Dunántúli Napló, 1988. február (45. évfolyam, 31-59. szám)

1988-02-15 / 45. szám

Halálozás A Pécsi Nemzeti Színház igaz­gatósága és társulata megren­düléssel tudatja, hogy BOROSI JUDIT énekkari tag, tragikus körülmények között el­hunyt. Temetése február 17-én lesz Gyöngyösön. Emlékét kegye­lettel megőrizzük! Megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, OZV. TRATNYEK IMRÉMÉ 90 éves korában elhunyt. Teme­tése február 17-én fél 2 órakor lesz a pécsi köztemető kápolná­jából. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GYURGYEVIC JANOSNÉ (Ima-tánti), 88 éves korában elhunyt. Teme­tése február 17-én fél 4 árakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló csalód. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamám, testvérem, VARRÓ LAJOSNÉ Gvárits Margit váratlanul elhunyt. Temetése feb­ruár 18-án fél 4 órakor lesz a pécsi központi temető kápolná­jából. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanya, anyós, nagy­mama és dédmami, OZV. LECHER MATYASNÉ Magyar Anna, pellérdi lakos, hosszan tartó, sú­lyos betegségben február 10-én 83 éves korában örökre megpi­hent. Temetése február 19-én 3 órakor lesz a pellérdi temetőben. Gyászoló lánya, veje, unokája és családja. Megrendültén tudatjuk, Hogy szeretett férjem, édesapám, apó­som, vöm és kedves rokonunk, MOLNÁR LAJOS, Pécs, Majtényi u. 20., volt kö­rösi lakos, gyágyithatatlan be­tegségben, rövid szenvedés után 39 éves korában elhunyt. Teme­téséről később történik intézke­dés. A gyászoló család. Köszönet Hálás szívvel mondunk köszö- szönetet a kedves rokonoknak, munkatársaknak, jó barátoknak, jó szomszédoknak. a Porcelán- gyár vezetőségének és szakszer­vezetének, a fémsajtoló dolgozói­nak, ismerősöknek, akik felejthe­tetlen halottunk, VIDA ÁRPÁD temetésén részt vettek és koszo­rúkkal, virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszö­netét rokonoknak, barátoknak és ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, PFEFFER KAROLYNÉ temetésén részt vettek, virágok küldésével mérhetetlen fájdal­munkban osztoztak. Gyászoló leá­nya és családja. Köszönetünket fejezzük ki a ked­ves rokonoknak, szomszédoknak, barátoknak, ismerősöknek, akik fe­lejthetetlen halottunk, OZV. TÓTH FERENCNÉ temetésén részt vettek, virágok­kal kisérték öt utolsó útjára. A gyászoló család. Hálás szivvel mondunk köszö­netét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, mun­katársaknak és intézményeknek, akak felejthetetlen halottunk, DR. VARGA KLARA temetésén részt vettek, koszorúk, virágok, táviratok küldésével fáj­dalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazok­nak a rokonoknak, szomszédok­nak, jó barátoknak, akik feled­hetetlen édesapánk, GULYAS JANOS temetésén részt vettek, virágokkal fájdalmunkat enyhítették. A gyá­szoló család. Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik szeretett halottunkat, KOSZTOLÁNYI MIHALYNÉT Mayer Gizellát utolsó útjára elkísérték, koszo­rúk, virágok küldésével, részvét- nyilvánitásukkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik édesanyánk, OZV. STEFEK ISTVANNÉ Jokl Hermina temetésén megjelenésükkel meg­tiszteltek. Halmai család. Hálás szivvel mondunk köszö­netét minden kedves rokonnak, barátnak, ismerősnek, szomszéd­nak, ház lakóinak, akik felejthe­tetlen halottunk, IFJ. MAKK JÓZSEFNÉ Lukács Irén temetésén részt vettek, koszorúk­kal, virágokkal, távirattal mély fájdalmunkban őszinte szivvel osz­toztak. A gyászoló család. Hálós szivvel mondunk köszöne­tét mindazoknak a kedves roko­noknak, ismerősöknek, szomszé­doknak, akik SCHISZLER GYÖRGY temetésén részt vettek és elkísér­ték utolsó útjára. A gyászoló csa­lád. Dolgozókat felvesznek GYAKORLATTAL rendelkező sza­kácsnőt felveszek. Telefon: 13-090. (22744) SZAKÁCSOT és konyhalányt fel­veszünk egész évben üzemelő üdü­lőnkbe. Ajánlatokat: Harkány, Tán­csics M. u. 50. Telefon: 80-267. (21594) KISIPAROS megbízható, fiatal fér­fi munkaerőt alkalmazna főállás­ban. Szabás jellegű munka végzé­sére. Válaszokat ..Szabász'* jeligé­re a Hunyadi úti hirdetőbe kérem. (21454) A PÉCSI Dohánygyár felvételre keres saját kezelésű bölcsődéjébe szakképzett gondozónőt. Jelentkez­ni lehet: Pécsi Dohánygyár, Pécs, Dohány u. 2—8 (393) A PÉCSI Orvostudományi Egye­tem élelmezési osztálya (Kürt u. 4.) hosszabb helyettesítésre érettségizett adminisztrátort keres felvételre. Je­lentkezés a megadott címen vagy a POTE munkaügyi osztályán. (367) „ORMÁNSÁG" Mgtsz. Sellye, dol­gozókat felvesz az alábbi munka­körbe: elemző közgazdászt egyetemi végzettséggel; energetikust felső­fokú végzettséggel; mezőgazdasági gépszerelőt; autó- és motorszerelő; erögépvezetöt. Jelentkezni lehet: a termelőszövetkezet elnökénél sze­mélyesen (Sellye. Dózsa Gy. u. 22.) vagy telefonon (Sellye: 69). A mun­ka díjazása: a vonatkozó jogsza­bályi előírások alapján, megegye­zés szerint. (344) KERESKEDELMI szervező munka­körben alkalmazunk gépkocsival rendelkező hölgyeket és urakat ju­talékos költségtérítéses rend­szerben. igen kedvező feltételek­kel. Kizárólag a rátermettség a fontos. Előzetes telefonbejelentkezést o 18-900-as számon kérjük 8—18 óráig. (491) A DEL-DUNÁNTÚLI TÜZÉP VÁLLALAT két képesítéssel rendelkező áruforgalmi előadót VESZ FEL, német vagy szerbhorvát nyelvtudással előnyben. Jelentkezés: Pécs, Rákóczi út 17., I. emelet, 101-es szoba. Még jelentkezhet a HARKÁNYI „LANKA" társasüdülő téliesített, összkomfortos, egyszobás, és kétszobás egységeibe. Kérjen tájékoztatót! FELVILÁGOSÍTÁS: munkanapokon 10—12 és 15—18 óra között, a 375-696-os telefonon. Levélcím: LANKA 1536. Budapest 114. Pf.: 380 A PANNON Volán ipari üzem felvesz karosszéria lakatos szakmun­kásokat egymüszakos foglalkozta­tással. Jelentkezni lehet: Pécs, Ba cső B. u. 4. (419) BARANYA Megyei Tejipari Val lalat szállítási üzem alkalma/ autószerelőket, gumiszerelöket, te hergépkocsi mosót, gépjármű diag­nosztikai szerelésben jártas autó­szerelőt. Jelentkezés: Pécs, Ifjúmun­kás u. 2. (521) BARANYA Megyei lejipari Vál­lalat szállítási üzeme felvesz köz- gazdasági érettségivel gépi