Dunántúli Napló, 1988. február (45. évfolyam, 31-59. szám)
1988-02-24 / 54. szám
1988. február 24., szerda Dunántúli napló 3 Szellemei es gittrfcnäxiut*! lit ön Érettségizett lány állást keres... 99 A pécsi Janus Pannonius Gimnázium IV. E osztályában Fotó: Proksza László Mintha a sajátját építené A leendő objektum neve: közös hasznosítású művelődési ház Erzsit nem vették fel az egyetemre az érettségi után. A család nekilátott állást keresni. Erzsi ugyan az orvosira jelentkezett, de mamájának egy könyvtárba volt protekciója. Átmenetileg ez is megfelelt. . . Anikó nem egyetemre készül, szakmát szeretne tanulni az érettségi utón, fodrászatot. De nincs, aki tanulóként alkalmazná. Nehéz helyet találni, nehéz elindulni manapság. És legnehezebb a fiatal lányoknak. Az érettségi valaha belépőt jelentett az értelmiségi pályáknak legalább az előszobájába. Belépőt a középosztályba. Ma szívesen emlegetik egyesek, hogy az semmi, az nem elég, és abból nem lehet megélni. Érettségi után tanfolyam Nem Így látják az érettségi előtt álló lányok a Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskolában: szerintük igenis sok olyan pólya van, ahol nem árt, ha a kezdő is kulturáltabb, intelligensebb, valóban műveltséget is szerzett az érettségi bizonyítvány mellé. De azt is elsorolják, milyen nehéz érettségi után valamilyen szakma után nézni —, mert ugye, nem tanul mindenki tovább a gimnáziumból. Ezzel a korosztállyal foglalkozik jó ideje a munkaügyi és o művelődési osztály Baranya Megye Tanácsán. Most indítottak el egy kezdeményezést, ami összehozza az állás után járó, szakképzetlen fiatal lányokat és a munkaerőhiánnyal küszködő egészségügyet. A megyei tanács —, bár Baranyában egyelőre kielégítő a helyzet a munkaerőpiacon —, a következőt indítványozta: a foglalkoztatási alapból ne csak azok kapjanak, akiknek megszűnt a munkaviszonyuk, és más szakmára, munkahelyre kell őket átképezni, hanem még a nem szakképzett, fiatal pályakezdők is. Eddig két vál- lolat, a Hőerőmű és a Baranya Megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat képezett át érettségi után pályakezdőket. A kórházakban például hiányzik bizonyos kisegítő munkák elvégzésére a segédszemélyzet, ezért ezekkel is a képesítéssel rendelkező középkáderek foglalkoznak, tehát az ő munkájuk is hiányzik valahol. A Megyei Kórház a gesztora annak az új típusú átképzésnek, melyben érettségizett lányok vehetnek részt: egyéves szakmai tanfolyamon sajátítják el az ismereteket, és ez idő alatt a foglalkoztatási alapból leendő bérük háromnegyed részét megkapják. Dr. Fodor Imréné munkaügyi osztályvezető-helyettes és dr. Bárdi László főtanácsos, a megyei művelődési osztály középiskolai csoportvezetője mutatta be ezt a programot, majd elbeszélgettünk ennek hátteréről és lehetőségeiről: A nagylétszámú korosztály — A két osztály évek óta figyeli az iskolákból kilépő generációk sorsát — mondja Fo- dorné, — annál is inkább, mivel most kezdték el a középiskolát a ,,Ra*kó-unokák'’, azaz egy nagy létszámú korosztály. Remélem, nem panaszként hangzik ez a számból. Jó, hogy végre több a fiatal —, de sajnálatos, hogy felnőtté válásuk az ország ilyen válságos periódusával esik egybe. Amikor az elmúlt évtizedben a legkevesebben végezték el a nyolc osztályt, az 4800 fiatalt jelentett — pár év múlva 6800 fő jelentkezik tizennégy évesen iskoláért, majd később munkahelyért. Dr. Bárdi László arról beszél, merre volna bővíthető ez az érettségi utáni képzés: — Egy sor olyan szakma von, amire csak érettségi után lehet jelentkezni: fényképész, optikus, fogtechnikus stb. és ez a fiatal, tanulóviszonyban van a megfelelő szakmunkás- képző iskolával. Az új típusú képzésben — szakképzetlen érettségizettek intenzív átképzésekor — már munkaviszonyban van leendő munkahelyével. Előlegezett bérét az ÁBMH adja a központi átképzési alapból. — Az érettségizők jó részét nem veszik fel első jelentkezésekor az egyetemre, de