Dunántúli Napló, 1988. március (45. évfolyam, 60-90. szám)

1988-03-15 / 74. szám

e Dunántúli napló 1988. március 15., kedd Információk Közlemények A Ivov-kertvárosi borversenyt már­cius 19-én rendezik meg Pécsett, a Nevelési Központ művelődési házá­ban. Nevezni lehet fajtánként 2 db 0,7 literes palack borral, vörös és fehér, új- és óborral. A leadás ha­tárideje március 16—17-én 14—20 ára között. * Egyedülállók Társkereső Szolgá­lata működik minden szombaton és hétfőn Pécsett, a Nevelési Köz­pontban 17—20 óra között. Szemé­lyesen és telefonon is lehet érdek­lődni. Telefon: 41-907. Enesei Éva, dr. Lakatosné Novotny Sarolta, Pál­mai Jánosné, Semerédi Sándorné feltváltva ügyelnek. A A komló-dávidföldi csatornamű társulot vórhotóan március végéig megalakul. Várják a családokot minden kedden 16—18 óra között az Allende Általános Iskolában a fogadóórára. Itt tartják a tájékoz­tatókat. e Rendezvények Tudományos szakülést tart a PAB növénytani és biológiai-természet­védelmi munkabizottsága, valamint az MBT pécsi csoportja Pécsett, a PAB-székházban március 15-én 15 órától. Előadást tartanak többek kö­zött Priszter Szaniszló, Kevey Ba­lázs, Szabó László, Varga István, Háhn Erika, Botz Lajos. Priszter Szaniszló törökországi botanikai ku­tatásait ismerteti, Szabó László szól Nyikolaj Ivanovics Vavilov rehabi- litósának USA-beli visszhangjáról. Kibővített népfrontbizottsági ülés lesz március 16-án >7 órakor Pé­csett. a Tüzér utca 3-ban, a Moz­galmi Ház tanácstermében a HNF pécs-újmecsekaljai IV. sz. körzeti bizottsága szervezésében. Toller Lászlóné tart előadást a szakszer­vezeti munka tapasztalatairól és tennivalóiról Pécsett a nyugdijas- koru lakosság érdekvédelmében. •Se A mohácsi árvízvédelmi támfal átépítése címmel tervismertetést és vitaülést tart március 16-án 15 óra­kor az MTESZ mohácsi intézőbizott­sága és a Hidrológiai Társoság Baranya megyei területi szervezete a mohácsi MTESZ-klubban. A ren­dezvényre egy 38 személyes autó­busz indul Pécsről, a VIZfG-szék- háztól. Március 15-én 17 órakor Hege­dűs Imre, Pécsvárad 1848/49-es or­szággyűlési képviselőjének állít em­léktáblát a Pécsváradi Várbaráti Kör az egykori városházán, a Fel- szabadulás téren. Utána 17.30-tól emlékülést tartanak a művelődési központban. * Március 15-én 15 órától a Bará­tunk, a könyv elnevezésű találko­zón a komlói Úttörő- és Ifjúsági Házban 1848-as történetekről beszél­getnek. * Március 15-én 14.30-kor Pécsett, a TIT Bartók Klubjában zenetörténeti előadást tart dr. Várnai Ferenc ve­zető szaktanácsadó. Ugyanitt már­cius 16-án 15.30-kor dr. Bécsy Tamás beszél Örkény István: Pisti a vér­zivatarban című alkotásáról. * A Pécsi Nevelők Háza szervezésé­ben március 16-án 10 órakor a Pé­csi Útöröhózban Gyed-gyes fórumot tartónak a kismamáknak egyebek között a társadalombiztosításról, a szociálpolitikáról. A rendezvény oiatt a gyermekekre szakképzett népművelők felügyelnek. •Se Két budapesti rockegyüttes szere­pel március 16-án 19 órától Pécsett, a DOZSÖ-ban, igy fellép a Kézi Chopin és a Keleti Fény együttes. * A pécsi IH-ban március 16-án 17 órakor a fiatal utazók és idegen- vezetők találkoznak. * Komlón, a József Attila Felnőtt- könyvtárban március 15-én 15 órakor Föltámadott a tenger címmel könyv- kiállítás nyílik az 1848—49-es forra­dalom és szabadságharc irodalmá­ból. Közérdekű Az UNIBER értesíti a lakosságot, hogy a Pécs-Patacs, Cseralja u. egy részét, a Pellérdi út és a Cser­alja u. 5. sz. közötti szakaszt köz­műépítés miatt teljes szélességben lezárja. Lezárás kezdete: 1988. már­cius 16-án 8.00 órától, lezárás vár­ható feloldása: 1988. április 30. A forgalom terelöútoa, a Fő ut­cában, illetve Vöröskő utcán keresz­tül biztosított. Egészségügyi szolgálat KORHÁZI FELVÉTELES UGYELETEK Mindennapos felvételi ügyeretek