adat­rögzítőt. Jelentkezés személyesen: Pécs, Ifjúmunkás u. 2. (401) BARANYA Megyei Tejipari Vál­lalat szállítási üzeme felvesz szer­viz segédmunkást, gépjármű diag­nosztikai szerelésben jártas autósze­relőt, tehergépkocsi mosót. Jelent­kezés személyesen: Pécs, Ifjúmun­kás u. 2. (444) KttZlRDIKO Áramszünet lesz február 16-ig, naponta 8—16 óráig Keszü község­ben és a szőlőhegyen. Áramszünet lesz február 16-án, 17-én, 18-án, naponta 8—15.20 óráig a Dr. Veress Endre u. 1—13. sz. épületekben. A DéDASZ pécsi üzemigazgató­sága bejelenti, hogy az alábbi lé­tesítmények elkészültek és 1988. feb­ruár 17-én feszültség alá kerülnek: — Mohács alállomás, 20 kV-os kivezetések átépítése; — Sásd, Rákóczi út, 0,4 kV-os hálózat átépítése; — Romonya—Eilend, 20 kV-os ve­zeték ; — Sásd, Rákóczi út, 0,4 kV-os vezeték; — Eilend—Berkesd, 20 kV-os ve­zeték ; — Mohács, középiskolai kollégium, 1 kV-os kábel csatlakozó. Jelzett időponttól a vezetékek érintése életveszélyes és tilosl A VILLAMOSIPARI és gépjavító SZÖVETKEZET FEL VESZ — üzleti kapcsolatokkal, — marketing-reklám- ismeretekkel rendelkező, — műszaki képzettségű, fiatal munkatársat GYÁRTMÁNYAINAK PIACKUTATÁSÁHOZ. Jelentkezés: részletes önéletrajzzal a szövetkezet személyzeti vezetőjénél. Pécs, Megyeri út 25. LAKAS-INGATLAN Pécs területén eladó egy 320 négyszögöl nagyságú zártkert és 650 négyszögöl szántó- terület. — Érdeklődni: Pécs-Nagyárpád. Ter­melőszövetkezet u. 6. Csolódi. _________________ B ogádon 350 négyszög­öl, részben szőlő-qyj- mölcsös. konyhakert, nagy pince, préshelyi­ség, fölötte 1,5 szoba- konyhós lakható épület eladó. Érdeklődni: 5 óráig, Pécs, Endresz Gy. u. 1. VII. em. 2. ajtó. Pozsgai. Eladó üdülőtelek Cső konyavisontón. Víz, vil­lany, éoitési engedély van. Érdeklődni : Pécs- várad, Petőfi S. u. 11. Horváth. 1 szoba összkomfortos lakrész kiadó 2 diák­lánynak tulajdonos nél­kül. Érdeklődni 29-473- as telefonon. 260 négyszögöl, fele szőlő, fele gyümölcsös, Erdért-faházzal eladó. Pince, villany van. Ér­deklődni : Németh L. u. 8. III. 15. ___________ S iklóson, a Rákóczi u. 27. szóm alatti ház el­adó. Érdeklődni: Sáfó- rik Imre, Siklós, Zrí­nyi u. 9. Délután 4 óra után. Berkesd, Deák F. u. 6. számú összkomfortos ház, gazdálkodósra al- kolmas 400 négyszög­öl kerttel eladó. Ipari áram van. Érdeklődni: helyben 15 óra után. Szőlő eladó Pellérden. 300 négyszögöl. Üt, vii- lanv van. Érdeklődni: Pellérd, Petőfi u. 35. Albérletközvetités (Ki adónak díjtalan) Bar­tók B. u. 21 Telefon: 23-104. 15 -18-ig. 2,5 szobás tanácsi le­lakásom cserélném 1.5 szobás tanácsira. Pécs, Erdei F. u. 4. II. 10. Mohácsi sziget, Alsó- Kanda 54. szám alat­ti tanya 1300 négyszög­öl szántóval, naqy gyü­mölcsössel eladó, kö­zel a töltéshez. Ér­deklődni lehet: Mo­hács, Táncsics M. u. 42. sz. Albérletközvetités. — Pécs, Teréz u. 5. Te­lefon: 22-845. Fonyód központjában bevezetett zöldség gyümölcs pavilon el­adó. Szundi Imre, Tom­pa Mihály u. 64. 