Dunántúli Napló, 1988. február (45. évfolyam, 31-59. szám)

1988-02-11 / 41. szám

1988. február 11., csütörtök Dunántúli napló 3 Repülésre készül a „Szöcske” Beszélgetés dr. Mosdósi Lászlóval, a kamara elnökével Az Ügyvédi Kamara fegyelmi tanácsa előtt Taka r ékszövet kezeti kirendeltségek Pécsett Az elmúlt év végén nyílott meg a Boly és Vidéke Afész takarékszövetkezeti irodája Pé­csett, a Zsolnay utcában Működési területekre osztották fel a várost A közelmúltban arról irtunk, hogy a Baranya Megyei Rend­őr-főkapitányság vizsgálati osz­tálya befejezte a Komlói ügy­védi Munkaközösség egy volt tagja ellen indult nyomozást. Az ügyvéd alaposan gyanú­sítható többrendbeli csalás és sikkasztás bűntettének elköve­tésével. Több millió forint köl­csönt vett fel ismerőseitől és olyan személyektől, akik meg­bízták ügyeik vitelével, továb­bá különböző összegeket ille­tékre, szakértői díjra, valamint ügyvédi munkadíjra, amelye­ket nem fizetett be a munka- közösség pénztárába. Az át­vett összegekről kézzel irt nyugtákat állított ki, de elő­fordult az is, hogy a laká­sára vitték borítékban a pénzt. A jogszerű ü^uvédi tevé­kenységről, a pénzkezelés sza­bályairól, a panaszos és a fegyelmi , ügyekről beszélget­tünk dr. Mosdós/ Lászlóval. az ügyvédi Kamara elnökével.- Ha az ügyvédi Kamara bejegyzett tagja ellen panasz merül fel, hol lehet bejelen­tést tenni, illetve milyen fó­rumokon járnak el ügyében? — A megyében hét ügyvédi munkaközösség működik, 76 bejegyzett üqyvéddel és hat üayvédjelölttel. Évente úqy 30 panasz érkezik. Sérelmezik például az ügyvédi mulasz­tást, késedelmes ügyintézést, előfordult, hogy perveszteség esetén kifogásolták, hogy nem volt megfelelő a képviselet. Minden panaszos ügyet ki­vizsgálunk, de megjegyzem, többségük alaptalan. Bejelen­tést lehet tenni az ügyvédi munkaközösség vezetőjénél. Kisebb mulasztás esetében fi­gyelmeztetésben részesítik az ügyvédet. Egyszerűbb ügyek­ben eljárhat az ügyvédi mun­kaközösség vezetője, de az el­járás során hozott minden ha­tározatot köteles felterjeszteni az ügyvédi Kamarához. Fe­gyelmi ü^vekben a kamara fe­gyelmi tanácsa jár el, s bűn- cselekmény esetében köteles megtenni a feljelentést az il­letékes szervekhez. A kamara mellett két fegyelmi tanács működik, amelynek tagjait vá­lasztják. Fegyelmi büntetés­ként megrovásban, szigorú megrovásban részesítjük az ügyvédet, illetve pénzbírság­gal sújtjuk. A fegyelmi tanács indítványozhatja a választott tisztségből történő visszahí­vást. A legsúlyosabb fegyelmi büntetés a kizárás. Az elmúlt tizenöt év alatt három eset­ben került erre sor: 1973-ban egy, 1986-ban egy, s 1987- ben szintén egy ügyvédet zár­tunk ki a kamarából.- Milyen megítélés alá esik, ha egy ügyvéd pénzügyi visz- szaéléseket követ el? — A legsúlyosabb megíté­lés alá. ügyvédi tevékenység csak munkaközösségben foly­tatható, s idetartozik a meg­bízás elvállalása és a pénz átvétele bizonylat ellenében. Tehát ügyvédi munkadijat, a készkiadás (költségek) fede­zetére pénzt, perben megítélt összeget, a peres üggyel kap­csolatban befolyt más össze­geket az ÜMK pénztárába kell befizetni. S itt lép életbe a munkaközösség felelőssége az átvett összegekért. Az ügyvé­di megbízási szerződés alap­ján akkor felel az ügyvédi munkaközösség az ügyfél ál­tal befizetett igazolható költ­ségekért, ha a megbízási szer­ződés jogszerű ügyvédi tevé­kenység elvállalására vonat­kozik. S ez Így értelmezhető a beszélgetésünk mottójául szolgáló büntetőügy vonatko­zásában is.