néhányon idővel újra megpróbálnák a másfajta szakmát adó továbbtanulást is. Átmenetileg nem haszontalan, ha a fiatal valamilyen, az érdeklődésével egybevágó, rövid idő alatt elsajátítható szakmának szenteli oz idejét. — Másrészt egyre több az olyan terület, például a kiskereskedelemben, a kis szállodáknál, kempingeknél, az idegenforgalomban, a szolgáltatásokban, ahol egyszerűen fölösleges a 3—4 éves jelenlegi szűk szakmai képzés. Sokkal inkább szükség van az érettségi által kapott általános műveltségre, nyelvek, az anyanyelv tudására, kommuni- kativitósra. Sok cég keresi az átlagosnál intelligensebb fiatalt, aki egy intenzív tanfolyamon el tudná sajátítani a feladatokat. — Lehet, hogy pár év múlva egészen mást, kell megtanulnia a dolgozónak — fűzi tovább a gondolatsort dr. Fodor Imréné, — mert a vállalat átállt valami másra. Előtérbe kerültek a képzés azon formái, melyek szerint csak a szakmát érdemes ráfejelni egy középfokra, egy érettségire. Ez a forma tud majd rugalmasan alkalmazkodni azokhoz a gazdasági változásokhoz, amelyek 1990— 94 körül fognak beérni. Mi ezt követni próbáljuk, új ajánlatokat fogunk tenni a fiataloknak, akiknek tudniuk kell, hogy igenis fontos az érettségi, és fontos, hogy komoly tanulással, nyelvek elsajátításával kell tölteniük a gimnáziumi éveket. Komolyan kéne venni, gyerekek Másnap beszélgetek a Janus Pannonius Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola növendékeivel. Olyan gimnazista lányokkal, akik szakmát szeretnének tanulni az érettségi után. Tóth Béla igazgatóhelyettes elmondja előtte, hogy évek óta milyen nehéz ezeknek a lányoknak az indulás. — Jó gondolat az ilyen érettségi utáni sűrített tanfolyam — viszi a szót az egyik diáklány. — Tulajdonképpen mind ilyet keresünk, de valami nem stimmel. Én hiába szeretnék cukrász lenni gyerekkorom óta, maszek nem vesz fel tanulónak, állami cégnél pedig csak söprögetést bíznak a tanulóra. Ezt halljuk a villany- szerelést és egyéb szakmákat tanuló fiúktól is. Ezek a lányok, bár nem egyetemre készülnek, iaen öntudatosak és tudják az érettségi értékét. Érzik, hogy többek lettek e négy év alatt amit, bevallják, jobban ki kellett volna használni. De igazán nem halmozzák el őket kitanulható szakmák kínálatával. — Egy tájékoztató kellene — mondják. — Állítólag sok a hiányszakma, a sokféle érdekes mesterség, de ha érdeklődünk, zárt ojtó fogad mindenütt. — Biztosak benne ők is, hogy sok az olyan szakma, ahol egy érettségizett lány hamar bebizonyítaná rátermettségét. Egykori gazdasági nőiskolában beszélgetünk, s felvetem a kérdést, nem volna-e üdvös, a háztartás tudományával megismerkedni ebben az életkorban, elvégre ők pór év múlva háziasszonyok, családanyák lesznek. A leánykoszorú lelkesen helyesel, és a gyakorlati foglalkozásokat dicséri, melyeket számukra érthetetlen módon szorított ki a technika tantárgy. De az ilyenfajta iskola nincs még újra kitalálva, pedig beszélgetőpartnereim se csak pénzkeresőként szeretnék leélni életüket. És végül: nemrég egy országos tanácskozáson volt szó e nagylétszámú korosztály és a válság közötti összefüggésekről. A nálunk szerencsésebb országok, (Svédország, Franciaország) époen az ilyen mélypontok idején adtak több pénzt az oktatásra. így készültek a kilábalásra. A fiatalokat ahelyett, hogy munkanélküliként hagyták volna tengeni- lengeni, iskolapadokba ültették. Biztosabb hely oz, mint az utca. Nálunk nem biztos, hogy ez így fog sikerülni. Ez a nagylétszámú korosztály, mely zsúfoltságban járta végig iskoláit, egy másfajta gazdaságba kell hogy belépjen a következő évtizedben. Tehát okosabban kellene kihasználni az iskolában, a mindenfajta iskolában töltött időt. Tudatosítani kellene benne, hogy rájuk igenis kemény feladatok várnak — és a janusista lányokkal beszélgetve elcsodálkoztam: mennyire tudják ezt a mostani tizenévesek. Egy községi tanács művelődési házat akar építeni. Nagy- peterden úgy