Dunántúli Napló, 1988. január (45. évfolyam, 1-30. szám)
1988-01-12 / 11. szám
A kőnél is nehezebb... Rakodás a Pannolit komlói kőbányájában Sorsdöntő év a komlói Pannolit Vállalatnál Jó néhány éve még komoly keresletfelfutással számolhatott a Pannolit Kőbányászati Vállalat — és nem is alaptalanul. Aztán bekövetkezett az útépítések és -javítások, valamint n’ás kőigényes beruházások jelentős visszafogása, a kohászat is mind kevesebb ipari mészkövet kér. . . Mindez, valamint az oly sok hitelből nemrég megvalósított nagyharsányi rekonstrukció anyagi terhei is nehezítik a vállalat helyzetét. Az 1987-es évben az összes termelésüket — az előző évinél is alacsonyabb mennyiségben —, 2 millió 16 ezer tonnában határozták meg, s tényként „csak” 1 millió 826 ezer tonnát értékesíthettek. — A körülményekhez képest, az évközi piaci ingadozásokat és rendelés-visszamondásokat is figyelembe véve ez még így is jó arány, mert növeltük az értékesebb, a jobban feldolgozott termékeink mennyiségét — mondja Szűcs János, a Pannolit igazgatója. — Milyen elképzelésekkel, tervekkel kezdik az új évet? — Piackutatásaink nyomán 1,7—1,9 millió tonna közötti kereslettel számolunk, de a vállalat termelési és gazdasági tervét még mindig nem véglegesíthetjük. Még mindig sok a bizonytalansági tényező, hiányoznak még szabályozók, illetve azok közül sok még nem teljes körű. Legnyomasztóbb belső gondjaik: a megcsappant kereslet következtében a vállalatnak már nincs szabad forrása, hisz a nagyharsányi rekonstrukció jelentős összegű hiteleit is fizetniük kell. Tavaly még sikerült új rakodógépeket és szállítójárműveket beszerezni. Számításaik szerint az idei lesz a legkritikusabb évük, hisz az új közgazdasági feltételrendszerrel — azonos termelés mellett is —, körülbelül 22 millió forinttal kevesebb nyereségük képződik. Ez viszont majd 1989-ben kezd igazán gondot jelenteni. A fluktuáció is elég nagy. Ez még önmagában talán nem jeléntene kivédhetetlen helyzetet, de a szükséges létszám jelenleg is alig van meg, s közben a munkásgárda minősége higul. Lehetőségeiket kihasználva igyekeznek bővíteni termékeik minőségi választékát, hogy minél több vevőt kielégíthessenek. megtarthassanak. Viszonylag megugrott az üvegipari homok piaca — 27 000 tonnát kértek tőlük az elmúlt évben -, ezért a most megkezdett téli nagyjavítással a pécsváradi homokbányájuk üzembiztonságát és átbocsátóképességét kívánják úgy megnövelni, hogy az folyamatos termeléssel képes legyen évi 40-50 000 tonnás teljesítményre. A gánti üzem tavaly átadott új szárító- őrlő-oszlályozó berendezésével a dolomitból már nagyon finom őrleményeket állíthatnak elő az üvegiparnak és a homokfúvó berendezéseket használó üzemeknek, gyáraknak. A magasabb feldolgozottságú, úgynevezett szűkfrakciós kőtermékeket keresi egyre inkább az útfenntartás és útépítés. Ezért a korábbi 0—5 milliméteres szemnagyságot 0-3 és 2— 5 mm-re, míg az 5—12 milliméteres szemnagyságot 5-8 és 8-12 mm-re törő és osztályozó berendezéseket állítottak munkába tavaly a komlói üzemükben. A mind jobban szűkülő piaci lehetőségek ellenére sincsenek elkeseredve. Lehetőségeiken belül igyekeznek elképzeléseiket megvalósítani. Az igazi fellendülési időszak várat még magára, de bíznak magukban és abban, hogy előbb-utóbb meglódulnak azok a beruházások, melyekhez nélkülözhetetlenek nagy mennyiségben a termékeik. M. L. ÉsytSi fsipuf Miért virágoznak a kisszervezetek? A z_ új vállalkozási formák 1982-ben kaptak zöld