- Az ügyvédi tevékenység mellett másodállásban milyen munkát vállalhat az ügyvéd? — Az ügyvédi tevékenység hivatás. Az ügyvéd emellett tudománvos, művészi és kultu­rális tevékenységen kívül mást nem folytathat!- Milyen ügyekben jár el az ügyvédi Kamara mellett működő éti kai bizottság?- Az etikai bizottság nem fegyelmi hatóság, megválasz­tása nem kötelező. Nálunk működik, s utoljára 1986-ban ülésezett, amikor személyi problémák merültek fel az egyik ügyvédi munkaközössé­gen belül. — Mire kötelez az ügyvédi titoktartás? Az ügyvédeket - ho bűncselekmény elkövetése jut tudomásukra - terheli-e a feljelentési kötelezettség? — Én a törvény szavait idéz­ném. Az ügyvédi törvény ezt a következőképpen fogalmaz­za meg: ,,Az ügyvédet titok- tartási kötelezettség terheli minden olyan tényt illetően, amelyről feladata teljesítése során szerzett tudomást. A titoktartási kötelezettség kiter­jed az ügyvédi hivatás gya­korlása során készített, és az ügyvédi szerveknél őrzött olyan iratokro is, amelyek az ügy­védi titoktartás körébe tartozó adatokat tartalmaznak.’' Az ügyvédi titoktartás alól az ügyfél felmentést adhat, azonban a büntetőügyben a törvény egy megszorítást tar­talmaz: ,,A védő még ak­kor sem tehet vallomást - büntetőügyben arra nézve, amiről mint védő szerzett tu­domást -, ha a védence a titoktartás alól felmenti. Ha azonban az ügyvéd olyan té­nyek, adatok, körülmények bir­tokába jut, amelynek feltárá­sával súlyos bűncselekményt, vagy más, súlyos érdeksérel­met, illetve veszélyt háríthat el, oz ügyvédi Kamara útján hívja fel az érintett szervek figyelmét. S itt von még egy megszorítás: ho ez az ügy­félre érdeksérelemmel nem jár! Vagyis e rendelkezések egyértelművé teszik az ügy­védi titoktartást. Marton Gyöngyi 1986-ban még kérdéses volt, hogy sikeres lesz-e a ta­karékszövetkezetek területbő- vitési kísérlete Pécsett, ahol az OTP több egységgel mű­ködik, hiszen a takarékszövet­kezetek sem tudnak többet ígérni, mert a kamatfeltételek szabályozottak. Az elmúlt két évben egymás után nyitottak kirendeltségeket, s ma már öt működik a városban. Pécset működési területekre osztották fel egymás között. Takarékszövetkezeti tag lehet, illetve betétet helyezhet el, kölcsönt vehet fel. aki a mű­ködési területen lakik, dolgo­zik, illetve ott ingatlana van. Egyelőre még ideiglenes he­lyen vannak a kirendeltségek — a siklósi kivételével —. de amint megoldódik végleges el­helyezésük, s teljes létszámmal dolgoznak, akkor ugyanazt a munkát végzik, mint az OTP. * 1986 novemberében nyitott a siklósi takarékszövetkezet ki- rendeltsége. Kezdetben betét- gyűjtéssel, kölcsönfolyósítással foglalkoztak, s elkezdték az átutalási betétszámlák szerve­zését, valamint a casco át­vételét a Hungária Biztosító­tól. Ma már a kirendeltség teljes profillal működik a Ko- dolányi utcában saját