gyermek belbetegek részére. Pécs város: POTE Gyermekklinika. Sziget­vár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyer­mekkórház. Gyermeksebészeti, kór­házi felvételt igénylő gyermekfülé­szeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napo­kon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat: I. kerület: II. sz. Belgyógyászati Klinika. II. kerület: Megyei Kórház (fertőző). III. kerület: I. sz. Belgyógyászati Klinika. Sebészet: Megyei Kórház. Baleseti sebészet: I. sz. Sebészeti Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. Pécs város és a csa­tolt községek ideg- és elmebetegei részére: POTE Ideg- és Elmeklinika. Szemészeti betegek: POTE Szemé­szeti Klinika. Felnőtt fül-orr-gégé- szét: POTE Fül-, Orr-, Gégeklinika. ÉJSZAKAI KÖRZETI ORVOSI ÜGYELET Pécs város felnőtt lakossága ré­szére egy helyen, a Lánc utcai ren­delőintézet földszinti ügyeleti helyi­ségeiben minden este 7 órától más­nap reggel 7 óráig. Telefon: 14-347. Lvov-Kertváros felnőtt lakosságá­nak minden éjszaka este 7 órától másnap reggel 7 óráig a járóbete­gek részére a Testvérvárosok terei körzeti rendelőben orvosi ellátást biztosítunk. A kertvárosi hívásokat to vábbra is a Lánc utcai rendelőinté­zetben kell bejelenteni. Telefon: 14-347. Fogászati ügyelet minden este 7 órától másnap reggel 7 óráig a Lánc utcai rendelőintézet földszinti ügye­leti helyiségeiben — gyermekek ré­szére is. Gyermeklakosság részére: a Gyer­mekklinikán, Pécs, József A. u. 7. (bejárat a Bajnok utca felől) este 7 órától másnap reggel 7 óráig. Tele­fon: 10-938. ÉJSZAKAI ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁRÁK Pécs, Kossuth L. u. 81. 10/8. sz. gyógyszertár; Pécs, Bajcsy-Zs. u. 23. 10/14. sz. gyógyszertár. •Se SOS-ÉLET telefonszolgálat díjmen­tesen hivható a 12-390-es számon, este 7 órától másnap reggel 7 óráig. •Se Nyugdíjas telefonszolgálat szom­bat, vasárnap kivételével minden­nap 17—19 óráig hivható a 41-907-es számon. •Se Ifjúsági telefonszolgálat telefon­száma: 24-550. HivSlOfó: 17—21 óráig. NEMCSAK SZÁLLÍTUNK, nyereményakciót is indítunk Minden utasunk, oki március 14-töl A BARANYA MEGYEI ABC-áruházaiban vásárol 1000 Ft lelett, nyerhet! Hívja g 41-333-at. . , KERESXEDELMI VÁLLALAT Ei a különös jármű a Volkswogen-gyár wolfsburgi autómúzeumában látható. A kétéltű 1982- ben készült, a Seegolf nevet viseli, négyhengeres, 150 lóerős motorja 30 kilométeres sebes­séget ígér a vizen; a két oldalsó csónakot hidraulika segítségével lehet leengedni. STOP Ellenőrzik a környezet- szennyező járműveket — Büvtilö szolga Itatások. Bővítette a garanciában jovitható autók kö­rét a Pannonoutó Autójavító Válla­lat és a Pécsi Autójavító Kisszövet­kezet Diósi úti szervize. A Pannon­outó az eddiai — Trabant, Wart­burg, Zastova és Lada — típusok mellett Skoda, Dacia és Polski Fiat 124-os személygépkocsik garanciális jovitását is vállalja. Az autójavító kisszövetkezet a Lada, Wartburg, Trabant, Skoda kocsik garanciális javításán kívül Dacia és Polski Fiat 124-os autókkal is foglalkozik. Sorozatban készül az OKA. Az idén már sorozatban gyártják o VÁZ—1111-es személygépkocsit, mely az OKA nevet kapta. A négyszemé­lyes, ötajtós kiskocsit egy kéthen geres. hotszázötven köbcentiméteres, harminc lóerős Lada motorral sze­relték (el. Mazimális sebessége 120 km/óra, gyári adatok: 90 km-es se­bességnél mindössze 4.5 liter ben­zint fogyaszt. Tizenkét baleset. Az elmúlt héten 12 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt a me­gyében, kaptuk a tájékoztatást a Baranya Megyei Rendör-főkapitóny- sáq közbiztonsági és közlekedési osztályától. Egy halálos, három sú­lyos, nyolc pedig könnyű kimene­telű völt. A rossz idő ellenére közel telt ház volt vasárnap a pécsi outóvá- sáron. íme egy kis ízelítő a kíná­latból és az