Dunántúli Napló, 1988. február (45. évfolyam, 31-59. szám)

1988-02-04 / 34. szám

1988. február 4., csütörtök Dunántúli napló 3 Először is magyarul kéne tudni Mi és az idegen nyelvek A nyelvtanulásról minden­kinek van egy története, amely arról szól, hogyan ta­nulta vagy hogyan nem ta­nulta meg az egy vagy több idegen nyelvet. E történetek különböznek abban is, vajon az ország melyik vidékén ser­dül felnőtté a fiatal. Falun-e vagy városban. Netán a fő­városban. Milyen a nyelvtu­dás tekintélye az adott idő­szakban, és ösztönöz-e tanu­lásra a környezet. Szívesen emlegetik e témánál nyel­vünk magányosságát, ide- genségét, azt, hogy egynyel­vű ország vagyunk — pedig sohasem voltunk és ma sem vagyunk azok. A most hatvanas éveiben járó háziasszony története a következő: — Német helyen laktunk, és mindig együtt ját­szottunk a sváb gyerekekkel. Tőlük tanultunk meg be­szélni, szinte észrevétlenül és persze, svábul. A négy pol­gáriban tanultuk aztán az irodalmi németet, s ezzel a tudással aztán egész életem­ben elboldogultam . . . A németül-magyarul egy­formán jól beszélő, külön képzettséggel nem rendelke­ző háziasszonyokkal szerte Baranyában találkozhatunk. A nemzetiségi némethez elég volt a négy polgáriban vagy középiskolában tanult irodal­mi német, és alkalom is volt a nyelvgyakorlásra. Ezekben a falvakban magától értető­dően szokták megkérdezni tő­lem: — Ugye, maga is beszél németül? — Nos, én nem, mi­vel az én gyerekkoromban a felnőttek inkább távoltartani igyekeztek gyermekeiket et­től a világnyelvtől — Közép- Európa eszperantójától, amit a baranyai falvakban bárki az utcán, a játszótársaitól megtanulhatott (volna). Idős tsz-elnök említette pár éve, csak úgy mellékesen: - A mi falunkban magyarok, németek és horvátok éltek együtt. Gyerekkorunkban megtanultuk és ma is beszél­jük mind a három nyelvet. Két hete is tsz-elnökkel be­szélek meg interjút. A német­óráihoz kell igazítania az ide­jét. Hogy miért és miként ta­nul nyelvet ma, negyven­éves fővel? - Röstelltem, hogy nem tudok idegen nyelvet. Szakközépiskolában, egyete­men nem tanultam, idén vi­szont határozatot hoztunk ar­ról, hogy az elnök és a há­rom ágazatvezető intenziv német nyelvtanfolyamon kö­teles részt venni. Munkaidő- kedvezménnyel. Minden hé­ten háromszor jön órára a ta­nárnő, és az első pillanattól németül beszélünk. Van né­met üzleti partnerünk, keres­kedelmi jogot szerezhetünk, és amióta többet tudunk utazni, végképp nem lehe­tünk meg nyelvtudás nélkül.. Az édesipari üzemmérnök szintén nemzetiségi faluból, sőt: nemzetiségi családból származott, most 36 éves: — Mikor mindenki átállt a ma­gyarra, otthon csak akkor be­széltek németül, ha nem akar­ták, hogy a gyerek is értse. Ez engem bosszantott, és ez volt az első kihívás is. Tanulni kezdtem különórán, nagyon kitűnő tanárt kaptam a gim­náziumban, 16 éves korom­ban pedig Svájcban tölthet­tem hat hetet a rokonaimnál. Ez szinte szárnyakat adott, ekkor mór gondolkodtam is német nyelven. A főiskolán sem hagytam abba a nyelv- tanulást és a munkahelyemen sem. Fordítottam, tolmácsol­tam, BNV-n, tapasztalatcse­réken, a nyelvvizsgát is letet­tem. Szerencsém volt a taná­rokkal, a főnökökkel, akik buzdítottak a tanulásra, és azzal, hogy a mi szakmánk­ban a német a mérvadó. — Vidéken érettségizett, szerzett diplomát, most a fő­városban dolgozik. Budapesti kollégái előnyben voltak-e