utat a magyar gazdaságban. Az azJ óta eltelt évek alatt bebizonyították életképességüket. Ennek is köszönhetően gyorsan elterjedtek az építőiparban is a kisvállalatok, a kisszövetkezetek, a kisvállalkozásokként nyilvántartott vállalati gazdasági munkaközösségek és szövetkezeti szakcsoportok, valamint a magánosok munkaközösségei- Számuk az 1982-es 1219-ről 1986-ban elérte az 5600-at. A legnagyobb arányban a kisvállalatok és a kisszövetkezetek növelték népszerűségüket, ezek száma öt é\f alatt megnyolcszorozódott. Érdekes tendencia figyelhető meg az építő kisszervezetek között: a 20 százalékra emelt különadó hatására -j amit a velük szerződött megbízónak kell fizetnie —, ai szakcsoportok és a gazdasági munkaközösségek jelentős hányada alakult át a kedvezőbb gazdálkodási feltételeket nyújtó kisszövetkezetté. Mozgékonyak A kisszervezetek jelentősége, fontossága mellett szól az a tény, hogy az általuk elvég-' zett építés-szerelés értéke 1986-ban meghaladta a 22,3 milliárd forintot. Zömében olyan munkákra vállalkoznak, amelyek nem érik meg a nagyobb állami vállalatoknak, ezzel bizonyítják, hogy erre a szervezeti elemre szüksége van az építésügynek. Népszerűségüket mutatja, hogy a különböző kisszervezetekben foglalkoztatott dolao- zók létszáma is erőteljesen fejlődik, 1986-ban már 69 ezren választották megélhetésükhöz ezt a formát. Arról nincsen statisztika, hányán vannak azok, akik korábban állami vállalatnál vagy építőszövetkezetnél dolgoztak, és azt az állásukat hagyták oda egy jobban fizető gmk-tagsá- gért. Akkoriban sokan megkongatták a vészharangot: mi lesz az állami iparral, ha a legjobb szakemberei elmennek? A kérdésre maga az élet adta meg a választ. Azzal, hogy a nagy szervezetek is arra kényszerültek, a piacj lehetőségekhez alakítsák formájukat, kevesebb emberrel, kisebb rezsivel, mozgékonyabb szervezettel álljanak ki a piacra, ahol a versenytársak köJ zött nem ritkán korábbi munkatársaik is szerepelnek - egy kisszervezet égisze alatt. Ennek a szervezeti formának az életképességét jól mutatják, hogy bár 1985-ben és| 1986-ban nagyobb lett jöveJ delmük elvonása, számuk és megtermelt jövedelmük nem csökkent. Emelkedett a társadalombiztosítási járulék, nőve-» kedett a társasági adó, mégsem csökkent drasztikusan a kisszervezetek száma. Az viszont kétségtelen, hogy korábbi dinamikus fejlődésüket lefékezte. Ekkor újabb, belső átalaku-í iás indult meg közöttük . A kisszervezetek abba az irányba húzódtak, ahol kevesebb kötöttséggel kellett számolniuk. A vállalati gazdasági munka-j közösségek tekintélyes része például úgy működik, hogy létezésük feltételeit gyakorlatilag az anyavállalat szabja meg. Pontosabb volna ezeket a vgmk-kat „rohambrigádok- nak" nevezni. Ök azok, amelyek hétvégeken vagy késői este jnég ott vannak az építkezésen, ha szorít már a határidő. Nem keresnek külön munkát, mert mindig kapnak „házon belül" elegendő megbízást. A szakcsoportok már arra kényszerülnek, hogy önállóan vállalkozzanak, mert létrehozójuk leggyakrabban maga is egy másik kisszervezet. A legszabadabban a magánszemélyek által alapított gazdasági munkaközösségek és kisszövetkezetek vállalkoznak, amelyek minden „védőernyő” nélkül állnak a versenytársak között. A piaci előrejelzések ismeretében arra lehet számítani, hogy a kisszervezetek teljesítménye és piaci részaránya növekedni fog az elkövetkezendő években, akkor is, ha számuk csökken. Azért, mert ezeknek már egyre stabilabb helyük van, és jól