18 óra után ADAS-VÉTEL ÁTRIUM kész beton eladás fél 8-tól 4-ig szállítással minden nap 22-392 Jó állapotban lévő UE rendszámú S—100- as Skoda eladó. Ér­deklődni : Pécs, Eszék u. 45.. fszt. 1. i 4&C$. 1 ; TAXI 1 : SZEMÉLY—TEHER §| T: 10 961 1 Skoda S 100-as bontott alkatrészek olcsón el­adók. Telefon: 29-759. Este. Lakásához szükséges tapétáját — beszerez­heti egy helyen —, különleges hang- és höszigetelésü, extra szép barokk stílusú ta­péták, tapétaszegélyek, poszterek, öntapadós tapéták (áttetsző fehér is) érkeztek. Tapéta­szakbolt, a Nevelési Központnál. 1, 6, 7, 101-es buszvégállomás. Közületek, zenészek, fi- oyelem! Szuper válasz­ték a ,,Delta" ügynök­ségtől! Yamaha KX— 5. PSR-11, PSS-57. Ro Iád Juno 106. vala­mint Korg DU—6000 szintetizátor. Ibanez és Yamaha gitárok, Shure. AKG mikrofonok, má. kás dobszerelések stb. Telefon: 72/30-432. AVI A A30N típusú te­hergépkocsi eladó. — TeI. : 26-555 ____________ T elefonkötvényt vesz-ík. 29 759. Este. Feher, sárga. kender­magos, előnevelt csir­kék megrendelhetők a vásárcsarnoki csibe­boltban és Pécs. Állo­más u. 24. Telefon: 10-907, 27-385. VEGYES KÖLTÖZTETÉS. BÚTOR , ZONGORA , PANCÉLSZEKRÉNY- SZALLITAS. _________28-512 D iákok bárminemű munkát vállalnak. Te­lefon: 10-846. Kárász. WEIMAR­rakodógépre megrendelést felveszek. Telefon: 14-184. Gondnoki vagy házfel­ügyelői állást vállalok. Lakás szükséges. „Gya­korlat" jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. TV-JAVÍTAS HELYSZÍNEN. TELEFON: 17-757 NÉMETH. Háztartási gépek javí­tása, bojlerek cseré­je. vízkőtelenítése, hő­tárolós kályhák kar bantartásra. Engels út 211., Makay, 31-443. S9-445 /BÁSTYÁN I FIX.BILUEÍNJCS.OARUS, f GÉPI FÖLDMŰNK A Szobafestés, mázolás, tapétázás. Telefon: 23-104. 15—18 óráig. fKorona^ Tehertajci Pótvizsgázók! Mate­matika—fizika szakos tanár korrepetálást vál­lal. Szigeti út 82 24-897 /Hl/lNk TEHERTAXI nyaralótulajdonosok. ^ FIGYELEM! Utazási Iroda nyaralókat bérelne i nyári időszakba BALATONMARIA és BALATONBERÉNY területén. Ajánlatokat 131266 számra a Magyar Hirdető S. M.-i Igazgatóságához kérjük. A pályázatokat az alábbi cimre kérjük beküldeni: KISZ Baranya Megyei Bizottsága, Pécs, Rét u. 4. 7623. (fflßgS ■ __ CB 31 cs. m am 39 i io tonnáig 26-555 Fregoli főből. mű­anyagból, szögbelövés ponelfúrás előszoba­fal minden méretben megrendelhető o 11-166- os telefonon. Vórhe'y' PANNÓNIA TEHERSZÁLLÍTÁS FIX .BILLENŐPLATÓS ÉS DARUS GÉPKOCSIKKAL m 14-184 — Fregoli, ponelfúras, szögbelövés. Megren­delésre lakberendezési tárgyak felszerelése. Telefon: 28-094. Roczkó. 1 - 10 t TEHERTAXI OBII- 391 FIX BIUENCS DARUS FÉRYP0RT VIDEO CENTER Adás-vétel, Kölcsönzés, Szerviz Pécs. Rókus u. 3a Festés, mózolós, topc- tózös. T.'efon: 25-706. Siklós 861. — Közület­nek is LAKASTATAROZAS? DOMINÓ GMK I Csempézés, burkolás, festés, mázolás, tapétázás, viz vezetékszerelés. Telefon: 21-332. Szőnyegek, bútorkárp *. speciális gépi tisztítá­sa, nyugati vegysze­rekkel! Gorancia! Te­lefon 34-821. Női szabó mindennemű javítást, átalakítást, cipzár bevorrást, bőr vorrási vállal. Ügyön ott Interlock eladó. Alkotmány u. 