a nyelvek tekintetében? — Mikor Pestre kerültem dolgozni, az egyedüli vol­tam, aki tudott nyelveket. A pestiek talán tapasztaltab­bak, dörzsöltebbek voltak, de kevesebb kitartással tanul­tak, dolgoztak. Szóval, a fő­város egymagában nem je­lent előnyt. Sokáig időztünk a német nyelvnél, és ez talán az an­gol divatja mellett furcsa — pedig ismétlem, Közép-Euró- pában még mindig ez a leg­elterjedtebb idegen nyelv. Az angol szakos tanár je­lenleg más munkakörben dol­gozik. Ö is olyan városban, családban nőtt fel, ahol a többnyelvűség mindig ter­mészetes volt. Lomb Kató módszerével tanulta az an­golt: — Nagyon sokat olvas­tam, könyvet, folyóiratot. Ki kellett szótároznom a szöve­get, aztán még egyszer elol­vasni. A vizsga is úgy zajlott, hogy egy szövegrészt kellett elemezni, s angolul elmagya­rázni, melyik szó mit jelent. Ezt nagyon jó módszernek találtam. Különösen azért, mert amikor már szaktárgy­ként tanultam a nyelvet, csak egy kézzel tekerhető magnó adta a technikai felszerelést meg egy rádió. Iskolánk azonban ideológiai okokból nyomatékosan eltanácsolt bennünket a BBC angoi nyelvleckéitől - tíz—tizenkét évvel ezelőtt. . . Egyszóval ab­ból a sok olvasásból élek ma is, nem pedig a gimnáziumi nyelvórákból. Hiába volt ben­ne a város, a családunk lég körében, hogy nyelveket tud­ni kell, ez a gimnáziumban, a hetvenes évek elején —, persze, igen sok okból - még nem volt igazán program. Tudjuk, ma program, sőt kormányprogram. A baranyai falvak utcáin ugyan többé nemigen lehet megtanulni sem németül, sem horvátul, de az iskolák padjaiban idő­vel talán mindenütt. A nyelvtudás, illetve nem­tudás hazai helyzetét illetően kíváncsiak voltunk hajdani nyelvészprofesszorunk, dr. Fe­mes/ Mihály címzetes egye­temi tanár véleményére is, aki 55 éven keresztül oktatta a leendő tanárokat. Temesi ta­nár úr érdekes módon nem az idegen nyelveknél, ha­nem anyanyelvűnknél kezdte: — Tudjuk, a magyar nem csupán nehéz nyelv, hanem az egyik legösszetettebb, leg­gazdagabb nyelvi rendszer is — ezért vették alapul a nyel­vészek a nyelvek számítógé­pes programozásához. Ne fe­ledjük, hogy a mi főneveink nem 6—7 esetragot ismernek, mint az indoeurópai nyelvek. Nálunk csak a főnév 28 alap­esettel rendelkezik, valamint 889 alakváltozati lehetőség­gel. Tehát ha egyszer bár­mely idegen nyelv könnyebb a miénkhez képest, akkor a magyart kellene először is alaposabban, biztosabban megtanítani. És jobb, hasz­nálhatóbb tankönyvekből. Hi­szen, ha odafigyelünk, láthat­juk, hogy idegen nyelvet is az beszél szépen, élvezete­sen, aki a magyarban sem tartozik a nyögök, a hebe- gők, dadogok népes tábo­rába. Gállos Orsolya Korábban lesz az írásbeli, átirányítási lehetőségek... Az egyetemi-főiskolai jelentkezések tapasztalatai Felvételi tudnivalókról újra: pécsi IH, ma 15 és 17 óra között Minden eddiginél sikere­sebb telefonos fórumot szer­vezett lapunk múlt héten az egyetemi, főiskolai jelentkezé­sek tudnivalóiról. Alig több, mint két óra alatt negyven­nyolcán hívták a megadott számot. A jelentkezésekkel összefüggő viszonylagos infor­mációhiány miatt — az IH fel­ajánlására - újabb fórumot szervezünk a pécsi Ifjúsági Házban ma 15 és 17 óra kö­zött. A meghívott szakembe­rek a pécsieknek személyesen, a vidékieknek telefonon adnak felvilágosítást a felsőoktatási intézményekbe való jelentke­zők mellett a középiskolába, Kolbe