tulaj­donukban lévő épületben. A szövetkezet betétállománya 67 millió forint, kölcsönóllománya pedig több mint 26 millió. A betétszámlákat számítógép­pel dolgozzák fel és az érdek­lődőknek a helyszínen képer­nyőre kivetítve azonnali tá­jékoztatást tudnak adni. Ta­valy júliusban átvették az OTP-től a kertvárosi lakás­szövetkezet csekkszámlakeze­lését. Több társasház is kérte náluk számláik vezetését. Itt nyitottak számlát a kertvárosi kisiparosok és kiskereskedők is. Augusztustól új szolgálta­tással, a széfbérlettel állnak a lakosság rendelkezésére. A kirendeltség jó kapcsolatot épített ki a Hungária Biztosí­tóval, 8,5 millió forint a casco állományuk. 1987. má­sodik félévében megkapták a valutabeváltási engedélyt — egyelőre csak vásárlásra. 1987. IV. negyedévében meghirde­tett célrészjegy akcióban két­millió forintot gyűjtöttek ösz- sze. Az OTP megbízásából is gyűjtenek gépkocsi- és lakás- nyeremény betétet. 1987 őszén megalakították a Nevelési Központ 2. számú iskolájában az iskolai szövetkezetét, amely iskolai takarékszövetkezetként működik, s ilyen formában oz első Pécsett. Tavaly decem­ber végén megnyílt a siklósi takarékszövetkezet egyelőre még betétgyűjtő pénztárként működő új egysége is Pécsett, a Kacsóh Pongrác utcában. * A Mohács és Vidéke Taka­rékszövetkezet pécsi kirendelt­sége mint betétgyűjtő pénztár nyílt meg októberben a MÉSZÖV székházban, decem­ber 1-jétől már kölcsönt is folyósítanak. Gyűjtik a betét valamennyi fajtáját, hitelek közül pedig elsősorban szemé­lyit adnak. A háromfős ki- rendeltségen három hónap alatt 23 millió forint betétet gyűjtöttek, s decemberben 2 200 000 forint hitelt nyújtot­tak. Egyelőre rövid- és közép- lejáratú hitelek folyósításával foglalkoznak, a terv pedig, a lakossági igényekhez igazod­va, hosszú lejáratú hitelek fo­lyósítása. * Szintén ideiglenes helyen működik a Boly és Vidéke Ta- rokékszövetkezet kirendeltsé­ge, amely december 27-én nyílt meg a Zsolnay Vilmos u. 2. szám alatt. Alig két hét olatt 2,1 millió forint betétet gyűjtöttek, s 775 000 forint köl­csönt folyósítottak. * Decemberben nyitott a Me- cseknádasd és Vidéke Taka­rékszövetkezet kirendeltsége a Tolbuhin út 24. szám alatt. Egy családi házban bérelnek helyiséget. Augusztusban köl­töznek végleges helyükre, amint elkészül a Tolbuhin úti réqi posta épületének helyre­állítása. A kirendeltség betét- állománya 30 000 forint, rész­jegyállományuk 400 000 forint, s eddig 300 000 forint érték­ben folyósítottak hitelt. * A Szigetvár és Vidéke Ta­karékszövetkezet pécsi kiren­deltsége október 1-jén nyílt a Rácvárosi út 10. szám alatt. Egyelőre ideiglenes helyen működik, az új irodaépület építését áprilisban kezdik. De­cember 31-ig 7 584 331 forint betétet és részjegyet gyűjtöt­tek és 7,5 millió forint hi­telt nyújtottok. Adnak rövid-, közép- és hosszúlejáratú hi­telt és inaatlanközvetitéssel is foglalkoznak. Decembertől több mint harminc kisiparos nyitott számlát a kirendelt­ségnél, január végétől pedig átutalási betétszámlákkal is foglalkoznak. M. Gy. A múlt év júniusában szállt fel először a Pannonautó Szöcs­ke néven megismert ultraköny- nyű repülőgépe. A sikeres pró­barepülés