40. Hozzáértő, szőlőműve­lést vállal felesbe bér be lakható épülettel. „Szőlő" jeligére o Hunyadi úti hirdetőbe. Gyermekfelügyeletet vállalok, bármikor. „Éj­jel. nappal" jeligére a Hunyadi úti hirde­tőbe. Mindennemű festőmun­kát. költségvetést, fes­tés utáni takarítást ha­táridővel vállalunk. — Érdeklődni 8—17 óráig 16-358-as telefonon, es­te o 27-703-os számon. Esküvőre különleges külföldi menyasszonyi és koszorúslány ruhák nagy választékból köl csönözhető. Pécs, Lég­szeszgyár u. 7. II. emelet. Vízumok gyors intéz? se. Bartók B. u. 21. Telefon: 23-104. — 15—18 óráig. Viz- és központifűtés szerelést vállalok. Kö- zületeknek is. 71-010. Kaposvár, Kanizsai u. 54. sz. alatti telepén építkezéshez perlit, ISOLYTH, valamint VÁÉV-Bramac alpesi tetöcserép tartozékai FOLYAMATOSAN KAPHATÓK. 1988. évi szállítással előjegyzést VÁÉV-Bramac tetőcserépre FELVESZÜNK. DUFA ablak és fóliázott belső ajtók mintakollekciója telepünkön MEGTEKINTHETŐ ÉS MEGRENDELHETŐ. Telefon: 82-13-154. MAI MŰSOR SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Világ világos­sága (este 17 órakor). FILM Petőfi: Harc Rómáért (4). Leopárd kommandó (f8) . Kossuth: A Jedi visszatér (9, (12). Tin Tin és a Cápák tava (2. 4). Tiszta Amerika (6, 8). Park: A Jedi visszatér (f4). Mono Lisa (6, 8). Nevelési Központ: Hugó, a víziló (4). Ügy érezte, szabadon él (6). Fizetéstől fizetésig (8). Jószeren­csét: A 222-es járat (f6). Komló, Zrínyi: A szel harcosai (4). Kobra (6, 8). Komló, Zrínyi videómozi: A halál keze (f5). Mohács: Szágul­dó falka (6). Búcsúzás (8). Sziget­vár: Trükkös halál (6, 8). Siklós: Ránts fegyvert (5, 7). Beremend: Lavardin felügyelő (6). Boly: Betty Blue (7). Dunaszekcsö: Pinocchio (4. 7) Harkány: 90 nap (7). Má- gocs: Egy nő. vagy kettő (7). Pécs- várad: Montreali bankrablás (7). Sásd: Férfiak (6) Sellye: Zuhanás közben (7). Szentlörinc: Asz (7). Villány: Krokodil Dundee (5, 7). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Zenes műsor. 8.05: Műsor­ismertetés. Kb. 8.15: Mai programok. 8.20: Mit üzen a Rádió. 9.00: A hét zenemüve. 9.30: Árvák. 9.40: Ki ko­pog? A Gyermekrádió műsora. 10.05: Nyitnikék. 10.35: Operettnyitányok. 11.C0: Bioritmus, életmód, egészség, környezet. 11.20: Eisler-kórusok. 11.33: Húsz év múlva. Rádiójáték. 11.54: Reklám. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Rólunk van szó. 12.45: Házunk tája. A falurádió műsora. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.05: Mű­sorismertetés. 14.10: Egy útikalaúz apoteozisa. Novella. 14.23: Népi ze­ne. 14.55: Édes anyanyelvűnk. 15.00: Kommersz-müvészet. 15.30: Kóruspó­dium. 16.05: Észkerék. Tudományos ismeretterejsztö mogozin. 17.00: Gaz­dasági magazin. 17.30: Csillagképek a Metropolitan Opera egén. 18.01 : Gulyás László: Első szerelem. 18.15: Hol volt, hol nem volt. 18.25: Könyv- újdonsáqok. 18.28: Műsorismertetés. 18.30: Esti magazin. 19.15: Húszas stúdió. Csendestársok. 20.15: Örök­zöld dallamok. 21.10: Pilátus estéje. Novella. 22.20: 1 íz perc külpolitika. 22.30: Egy rádiós naplójából. 