Dunántúli Napló, 1988. január (45. évfolyam, 1-30. szám)
1988-01-31 / 30. szám
Kosárlabda Kettős vasutas győzelem PVSK—Táncsics NB I., férfiak. Pécs, városi sportcsarnok, 600 néző. V.: dr. Gencsev, Szabó IV. PVSK: Füzy (25), Marijano- vics (28), Richter (18), Kövecses (8), Rabb (4). Cs.: Ilesik (7), Szamosi (—), Varasdi (7) , Peredi (9). Edző: Czéh László. Táncsics SE: Vojvoda (8) , Kovács (9), Tóth (6), Szabó (20), Gosztonyi (20). Cs.: Bosznai (—), Kis A. (17), Nagy 1. (8), Simon (4). Edző: Magyar András. Az Amerikából szabadságról csütörtökön visszaérkezett Peredi is készen állt a bevetésre, így a csapatok a legjobb összeállításban léphettek pályára. Még Varasdi is leülhetett a kispadra, aki november SE 106-92 (50-41). 12-én játszott utoljára, azóta sérülés miatt hiányzott. A fiatalos lendületet a katonákból álló Táncsics SE, a rutint és a megfontoltságot a PVSK képviselte. Utóbbi két előnyös tulajdonság érvényesült jobban, vezettek is végig a vasutasok az első félidőben — már 11 ponttal is. A szünet után azonban ráijesztettek a szurkolóikra, azzal, hogy 3 pontra közel engedték magukhoz az ellenfelüket. Az ijesztgetés azonban nem volt komoly, mert 6 perc alatt 18 pontosra duzzadt a pécsi előny. Ekkor már a hónapokat kihagyott Varasdit is be lehetett cserélni, aki a beállásával a trükköket is belopta a pályára. PVSK—Bp. Spartacus 85-66 (49-38). NB l„ nők. Pécs, városi sportcsarnok, 600 néző. V.: Szécsi, Gedeon. PVSK: Pott (4), Hollós (21), Balázs (24), Sztojkovics (15), Horváth (16). Csere: Veres (—), Pongrácz (5), Harmata (—), Nedoba (—), Ábrahám (—). Edző: Varga Ferenc. Bp. Spartacus: Czinege (5), Petrik (—), Talán (8), Bakai (26), Sárosi (12), Lámala (7), Cziz- madi (8). Edző: Komáromi Ede. Sok izgalom nem adódott a mérkőzésen, a várakozásnak megfelelően sima győzelmet aratott a PVSK az esélytelenebb, és ráadásul négy sérültjét nélkülöző szövetkezetiek Balázs (balról) kosárra dob a PVSK—Bp. Spartacus női mérkőzésen. A vasutas játékos összesen 24 pontot szerzett. Läufer László felvétele Dombóvári VMSE-Paksi Atom 101-82 (51-47). Dombóvár, 700 néző. V.: (16). Csere: Buzásy (12), Nagy Weidinger, Faidt. Dombóvár: (-), Maár (—). Edző: Simon Ács (13), Miedzik (29), Keré- Károly. A második félidő ele- nyi (22), Molnár (3), Jószbe- jén nagyszerű védekezéssel, fo- rényi (8). Csere: Czimbalek kozatosan elhúzott a hazai (4), Chudeusz (18), Lovász (4). csapat és biztosan nyerte a Edző: ifj. Szittya Imre. Paks: megyei rangadót. Kitűntek: Tornai (13), Juhász (7), Morgen Miedzik, Kerényi, Chudeusz, ill. (27), Szaffnauer (7). Antóni Tornai és Morgen. Üjabb győzelem Franciaországban' A Franciaországban edző- előkészületi mérkőzését játszotta. Ezúttal a másodosztályú Martiques ellen 1-0 arányválogatott szombaton utolsó ban győzött. táborozó Ínyenceknek is ajánljuk! Kitűnő tájjellegű ételek-italok. A hangulatos zenét esténként a Tóth-Gyors-duó szolgáltatja. Hétfőtől szerdáig 23 óráig, csütörtökön, pénteken, szombaton 02 óráig állunk vendégeink rendelkezésére a KONZUM ÉTTEREMBEN (Pécs, Kossuth tér) Asztalfoglalás az üzletvezetőnél, 33-422/89. m. ellen. A pécsi támadások sokáig rendre kosárral végződtek. De a második félidő közepén — talán már az esti vasutasbál járt a fejekben — már több hibát vétettek