Dunántúli Napló, 1988. január (45. évfolyam, 1-30. szám)

1988-01-12 / 11. szám

Jelentkezés középiskolákba és szakmunkásképzőkbe Ez az írás rövid, tényszerű előzetese annak a lapunk ál­tal szervezett telefonos fórum­nak, amelyre pénteken 16 és 18 óra között kerül sor. A 10-046-os telefonszámon vála­szolnak a meghívott szakembe­rek. Úgy gondoltuk, akkor is érdemes néhány alapvető in­formációval szolgálnunk az ál­talános iskolát befejező tanu­lóknak és szüleiknek, ha a napokban még elsősorban a tanároknak vannak konkrét fel­adataik. Készítik a jellemzése­ket, elbeszélgetnek a szülők­kel és kisdiákokkal, orientálni próbálnak, hiszen a középisko­lákhoz és szakmunkásképzőkhöz március 10-ig kell, hogy meg­érkezzenek a jelentkezési la­pok. A nyolcadikosoknak még van egy kis gondolkozási ide­jük. A jelentkezési lapokon két középfokú tanintézményt, tago­zatot, vagy szakmát is megje­lölhet a továbbtanulni akaró diák. Az első és második he­lyen megjelölt intézmény (ta­gozat vagy szakma) egyben sorrendet is jelent. A sorrend azért fontos, mert az első he­lyen megjelölt intézmény kapja túlnyomórészt először a jelent­kezési lapot. Túlnyomórészt, mert a tava­lyihoz hasonlóan idén is úgy­nevezett szakaszos beiskolázás lesz. Iskolatípustól és a típu­sok tagozatától, profiljától függ, hogy március végén vagy május végén kap-e értesítést a pályázó arról, hogy beju- tott-e és hova. (A részletes ha­táridők és a sorrend az isko­lákban megtekinthetők.) Ter­mészetesen a sikertelen kísér­letekről folyamatosan tájékoz­tatják az érdekelteket az isko­lák, amelyek (várhatóan a ta­valyinál pontosabban betartva a határidőket) továbbküldik a jelentkezési lapot a második­ként megjelölt iskolába. Speciális tantervű gimnáziu­mi osztályokban, túljelentkezés esetén, felvételi vizsga, különös képességeket igénylő szakkö- zéoiskolai osztályokban és szakmáknál pedig alkalmassá­gi vizsga rendezhető, írja az Oktatási törvény egyik végre­hajtási utasítása. Megjelent a Felsőoktatási felvételi tájékoztató Méghozzá korlátozott pél­dányszámban. Eddig hétszer ír­tam meg, különböző változa­tokban, hogy nem jelent meg időben a tájékoztató, hogy te­le van hibával. Most megjelent az idei Fel­sőoktatási felvételi tájékoztató, két kötetben. Az egyik tartal­mazza az alapinformációkat a hazánkban fellelhető vala­mennyi felsőiskoláról, a má­sik közli az előző évi írásbeli felvételik feladatsorát, néhány esetben (nyilván véletlenül), sajnos elfelejtődik a megoldá­sok ismertetése, zömében ezt is tartalmazza ^azonban a kö­tet. Ami külön öröm. No most a teszteket tartal­mazó kötet negyvenezer pél­dányban jött ki, az alapinfor­mációkat tartalmazó kékszinű könyv példányszámáról a Mű­velődési Minisztérium illetékes főosztálya nem tudott felvilá­gosítást nyújtani tegnap. Min­denesetre a pécsi könyvesbol­tokban óva intettek attól, hogy reklámozzam a zömében hét­főn megérkezett tájékoztatót, mondván, úgyis elfogy és ke­vés is lesz. Központi elosztás történt. Tehát bizonyára pl. Nyék- ládházára, ahol köztudottan igen sok egyetem és főiskola található, arányaiban ugyan­annyi jutott, mint máshova . . . Nem marad más hátra, mint az előző években, azaz most is ismertetjük az alapadatokat a felsőiskolába jelentkezés tud­nivalóiról. A Dunántúli Napló egyébként még ebben a hó­napban telefonos fórumot is szervez az egyetemi-főiskolai felvételik tudnivalóiról, meghí­vott szakemberek részvételé­vel. Idén (szerencsére) nem lesz különösebb változás a felvéte­lik rendjében. A jelentkezési lapokat, amelyek nyomtatvány- boltokban kaphatók, március elsejéig kell beadni. Idén érett­ségizők és nappali tagozatra jelentkezők