után augusztusban a gép berepülöpilótója, Végh Pál ezredes, oz MHSZ repülé­si főmérnöke azt javasolta: mutassák be a nagyközönség­nek a budaörsi repülőnapon. — Tetszett nekünk is az öt­let — meséli Lantos Árpád, a Pannonautó igazgatója. — Szétszereltük a qépet, (elszál­lítottuk. A repülőnap előtti hét végén csörgött otthon a telefon. A vonal másik végén a berepülőpilóta. ,,Sajnos, baj van — mondta. Először no- gyon megijedtem, de gondol­tam, ha a pilóta beszélni tud velem, akkor nem lehet akko- ro a gond. .Hamarosan ki is derült, hoqy az aznapi utolsó felszállásnál egy kicsit kemé­nyebben ért földet, és elgör­bült a futómű két kitámasztó- karja. A kisgépeknek alkalmasnak kell lenniük arro, hogy ha bármilyen műszaki hiba miatt nem működik a motorjuk, ké­pesek legyenek ennyit siklani, hogy baleset nélkül földet ér­jenek. A Szöcskének is, azon o bizonyos augusztusi szomba­ton, 100 méter maaasan leállt a motorja. A pilóta földkö­zelben felemelte a gép orrát, de oz optimális időn mór túl­jutott, keménven ért földet. A szerencsétlenül sikerült leszál­lással komoly szilárdsági pró­ba aló került a gép, ami a tervezőknek kapóra jött. Ugyan a berepülés folyamatának ré­sze a motor nélküli leszállás, ám a gép tervezői ezt egy ké­sőbbi időpontban szerették volna elvégezni. — Természetesen, mi ennek ellenére felutaztunk a repülő­napra — folytatja Lantos Ár­pád. - Szétszedtük és haza­hoztuk a gépet. Ezután el­kezdtük az átalakítást. Új megoldásokat kerestünk a fu­tóművön. Meqnöveltük o szárnyfelületet. Átalakítottuk a kormányrendszerét. Eddig ugyanis az egész szárnyat el­csavartuk eqy-eqv fordulásnál, most viszont csak egy kis la­pot mozqotunk. Az eqész géo súlypontját előrébb helyeztük. Az átépített gépen előrébb került a pilótaülés is, ezért hosszabb gázbovdenre lenne szükség. Sajnos, jelenleg ilyen típusú nem kapható. A futó­mű kitómasztókarjait rugókkal meghosszabbították, így pu­hábban ér földet. Megtartot­ták a Szöcske dupla szárnyát, és nem tervezik pilótafülke építését sem. Ha minden el­készül, akkor a repülőgép az időjárástól füagően ismét a levegőbe szállhat. Sz. K. A beavatkozás eredménye visszafordíthatatlan Művi meddővé tétel a Szülészeti Klinikán Az erdők betegségei A Pécsi Orvostudományi Egyetem Szülészeti Klinikáján január 1-jétöl már 50-en várják, mikor kerülnek sorra, hogy meddővé tegyék őket. Az erdők egészségvédelmé­nek komplex programja kere­tében a hazai erdészet törté­netének legalaposabb és leg­részletesebb felmérését készí­tették el a szakemberek a MÉM irányításával. Európában oz elsők között adták közre a tudományos anyagot, amely képet ad a kialakult helyzet­ről, és egyúttal kiindulópon­tul szolgál az erdei egészség- védelem további intézkedései­hez. A részletes elemzés szerint a hazai erdőterület 12 száza­lékán mutatkoznak mérhető ká­rok, amelyeknek nagyságrendi értékelése azért is gondot okoz, mert a korábbi vizsgá­latok nem voltak elég átfo- góak, és nem is adhattak tel­jes képet a különféle beteg­ségek arányairól, a pusztulás mértékéről. A károk minden­esetre eléggé tetemesek, bár Nyugat-Európa egyes országai­hoz, térségeihez képest kevés­sé jelentékenyek. A