illeszkednek az építési igények megváltozott struktúrájához. Középvállalatokat pótolhatnak Ezen belül eltérő fejlődési pályát rajzolnak az ÉGSZI szakemberei —, akik a piac) várható változásairól tanul-i mányt készítettek —, az egyes kisszervezeti formáknak. Véleményük szerint a vgm-ek, a szakcsoportok, a gazdasági munkaközösségek közel állnak már ahhoz a szinthez, amit! indokol a kereslet. A kisvállalatok és kisszövetkezetek pedig azt a kört adhatják, amelyből kiválasztódhat a magyar építőipar struktúráján bál még hiányzó középvállaf lati mezőny. Egyes számítások szerint a szakcsoportok és a vállalati gazdasági munkaközösségek építési tevékenysége 1988-bap körülbelül 8 százalékkal növekedhet, a gazdasági munka- közösségekben pedig 15 százalékkal lehet nagyobb a teljesítmény A kisszövetkeze-. teknél is csökkenni fog a) termelés dinamikája, de az idén várhatóan még eléri a 35 százalékos bővülést. összességében a kisszervezetek 32 milliárd forintnyi értékkel gyarapítják a nemzeti vagyont. Ezzel újból leteszik névjegyüket, és létjogosultságukról meggyőzhetik a még mindig kétkedőket. Szikora Katalin Sokirányú munka a DÉDÁSZ számítóközpontjában Áramot takarítanak meg az elektronika alkalmazásaival A DÉDÁSZ számitóközpontja Pécsett, a Légszeszgyár utcában Fotó: Proksza László Egy időben elterjedt a hír, hogy a DÉDÁSZ „kidobja" Commodore—64-es számítógépeit. A hír természetesen kacsa volt, jó szolgálatot tesznek ezek a kisgépek, mégha nem is ezekre alapszik az áramszolgáltató vállalat számítástechnikája. Dél-Dunántúlon az első ipari számítóközpontot 1972-ben éppen a DÉDÁSZ hozta létre, általában is csak a SZŰV létezett előbb. Meglehet, akkoriban még nem követelt magának létjogosultságot a számítástechnika, de a vállalatnál már jóegynéhány szakember, érdeklődő forszirozta a számítógépesítést. Méghozzá komolyan, s ehhez fel is készültek a SZÜV és a Villamosenergiaipari Kutató Intézet számítógépeinek tanulmányozásával, illetve a DÉDÁSZ-os problémák számítógépre való vitele lehetőségeinek kutatásával. Ez a felkészültség eredményezte, hogy a tröszt a területi áramszolgáltató vállalatok közül éppen a DÉDASZT választotta az első gép telepítésére — így jött létre a pécsi Légszeszgyár út végén az akkor ideiglenesnek szánt épületben a számítközpont, indulásként egy Robotron-20 típusú NDK-beli, az IBM—360-as géppel kompatibilis géppel. Élesben történhetett az indulás: nem kellett feladatokat keresni a gépnek, mely három műszakban dolgozta fel az anyagügyvitel, az energiaértékesítés és a vállalati bérszámfejtés milliónyi adatát — így azután már indulástól kezdve gazdaságos a számítástechnika. Pedig akkoriban még meglehetősen kezdetleges volt a számítástechnika, mert ugyan volt egy viszonylag nagy teljesítményű gép, de annak kiszolgálása, a „kötegelt" adat- feldolgozás, majd az így kapott adatok hasznosítása, számítógép előtti módszereket követelt. Márpedig egy rendszer teljesítményét a legszűkebb keresztmetszet határozza meg: csak félig jelent korszerűsítést, ha az irkába gyűjtött adatokat „on láb” viszik a számítógéphez, és -géptől. Az áramdíjszámlázás a példa orra, hogy azért lehet előbbre lépni: ma ugyan még emberek járják a várost irkával a kezükben leolvasni a fogyasztásmérőket, de az átutalási számlatulajdonosok adatait már mágnesszalagon továbbítják az OTP-nek. A közeljövőben az is megvalósul, hogy a leolvasók adatrögzítő elektronikus szerkezettel járják a várost, s ha visszatérnek, már nem kell