gondolják, művelődés az is, ha van tornatermük a gyerekeknek, s ha a helybeli - meg a tanácsi- lag idetartozó hét községbeli — fiatalok nem Szigetváron, hanem helyben, szép környezetben kötnek házasságot. Legyen egy olyan ház, ahol színházat fogadhatnak, s a tüdőszűrést is megtarthatják kulturált körülmények között. Ezért a leendő objektum neve: nagypelerdi közös hasznosítású művelődési ház. Tanácsülés kora délután. Dr. Tornai Zsoltné tanácselnök bemutatja a tervezőt. Nagy Ervin - ő tervezte a ceglédpusz- tai faluházat is — a tanácsülésre elhozta rajzait és a ház mellett szóló érveit. A hely adott, a templom háta mögé, az iskola mellé rendelték a házat. A feladat: minél több funkciót, minél olcsóbban. A földszinten majdnem kör alakú nagyterem, amelyet oszlopsor határol: értekezletek, színházi előadások színhelye, és öt perc alatt leengedhető háló segítségével tornateremmé alakítható ez a 300 négyzetméter. Van díszterem, klub, irodák az emeleten, a díszterem lenne a há- zassáqkötő. — Az ilyen házakat helyi iparosok építhetik — mondja Nagy Ervin. — Nem sok benne a kőművesmunka, felhasználható bontásból származó tégla is. Sok az ácsmunka, de kevés famunkához kell szakképzett mester: többsége betanított szinten elvégezhető. A héjszerü fatető és a tetőszerkezet elemeit előre le lehet gyártani: akár már most el- ikezdheti egy betanított munkás. Mi kiszámítottuk a vastagságot, méretet stb. egy bizonyos fára, ha más fát vesznek, újra elvégezzük a méretezést. Egy százoldalas könyvben minden egyes zsindely és szelemen stb. mérete meg van adva. Tehát ha van néhány ügyes helyi mester, használha. tó bontott anyag, olcsó rönkfa, s főleg, ha van egy ember, akit a tanács ezért fizet és három-négy évig csak ez a munkája - a szervezés és az anyagbeszerzés —, aki úgy foglalkozik a házzal, mintha a sajátját építené, s ha minden fillért meg tudunk fogni, akkor 10 millióból ki lehet hozni az egészet. A terv két ütemmel számol: a földszintet viszonylag hamar birtokba lehet venni, s ha esetleg elfogy a pénz, az emeleti helyiségeket később lehet kialakítani. Az elnök elmondja: 5 millió már van, a tsz felajánlott félmilliót, tárgyalnak egy takarékszövetkezettel, országos alapból pályázat révén ígéretet kaptak — egyszóval elméletileg együtt a pénz. A vita nehezen indul, de aztán belelendül. Egyesek lelkesen sürgetők, mások támo- gatóan vagy kétkedőén érdeklődnek (vajon, akik nem szólnak, melyik táborba tartoznak?). A kérdések: Működik-e már valahol ilyen ház? Igen, Zala- szentlászlón, az elnök a nagy- peterdiek ügyét támogató Megyei Művelődési Központ munkatársaival már járt ott. Később kiderül, hogy — amúgy nem hivatalosan —, az egyik pedagógus is elment megnézni magának a házat. A pedagógusok addig ellenezték az építkezést, míg azt hitték, megrövidíti az iskolát egy tornateremmel. Ragaszkodunk a házasságkötő teremhez, mondja valaki. Lehet-e pécsi színészeket hívni, esetleg színházat? Lehet: a színpadnyilás 12 méter, a díszletek az udvar felől autóról berakhatok. Egy lendülettel csináljuk meg az egészet, ne két ütemben! Miből lógjuk lenntartani? Erre a kérdésre most még nem tud válaszolni az elnök. Azért Írjuk lel a nyugatnémet ácsok címét, akik a ceg- lédpusztai házat építették, mondja valaki ironikusan. Naqy Ervin válasza: a nyugatnémet ácsok nem jobbak a magyar ácsoknál, csak fegyelmezettebbek. Jó lett volna előbb látni a tervet, szól egy tanácstag, s egy másik azt kérdi: Nincs több terv, csak egyből lehet választani? Csak ez van, de méa semmi sem dőlt el. A májusi tanácsülésen kell határozni, mondja az elnök. Valaki falugyűlést javasol, ezt elfogadják, s addig közszemlére teszik ki a tervet. A művelődési házat támogatók voltak többségben, de a fontolva haladók is szól, hangot koptak. Remélhetőleg a nagypeterdi döntésben a megfontoltság és a lelkesedés egyforma súlyt kap. És a házat az egész falu úgy építi majd fel, mintha a saját házát építené - mint aki a saját jövőjére gondol. G. T. A HNF országos elnöksége pedagógiai bizottságának ülése A pedagógusok és a szülők együttműködésének lehetőségeit vitatta meg a Hazafias Népfront országos elnökségének pedagógiai bizottsága kedden a HNF Országos Tanácsa székházában tartott ülé. sén. Az előterjesztés megállapítja: a gyermeknevelésben a családé az elsőrendű szerep. A siker érdekében a pedagógusok és a szülők viszonyát alapjaiban szükséges megváltoztatni. Az új szemlélet most azt kívánja, hogy egymást ne versenytársnak fogják fel, akik egymás ellen küzdenek a maguk igazáért, hanem olyan munkatársaknak, akik kölcsönös kompromisszumokra alapozzák szövetségüket. Legyen! II Mondó az úr: „Legyen világosság”, és lón világosság. A néző, teremtő kedvében, és a határozat ilyetén eredményes végrehajtásán felbuzdulva, maga is arra gondol: „legyen világosság". így hát lekapcsolja a villanyt, és bekapcsolja a tévét. És lesz világosság. Az első napon — lévén adásszünet — még csak világosság lesz a képernyőn, de ha emiatt teremtőképességében nem csalatkozik, és a hét következő napján is a gombhoz, vagy a tóvkapcsolóhoz nyúl, akiko, tanúja lehet annak a csodának, hogy a (képernyő)- világ benépesül. S a világot benépesítő programok között már szerdán megjelenik egy feszólító műsor — még csak óvatos kísérlet —, mely a tévéhatározatok közt a legszerényebb. Hiszen nem akar mást, csak annyit: Álljunk meg egy szóra! A közmegegyezésben partner néző eleget tesz a felszólításnak, és ültében megáll. A teremtett képernyővilágból — e sikeres akcióprogram láttán -, újabb célkitűzés érkezik, immár pénteken, mely nem kevesebbet kíván, mint azt, hogy: Nézze meg az ember! Az „álljunk" után a „nézze meg", már nagyobb feladatot ró a nézőre. Mindez azonban csak szerény előterjesztés a hetedik nap programcsomagjához képest. A heti rendes pihenőnapon, amikor az úr megteheti, hogy pihen, a Magyar Televízió lázas teremtőtevékenységbe fog. „Legyen világosság!" — szólt egykor a célkitűzés. Ehhez képest Rátonyi Róbert úgy akarja otthonosabbá tenni a világot, hogy így invitál: Legyen a vendégem! S lám, a világ milyen otthonos: lesz is neki vendége. Mindjárt kettő, a mókamester Balázs Péter, és az ő vendége, Pe- remartoni Krisztina, aki (talán erre az idősebb jegyzetolvasók még emlékeznek), hajdanában egy aerobic nevű mozgalom jeles hazai propagátora volt. Most hangtalan énekesnőként mutatkozott be. Ezek után a televízió gondoskodik arról, hogy a „legyenből" ne legyen Gállos Orsolya elég. Hiszen a vendégeskedést követően Rózsa György meleg invitálásának örülhetünk: Legyen szerencsénk! De ha az invitálást el is fogadjuk, szerencsénk akkor se lesz. Ha pedig a felszólítást mint óhajt, vagy határozatot fogjuk fel, a címből akkor is csak a „legyen” marad meg. A szerencsére vonatkozó állásfoglalást, ráolvasást és imát nem sikerült valórc- váltanunk. Csak ki kell néznünk a képernyőn kívüli világra. Mindenhol csak az a sok legyen, a szerencse meg sehol. De, hogy ezen a helyzeten nehogy nagyon elszontyolodjunk, és hogy nehogy nagyon magunkra hagyottnak érezzük magunkat a teremtésben, a televízió — a néző és hangulata iránti felelősségérzettől átitatva — közös akcióra buzdít bennünket, arra, hogy: Nézzük együtt! S ha már együtt nézzük (ha nem is ugyanazt látjuk), legalább összetar- tozónak érezhetjük magunkat — a világosságban is, és abban is. ami ettől el van választva és ennek az ellentéte. Hiszen mi mindannyian nézőtársak vagyunk. És mi mind láthatjuk a televízióban, hogy „legyenek” már vannak - de „vanak" még nincsenek. Vasárnap este van. A hetedik nap és a heti tévéműsor vége. Jegyzetíró kikapcsolja a tévét és fölkapcsolja a villanyt. Úgy határoz, hogy megírja a heti jegyzetet. Odaül az írógéphez. Arra gondol, legalább valaminek már lennie kellene. És megfogalmazza szerény, ámde világos óhaját, amikor a lap tetejére fölírja az újabb jegyzet címét: Legyen! M. P.