a pécsiek. Ám még ezt is megengedhették maguknak, nem kellett attól tartani, hogy a Bp, Spartacus annyira felzárkózik. A 38. percben beszállt Nedoba is, aki tavaly áprilisban szerepelt utoljára, később szült, emiatt hiányzott a csapatból. A mezőny legjobbja Horváth volt: jól kiszolgálta a társait, több labdát ellopott az ellenféltől, és triplákat is szórt. H. L. Szakosztályait búcsúztatja a Kaposvári Rákóczi Hatan ötfelé Kevés sporttal kapcsolatos ügy kavart akkora vihart Kaposváron, mint a Rákóczi SE leépítése. Az utóbbi években mind dinamikusabban fejlődő klub fennállásának 65 éve során kétségtelenül legeredményesebb esztendőt zárt. Szakosztályaiban a két NB l-es csapat mellett felnőtt és utánpótláskorú magyar bajnokok, dobogós helyezettek és válogatottak is találhatók. És ez a nagymultú klub, amely még az 1929—33-as világgazdasági válság időszakát is öt szakosztállyal vészelte át, most volt, nincs. A január 20-án megtartott rendkívüli elnökségi ülésnek egy feladat jutott: megszavazni az öt szakosztály átadását. Mint hírlik, nagy viták kerekedtek az ülésen. Mindenekelőtt azt vizsgálgat- tók, hogy miként lehetne jelenlegi formájában megmenteni a megye legpatinónsabb egyesületét. Sajnos, kellő megoldás nem kínálkozott. A hat szakosztály idei működéséhez ugyanis 22 millió forintra lett volna szüksége, de a klub bázisa, a megyei és városi tanács 16 milliónál többet nem tudott volna biztosítani. Tény és való, hogy Kaposváron a sport hátterét nézve egy sajátságos helyzet alakult ki. Amíg másutt általában a bázisszervek a sportegyesületek működéséhez szükséges pénzösszegek kétharmadát biztosítják, Somogybán éppen fordított a helyzet. Ez a kétharmad rész a tanácsokat terheli. E tény ismeretében az elnökség végül is kénytelen volt ,,meghátrálni" és hozzájárulni az öt szakosztály „menesztéséhez”. Mit jelent ez a gyakorlatban? A Rákóczi SC mint egyesület nem szűnt meg. önálló labdarúgó klubként működik tovább. A fennmaradásához szükséges 8—9 milliót sikerül előteremteni. Hatmilliót ad a tanács, a többit pedig a klubnak kell kigazdáffcodnia saját bevételei révén. Mi lesz a sorsa a többi szakosztálynak. — Az NB l-es férfi asztalitenisz-csapat, amely egyébként az élvonal B-csoportjá- nak veretlen listavezetője, a Kaposplaszt SE-hez került. Tehát a városban ismét egy klubon belül lesz az I. osztályú férfi és női csapat. Az Atlétika és ritmikus sportgimnasztika a kaposvári sportélet egyik megmentőjé- nek, a Kaposvári Építőknek zászlaja alá kerül. Ez tűnt a legkézenfekvőbb megoldásnak, hisz e két sportág otthona az Arany úti sportkombinát területén van, ahol az építők központja is található. A tpjfutós Kaposváron főként a diákság sportja. Kézenfekvő volt tehát, hogy az Agrártudományi Egyetem Kaposvári Karónak egyesülete a Kaposvári Gazdász vegye át ezt a szakosztályt. Az úszók okozták a legnagyobb gondot. Egyszerűen nem akadt jelentkező az átvételükre. A Vizmű Vállalat, a kaposvári uszoda üzemeltetője elzárkózott, hisz nincs is sportegyesülete. Bár mór úgy volt, hogy a labdarúgáshoz hasonlóan önálló egyesületként működnek tovább, mikoris a városi tanács megtalálta a megfelelő megoldást. A szakosztály csaknem 200 igazolt és kezdő úszójával együtt a Kaposvári Sportiskola fennhatósága aló