bepötyögtetni a számokat a terminálba — elég az adatrögzítőt a géphez illeszteni, s az kiolvassa a már egyszer rögzített adatokat. (A szakirodalomban már olvasni olyan villanyórákról, melyek pillanatnyi aktuális értékét maga a központi számítógép olvassa le — de ezek még az elektronikai alkalmazásokban élen járó országokban sem elterjedtek.) A számítástechnikai fejlődésben tapasztalható divat- és al- kalmazáslehetöségi hullámok a DÉDASZT sem hagyták érintetlenül, mégha ezek a hullámok jórészt lecsillapodva is értek el hozzájuk. Mindenesetre már viszonylag korán kidolgozták azt a stratégiát, mely ma is követendő önmaguk számára, ez pedig azt jelenti, hogy az egész vállalat minden információs területe egységet képez — tehát, a részrendszereket, részfeladatokat ebbe az egészbe kell illeszteni, s egymással összhangba hozni —, s az így kialakított feladatok ellátására kell megtalálni a piacon éppen kapható megfelelő eszközt. Ezért nem kellett tehát „kidobni” a C—64-eseket, amiket nem azért vásároltak, mert lehetett kapni, azzal, hogy majd találnak valami feladatot számukra, hanem adva volt a feladat, amit meg lehetett oldani ezekkel a játékra való kisgépekkel is. Ennek a stratégiának jó időben felismert elve, hogy az adatokat ott kell rögzíteni, ahol keletkeznek, ott feldolgozni, s ott tárolni, ahol az a leggazdaságosabb és legüzem- biztosabb, s ott felhasználni, ahol szükségesek. A vállalati hierarchia mellett tehát, megjelent c vállalat számítástechnikai hierarchiája: fenn a központ nagy teljesítményű és me- móriájú gépeivel, a kirendeltségeken pedig a C—64-esekkel, a közbülső szinteken pedig a különböző PC-kel. Ma már igen jelentős a könyvelési, számlázási stb., feladatok mellett a hálózatok számítógépes tervezése, és a mégoly fontos számítógépes energiaelosztás. Egyre nagyobb az igény a villamosenergiára, ami új erőművek építését követelné meg. Az energiaigények jó része azonban teljesíthető a belső veszteségek csökkentésével, az elosztás optimalizálásával is — ennek végrehajtására csak nagy teljesítményű számítógép alkalmas. S erre is van példa a DÉDÁSZ-nál: a paksi elektromos kandallók, bojlerek árammal való ellátásét számítógép vezérli a pillanatnyi terhelés függvényében: a csúcsidőszakok zavartalanságáért nem kell feltétlenül csúcserőművet építeni — jóval olcsóbb és jóval kevesebb időbe kerül, ha a számítógép „széthúzza", lelapítja a csúcsot a nem időhöz kötött fogyasztók átmeneti kikapcsolásával. De nemcsak önmagának takarít meg a DÉDÁSZ a számítógépekkel - egy-egy új fogyasztó igényének optimalizálásával olcsóbbá teszik pl. egy új családi ház bekapcsolásának költségeit azzal, hogy a tulajdonos igényei is teljesülnek. S a tervek? A kertvárosi új DÉDÁSZ-központnál annak a komplex számítógépközpontnak a kialakítása, mely valamennyi informatikai terület integrálására képes, beleértve a távadatfeldolgozási rendszer megvalósítását is. A saját feltételek megteremtésén túl azonban ennek két, többé-kevésbé külső feltétele is van: az egyik a stabil eszközellátottság (ideértve a távadatfeldolgozáshoz szükséges adatátviteli postai telefonvonalakat is ), a másik pedig a stabil szakember-ellátottság. Ma alig van számítástechnikai központ Dél-Dunántúlon, ahol ne lehetne találni volt dé- dászost. De nemcsak náluk nevelődnek szakemberek, hanem részt vállalnak a képzésből is: eszközzel, szakemberrel segítették például a Zipernov- szky szakközépiskola számítás- technikai oktatását. B. L.