0.10: Himnusz. 0.15: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Zenés műsor. 8.05: Verbun­kosok, népdalok. 8.50: Délelőtti tor­na. Közben: 10.45: Láttuk, hallottuk. 11.25: Világújság. 12.00: Hírek né­metül, oroszul és angolul. 12.10: Fúvószene. 12.25: Kis magyar nép­rajz. 12.30: Nóták. 12.58: Műsoris­mertetés. 13.05: Slágermúzeum. 14.00: Kettőtől ötig. A Rádió kíván­ságműsora. 16.58: Műsorismertetés. 17.05: Újdonságainkból. 17.30: ötö­dik sebesség. 18.29: Reklám. 18.30: Tip-top parádé George Michael és és Wham együttes felvételeiből. 19.05: Nóták. 19.30: Sportvilág. 20.03: Show, ami show. Változatok o szóra­kozásra. 23.20: A könyvek könyve. Louis Armstrong koncertlemeze. 0.15: Éjfél utón. BARTÓK RÁDIÓ 8.05: Műsorismertetés. 8.07: Idő­szaki kiállítások. 8.10: Zenekari mu­zsika. 9.00: Félóra népzene. 9.30: Magyar művészek operafelvételei­ből. 10.30: Kamarazene. 11.49: Szimfonikus zene. 13.03: Műsorismer­tetés. 13.05: Profilból és szemben. Elbeszélés. 13.45: Népdalok, nép­táncok. 14.02: Operorészletek. 15.00: Zenekari muzsika. 16.20: Holnap közvetítjük. 17.00: Diákfélóra. Bio­szféra expedíció hazai tájakon Lilla­füreden. 17.15: Pedagogical Pop Gitárral angolul. 17.30: Üj dzsessz- felvételeinkból. 17.50: Haydn: D-dúr szimfónia. 18.20: A hét zenemüve. 18.50: Egészségünkért. 19.03: Műsor- ismertetés. 19.05: Zenei fogalom — zenei élmény. 19.35: Kapcsoljuk a Magyar Rádió márványtermét. Muzsi­kus vendégség. 22.00: Operarész­letek. 22.55: Zenei panoráma. PÉCSI RÁDIÓ 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Informá­ciók Dél-Dunóntúlról. 17.30: Műsor­ismertetés, aktuális témák, könnyű­zene. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjé­ből. 19.05: Német nemzetiségi mű­sor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 16.55: Hírek. 17.00: A Téli Olim­piáról jelentjük. Lesiklás, síugrás, gyorskorcsolya, szánkó, sífutás, mű­korcsolya, jégkorong. Közvetítés Cal- garyból (Kanada). Közben: 18.45: Esti mese. 19.00: Híradó. 21.40: Hatvanhat. Vendég: Somogyi László építésügyi és városfejlesztési minisz­ter. 22.30: Hírek. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 16.00: Jó nopot. 16.50: Magyar nyelvű tv-nopló. 17.10: Krónika. 17.30: Adás gyermekeknek. 17.45: Zmaj-rendezvény Újvidéken. Adás gyermekeknek. 18.00: Művelődési adás. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Szá­mok és betűk: Vetélkedő. 19.00: Tv- Kalendórium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 19.50: Sport. 19.53: Időjárás. 20.00: Éjféli játék — dráma. 21.10: A tudomány és mi. 21.55: Tv-nopló. 22.00: Éjjel is, nappal is. 00.20: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 15.30: Elmulasztották — nézzék meg. Éjjel is. nappal is. 17.25: Zágrábi körkép. 18.00: Téli olimpiai játékok: terepverseny, 30 km, kom­mentár Calgaryból. 18.10: Szemle a Téli Olimpiai játékokról. 18.45: Te­repverseny, 30 km. 20.30: Észak—Dél — filmsorozat. 22.00: Téli olimpiai játékok: Szemle, kommentár Calga­ryból.

Next

/
Thumbnails
Contents