek. Természetesen nemcsak a szállásdíj „születik" a vadász­szezonban. Az ellátásért a vendégek hetente 390 márkát fizetnek, pénzbe kerül a fo­gatok, a terepjáró gépkocsik használata is. De mindenek­előtt a trófea!­- A bőgési szezonban 3 ki­lóig 990 márka a trófea ára, utána kilónként, majd félki­lónként emelkedik. Például egy 6 kilogrammos gímszarvas­agancsért 2800 márkát kell fizetni, egy 9 kilogrammos 6300 márka, mondom a tizenegy ki­lósét is, bár ez ritka: 13 800 márka. Az érmesekre felárat kell fizetni, aranyérmes ese­tében 20 százalékot. Az a ta­pasztalatunk, hogy az utóbbi években vendégeink elsősorban, a közepes nagyságú trófeákat keiesik — a nyugat-európai, elsősorban NSZK-beli gazda­sági helyzetet pontosan tükrö­zi, vendégvadászaink igénylis­tája. Ezen túl befolyásolja vendégeink számát az is, hogy akik már évek óta hozzánk járnak, „elteltek" trófeával, s új vendéget szerezni nehezebb. — Melyik a legjobb és me­lyik az erdőgazdaság legszebb vadászháza?- Ez persze egyéni megíté­lés kérdése, különösen ami az utóbbit illeti: a legkényelme­sebb, legújabb vadászházunk a nagymótéi, szerintem a leg­szebb a közel 100 éves sas­réti. Sűrűn hullt a hó, már a „go- ricai leágazásnál", a nagymo- téi ház felé vezető utat lezá­ró sorompónál félni kellett: ha fel is tudunk kapaszkodni a vadászházhoz, sikerül-e vissza­jönni? — A nagymótéi ház a ten gerszint felett 400 méterre van. Ezért sűrűbb itt a hóesés - mondja kísérőm, Dévényi Ágoston, a MEFAG ma is ak­tív nyugdíjasa, a gazdaság vadászterületeinek nagy isme­rője. Elmegyünk oz 1000 hek­táros, bekerített disznóskert rr,ellett, konokul emelkedik az út, mígnem a ház elé kanya­rodunk, ahol egy szarvasbika szobra gyűjti hátára-agancsó- ra a puha hópelyheket. — Egy sellyei bika trófeája volt a modellje — mondja Guszti bácsi. — Hogy aztán a testét honnan mintázta a mű­vész, nem tudom . . . Nagymáté eredetileg György- puszta volt, egy régebbi bér­lőről kapta új nevét. Múlt év szeptemberében készültek el a vadászhoz felújításával, most valóban minden kénye­lemmel szolgál, s így a gaz­daság legjobb házának minő­sül. Temesvári Csobáné, a va­dászház gondnoka - felesége a terület fővodászának — ju­harleveles hamutartót, tölgy famakkos kávéspoharakat rak oz asztalra. — Szigorú előírások szabá­lyozzák a vendégek ellátását — mondja. — Reggelire pél­dául legkevesebb háromféle felvágottat, ugyanennyi sajtot kell tálalnom, oz ebédre is előírás az előétel, a leves, a kétféle húsétel. Különösen fő­szezonban ez állandó készen­létet követel. A vendégekkel zsúfolt hó­napokban a ház gondnokasz- szonya napi legkevesebb 16 órát dolgozik.- Ezt nem panaszképpen mondom. Miután a férjem fő­vadász, kényszerpályán moz­gunk. Eddig meg is érte. Most a költségek elszámolása ne­hézkesebb lett, reméljük, meg­oldják. Időközben megérkezik a fővadász is. Elégedett. A sósdi erdészet üzemi vadászterüle­tén — 11 000 hektárról van szó — könnyen telelt idén a vad.- A múlt év telén szinte sírva lőttem meg a szarvaso­kat, olyan soványak voltak szegények... Most meg! A disznókon például tenyérnyi szalonna van . . . Nagyon örü lök, hogy ilyen könnyű volt a telük. A dombtetőn lévő ház mel­lől messze látni. Túl, a mosl már fehérbe takarózott mező­kön Felsőkövesd - itt volt va­lamikor gazdatiszt a nagysze­rű író, Fekete István. Guszti bácsi a vadászhoz északnyu­gati falát mutatja:- Olyan szelek szoktak eb­ből az irányból jönni, hogy átpréselte az esőt a falon. Rá­szorult már Nagymáté a fel­újításra ! Bársonyzöld fotelek, a zo- diákus jegyeivel díszített cse­répkályha, kifogástalan tiszta­ság - látom a tekintetükben a kérdést: ez már valami, nem? * Sasrét völgyben van. Apró patak beszélget az Idővel, ki­csit arrébb gátat építve vág­tak a szavába, szép kis tó^ - szigetén nádfedeles, faragott korlátos esőbeállóval — fürdeti sima hátát a nap­fényben. A kerületvezető va­dász nincs itthon. — A tervet teljesíti - mond­ja a- felesége, a ház gondno­ka, Máthé Lajosné. - Elment már reggel fél 6-kor, 9 körül hazajött, mert teljesen átázott, átöltözött, fogatra ült, megint kiment. Tarvadselejtezés van, azt hiszem idén 70 darabot kell kilőnie. — Huszonötnél tartok — mondja később a szúrós te­kintetű kerületvezető vadász.