került. Monhatnónk, hogy végül is megnyugtatóan rendeződött valamennyi szakosztály ügye. De nem egészen így van. legalábbis ami az érintetteket illeti. A szakosztályok vezetői és tagjai részben érthetően jelenleg még telve vannak kételyekkel. Vajon a nagy családból való kiszakadás egyeseknek az önálló élet, mit hozhat a jövőben. Megannyi megválaszolatlan kérdés. Jutási Róbert Díjkiosztó a Sportcsarnokban A Nemzeti Sportcsarnokban szombaton megtartott díjkiosztó ünnepséggel zárta 10. versenyévadját a Magyar Autó- és Motorsport Szövetség. Síposa István, a szövetség elnöke adott részletes áttekintést az 1987-ben yégzett tevékenységről, az elért eredményekről. Elöljáróban elmondta, hogy 121 szakosztályban mintegy 1500 versenyző próbált szerencsét a különböző hazai és nemzetközi viadalokon. Az autósoknál a legnagyobb sikert a túrakocsi-világbajnokság Monza-i futamán 2. helyezett Cserkuti József (Külker SC) és a rallye Európa-baj- nokság összesített pontversenyében 4. Ferjáncz Attila, Tan- dari János páros (Váci Autójavító) érte el. A motorosoknál a legkiemelkedőbb sikerek a gyorsasági EB pontversenyében ezüstérmes Juhász Károly (Honvéd Petőfi SE) és a salakmotoros Európa-bajno- kok Kupáját elhódító - Adorján Zoltán (Hajdú Volán) nevéhez fűződnek. Labdarúgó VDN Kupa Komlói Bányász—Siklósi Tenkes SE 3-I (2-1) Siklós, 200 néző. V.: Tatai. Komló: Tábit (Ádám) - Miklós (Stemler), Schulteisz, Gallai, Andreidesz — Takács, Uhrich, Jurin - Hüber, Réfi, Hohmann. Edző: Rónai István. Siklós: Pál — Molnár, Kovács, Kapitány, Mim — Szőke (Keresztes), Burai, Rozmer - Szrimácz, Kolompár, Biró. Edző: Botos Antal. 17. p.: A hazaiak középhátvéde tisztán szerelt egy bányásztámadást, majd, ki jól végezte dolgát, bepasszolta a labdát a középen érkező komlói Takácsnak, akinek nem volt nehéz belsővel a hálóba találni (1-0). 22. p.: A kék-fehérek jobboldali támadása végén Takács jól ívelt középre és a pontosan érkező Réfi, 14 méterről védhetetlenül fejelt a keresztléc alá (2-0). 37. p.: Biró szerzett labdát a félpályán, lendületesen tört előre és a térfél közepéről indította a bal oldalon elhúzó Mimet, akinek beívelését Kolompár 7 méterről védhetetlenül vágta a túlsó oldalon a bal felső sarokba (2-1). 54. p.: Jurin ívelt a térfél közepéről a jobb oldal felé, ahol Stemler kapu felé fejelt labdája átszállt a kifutó Pál fölött, így Réfi egy méterről zavartalanul lőhetett a léc alá. (3-1). A rövid és szűk salakos edzőpályán sokat voltak játékban a csapatok tagjai. Mindez élvezetessé, eseménydússá tette a találkozót. A tavalyi döntőt játszó két csapat idei, csoportbéli találkozójának élénkségét azt sem gyengítette, hogy a délelőtti esőzés ugyancsak ,,le- iszapolta" a salakpályát. Végül is a jobb technikával rendelkező csapat használta ki előnyét és szerezte meg a győzelmet. K. L. PMSC—Szekszárd 5-0 (1-0) Szekszárd, 100 néző. V.: Lu- bastyik. PMSC: Bogyay - Kónya, Torna, Hámori, Brezniczky dr., — Megyeri, Túri, (Lőrincz), Lutz - Schneider (Bérczy), Nagy (Kádár), Lovász. Edző: Garami József. Szekszárd: Huj- ber — Hahn, Szabó, Gracza, Lauer — Varga, Kvanduk, Takács, (Pilisi), Weitner II., (Be- reczki), - Süveges, Szirják. Edző: Teszler Vendel. A szünet után nagy kedvvel és helyenként ötletesen futballozó pécsiek jelentős mezőnyfölényüket