árakból : kilencéves 1500-as Lada 110 ezer. ötéves 1200- as Loda 140 ezer. nyolcéves 120-as Skoda 85 ezer, 17 éves Volkswogen 75 ezer. A Pécs városi KBT közlekedési to­vábbképzőt szervezett a Pécsi In- gotlankezelö Vállalat gépkocsiveze­tők részére. A kötelező balesetvé­delmi oktatás keretében megtartott továbbképzés-sorozaton a gépkocsi­vezetők felfrissíthetik KRESZ-tudá- sukat, választ kapnak autósokat érintő kérdéseikre, sőt reflezidejü- ket is ellenőrizhetik. Hét évvel ezelőtt jelent meg a gazdasági munkaközössé­gekről szóló első jogszabály - a 28/1981. (IX. 9.) MT ren­delet —, amely lehetővé tette magánszemélyek számára kis­üzemi termelésre, fogyasztási és szolgáltatási tevékenység végzésére, gazdálkodó szerve­zetek tevékenységét kiegészítő feladatok ellátására, valamint az említettek szervezésére ún. jogi személyiséggel nem ren­delkező gazdasági munkakö­zösségek létrehozását. Az elmúlt években az alap- jogszabály számos kisebb-na- gyobb módosításon esett át. Legutóbb a 97/1978. (XII. 31.) MT rendelet változtatta meg néhány előírását. Melyek a lé­nyegesebb, magánvállalkozó­kat érintő jogszabályi rendel­kezései? Gépkocsiparkunk öregszik, igy a műszaki vizsga is egyre gyakrabbá válik, ott pedig ki­fogástalan állapotú járművel illik megjelenni. — Az a tapasztalatunk, hogy a vizsgákon nincs különösebb probléma, ám a két vizsga kö­zötti időben bizony sokan el­hanyagolják az autójukat, nem fordítanak gondot még az alapvető biztonsági berende­zések megfelelő állapotára sem — állítja Antal Zoltán, a Baranya Megyei Tanács Közle­kedésfelügyeletének igazgató­ja, és Szűcs lános, a helyet­tese. — Bizonyítják ezt a szám­adatok is — mondja Antal Zoltán. Az utakon vizsgált járművek 30%-a szennyezte a leveqőt. Műszaki vizsgán az elmúlt évben 48 549 járművet ellenőriztünk; nem jó, de el­fogadható eredménvnek tart­juk, hogy ezeknek csupán 6%-a kapott alkalmatlan mi­nősítést. Ez országos viszony­latban is kiemelkedő ered­mény. Egyre népszerűbb az ún. ZT rendszerű vizsgáztatás az arra kijelölt jovító vállalatok­nál, és ez a rendszer, úgy tű­nik, az autósoknak is jó, hisz megfelelően felkészítve és le­vizsgáztatva veheti át a kocsi­ját. — Érdemes elmondani azt is, hogy a mi munkánk első­sorban a közlekedés biztonsá­gát szolgálja — mondja Szűcs János. — Nem az a szándé­kunk, hogy kivonjuk a jármű­veket a forgalomból. A primer biztonsági berendezések nem megfelelő állapota miatt ter­Magánszemélyek, köztük kis­iparosok hatósági engedélyhez (pl. iparjogositvány, működési engedély stb.) kötött, az alap- rendeletben felsorolt kisüzemi termelést, fogyasztási stb. te­vékenységet ezentúl csak mun- kaközösséaben vagy jogi sze­mély (pl. állami vállalat, szö­vetkezet, társadalmi szervezet stb.) részvételével működő kor­látolt felelősségű társaságban folytathatnak. Magánszemélyek 1987. december 31-ig kizáró­lag polgári jogi társaság ke­retében társulhattak jogi sze­mélyekkel, 1988. január l.óta pedig az ide vonatkozó külön jogszabály, az 1987. évi 28. törvényerejű rendelet szerint a jogi személyekkel korlátolt fe­lelősségű társaságot létesíthet­nek, illetve ilyen jellegű, mór működő társulásba beléphet­mészetes, hogy alkalmatlan minősítést adunk. Azonban egyéb, esetleg az elöregedés­ből származó karosszériahibák miatt rövidebb, 2—3 hónapos időre még meghosszabbítjuk az érvényességet. — Rendszeresen ellenőriz­zük a forgalomban levő jár­műveket is veszi át a szót az igazgató. Kis hibák ese­tén figyelmeztetünk, komo­lyabb esetekben rendkívüli mű­szaki vizsgára rendeljük be a jármüvet. Sajnos az utóbbi időkben gyakran találkoztunk PB-gázzal üzemelő kocsikkal. Ilyenkor a szabálysértési eljá­ráson túl új vizsgára is beren­deljük az autót. Az elmúlt esz­tendőben már dolgozott az a gépkocsink, mely korszerű, szá­mítógépre