esetén a középfokú tanintézmény igazgatójához, korábbi érettségiző esetében közvetlen az adott egyetemhez vagy főiskolához. Továbbra is százhúsz pontot lehet elérni a felvételiken. Hatvan pontot a középiskolai tárgyak eredménye alapján, harmincat az Írásbeli felvéte­lin, harmincat pedig a szóbe­lin. Idén is lesznek néhány tárgyból közös írásbeli érettsé­gi-felvételi vizsgák. Időpontjuk május 23—24. A többi tárgy Írásbelije az eddigieknél ko­rábban, május 25—26-án lesz. A szóbeli megmérettetéseket június 23. és 30. között tartják a magyar felsőoktatási intéz­ményekben. Egyetlen, viszonylag jelentős nek mondható, új vonásról számolhatunk be. Erről szó szerint idézzük az MTI közle ményét: ,,A jelentkezők eset leges fellebbezési és átirányí tási kérelméhez a felsőoktatási intézménynél beszerezhető egy séges űrlap készül. Tavaly öt ezer ilyen kérelemről döntőt tek." A lapunk által szervezett te­lefonos fórumról időben érte­sítjük olvasóinkat, a fontosabb kérdésekre és a pécsi újdonsá­gokra utána részletesen vissza­térünk. Bozsik László Bíróság előtt az álorvosnö Kuruzslós, lopás, csalás, köz­okirathamisítás, sikkasztás bűn­tette, valamint sikkasztás és gondatlan veszélyeztetés vét­sége ügyében kezdett tárgya­lást hétfőn a Budapesti XX-^ XXI. Kerületi Bíróságon dr- Parti Jánosné tanácsa. A vádirat szerint Szentpéte- ri Zoltánná, született Deáki Márta, érdligeti lakos, noha asszisztensi, ápolónői és védő­női képesítése volt, személyi igazolványába, neve ‘ mellé doktori címet írt be, ismerő­seinek pedig orvosként mu­tatkozott be. A múlt év ele­jén orvosnak adva ki magát, megismerkedett a már gyó­gyíthatatlan beteg Nádas Gá­bor családjával és kezelőorvo­saival. Elvállalta a beteg ott­honi kezelését, és szakszerűt­len közreműködésével veszé­lyeztette annak életét. Ebben az időben 45 ezer forintot kért kölcsön Nádas Gábornétól, azzal az ürüggyel, hogy az összeget egy orvoscsoportnak adja át. A pénzt azonban megtartotta, saját céljaira használta fel és később sem fizette vissza. A perirat szerint a vádlott más ismerőseitől is kért köl­csön különböző összegeket, ruhaneműket, amelyeket az­után nem adott vissza, több esetben pedig pénzt és hasz­nálati tárgyakat tulajdonított Tehát az adott középfokú in­tézményhez március tízig kell az általános iskoláknak eljut­tatniuk a diákok jelentkezési lapjait. Két kivétel van: a mű­vészeti szakközépiskolákba és a honvéd kollégiumba pályázók­tól már február 10-ig várják a lapokat, hiszen, akik a felvéte­li-alkalmassági vizsgán sikerte­lenül szerepeltek, jelentkezhet­nek másik két újabb helyre. A részletekről telefonos fó­rum pénteken 16—18 óra kö­zött, a 10-046-os telefonon. Az érdekesebb, közérdeklődésre számító kérdésekre és vála­szokra jövő szerdai számunk­ban visszatérünk. 4 pályázatokat január 23-fg lehet beadni Felújításra váró üres bérlakások A Pécsi Városi Tanács La­kás- és Helyiséggazdálkodás^ Osztályán megtekinthető a felújításra szoruló bérlakások címjegyzéke. A lakásokat azok igényelhetik, akik a lakásügyi hatóság által meghatározott feltételek mellett vállalják a megpályázott lakás felújítását, korszerűsítését. Több jelent­kező esetén a lakásügyi bi-| zottság dönt a lakás oda­ítéléséről. Kik pályázhatnak, milyen feltételek mellett, s milyen la­káshoz juthatnak? A Lakás- és Helyiséggazdál­kodási Osztálytól kapott tá­jékoztatás szerint a címjegy­zéken olyan elhanyagolt álla­potban lévő lakások szerepel­nek, amelyek halál, illetve le­mondás útján üresedtek meg,' s felújításuk nem gazdaságos' a PIK Vállalatnak. Egyelőre az I. számú házkezelőség tek rületén végeztek felmérést, amelynek eredményeként 12 