gólokra váltották. G.: Lovász, Lutz, Lőrincz, Kádár, Megyeri. Mázaszászvár—Boly 4-3 (I-0) Boly, 200 néző. V.: Botló. Mázaszászvár: Pál — Czár (Herold), Kauffmann, Agócsi, Katona — Kánig, Dömény (Németh), Róth - Dunai, Beke, (Szigeti), Incze, (Virovácz). Edző: Róth Antal. Boly: Hatola — Markovics (Pál), Schmidt, Macsi, Virág — Nagy J., (Schneider), Nagy E., Darányi (Halmai) - Becker, Nyárs (Szabó), Bohner. Edző: Weisz- bart József. Az irreális, mélytalajú pályán a jobb helyzet kihasználásával győzött a vendégcsapat. G.: Szigeti (3), Dömény ill. Szabó (2), Bohner. Paksi Atomerőmű SE Sellye 4-I (1-0) Paks, 100 néző. V.: Stumpf. Atomerőmű SE: Szlanyinka (Meeker) - Nagy, Flitz, Somogyi, Mayer (Fodor) — Klop- csik (Farsang), Porga, Szabó, (Gyöngyösi) - Juhász, Kiss, Vörös. Edző: Vámbró József. Sellye: Simon (Zsifkó) — Labricz, Golubics, Király — Biró, Hoffscheuer, Orsós (Fóbos). Kiss, Goják - Kovács (Keresztes), Pál. Edző: Amigya Pál. A víztócsákkal tarkított, sáros mélytalajú pólyán szép játék nem alakult ki, csak a küzdelem dominált. G.: Vörös (2), Kiss, Juhász, ill. Kiss. Dombóvári VMSE—Paksi SE 2-1 (2-1) Dombóvár, 100 néző. V.: Fü- löp. Dombóvár: Bien (Reizin- ger) - Potyák, (Gyurkó), Ba- nai, Mács, Péter — Zsuró (Herbszt), Iván, Urbán (Kovács), Pászti (Bencze) — Nagy Zs. (Zsinkó), Barka. Edző: Tresch Ferenc. Paks: Németh — Kun, Blatt, Prancz, Héregi (Somogyi) - Izsák, Kolarics, Horváth P., Kovács Z. (Tóth) - Rócz. Gyenis (Balogh). Edző: Márkus József. A helyenként szik- rázóan kemény összecsapásokkal „fűszerezett" mérkőzésen az első játékrészben mutatott játék alapján, megérdemelt hazai siker született. G.: Barka, Kolarics (öngól), ill. Rácz. Szombaton játszották: Honvéd Tóncsics-PVSK 3-0 (3-0). A-csoport A VDN Kupa állása: B-csoport 1. PMSC 3 3 — — 11- 3 6 1. Dombóv. V. 2 2 — — 72 4 2. Mázaszászv. 2 2 — — 5- 3 4 2. P. Atom 3 2 — 1 94 4 3. Boly 3 1 — 2 5- 5 2 3. Komlói B. 2 2 — — 41 4 4. Paksi SE 2 1 — 1 2-f 2 2 4. K. Rákóczi 2 1 — 1 61 2 5. DVMSE 2 1 — 1 3- 4 2 5. H. Táncsics 2 1 — 1 53 2 6. Mohács 2 — 2 2- 4 — 6. PVSK 3 1 — 2 38 2 7. Baja 1 — 1 0- 2 — 7. Sellye 3 1 — 2 311 2 8. Szekszárd 1 — 1 0- 5 — 8. Siklós 3 — 3 29 — fi mai sportműsor LABDARÚGÁS, VDN Kupa: Kaposvári Rákóczi—Dombóvári Vasas, Kaposvár, 10.30. KÉZILABDA. DN Kupa: PBTC III.- PMSC III. (III. o. nők). 7.30; Me- cseknádasd—POTE (II. o. f f i.). 8.15; Koma rov-Si kiás (II. o. nők), 9.00; Nagyatád—pEAC (I. o. ffi.), 9.45; P. Zsolnay—PBTC (I. o. nők), 10.45; PBFSE-Komlói Bányász (I. o. ffi.), 11.35; Bólyi MEDOSZ-Széche- nyi (II. o. ffi.), 12.30; Mohácsi Marek—500-as DSK II. (III. o. ffi.), 13.15; Beremend—KIOSZ II. (III. o. nők), 14.00; Nagyatáó-PMSC ..A” (I. o. ffi), 14.45; VM Konzum-P. Hunor (I. o. nők), 15.40; PMSC , ,B"-PEAC (I. o. ffi.), 16.35; P. Hunor II.-PBTC II. (II. o. nők), 17.30; Nagyharsány—500-as DSK (II. o. ffi.). 18.15; KIOSZ-PBFSE II. (II. o. ffi.), 19.00. Vásárhelyi Por- ce'cn Kupa, nemzetközi női torna. Hódmezővásárhely, 9.00. MNK: Cegléd-Komlói Bányász, Cegléd, 10.30. megyei bajnokASZTALITENISZ. Baranya ifjúsági és serdülő egyéni ság. Egyetemi tornacsarnok, 8.30. ATLÉTIKA. A PMSC fedettpályás versenye. Tüzér u. 9.30. ÖKÖLVÍVÁS. Diákolimpia területi döntője. Paks, 9.30. vasárnapi Dunántúli napló