tárgyilagos elemzés ösz- szesen 41 betegségre terjedt ki. A legnagyobb arányban károsodott a tölgy; mintegy 80 ezer hektáron találtak olyan faállományt, amely a beteg­ség jeleit mutatta. Ez azt je­lenti, hogy mintegy 1,5 millió köbméter fa megy majd jó­részt veszendőbe, annak elle­nére, hogy az elmúlt években mór több mint 600 ezer köb­méter tölgyfát kellett idő előtt kivágni a nagyarányú egész­ségügyi károsodás következté­ben. Az Egészségügyi Közlöny szeptember 10-i számában je­lent rr.eg az a minisztertaná­csi határozat, amely szerint vagy családtervezési, vagy egészségügyi okokból férfiak­nál és nőknél egyaránt el le­het végezni olyan műtétet, amellyel nemző- illetve fogam­zásképtelenné, vagyis meddő­vé teszik az illetőt. A rendelet szerint azok a nők, akik 40 év felettiek, min­den megkötöttség nélkül kér­hetik a meddővé tételt. A 35. életévét betöltött nőknél csak abban az esetben végzik el a beavatkozást, ha legalább há­rom vérszerinti élő gyermekkel rendelkeznek. A 30 évet be­töltött nőknél négy vérszerinti élő gyerek a kritérium. Ez aló­li kivételt csak nagyon indo­kolt egészségügyi ok adhat. Olyan, nem átmeneti, hanem tartósan fennálló betegség, amelynél a terhesség veszé­lyeztetné az onya életét vagy a magzat egészséges fejlődé­sét. A rendelkezés végrehajtá­sáról, illetve arról, hogy milyen módon tudják kielégíteni oz ilyen irányú igényeket, dr. Csa­ba Imrét, a POTE Szülészeti Klinikájának igazgatóját kér­deztük : — Az egészségügyi tárca és a kormányzat tulajdonképpen egészségügyi meggondolások­ból adott zöld utat ennek a lehetőségnek. Azokat a nőket ugyanis, akik a 40-et betöltöt­ték, és már felnőtt gyerme­kekkel rendelkeznek, de ugyan­akkor még aktív szexuális éle­tet élnek, ily módon megsza­badíthatjuk akár a fogamzás­gátlószedésétől, akár a spirál használatától. Ugyanis a hor- montablettók szedése huzamos ideig és 40 év felett nem ve­szélytelen, és o fogamzást aka­dályozó spirált sem lehet min­denkinek feltenni. A nem kí­vánt terhesség művi megsza­kításának esetleges szövődmé­nyei pedig ismertek. — Természetesen e beavat­kozás elvégzésére fel kellett készülnünk. Olyan módszert dolgoztunk ki, amellyel a has felnyitása nélkül végezzük el a petevezeték elzárását. Így a nő fogamzásképtelen lesz anélkül, hogy a hormonokat termelő ivarmirigyeket károsí­tanánk. A klinikán a beavatkozásra jelentkezők fogadósát, a mű­tétek lebonyolítását is meg kellett szervezni. A műtétet igénylőnek a klinika csalód- és nővédelmi tanácsadójában kell ezt bejelentenie, ott egy lapot kell kitöltenie, amit a férjnek is alá kell írnia. A műtétre három hónap a kötelező vá­rakozás, vagyis úgynevezett gondolkodásidöt kap. A klini­kán háromtagú bizottságot ala­kítottak, akik elbírálják, el­végezhető-e a műtét, vagy sem, az orvosi indok megfele- lő-e vogy sem. — Nagyon meg kell gondol­nia, ha erre valaki vállalko­zik. Ugyanis a műtéttel létre­hozott meddőség egy életre szól, visszafordíthatatlan. Azon­kívül, bár kis beavatkozás, mégsem veszélytelen. Altató­gázzal történő narkózisban végzik, és bár kicsi az esé­lye, de előfordulhatnak bizo­nyos szövődmények. S. Zs.

Next

/
Thumbnails
Contents