lakásra nyújtható be pálya-' zat. A PIK Vállalat szakemberei által előzetesen készített fel­mérés alapján például a Zsolnay Vilmos utcában, egy; 44 négyzetméteres, komfort nélküli lakás tervezett felújí­tási költsége 200 ezer forint, a Fürst Sándor utcában egy 31 négyzetméteres, komfort nélküli lakásé 150 ezer forint, a Vöröskereszt utcában, egy 46 négyzetméteies, komfortos Emelték a rendszeres szociális segélyt Az Ágoston téri szociális otthon társalgója Fotó: Kóródi Gábor Szociális fejlesztések Baranyában Részben intézményi fejlesz­téssel, részben a törődés kü­lönböző formáinak szélesítésé­vel idén is folytatódik az idős emberekről gondoskodás Ba­ranyában. Legkorábban a he- lesfai szociális otthon rekon­strukciója befejezésének örül­hetnek az ott lakók, amely egyben 50 személyes fejlesztést is jelent. Tavaszra tervezik az átadást, s az intézmény ek­kortól tudja fogadni az új la­kóit. A mozsgói szociális ott­hon korszerűsítése ugyan nem jelent plusz létszám lehetősé­get, ám lényegesen javulnak a .lakók és a dolgozók körülmé­nyei. A munka befejezését a félév végére tervezik. Idén öt klubhoz — régi ne­vén napközi -, tud működési költséget és létszámfejlesztést adni a megyei tanács. A jelen­legi információk szerint a nagykozáriak, az oroszlóiak, a drávasztáraiak és a bikaliak szeretnének klubot létesíteni, tehát az ötből négyre már van jelentkező. Szigetváron régi igényt elégítene ki egy idénre tervezett hetes napközi létre­hozása, a babarci tanács pe­Meg kérdeztük: Lehet-e biztosítani a sírokat? Vasárnapi lapunkban bizo­nyára sokan megdöbbenéssel olvasták a szentlőrinci teme­tőben történt vandál sirrongá- lások esetét. Ennek kapcsán kerestük meg a két nagy biz­tosító céget- Mindkét vállalat igazgatójának ugyanazt ai kérdést tettük fel: lehet-e1 náluk sírbiztosítást kötni?­Palaczky János, az Állami Biztosító Baranya Megyei ki- rendeltségének igazgatója: — Nálunk eddig egy ügyfél sem jelentkezett ilyen kérelemmel, ezért nem foglalkoztunk sír­biztosítások kötésével. Ameny- nviben igény van rá, termé­szetesen nálunk is megköthe­tő ez a biztosítási forma. A Hungária Biztositó Bara­nya Megyei Igazgatóságának képviseletében Kovácsné Timár Ildikó üzleti szolgáltatási osz­tályvezető nyilatkozott: — Ná­lunk 1987. október 1-től lehet kötni sirbiztosítást. Sajnos ke­vesen ismerik ezt a lehetősé­get, eddig csak tizenheten vették igénybe. Hozzátartozó­juk sírját, kriptáját, urnáját biztosították. Kovácsné Timár Ildikótól azt is megtudtuk, hogy a sírbizto­sítás a természetes elrongáló- dáson — sárgulás, elszínező­dés —, kívül, minden 200 Ft feletti kárra vonatkozik. Nem esnek azonban a biztosítás alá például a sírt, urnát krip­tát díszítő virágok. Sírbiztosí­tási szerződés minden Hungá­ria Biztosító egységnél köthe­tő. A feltétel csupán annyi: legalább egy évre előre ki kell fizetni a biztosítási költ­séget. Ez minden esetben a síremlék, kripta vagy urna értékének 2 százaléka. H. A­dig a versendi napközit szeret­né bentlakásossá fejleszteni. A gondozási központok ala­kulásával folyamatosan növek­szik a házi gondozási körzetek száma. Idén újabb tíz kialakí­tására lesz lehetőség. A gon­dozónői állásokat és a költsé­get a megyei tanács állja. Januártól három újabb csa­ládi főzőhely létesült: Dráva- iványiban, Baselban és Báno­son oldották meg így a rend­szeres étkezést igénylő idős emberek ellátását. Ezeken kívül további négy-öt újabb főző­hely kialakítására lesz anyagi fedezet. A segélykeret összegének emeléséről jelenleg még nincs pontos információ, de a minisz­térium előzetes tájékoztatása szerint— idén is lesz pótkeret, vagyis annyi bizonyos, hogy a tavalyi