is kapcsolt műsze­rekkel van felszerelve. Ez a ko­csi az utakon ellenőrzi a jár­műveket. Képes mérni a kibo­csátott füstöt és a zajszintet is. A jövőben a levegőszennyező járművek üzemben tartói ellen is eljárhatunk. Sokan keresnek fel bennün­ket a lassú járművekkel kap­csolatban. A lassú jármű vizs­gaköteles, ha vontat, személyt, vagy terhet szállít. A 11 KW- teljesítmény felettiek pedig időszakos vizsgán is meg kell hogy jelenjenek. Végezetül eqy jó tanács a segédmotort vá­sárlóknak A félreértések elke­rülése érdekében a vásárláskor tisztázzák azt, hogy a jármű segédmotornak minősül-e, s a segédmotort jelölő CM beütés szerepel-e a motor adattáblá­ján. Bércesi György nek. A kisiparosok gazdasági munkaközösségi tagságuk mel­lett, ahogy eddig, önálló kis­ipari tevékenységet folytathat­nak. A tevékenységi körre, a tár­sasági szerződés tartalmára, a hatósáai jóváhagyásra, a va- nvonbevitelre stb. vonatkozó jogszabályi előírásokat o most ismertetésre kerülő jogszabály nem érinti. Változnak ellenben a munkaközösség alkalmazot­taira, tehát a társasággal munkaviszonyban álló dolgo­zókra irányadó szabályok. Ed­dig a munkaközösségek tag­létszámától, vagyis a társult magánvállalkozók számától függően kettő—tíz főben hatá­rozták meg a gmk-beli mun­kaviszonyos dolgozók létszá­mát. Ezen túl legfeljebb 30 alkalmazott tartható, a gazda­Ideiglenes forgalom­elterelés Pécsett! Március 14-től lezárják Pé­csett a Széchenyi tér keleti ol­dalát átépítés miatt. A köz­úti forgalmat a Hunyadi út fe­lé a Széchenyi tér—Janus Pan­nonius—Esze Tamás—Landler Jenő utca irányába terelik el. A Széchenyi tér nyugati ága északi irányba lesz egyirányú, megállási tilalom mellett. A Janus Pannonius utca bal ol­dalán is megállási tilalom lesz. A Déryné utca a Zetkin Klára utcáig zsákutca. A Hu­nyadi út Kulich Gy. és Szé­chenyi tér közötti szakasza, valamint a Megye utca—Me­gye köz alatti szakasza szin­tén zsákutca lesz. A dzsámi alatt kialakított fizetőparkoló az északi olda­lon változatlanul üzemel, a déli oldalon megállási tilalom lesz a Nádor Szálló kiszolgá­lásának biztosítása végett. A terelés várhatóan április végéig tart, utána a tér nyu­gati oldalát zárják le, amely­ről a lakosságot külön tájé­koztatják.---------------- » — B aranyai utakon Március 14—20. között Bo­ranya megye közútjain az alábbi helyeken lesznek forga­lomkorlátozások: a 66. sz. fő- közlekedési út pécsi, Tolbuhin úti szakaszán autóbuszöböl építése miatt sebességkorláto­zás és útszűkület várható. A komló—vásárosdombói össze­kötő út 5,4-es kilométerszel­vényében történt padka- és az útburkolat részleges elcsú­szása miatt, a további kórok megakadályozása érdekében a 2,8 és a 7,5 kitométer szelvé­nye között 8 tonnás súlykorlá­tozást vezetett be a Pécsi Közúti Igazgatóság. A hirdi be­kötőút 1,25 kilométerszelvényé­ben hídépítés miatt félpályás útlezárással számoljanak az arra közlekedők. Rovatvezető: ROSZPRIM NÁNDOR sági munkaközösség létszámá­tól függetlenül. Bedolgozók munkába állításáról a módo­sító jogszabály - eltérően a korábbi előírásoktól — nem tesz említést. A gazdasági munkaközössé­gek változatlan feltételekkel, miként eddig is, elsősorban a jogszabály által meghatáro­zott rokoni körből (pl. házas­társ, egyenes ágbeli rokonok stb.) bevonhatnak a tevékeny­ségbe segítő családtagokat. A szakmunkástanulók létszá­mát illetően az alkalmazotti létszámnál mondottak az irányadók. A oazdasáqi munkaközössé- aek létesítését és működését érintő minisztertanácsi rende­let ez év ianuár 1-jén lépett hatályba. A módositó jogsza­bály a Magyar Közlöny 1987. évi 67. december 31-i számá­ban jelent meg. Dr. Novak Dezső jogi főelőadó, KIOSZ Baranya megyei titkársága Mit mond a jogszabály? A gazdasági munkaközösségekről

Next

/
Thumbnails
Contents