­Közel 100 éve már, hogy a csehországi Égerből Lukafára költözött Büssler Ernő fövadász és felesége, Bitterlich Francis­ka. A kitűnő Bossier nevéhez fűződik a hajdani Biedermann- birtokon a korszerű erdő- és vadgazdálkodás megkezdése. És ő volt az is, aki tervezte és építtette ezt a szépséges vadászházat — egy több mint félszáz éves képeslap szerint Lukafai vadászlak, Almamel­lék -, s készült el vele 1898 körül. A falon lévő egyik trófeát nézegetem, Guszti bácsi per­sze ezt is ismeri: — Draskovics-bika, a Dráva mentén lőtték vagy 60 éve. 12-es, aranyérmes. A jókora fahasábokkal fű­tött hallban ülünk le — ezek­ben a hetekben nincsen ven­dége a MEFAG vadászházai­nak, maid a májusi őzekre jönnek ismét — a ház asszo­nya már körbejáratta velünk a szobákat, apróra megmuta­tott mindent, csöppet sem pa­lástolva elégedettségét. — Sok munka, az biztos! — mondja. — Ha pusztán azért jön ide valaki és látja el egy ilyeh ház gondnokságát, mert a férje hivatása így kívánja, vagy pici gyermeke van — ezt a feladatot nem szabad elvál­lalni. Csak akkor, ha minden terhe mellett szereti is csi­nálni. — A vendégeken kívül má­sok nem is jöhetnek ide? — A házba? Nem. A kör­nyékre kirándulók, turisták jön­nek. Túl sokan is . . . Ez kü­lönösen a vadászati szezon­ban zavaró — és lehet rájuk nézve veszélyes is —, de más időszakokban is gyakorta ta­pasztaljuk: szemetelnek, rom­bolnak, a tiltó tábla ellenére kocsival bejárnak. Nem ál­talában mondom ezt a kirán­dulók ellen, hanem csak az ilyenekkel szemben. — Van bevételi terve a ház­nak? — Nincsen. Nem tudunk be­leszólni a vendégek elosztásá­ba, de egyébként is a szezon­ban egymásnak adják a ki­lincset. Két óra felé megjön Máthé Lajos. — Csoda tudja, milyen idő­járósváltozás lesz. Elég csak meglátnia a vadnak a foga­tot, már meg is ugrik ... ­mondja, s a tervteljesitésre gondol, mert így nehéz lesz. Fogatra ülünk. Halkan zörög a szekér. A ház melletti hatalmas fenyők panaszosan sóhajtoznak a szélben. — Gyerekkoruk óta ismerem ezeket a fákat — mereng el Guszti bácsi, aki negyedszá­zadon át dolgozott ezen a környéken. — Ha álmodom, mindig azt álmodom vissza: megint itt élek, az erdők ölé­ben . . . Mészáros Attila Az elmúlt esztendő utolsó napjaiban újabb munkával gyarapodott memoár-irodal­munk. Megjelent az MSZMP, illetve a KISZ Baranya Me­gyei Bizottságának, valamint a Magyar Ellenállók, Anti- fcsiszták Szövetsége Bara­nya Megyei Társadalmi Bi­zottságának közös gondozá­sában az a gyűjteménykötet, amely a megyénkben és Pécs városában élő ellenál­lók és antifasiszták életútját, visszaemlékezéseit tartalmaz­za. . A magyar ellenállási moz­galmak történetével foglal­kozó szakirodalom az anti­fasiszta küzdelmekben való részvételüket — kiváltképpen, am> a II. világháború alattit illeti —, nem sorolja a ki­emelkedők közé. Mindazon­által úgy értékeli, hogy a magyar antifasiszta ellenál­lás hősies és a nemzet tör­ténetében előremutató jelen­tőségű volt, bár különböző objektív és szubjektív okok folytán nem • jutott olyan szintre, mint a környező és a távolabbi országokban. Ez utóbbi megállapításból logikusan következik, hogv még inkább felértékelődik azoknak a bátor kiállása, akik az említett kedvezőtlen körülmények dacára is vál­lalták a fasizmus elleni nyílt fellépést mind hazai, mind pedig nemzetközi vi­szonylatban. Történelmi tény ugyanis, hogy — a belső el­lenállás méreteit jóval meg­haladó arányban - több ezer magyar segítette Euró­pa más népeinek antifasisz­ta felszabadító küzdelmét. A ikötetben szereplő ellenállók közül — ellentétben az or­szágos átlaggal — többen harcoltak hazai földön, mint idegenben. A kiadvány szer­kesztői különböző okok foly­tán nem törekedhettek tel­jességre. Az itt szereplő 134 életrajz azoknak az életút­ját mutatja be, akik a me­gyében tevékenykedtek, itt élnek (vagy éltek) ellenál­lási, illetve antifasiszta múlt­tal. A megszólaltatotíak leg­népesebb csoportja (meg­közelítőleg 40 százaléka) el­lenállási érdemeit az ország felszabadítása közben meg­alakult új, demokratikus hadseregben szerezte. Egy részük tagja volt a budai önkéntes ezrednek, a töb­biek pedig a Jászberényben feóllitott magyar hadosztály­ban teljesítettek szolgálatot. Baranyából — lévén Jugo­szláviával szomszédos megye- viszonylag sokan (25 szá­zalék) léptek a jugoszláv partizánok soraiba. Többsé­gük a Petőfi dandárban küz­dött, de más egységekben is találtunk magyar résztve­vőket. A baranyai ellenállók kö­zött jelentős arányt (22 szá­zalékot) képviselnek azok a személyek, akik részben a magyar baloldali szociáldé- mokrata, részben pedig az illegális kommunista mozga­lom révén kerültek kapcso­latba az ellenállással. Az ő tevékenységük többnyire a két világháború közti idő­ben bontakozott ki, s a há­ború utolsó éveiben kulmi­nált. Ugyancsak a megye föld­rajzi fekvésével kapcsolatos — de ellentétes előjellel — az a tény, hogy a szlovákiai partizánok között viszonylag kisebb részük (8 százalékuk) harcolt. Hasonló arányt (8 százalékot) képviselnek egyébként azok is, akik a háború éveiben a Vörös Hadsereg vagy valamely szovjet partizánegység tag­jaiként fordultak szembe a német megszállókkal. S mindössze 6 százalékos a részesedése azoknak, akik spanyol és francia földön harcoltak a fasizmus éllen. A kötetben olvasható visz- szaemlékezések, életrajzok - különféle okokra visszavezet­hetően — tartalmukban és stílusukban is viszonylag nagy eltéréseket mutatnak. A baranyai ellenállók több­sége — köztük nagy szám­ban az itt élő nemzetisé­giek is — ipari vagy mező- gazdasági proletár, illetve kisparaszti csalódból szár­mazik. Bár közülük a felsza- badulás^után többeket ki­emeltek különböző tisztsé­gekbe, a- háború után je­lentős részük visszatért ere­deti foglalkozásához. Az el­lenállás résztvevői lettek to­vábbá olyan személyek is, akik mozgalmi munkájuk, üldöztetésük folytán jutottak antifasiszta álláspontra. Az ő későbbi sorsuk, egziszten ciájuk ugyancsak nagyon el­térően alakult. De a részt­vevők egyéniségük tekinteté ben is nagy tarkaságot mu­tatnak, ami valamilyen for­mában szintén rányomja bé­lyegét az itt szereplő írá­sokra. A fentiek együttesen ad­nak magyarázatot arra a kö­rülményre, hogy olyan visz- szaemlékezések is születtek, melyeknek c forrásértéke egészen magasra értékel­hető. Többen a kifogástalan stíluson kívül történelmi elemzésre is vállalkoztak, de olyanokkal is találkozhat­tunk, amelyek írói megelé­gedtek a tények, események rövidebb felsorolásával, sa­ját maguk és bqjtársaik te­vékenységének részletesebb bemutatása, elemzése nél­kül. A fentebb említett elté­rések ellenére, minden élet­rajz hozzájárul - a szer­kesztő dr. Varga Dezső sza­vaival szólva - „az ellenál­lással összefüggő történel­mi tudat formálásához, az antifasiszta haladó hagyo­mányok feltárásához, őrzé­séhez és ápolásához". A kötet megbecsülésünket fejezi ki azok iránt, akik, ha kellett, fegyveresen, életük kockáztatásával is harcoltak azért, hogy a mai szocialis­ta társadalmi rendszerünk megszülessen, legszebb évei­ket áldozták fel a haladá­sért, nemzetünk boldogulá­sáért, és ha kellett, ország­határainkon túl is teljesítet­ték internacionalista köte­lességüket. Ügy véljük, hogy e köte­tet haszonnal forgathatják majd mindazok, akiket érde­kelnék a viharos évtizedek, hasznát veszik az iskolák, s őszinte elismeréssel és nagy­rabecsüléssel olvassák bará­tok és ismerősök, akik közé - többeket tekintve — jelen sorok írója is sorolhctia ma­gát azzal a meggyőződés­sel, hogy példájukból mind­annyian tanulhatunk igoz ügybe vetett hitet, közösségi magatartást, bátor kiállást és áldozatvállalást napjaink­ban is. Dr. Komanovics József 1988. március 19., szombat HÉTVÉGE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents