Dunántúli Napló, 1988. március (45. évfolyam, 60-90. szám)

1988-03-17 / 76. szám

A HEGYHÁTI ALTALANOS FOGYASZTÁSI ÉS ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVETKEZET, SASD pályázatot hirdet a szövetkezeti elnök tisztség betöltésére. Az elnököt a szövetkezet az 1988. áprilisban összehívandó küldöttgyűlése választja meg 3 éves időtartamra. Tisztújitáskor, alkalmasság esetén újraválasztható! A szövetkezet „B" besorolású. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK:- szakirányú egyetemi, főiskolai végzettség,- legalább 5 éves kereskedelmi és vezetői gyakorlat,- feddhetetlen előélet. A pályázat tartalmazza: részletesen az eddigi életutat, a jelenlegi és a korábbi munkahelyeket és munkaköröket A pályázathoz mellékelni szükséges a legmagasabb iskolai, szakmai és politikai végzett­séget tanúsító okmányok másolatát. A pályázatot 1988. MÁRCIUS 30-IG, a szövetkezet igazgatóságának cimezve, a borítékon „PÁLYÁZAT” megjelöléssel kell eljuttatni. A pályázatokat bizalmasan kezeljük. Cim: Hegyháti ÁFÉSZ Sásd, Dózsa György u. 34. Bővebb felvilágosítást a 75-634-es telefonon. MEGVÉTELRE AJÁNLUNK 1 db Ikarus 211 típusú, 8 éves autóbuszt, érvényes műszaki vizsgával, jó műszaki állapotban. Ar- és értékesítési forma megegyezés szerint. Vörös Csillag Mgtsz, Kétújfalu. Telefon: Kétújfalu 1. Telex: 12-342 Ügyintéző: FEKETE TIBOR főmérnök. A DÉDÁSZ V. Pécsi Üzemigazgatósága felvételre keres: közgazdasági szakközépiskolai végzettséggel pénzügyi, behajtási ügyintézőt, Y HÍZIARTÍSIGÉPEK I j- garanciális és fizető javítása 1 Hazai és import automata mosógépek, forróviz- 1 15 tárolók, hőtárolós kályhák HELYSZÍNI és egyéb £5 háztartási gépek műhelyben történő B GYORS. SZAKSZERŰ JAVÍTÁSA. Pécs, Megyeri út 25. Komló, Berek u. 1. 'Sytjdy Tel.: 13-865, 15-411/12 Tel.: 81-236 A Szigetvári Állami Gazdaság felvételre keres növényvédelmi és talajerő-gazdálkodási munkakör betöltésére szakirányú végzettségű, gyakorlattal rendelkező mérnököt Jelentkezni lehet: az Agrokémiai Társaság telephelyén, Kása László társaságvezetőnél. . — ____—-------------------------------------------— —->---------------------------------------— ■ J DUNÁNTÚLI REGIONÁLIS VÍZMÜVEK csöbélelő és gépészeti üzemegysége, Feluret el re keres: ^ öcs- állványozót, valamint ♦ gépipari szakképzettséggel rendelkező dolgozókat csőbélelő munkakörbe. — D-kategóriás vagy nehézgépkezelői jogosítvánnyal rendelkezők előnyben. Fizetés megegyezés szerint. Munkahely: VÁLTOZÓ. JELENTKEZÉS: DRV Csőbélelő és Gépészeti Üzemegység, munkaügyi csoport, Balatonszéplak-alsó. Telefon :84 13-122/225 mellék, vagy DRV I. sz. Csőbélelő Üzem, üszögpusztai telephelyén. Telefon: 72 27-388 |—ZOV Bízza a 1 I SZUV-re Új szolgáltatásunk: számítástechnikai oktatás Meghirdetjük az IBM PC XT/AT személyi számítógépek operátori ismeretei c. tanfolyamunkat. A TANFOLYAM CÉLJA: Megismertetni a résztvevőket az IBM PC XT/AT és kompatibilis személyi számitógépek ismereteivel és az MS—DOS operációs rendszer legfontosabb parancsaival. A TANFOLYAM JELLEGE: előadás és gépi gyakorlat. TANFOLYAM IDŐTARTAMA: két hét, napi 4 órás elfoglaltsággal, TANFOLYAM DIJA: 6000 Ft/fő. TANFOLYAM HELYE: KSH SZÜV Pécsi Számítóközpont, 7633 Pécs, Szántó Kovács J. u. 3. Telefon: 32-355 JELENTKEZNI személyesen vagy írásban lehet: Szegletes Emilné marketingvezetőnél. FELHÍVÁS ! A cscbrendeki ,,EGYETÉRTÉS" MGTSZ igen kedvező feltételekkel célrészjegyet bocsát ki 800 fh-es tejhasznú szarvasmarha-telepi beruházás kiegészítésére 5000, 10 000, és 50 000 Ft címletekben. A célrészjegy KAMATAI: Bemutatóra szóló jegy esetében 10%» (bármikori felmondással) Legalább féléves lekötés esetén -f1% Legalább egyéveí lekötés esetén +2% Ezen felül a fejlesztés eredményétől függően további 2%-ig terjedő külön osztalékot fizet a szövetkezet. A célrészjegy visszafizetését a termelőszövetkezet — egyéb kötelezettségeit megelőzően - garantálja. Bővebb felvilágosítással a pénzügyi osztály szolgál. „EGYETÉRTÉS" MGTSZ 8474 Csatarendek. Kedvezményes akció Kistermelőknek ajánljuk. Kiváló minőségű' KA—HYB TENYÉSZKANSÜLDÖK hármasmentes KA-HYB törzstenyészetekböl beszerezhetők. Ar: 8000 Ft. Igénybejelentés közvetlenül a törzstelepeken, vagy a KA—HYB Vállalat központjánál, illetve területi irodáinál. KA—HYB TORZSTELEPEK Baranya megyében: Új Élet Mgtsz, Pécs — Reménypuszta; Új Esztendő Mgtsz, Drávátok; Petőfi Mgtsz, Üjpetrei —HYB Vállalat KÖZPONT: rKaposvár, Kanizsai út 72., 7400 Telefon: (82) 14-248 TERÜLETI KIRENDELTSÉG: Pécs, Surányi Miklós ü. 17., 7625 Telefon: (72) 24-033 A MINŐSÉG GARANCIÁJA A baksai „Ezüstkalász” Mgtsz ezúton tájékoztatja a Baksai baromfi kötvény tulajdonosait, hogy az 1987-es gazdasági evét eredményesen zárta. Gazdálkodásának főbb adatai: 5 — vállalati saját vagyon 227 237 E Ft. — éves tevékenység nettó árbevétele 524 334 E Ft. — mérleg szerinti nyeresége 27 205 E Ft. Garancia Ajándékautó Szolgálat tájékoztatója Autószolgálatunk, devizahatósági engedéllyel rendelkezve, az NSZK-ból vásárolt, használt, 0—3 éves, kis fogyasztású, 2000 köbcenti­méternél nem nagyobb személygépkocsikat devizáért forgalmaz. GÉPKOCSI-VASARLASRA JOGOSULTAK: — azok, a devizajogszabályok szerint bel­földinek számitó magyar állampolgárok, akik gépkocsi jogcímen, külföldi rokonuk­tól, ismerősüktől konvertibilis deviza-át­utalásban részesülnek; — az OTP konvertibilis deviza-számlatulaj­donosok, akik igény szerint házastársuk, szülőjük, illetve gyermekük részére is vá­sárolhatnak gépkocsit; — a hazatelepülök, tartós kiküldetésből ha­zatérők. A GÉPKOCSI KIVÁLASZTÁSA: A típusválasztékból, az árakról a GARAN­CIA Ajándékautó Szolgálat (Pécs, Megyeri út 67.) ad felvilágosítást. A kiválasztás tör­ténhet konszignációs raktárunkban bemuta­tott gépkocsikból, vagy előrendeléssel, a főbb igények rögzítésével. A kiválasztáshoz az Autószolgálat által adott űrlapon kell rögzíteni a gépkocsi adatait. A GÉPKOCSI ATADASA: A gépkocsit műszaki vizsgával együtt adjuk át a Vásárlónak, amely költségét forintban, az átvételkor kell befizetni. „GARANCIA Ajándékautó Szolgálat" Deviza számlaszám: 25565/27. Címünk:

Next

/
Thumbnails
Contents