kilencvenmillió forint­nál több jut ilyen célra. Már- csak azért is, mert tizenöt százalékkal megemelték a rendszeres szociális segély ösz- szegét, amely a hetven év alattiaknál januártól 2780, a hetven év felettieknél pedig 2898 forint. A saját jogon szer­zett öregségi nyugdíj alsó ha­tára a hetven év alattiaknál 2980, a hetven év felettieknél pedig 3128 forint. A nyugdij- minimummal, vagy ennél ala­csonyabb összegű jövedelem­mel rendelkezőknek nem kell fizetniük a területi gondozás különböző formáiért, így pél­dául az étkeztetésért, a házi gondozásért. Mivel a szeptem­beri minisztertanácsi ülést kö­vetően a kormányszóvivő beje­lentette, hogy eltörlik a 150 Ft- os klubtagsági díjat, várják az erre nem vonatkozó rendelke­zést. T. É. lakásé 90 ezer forint, Vasason, egy 35 négyzetméteres, fél- komfortosé 150 ezer forint. Ezek tájékoztató jellegű ada­tok, mert a továbbiakban az Ingatlankezelő Vállalat a mű­szaki hatósággal egyezteti a felújítási lehetőségeket és a költségeket. Az Ingatlankezelő Vállalat­tól kapott információ szerint a leendő bérlők költségeinek megtérítésére az alábbi teher tőségek vannak. Egyösszegű térítésre akkor jogosult a bérlő, ha jövedel­mi, vagyoni és szociális hely­zeténél fogva egyébként ta­nácsi bérlakásra lenne jogo­sult. így fiatal házasoknál, ha az egy főre jutó átlagos havi jövedelem nem haladja meg a 3500 forintot, gyermekét egyedül nevelő szülőnél, va­lamint mozgáskorlátozottnál, nyugdíjasnál a 4000 forintot, egyéb esetekben pedig a 2900 forintot. A másik lehető­ség pedig, hogy a bérlő az érvényesíthető költségeit 23 év alatt lelakhatja- A bérlő érvényesíthető költségeiből ter­mészetesen levonják a lakás- használatbavételi diját. Az el­számolásnál elfogadják a kis­iparős, illetve vállalat által adott számlát, illetve házila­gos kivitelezés esetében a ténylegesen felmerült anyag­költségek mellett elszámolható munkadíjként, a PIK-nél irányadó 70 forintos órabér. A munkák megkezdése előtt az Ingatlankezelő Vállalat írásbeli megállapodást köt a leendő bérlővel a költségek megtérítésének módjáról. A II. és III. számú házkeze- lőségek a felmérést tovább folytatják a városban, így február végére újabb lakások kerülnek címjegyzékre. M. Gy. Fejlesztik a posta- szolgálatot Ebben az évben valamivel több mint egymilliárd jorint jut a hagyományos postaszolgálat fejlesztésére, beruházásaira. A legnagyobb munkák sorá­ban az év végére fejeződik be a fővárosban, az Orczy téren a Központi Hírlapfeldolgozó üzem építése. Az épület már teljesen készen van, jelenleg a belső szerelési munkák foly­nak. A Salgótarjáni Kohászati üzemek bátonyterenyei gyára szállítja, szereli az anyagmoz­gató gépeket. A Polár Kis­szövetkezet o számítógépes termelésirányító rendszert építi ki, ezzel oldják meg a mun­kafolyamatok teljes vagy rész­beni automatizálását. Az NSZK-ból félautomata csoma­golósort vásároltak, ez burkol­ja majd fóliába és köti ót az újságcsomagokat. Jövőre már ebbe az üzembe érkezik valamennyi frissen nyomtatott magyar színes lap és importált újság, s innen expediálják ezeket az ország különböző részeibe. A mai gya­korlat szerint mindez 47 kü­lönböző postahivatalban törté­nik. Ez év tavaszán hirdetnek versenytárgyalást a 72-es szá­mú (a Keleti pályaudvar mel­lett lévő) postahivatal Toshiba levélfeldolgozó berendezésének pótlására. A gép az idén lesz tiz esztendős, egyre nagyobb hibaszázalékkal dolgozik. Pécsett az idén kezdik meg a pályaudvar melletti postai feldolgozó üzem teljes rekonst­rukcióját. Az elkövetkező hó­napokban a közművek és az útcsatlakozások kiépítése adja itt a legnagyobb munkát.

Next

/
Thumbnails
Contents