Mihály Mohács festő­iéként vált ismertté országszer­te. Művészete ezen a vidéken lelt otthonra és teljesedett ki. Az aranykor festője ő, aki a természeti környezetben és az emberekben egyaránt és min­denkor képes meglelni a har­móniát, a kikristályosodott szépséget. Művészetét a klasz- szikus értékek időtlenségébe vetett hit táplálja, a táj és az ember ezeknek az örök érté­keknek hordozójaként jelenik meg. A természetben és az emberi élethelyzetekben is a tipikust keresi, az egyedivel szemben az általánost. Ezekkel az ideálképekkel mégis csakis rá jellemző, sajátos világot te­remt, amely mindig az élet tel­jességét sugározza. A szélfújta, esőverte, vízpar­ti fák finom vonásokkal meg­rajzolt ágai, az ornamentikává oldódó fiatal nyórfasor, a víz­tükör geometrikusán osztódó Mohács város 1972 óta vár­ja évenkénti és versenyjellegű népzenei rendezvényére a nép­daléneklő fiatalokat. A dalos versenyeket a tele­pülés régi farsangvasárnapi népszokása, a busójárás előtti napokon tartják. Kezdetben csak baranyai általános és középiskolások mutatták be népdaléneklési tudásukat, ké- tőbb Tolna, Somogy majd Za­la megyei tanulók is. A színvonalas rendezvényso­rozat eddig közel kétezer te­hetséges fiatal népdaléneklő­nek biztosított pódiumot és szerzett gazdagító élményeket hallgatóságának. A tizenhetedik évéhez érke­zett mohácsi népdaléneklési verseny az elmúlt év őszén új fordulatot vett. Mind a kilenc dunántúli megye csatlakozott törekvéséhez, a magyar nép­dalkincsnek a tanulóifjúság ál­tal történő további feltámasz­tásához, illetőleg éltetéséhez. szakmunkásképzőbe pályázók­nak is. Mielőtt rátérnénk néhány felvételi tudnivaló vázlatos is­mertetésére, azaz mielőtt vá­laszolnánk néhány telefonáló közérdeklődésre is számot tar­tó felvetésére, engedtessék meg egy megjegyzés, öröm­mel vettem tudomásul, hogy idén alapdolgokkal (felvételik időpontja, beadási határidő, a jelentkezési lap kitöltésének módja) nem foglalkoztak az és csillámló felülete — minden részlet finom megfigyelésekről tanúskodik a pécsi Művészetek Házában most látható kiállí­táson. Kolbe művében a stílus másodlagos kérdés, stílusát az ábrázolás témája formálja szinte lapról lapra. Klasszicizá- ló szépségű nőalakjai éppúgy ezt az elvont szépségeszményt öntik formába, jellegzetes arc- élükkel, ruharedőikkel, mint a jól ismert sokác leányai, ame­lyek nem a hétköznapok vilá­gából kerültek e lapokra, sok­kal inkább a folklorizáló ób- róndképek világából. Még fáradt parasztemberei, a halászok hétköznapi munká­ja is ezt az időtlen méltósá­got sugározza, azt az esztéti­kai minőséget, amellyel Kolbe Mihály felfogása szerint a mű­vészet képes felruházni min­den emberi megnyilvánulást. így az idei, a középiskolások népdaléneklési versenyén, 1988. február 13-án délelőtt a mo­hácsi filmszínházban, már tél- száz dunántúli énekes — egy- egy megye legjobbjait képvi­selve — lép a zsűri és a kö­zönség elé. A népdaléneklők, a hagyo­mánynak megfelelően, isko­lai és megyei versenyek után juthatnak el Mohácsra. Dalaik között tájjellegűeknek is kell lenniök, amelyeket a népha­gyományokat még őrző időseb­bektől vagy az utóbbi időben megjelent népdalkiadványok­ból tanulhattak meg. A népdal ünnepét jelentő napot este a mohácsi tanács- háza dísztermében a „győzte­sek" műsora zárja, amelyen — közreműködőként — Rozgonyi Klára és Gyermón István pé­csi hegedűtanárok Bartók nép­zenei fogantatású hegedű­duóiból szólaltatnak meg egy füzérre valót. érdeklődők. Ez valószínűleg az iskolák és más erre illetékes szerveknek a korábbiaktól összehangoltabb munkáját fel­tételezi, hiszen a kétkötetes Felsőoktatási felvételi tájékoz­tató idén is napok alatt hiány­cikk lett. Az viszont, hogy rengeteg részletkérdésben tanácsokkal fordultak hozzánk (és gondo­lom máshová is), nem külö­nösebb öröm. Az idén korrek­ten leírt és részletezett, a ta­valyihoz képest nagy vonalai­ban változatlan felvételi alap­eljárásmódok mellett, hihetet­lenül sok részinformációt kell megjegyezni a jelentkezőnek. Sokszor úgy tűnik, túlszabá­lyozott egy kicsit az egész fel­vételi rendszer. Titkon bízom abban is, hogy a nagy érdek­lődés mögött az eddigieknél több jelentkező bújik meg. £z az esetleges tény azonban csupán a versenyt fokozná egyes intézményekben, hiszen idén sem növekszik jelentősen a felsőoktatási férőhelyek szá­ma hazánkban. Ez viszont to­vább konzerválja az ismert tényt: Magyarországon Euró­pában az egyik legalacso­nyabb az adott korosztály részvétele a felsőoktatás nap­pali tagozatain (nem éri el ez az arány a tíz százalékot). Az arónyszámot csak némileg módosítják a levelezőn és estin végzettek, hiszen ezek­nek az embereknek többsége másoddiplomát szerez . . . Végül néhány praktikus ta­nács és válasz: Mindenek­előtt, akik most végeznek, azok az adott középiskolában, akik korábban fejezték be ta­nulmányaikat, azok Baranyá­ban a pécsi Kodolányi utcai nyomtatványboltban szerezhe­tik be a jelentkezési lapokat. (Érdemes lenne talán egy­szer megvizsgálni, mi akadá­lya van, hoav papírboltok, trafikok is árulják ezeket a nyomtatványokat és ne csak egy-két helyen egy megyé­ben I) Az egyik leglényegesebb és a felvételizőknek korántsem nagy örömöt okozó változás, hoay az Írásbeli felvételiknek a „nem közös érettségi-felvételi vizsga része" iával előbb, má­jus 25-26-án lesz. A szóbeli­ket valamennyi helyen június 23—30. között rendezik. Kisebb megrökönyödésemre nagy visszhangot keltett, hogy ettől az évtől énekből alkal­massági vizsgát kell tenniük áprilisban azoknak, akik vala­melyik magyar tanítóképző fő­iskola nappali tagozatára kí­vánnak bejutni. Többen hábo- rogtak emiatt. Mindenesetre érdekes ez a döntés, márcsak azért is, mert a Felvételi tá­jékoztató nem tartalmaz sem­mit arról, hogy az esetleg ba­lul . végződő énekalkalmassógi kizáró ok-e a bejutásra. Va­lószínűsíthetjük. hogy nem, hi­szen mit csinálnának akkor a sok átirányitósokkal, a felvé­teli procedúrák második, har­madik szakaszában ezekbe az intézményekbe kerülő, eredeti­leg máshová pályázó, így ilyen alkalmassági vizsgát nem tett emberekkel? Apropó átirányítás. Mindig leírtam, most is ismétlem: bár­ki, bármennyire biztos is ab­ban, hogy valahova felveszik, nem árt azért a második he­lyen is megjelölni egy újabb intézményt, ahol szintén szí­vesen tanulna. Persze, pontos és részletes szabályok vannak arra, ki mit jelölhet mea má­sodik lehetőségként. Erről és más, a középiskolákba, szak­munkásképzőkbe, egyetemekre és főiskolákra bejutással kap­csolatos kérdésekről személye­sen, meghívott szakemberek­kel, ma 15 és 17 óra között az IH-ban lehet konzultálni. Nem pécsiek telefonjait is vár­juk a 11-136-os számon. Bozsik László Az élet teljességét sugározza Kőibe Mihály: Alvó csavargó (1985) Kőibe Mihály rajzai Kovács Orsolya A népdal ünnepe Mohácson Ötperces műsor(sziinet) Kezdetben volt a szünet. A Magyar Televízió hézagpótló műsora. A boldog, reform előt­ti időkben ez még valódi szü­net volt: fekete alapon fehér nagybetűkkel. Arra szolgált, hogy két nagyműsor között el­oldja a néző láncait, aki an­nak biztos tudatában, hogy most nem marad le semmiről, nyugodtan hagyta ott a készü­léket néhány percre. A szünet azonban kezdett fokozatosan megváltozni. Előbb csak a fel­irat alatt bejátszott zene vál­tozott, s lett a semleges mu­zsikából egy jó kis zene, amit kár lett volna elmulasztani, ezért fölhangosítottuk á tévét, amíg kimentünk a szobából. Aztán már nemcsak a zene változott meg, hanem a felirat is, a „Szünet” grafikája igye­kezett nézhetővé tenni magát, és elkezdett önálló műsorrá válni. Hatalmas lépést jelen­tett a televíziózás fejlődésé­ben, amikor a nagyműsorok közti hézagokat — a szünet he­lyén - kezdték ötperces prog­ramokkal kitölteni. A reklám, a tévétorna, a képújság, a betűreklám mind abban közös, hogy a műsorszerkezetben öt perc jut rájuk. Később azért, hogy a néző ne akármivel töltse el a nem akármilyen nagyműsorok közti szünetet, a tévé gondoskodott a szünet kulturált kihasználásáról. Így az utóbbi időben az egyes művészeti ágak kaptak heti öt­öt percet, hogy pótolják mű­veltségünk hézagait. A legré­gibb műsor ezek közül a Vers mindenkinek, amiben ugyebár Pilinszky Apokrilje vagy Ju­hásztól a Babonák napja, csü­törtök soha nem fog elhang­zani, mert meghaladja az öt percet. Ahogy a legszelleme­sebb című Van öt perce? című zenei műsorban sem fogjuk hallani, mondjuk, a Bolero t. A legtöbb haszna még a kép­zőművészeti sorozatnak van, mert arról legalább egy új­hullámos zenekar el tudta ne­vezni magát, ily módon: Hófe­hérke és a hét műtárgya. E kulturális műsorok mellett még számos ötperces program szol­gálja a néző épülését: a Há­rom nap tévéműsora, a Közön­ségszolgálat tájékoztatója, az Egészségünkért! stb. Ezek a heti műsoridőből összesen há­rom-négy órát tesznek ki. Jegy­zetíró szívesebben látna he­lyettük néhány nagyműsort, amire rá lehetne hangolódni, amiben el lehetne mélyedni. Az öt perc többnyire arra sem elég, hogy néző hozzáédesges­se magát a műsorhoz, hogy megértse, miről is van szó. Persze ez legtöbbször nem is baj, mert a nagyműsorok kö­zötti öt perc néző számára ma is szünetként funkcionál, akár van ott műsor, akár nincs. Né­ző ma is otthagyja a készü­léket néhány percre, csak most nem lehet benne biztos, nem marad-e le valamiről. Az öt­perces műsorok elszaporodása az adást egyre inkább klip­szerűvé teszi, hiszen az ötper­ces műsorok zöme sem más, mint egy sorozat villanás. Az adás mozaikokra bontása már azt sem engedi meg, hogy egy alig másfél órás proqram egész­ben menjen. A Kishont-műsort is két hétvégére kellett szét­vágni, nehogy a nézőknek jó­ból is megártson a sok. Még megérjük, hogy az adós csupa kisműsorból fog állni, hogy a filmeket szétszabdalják a reklámok (amiket mostantól percenként potom párezer svájci frankért külföldiek is hirdethetnek a magyar tévé­ben), és akkor majd az egész műsor betölti azt a szerepet, amiből az ötperces programok megszülettek. De ettől a lehe­tőségtől ne féljünk. Hiszen ma sincs lényeges különbség akö­zött, hogy valami (ötperces): műsor vagy szünet. M. P.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents